Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-22 / 301. szám

1994. december 22., csütörtök Megyei Körkép 5. oldal Új piacokat keres a halasi papír Több mint három és fél éve, hogy a halasi Papíripari Válla­lat és az osztrák Mosburger AG létrehozta Kiskunhalason a Halaspack Részvénytársasá­got. A közös vállalkozás azzal a céllal alakult meg, hogy az elkövetkezendő években a pa­pírfeldolgozást területileg és termékszerkezetében is bővít­sék. A Halaspack Rt. tehát el­indult azon az úton, amelynek végén talán egy nagy és integ­rált közép-európai csomagoló­anyag-gyártóvá válhat. Az induláskor - 1991 áprili­sában - az osztrák partner a részvények felét birtokolta. Hamarosan azonban megsze­rezte a többséget jelentő 51 százalékot, majd az idén októ­berben - elővételi jogával élve - megvásárolta a fennmaradó 49 százalékot is. Ezzel a Halas­pack Rt. egyedüli tulajdono­sává vált. A vállalat napokban tartott közgyűlésén megfogal­mazódtak a stratégiai tovább­fejlesztés kérdései is: eldőlt, hogy a tevékenységi kör egy harmadik profitcentrummal, a hullámkarton-feldolgozással fog bővülni.- A hullámlemez-feldolgozó üzem két lépcsőben történő megvalósítása idővel akár a termelés megduplázását is je­lentheti majd - mondta Bod­A belföldi piacok meghódítására készül a Halaspack. rogi József igazgató azon a saj­tótájékoztatón, amelyen az új tulajdonos jövőre vonatkozó elképzeléseit, koncepcióját is­mertették.-A húsz-harmincezer négy­zetméteres új üzemet - mely­nek végleges tervei 1995 janu­árjára készülnek el - az iparte­lepen fogjuk megépíteni. En­nek a feldolgozó üzemnek a lét­rehozását elsősorban az a ked­vezőtlen kép tette szükségessé, amelyet a hullámtermékek gyártásának országos eloszlása mutat. Eddig csupán a Duna- pack végzett ilyen tevékenysé­get. Szerencsére a Mosburger AG segítségünkre lesz a tapasz­talataival, hiszen az osztrák vál­lalat piacvezető Ausztriában a hullámkarton-feldolgozás te­rén. Idővel a kereskedelmi há­lózatot is bővíteni szeretnénk, szintén az osztrák kereskedelmi technikákra, értékesítési tapasz­talatokra támaszkodva. Főleg belföldi piacra fogunk termelni, ám hosszú távú terve­ink között szerepel a környező országok piacainak célbavétele is. Halló! Ki, mennyiért beszél?! Valaki beszél, az biztos. Nem is keveset! Ezt látszik igazolni a kalocsai Generál Kft. részére ki kézbesített, ez év márciusára vonatkozó 308 ezer forintos (!) telefonszámla is. Az építőipari szolgáltatásokkal foglalkozó, helyi érdekeltségű cég 15-16 ezer Ft-ot szokott fizetni. A számla láttán a vállalat vezetői­nek először leesett az álla.- De mi történt azután? — kérdeztem dr. Szabó Ferenctől, a kft. ügyvezető igazgatójától.- Természetesen határidőn belül befizettük a szokott ösz- szeget, és számlapanasszal él­tünk. Azt hittük, hogy posta- fordultával megjön a helyesbí­tés, hiszen ez. csak tévedés le­het.- De nem így történt...?- Nem. Megírták, hogy a számlálókészüléket megvizs­gálták. és hibát nem találtak, továbbá, hogy egy szakembe­rük itt a helyszínen megvizs­gálta a vezetékeket, és sértet­lennek találta. Felszólítottak, hogy fizessük be a hátralékot. Mi persze újabb levelet küld­tünk, felhíva a figyelmüket arra is, hogy az általuk követelt ősz- szeg többévi beszélgetésünket fedezné! Sem export, sem im­port ügyletekkel nem foglalko­zunk, ennyi pénzt pedig belföl­dön lehetetlen eltelefonálni. Ezért kértük, hogy a márciusi beszélgetéseinkről küldjenek részletes kimutatást, mert lega­lább tudni szeretnénk, hogy mely szám hívásakor keletke­zett ez az óriási összeg. De ki­mutatást - technikai okokra hi­vatkozva - nem adtak. Ezután hosszas levelezés következett, de a válasz szinte szóról szóra ugyanaz volt mindig, csupán a befizetendő összeg változott. Hol több lett, hol kevesebb.- Gondoltak arra, hogy eset­leg mégsem a Matáv a hibás?- Először megfordult a fe­jünkben, hogy esetleg valame­lyik éjszakai portás telefonálgat külföldre. De sem azelőtt, sem azóta? Csak épp márciusban, csaknem 300 ezer Ft értékben? Most már szégyellem magam, hogy ez egyáltalán eszembe ju­tott, hisz az alkalmazottaink becsületes emberek!- Mit tudnak most tenni?- Várunk. Bosszantó, hogy a Matáv - erőfölényét kihasz­nálva - ránk akar verni egy számlát, melynek jogosságát igazolni nem tudja. Csupán arra hivatkozik, hogy az ő számlája jó. Kérem! Mi meg arra hivat­kozunk, hogy ennyit nem tele­fonáltunk és nem fizetünk. A Matáv tehát nem kapja meg a követelt összeget, de a bérlő sem lehet elégedett: tele­fonját kikapcsolták. 308 ezret helyben eltelefonálni az 43 tel­jes nap. ha az éjszakai és a hét­végi kedvezményes díjszabást figyelmen kívül hagyjuk... Telefonon felhívtuk a Matáv Rt. kecskeméti üzemvezetőjét, Gyenes Gézát, aki elmondta: a kalocsai panaszról tőlünk hal­lott először. Az viszont tény, hogy a 76-os körzeten kívüli te­rületeken nem áll módjukban tételes számlát adni. A kalocsai ügyről általánosságban azt mondta az üzemvezető, hogy amennyiben a berendezésekben számlálásra utaló hibát nem ta­lálnak, akkor nem tudják az összeget jóváírni. A konkrét ügyben azonban nem ő az ille­tékes, hanem a szegedi központ szakembere, akit ma az üggyel kapcsolatban meg fogunk ke­resni. - Nóc/.y ­Karácsonyi koncert Jánoshalmán A karácsonyi koncerten nagy sikert aratott a Mithras kamarakórus és jazzvokál is. Kipakolta a cég irodáját Tegnapelőtt hajnalban tolvaj járt az Orifaba Vegyipari Kft. bócsai telephelyén. Az eddig még ismeretlen kilétéi hívatlan látogató befeszítette az. ajtót és fénymásolókat, telefaxokat vitt el az irodából. A kár nem ke­vés, közel nyolcszázezer forint. / Ev végi beszámolók A soltvadkerti földrendező és földkiadó bizottság december 28-án délután 16 órától tartja év végi ülését a Jóreménység Szö­vetkezet földszinti tanácskozó- termében. A napirenden a föld­rendező-földkiadó bizottság el­nökeinek beszámolója szerepel. A résztvevők értékelik az éves munkát, s megbeszélik a jövő évi teendőket. Jelesül azt: hogyan lehetne gyorsítani 1995-ben a földkiadásokat? Az. ülésen az erdő- és termőföld-tu­lajdonosok földdel, műveléssel kapcsolatos kérdéseire szak­emberek válaszolnak. December 18-án délután került sor az immár hagyományos ka­rácsonyi hangversenyre a já­noshalmi Szent Anna katolikus templomban. A több helyi vál­lalkozás által támogatott, nagy érdeklődés övezte ingyenes koncerten több neves művész is fellépett. László Margit opera­énekesnő, a Magyar Állami Operaház örökös tagja híres ka­rácsonyi dalokat adott elő. Vi- rágh Endre orgonaművész Bach és kortárs magyar szerzők műveit tolmácsolta. Sikert ara­tott a művelődési központ ve­gyes kara, a Honvéd Kaszinó Mithras Kamarakórusa és jazz- vokálja és a Lajtha László Mű­vészeti Iskola és a művelődési központ fúvószenekara. Az ön­kéntes adományokat a templom felújítására kívánják fordí­tani. Blá/.sik Sándor Rendezték a Milliós tb-tartozások ügyében indított nyomozásról adott hírt a kecskeméti rendőrség néhány hete szokásos sajtótájékoztató­ján. Röviden: egy kecskeméti és egy tiszakécskei káeftét je­lentett fel az egészségbiztosí­tási pénztár, mert előbbi 1 mil­lió 80 ezer, utóbbi 4 millió 860 ezer forinttal tartozott. Kevesen tudják, hogy 1993 májusától emiatt akár börtönbüntetéssel is sújtható a nem fizető vállalko­zások vezetője. Amennyiben viszont a vizsgálat bármely szakaszában fizet a cég, az eljá­rást befejezettnek nyilvánítja a hatóság. A kecskeméti rendőrkapi­tányság szóvivője, dr. Kubicsek András alezredes ezen a héten visszatért a nagy port felvert két ügy fejleményeire. Emlé­keztette az újságírókat arra, hogy a nyomozást a megyei egészségbiztosítási pénztár igazgatójának feljelentése előzte meg. A levelet még 1994. augusztus 31-én keltez­ték. Az ügyészség feljelen­tés-kiegészítést rendelt el, en­nek befejeztéig pedig nem kez­dődhetett meg a tényleges nyomozás. Ilyen esetekben - tudtuk meg dr. Kubicsektől - a rendőrök „nem szólhatnak” a feljelentettekhez egészen ad­dig, amig nincs megalapozva a gyanú, ennélfogva azok általá­ban nem is értesülnek a felje­lentésről. így történt ez most is. Levelezett egymással egy ideig az egészségbiztosítás és a rend­őrség, majd november 25-én megkezdődhetett a nyomozás. Négy nap múlva a Petőfi Népében a rendőrségi tájékoz­tatás alapján jelent meg: két ká- efté ellen milliós tb-tartozások miatt folytatnak nyomozást a rendőrök. Most dr. Kubicsek alezredes arról is beszámolt, hogy a cikk megjelenésének Kellenek-e a Kellenek bizony, hiszen egyre több a mezei lopás. Csak az a kérdés, hogy kinek a költsé­gén dolgozzanak a mezőőrök? Solt vadkerten arra gondoltak: mivel a szolgáltatásnak csak a működtetését tudja a város fel­vállalni, a mezőőrök költségeit i . tartozásokat napján az egyik érintett, a ti­szakécskei Vakond Kft. ügyve­zetője, Szíjj László felkereste a feljelentő pénztárt. Tárgyalt dr. Kissné dr. Bori Klára igazgató- helyettessel, és Miklós Anna­mária csoportvezetővel, majd úgynevezett „emlékeztetőt” ké­szítettek. Egyebek között rögzí­tették - idézte a szóvivő - : „A káefté az 1994. szeptember 30-áig fennálló 3 millió 46 ezer 553 forint járuléktartozásából egymillió forintot befizet. A fennmaradó tartozás és az 1994. október, november havi járulék rendezésére a megyei egészségbiztosítási pénztár ké- sedelmipótlék-mentes fizetési halasztást engedélyez 1994. de­cember 15-éig.” A rendőr alezredes szerint kikötötték azt is, hogy fizetés esetén a feljelentő méltányos- sági alapon elengedi a koráb­ban kivetett 1 millió 52 ezer 315 forint késedelmi pótlékot. A Vakond november 11-én 500 ezer, november 30-án 1 millió, december 2-án 2 millió 46 ezer 553 forintot fizetett be a tarto­zása törlesztése címén.-A törvénynek nem is az a célja, hogy mindenáron büntes­sen, hanem az, hogy az adósok rövid időn belül pótolják a mu­lasztást - húzta alá dr. Kubi­csek. Ebben az esetben is ez történt, hiszen a Vakond Kft. és a kecskeméti cég is fizetett a nyomozás elrendelése után. Emiatt büntethetőséget kizáró ok címén a napokban befejezik az eljárásokat. A rendőrség ál­láspontját a mostani eset is csak megerősítette: hasonló nyomo­zásoknál a jövőben is nyilvá­nosságra hozzák az adósok ne­vét. Ügy vélik, emiatt rövid időn belül rendezhető a tarto­zás, és lezárhatók lesznek a cé­gek ellen folytatott nyomozá­sok. Noszlopy mezőőrök? a földhasználók által fizetett dí­jak fedeznék. Ezt a kidolgozott tervet most. a napokban ismertetik a vad­kerti gazdákkal, földtulajdono­sokkal, s amennyiben azok hozzájárulnak, a mezőőri szol­gálat létrejön. C+C & Diszkont Kecskemét, Mindszenti u. 2. Tel: 76/485-716 _ KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET _ KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓNKNAK! ' AKCIÓS FIX AR PH 5.5 arclemosó MlSöW WS«­PH 5.5 hidratáló krém 3**-* MOST ERKEZTEK! 220 literes 310 literes 360 literes Zanussi-Lehel fagyasztóládák" 34.080.­39.940.­43.840.­KOOKAI (parfüm+desodor+piperetasak) aaso.­PENATEN ajándékbabacsomag 8*0.­OIL OF OLAZ (arclemosó+hidratáló emulzió) 980.* fogy.Ar AfAs VÁLLÁR 1510.- 1390.­. . 1610.- 1480.­NIVEA (after+borotvahab+ajándék) 883.- 812.­CAOLA (nöi-férfi ajándékcsomagok) 930.- 855.­AXE (after shave+deo+pip.táska) DENIM (after+deo+meglepetés) (porszívók kedvező áron;) F0GYAR vAu-* Gorenje Siemens Elektrolux (1100 W) (1100 W) (11----­1 4.750.­14.600.­12.370­13.270­13.430.­11.370.­1100 W) ÉLELMISZER RÉSZLEGÜNK AKCIÓJA! DOUWE EGBERTS KÁVÉCSALÁD MINDEN TAGJA A LEGKEDVEZŐBB ÁRON!! , Régi Akciói Akciói 7WSS/Í: ár fogy. ér vállár Coca Cola (2.5 lit.) 165.- 139.- 127,18.­Coca Cola/Fanta Orange/Sprite 149.- 129.- 116,25.­(2 literes) ENGEDMÉNNYEL! Szaloncukrok RUKk>oi Egye* pezsgők ^JíP^-o« December 24-én áruházunk zárva tart! Nyitva tartás: H-P.: 8-17 óráig, szó.: 8-13 óráig. Ziccer-reklám

Next

/
Oldalképek
Tartalom