Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-07 / 5. szám
3965. január 7, 7 Csütörtök SPORTBPORTSPORT Megyénk birkózósportja 1964-ben Békés megye birkózósportjának igen Itomoly tradíciói vannak. A birkózás a falusi fiatalok körében mindig nagyon népszerű volt. A felszabadulás után megyénkben egymás után alakultak és értek el szép eredményeket a birkózószakosztályok. Jelenleg megyénkben 15 szakosztályt tartanak nyilván, de ez a szám nem állandó. A 15 közül mindig van 6—7, amely alig-alig képviselteti magát a bajnokságokon, s ha mégis részt vesznék, jobbára csak 1—2 ifjúsági versenyzőt indítanak. Ennek ellenére mégis bátran kijelenthetjük, hogy az elmúlt egy-két év volt a megye birkózósportjában a legeredményesebb időszak. Az alábbiakban nagy vonalakban felelevenítjük a szakosztályok 1964-es eredményeit, munkáját. Az Orosházi Spartacus nemcsak legjobb csapata, hanem egyedüli képviselője Békés megyének az NB I-ben. Az olimpiai, világbaj nokokkal felálló fővárosi és vidéki csapatok mezőnyében a második helyen végeztek! Ifjúsági és serdülő versenyzőik szintén a megye legjobbjai. A Gyulai MEDOSZ fiataljai, mint hároméves működésük során mindig, az élen voltak a megye, sőt a délterület csapat- és egyéni bajnokságai során. Az egyik legegységesebb csapat benyomását keltették, és az egyéni bajnokság során is ragyogóan helytálltak. A Békéscsabai 611. sz. ITSK a legeredményesebben működő szakosztályok közé tartozik. Nagyon jó képességű ifjúsági versenyzőkkel rendelkeznek, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Magyar Népköztársaság országos ifjúsági bajnoka címet elnyerő Lipták teljesítménye. De rajta kívül jó néhányan tartoznak a megyei élvonalba. sámsoni TSZ SK, a Dévaványai MEDOSZ SK szakosztályaiban. A többi, eddig még nyilvántartásban szereplő birkózószakosztálynál érdemleges sporttevékenység nem zajlott az 1964-es évben. A sportágról, a sportkörökről írott értékelésünk nem lenne teljes, ha nem foglalkoznánk azokkal a tényezőkkel, amelyek a szakemberhiány mellett a fejlődés béklyóit jeientik. A szakosztályok működésének alapfeltétele az anyagi támogatás. Ezt azMTS megyei tanácsa biztosítja számukra. Az a tény viszont — ismét csak vissza kell térnünk rá —, hogy megyénkben mindössze 10 minősített edző működik, bizonytalanná teszi a szakosztályok helyzetét, és kérdésessé teszi a sportág további fejlődését. Éppen ezért a TS igen nagy erőfeszítéseket tesz a szakkáderek képzésére. Ezek mellett — talán a legnagyobb gondot — a teremprobléma, a helyiség kérdése jelenti. Nemcsak működését kénytelen több szakosztály a teremhiány miatt megszüntetni, de a megyei bajnokságokat, a megyei versenyeket a szakszövetség csak Orosházán tudja megrendezni — immár tíz éve. Itt azonban szinte zárt kapuk mögött, a közönség kizárásával, „titokban” folynak a versenyek, bajnokságok. Mondanunk sem kell, hogy ezek a küzdelmek nem lehetnek propagálói a sportágnak. Tíz évvel ezelőtt, amikor még Békéscsabán a színház és a Vigadó nagytermében rendezték a megyei versenyeket, számtalanszor gyűlt össze 1000—1500 főnyi közönség is. Érthetetlen okokból ma ezeken a helyeken nem lehetséges a versenyek megrendezése, így a megyeszékhelyen a közönség előtt nem hallathatott magáról a sportág — az ökölvívással, a cselgánccsal, a vívással, a súlyemeléssel, az asztalitenisszel, a dísztomával együtt. Az ökölvívók versenye, az NB Il-es csapatbajnokság küzdelmei, az országos ifjúsági cselgáncsbajnokság versenyei kocsmákban, vendéglők asztalokkal, székekkel telerakott termeiben zajlanak — kitéve a versenyzőket sok esetben még az életveszélynek is. Ezek a rendezvények mindig más és más helyen találnak „otthont”, így nem is csoda, hogy a közönség csak ritkán találja meg ezeket. Abban az esetben, ha Békéscsabán a Vigadó helyiségeit a színházi kellékek tárolása helyett vasárnapról vasárnapra a teremsportok szurkolóinak sok ezres tábora látogathatná — a téli hónapokban nem lenne sportesemény híján a megyeszékhely szurkolótábora — és a teremsportok is elfoglalhatnák eredményekben gazdag múltjuk alapján megfelelő helyüket a többi sportág mellett! Dömény Ferenc Kik állhatnak rajthoz a Falusi Dolgozók Spartakiádjának idei versenyein? A Békéscsabai E13re szakosztálya egy évvel ezelőtt alakult meg. Az 1964-es év valamennyi megyei versenyén képviseltették magukat és ifjúsági és felnőtt vonalon értékes helyezéseket szereztek. A Mezőhegyes! MEDOSZ gárdája igen jó erőkből áll, azonban rapszodikusan szerepeinek, ' nem állnak ki mindig legjobb versenyzőikkel a bajnokságokon. Egyik alkalommal távolmaradnak, másodszor pedig, főleg ifjúsági versenyzőikkel, meglepetéseket okoznak. A Mezőberé- nyi Spartacus versenyzői igen lelkesek, tehetségesek. A korábbi években, szép eredményeket értek el, viszont 1964-ben csak egy-két rendezvényen szerepeltek. A Gyomai MEDOSZ igen nagy múltra tekinthet vissza. Sajnos» az elmúlt évben mindössze egy ifjúsági versenyzőt tudtak szőnyegre küldeni a bajnoki küzdelmek során. Kisebb-nagyobb, váltakozó 6ikerű munka folyt az Endrődi Spartacus, a Szarvasi SC, a Vésztői KSK, a BékésA hosszú, sikeres múltra visszatekintő falusi spartakiád-versenyek szinte évről évre népszerűbbek. A nagy érdeklődésre, a résztvevők óriási számára való tekintettel, az eredmények szakadatlan javulását és az igényeket figyelembe véve, az országos kiírás elkészítőinek már eddig is több módosítást kellett eszközölniük a régebbi lebonyolítási renden. A fejlődés azonban nem állt meg, ami egy évvel ezelőtt esetleg még megfelelő volt, azt a gyakorlat, a Falusi Dolgozók Spartakiádjának 1964. évi országos döntője szétfeszítette. A rendezők így ismét változtatnak az 1965. évi kiíráson és ezek az új rendelkezések mind-mind a versenyek továbbfejlődésének ha- határkövei. Az évről évre megújuló versenysorozat előtt, sőt közben is gyakran merül fel a kérdés: kik indulhatnak a spartakiád-versenyeken? Az idei versenykiírás a következő főbb intézkedéseket tartalmazza: a spartakiád versenyein elindulhat minden olyan községi lakos, aki a községi versenyek ideje előtt az illető helységben állandó bejelentéssel rendelkezik és 15. életévét 1965. január 1., illetve április 1-ig betölti. Akik a téli versenyeken állnak rajthoz, azoknak január 1-ig kell betölteniük 15. életévüket. Az április 1—i határidő a nyári versenyeken indulókra vonatkozik. Nem vehetnek részt viszont I. osztályú sportolók a spartakiád küzdelmein. De ki vannak zárva a TF-et végzett tanárok, a fegyveres testületek aktív tagjai, közép- és felsőfokú tanintézetek nem bejáró diákjai, a labdajátékokban pedig az NB valamennyi osztályában játszó csapatok tagjai. Sakkban az egyéni versenyek résztvevői nem lehetnek csapattagok. Az atlétikai versenyek során az 1949-es korosztály nem indulhat 400 és 800 méteres síkfutásban, a 100 méteres táv kivételével a spartakiád-váltóban, a fiúk pedig a súlylökésben. » íjjX iiT ATT Ju'T éfT AT ÉTéTAT **a**A*9*a^A******t Szinkronváltós 500-as Trabantot keresek. Részletes ajánlatot „Limousine i9395” jeligére, Magyar Hirdető, Békéscsaba. 29395 Szőlőoltványok: olasz rizling, bánáti xizling, hárslevelű, kékfrankos, saszla, Csabagyöngye, szőlőskertek, afuzáli: első osztályú 4,50, jó másodosztályú 3 forint. Mészáros. Gyöngyös, postafiók: 59. 56005 Értesítem tisztelt megrendelőimet, hogy cserépkályha-átrakást, javítást, tisztítást, tűzhelyek samottozását vállalom. Igrényi Pál, cserépkályhás mester, Orosháza, Pacsirta u. 14. 43792 bútorozott szoba diáklány vagy fiú, vagy gyári dolgozó részére kiadó. Orosháza, Vajda u. 7 sz. alatt. 43800 Három darab 130—150 kilós hízó eladó. Orosháza, Katona utca 10. 43801 Azonnal beköltözhető kis-bb családi ház eladó. Orosháza, Oláh István utca 58. 43603 Használt hordozható csempekályha eladó. Orosháza, Gyulai utca 41 szám. 43805 Eladó Orosháza, Nyárfa utca 14 számú ház sürgősen, elköltözés végett. 43807 Eladó Orosháza VTH., Üj osztás, Téglagyári út 13 számú, azonnal beköltözhető ház. 43808 Hízó szállítását pörzsölve vállalom. Ká- pdfizta, Orosháza, Tas utca 8. 43809 Apróhirdetések Ház eladó egy és fél hold földdel, buszmegállóhoz közel. Szentetornya, Fagyöngy utca 6. Benkö Istvánnál. Érdeklődni: vasárnap. 2146 160 kilós fiatal hízók és tenor Saxofon eladó. Orosháza, Deák Ferenc utca 17. 4378Q Címfestő munkát vállal az Orosházi Építőipari Ktsz, Orosháza, Töhötöm utca 40. 43762 407-es karambolozott Moszkvics 36 000 forintért eladó. Orosháza, Oláh István utca 2. sz. 43766 náció egy ISO kilós hízott sertés. Orosháza, Zöldfa utca 4 szám. 43799 Mezőgazdasági dolgozó, 35 éves legényember, megfelelő társaság hiányában megismerkedne házasság céljából hozzá Illő, nagyon rendes, szorgalmas, rk. vallási! leánnyal, aki hűséges élettárs tudna lenni 20—30 évesig, fényképes levélre válaszolok. Tavasz 43797 Jeligére, Orosházi Hirdetőbe. 43797 170—180 kg-os hízó eladó. Orosháza, Bajcsy-Zsillnszky utca 100. 43794 Eladó minden elfogadható árért Pusztaföldvár 254 számú tanya gazdasági épületekkel. Érdeklődni: Orosháza, Dózsa György utca 5«, 43793 160—160 kg-os hiaó eladó. Orosháza, Vajda utca m. 43790 125-ös Czetka motorkerékpár eladó, hízót beszámítok. Orosháza, Huba utca 2, 43791 Eladó Szentetornya, Károlyi utca 29 számú ház egy hold telekkel. Azonnal beköltözhető. 43788 Kétszemélyes sezlont, ágybetéteket, kárpitosmunkát, Javítást vállalok. Reményi, Orosháza, Deák Ferenc utca 29, 43310 A BÉKÉSI gépállomás BÉRSZÁMFEJTŐI gyakorlattal rendelkező munkaerőt KERES 1965. JANUÁR 15 VAGY FEBRUÁR 1-1 BELÉPÉSSEL, JELENTKEZÉS A BÉKÉSI GÉPÁLLOMÁSON reggel 7 órától 16 óráig. Fizetés megegyezés szerint 3 r\M| m tr * r Duhongo ifjúság Osbomc drámája filmen; a nagyvonalú rendezői koncepció mellett fő erénye, hogy kiváló színészek keltik életre a három főhős hatalmas erővel kirobbanó drámáját. (Bemutatja a békéscsabai Terv mozi január 7—8-ig.) JANUAR 7. Békési Bástya: Vasszűz. Békéscsabai Brigád: Elcsábítva és elhagyatva. Békéscsabai Szabadság: Limonádé Joe. Békéscsabai Terv: Dühöngő ifjúság. Gyomai Szabadság: Szerencse a szerelemben. Gyulai Petőfi: Csend. Mezőkovácsházi Vörös Október: Ellopták a hangomat. Orosházi Partizán: Különös kirándulás. Sarkadi Petőfi: Karbid és sóska. Szarvasi Táncsics: A kandúr és a sisak. Szeghalmi Ady: Budapesti tavasz. Totófíppjeínk 1. Catania—Internazlonale 2 2. Cagliari—Bologna x 2 3. Mantova—Fiorentina 2 4. Messina—Lanerossi 1 5. Róma—Torino 1 6. Bari—Modena 1x2 7. Padova—Lecco 1x2 8. Trani—Spal x2 9. Angers—Lens 1 10. Bordeaux—Sochaux lx 11. Rouen—Nantes 1 12. Strassbourg—Sedan 1 13. Nimes—Valenciennes 1 X A pótmérkőzésekre X.X, 1 a tippünk. A tv műsora január 7-én, csütörtökön 17.05 Iskola-tv. Kémia a középiskolák I. osztálya számára. 17.43 Hírek. 17.50 Bagolyvár. (6—9 éveseknek.) 1. Cinke-szállás. 2. A bólogató tigris. 18.30 Mezőgazdasági szakfilmsorozat. A vegyipar és az állattenyésztés. 18.55 l’elesport. „Az év ifjúsági sportolója” tv- vándordíj átadása, 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Napi jegyzetünk. 19.55 A jövő hét műsora. 20.10 A zöld szörnyeteg. Magyarul beszélő NDK-film, II. rész. (14 éven felülieknek.) 21.30 Parabola. 21.50 Próza a pódiumon. Ady Endre: A zenóbia faluja. Elmondja: Sütő Irén.' 22.00 Tv-híradó — 2. kiadás. 22 20 Vendégkönyv. A Lars Aage Jessen dán jazzegyüttes műsora. Közületek munkaerőigénye A Békéscsabai Fegyveres Erők Klubja portás állás betöltésére munkaerőt vesz fel. Jelentkezés a klubparancsnokságon. 29414 Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat kardoskúti üzeme kútjavitásl munkálatokhoz segédmunkásokat vesz fel. Bővebb felvilágosítás kardoskúti üzemnél vagy telefon: Kardoskút 16. 43777 Az Orosházi Mezőgazdasági Gépjavító Állomás felvételre keres fiatal gépésztechnikust, fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Orosháza, gépjavító, Csorvási út. 43785 ÁLLAMI GAZDASAGOK, TERMELŐSZÖVETKEZETEK, EGYÉB ÜZEMELTETŐK! AZ OROSHÁZI MG GÉPJAVÍTÓ ÁLLOMÁS 1965. JANUÁR 4-ÉVEL MEGKEZDI A Szuper-Zetor 42-50 TÍPUSO ERŐGÉPEK SZALAGSZERÜ GENERÁLJ AVÍTÁSÁT. KÉRJÜK T. MEGR ENDELÖINKET, HOGY A TORLÓDÁS ELKER Ü LÉSE VÉGETT JAVÍTÁSI IGÉNYÜKET BEJELENTENI SZÍVESKEDJENEK, TELEFON: 265, SURÁNYX. 43796