Petőfi Népe, 1994. december (49. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-06 / 287. szám
A PN-KALAUZ VENDÉGE Akarja a láncot László Károly: első helyen a tisztesség. PÉNZ- ÉS TŐKEPIAC Együtt vagy külön? A szocialista kereskedelem neveltje. Hűtlen lett: 1989-ben vállalkozásra adta fejét. Pedig osztályvezető volt az Alföld Áruházban Kecskeméten. Szeretett ott, szerették is, mégis szakított. Álmatlan éjszakák után. Elég sokat tudott a kereskedelemről, de nem mindent. Azt mondja László Károly, hogy magánvállalkozóként az első két évben többet tanult, mint azelőtt tizenhat év alatt. Üzleti alapelve: a tisztesség. Sikeres ember.- Pár éve karácsony előtt sátort vert és abban árusított Kecskeméten, meglehetősen kedvező áron. Megérte?- Nagy siker volt a sátoros akció. Először is: a nagyközönség megismerte a Sonic Market nevet. Másodszor: a forgalom is a tervem szerint alakult. Sok akkori vevőnk azóta visszajár hozzánk. Tavaly karácsony előtt a Liberté kávéházat béreltem ki az akcióhoz. Ezt a vállalkozást is siker koronázta. Egyébként ezeket a megoldásokat azért választottam, mert áruház nyitásához nem volt elegendő pénzem. Viszont a kedvezményes akcióhoz kellett a nagy tér.- Á Sonic Market árukínálatában feltűnő a Videoton márka erőteljes jelenléte. Ez nem lehet véletlen.- Valóban nem az. Fölvállaltam a magyar áru támogatását. (Ugyanakkor márkakereskedője vagyok a Sony, a JVC és a Bosch-Siemens cégnek is.) Akkor tettem ezt, amikor még sokan féltek a Videoton tévékészülékeitől. Pontosabban egyes típusaitól. A robbanós tévékre gondolok, amikért persze a felelősség nem a Videotont terhelte. Nos, én ekkor vállaltam föl a népszerűsítésüket. Büszke vagyok rá, hogy nem vallottam szégyent. Ebben az évben már hatezernél több székesfehérvári televíziót adtam el. A márka értékesítői között az első három egyike vagyok. Szegeden most nyitottunk a Nagyáruházban a Komplett Rt.-vel közösen egy műszaki osztályt, Sonic Market névvel. Az első napok óriási sikert hoztak, és a úgy viszik a Videoton tévéket, mint a cukrot. Pedig Szegeden ezelőtt nem ment ez a márka.- Ezek szerint László Károly vállalkozó rózsával fölhintett úton jár?- Kaptam már, képletesen szólva, egy-két pofont is. A legnagyobbat akkor, amikor azt hittem, hogy mindenki tisztességes a piacon. De itt van például a feketekereskedelem is. Nehéz vele versenyezni, hisz nekünk viselni kell a közterheket, amelyek alól a csempészek, feketézők kivonják magukat. A bizonytalan eredetű árukat és árusaikat ideje lenne már lekapcsolni. László Károly nagy- és kiskereskedő a tisztességes kereskedés híve. Kizárólag olyan termékeket forgalmaz, amelyek minősége jó, elérhető szerviz- hálózat tartozik hozzájuk. Ő hosszú távon gondolkodik. Egyébként cége profiljába a többi közt a híradástechnikai eszközök, tévék, műholdvevők, hifitornyok, videók stb. tartoznak, valamint a kis és nagy háztartási gépek, eszközök. László úrnak van egy álma, amelynek megvalósításában már jó eredményeket ért el.- Egy üzletláncról álmodoztam. Ebből Kecskeméten itt, a Katona József és az Arany János utcában két üzlet van. Ti- szakécskén, Móron, Albertir- sán, Székesfehérváron és most már Szegeden is ismert a Sonic Market fantázianév, amelyet most készülök levédeni.- S mi lesz az idei karácsonyi akcióval? Lesz sátor?- Most mást találtunk ki. Helybe visszük vevőinknek a kiválasztott árut. Ehhez katalógust bocsátottunk ki. Lehet választani és mi házhoz visszük a terméket. Fizetni csak átvételkor kell. Ez persze nem kötelező, mindenkit várunk a kiskereskedelmi boltjainkban, lehet válogatni. De aki például egy adott terméktípusra vár, s azt megtalálta a katalógusunkban, időt, pénzt nyer, ha él a lehetőséggel. A szállításért semmit, vagy alig valamit számítunk fel - mondja a bontakozó Sonic Market üzletlánc tulajdonosa.- a. tóth Az Agrobank botránya ismét ráirányítja a közvélemény figyelmét a pénzvilágra, s talán lökést ad a tőzsdetörvény mielőbbi megszületésének is. A törvény körüli vita többek között arról folyik, külön kell-e választani a pénz- és tőkepiacot vagy együtt érdemes kezelni őket? A tapasztalat azt mutatja, hogy a befektetők érdekében egyértelműen külön kell választani a két piacot. Ezért a mostaniaknál sokkal határozottabb lépéseket sürgetnek a törvényelőkészítők. Az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet például azt javasolja, hogy csak azok a cégek bocsáthassanak ki értékpapírokat, amelyek legalább 2-3 éve működnek. Az ilyen megszorítás egyértelműen a befektetők védelmét szolgálná. Ma Magyarországon ugyanis értékpapírjaival bármely olyan gazdálkodó szerveAz Első Magyar-Izraeli Távközlési Rt. december elsejével átvette a szolgáltatásokat Baján. Az elmúlt hét végén tartottak egy értekezletet - tudtuk meg Ban- csics Ferenctől, a részvénytársaA közelmúltban a keceli Áfész volt a házigazdája a Pro-Coop megyei tanácskozásnak. Az ország fogyasztási szövetkezeti beszerző nagykereskedelmének tizennégy regionális társasága van. Ehhez tartozik az Alföld Pro-Coop, amelyet a huszonhárom Bács-Kiskun megyei általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet üzemeltet. E találkozó apropóját részben az ünnepekre való előkészület, részben a közelmúltban lebonyolított áfész-napok értékelése adta. Ez utóbbi során mintegy százféle árucikket 10-30 százalékkal olcsóbban kínáltak a tagoknak. Erre elsősorban az adja a lehetőséget, hogy óriási tömegben vásárolhatnak a termelő nagy cégektől, amelyektől így nagyobb volumenű árengedményeket sikerül kicsikarni. E kedvezményeket zet megjelenhet a piacon, amely némi tőkével rendelkezik, de a tőke eredetét már senki sem vizsgálja. íj^y megesik, hogy éppen a befektetőktől származik, s nem pedig termelő vagy szolgáltató tevékenységből. Ilyenkor a befektető kétszer fizet: egyszer, amikor alapítóként beszáll a cégbe és még egyszer, amikor-jó befektetés reményében - megveszi az értékpapírt. A működő piacgazdaságokban találni példát arra is, hogy külön elbírálás alá esnek az úgynevezett képzett és képzetlen befektetők. Míg az előbbieket az állam nem tartja fontosnak külön védeni - képzettségük eleve megóvja őket az anyagi veszteségektől -, addig a „képzetlenek” feje fölé védemyőt emel a törvény: követelményeket támaszt az értékpapírokat kibocsátókkal szemben. Bánhegyi Zsuzsa ság helyi távközlési csoport vezetőjétől. December 12-én Szegeden tart sajtótájékoztatót az EMITEL új vezérigazgatója, az átállással összefüggő kérdésekre ad választ. pedig a viszonteladás során továbbadják. A harminckét részt vevő szövetkezeti kereskedelmi szakember pozitív mérleget vonhatott ebből az akcióból. Kecelen például mintegy nyolcszázezer forintot takaríthattak meg a polgárok, akik ebben az időszakban vásároltak. Emögött egyébként ötmillió forint értékű árumozgatás volt. Vevőszemmel nézve csalódást is okozott ez a kedvezményes vásár, hiszen voltak olyan élelmiszerfélék - mint például az étolaj, a margarin amik már az első két nap alatt elfogytak. Az viszont dicséretes, hogy nemcsak a városközpontra, hanem a szövetkezet ellátási körzetébe tartozó külterületi boltokra, sőt a községekre - Imre- hegyre és Császártöltésre - is kiterjesztették az engedményes árukínálatot. P. S. Az EMITEL Rt. már szolgáltat Baján Továbbadott kedvezmények A Kecskeméti Konzervgyár exportstratégiája Kecskeméti Konzervgyár - új piacok A Kecskeméti Konzervgyár hasonlóan az iparág többi vállalatához, igen nagy mértékben megsínylette a KGST-piac összeomlását, ám mára már sikerült új piacokat keresni áruinak. Értékesítési hálózat belföldön Belföldön a vevőkkel való közvetlenebb kapcsolattartás érdekében tavaly létrehoztak egy, az egész országot átfogó értékesítési hálózatot; a részleg feladata, hogy napi kapcsolatban legyen a vevőkkel, és biztosítsa a gyors információáramlást. Magyarországon a cég piacvezető szerepet tölt be a bébiételek, a zöldségkonzervek, a paradicsomot tartalmazó kon- zervek, továbbá a dzsemek tekintetében. A jobb eladhatóság érdekében megújult a termékek csomagolása is. A minőség javítását és stabilizálását célozta, hogy a hazai és külföldi szakemberek közösen kidolgozták az ISO 9000-es szabványrendszerre épülő átfogó minőség- biztosítási rendszert. A cég exportstratégiájának három fő célja van: fenntartani és erősíteni a gyár pozícióit a fizetési gondokkal küszködő FÁK-országokban, a nyugat-európai országokban már meglévő partnerek mellé újabbakat szerezni, valamint a magyar termékeket eljuttatni olyan távolabbi piacokra, mint Dél-Afrika, Izrael vagy Dél- Korea. Kizárólag hazai alapanyagból Jelenleg a gyár több mint 50 országba exportálja termékeit, közülük a legsikeresebbek a csemegekukorica, az uborka, a különféle zöldségkonzervek, a ketchupok és a bébiételek. A cég a felhasznált alapanyagokat - zöldségek, gyümölcsök - kizárólag a magyar piacról szerzi be. Megyei sikerek a Foodapesten Elismeréseknek örülhettek a nemrégiben megrendezett Foodapest ’94 nemzetközi élelmiszeripari szakkiállításon az érsekhalmi Elma Rt. képviselői. Ekkor adták át az I. országos gyümölcsléverseny díjait. Két arany, egy ezüst és egy bronz díszoklevelet vehettek át. A Foodapesten a Kalocsakömyéki Agráripari Rt. is képviselte a megyét, sikerrel. Képünkön: balról az Elma, jobbról a kalocsaiak standja. Növekedett az olajtermelés A Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) novemberi napi termelése 24,92 millió hordó volt, ami 170 ezer hordó növekedést jelent októberhez képest. Egy Nicosiában megjelenő tekintélyes szaklap beszámolója szerint a növekedésért elsősorban Irán a felelős, és kisebb mértékben Katar, valamint Irak. Az AP jelentése emlékeztet az OPEC tagjainak arra a múlt hónapban létrejött egyezségére, hogy 1995 decemberéig nem változtatnak a napi 24,52 millió hordó termelésen. A szervezet célja az volt, hogy emelkedjen a nyersanyag világpiaci ára. Engedély a Samsungnak A dél-koreai autógyártók hétfőn elítélték a kormány döntését, amellyel a Samsung- csoportnak is engedélyezte, hogy belefogjon autók gyártásába. A hat dél-koreai autó- konszern elnöke által aláírt közös nyilatkozat azzal vádolja a kormányt, hogy a nemzetgazdaságnak kárt okozó döntést hozott. A Samsung bekapcsolódása az autógyártásba „romboló kapacitásfölösleget” és a korlátozott számú szakképzett munkaerő iránti „öldöklő háborút” eredményez. Ellenzik az egységesítést A németek és a britek többsége ellenzi az egységes európai valuta bevezetését és azt kívánja, hogy népszavazáson szülessen döntés az ügyben - derül ki a Financial Times számára készült, s hétfőn közzétett közvélemény-kutatásból. A britek 64, s a németek 65 százaléka mondta azt, hogy népszavazáson kell dönteni arról, bevezessék-e az egységes valutát. A megkérdezett németeknek mindössze 24 százaléka, a briteknek pedig 33 százaléka mondta azt, hogy ilyen népszavazás esetén a közösségi valuta bevezetése mellett szavazna. Távozik a miniszter Távozni készül posztjáról Lloyd Bentsen amerikai pénzügyminiszter és visszatér az üzleti életbe - jelentette hétfői számában a The Wall Street Journal amerikai gazdasági napilap. A lap szerint Bentsen az előtt kíván távozni, hogy összeülne az új összetételű, republikánus többségű kongresszus. Épülhet a bajor- cseh vezeték Már a héten elkezdődhet a bajorországi Ingolstadtot Csehországgal összekötő olajvezeték építése, miután csütörtökön Münchenben átadták a másfél évi munkával elkészült építési engedélyeket a terv valóra váltásában részt vevő cseh beruházóknak és a leendő üzemeltetőknek. Szerkeszti: A. Tóth Sándor A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ezúton értesíti az érdeklődőket, hogy az új EGYSÉGES VÁMOKMÁNY (SZAD-okmány) nyomtatványait megvásárolhatják a kamara irodájában: Kecskemét, Klapka u 9-11 326. szoba, munkanapokon, 8 és 12 óra között. (34201)