Petőfi Népe, 1994. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-20 / 221. szám

3 Címzetes igazgató A közalkalmazotti törvény lehetőséget biztosít, hogy a ki­emelkedő munkát végző igaz­gató megbízásának lejárta után címzetes igazgatói címet kap­jon. Az erkölcsi elismerés anyagi juttatással jár, amely nem terhelheti az intézmény költségvetését, azt a fenntartó fedezi. Kalocsán a népjóléti bi­zottság javaslatára Asbóth Mik- lósné, az 1. számú általános is­kola igazgatója részesült ebben az elismerésben. Bérfejlesztésről Tiszakécskén Holnap 17 órai kezdettel ösz- szeüi a tiszakécskei képvi­selő-testület. A napirenden egyebek között szerepel a köz- tisztviselők egyéb juttatásairól szóló rendelet módosítása, a részben önálló intézmények és a polgármesteri hivatal közötti j megállapodás, valamint a Bács- víz Rt.-közgyűlés aktuális témá­inak megtárgyalása. Ez alka­lommal a képviselők dönteni szándékoznak rrtég a város köz­alkalmazotti dolgozóinak bér- fejlesztéséről, a gyógytornász alkalmazásával járó kiadások fedezetéről és a kézilabda-szak­osztály támogatási kérelméről. Szakemberekért Az „Önkormányzatok a Jövő Szakembereiért” Alapítvány ez évben is közzétette pályázati felhívását: felsőfokú tanulmá­nyaikat végzők az oktatással járó költségeik egy részének megfizetését kérhetik. Kalocsán a helyhatóság valamennyi egye­temista, főiskolás, már vég­zett szakember továbbképzésé­nek támogatását javasolta, ösz- szescn 21 jelentkező anyagát továbbították elbírálásra. Térítési díjakról Pálmonostorán A gyermekétkeztetéssel kap­csolatos helyi rendeletét alkotja meg holnap délután két órakor kezdődő testületi ülésén Pálmo- nostora önkormányzata. Az elő­terjesztés alapján a három- és többgyermekes családok 50 százalékos térítésidíj-kedvez- ményben részesülnek majd, a hátrányos helyzetűek támogatá­sáról pedig egyedi elbírálás alapján fognak dönteni a képvi­selők. Ugyancsak ezen a testü­leti ülésen módosítják a szemé­lyes gondozást igénybe vevő időskorúak térítési díjának ösz- szegét is, mely 66 Ft-ról való­színűleg 88 Ft-ra változik majd. Bácsalmáson a gazdálkodásról Az önkormányzat első félévi gazdálkodásáról szóló beszá­moló lesz a fő napirendi pont a bácsalmási képviselő-testület ma 14 órakor kezdődő ülésén. Sok egyéb ügyben is dönteni kell. Többek között a lakásokról szóló helyi rendelet módosítása, tájékoztató a városi rendőrkapi­tányság ügyének állásáról, gyógyszertári privatizáció, út­építési pályázatok. Újra tár­gyalnak a képviselők a Back­nang utcai MÓL-benzinkút ter­vezett átépítéséről is, és rendele­tet alkotnak a közterület-haszná­latról. KÖZÉLETI HlR • Tabajdi Csaba, a 10. számú választási körzet or­szággyűlési képviselője foga­dóórát tart titkára által szeptem­ber 20-án, 16 és 18 között Máté- telkén, a polgármesteri hivatal­ban. 1994. szeptember 20., kedd Megyei körkép RÖVIDESEN KEZDŐDIK A SZENNYVÍZCSATORNÁZÁS Nagyberuházás Soltvadkerten • A szennyvízcsatorna kiépítésével a városiasodás kevésbé látványos, de elengedhetetlen feltételét teremti meg Soltvadkert. Visszakapták a klubházukat Baján 1992 szeptemberében hoztak létre a kisebbségi ügyekkel foglalkozó önkor­mányzati bizottságot. Az azóta eltelt időről és a végzett munká­ról adott számot ez a testület a legutóbbi városházi képviselői ülésen. A város kisebbségi szervezetei számítanak az ön- kormányzat erkölcsi, politikai és anyagi támogatására, külö­nösen nagyra értékelik a ren­dezvényekre kiírt pályázati rendszert. Az anyanyelvi okta­tást átfogóan vizsgálta a bizott­ság és megállapította, hogy elő kell segíteni Baján a horvát nyelv középszintű tanulásának lehetőségét. Azt is megfogal­mazták, hogy a bajai cigány­ságnak nincsen szervezete. A kevés számú szerbekre is több figyelmet kell fordítani a jövő­ben. Az is javasolják, hogy amennyiben az önkormányzati választások során nem jönne létre a városban a nemzetiségi önkormányzat, a bizottságot to­vább kell működtetni az új tes­tületnek. Két fontos objektummal gaz­dagodott a nemzetiségi kulturá­lis lehetőség: a Csitaonica Bu- nyevác Katolikus Olvasókör visszakapta régi klubházát, míg a megyei önkormányzat jóvol­tából nemzetiségi kulturális központ nyílt a volt ATI szék­házban. Papp Zoltán Már esztendőkkel ezelőtt el­határozta a soltvadkerti képvi­selő-testület a város szennyvíz- csatornázását, illetve a hozzá tartozó tisztítótelep megépíté­sét. Azóta jelentős összeget tar­talékoltak is. A kivitelezésre múlt év novemberében verseny- tárgyalási felhívást tettek közzé. Az előminősítés alapján tizen­egyen jogosultak a tender meg­vásárlására, s végül heten pá­lyáztak. Időközben mintegy százmil­lió forint céltámogatást kapott a város. Ez a pénz természetesen elvész, ha meghiúsul a nagybe­ruházás. Emiatt is a múlt hét végén kihirdetett döntést óriási előkészítő, koordináló és ért­ékelő munka előzte meg, ami­ben nagy részt vállalt dr. Bé- leczki József jegyző, valamint a Bácsber Kft. A napokban tartott képvi­selő-testületi ülésen valamennyi pályázó ott volt, tartalmasán bemutatkozott. Ezt, érthetően, kérdészápor követte. Bár két szakértő - Berkes László, a Bácsber és Simola Istvánné, az OTP Rt. részéről - is részt vett c napirend tárgyalásakor, mégis maratoni lett. Végül, a felelős­ség súlyát átérezve, négy óra­hossza elteltével szavaztak a képviselők. A tisztítómű kivite­lezője a Budapest központú UTB, svájci-magyar vegyes tu­lajdonú kft. A több mint száz­milliós beruházást három hét múlva megkezdik. A csatornatípus kiválasztá­sánál a két technológia - nyomott szennyvíz, illetve gravitációs - között megoszlot­tak a vélemények. Ez utóbbi megoldás mellett szóltak a szakértői érvek. A kivitele­zésre a legkedvezőbb ajánlata a kiskőrösi Homokhátsági Vízi Társulatnak volt. Végül hét igen szavazatot kaptak. A döntés után Berkecz NÉGYSZÁZ HELYSZÍNI BÍRSÁG / Átfogó közlekedési razzia A hét végén, pénteken és va­sárnap átfogó közlekedési el­lenőrzést tartottak megye- szerte, így a bácskai térségben is. mégpedig a szomszédos me­gyék rendőreinek közreműkö­désével. Az akcióban egyidejű­leg öt traffipax vett részt, vala­mint a motoros rendőrök is. Mintegy 400 gépjárművezetőt helyszíni bírsággal büntettek, melynek értéke maximum 2 ezer forint. Ezek között ami szabály­talanság létezik, az szinte mind előfordult. Volt engedély nél­küli vezető, gyorshajtó, lejárt Borota képviseiő-testülete a község féléves költségvetéséről szóló beszámolót úgy tárgyalta, hogy dr. Geiger Ferenc polgár- mester a várható áremelkedések hatásait is belekalkulálta a szá­mításokba. A költségvetésben nem tervezett, de a szülők által igényelt beiskolázási támogatás végül is zöld utat kapott. Az óvo­dások és az általános iskolások étkezési költségeihez eddig hoz­zájárult az. önkormányzat, és év­kezdéskor támogatást is kaptak a szülők. Idén a költségvetés nem tette lehetővé a segítség tervezé­sét, de a tartalék terhére a képvi­selők megszavazták a másfél millió forintot. Egy borotai óvo­dás tehát az 1900 forint étkezési hozzájárulás mellé ezer forintot, egy általános iskolás a 2700 fo­rint ebédpénz mellett 1500 forint beiskolázási segélyt kap. A kö­műszakival rendelkező, gépko­csiátírást elmulasztó, kötelező felelősségbiztosítás nélküli járművel közlekedő. Ezenfelül még 41 esetben szabálysértési feljelentést tettek, benne 2 ittas vezető ellen is, akiktől a hely­színen elvették a jogosítványt. A büntetés legfelső értéke akár 30 ezer forint is lehet. A rendőrség az akció sikerére való tekintettel a jövőben min­den hónapban több alkalommal megismétli majd Baján és vidé­kén a nagyszabású ellenőr­zést. Zalavári László zép- és főiskolások az étkezési hozzájárulást és a tanévkezdési támogatást - ötezer forintot - felvehetik a napokban. A polgármester levélben hívta fel az intézményvezetők figyel­mét a takarékos gazdálkodásra. Ugyanis komoly többletkiadása jelentkezett az önkormányzat­nak. A fogorvosi rendelőbe vásá­rolt új felszerelés ára a forintleér­tékelés miatt háromszázezer fo­rinttal emelkedett. A nem terve­zett iskolakezdési támogatás másfél millió forintja, a vártnál nagyobb összegben kifizetett jö­vedelempótló támogatás több mint kétmillió forint pluszkia­dást jelent az önkormányzatnak. Ezért a várható energiaár-emelé­sek ellenére az intézményeknek ki kell jönni a költségvetésből, pótelőirányzatra nincs lehető­ség. P. E. Maratoni közgyűlés Délelőtt kezdődött, s lapzár­takor még javában tartott a ha­lasi képviselők maratoni ülése, amelyen huszonkét napirendi pont szerepelt előterjesztésként. A tervezett tíz rendelet megal­kotása már azért reménytelen­nek tűnt, mert a közgyűlés első két órájában a testület létszáma éppen csak súrolta a határozat- képességet, vagy időszakokra alatta is maradt. Több esetben azon bukott el egy-egy döntés, amely minősített többséget kí­vánt, hogy a jelen lévő 14 kép­viselő nem egyhangúan szava­zott. A közgyűlésen tárgyalt témákra szerdai számunkban még visszatérünk. Néma bajai telefonok Tegnap reggel először csak akadozott a telefonszolgáltatás Baján, de fél tíz tájban már tár­csahangot sem adtak a készülé­kek. A szakemberek szerint a te­lefonközpontban keletkezett meghibásodás. Egy idő után a befelé érkező hívások már célba értek, de a normális üzemmód csak negyed tizenkettő után állt helyre. Addig nagy bajban vol­tak a polgárok, főleg ha mentő­ket, rendőröket, vagy a tűzoltó­kat kellett értesíteni. A mentők­nél csak személyes bejelentés­sel lehetett élni, nyilvánvaló, ez késleltette a betegellátást. A tűzoltók pedig a helyi rádióban adtak közre egy CB-rádiószá- mot, ám szerencsére a meghibá­sodás ideje alatt nekik nem kel­lett kivonulni. Borotán nincs pótpénz László polgármester minden résztvetőnek megköszönte munkáját, s a testületnek e he­lyes állásfoglalását, hiszen több évtizedre kiható, jelentős beruházás fölött mondtak igent. Ezzel egyúttal igazolni látszik, az előző városvezetés is bölcsen volt előrelátó, ami­kor a megvalósulás reményé­ben szigorúan takarékos gaz­dálkodást folytatott. A csatornázás 1. ütemének megvalósulási határideje 1995. november 30., bekerülési költ­sége több mint kétszázmillió forint. Pulai Sára Betöréssorozat Homokpusztán betöréssoro- zat történt a múlt héten. Isme­retlen tettesek behatoltak több hétvégi házba, s onnan külön­böző értékeket vittek el. Az üggyel kapcsolatban dr. Rákosi Mihály rendőr őrnagy, kun- szentmiklósi rendőrkapitány elmondta, hogy a lakatlanul álló hétvégi házakat, tanyákat csak úgy lehetne megvédeni, ha a rendőrség állandó megfigyelést tudna teljesíteni a környéken. Erre viszont csak úgy lennének képesek, ha meg tudnák szer­vezni a lovas járőrszolgálatot. Saját szemmel Félegyházán az új szociális otthonban nyílt napot tartanak ma 9—12-ig, holnap 13 és 16 óra között. Bárki megtekintheti a so­kat vitatott intézményt, sőt na­gyobb csoportok igénye esetén teljeskörű tájékoztatással szol­gálnak. Oktatófarm fejlesztéséért A kalocsai önkormányzat leg­utóbbi ülésén a Dózsa György Mezőgazdasági és Közgazda- sági Szakközépiskola kisfoktői diákfarmjáról tárgyaltak a kép­viselők. Mint korábban beszá­moltunk róla, az iskola egy euró­pai színvonalú oktatófarmmal rendelkezik, amelynek beruhá­zási értéke meghaladja a 23 mil­lió forintot. Ebből az iskola által vállalt saját erő 18,3 millió. Most a hiányzó összegre nyújtottak be pályázatot. Ez az összeg lesz hi­vatott arra, hogy a szakmát tanító intézmény - amennyiben a szak­képzési alap ezt támogatja - a még hiányzó gépeket, állatokat, egyéb berendezéseket megvásá­rolja. A képviselők a pályázat benyújtását támogatták. FOJTOGATÁS KEREKEGYHÁZÁN Rendőrökre támadtak Ezúttal nem a mundér becsü­lete, hanem annak viselői kerül­tek veszélybe a múlt hét végén két alkalommal Kerekegyházán. A nagyszabású közúti ellenőr­zés során a személygépkocsival közlekedő kerekegyházi illető­ségű 44 éves G. S. iratait és jár­művét is szerették volna meg­vizsgálni a járőrök. A sofőr vi­selkedését némiképp furcsállták a rendőrök, s arra gyanakodtak, hogy alkoholt fogyasztott. Vér­vételre akarták vinni, ám ő úgy döntött, hogy távozik a hely­színről. Közte és az őt marasz­taló rendőrök között dulakodás kezdődött, melynek során a férfi, valamint a járőr egyik tagja könnyű sérülést szenve­dett. A másik eset az egyik kerekegyházi sörözőben tör­tént vasárnap éjszaka. Csakúgy, mint egy nappal korábban, ezút­tal is a rendőri ellenőrzést vette rossz néven egy helybéli polgár. A 26 esztendős Sz. J. talán túl korainak vélte a hajnali három órás igazoltatást, mert nemcsak szóval, hanem lettel is bizonyí­tani kívánta az intézkedés jogta­lanságát. A rendőri előbb a ruhá­jánál fogva rángatni kezdte, majd a nyakkendőjével fojto­gatta. A járőr az őt ért támadás következtében nyolc napon be­lül gyógyuló sérüléseket szen­vedett. Mindkét dulakodó ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanúja mi­att folytat nyomozást a kecske­méti rendőrkapitányság. A hírős városban történt két lopásról is hírt kaptunk: egy lakásból tűnt cl 288 ezer forint, egy élelmiszer­boltba pedig az. ablak kifeszítésc után jutott be három betörő. Ká­vét, italt és élelmiszert loptak, mindhármójukat elfogták. Adárn Miklós t

Next

/
Oldalképek
Tartalom