Petőfi Népe, 2010. december (65. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-31 / 304. szám

ÜHHHH t,'\ ‘,’ ' ' - **• }*&*&*>' NAPTAR , r v. Schmitt Pál államfő szignálta a jövő évi költségvetési törvényt. A Magyar Köz­lönyben közzétették a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulását, a családtá- ^ mogatást, a közalkalmazottak jogállását, a sztrájkot szabályozó törvényt is. Állítólag a médiatörvényt is átküldte már a közlönynek. Berlin tegnap újból üzent: írják át...! EZ TÖRTÉNT 2010-BEN JANUAR PECS EUROPA ELEN Hivatalos nyitóünnepséggel kezdetét vette a Pécs 2010 Európa kulturális fővárosa program, Ma­gyarország egyik legnagyobb kulturális ese­ménysorozata. A magyar város Essennel és Isz­tambullal közösen kapta meg ez évre az Európa kulturális fővárosa címet. ELMESZELTÉK AZ INGATLANADÓT Visszamenőlegesen megsemmisítette a köz­nyelvben „vagyonadónak” nevezett törvény in­gatlanokra vonatkozó rendelkezéseit az Alkot­mánybíróság. A tervek szerint a 30 millió fo­rintnál értékesebb ingatlanokra kellett volna adót fizetni. SZTRÁJK A BKV-NÁL Hatnapos, Budapest közlekedését megbénító sztrájkot tartottak a szakszervezetek a BKV- nál a kollektív szerződésről szóló tárgyalások eredménytelensége miatt. A sztrájkbizottság szerint a munkabeszüntetés sikeres volt, mi­vel megőrizték a munkavállalók szociális jut­tatásait. KIVÉGEZTÉK „VEGYI AUT” Kivégezték haszan al- madzsídot, Szaddám Húszéin egykori iraki diktátor első uno­katestvérét. A Vegyi Ali néven is ismert politikust háromszor ítélték halálra 2007 és 2009 kö­zött a Szaddám-rezsim idején népirtások miatt. FÖLDRENGÉS HAITIN A Richter-skála szerinti hetes erősségű földren­gés pusztított a karibi térségben lévő Haitin. A katasztrófa következtében az ENSZ becslései szerint mintegy 250-300 ezer ember vesztette életét, további 300 ezer megsérült, 1,2 milliónyi­an pedig hajléktalanná váltak a kilencmillió la­kosú országban. A VILÁG LEGMAGASABB TORNYA Az Arab Emírségekben Dubajiban megnyitották a világ legnagyobb épületét, a Burdzs Kalifát. A 828 méter magas, lakóépületként és irodaházként is működő torony több mint 160 használható eme­letből áll, felépítése 1,8 milliárd dollárba került. FORDULAT CHILÉBEN A jobboldali Sebastian Pinera került ki győztesen a chilei elnökválasztás második fordulójából. A milliárdos győzelmével két évtizedes baloldali kormányzás ért véget. VÁLASZTÁSI BALHÉ SRÍ LANKÁN A hivatalban lévő elnök, Mahinda Radzsapaksze nyerte a választásokat Srí Lankán. Az alulma­radt ellenzéki jelölt, Fonszeka megvádolta a kor­mányt: ellopott tőle egymillió szavazatot. A vok­solást követően a rendőrség razziát tartott nála, és letartóztatta stábjának tizenöt tagját. ELADTÁK A LEGENDÁS ÉDESSÉGGYÁRTÓT Eldőlt, hogy az amerikai Kraft Foods kezébe ke­rül a Cadbury édességgyártó csoport. Az egyik legpatinásabb brit nagyvállalatért mintegy 12 milliárd fontot fizetett a világ második legna­gyobb élelmiszer-ipari cége. GLOBÁLIS BANKADO A brit kabinet által korábban javasolt banki kü­lönadó globális alkalmazásának vizsgálatát java­solták a fejlett ipari államokat tömörítő G7 tagjai Kanadában. Az USA, Japán, Németország, Nagy- Britannia, Franciaország, Olaszország és Kanada pénzügyiminiszterei csupán annyit szögeztek le találkozójukon, hogy az új adó nem zavarhatja meg a globális gazdasági talpra állást. PERT VESZTETT AZ ÁLLAM Elvesztette a magyar állam azt a pert, amelyet egy évtizeddel korábban nyújtott be 173 milliárd forint kártérítésért a Postabank könyvvizsgálói­val szemben. A felperes állítása szerint a Deloitte, az Arthur Andersen és a Prudentia hoz­zájárult ahhoz, hogy a Postabank üzleti helyzeté­ről hamis kép alakuljon ki. A Legfelsőbb Bíróság elutasította az állam felülvizsgálati kérelmét. ÚJ EURÓPAI BIZOTTSÁG Késve és kritikákkal körítve szavazta meg az Európai Parla­ment a JÓSÉ MANUEL BARROSO vezette új Európai Bizottságot. A voksolást megelőzően a biztosjelöltek parlamenti meg­hallgatása egyes esetekben vesszőfutássá fajult. Az első bolgár jelöltnek, Rumiana Zselevának például vissza is kellett lépnie, mivel az EP nyugtalanító­nak tartotta zavaros üzleti kapcsolatait. VISSZAHÍVÁS A HONDÁNÁL Összesen 438 ezer autó visszahívását jelentette be a Honda a légzsákok meghibásodása miatt. A japán cég 2008-ban négyezer gépkocsit rendelt vissza hasonló probléma miatt, 2009-ben pedig 510 ezer autót vont be. KÖZMŰTARTOZÁSOK A 2009-10. év telén is tovább nőttek a magyaror­szági közműtartozások a lakossági, illetve a kis­és középvállalati fogyasztók körében. Az áram-, gáz- és távhőszolgáltatók a fizetési morál romlá­sáról is beszámoltak, és nem csak a rossz jöve­delmi helyzetben lévők esetében. MALÉV-BANKGARANCIA A Vnyesekonombankkal szembeni 32 millió eurós bankgarancia lehívására utasította a Ma­lév Vagyonkezelő Kft.-t a Nemzeti Vagyongaz­dálkodási Tanács. A lépésre azután került sor, hogy nem sikerült megállapodni a Malév hely­zetének rendezéséről az orosz tulajdonostárs Vnyesekonombankkal. KAMATVÁGÁS INDULT 5,75 százalékra csökkent az irányadó kamatláb (egy hónapra rá 5,50-re, majd 5,25 százalék lett az alapkamat.) A jegybank szerint a stabilitás le­hetővé tette a kamatláb leszállítását, jóllehet romlottak az inflációs kilátások. GÖRÖG MENTŐCSOMAG Elvi megállapodás született a görögöknek nyúj­tandó pénzügyi mentőcsomagról az uniós veze­tők csúcstalálkozóján. A részletek kapcsán ugyanakkor éles vita robbant ki a tagállamok és az Európai Központi Bank között, miután a frankfurti pénzintézet a korábbinál szigorúbb megtakarítási követeléseket fogalmazott meg Athénnal szemben. A Nemzetközi Valutaalap esetleges bevonásával kapcsolatban megoszlot­tak a vélemények a tagállamok között. APRIUS SZIGORODÓ HITELEZÉS Március elsejétől szigorodtak a devizahitelhez ju­tás feltételei. Az új szabályok szerint a forinthite­leknél a kihelyezett összeg nem haladhatja meg a fedezetként felajánlott ingatlan értékének a 75, euróhitel esetében a 60, más devizahitel eseté­ben pedig a 45 százalékát. Pénzügyi lízing ese­tén a hitel-fedezet arány legfeljebb 80, 65, illetve 50 százalék lehet. BÖRTÖN ZUSCHLAGNAK Nyolc év és hat hónap börtönre ítélte a bíróság Zuschlag Jánost. A vád szerint az MSZP volt parlamenti képviselője 75 millió forint állami támogatást vett fel civilszervezeteknek ha­mis indokokkal. A vádlott a kár nagy részét megtérítette. MAGYAR CÉGEKÉ OVERDOSE FELE Megvette a magyar „csodaló”, Overdose tulaj­donjogának ötven százalékát öt magyar nagy- vállalat. Az Euroinvest, az OTP Bank, a Közgép, a Mól és a CIG Pannónia 200 millió forintot fi­zetett az Overdose Vagyonkezelő Kft. feléért. A másik rész Mikóczy Zoltáné lett. TERRORTÁMADÁS MOSZKVÁBAN Pokolgépes merényleteket hajtottak végre a gya­nú szerint csecsen terroristák a moszkvai metró­ban, amelynek következtében mintegy negyven ember vesztette életét. KORMÁNYCSERE KIJEVBEN Az ukrán parlament megvonta a bizalmat Julija Timosenko miniszterelnöktől és kormányától, és Mikola Azarovot választotta meg kormányfőnek. Az új koalíció a Viktor Janukovics új ukrán elnök vezette Régiók Pártja, az Ukrajnai Kommunista Párt és a házelnök vezette Litvin Tömb között aláírt megállapodás alapján alakult meg. EGÉSZSÉGÜGYI REFORM Megszavazta Barack Obama átfogó egészségügyi reformját a washingtoni képviselőház. Az átalakí­tások eredményeként 2016-ra az amerikai lakos­ság 95 százalékának lesz valamilyen egészségbiz­tosítása a jelenlegi 85 százalékkal szemben. A re­form keresztülvitele Obama elnökségének addigi legnagyobb sikere volt elemzők szerint. VÉRES VÁLASZTÁSOK IRAKBAN Ijád Allávi volt miniszterelnök Iraki Blokkja ju­tott a legtöbb képviselői helyhez a parlamenti választásokon, amelyen 12 millióan vettek vettek részt. A voksolást terrortámadások kísér­ték, egy lakóház romba dőlt, és több tucatnyian meghaltak. GÖRÖG MEGSZORÍTÁSOK Jóváhagyta a görög parlament Papandreu kor­mányfő költségvetési csökkentéseket tartalmazó csomagját. Az államháztartás rendbetételét célzó programban befagyasztották a közbéreket és a nyugdíjakat, tizedével megnyirbálták a közszolgá­lati bónuszkifizetéseket, kedvezményes adókul­csokat szüntettek meg, és emeltek egyes adókat. A törvény a közszférában összesen 4,8 milliárd eurós költségvetési csökkentést ír elő. VÁUSZTÁSOK A Fidesz és a KDNP szövetsége nyerte meg az országgyűlési választásokat, a listás szavazatok 52,73 százalékát megszerezve. Az eredmény nem keltett meglepetést, a valódi kérdés már hónapokkal a választás előtt is az volt, megszer- zi-e a pártszövetség a kétharmados alkotmányo- zó többséget. Végül a 176 egyéni választókörzet­ből 173-ban ők nyertek, így öt mandátummal a kétharmad fölé kerültek (263 parlamenti hely). A siker Magyarországon még egy szempontból történelmi: az eddigi legnagyobb fölényt hozó 1994-es választáson sem történt meg, hogy már az első forduló estéjén matematikailag is biztos legyen, ki alakíthat kormányt. ÁTRAJZOLT TÉRKÉP Rendszerváltó pártok tűntek el és két új formá­ció is bejutott a parlamentbe. A legerősebb ellen­zéki párt mindettől függetlenül az MSZP lett (19,3 százalék, 59 mandátum). Második próbál­kozásra jutott parlamentbe a Jobbik (16,67 száza­lék, 47 mandátum), a másik újonc pedig a csu­pán két évvel korábban alakult LMP (7,48 száza­lék, 16 mandátum). A választás egyértelmű vesz­tesei a rendszerváltás nagy pártjai: az SZDSZ ki­esése már április előtt eldőlt azzal, hogy önálló listát nem indítottak, csupán néhány vezetőjük felkerült az MDF listájára, a Bokros Lajossal kampányoló régi rivális pedig csupán a szavaza­tok 2,67 százalékát szerezte meg. MEGBÉNULT A LÉGI KÖZLEKEDÉS Napokra leállt Európa nagy részének légi forgal­ma az izlandi Eyjafjallajökull vulkán kitörésekor a légkörbe jutott hamu miatt. A személyforgalom mellett az ipar is jelentős károkat szenvedett a szállítás szünetelése következtében. GYÁSZBAN LENGYELORSZÁG Kilencvenhatan, többségükben magas rangú állami vezetők vesztették életüket, amikor Szmolenszk mellett lezuhant az oroszországi látogatásra utazó lengyel küldöttség repü­lőgépe. Az áldozatok közt volt lech KACZYNSKi elnök, a len­gyel külügyminiszter, a nemzeti bank elnöke, ti­zenkét parlamenti képviselő és a hadsereg több vezetője is. OLAJKATASZTRÓFA Felrobbant és elsüllyedt az Egyesült Államok partjainál a British Petroleum olajfúró tornya, a Deep-water Horizon. A becslések szerint mint­egy 780 millió liter olaj ömlött a tengerbe július közepéig, vagyis ez volt az elmúlt évtizedek leg­nagyobb, ember által okozott természeti kataszt­rófája. START-III EGYEZMÉNY Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök Prágában aláírta a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló START-III szerződést. Mindkét fél kiemelte: az ön- korlátozás jelentős lépés a bizalom erősítése és az atomfegyverek nélküli világ megteremtése felé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom