Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1900-04-22 / 16. szám
6 Krisztus, mindörökké Amen.« Mint szövegéből is látszik, Ausztriából jött, e szokás hozzánk, de nemcsak a mi vármegyénk van elárasztva ilyen levelekkel, hanem az egész országban elterjedt. A müveit osztály tagjai közül sokan, mig anyaszentegyházunk parancsolataival mit sem törőd nek, mikor nagyböjtben báloznak, tiltott napokon huseledelekkel élnek, vasárnapon a szent misét elhanyagolják, ezen ismeretlenektől jövő leveleknek vakon hisznek és babonaságból még az imát is pontosan végzik, 9 ismerősüknek lelkiismeretesen leirják és elküldik, mert, félnek a fenyegetés esetleges bekövetkezésétől. A jobb lelküeket pedig tévedésbe ejti az imádságnak korrek szövege. Ily módou a babonaság lavina módjára növekszik és terjed. Épp ezért figyelmeztetjük a hiveket, eme családoktól és óvjuk őket a babonától és felvilágosítjuk őket szeretettel, hogy megmentsük őket sok felesleges aggodalomtól és a nevetségessé válástól. — Céllövészet. A heiyben állomásozó 8-ik houvódhuszár ezred II. osztálya f. hó 23-át.ól május 31-ig a páhoki berekben levő elemi lövőtéren, mindenkor délután 2 órától 6 óráig céllövészetet, tart. — A vármegyei tisztviselők fizetésrendezése a mult törvényhatósági közgyűlésen megállapittatott azon megjegyzéssel, hogy felebbezui lehet ellene f. hó 20-ig. A határidő lejárta előtt egy nappal három felebbezés adatott be a megállapított elosztás ellen. — TÜZ. Takács Mari Tilaj közég határában levő malma s a benne összehalmozott gabonanemüekkel együtt elégett. A kár 633 K. A vizsgálat kiderítette, hogy a malmot Takács Mari férje gyújtotta fel, mert az utóbbi árvizek igen megrongálták s azt remélte, hogy biztosítási áron inegjavjt.halja a roskadozó malmot, Takács Mari maga bevallóira, hogy férje többször biztatta, gyújtsa fel a malmot, legalább igy megkapja a biztosítási összeget. (400 K.) — Balaton-Kis-Szőllös községben Vörös Károly házc pusztult el tüz következtében. A kár 500 korona. — Menetrend. A Balatontari Gőzhajózási Részvény-Társaság menetrendje f. évi május hó 1-től junius l-ig a következő : Siófokról a hajó indul Balatonfüredre naponkint délelőtt 11 óra 15 perckor, vissza délután 3 óra 30 perckor. Boglárról Révfülöpön át Badacsonyim naponkint délben 12 óra 15 perckor, vissza délután 2 órakor. Boglárról Révfülöpre naponkint -1 óra 15 perckor, vissza délelőtt 9 óra 40 perckor ; ezenfelül minden szombaton Boglárról Révfülöpre délután 6 óra 45 perckor, vissza délután 5 órakor. — Érdekes ajándék. Minden családban szívesen fogadják az oly ajándékot, melyben férfiak, nők és gyermekele egyaránt, örömüker, lelhetik. Ily ajándékról gondoskodik a Pillangó, ez az élénken és nagy gonddá! szerkesztett, művészi képekkel illusztrált legolcsóbb élclap, mely előfizetőinek minden hónapban ingyen adja A Család cimü mellékletet. A Család öröme a nőknek, mert a divat újdonságait mutatja be leírásokban és rajzokban ; öröme a gyermekeknek, mert benne versikék talányok vaunak Jul ius 1-től kezdve a lap színes illusztrációkkal jelenik meg. Csekély negyedévi 3 korona előfizetési árért ennyit egy lap sem nyújt előfizetőinek. — Mutatványszámot szívesen küld a kiadóhivatal (Hajós-u. 22.) — Jövő hónapban irodalmi pályázat! Részt, vehet minden előfizető ! Pályázati feltételek a jövő számban ! -7- Veszedelmes harapas. Csácsban egy parasztember 12 éves leányának a ló arcát és száját balfelől egészen leharapta. A leharapott részt Tbassy Grtor dr. e^erszegi korházi orvos varrta fel. — A sorozás eredménye a keszthelyi járás ban. Az állitási lajstromba felvétetett az I. korosztályban 244, a II. korosztályban 183, a III. korosztályban 94, összesen 521 hadköteles. Ezek közül távol maradt a sorozásról 91, tényleges szolgálatra te?orozlatoi t 63 újonc és 4 egyéves önkéntes ; póttartalékba 14-et helyeztek. — Vásár. A f. lió 19-én megtartott országos vásár nagyon silány, az állatvásár azonban meglehetős élénk volt. — Margit crém. Kevés hölgy van az országban, ki a Földes Kelemen hires aradi gyógyszerész ezen kiváló arckenőcsét ne ismerné. Ugyanis az összes szépítő szerek között a Margit créme örvend a legnagyobb kelendőségnek, mert teljesen ártalmatlan, sem higauyt, sem ólmot nem tartalmaz, a bőr mindennemű tisztát lanságát, szép,őt, pattanást s b. néhány nap alatt, eltávolítja és az arcot széppé, üdévé varázsolja. Nagy tégely 2, kicsi 1 korona. Kapható a készítőnél és minden gyógyszertárban. Utánzatoktól ovakodjunk. ' — A pocsolyába fult. Vucskó Mária felső bisztricai lakos 2 és fél éves kis gyermeke saját lakásukon a pocsolyába esett, hol halálát lelte. — Késelés. Szőke Ferenc nemesbükki gazdaembert többször otthagyta felesége s visszatért Döbröcére anyjához, özv. Horvátlmóboz, mert napával nem igen fért össze. A húsvéti ünnepek előtt is hazament Döbröcére, Szőke husvétmásnapján utána ment, feleségének, hogy hazavigye. Ez alkalommal véres családi dráma keletkezelt az atyafiak között, amennyiben Horvátnénak szolgája Siókén több súlyos seb6t ejtett késével. Szőke véres fővel indult haza, de a döbröcei hegyen összeesett. A hegyen időző emberek szedték föl és egy hajlókba szállították. A családi viszálykodást már bejelentették a sümegi járásbíróságnak. — Tanitók közgyűlése A .Zalamegyei Alt. Tanítótestülete «Muraközi Tanitóköre« ez évi rendes közgyűlését, melyet ünnepélyps »Veni Sancte« előz meg, május hó 5-én délelőtt 10 órakor Stridón, az áll népiskolában, a következő tárgysorozattal fogja megtartani : 1. Eri jelentés. 2. A közgyűlés elé tartozó folyó ügyek elintézése. 3. Tisztújítás. 4. >A tanítói állás reputációjának emelése szeinpoutjából a tanitók illetménye készpénzben^ cimü tételről értekezik Major Károly. 5. >Az önálló hatosztály u népiskola kötelező befejezésének haszna« cimü tételt fejtegeti Mencsey Károly. 6. A jövő közgyűlés helyéuek kijelölése, 7. Esetleges indítványok. Visszaélés történik ina minden téren, különösen a bútoriparnál fordul elö, hogy roppant drágán fedezi a n. é. közönség szükségletét ós rossz, nem tartós bútorok miatt az egész lakásbau nincs stil: zerüség és öröm. Mint teljesen megbízható ós olcsó forrás szép, modern bútorok, lakásberendezések beszerzésére ajánlható Ehrentreu és Fuchs Testvérak gazdag butorraktára, (Budapest, VI. Teréz-körut 8.) hol olcsón vásárolhatók ugy készpénzért mint hitelképesek előnyős részletfizetés mellett, mindennemű bútorok a legegyszerűbb és legfino.nabb kivitelben. Bővebb fel világos: t,ás t és képes árjegyzéket ingyen és bérmentve küld az emiitett cég. — Jarásököri közgyűlés A zalaegerszegi tanítói járáskör tavaszi közgyűlését, május 5-én d. e. 9 órakor Bakon tartja az iskola helyiségében. Tárgysor : Kovács Jolán baki tenitónő gyakorlati tanítása. Elnöki jelentés. Szűcs Imre szént.-grótlii tanító jelentét-e a nyugdíj-revízióról. Cs. Péterffy József értekezése a konyhakerti magvak termeléséről. Horváth János értekezése az osztatlan iskola tanterve kérdéséről. Ugyanekkor az iskola helyiségében hangversenynyel egybekötött táncmulatság lesz, melynek műsora a következő : 1. Magyar rapsódia. Zongorán előadják Németh Józsefué és Záborszky Kálmán. 2. A mi világunk. Felolvassa : Kiss Lajos. 3. Éji látogatás. Melodráma, szavasa Kovács Jolán, zougorán kiséri Záborszky Kálmán. 4. Mi a tanitók háza? Felolvassa Borbély György. 5. Magyar egyveleg. Zongorán játssza Molnár Ida és Molnár Jáuos. 6. Szerelem ós Halál. Fololvassa Cs. Péterffy József. 7. Rákóczy Induló. Zongorán előadják : Molnár Ida és Záborszky Kálmán. Kezdete este 8 órakor. Belépődíj 2 K. Érkezés a» iskola helyiségeiben lesz. melyekről a helybeli vendéglős gondoskodik. — Valóságos jótéteménynek ösmerik mindazok, a kik használták az »Exikáior« gyógyfükivonatot, mely a hajhullás ellen a legbiztosabb hatásának bizonyult,. A tapasztalás szerint igen jó hatású ez a szer a fej bőrbetegségek ellen is, valamint íögtön meggátolja a korpaképződést, a hajzatot nagyban elősegíti a növésben, szép fényt és feltűnő puhává teszi. Azért tanácsolható, sőt ajánlatos, hogy a ki a fenti betegségben szenved, tegyen kísérletet egy pióbaüveggel és hll&datos lesz örökké. Megrendelhető a feltaláló és készítőnél : Dobó Nándornál, Budapesten, nefelejts-uica 27. szám alatt, vagy pedig Török József gyógyszerésznél, Királyutca 12. sz. Egy üveg postai küldéssel 2 K. 40 fillér. — A meghiusult táncmulatság. A zala-szentmihályi fiatal legények alighanem egy kis verakedíst szereltek volna rögtönözni f. hó 16-áu, mert a bakonaki tűzoltó zenekar közreműködésével >Báldot« rendeztek. Di a részvétlenség következtében, legnagvobb sajnálatukra elmaradt, habár a mulatságukból befolyó tiszta jövedelmet jótékonycélra ajánlották fel. Nincs ma már legény, kiben bátorság volna, hangzik a rendezők ajkáról ezen »küszóllás«. Másként volt akkor, mikor mi voltunk fia'alok. zengik karban az öregek. — Verekedő regruták. Bucsu, katcnaállitás nem folyhat le verekedés nélkül, no mert a virtus s a szesz hatása kitör és bicskát kér. Szilajságuk, vitézségük kimutatására az Amazon söntését választották: Horvát I. rezi, Pintér Lajos keszthelyi, Pálfi Ferenc rezi, Tamás István kilimáni, Kelemen István cserszegi, Fonnyadt Károly, Gelencsér János rezi legények, akik Nagy Imre pincéren is több késszurást ejtettek. Verekedesi kedvöket azonban csakhamar lehűtötték a csendőrök, mert a fökolomposokat irgalom nélkül dutyiba kisérték. — Fiumei csokoladégyár nagyban hozzájárult a hazai ipar fejleszt,eséhez. E hírneves gyár által készített, csokoládé és cacaó naprólnapra jobban terjed az egész országban ós kitűnő izénél, feltétlen tisztaságánál fogva felülmúlja az összes más gyártmányokat, alig érthető, hogy hazánkban még annyian akadnak, kik e kiváló magyar termék helyett más, külföldi gyártmányt használnak. Elfogott zsebmetszök. Április 19-én tartott keszthelyi vásárra a legszebb reményekkel lépett városunk határába Sárközi Gyula, Brül} Józset és Fodor Ecker Antal, kik mind a hármau hírhedt alakjai a vásári tolvajoknak. Éber csendőreink azonban mind a hármat elfogták még a vásár reggelén, mielőtt ügyes művészetüket bemutatták volna. — Ma mar senki sem kételkedik azon, hogy a »Képes Családi Lapok« a legjobb ós legolcsóbb képes szépirodalmi hetilap. Nem teljes a családi boldogság ott, hol ez a kitűnő lap nincs mindig kéznél, mert a szeileini szórakozás okvetlen kelléke a boldogságnak Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Bartók Lajos, Beksics Gusziávné, Forinyák Gyuláné, Dárday Sándorné, Gaál Karolin, Tölgyessy Mihály, Dura Máté, Gerő Károly stb. stb. irják e lapot, melyet Tolnay Lajos veterán irónk ós Csillag Máté egy üttesen szerkesztenek. Ez a lap most 200 koronát tűzött ki jutalmul irodalmi termékekre, 100 koronát egy elbeszélésre, 50 et humoreszkre és 20 at egy költeményre. Pályainuukákat a szerkesztőséghez kell címezni: Budapest, VI., O utca 12. A »Képes Családi Lapok« előfizetési ára negyedévre csak 3 korona. Leleplezett tolvajok Lapunk mult számában emiitettük, hogy Cserszeg-Toinaj községben egy tolvaj banda károsítja a békés polgárokat. A tolvajok nyomára jött a csendőrség s el is fogta Horváth-Geleucsér Jáuos, Farkas Imre és Molnár János legényeket, kik Pilis Ferenc ósMagyirosi János házából ellopott bort Mozner Katalin házában rejtették el, a lopott búzát pedig Lekits Sándor polgár városi lakosnak adták el. Tettüket nem is tagadták. — Hihetetlen. Pedig az elismerő levelek ezrei bizonyítják, hogy a Feller-féle Elsa-Fluid minden, de még oly betegségeknél is, melyeket más gyógyszer nem gyógyít, meg, bámulatos eredménynyel használható. Különösen lázt, köszvényt, reumát, inellfő-fogfájást, szúrást, vérszegénységet, görcsöt, gyoinorbajt.. szembajt stb, gyógyít bizt.osau és gyorsan. 12 üveg 5 korona bérmentve. Egyedüli készítője Feller V. Jenő gyógyszertára St.ubica 135 szám, (Zágráb megy-e). Egy családnál se hiányozzék e kitűnő, az egészségügyi hatóság által meg vizsgált, és jó váhagyott szer, melyet a ki egyszer hozat, sokoldalú hatása miatt állandóan használ. — >Vak voltam már, csak a Feller-féle Elsa-Fluid mentette meg szememvilágát,« irta Szűcs Péter Budapest, Fel.-őrakpart 9. •— A kútba fulladt. Bőcén József 11 éves fiu Gyepü-Kajáubau húsvét másnapján kiment a kútra mosdani. Minthogy sokáig nem tért vissza, sógora utána ment s látta, hogy a fiu kalapja a vizszinéii úszkál. Rögtön lármát ütött mire többen a kúthoz szaladtak. A szerencsétlen fiúnak csak holt testét húzták ki ÍI a kútból,