Petőfi Népe, 1994. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-12 / 214. szám
4 Kul túra-művelődés 1994. szeptember 12., hétfő Naptár Szeptember 12., hétfő. Névnap: Mária, Guidó. Névnapozóknak Mária: a héber Mirjam névnek a görög és latin biblia- fordításokban módosult a- lakja, Istent szeretőt jelent. A névnapjukat ma ünneplő Máriák virága az őszirózsa. Guidó: germán eredetű név, jelentése erdőből származó. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Ibolya, Irma, Marion és Tóbiás nevű olvasóinkat is! Évforduló 35 éve indították a G* Hold felé a Luna-2 w' holdrakétát a Szov- jetunióból, mely az ' első mesterséges égitestként érte el a Hold felszínét. A Luna-2 mérései bizonyították, hogy a Holdnak nincsenek belső eredetű mágneses terei, a mágneses tér legalább 400-1000-szer kisebb, mint a Föld felszínén. Ökumenikus naptár A katolikus liturgikus naptárban Szűz Mária névnapja van. Az ünnepet XI. Ince pápa rendelte el hálaünnepül Szovieszki Jánosnak a törökök felett Bécsnél aratott győzelme (1683) emlékére. Mi, hol, mikor? • Hírős ’94 elnevezéssel nemzetközi ásványbörze és találkozó lesz Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A szeptember 17-én, szombaton délelőtt 9-től délután 4-ig tartó találkozón lesz kiállítás, vásár, ásványmeghatározás, és csere is. Bemutatnak sok ásványkülönlegességet is, féldrágaköveket. A találkozóhoz kapcsolódva őslényeket is megtekinthetnek az érdeklődők a művelődési házban. A hajdan volt állatvilágot Szilágyi Margit szobrászművész kicsinyített ősállat makettjei idézik fel. • Modem táncoktatói tanfolyamot indít Budapesten a Magyar Művelődési Intézet és a Táncpedagógusok Országos Szövetsége. A felvételi vizsga október 10-én 10 órakor kezdődik a Vö- rösmarty-gimnáziumban. Elismerés pedagógusoknak • Iván László, Kovács Gyula özvegye, Valaczka Jánosné, Szekér Endre a díjátadás után. Ebben az esztendőben négy, Bács-Kiskun megyében élő kiváló pedagógus munkáját jutalmazták azzal a Pilinszky-díjjal, amelyet négy évvel ezelőtt alapítottak Bács-Kiskunban. A díjosztó ünnepséget pénteken tartották meg a megyeházán. A Kecskeméten élő Szekér Endre irodalomtanár, irodalom- történész, szerkesztő, a Forrás munkatársa. Nemzedékek nőttek fel az ő óráit hallgatva, irodalomkritikusi tevékenysége országos elismertséget is hozott számára. A keceli Iván László tanári munkája mellett a tudományos életben is jelen van publikációival. Kecel helytörténetével sokat foglalkozott. Nagy szerepe volt abban, hogy megjelenhetett a Kecel történetét és néprajzát bemutató kötet. Valaczka Jánosné Apostagon él, matematika-fizika szakos általános iskolai tanár. Tanítványok sorát készítette fel megyei és országos versenyekre. Sőt, alapítványt is létrehozott, a tehetséges apostagi fiatalok támogatására. Az izsáki Kovács Gyula matematika-fizika szakos tanárként tevékenykedett, s gyűjtötte az Izsák történetével foglalkozó dokumentumokat, a tárgyi és írásos emlékeket. Helytörténeti témájú cikkei lapunk hasábjain is olvashatók voltak. A díj átadását már nem érhette meg, özvegye vette át a díjat. Emelték a jászszentlászlói gyerekek napközidíját Megdrágul a napközis étkeztetés Jászszentlászlón. A képviselő-testület határozata (melyet az áremelések miatt kellett meghoznia) több mint félezer embert érint. Az óvodások ebédje 42 forintba kerül, ha uzsonnát is kémek, akkor 52 forint a napi díj. Az általános iskolásoknak 52 forint lesz az ebéd, és hatvanhat forintot kell fizetni, ha uzsonnáznak is a napköziben. A tízórait azonban valamennnyi ellátott ingyen kapja. A térítési díjakat még tíz százalékos áfa is terheli. A felnőtteknek - áfával együtt - száz forintot kell fizetniük az ebédért. Hasznosan telt a nyár Gömzsik Anikóval, a bajai ifjúsági ház igazgatóhelyettesével beszélgettünk a nyár rendezvényeiről.- A különféle táborok szervezése az elsődleges feladatunk. Az első rendezvényünk június 13-18. között zajlott le, ez volt a délszláv zenei és tánctábor, amit már harmadik alkalommal rendeztünk meg. Bajai és környékbeli gyerekeket hívtunk meg. Táborzáráskor sikeres koncerttel búcsúztak a fiatalok. Július 4—10. között vad- és madárvédő tábort szerveztünk az újmohácsi gátőrházban. Évek óta visszatérő tábor, az állandóan működő vad- és madárvédő szakkör tagjai vettek részt rajta. Idén 25 diák jelentkezett, szakmai vezetőjük Kalocsa Béla ornitológus. Ezzel a rendezvénnyel egy időben, július 4— 14. között zajlott az országos amatőr képzőművészeti tábor. A 28 középiskolás az ország különböző tájairól érkezett, a baja- iak az Amatőr Képzőművészeti Stúdió tagjai voltak.- Júliusban kézművestábort rendeztünk Ósükösdön. Elsősorban általános iskolás gyerekek jelentkeztek, nagyon sokféle technikával foglalkoztak: bőröz- tek, fazekasságot, nemezelést, gyöngyfűzést tanultak. Augusztus 11-21. között zajlott le az utolsó nyári rendezvényünk, a színjátszó és versmondó tábor. Húsz diák jelentkezett, beszéd- technikát és drámajátékokat tanultak. Első előadásuk a sétálóutcában volt, egy commedia dell’arte-t mutattak be. A József Attila Művelődési Központ udvari színpadán Moliere „Sqana- relle” vígjátékát és Robert Bums „Vidám koldusok” című darabját adták elő. Lőrinczi Csaba Kártyaverseny Siófokon Talán többen is emlékeznek még arra, hogy a kecskeméti játékmúzeum nagy sikerrel megrendezte az első országos ulti-, romi- és kanasztabajnokságot. Néhány lelkes siófoki kártyabarát - immár másodízben - hirdet ulti- és römiversenyt. Vendéglátó-ipari szakemberek, kisvállalkozók és népművelők szervezésében ezúttal szeptember 17- 18-án kerül sor a Balaton-parti körmérkőzésekre. A jelentkezések szeptember 14-éig a kecskeméti játékmúzeumba is eljuttathatók, de közvetlenül elküldhetők az alábbi címre: Istvándi Sándor, 8600 Siófok, Wesselényi u. 52/A. Sok sikert és jó gyakorlást kívánunk a megyebéli indulóknak, a Kecskeméten újra megrendezendő, év végi kártyabajnokság jelöltjeinek! -kvíziMARCELLO D’ORTA: Olasz diákok és a tabutémák í. Egy nápolyi tanító összegyűjtötte kisdiákjainak a szerelemről, az emberi kapcsolatokról, az életről írott fogalmazásait. A gyerekek előtt nincsenek tabuk... Ez derül ki ebből a kötetből is, melyből részleteket közlünk. A könyvet - Magyarosi Gizella fordításában - az Európa Könyvkiadó publikálja a közeljövőben. Órán vettük, elő is adtuk Rómeó és Júlia megindító történetét. Foglald röviden! össze Rómeó és Júlia nagyon szomorú történet, amely egy nagyon szomorú városban, Veronában következett be. Két tizenhatodik századi család már a ne vük hallatára is halálosan gyűlölte egymást: a Montaguk és a Capulet- tek. Ha egy Montagu végigment egy tizenhatodik századi utcán és a másik felől nem dirrekt, csak úgy szembejött egy Capulet és félúton összefutottak, az volt a minimum, hogy kölcsönösen párbajozni kezdtek. Rómeó a Montaguk családjába tartozott, és abból a családból egyedül ő volt az egyetlen kivétel. O, ha például egy mellékutcában szembejött egy Capulettel, nem szúrta szíven, csak jó görbén ránézett. Júlia a Capulettek családjába tartozott, de meg se fordult a Montaguk és Capulettek fejében, neki a szerelem volt a lényeg. A születésnapi buliján megismerte Rómeót, és beleszeretett, mégpedig álarcon keresztül. Rómeó is beindult, igaz álarc nélkül. Másnap (ezt a részt én akartam elszavalni) randevúzott vele a lány balkonja alatt, és alulról ott helyben eljegyezte. De szerencsétlen Júliát már elígérték másvalakinek. Mivel kettejük közül senki sem akart lemondani, Júlia ivott egy cseles varázsitalt, és az egész családja holtnak hitte tőle. Másnap eltemették egy sírba, de nem földsírba, hanem egy ilyen szabadtéri márványsírba. Amikor Rómeó visszajött Vercelli- ből, senki se szólt neki, hogy Júlia csak falból halt meg, ő azt hitte tényleg, és öngyilkos lett. Amikor Júlia hatástalanította a varázsitalt, feléledt, és látta ám, hogy ott a földön Rómeó. Bánatában ő is öngyilkos lett, de most az egyszer élesben. Erre a két család kibékült, de akkor már későn volt. Láttál már életedben, akár múzeumban is, meztelen férfit vagy nőt? Mi volt az első benyomásod? Életemben én jó csomó meztelen embert láttam már fényképen vagy múzeumban. Emlékszem, nyolcéves koromban voltam Pompeiben, és ott két- vagy háromszáz méterre a jegytépés után van egy szétzúzott ház, ahol egy szétzúzott falra felfestettek egy meztelen képet. Ez a kép nagy hatással volt rám, mert kicsi voltam, de eléggé fölfogtam a lényeget: egy római lepedőkkel teli ágyon egy férfi és egy nő éppen erőszakolta egymást, de a nő húzta a rövidebbet. Egy casertai kiránduláson a Királyi Palotában láttam egy óriás Herkulest, aki egy óriási bunkót fogott marokra tiszta meztelen: a fütyije egész lekókadt az erőlködéstől. Nápolyban van egy könyvkereskedő, aki meztelen női fényképeket árul a nagypapám idejéből. Az emberek azzal a szesszel, hogy könyvet akarnak venni, odajárnak bámészkodni. A nők tetőtől talpig meztelenek, eszméletlen kövérek, és bazi nagy seggük van hátul. Az egyiknek még égő pipa is van a szájában. A meztelenségről nekem teljesen kedvezőtlenek a benyomásaim: aki ezeket a meztelen fényképeket csinálja, a Pokolba jut, aki otthon tartja őket, az is a Pokolba jut, igaz, valamivel följebb. Makszimum azt lehetne, hogy az ember bezárja őket egy fiókba és néha-néha megnézi, de persze nem viszi túlzásba. Én láttam egy meztelen szobrot a múzeumban: lehajtotta a fejét, annyira röstellte magát. * A nagybátyáméknál otthon van egy kép egy meztelen római harcosról. A harcosnak oldalt van egy ló, az is tök meztelen. (Folytatjuk) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.30: Falutévé 5.50: Határtól határig 6.00: Napkelte 9.00: Napközi 9.30: Riviéra 10.30: Walt Disney bemutatja 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.05: Üzlet délidőben 15.35: Műsorismertetés 15.40: Falutévé (ism.) 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Az én dzsungel-könyvem 16.30: Külügyi ügyek 17.00: Kapcsolj be! Maci Laci A szívós, pimasz pisztráng Képhiba Rímfaragó Stan és Pan Ma született bárány Városok gyerekszemmel Stan és Pan Kacag a király 18.00: „Engedjétek hozzám!” 18.10: Csellengők 18.15: Üzlet 18.30: Szerencsekerék 19.00: Válaszolunk... 19.05: Csízió 19.10: Mesék a felkelő nap országából 19.30: Híradó (Feliratozva is!) 20.15: Columbo • Gyilkosság, füst és árnyak 21.55: (H)arc-képek 22.35: Ha ég a tűz - Manuel de Falla élete és zenéje 23.55: BBC-híradó TV II. MŰSOR 14.00: Képújság 14.05: Kapcsoljuk az Országházat 15.00: Parlamenti Napló 17.05: Kitörés... 17.35: Medicina 17.45: Jelképtár 17.50: Csízió 17.55: Műsorajánlat 18.00: A körzeti stűdiók műsora 18.13: Magyarország ma 18.45: Telesport 19.00: UTE-Novabau-Parmalat FC - Bajnoki labdarúgó-mérkőzés 21.05: Mindent vagy semmit! 21.40: Múzsa 22.00: Objektív 22.30: Időjárás 22.35: A pénz NSZK-film 94' DUNA TV 8.00-14.00: Képes Krónika 14.00: Lapozó 14.15: A selyemút (ism.) 15.05: Gazdakör 15.50: A vadon csodái 16.20: Mofli (ism.) 16.45: Cimbora (ism.) 17.40: Szibériai népmesék 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.15: A boldog család 19.10: A Jammin együttes a Moulin Caféban 19.50: Asztaltársaság Kő Pál lakásán 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Gyermeksírok 22.40: Zelk Zoltán: Vers a lehetről és a nem lehetről KOSSUTH 4.30: Reggeli Krónika 8.10: Törvénykönyv 8.40: Napközben 10.30: Vásárlók könyve 11.05: Szonda 11.35: Szepességi történet Krisztus takácsa 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Nemzetközi vallási híradó 13.30: A görög katolikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 15.05: Nyitnikék 15.35: Üzenő 15.45: Beszélni nehéz! (ism.) 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Próbaszünet 17.05: Eco-mix 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Verssor az utcazajban Czigány György műsora 20.05: A népzene hagyomány- őrzői 20.30: Határok nélkül 21.05: Helyettem írták 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Viszlát, Huszadik 23.05: Lemezmúzeum PETŐFI 4.30: Hírek. Időjárás 4.32: Hajnali kalendárium 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.10: Rivaldafényben 8.50: Apró-cseprő 9.00: Hírek. Időjárás 9.10: Zene-szó 10.55: Öt perc tudomány 11.00: Hírek. Időjárás 11.05: Családi persely... 11.15: Egészségére! 12.00: Nótakalendárium 13.00: Hírpercek 13.10: Hogy tetszik lenni? 14.00: Kettőtől ötig 15.00: Hírek 17.03: Délutáni csúcs 18.00: Látatlanul 19.05: Öt perc tudomány 19.10: Garázs 19.30: Hangfalfestő 20.00: Zeneközeiben 21.00: Hírpercek 21.30: Miről írt az újság 1861-ben? 22.00: „Minden szónál többet ér egy dal” 23.00: Hírek RTL Óránként: Hírek. Időjárás Útközben 5.30: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.05: Vészhelyzet (am. sor.). 10.00: Gazdag és szép (am. sor.). 10.30: Hétköznapjaink (am. sor.). 11.00: Forró nyeremény. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Déli magazin. 12.30: A Springfield-sztori (am. sor.). 13.15: Kalifornia klán (am. sor.). 14.10: Gyilkosság a hobbija (am. sor.). 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Ki itt a főnök? (am. sor.). 17.30: Borzasztó kedves család (am. sor.). 18.00: Gazdag és szép (ism.). 18.30: Robbanékony. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony - magazin. 19.40: Jó idők, rossz idők (németsor.). 20.15: A Marcus Nelson-gyilkosság (am. krimithril- ier). 23.00:10 perccel 11 előtt. 23.30: Éjszakai show. 24.00: Éjféli hírek 0.30: Bqrzasztó kedves család (am sor.). 1.00: Tracey Ullmann-show 1.30: Ki itt a főnök (ism.) 2.00: Robba nékony (ism.). 2.30: Éjféli hírek (ism.). 3.00: Hans Meiser (ism.). 4.00: Ilona Christen (ism.). 5.00: Jó idők, rossz idők SZÍNHÁZ, MOZI, VÁROSI TÉVÉK KECSKEMET. A mozik műsora. Városi: 5 órakor: HÜVELYK PANNA. Színes, magyarul beszélő amerikai rajzfilm. 7 és 9 órakor: A HOLLÓ. Színes, amerikai film. Árpád: 3/4 6 és órakor: ÚSZÓ ERŐD. Színes, amerikai film. Stúdió: 7 órakor: KÍ- SÉRTETHÁZ. Színes, magyarul beszélő, német-dán film. Otthon: 5 és 7 órakor: ÖRÖKIFJÚ ÉS TÁRSA. Színes, feliratos, NSZK-film. Telemozi Kft.: 18.30: Képújság, reklám. 19.00: Szív tv I. 23.00: Képújság, reklám. Kiskun tv: 5.00- 19.00: Képújság. 19.00: Kiskun tv műsora. 19.30: Régió hírei. 20.00-24.00: TV4 műsora. 14 órától 24 óráig sugárzott műsor! KTV: 10.00: Kul-túra (a pénteki műsor ism.). 17.30: Képújság. 18.32: Kul-túra (ism.). 19.15: Hírős Hírek. 19.30: Torpedó - telefonos játék gyerekeknek. 20.00: Új mezőgazd. mag. 20.45: Hírős Hírek (ism.). 21.00: Gördeszkás love story. Am. kalandfilm, 92 perc. 22.32: A távcsöves kukkoló. Am. krimi, 95 perc.