Petőfi Népe, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-16 / 89. szám
1994. április 16., szombat Rejtélyek és kérdések 7 Rejtélyek és kérdések Talán kevesen tudják, hogy a "boldog békeévek" idején Magyarország - igaz az Osztrák-Magyar Monarchia keretén bellii - tengeri hatalom volt, s komoly hadihajókkal rendelkezett. Az első világháborút után a flotta odalett. Az egyik hajó - a Szent István még korábban elsüllyedt, melyet egy expedíció készül felkutatni. Mi is történt a Mars-szondával, melyről az UFO-hívők úgy gondolják, hogy a földönkívüli civilizációk tették tönkre? Egyebek mellett ezekről olvashatnak rovatunkban. Barta Zsolt A JÓTÉKONY SZOMSZÉD A Hold nélkül nincs élet HULLÁMSÍRBAN A MAGYAR TITANIC Felkutatják a Szent István adriai roncsait A Szent István csatahajó volt az Osztrák-Magyar Monarchia egyik tengerészeti büszkesége. Több öngyilkosság, erőszakos cselekedet, közlekedési baleset, menstruációs zavarok - és ki győzné felsorolni, mi mindent ír a közhiedelem a békés telihold számlájára. Pedig tulajdonképpen csak egy dolog biztos: a Holdnak szerepe van az árapály kialakulásában. És ez nemcsak a tengerekre, hanem a szárazföldekre is vonatkozik, amelyeket átlagosan 26 centiméterrel emel meg naponta. E- zért egyesek szerint nem teljesen vétlen a földrengések létrejöttében sem. Párizsi kutatók viszont - a Der Spiegel szerint - most azzal a meglepő feltevéssel álltak elő, hogy ha Földünknek nem lenne Holdja, az élet sem fejlődhetett volna ki rajta. Ugyanis olyan zord, szeszélyes, erős és hirtelen klímaváltozások uralnák bolygónkat, hogy lehetetlenné tette volna azt. A Mars tengelye például az elmúlt évmilliók során pályasíkjához mérten 60 fokkal billegett, a Vénusz tengelye pedig megfordult (szinte fejre állt) az idők folyamán. Ezért bolygószomszédunk ellentétes irányban forog tengelye körül, mint Napunk többi kísérője. A Föld viszont viszonylag békésen rója Nap körüli pályáját. Tengelye 23,3 fokkal inog ide-oda. Ezt a Holdnak köszönheti, amely gravitációs hatásával, vonzerejével bilincsként rögzíti Földünk tengelyének helyzetét. Ha a Hold nem stabilizálta volna a Föld-tengely imbolygó mozgását, az ennek következtében kialakuló nagy klímaváltozások bizony elpusztították volna a növényeket és az állatokat bolygónkon. A következő évmilliárdok során azonban a Hold hatása Földünkre csökkeni fog, átlagos távolsága ugyanis bolygónktól évente körülbelül 3 centiméterrel nő. Ebben az évben újabb magyar expedíció indul az Adriára, hogy felkutassa a több mint hetvenöt éve hullámsírba merült osztrák-magyar csatahajót, a „Szent Istvánt”. A vállalkozás rendkívüli nehézségekkel nézhet szembe, mivel az Adria jelen pillanatban is hadiövezetnek minősül: a NATO-anyahajók ellenőrzésük alatt tartják a volt jugoszláv tengert. De még ettől eltekintve sem lesz könnyű a Czakó László vezette búvárcsoport dolga; az első világháborúban elsüllyesztett hadihajó ugyanis csaknem hetven méter mélységben van. Amennyiben sikerül megegyezni a horvát hatóságokkal, akkor megkezdődhet a terepszemle, hogy a későbbi merülésekhez minden körülményt pontosan megismerhessenek. A Cousteau kapitány régi filmjeire még emlékezők felidézhetik, milyen nehézségeket és veszélyeket rejt magában egy-egy ilyen merülés. Ilyen mélységben már nem lehet sűrített levegőt használni, nehogy mélységi mámor lépjen fel a búvároknál. Ehelyett héliummal töltött palackokkal merülnek le a kutatók, s így próbálnak meg minél több adatot gyűjteni a háromnegyed évszázada hullámsírba merült magyar csatahajóról. A roncsok egyébként az észak-adriai Premuda szigettől délnyugati irányban, mintegy tizennyolc tengeri mérföldre találhatók a mélyben, fenékkel felfelé fordulva. Talán kevesen tudják, a monarchia haditengerészetének milyen fontos szerepe volt a világháború vízi frontjain. A Szent Istvánt e flotta megrendelésére magyar gyárakban építették. A Tagetthoff csatahajóosztály utolsó darabjaként a Fiume melleti Brgudiban, a Ganz és Társa Műveknél készült el. A legnagyobb, magyarok által épített hajó volt, 151 méter hosszú, 20 000 tonna súlyú, s korának egyik legnagyobb tűzerejű hadihajójának számított. Sorsa viszont legalább annyira szerencsétlen volt, mint a legendás Titanicé. Az Ausztria-Magyaror- szág adófizetőinek több mint hatvanmillió koronájába kerülő dreadnought ugyanis első komolyabb harci bevetésén süly- lyedt el. Bár a hajót már a világháború első évében vízre bocsátották. csak 1918. június 9-én futott ki első bevetésére, Horthy Miklós flottaparancsnok Utasítására testvérhajójával, a Tagetthoffal egyetemben, hogy megkísérelje szétzúzni az ott- rantói szoros blokádját. Azonban következő nap hajnalban az olasz Mas 15 nevű kétszemé lyes búvárhajó torpedói eltalál ták a hatalmas hajótestet, kér helyen átszakítva a huszonnyolc centiméter vastagságú páncél zatot. A Szent István jobb oldalára dőlt, és elsüllyedt; hullám sírba ragadott nyolcvankilenc tengerészt. Czakó László és bú várai azt szeretnék, ha expedí ciójuk sikerével felhívnák a fi gyeimet a feledésbe merült osztrák-magyar hadiflottára, hősi halált halt tengerészeire. Bán János Az elszállt Mars-szonda titka Tavaly augusztusban, amikor a földi irányítás elveszítette a Mars Observer űrszondát, egyes UFO-hívők azzal vádolták meg a NASA-t, hogy szándékosan szakították meg a rádiókapcsolatot, mert nem akarták nyilvánosságra hozni azokat a felvételeket, amelyeket az űrszonda készített volna esetleges földönkívüli civilizációk Marson hagyott nyomairól. Aligha valószínű, hogy e hír kiagyalóit meggyőzi a most befejezett vizsgálat eredménye, amiből az derült ki, hogy tervezési hiba okozta a sok millió dolláros program vesztét. Az történt, hogy egy üzemanyag- vezetékben éghető anyagok keveredhettek össze, melynek következtében a vezeték felrobbant, és az üzemanyag megszökött a világűrbe. A Mars Observerrel akkor szakadt meg a kapcsolat, amikor a hajtóműrendszert nyomás alá helyezték a rakéták begyújtása előtt. Ekkor kellett volna a szondának a Mars irányába indulnia, s a rádiókapcsolatot azért szakították meg, hogy a kommunikációs rendszert megvédjék a rakétabeindítás okozta megrázkódtatásoktól. Ekkor robbanhatott fel az említett üzemanyag-vezeték, mire a szonda olyan forgásba kezdett, hogy lehetetlenné tette a rádiókapcsolat helyreállítását. Anyag és az antianyag Századunk első évtizedeiben felismerték a fizikusok, hogy az elemek legkisebb részeit - az atomokat - a protonok, neutronok, és a körülöttük keringő elektronok alkotják. A protonok pozitív, az elektronok ugyanakkora, de negatív elektromos töl- tésűek. A tudósok 1932-ben, a kozmikus sugárzás vizsgálata során fedezték fel a pozitív töltésű antielektront, a pozitront, 1955-ben pedig a protonnal megegyező tömegű, de vele ellentétes elektromos töltésű anti- protont. Az űr csak megtűri az embert A világegyetem meghódításának egyik legfőbb akadálya - bármilyen szégyenletes is - maga az emberi szervezet, amely a súlytalanság állapotában nem működik megfelelően. Például nem termelődnek újra a csontszövetek. A csontok elvékonyodnak, törékennyé válnak, és ez sok kellemetlenség forrása lehet, amikor az űrhajósok visz- szatémek a földre. Claude Amo, a kaliforniai egyetem orvosprofesszora a' minap kijelentette, hogy sikerült megtalálnia a probléma megoldásának a kulcsát.- A csontritkulás megállítható olyan hétköznapi gyógyszerekkel, amelyek megakadályozzák, hogy a szervezet túl sok kalciumot adjon le - mondta a professzor. Normál, földi körülmények között az elhasználódott csontszövetek hamar regenerálódnak. Orosz és amerikai kozmonauták azonban azt tapasztalták, hogy a súlytalanság állapotában ez a természetes regenerálódás nem megy végbe. A Mir űrállomáson egy évig dolgozó kutatóknak például annyira megritkultak a csontjaik, hogy ölben kellett kihozni őket a Földre visszatért űrkabinból. Magától értetődik, hogy az ember mindaddig nem vállalkozhat ilyen hosszú űrrepülésre, amíg a problémára nem találjuk meg a választ. A következő repülések során valószínű új, különleges regeneráló szereket próbálnak majd ki. • Ma még lehetetlen eljutni a Marsra, ahová három évig tartana az út. Ám a Holdon már többször jártak űrhajósok. TUNGUSZKA EMLÉKE KÍSÉRT AZ OROSZ FALUBAN Titokzatos kráterek Szaszovóban 1991-ben és 92-ben egy titokzatos természeti jelenség tartotta lázban a közép-oroszországi Szaszovo lakosságát. Az óriási kráterek keletkezésére sem a hivatalos tudomány, sem pedig az amatőr UFO-kutatók nem tudtak magyarázatot adni. Sőt, még a titkosszolgálat sem. Az ügyészség bűntény hiányában lezárta a vizsgálatot, mert bebizonyosodott, hogy a katonáknak sincs közük a kráterekhez. Tavaly év végén a robbanások helyszínén az Orosz Tudományos Akadémia Földtani Intézetének jól felszerelt kutatócsoportja dolgozott Jurij Szkovorodkin professzor irányításával. Az összegyűjtött adatok feldolgozása még tart, de az előzetes eredmények is elég érdekesek. Mindkét kráterban a természetes mágneses mező erősségének csökkentését regisztrálták, ugyanakkor a gravimetri- kus mérések a szabadesés gyorsulásának növekedését mutatták. Hasonló jelenségek általában a földrengések övezetét jellemzik. A szaszovói kutatások idején egyébként fokozott szeizmikus tevékenységet észleltek a térségben és néhány kisebb földmozgást is regisztráltak. Az elmúlt 15-20 évben Szaszovo környékén több felszíni talajmozgást is észleltek: megsüly- lyedtek az épületek, hasadékok keletkeztek, utak kerültek víz alá és csökkent egyes vízfolyások vízszintje. A kráterek körzetében a térségre nem jellemző légköri jelenségek váltak rendszeressé. A titokzatos robbanások idején egyébként fokozott naptevékenységet, sőt robbanásokat jegyeztek fel a csillagászok. Az összes körülmény figyelembevételével Andrej Olhovatov moszkvai tudós felvázolta a titokzatos jelenségek hipotetikus forgatókönyvét. Eszerint a térségben a tektonikai folyamatok aktivizálódása különféle légköri jelenségeket, földrengéseket indikált. A fokozott naptevékenység az utolsó csepp lehetett a természet tűrőképességének poharában. Egyes megfigyelők a légkörben megjelenő világító képződményeket katonai repülőgépnek nézték, mások kozmi kus jelenségnek, megint mások pedig UFO-nak. A karsztréte gek alámosása következtében fellépő földmozgások pedig mintegy kiegészítették a felszít „rengésének és rázkódásának' rémisztő képét. De kétségkívül a legutolsóként említett hipoté zis tekinthető a legmeglepőbb nek. Ha a szaszovói robbanások tektonikai természetét vizsgál juk, úgy nem hagyható fig> el men kívül a robbanásokat ki sérő hang- és fényjelenség amely kísértetiesen hasonlít híres tunguszkai meteorit be csapódását kísérő jelenségekre Az 1908-as eseménytől csak a hőhatás kölönbözteti meg a sza- szovóit, állítja Olhovatov pi >~ fesszor, aki elmondta, hogy a tunguszkai becsapódást követően a környéken hatalmas tüzek gyulladtak, Szaszovóban pedig semmi ilyen nem történt. VESZÉLYEZTETETT EMBERISÉG Ezerévenként földi katasztrófa Most került nyilvánosságra, hogy 1975 és 1992 között legkevesebb 136 meteoroida robbant fel a Föld légterében, olyan energiát termelve, mint egy kisebb atombomba. Ezt az amerikai védelmi minisztérium közölte. A légköri robbanásokat az a katonai szervezet figyelte meg, amely a hidegháború idején a nukleáris kísérleteket ellenőrizte. A meteoroidák olyan égitestek, amelyek jégből, kőből vagy fémből állnak és másodpercenként húsz kilométeres sebességgel csapódnak be a Föld légkörébe. Ott felmelegednek és néhány pillanatra fényt bocsátanak ki. Miután részekre szakadnak, a Földre hullanak. Ekkor már a csillagászok meteoritoknak nevezik őket. Évente ilyen módon mintegy 16 ezer tonna súlyú égitest növeli a Föld súlyát. Ézeket a robbanásokat csak azóta lehetett megfigyelni, amióta műholdak keringenek a Föld körül. Az égitestek felmelegedése és szétrobbanása ugyanis a Földtől 25-30 ezer kilométer távolságra következik be. Egy amerikai csillagászcsoport, a mai napig 185 olyan égitestet regisztrált, a- mely behatolt a Föld légterébe. A tudósok azt kutatják, vajon lehetne-e a Földet esetleg veszélyeztető tárgyak pályáját módosítani. A Földet már több esetben érte égitest okozta csapás. 1908. június 8-án egy üstökös darabja a szibériai tajga fölött robbant fel. A robbanás egy 40-szer 50 kilométer területű erdőt letarolt és hatalmas tűzvészt okozott. 1980-ban a- merikai tudósok azt az elméletet dolgozták ki, hogy 65 millió évvel ezelőtt egy égitest becsapódása a Föld élőlényeinek 70 százalékát, köztük a dinoszauruszokat is elpusztította. Az elmélet bizonyítására keresték a becsapódás helyén keletkezett krátert. Végül meg is találták a Yukatán-félszigeten, a Mexi- kói-öböl közelében. A kráter átmérője 176 kilométer. A kérdés természetesen az, hogy mekkora veszélyt jelent az emberiségre egy nagy égitest becsapódása. Az amerikai űrkutatási hivatal statisztikai adatok alapján úgy véli, hogy az 1908-ban bekövetkezett ka tasztrófához hasonló becsapó dás ezerévenként következik be. Olyan katasztrófa, amely a Mexikói-öböl közelében pusztí tott, csak sokmillió évenként fordulhat elő. Lubos Kohoutek. a neves hamburgi csillagász azt mondta a DPA német hírügynökség tudósítójának: „Az a veszély, amely az emberi- éget környezetének elpusztítása miatt fenyegeti, sokkal nagyobb, mint az égből fenyegtő csapásé.
