Békés Megyei Népújság, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-13 / 85. szám
IMS. április 12. 4 Péntek Madárszárnyakkal működő repülőgép Szovjet technikusok olyan repülőgép konstruálásán fáradoznak, amelynek szárnyai úgy mozognak, mint a madáréi. Az új konstrukcióval a ..légi autót”, a kisember repülőgépét remélik megteremteni. Egy Moszkva környékén végzett kísérleti repülésnél kitűnt, hogy a modell óránként 30 kilométeres sebességgel tud felemelkedni a földről. Osztott szárnyai miatt igen gyorsan emelkedik és a gép egész terjedelme nem nagyobb, mint egy autóé. A Moszkva—Leningrad 630 km-es útszakasz átrepüléséhez mindössze 10 liter üzemanyagra van szüksége. A modell még további tökéletesítésre szorul, mielőtt sorozatgyártását megkezdhetnék^ Új elgondolás a nagy távolságú telefonösszeköttetések tökéletesítésére 240 előfizető egy érpáron — Elektronikus telefonközpontok A Magyar Tudományos Akademie műszaki tudományok osztályának felolvasó ülésén Ács Ernő, a Távközlési Kutató Intézet Kossuth-díjas igazgatóEmberek a folyosón A békéscsabai Luther utcán megáll egy biciklis férfi, s ódáidéit a fák alatt álló idős embernek: — Megkezdődött már a rendelés, Mihály bátyám? — Már 7 órakor — így a fa alól. A kerékpáros a megőrzőhöz állítja gépét, s belép az SZTK kapuján. Mézes Mihály bácsi meg ódáim! la?, székéhez, leül, cigaretta után kotorászik a zsebében, majd komótosan beilleszti végét a szipkába, aztán screen a gyufa, s a kék dohányfüst száll a hűvös reggelen feMeJé. — Skjfcan hozzák ide a kerékpárjukat? ■— kérdezem meg a ci- garettázástoa beieídejtkeaett embertől. — Áh... nem. Talán naponta száz kerékpárt hagynak itt — majd magyarázóén hozzáteszi betegek járnák ide, azok meg gyalog jönnék. — Hány éves Mézes bácsi? — Én-e? Nyolcvanöt volnék — S járt maga is ide? — intek az épület felé. — Jártam bizony. Most is itt a gyógyszer — s zsebéből sárga kis dobozt húz elő, mutatja, aztán elcsendesülve hozzáteszi: — Néha fulladok, már nem sokáig tudok dolgozni. Várakozók között A folyosón halk zsongás, a padok foglaltak, s akiinek nem jutott hely, az megáll az ablakmélyedésben vagy éppen támaszja a falat. A sebészet előtt egy ember- gyűrű közepén fiatal szőke férfi magyaráz: — Csütörtökön hazamentem a Forgácsolóból, dolgozgattam a kertben, de olyan ügyetlenül csap. tam egy ágra, hogy a balta az ujjamat érte. Pénteken, amikor bementem az üzembe, már látszott, hogy leesik a körmöm. Többen azt tanácsolták, hogy menjek el orvoshoz, kérjék egy papírt és mivel már három éve fizetem a biztosítást, menjek el a biztosítóhoz is. Ki is írtak. Aztán voltam a biztosítóknál is. Ott meg nem azt mondták, hogy csak üzemi balesetért fizetnek?! — Hát, ha üzemi biztosítást kő. tött, akkor nem fizetnek az otthoni balesetért nyilván — szólt közbe egy vitatkozó hang. — Ezt hallotta? — kérdez rám Hrabovszkj György. — Hallottam, de hát én mit tudok erre válaszolni? — Maga újságíró? — lép hozzám a szőke fiatalember és bemutatkozik. — Ifj. Kovács András vagyok a Forgácsolóból. Ezután egyre többen vesznek körül bennünket és megindul a szóáradatí — Hat-hét óra hosszat is kell várni itt a folyosón — mondja Hrabovszki György. Kovács József tűzoltó főtörzsőrmester már fél kilenc óta vár itt egy leletre, amit vinni akar tovább Szegedre. Általános vélemény, hogy mindenkinek sokat keÉ várni. De nemcsak az első emeleten, hanem lent a földszin ten sokan álldogálnak, lesik az ajtókat, mikor szólítanak valakit. Az egyik pádon két bajuszos, feketeruhás bácsi ül, mellettük a pad szélén egy idős néni — Vidékiek? — lépek melléjük. — Bálint András vagyok, Okámyból. — Mikor kelt reggel? — Három órákor, mat a fél ötös vonattal kellett jönnöm. Hét éve beteg vagyok. Igaz, itt először vagyok csak, nem tudok dolgozni. Szomorú, hogy 57 éves koromra idejű tottam. Bálint András mellett bólogat az idős néni. — A néni is ide vár? — intek az egyik ajtó felé. — Nem, az urammal jöttem, neki meg a gyomrával van baja. — Honnét? — Békésről, De mi tsz-nyugdí- jasok vagyunk. — A bácsi volt már beteg? — Hál’isiterinek, nem — mondja Pásztor János, majd így folytatja: — pedig 77 éves vagyok. De most a télen kutyául fájt a gyomrom. Miért kell sokat várniuk A főorvosi szoba előtt nem sokan vannak. Néhány perc múlva már dr. Ávár Zoltánnal beszélgetünk az SZTK „forgalmáról”. Egy példát említ. Márciusban 23 068 beteg kereste fél az intézet különböző osztályait. Legtöbben röntgen és EKG rendelésen, felülvizsgálaton, sebészeten voltak. — Milyen apparátus látja el a betegeket? — Tizenöt orvos, 18-an asszisztensek és adminisztrátorok. _ ? — Igen, igen. Sajnos, a létszám tényleg nem sok. Persze nem is ilyen nagy a forgalom minden hó. napban, mint márciusban, de az átlag megközelíti a 20 ezret, s eb. bői adódik az is, hogy sokat várnák a betegek. — Létszámemelés nélkül lehet- e csökkenteni a várakozási időt? — Igen. Persze a reggeli túlzsúfoltságot az is okozza, hogy a vidékiek reggel érkeznek. Mi szeretnénk, ha a felülvizsgálati napok kivételével a békéscsabai betegek ne mindjárt reggel 8-ra, ha. nem 10 órára jönnének, A sebészeten például 7 órától este 6 óráig van rendelés. Természetesen, keressük azokat a lehetőségeket, amivel tovább tudnánk javítani a munkánkat, amivel csők. keríthetnénk a várakozási időt. (Dóczi) ja ismertette a nagy távolságú telefonösszeköttetések tökéletesítésére vonatkozó, az intézetben kidolgozott elgondolásait. A nagy távolságú — például kontinensek közötti — telefonösz- szeköttetés minősége eléggé problematikus. Nagyon nehéz olyan átvitelt biztosítani, amely a továbbítandó beszédet kifogástalan színezettel, érthetően adja vissza. Az átviteli technika modernebb irányzata az úgynevezett impulzus kódmoduláció felé fordul, ami lehetővé teszi, hogy bármilyen hosszú útvonalon — megfelelő számú kódjavító állomás közbeiktatásával — teljesen kifogástalan beszédátvitelt lehessen elérni. Ez- ideig azonban ez az átviteli módszer csak kevés csatornával valósulhatott meg. A maximális csa- tomaszám 24—60. Ennek oka. hogy az adó- és a tőle nagy távolságban lévő vevőberendezéseiket olyan pontosan kellene szinkronizálni, amire a jelenlegi ismeretek szerint kevés a lehetőség. A Távközlési Kutató Intézetben kidolgozták az úgynevezett címkód elvet, amely gyakorlatilag szükségtelenné teszi az adó- és vevőállomások szinkron működését, és ezzel módot nyújt a beszédcsatornák számának lényeges fokozására. Az új elv gyakorlati megvalósítását az teszi lehetővé, hogy a modem impulzustechnika és a félvezető-technika a legutóbbi időkben nagy gyorsaságú kapcsolások, rövid ideig tartó impulzusok stb. formájában új eszközöket bocsátott a híradástechnika rendelkezésére. Az elgondolás szerint nem a közönséges beszédáramot továbbítanák az adóberendezésből a vevőhöz, Iranern egy kódoló berendezés segítségével mintegy felszeletelnék, és az egyes „szeletek” adatait az elektronikus számítógépekből ismert bit-jelekben fejeznék ki. Minden egyes „szelet” kódjához csatolnák a felhívott állomás ugyancsak bit-jelekben megadott címkódját, és egy úgynevezett vezérlő kódot. Ez a rendszer lehetővé teszi a beszédcsatornák maximális kihasználását. Például, századmásodpercnyi szünet elegendő arra. hogy a vonalban egy másik beszélgetéshez tartozó kódot közvetítsenek. A gyakorlati megvalósításhoz még sok elméleti munkára, kísérletre, alkatrészek kifejlesztésére van szükség. Néhány év kutató és fejlesztő munkája olyan eredményeket hozhat, amelyek beigazolják az elmélet gyakorlati használhatóságát. Az új rendszerű telefonösszeköttetés telefonkábeleken és mikrohullámok segítségével egyaránt megvalósítható. Nagy előnye a korlátlan távolságú ösz- szeköttetésen kívül, hogy lehetővé teszi elektronikus vezérlésű automata központok működését. Ezeket a központokat 240 előfizetős kisközpontokból, úgynevezett koncentrátorokból lehet összerakni és a koncentrátorok közötti kapcsolat egyetlen érpárral megoldható. F.z rendkívül nagy anyag- megtakarítást jelent. Kiszámították ugyanis, hogy egy 240 előfizetői állomást magában foglaló kisközpont kábeljén csúcsforgalomban másodpercenként 770 000 bit-jel halad keresztül, vagyis egy bit-jelre 1,3 milliomod másodperc idő jut. Az alkalmazott kódrendszer rendkívül megkönnyíti a számlázás gépesítését és szánté korlátlan lehetőségeket nyújt a nagy távolságú telefonösszeköttetés automatizálásában. (MTI) — Ott áll az irodában a telefonnál és ordítozik: — Nekem százezer kell, értitek! Százezer! Pillanatnyi csönd, Csekő meglátta Jánost, intett neki, hogy jöjjön csak beljebb, aztán jóval szelídebben szólt a telefonba: — Az a te dolgod, komám. Hogy mennyit adsz a nyékieknek, az a te dolgod. Majd újra hangosabban: — Fizettek komám, a gatyátokat is ráfizetitek, ha nem kül- ditek a százezer kiskacsát. De a betyár úristenit, ha egyszer megígértétek! Papir van róla! Ezek az irodák a bárói kastély nagy termeiből választódtak le. Az épület nem számított mű. emléknek, így hozzá lehetett nyúlni a belső beosztáshoz, de a negyven ötös évek nagy bontásai után annyi tisztelet ébredt az emberekben minden régiség iránt, hogy itt csak a legszükségesebb változtatásokat végezték el. A nagy termeket megfelezték vagy harmadolták, de lehetőleg úgy, hogy a belső oszlopok, a mennyezet díszei, az ablakok körüli cirádák épen maradjanak. Ezt a felemás állapotot csak fokozta a bútorzat, a belső berendezés vegyes összetétele. Hatalmas, faragott íróasztal állt közvetlenül az igazgatói iroda bejárata mellett, ez valaha Cseköé volt, de kidobatta, s ő már egységes, modern bútorokkal rendezte be irodáját, csak az orosz, lánlábas nagy könyvszekrényt tartotta meg, de az meglepő harmóniával illett a modem fotelek és asztalok közé. A faragott író. asztal eakán most Erzsiké éppen Sipos Gyula: (7.) A nagy éjszaka Százezer kiskacsa a kávéfőzőt igazgatta, csészét, kanalat rakott egy kerek tálcára. "Rajta kívül még két lány volt ott az első szobában, ők sima irodai asztaloknál ültek, csak a székük volt régi bútordarab: hajlított lábú, plüssbevonatú, „a zöld garnitúrából” — mondaná talán a megboldogult báróné. — Szó sincs róla, itt semmiféle tárgyalásra nincs szükség — ordította Csekő a telefonba. — Akkor mért tervezünk? Engem nem adtok el, komám. Megisszátok a levét, ha megpróbáljátok. — Nem, holnap se tudok mást mondani meg holnapután se. Szervusz. — Ezeknek alájuk gyújtottam — mondta, mikor végre letette a telefonkagylót és az ordítás után minden átmenet nélkül jóízűen nevetni kezdett. Még hogy nem tudnak százezret adni! — Százezer kacsát? — csodálkozott János és próbálta elképzelni " azt a sápogó, totyogó, aranypelyhes tömeget, amint utcát, udvart elöntve hullámzik, ömlik, árad mindenfelé. Száz kacsát még el tud képzelni ez ember, nagy udvaron, telepen még ötszázat, ezret is, de százezer, az már valóságos óceán. — Ennyi az évi tervünk — mondta Csekő tárgyilagosan. És újra nevetett. — Most aztán a mieinkkel kell majd veszekednem hogy el is tudjam helyezni valamennyit. így van ez, Jánoskám, na gyere, jókor jöttél, vendégek vannak, kimegyünk Űj majorba, aztán majd beszélgetünk. Meg se várta János válaszát, tolta befelé a belső irodába. — Tudok mindent, itt volt Kovács Feri, most ment el, ö a gazdátok a járástól. Elmondott mindent. Na, gyere, megiszunk egy feketét, aztán indulnunk kell, mert a minisztériumi emberek már türelmetlenkednek, délben tovább akarnak menni a franciával. És már nyitotta is az ajtót: — Bemutatom Takács Jánost, a szólóéi termelőszövetkezet új főagronómusát. — Még nem... — próbált volna ellenkezni János. — Most alakultak — fűzte hozzá Csekő — egy-kétnapos a csecsemő. — Gratulálok — állt fel az egyik minisztériumi ember és János már látta, hogy ez az idő nem alkalmas a magyarázkodásra. A franciának is fordították már, miről van szó. — Á! — mondta a sovány kis ember, ő is felállt, kezet rázott Jánossal, aztán rögtön a pohár után nyúlt és föltartotta, mint valami ünnepségen: — Félicitation!—intett János felé a pohárral. Ittak egy pohárkával, kutyaerős szilvapálinkája volt az állami gazdaságnak, de nem az a marós, vegyes ízű, hanem tiszta, könnyű, mint a hajnali harangszó, üde gyümölcsillat marad utána az ember orrában. Csekő újra töltött, de most már a francia tiltakozott, az óráját nézte és pergő gyors szavakkal az indulás felől érdeklődött. Meg kell még vámunk a feketét — ültette vissza a késztí- lődőket Csekő. — Rögtön hozzák. — Szóval a csirkékhez — mondta a minisztériumi ember, aztán meg a tehenészetbe, de úgy, hogy nekünk ebédre a nyékieknél kell lennünk, várnak bennünket. Különben te is jössz velünk, Csekő elvtárs. — Nem megyek, mert levesztek a lábamról — tréfálkozott Csekő — és elmesélte, hogy a keltető a nyékieknek akarja adni az ő kiskacsáit. — Legalább megegyeztek. — Dehogy egyezünk! Egy darabot se adok át. Sajnos, különben sem tudok menni, a járáshoz kell beugranom ebéd után. nyakig benne vagyunk a téesz- szervezésben. Ez a minisztériumi ember előtt is olyan érv volt, amire egy szót se lehetett szólni. Erzsiké közben behozta a feketét, a francia még megivott egy pohárkával a szilvapálinkából, nyilván azért, hogy ne a fekete ízével hagyja el a helyiséget, a többiek követték példáját, így aztán vidám zsongással indultak útnak. (Folytatjuk)
