Petőfi Népe, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-03 / 52. szám

1994. március 3., csütörtök Megyei körkép 3 Földkimérés szünet nélkül • Vasárnap sem szünetel a kárpótlási és a részarány-tulajdonú földek kimérése a megyében. Amint felvételünk is bizonyítja, a telekhatár-kitűzők örülnek a jobb időnek, hiszen gyorsabban végezhetnek egy-egy határrész felosztásával. Képünkön Bo­­romissza Tibor, az érsekhalmiaknak járó földterület kiméré­sét ellenőrzi. (Fotó és szöveg: Szabó Ferenc) A dél-alföldi régió védelmi bizottságai Február 28-án, hétfőn, össze­vont ülést tartottak a dél-alföldi régió megyéinek védelmi bi­zottságai dr. Farkas László ál­lamtitkár, köztársasági megbí­zott vezetésével. A testület döntött szervezeti és működési szabályzatáról, a helyi védelmi bizottságok ille­tékességi területéről, működé­sének alapelveiről, valamint az éves munkatervről. Az összevont ülésen részt vett dr. Cserepes Tibor ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Koordinációs Iroda ré­széről, a Belügyminisztérium, a katonai kerületek, a határőr igazgatóságok vezető tisztség­­viselői, valamint a három me­gye kijelölt városainak polgár­­mesterei. A következő időszak fő fel­adataként márciusban tartják alakuló üléseiket a helyi vé­delmi bizottságok, amelyek egy-egy kijelölt város és a kör­nyező települések önkormány­zati és rendvédelmi szerveinek vezetőiből tevődnek össze. Földet a cigányoknak A piacgazdaságra való átállás időszakában jelentős mértékben romlott a cigányság helyzete, társadalmi beilleszkedésük és önellátó életvitelük lehetőségei tovább szűkültek. Egyebek kö­zött erről szóltak a „Földet a ci­gányoknak!” címmel szerdán Kecskeméten rendezett orszá­gos szakmai tanácskozáson. A tervezett szociális föld­program gyakorlatilag nem járható út, mivel a földalapok elfogytak. A földtulajdon he­lyett javasolt bérbevételnek ha­sonló akadályai vannak. A me­zőgazdasági vállalkozók által megpályázható támogatásokra, kölcsönökre sem igen számít­hatnak a cigányok, hiszen a rá­szoruló rétegnél szinte minden feltétel - az ügyintézésben való jártasság, kezdőtőke és terme­lőeszköz - hiányzik. Mint a kecskeméti szakmai tanácskozáson megfogalmaz­ták: számos kezdeményezés i­­gazolja, a cigányok képesek példát mutatni a többieknek is önnön sorsuk jobbrafordításá­­ban. Az ősi kismesterségek - például kosárfonás, teknővájás - újjáélesztése eredményes le­het foglalkoztatási gondjaik megoldására, de csak akkor, ha ez a szakmai képzés mellett pá­rosul a piacra kerülés segítésé­vel, megszervezésével. Lemondott a fajszi elnök Fajszon lemondott tisztségé­ről Szabadi András, a helyi Kék Duna Mezőgazdasági Szövet­kezet igazgatóságának elnöke. A szövetkezet - amely fűszer­paprika-termesztéséről, vala­mint arról híres, hogy hatalmas területeket öntöznek - a gyors­mérleg szerint állítólag kima­gasló pénzügyi eredménnyel zárta a tavalyi évet. A község­ben terjedő hírek szerint Sza­badi András részint egészségi okokból mondott le, részint azért, mert nem tud együtt dol­gozni az igazgatóság többi tag­jával. Elhangzanak ellene vádak is, főleg az, hogy elsősorban fia magángazdaságával törődik. A szövetkezet a fejlemények nyomán március 16-án tart rendkívüli közgyűlést. KOMMANDÓAKCIÓ KECSKEMÉTEN Hamis dollárok ezrei? (Folytatás az 1. oldalról) A látványos előállítás előz­ménye, hogy az Alupigment gyár mellett egy családi házat ostromoltak meg a fekete ruhás alakok. A környék lakói között azt terjedt el, hogy kábítószer­fogás van az ügy hátterében. A Bács-Kiskun megyei rend­őrök állítják: semmit sem tudtak az ORFK alakulatának kaland­járól. Ugyanakkor az sem ki­zárt, hogy az öt személy őri­zetbe vétele a pénzhamisítással lehet kapcsolatban, amely miatt kedden kihallgatták az IBUSZ dolgozóit. Ezzel egy időben őrizetbe vették az ismert vállal­kozó fiát, a 23 éves K. Zsoltot, akinek környezete minden ér­deklődőnek azt mondja: a fiú Németországba utazott és csak napok múlva lesz elérhető. A maga is vállalkozó, az egyik ismert kecskeméti diszkóban érdekelt fiatalember állítólag a kecskeméti IBUSZ-irodában 52 darab 100-as címletű hamis amerikai dollárt akart beváltani. Értesüléseink szerint ez csak a töredéke annak a mennyiség­nek, amely az aranyifjú és társai birtokában volt. A bűncselekményhez nem feltétlenül kapcsolódik egy má­sik kecskeméti pénzhamisítás felfedezése. Állítólag ismeret­len az a tettes, aki nagyobb mennyiségben 100-as címletű német márkát adott el Sz. Béla 40 éves helyi lakosnak. A férfi lébukása előtt hetet értékesített a hamis százasokból különböző személyeknek. N. N. M. Elismerések a polgári védelem napján 1 A polgári védelemnek még nyitottabbá kell válnia - hangsúlyozták az ünnepség résztvevői. A természeti, de különösen a civilizációs katasztrófák közös jellemzője, hogy nagy területe­ket és tömegeket érintenek - hangsúlyozta a polgári védelem napja alkalmából tegnap Kor­­bély István őrnagy, a megyei védelmi bizottság titkára, A kecskeméti ünnepségen Geiger János alezredes köszöntötte a megjelenteket és gratulált a központi ünnepségen elisme­résben részesülteknek. A belügyminiszter a Magyar Köztársaság címerével díszített pecsétgyűrűvel tüntette ki Tö­rök Gusztáv Andort, Kalocsa polgármesterét, dicséretben ré­szesítette Farkasné Fazekes Má­riát. Az országos parancsnok Munkácsi Sándor főhadnagyot és Fekete Ferencet, az országos főigazgató dr. Tóth Gyula őrna­gyot részesítette elismerésben. A megyei polgári védelmi jellegű feladatok végrehajtása során végzett kiemelkedő mun­kájuk elismeréseként a megyei parancsnok tizenkét főt jutal­mazott meg. - galambos -Telekhasznosítás A volt bajai bíróság helyén évek óta beépítetlenül áll a bel­városhoz tartozó telek. Az ön­­kormányzat autókereskedőnek adta bérbe azzal, ha a beépítés időszerűvé válik, azonnal fel­mondható a bérlet. A város öt­venezer forintot kasszíroz ha­vonta, mellyel a feszített költ­ségvetést gyarapítják. Sokan megkérdezték: vajon ezt nem kellett volna pályáztatni? Katymári döntés A katymári általános iskolá­ban 15 tagból álló iskolaszék alakult. Három tag képviseli a községben élő bunyevác, három a német nemzetiséget. A szülők a nagycsaládosok egyesületé­ből, a nevelőtestület a diákön­kormányzatból is delegált kép­viselőt. A katymári iskolaszék elnöke Mándity Istvánné, tit­kára Dankó Istvánné lett. Telefont? — Azt nem! A jánoshalmi önkormányzat kilenc nyilvános telefonállomás létesítésére vonatkozó kérelmét másodszor juttatta el a Matáv Szegedi Igazgatóságához. (La­punk a terézhalmi tragédia kap­csán sürgette a fejlesztést, ami­kor egy hatgyermekes család­anya halálában játszott közre a telefon hiánya. A szerk.) A Ma­táv közölte, hogy nyilvános ál­lomások létesítésére pénzügyi keret jelenleg nem áll rendelke­zésükre, ezért nem tudnak újabb állomást bekapcsolni. Másfél millió forint kellene. Nemrég címlapon közöltük, hogy a Ma­táv nyert, most azt kell monda­nunk, hogy sajnos a külterüle­tek vesztettek. A közlekedés biztonságáért A megyei úthelyzetet érté­kelte a megyei balesetmegelő­zési bizottság a legutóbbi ülé­sén. A közlekedési körülmé­nyek javítását mindenképpen jól szolgálta, hogy tavaly több olyan beruházás is megvalósult, amely a közlekedés biztonságát növeli. így a Tompát elkerülő szakasz megépítése, vagy ko­rábban az 53-as és 55-ös utak körforgalmú keresztezése. Több helyen adtak át forgalomirá­nyító készülékeket, korsze­rűbbre cserélték a régi vezérlő berendezéseket, illetve nagyobb lett a tilos jelzés. Kiskunhalas közelében kísérletképpen két vasúti átjáró elé olyan „rázó” épült, amely figyelmezteti a járművezetőket a veszélyre. Eddig hét rendőrkapitányság és öt őrs területén alakultak meg balesetmegelőzési bizottságok. Horogra akadt Baján egy körözött egyén Idegenrendészeti akciót tar­tottak múlt csütörtökön a bajai rendőrkapitányság működési te­rületén, elsősorban a Sükösd- Hercegszántó közötti területre koncentrálva. Ebben 55 rendőr vett részt városi, megyei és or­szágos állományból, tudtuk meg dr. Kovács Józseftől, a ba­jai rendőrkapitányság idegen­­rendészeti osztályvezetőjétől. Az ellenőrzés során igazoltat­tak 476 személyt, köztük 111 külföldit. Csütörtök lévén, ke­vesebb idegen állampolgár tar­tózkodott a térségben, mint szerdán és szombaton, a piaci napokon lenni szokott. Zömmel közlekedési szabályszegések miatt, helyszíni bírsággal súj­tottak 178 főt, összesen 175 ezer 700 forint értékben. Súlyo­sabb vétség miatt 22 személy el­len tettek szabálysértési felje­lentést, kiemelten ittas, illetve engedély nélküli vezetésért. Al­koholszondával egyébként 153 gépjárművezetőt ellenőriztek. Az ittas vezetők kiszűrésével a jövőben is kiemelten foglalkoz­nak a bajai rendőrök. Az akció eredményéhez tartozik, hogy horogra akadt egy körözött személy is. Ukránok Halason Kétnapos látogatást tett a múlt héten Kiskunhalason az ukrajnai Sztrij városának kül­döttsége. Az ukrán vendégek nem először jártak itt. Két évvel ezelőtt már megismerkedtek Halas városával, s e látogatásu­kat az itteni vezetők nem sokkal később viszonozták. Mostani vendégeskedésük egyik legkiemelkedőbb esemé­nye a halasi, illetve Halas kör­nyéki vállalatokkal, vállalko­zókkal való találkozásuk volt. A felek főleg az export-import le­hetőségeket keresték. Ä sztri­­jiek bemutatkozásuk során vá­rosuk faiparára, üveg- és gép­gyártására hívták fel a figyel­met, de - mint mondották - nemzetközi üdülőtelepük és gyógyvizük is vonzó lehetősé­geket kínál. A város polgármes­tere, Sramoviat Roman Jevszta­­kojics közös kultúrprogramo­­kat, s az ukrán és magyar gye­rekek csereüdültetését java­solta, mert - ahogyan ő fogal­mazta - a jövőbeni együttmű­ködést, a baráti kapcsolatok ki­építését gyermekeinken keresz­tül valósíthatjuk meg a leg­eredményesebben. A tárgyalások végén a veze­tők szándéknyilatkozatot írtak alá, amely a két város gazdasági és kulturális kapcsolatainak to­vábbi fejlesztését tartalmazza. Minden érintett kap csekket Az elmúlt esztendőben nagy gondot okozott a bajai autótu­lajdonosoknak, hogy a gépjár­műadó befizetéséhez nem kül­dött csekket a polgármesteri hi­vatal. Ezt megelőzendő, ebben az évben az önkormányzat lapjá­ban, amelyet ingyenesen min­den háztartás megkap, a héten beleteszik a befizetéshez hasz­nálatos nyugtát. A gépjárműadó-befizetés a­­zonban kevés, mert minden egyes autótulajdonosnak adó­bevallást is kell tennie, ezért vi­szont csak be kell menniük a hivatalba. Üdülőket törtek fel a Fiatalok A tiszakécskei rendőrőrs eljá­rást indított két fiatalkorú sze­mély ellen, akik az utóbbi he­tekben tizenöt hétvégi házba törtek be. Rádiómagnót, ruha­neműket tulajdonítottak el, és szándékos rongálást hajtottak végre az épületeken. A rendőr­ség intézkedett a szülők, az is­kola, s a gyámhatóság felé. Iskolaszék Kocséron Kocséron is megalakították az iskolaszéket, mely kilenc személyből áll. Balogh Fe­­rencné, Lados Katalin és Kalo­­tainé Veres Erzsébet a szülőket képviseli, az iskola részéről Csukás István igazgatót, Győ­­riné Virág Ildikót és Gérci Imrét választották meg. A fenntartó önkormányzattól Maczkó Ist­vánné, dr. Rozsnyói Ferencné és dr. Regdon Tibor jogász ke­rült az iskolaszékbe. KÖZÉLETI HÍREK 9 A Kereszténydemokrata Néppárt ma, 16 órakor Dolgo­zói érdekvédelem címmel elő­adást tart a tiszakécskei Arany János Művelődési Központban. Előadó: Frigyesy Ferenc. • A holnap mezőgazdasága címmel az MSZP szervezésé­ben szakmai fórumot tart dr. Lakos László, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke és dr. Tabajdi Csaba országgyűlési képviselő már­cius 3-án, 17.30-kor, a jános­halmi Honvéd Kaszinóban. • A kömpöci községházán tart fogadóórát Fekete Pál, or­szággyűlési képviselő március 4-én, pénteken reggel 9-től déli 12 óráig. • Egész napos fogadóórát tart március 5-én, szombaton Kiskunfélegyháza, Attila u. 20. szám alatti otthonában Fekete Pál országgyűlési képviselő. • A Keresztény Értelmisé­giek Szövetsége helyi csoport­jának meghívására pénteken Bajára látogat dr. Balsai István igazságügyminiszter, a KÉSZ alapító tagja. A városi bíróság nagytermében este 6 órakor kezdődő előadásának címe: Fiat justitia!, azaz Legyen igazság! Az előadás nyilvános. • Március 5-én kampányér­tekezletet tart a MIÉP kecske­méti szervezete, ahol Réti Mik­lós, országgyűlési képviselő Bács-Kiskun megye képviselő­inek tart előadást a párt jelen­legi esélyeiről, esetleges szö­vetségeseiről. 1994 március 17-én a CENTRÁLBRÓKER KFT. konferenciát rendez az Önkéntes Kölcsönös Biztosítópénztárakról Helyszín: Tudomány és Technika Háza Kecskemét, Rákóczi út 2. Témák és előadók: A pénztártörvény szociális aspektusai dr. Csehák Judit A Kölcsönös Biztosító Pénztárak működésének nemzetközi gyakorlata dr. Deutsch Antal /McGill Egyetem, Kanada/ A pénztáralapítás gyakorlati kérdései dr. Hajdú István /a magyar pénztárfelügyelet tanácsadója/ Bővebb információ: CENTRÁLBRÓKER KFT.06-76-481-433 A rendezvény támogatója: a Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

Next

/
Oldalképek
Tartalom