Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-04 / 29. szám
4 Kultúra-művelődés 1994. február 4., péntek Naptár Február 4., péntek. Névnap: Ráhel, Csenge. £□ Névnapozóknak Ráchel: bibliai név, bárányt jelent. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Andrea, Csenge, Gilbert, Janka, Johanna és Rábán nevű olvasóinkat. Évforduló 110 éve született, q 1966-ban hunyt el W* Bornemissza Géza /A festőművész. Tanult a Képzőművészeti Főiskolán, a nagybányai szabadiskolában, élt Párizsban, Mattisse-tanítványként. 1912-ben részt vett a kecskeméti Müvésztelep megszervezésében. Tájképei és csendéletei a legismertebbek. Ökumenikus naptár Az ortodoxok és a görögkatolikusok ma Peliziumi Szent Izidorra emlékeznek. A Mi, hol, mikor? • Ma 16 órakor dr. Dómján László tart előadást a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban Az agykontroll diadalűtja címmel. • Szombaton a kecskeméti adventista imaházban (Műkerti sétány 61/A.) Szöllősi Árpád, a Duna- melléki Egyházterület elnöke tart istentiszteletet. Délelőtt 11 órakor és délután 15 órakor előadás. • Farsangi bált tartanak a kiskunfélegyházi ifjúsági hittancsoportosok szombaton 19 órai kezdettel a volt Építőipari Szövetkezet székházának emeleti termében. Belépés csak meghívóval, melyet Cseh Istvánnál és Kiss Tamásnál lehet igényelni. # A kecskeméti szociális gondozóközpont természetjáró baráti köre programmegbeszélésre várja a régi és új tagokat február 7-én 14 órára az I. sz. gondozási központba. • Ma a szokásos pénteki video bemutatóra várják az érdeklődőket a szabadszállási helyőrségi klubba, 15 órára. (Keddenként is ebben az időpontban kezdődik a vetítés.) # Szombaton este 7 órakor kezdődik a kecskeméti helyőrségi klub presszójában a Gitár-klub estje. Várják a táncolni vágyókat. BEVONJÁK A FIATALOKAT TH» a / • i •• n \ ' Tisztújító közgyűlés Baján tartotta beszámoló és tisztújító közgyűlését a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozata. A rendezvénynek az Eötvös József Tanítóképző Főiskola adott otthont. Dr. Fátrai Klára főigazgató, a megyei tagozat elnöke köszöntötte a megye minden részéből érkezett társasági tagokat, majd beszámolt az elmúlt ötéves ciklus alatt végzett munkáról. A megyei tagozat szakcsoportjai igen eredményesen dolgoztak ugyan, a jövőben azonban nagyobb gondot kell fordítani a fiatalok felvételére — hangsúlyozta a megyei elnök. Ezt követően Hunyady Györgyné dr., az országos ügyvezető elnökség tagja ismertette a VI. Nevelési Kongresszus határozatait, majd hozzászólások következtek. Elsőként Szemkő Péter, a kiskőrösi speciális iskola igazgatója kért nagyobb megbecsülést a fogyatékos gyermekek nevelése ügyének, majd Puskás Anna beszélt a gyermek- és ifjúságvédelmi munkáról. Sugár János a környezetvédelmi nevelés fontosságát emelte ki, és ismertette az ezzel kapcsolatos bajai vívmányokat. Dr. Krajnyák Nándor a társaság tudományos tevékenységének erősítését kérte a fiatalok bevonása által. Ezt követően a megyei tagozat eddigi tisztségviselői leköszöntek, majd az új vezetőség megválasztása következett. Elnök dr. Szentjóbi Szabó Tibor, társelnök, dr. Zom Antal, szervező titkár Hegedűs D. Pálné jegyző, illetve az országos elnökségbe delegált vezetőségi tag Sugár János lett. G. Z. Hangverseny hétfőn este A Kecskeméti Zenekedvelők Egyesülete szimfonikus zenekarának hangversenyére várják az érdeklődőket február 7-én, hétfőn, este hét órára a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ előcsarnokába. A műsoron: Rossini: Teli Vilmos című nyitánya, Mozart F-dúr kürtversenye és Beethoven VIII. szimfóniája szerepel. A hangversenyen közreműködik Kecskés György kürtművész, vezényel Nagy Árpád, a kecskeméti Katona József Színház karnagya. Zalaegerszegi vígjáték-ősbemutató A Kecskeméti Lapok főszerkesztője, Koloh Elek még 1988-ban írta az Öleljenek a hóemberek című vígjátékot, melynek zenéjét Hajdú Sándor komponálta. Á produkció dalai kazettán is megjelentek. A darab ősbemutatója február 6-án, vasárnap lesz a zalaegerszegi színházban. A zenés vígjátékot Faragó András állította színpadra. Magyar Filmszemle negyedszáz müvei Holnap kezdődik a 25. Magyar Filmszemle a Budapest Kongresszusi Központban. A versenyprogramban 25 játékfilm vesz részt, ebből 17 ősbemutató lesz. A játékfilmes zsűri - melynek elnöke Szőts Géza író - választja ki a legjobb filmet, rendezőt, forgatókönyvírót, operatőrt, színészt és színésznőt. A dokumentumfilmek versenyére 127 alkotást neveztek. A zsűri elnöke Kopátsy Sándor közgazdász. Versenyen kívül mutatnak be két kooprodukciós játékfilmet és 80 magyar rövid játék- és dokumentumfilmet. A versenyben induló játékfilmeket a Művész moziban is megtekinthetik az érdeklődők. A záróünnepségen, február 9-én, a zsűri elismerései mellett kiosztják a külföldi filmszakemberek Gene Moskowitz-díját a legjobb filmnek. Egyházak a rendszerváltozás után Az Ökumenikus Tanulmányi Füzetek nemrégiben megjelent 6. száma a vallás és az egyház rendszerváltozás utáni helyzetével foglalkozik. Azzal az alapkérdéssel, hogy az egyházállam viszony melyik modellje érvényesüljön Magyarországon. Mert többféle követhető, az azonban fontos, hogy a viták után konszenzus jöjjön létre, elejét véve ezzel is annak a sok jót nem eredményező helyzetnek, hogy olykor jelentéktelen részletkérdésekről folynak ádáz viták. Akinek igénye van arra, hogy megismerje az egyházi állásfoglalást ezekben a kérdésekben, tájékozódhat ebből a kiadványból. n.m. TÖMÖRKÉNY ISTVÁN . Áll másnap reggel a raport a barakk emeletén, az iroda előtt. A vékonylábú sváb őrmester, úgy hívják, hogy bakkancstalp- orrú, állítgatta össze a társaságot. Voltak ott többféle dolgokért emberek. Némelyek szolgálatot jelentettek, mások abból hazajöttek, egy új sapkát kért, egynek rozsdás a puskája, meg ami baj ilyen helyen szokásos. Legutol állt a karó, a kölönc meg a macska. Most jön az öreg, és kihallgat mindent. Hosszú litánia, mire a végére ér. Ott nagyot szalutál neki a karó, és jelenti, hogy raportra van rendelve.- Tudom - mondja a kapitány -, összetörte az asztalt odabent.- Igenis, kapitány úr.- Ordított, mint egy öszvér.- Igenis, kapitány úr.- Miért?- Mert kijött parancsba, hogy nem eresztenek haza. Aztán ez elkeserített. Hogy én jobb voltam, mint a többi, mert büntetlen vagyok, kapitány úr, aztán többet is tanultam, aztán most épp azért nem mehetek haza. Bátran beszélte mindezt, mert volt is még kevéske mámor a fejében.- Hát maga dobos? - kérdezte a kapitány. - Összetörte a dobot?- Igenis, kapitány úr.- Aztán miért?- Azért kapitány úr, hogy minek tanultam meg rajta dobolni.- Hát mi baj van avval, hogy megtanult rajta dobolni?- Az, kapitány úr, hogyha most nem tudnék dobolni, eleresztenének haza.- Hm - mondta a kapitány komoran, és odaállt a macska elé.- De maga, maga! - kiáltotta mérgesen. - Ha a közlegény részeg, bolondot csinál, tudom. De maga altiszt, maga káplár! Miért ivott maga velük? Miért tépte le a csillagjait? A macska állt egyenesen, előrenyújtva a fekete szakállát. Szép, komor ember volt ez a fiú. Keményen szalutált, hogy szinte megrezdült bele a faház, és azt mondta: Ötödik éve szerétéiből szolgálnak • A Máltai Lovagrend tagjai Budapesten. (Fotó: Koós) Öt évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportja. A megyeszékhelyen félszáznál több önkéntes kap a szervezet keretei között lehetőséget arra, hogy embertársain segítsen. Ha kell, jótanácccsal, meghallgatással, a hajléktalanoknak nappalra egy helyiséggel, ahol menedéket találnak, megmosakodhatnak, enni kapnak; a diákoknak a tanuláshoz nyújtott segítséggel, az alkoholbetegeknek a klubbal, ahol talán „egymás kezét fogva” esélyt kapnak a gyógyulásra. Sorolhatnánk tovább a különféle akcióikat, amellyel nemcsak a megyebéli bajbajutottak, de az erdélyi, kárpátaljai magyarok gondjain próbáltak enyhíteni. Sorolhatnánk, de a szeretetszolgálattól idegen a jócselekedetek tételes összegzése. Számvetést is csak a születésnapra készítettek: s az egyenleg azt mutatja, hogy a 2,4 millió forintos önkormányzati támogatás mellett majd 16 milliót fordíthattak különféle segélyezésekre. Ahhoz, hogy munkájukat továbbra is a rászorulók érdekében eredményesen folytathassák, a február 6-án délelőtt fél 11 -kor kezdődő nagymisén a kecskeméti székesegyházban (Nagytemplom) kérik Isten áldását. S egyben azt is, hogy a szándékaikkal egyetértők az imában és a szolgálatban is csatlakozzanak hozzájuk. N.M. A salzburgi Mozart üzenete Ezt nem lehet szó (értsd: sajtóvisszhang) nélkül hagyni... Ezzel az érzéssel, gondolattal jöttem el a január 31-i Mo- zart-estről, melyet a helybéli együttes a fővárosi Wei- ner-Szász kamarazenekarral e- gyesülve adott a Kodály Iskola hangversenytermében. Az ifjú Mozart szülővárosában, Salzburgban több éven át volt a hercegérseki zenekar hangversenymestere. Ennek az 1770-es évek eleji-közepi időszaknak a derűs, szerenádos alaphangú műveiből állították össze a műsort. Egy ritkasággal kezdődött a program: a két hegedű, oboa s részben cselló szóló szereplésére számító C-dúr Concertone hangzott el elsőként. A 18 éves zeneszerző zseni itt még keresi valamelyest a versenymű műfaji lehetőségeit, mégis számos szép megoldással ad hálás szerepet szólistáknak és a zenekarnak. A vezető szólamot Kovács Dénes játszotta a tőle megszokott fölényes stílusismerettel. Méltó partnere volt Hagiwara Yoshiko, Kovács professzor kiváló tehetőségű és felkészült4. rész-Jelentem alássan, kapitány úr, amiatt a két csillag miatt nem láthatom én meg most a két kisfiámat egy esztendeig...- Hm... - szólt ismét a kapitány, és húzogatta keskeny fehér kezével az állát, ami nála rendesen tizenöt napi egyes áristomot szokott jelenteni: - Na, majd én fogok adni maguknak. Sarkon fordult, és bement az irodába. Odakint a raport szétment, a kapitány odabent német írásokat írt alá, s miután sokáig hallgatott, azt mondta a bak- kancstalporrúnak:- Übrigens, én nem büntetem meg ezeket. Voltaképpen igazuk van. De mondja meg nekik, hogy szamarak.-Igenis, kapitány úr.- Es a káplárnak kétszer mondja meg, hogy szamár. Mert más embernek is vannak gyerekei otthon, azért mégsem tépi le a csillagjait. A kapitány ezeket mondva gyorsan távozott. Lecsörgött a lépcsőn, a láger szélén fölvágott ségű tanítványa (kettejük élménydús együttmuzsikálását a korábbi években is megcsodálhattuk). Hamar Gergely oboaszólója nemcsak egy színt, hanem a kiváló zenei és hangszeres tudást hozta a partnerek megerősítésére. A lassú tételben Sütő Károly csellószólója gazdagította a kamarazenélő együttest. Mozart érett hegedűverseny írásmódját képviseli a K.218-as számú D-dúr darab. Bámulatos, hogy rövid idő, néhány e műfajba tartozó alkotás után milyen tetszetősen, egyúttal gazdaságosan és formailag lekerí- tetten bánt a hegedűverseny kínálta lehetőségekkel (a saját előadására számítva...). Néhány fakóbbra sikerült részlet ellenére ismét élvezhettük Kovács Dénes, ma is egyik legkiválóbb hegedűművészünk, részletekre és nagyformára is figyelő zenei megodlásait, érzékeny együttműködését a hajlékonyán reagáló, az alkalomhoz méltóan népes közönség nemcsak a hírnévnek szóló, hanem az adott produkció valós értékeinek megfelelő tapssal köszönte meg az előadást. A már eddig is élménydús programra aztán az A-dúr szimfónia, K.201. tette fel a koronát. Túl a romantikus „Sturm und Drang” korszakon e műben köszönthetjük az első érett, máig méltán népszerű repertoárdarabnak számító Mozart- szimfóniát. A mesterségbeli tudás, a hangszerelés és tematika gazdagsága, a klasszicizmussá érő rokokó minden egyszeri és általános értéke megtalálható benne. Pusker Imre karmesteri - betanítói és előadási - erényeit eddig is ismertük, rokonszenvvel figyelve odaadó és céltudatos munkáját. Személyes muzsikusi fejlődését azonban most, hogy két, önmagában is jelentős értékeket kép• Kovács Dénes viselő kamarazenekar egyesült hozzáértésének és odaadásának köszönhetően, reprezentálhatta, hangsúlyozottan megtapasztalhattuk, értékelhettük, és hangzó megnyilvánulását nagy örömmel élvezhettük. Különös, a szokásos vezényléstől, „ütemezéstől” igencsak eltérő mozdulatait megszokva rájön a hallgató (néző), hogy itt minden a zene belső tagolásának és egyben folyamatának érdekében történik. Éppen a részletek, a dallamok, a metrikai-ritmikai elemek kidolgozottsága, plasz- ticitása, a szólamok egymáshoz való viszonyának tisztázottsága, a harmóniai események „rangsorolása” ad teljes élményt valamiféle elnagyolt, csak érzelmi-hangulati alapon megfogalmazott zenekép helyett. A zenekar, benne a kiváló Keveházi kürt-kettős, odaadóan követte a karmester irányítását. Szép, lelkesítő este volt, megérdemelt „bravós” sikerrel! Mozart is azt üzeni Salzburgból: becsülje meg értékeit Kecskemét, Kodály városa! Ittzés Mihály • Korabeli gyermekkép. a hegynek, és a magányos sziklák között társalkodni kezdett egy gyerekarcképpel, amit a belső zsebéből húzott elő. (Vége) SZÍNHÁZ, MOZI, VÁROSI TÉVÉK KECSKEMET. Katona József Színház. Este 7 óra: GYPSY. Bessenyei György- bérlet. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor. SZÁRNYAS FEJVADÁSZ. (Rendezői változat.) Színes amerikai film. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: JÖTTÜNK, LÁTTUNK, VISSZAMENNÉNK. Színes, magyarul beszélő francia filmvígjáték. Stúdió: 7 órakor: SOMMERSBY. Színes amerikai film. KTV: 8.00- 9.00: Képújság. 14.00-15.00: Képújság. 16.00-20.00: Szív TV (II.) produkció. 20.00- 24.00: TV 4 (II.) produkció. Telemozi Kft.: 10.00-11.00: Képújság. Reklám. 19.30: Képújság. Reklám. 20.00: ATV Víkend. 24.00-1.30: ATV Night Show. 1. rész. Kiskun TV: 5.00-19.00: Képújság. 19.00-19.20: Helyi híradó. 19.20-23.20: TV 4 műsora.