Békés Megyei Népújság, 1963. december (18. évfolyam, 282-304. szám)
1963-12-29 / 304. szám
IM3. december 29. 6 Vasárnap Kulturális falunapok a mesőkorácshási járásban A rettenetes esztendő Az 1964. évi „Kulich Gyula" kulturális szemle szervezését már hónapokkal ezelőtt megkezdtük a mezőkovácsházi járásban is. A népművelők bala ton bogiári értekezletén vitattuk meg először a KISZ Központi Bizottsága és a Művelődésügyi Minisztérium elképzeléseit a szemle lebonyolításával kapcsolatban. Ez az értekezlet nagyon hasznosnak bizonyult, mert hónapokkal a szemle első rendezvényei előtt, lényegében meghatározta a tennivalókat. A mezőkovácsházi járás KlSZ-alap- s2iervezetei, művelődési otthonai és úttörőcsapatai a balatonboglári irányelvek szellemében már júliusban megismerhették azokat az elgondolásokat, melyek az elkövetkező év kulturális szemléit jellemzik. Október közepén közös járási értekezleten vitatták meg ezeket a járás KISZ-titkárai, művelődési otthon igazgatói és művelődési ügyvezetők. Ezen a megbeszélésen alakult ki először a program, mely hat különböző községben megrendezésre kerülő falunap kulturális tennivalóit ösz- szegezte. A vita során úgy döntöttünk, hogy ezeken a falunapokon délelőtt gyermekműsorokat, bábjáték-előadásokat, délután pedig író—olvasó-találkozókat rendezünk Csoór István, Tóth Béla, Varga Mihály, Simái Mihály és Székerczés József szerepeltetésével, este pedig az ifjúsági és felnőtt öntevékeny művészeti csoportok és szólisták vegyes műfajú A TIT városi szervezete értékelve az 1963. évben végzett ismeretterjesztő munkát, megállapította, hogy az előző évihez hasonlóan 1963-ban is sikerült megszervezni a csabai üzemekben a termelési terv eredményes teljesítéséhez hozzájáruló szakmai ismeretterjesztő előadásokat. Ezek elsősorban azoknak az üzemi dolgozóknak váltak hasznára, akik semmiféle szakmai képzésben még nem vettek eddig részt. Hasonlóképpen tartott előadásokat a TIT a város termelőszövetkezeteiben is. A TIT-szakosztályok kísérleti Új történelmi filmek készülnek a Szovjetunióban A Szovjetunió számos filmstúdiójában az ország hősi múltját megelevenítő filmeket készítenek. Kulidzsanov a moszkvai Gorkij Filmstúdióban forgatja Kazakie- vics Kék füzet című kisregényének filmváltozatát, amelynek középpontjában Lenin alakja áll. Egy másik stúdióban Solohov elbeszélései alapján a Don-vidék forradalmi múltjáról készítenek filmet. A Belorusz Filmstúdióban Kors-Szablin és Armand Szpesnyev forgatókönyvéből készítik a Moszkva—Génua című filmet a fiatal szovjet köztársaság első diplomatáiról és a békéért folytatott harcukról. A MOSZ- FILM-stúdióban a Mandátum című film készül, mely egy fiatal gyermek történetét meséli el, aki részt vett a forradalmi harcokban. Különösen nagy érdeklődés előzi meg Gabaj rendező Leninről szóló filmjét, melyben Lenin alakját Borisz Szmirnov formád Ja meg. műsora várja a közönséget és a bíráló bizottságot, melyek itt választják ki művészeti áganként azt a két-két legjobb csoportot és szólistát, akik a tavaszi járási bemutatón szerepelnek. Ezeket a tavaszi találkozókat 1964 február végén a járás különböző községeiben rendezzük meg, míg a dísz- bemutató április 4-én, Mezőko- vácsházán lesz. Az első falunapot november 24-én Végegyházán rendeztük meg a már vázolt tervek szerint, s tapasztalataink eredményességről számolhatnak be. A Végegyházán szereplő csoportok dicséretet érdemelnek meg, mert mindegyiknél találhatunk olyan vonásokat, amelyek az elmúlt évhez viszonyítva előrehaladást, színvonalemelkedést jelenteinek. Különösen az itt szereplő mezőhegye- si iparitanuló-intézet tánczenekara és hangszeres szólistái mutattak nagy fejlődést. A falunap egyetlen hiányossága az volt, hogy az író—olvasó-találkozón Szekerczés József nem jelent meg, pedig csaknem félszáz érdeklődő várta. A végegyházi falunaphoz hasonlóan rendezzük meg a járás többi falunapját is és reméljük, hogy az 1964. évi „Kulich Gyula" kulturális szemle járásunkban eredményesebb lesz minden eddigi kulturális szemlénél. Francz Vilmos népművelési felügyelő, Mezőikovácsháza bemutató esteket rendeztek az év folyamán a tovább tanuló ipari és mezőgazdasági munkásoknak. Ezek az előadások tervszerűen kapcsolódtak az esti vagy levelező oktatásban részt vevők iskolai anyagához. Az igen jól sikerült kerületi előadásokhoz, különösen a szervezésben, nagy segítséget nyújtott a Hazafias Népfront városi szervezete, a nőtanács és nem utolsósorban a KISZ. „Kiszáradt a tóbul mind a víz, mind a sár.. \/ége felé járunk az 1963-as " esztendőnek, itt az új év. Azok közül, akik emlékeztek a száz évvel ezelőtti esztendőre, már senki sem él. Elmúltak a múló idővel, a gyorsan futó esztendőkkel. Lassan-lassan az emlékük is kopogat már, sírjaik behorpadva várják az elszán tást, nagyjából jeltelenek. Velük együtt elmúlt az 1863-as „rettenetes esztendő” emléke is. Gyermekkoromban még hallottam^ hogy öregek nagy aszály, állatvész idején emlegették, de most már senki sem hajtogatja, idézi föl. Tekintettel azonban arra, hogy az 1863. évi „rettenetes esztendő” vagy „nagy ínség”, ahogy még nevezték, jelentős mértékben befolyásolta az Alföld nagy része, közte Békés megye későbbi mezőgazdasági berendezkedését, mi mégiscsak felemlegetjük. Nem engedjük elmúlni ezt az évet anélkül, hogy meg ne emlékeznénk az 1863. évi példátlan szárazságról és a vele kapcsolatos soha nem látott ínségrőL Az Alföldön alighogy befejez- " ték a folyók szabályozását, az ármentesítést, az 1860-as években furcsa időjárásokat szenvedtek át az emberek, állatok. 1861- ben példátlan hideg tél volt, a vetemények javarészt kifagytak. A tavaszi vetések se értek semmit, mert nagyon későn lehetett csak vetni a sokára kihúzódó hideg, fagy miatt. 1862-ben minden átmenet nélkül nagy meleg lett aztán és kiperzselt mindent. Eső az egész nyáron alig esett valami, sorra száradtak ki a kutak, valamelyes zöldet csak a kiszáradt vízfolyások meg a folyók megfogyatkozott vize partján lehetett találni. A fák megégtek, leveleik lehulltak. Az állatok nem találtak sehol legelőt, takarmány pedig nem volt. A gazdák úgy segítettek magukon, hogy szerencsésebb vidékre hajtották a jószágaikat. Békésből leginkább Lippa felé, a Maros völgyén felfelé vették az irányt. Akik már ekkor elhajtotha sok is elhullott az útban, valamennyi csak megmaradt, de aki itthon maradt a jószágaival, az bizony megjárta. 1862 őszén esett ugyan valamennyi eső, igyekeztek is vetni az emberek, bár nem volt elegendő vetőmag. Azonban ugyanúgy jártak, mint egy éve; az 1862/63-as rendkívüli zord télben minden kifagyott. Arra pedig gondolni sem lehetett, hogy tavaszi vetéssel pótolják a hiányokat, mert elfogyott a vetőmag. De nemcsak a vetőmag, hanem az élés is. Már 1862 «őszén sűrűn fordultak elő gabonakérelmek a városi, községi, sőt megyei elöljáróságokhoz, de 1863 tavaszán aztán általánossá lettek. A közigazgatás nem tudott segíteni, mert nem volt közraktár, különben is a csapás az egész Alföldet érintette, Békés megye nem is a legrosszabb helyzetben volt Az ínség fészke a Nagykunság volt, Túrkeve, Mezőtúr, Karcag városok vidéke, ahol a nép már 1862 őszén ínségételeken élt 1863 nyara korán köszöntött be. Tavasz szinte egyáltalán nem volt, a csapadék teljesen elmaradt, már március végén nagy hőség volt. A fű, nád, káka ki se zöldült, ami mégis megpróbálta, az azonnal elsült, kiszáradt. A kutak kiapadták, a Körösökben is alig volt víz; a Fehér-Körös ki is száradt és Vári alatt a medrébe ástak ideiglenes kutat, hogy vízhez jussanak mégis. Ugyanis az történt, hogy a renkívüli szárazságban a talajvíz hihetetlenül leszállt. Ennivaló még a jómódú gazdáknál sem volt, régen kiürült a kamra; hát még a szegénységnél! Fahéjlisztet készítettek, nád- csörmőt, kákagumót szedtek össze és abból próbáltak ételt csinálni. Az állatok közt példátlan pusztítást végzett az éhség. A szarvas- marhák sorra dőltek ki, nem győzték őket nyúzni, hogy legalább a bőrükből maradjon meg valami haszon. A sertések, a baromfi se igen bírták a víztelensé- get, egyre-másra hullottak el. Igen sokan szeretett állataikat elengedték, menjenek arra, amerre tudnak, ne kelljen látniuk szenvedéseiket, kimúlásukat. Viszonylag a lovak bírták legjobban az ínséget, de ezek java része is kipusztult. 1863-ban újabb csapatok indultak szinte nap, mint nap útra, hogy a bihari hegyekben, a Szilágyságban, Krassó-Szörény- ben patakok, valamelyes legelő mellett átvészeljék a rettenetes napokat. Ezekből a későn indulókból azonban sokan már hiába mentek, állataik elhullottak útközben. Az emberek közvetlenül is megsínylették a rettenetes esztendőt. A gyenge táplálkozástól a lakosság szervezete leromlott, mindenféle betegségek léptek fel és ezrével haltak meg. Eleinte csak az öregek, a különben is betegek, de 1863 júniusában már tömegesen haltak meg a csecsemők, gyermekek, sőt az egészsé- 1 ges javakorabeliek is. Igen sok volt a halvaszületés, a csecsemő- halandóság ijesztő méreteket öltött. A sok baj, nyomorúság elvette az emberek kedvét a házasságkötésektől is, az esküvők száma 1863-ban a felére esett. Ez a sok káros körülmény évekig éreztette hatását a természetes szaporulat, a csecsemőhalandóság, az általános egészségügy területén. Mem csoda, ha az agyongyötört nép kétségbeesett. A | kormányzat igyekezett segíteni, ide nem volt felkészülve a bajra és jelentős támogatást nem tudott nyújtani. Sok helyen ínségkonyhákat állítottak fel, másutt kenyérgabonát osztottak, több helyről elvitték a gyerekeket szerencsésebb országrészekbe, hogy ott vészeljék át a nagy ínséget. Mindez azonban csak felületi kezelés volt, a bajon nem segített. A kétségbeesett nép között mindenféle hiedelmek terjedtek el a világ végéről, a föld tűz általi megemésztéséről; terjedni kezdtek Alföld-saerte a különféle szekták. A művelt néprétegek is gondolkozóba estek. Mi lehet az oka, hogy az eddig vízbe, mocsárba veszett Alföldön egyszerre aszály, soha nem látott szárazság ütötte fel a fejét? Könnyű volt a felelet: a folyószabályozások, az ármentesítés elvitte a vizet, kiszárította a talajt, megváltoztatta az időjárást. Valami talán volt is benne, de a valódi ok nem ez volt. A katasztrófát az okozta, hogy az ármentesítést, folyószabályozást nem a mezőgazdaság átalakításával párhuzamosan végezték; az, hogy nem készültek fel az esetleges aszályokra, nem kezdték meg a tervszerű takarmánytermesztést, takarmányraktározást. Ez volt az éhínségnek is különben az oka; semmiféle gabona nem volt raktározva. Mind a nagybirtokosok, mind a gazdák rablógazdálkodást űztek, s takarás után azonnal pénzzé tették minden fölöslegüket, csak a családjuk fenntartására szükséges mennyiséget, meg a vetőmagot tartották meg. Semmiféle tartalék sem volt, ez tette aztán lehetővé azt a minősíthetetlen drágulást is minden téren, de különösen az élelmiszerek dolgában, ami az egész rettenetes esztendőt végigkísérte. 1/ ülönben a sók intézkedés, ' terv közül talán a Békés vármegyei Gazdasági Egylet tervei mutatták meg legjobban a nagy ínség valóságos okait és tartalmaztak olyan terveiket, amelyek megvalósulva átalakították addigi mezőgazdaságunkat. A Gazdasági Egylet azt javasolta a kormánynak, hogy: a) a rossz arányt a gabona- és takarmánytermelés közt meg ken változtatni; b) az erdők kipusztítását törvényhozási úton akadályozni keH; c) a folyók szabályozásánál ne a vizek gyors levezetése legyen a fö elv, hanem a víznek medrekben és csatornákban való egyenletes eltartása; d) a bérrendszert ki keil több évre terjeszteni. Az egyéves bérletek megszüntetendők, mert így föidbértő osztály nem keletkezne; e) minden községben községi takarékmagtárak szervezendők. A kormány igyekezett a telsorolt javaslatoknak érvényt szerezni. A különféle községi, városi, megyei és országos rendelkezések hatására megyénkben is igen sok faiskola létesült, elterjedt a lucerna vetése, megszűnt az erdők féktelen irtása, kiépült a tárolásra is alkalmas csatornarendszer, ami aztán a későbbiekben a kerti művelés számára nyújtott lehetőséget. A nagy ínség keserveit sokáig ** nyögte az Alföld népe. A szerzett tapasztalatokat igyekezett hasznosítani. Munkálkodásuk nyomán alakult ki a mai táj, a mai gazdálkodás. Datikó Imre ták jószágaikat jól jártak, mert, Q(jj mozgalmat javaitok Végre megjött a tél, ha nem is nagy örömünkre, de itt van, pompázik fehér köntösében. Ilyenkor örülünk is meg bosszankodunk is. örülünk azért, mert bízunk, hogy a jövő évi termésünk jó takaró alatt van. Bosszankodunk, mert csúszós az út, aztán meg sokat kell seperni (már ahol sepernek). Bosszankodunk, mert nincs elég tüzelő, hideg van. Nem győzzük hordani a salakot az utcára. A KIK nem ad salakosedényt, mert nincs meg a régi, ami talán rég elenyészett valahol a szemétdombon, stb. örülünk annak, hogy a gyerekek hógolyóznak, csúszkálnak, de bosszankodunk azért, mert nem lehet kapni ródlit, se égen, se földön. Egyszóval, örülünk is meg bosszankodunk is ilyenkor télen sok mindennek. Hogy miért írtam ezeket mind le9 Csupán azért, hogy a bosszúságok közepette is vidítsam az embereket ösztönözzem őket egy új mozgalomba való résztvételbe, avagy...! Az új mozgalom tulajdonképpen a téli bosz- szúságok egyik alfája. Nevet is adtam, de legalábbis javasolnék, hátha hasznosítani lehetne. Például: lapát nélkül rakd a szenet a tűzre. De adhatnám ezt a címet is: tüzeljünk lapát nélkül vagy vegyen fügét, narancsot, de ne szeneslapátot. Szerintem az sem volna rossz címe a mozgalomnak, hogy azt mondja: Rakjuk villával a poros szeriét a kályhába, s szedjük kézzel a salakot a kosárba, stb. Sokat töprengtem ezeken a dolgokon, s mindez csupán azért, mert szene slapátot bizpny úgysem lehet kapni. Nem ám, ez így igaz. Még pult alól sem! Márpedig ez naqy szó! Nosza, gondoltam, mikor jómagam is utánanéztem és mindenhol tudomásul kellett vennem, hogy nincs, akkor döbbentem rá arra a gondolatra, mi lenne, ha most, ebben a válságos órában, télvíz idején indítanánk ezt az új mozgalmat, megkímélnénk a vasboltokat attól a kellemetlenségtől, hogy gyakran kelljen mondaniuk a bűvös szót „nincs, egyelőre nem is lesz”. Gondoltam, ha ez az új mozgalom követésre találna, ügyesen át tudnánk hidalni az ipar eme nagy problémáját, melyet a lapátkérdést jelent, s nyugodtan gyárthatnának esetleg rakétákat vagy lök- hajtásos repülőket, buszokat és így tovább. Nem kellene átprofilírozni. Aztán a kereskedelmi szerveknek is nagy könnyebbséget jelentene, nem kellene írkálni, firkálni, jelent- getni, hogy a lapát így, a lapát úgy, szóval mindezt egy új mozgalom kiküszöbölné... Ha mégis nem nyerné meg javaslatom a nagyérdemű közönséget, a kereskedelemhez és a&* Iparhoz volna egy javaslatom; nem sok, csupán ennyi: az ipar gyártson több szeneslapátot, a kereskedelem gondoljon időben a hiánycikk pótlásáról. H. F. A tömegszervezetek Békéscsabán aktívan segítették a TIT ismeretterjesztő munkáját
