Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-23 / 45. szám
4 Kul túr a-művelődés 1994. február 23., szerda Naptár Február 23., szerda. Névnap: Alfréd. Névnapozóknak Alfréd és női p, párja, az Alfréda: G*ö germán eredetű ne- vek, jelentésük: tündérektől oltalmazott. Köszöntjük a névnapjukat ma tartó Anti- gon, Fáta, Hasszán, Lázár, Ottó, Szemere és Szirén nevű olvasóinkat is! Évforduló 70 éve Vecsésen született, 1976-ban hunyt el Boross János színész, rendező. A pécsi, szegedi, majd 1957- től a kecskeméti Katona József Színház, később a miskolci és a Déryné Színház tagja volt. Kecskeméti rendezései közül az 1958- as Csárdáskirálynő volt emlékezetes. Ökumenikus naptár Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Polikárp szmimai püspök, vértanú, Szent János apostol tanítványának emléknapja. Mi, hol, mikor? • Új hanglemezt bemutató hangverseny kezdődik ma 19 órakor a kecskeméti Kodály iskola dísztermében. Gárdonyi Zsolt műveit Krasszon Dezső (orgona), Adám Károly (gordonka), Hegedűs Sándor (harsona), Nagy Csaba (oboa), és a Kecskeméti Kamaraegyüttes szólaltatja meg. Vezényel Pus- ker Imre. • Csürtökön 17 órakor fényadás a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ Vitalitás klubjában. Utána 18 órakor a Gyógyítás isteni energiával című videót láthatják az érdeklődők, valamint előadást hallgathatnak meg a golden yukkáról. • A Kecskeméti Képzőművészek Közössége március 1-én, 17 órakor tartja találkozóját az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Hatvan új grafika magyar szentekről Január végén három hetet töltött itthon, csepeli műteremlakásában, a Szent József Otthonban, a Rómában élő pap, festő, művész, író, Prokop Péter. A 76. életévébe lépett művész fiatalokat megszégyenítő energiával és frissességgel dolgozik: az elmúlt év novemberében került helyére a fatimai (Portugália) Szent István-kápolna mennyezetére monumentális mozaikja, karácsonyra pedig új könyve jelent meg „Hulló tobozok” címmel. Kis csepeli szobája zsúfolásig tele kiállításra kész festményeivel és készülő újabb alkotásaival. Az állandóan kísérletező művészt most elsősorban az „olajgrafika” eddig még ki nem használt lehetőségei izgatják. Nem maradt hűtlen azonban a klasszikus rajzművészethez sem: az idehaza töltött napok alatt készült el azzal a rajzsorozattal, amely az Árpád-ház itthoni és külföldre származott, szentként vagy boldogként tisztelt tagjait mutatja be. De szerepelnek a lapokon ez ideig nem kanonizált személyek is, to• Prokop Péter. (Fotó: PN-archív) vábbá szerzetesrendek tagjai és a kultúra követei is. Hogy csak néhány példát említsünk: Skóciai Szent Margit, Portugáliai Szent Erzsébet, Bűnbánó Salamon vagy például Eskandély Máté remete, aki hithirdetőként halt vértanúhalált Kínában, és akinek legendája a helybéliek körében még sokáig fennmaradt. De rajz készült a nagy műveltségű kalocsai érsekről, Saulról is, aki legkiemelkedőbb főpapjaink egyike volt a középkorban. Schmidt Antal Számítástechnikai verseny a Kadában A Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskolában 1994. február 18-án lezajlott a Nemes Tihamér országos középiskolás számítástechnikai verseny Bács-Kiskun megyei regionális fordulójának eredményhirdetése. A versenybizottság a következő díjakat osztotta ki: I—II. évfolyamos kategória: dicséretet kapott Kiss Norbert, a bajai III. Béla Gimnázium II. osztályos tanulója, felkészítő tanára: Zagyva Tibomé, valamint BarA tornaórán tanulnak lovagolni az őrhalmi általános iskola diákjai. Nógrádgárdony- ban Gál Andor vállalkozó, a viA kecskeméti Katona József Színház művészének, Ambrus Asmának a város képviselő-tes- tülete hétfőn megszavazta a kért 100 ezer forintos támogatást. A színésznő Max Frisch: Ha egyszer Hotz út dühbe gurul című darabját rendezi, melyben a teátrum fiatal, ambiciózus tagjai tek Bulcsú, a kecskeméti Katona József Gimnázium II. osztályos tanulója, felkészítő tanára: Fári János és Bányai Antal. III-IV. évfolyamos kategória: I. díjat kapott Szilvásy Gergely, a kecskeméti Piarista Gimnázium IV. osztályos tanulója, felkészítő tanára: Adamát Lajos. Dicséretet kapott: Mészáros Róbert, a kecskeméti Kada Elek Közgazdasági Szak- középiskola IV. osztályos tanulója, felkészítő tanára: Szmola Klára. lágkiállításra készülve, fejleszti jelenleg 30 lovat számláló ménesét, s száz nyeregbe vágyó gyereket fogad az iskolából. kapnak szerepet. Az előadások a színház mögötti üzemviteli épület próbatermében lesznek. A képviselő-testületi vitában ugyan felmerült, hogy a színház százmillió forintos költségvetéséből kellene a kísérleti produkcióra áldozni, de végül kedvezően döntöttek a szenátorok. Szlovák játékok kiállítása A kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumban is bemutatkozik márciusban az a nagyszabású, kortárs szlovák fajáték-kiállítás, amely február 15-én nyílt Budapesten, a Szlovák Kulturális Intézetben. A harmincöt fiatal képző- és iparművész ötletes, nemesen egyszerű vonalvezetésű konstrukciói tárlat keretében a közelmúltban Trencsénben és Lip- tosszentmiklóson is bemutatkoztak az érdeklődőknek. Nemzetiségi szimpózium Pénteken kezdődik és vasárnap délután záródik az a nemzetközi tudományos tanácskozás, melynek a bajai Magyarországi Németek Művelődési Központja ad otthont. Az előadások a magyarországi németség identitása az európai dimenziókban téma köré csoportosodnak. A bajai, a megyei ön- kormányzat, az Európai Nyelvi Kisebbségek Irodája, a Magyarországi Németek Szövetsége a tanácskozás rendezői. Gyerekek nyeregben: tornaóra lóháton Színdarab szenátori támogatással GRENDEL LAJOS: i Egy történet nyitánya (A kisregény szerzője szlovákiai magyar író, a helyszín pedig Szlovákia magyarok lakta vidéke.) (12.) Visszavonhatatlanul beesteledett, ő pedig lecövekelt a ház előtt, itt akarta megvárni Robit, mert úgy érezte, a lakásban most megfojtaná a bizonytalanság. Néha borzasztóan utálta a seggfej, nyavalygós, gyámoltalan Robit, akinél élhe- tetlenebb alakkal nem találkozott még. Zagyvaságok és zöldségek tenyésztek Robi fejében, tele volt gátlásokkal, és amióta elhagyta a csaja, teljesen elkor- csosult. Valakinek el kellett volna vennie végre Robi szüzességét. Mindegy, gondolta Marek, ez az ő dolga. Ámde Robi folyton a nyakára járt, és hát barátok voltak, egy házban nőttek fel, és egy iskolába jártak. Mareknak hízelgett, hogy Robi nagyon tiszteli őt, felnéz rá, és ezt valahogy meg kellett hálálnia. Még az is megfordult a fejében, hogy Gita talán segíthetne rajta, Robi azonban úgy félt Gitától, mint egy nőstényfarkastól, amely a beavatás után biztosan leharapja a farkát. Mindennek ellenére nagyon szeretett volna segíteni Robin, mert barátja olyan szánalmasan elesett volt. Egyébként soha sem szokott ingyen szolgáltatásokat tenni másoknak. Robi mégis más eset volt. Robi ragaszkodása levette a lábáról. Végül csak elunta a várakozást. Úgy beszélték meg, hogy ha Robi éjfélig nem intézi el a pasast, akkor a mulatóban találkoznak éjfél után. Marek az utolsó busszal bement a városba, és még Gita fellépése előtt beért a mulatóba. A bárpultnál fürtökben lógtak a faszfejek. Néhány arcot jól ismert, osztrák üzletemberekét és helyi maffiózókét. Voltak itt jugo- szlávok és ukránok, kövérek és soványak, sima modornak és bunkók, vagyis mindenféle és fajta emberi egyed, csak olyan nem, aki legalább az állatvédő liga titkára lehetne. Olykor arabok és négerek is betértek a mulatóba, de a fehér seftelők mellett nem rúghattak labdába. Robi nem szívesen találkozott vele ezen a helyen, az volt a véleménye, hogy ide csak a város szemete jár, meg azok a jött- mentek, akik menekülőknek adják ki magukat, és bagóért átmetszik akárki torkát. Robinak igaza volt. Marek is úgy gondolta, hogy erre a szemét le- bujra valóban ráférne legalább félévenként a nagytakarítás, • akár némi vércsurgatás árán is. A mulatóban telt ház volt, s Marekot csak a nagyfőnök irgalmából nem dobták ki. A nagyfőnök tudta, hogy ő Gita fiúja, és amíg fogyasztott a kó- cerájban, eltűrte, hogy meghúzza magát záróráig, vagy ledőljön egy órára Gita öltözőjében. Most tehát kevertetett magának egy koktélt, és várt. Nem szeretett várni, azt pedig különösen nem szerette, ha a barátja várakoztatja. Kezdett aggódni Robi miatt. Persze eltenni valakit láb alól nem mindennapos dolog, és Robinak a gyilkolásban nem volt még semmilyen tapasztalata sem. Az elszántság nem minden, gondolta Marek. Amikor igazán arra kerül a sor, nagyon hamar elpárolog. Az emberölésnek szigorú következményei vannak, s nincs az a nő, aki miatt érdemes volna tizenöt évet lehúzni egy fegyház- ban. Azonkívül Robi az emberölést bűnnek tartotta, mert otthon vallásos szellemben nevelték a debil szülei, és alapjában véve még lágy szívű is volt. Marek kíváncsi volt, miképpen rendezi ezt el magában Robi: az indulataihoz mit szólnak a hülye vallásos szempontjai. - Igazán jöhetne már a seggfej, mielőtt berúgok - gondolta. Végignézte Gita vonaglását a parketten, aztán fogott egy taxit, és hazament. Azonnal elaludt. Utolsó gondolata az volt, hogy Robi bizonyára úgy berezelt attól, amit tett, hogy most elbúj- dosott. Márpedig a beszartakat mindig megtalálják. Gita ébresztette föl, úgy tűnt neki, még ugyabban a pillanatban, amikor elaludt. De kint már világos volt.- Öltözz fel - mondta Gita. - El kell most menned néhány órára.- Mi történt? - kérdezte Marek rémülten, mert az első gondolata az volt, hogy Robinak valami baja esett.- Fontos megbeszélésem van Helmuttal. Jó lenne, ha csak dél felé jönnél vissza.- Hány óra van? - kérdezte Marek.- Fél hat. Marek kábultan belerázta magát a ruháiba, és arra gondolt, hogy át kell mennie a nappalin. Ez a néhány méter volt élete maratoni távja. Helmut, az osztrák üzletember, Gita jótevője és mecénása a kanapén terpeszkedett, az inge szétgombolva, a melle szőrös, mint egy orángutáné. Kókadtan bámult Marekra, mint aki harmadik napja vir- raszt, s gőgös biccentéssel viszonozta Marek köszönését. (Folytatjuk) MAI TV I. MŰSOR 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé 6.25: Határtól - határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00: Napkelte 9.00-12.00: Napközi 9.30: Riviéra 10.30: Keserű gazdagság Francia tévéfilmsorozat 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó. Hírek 12.07: Maholnap 12.27: Tankönyvek és módszerek 12.42: Sorstársak 12.57: Fűben-fában 13.12: Képújság 13.17: Telesport. Téli olimpia 15.58: Műsorismertetés 16.00: Híradó 16.13: Nemzeti értékeink 16.23: Vázák meséi 16.33: Tükör 16.46: Külügyi ügyek Holland-kanadai filmsorozat 17.15: Tessék hívni! 17.30: Mini klip-mix 17.45: Beszélgetés Búza Barna szobrászművésszel 18.00: Rímfaragó 18.16: Oscar Junior 18.35: Zsákbamacska 19.00: „Maradjatok meg sze- retetemben!” 19.07: Gyerekeknek 19.30: Híradó (Feliratozva is!) 20.10: Kisváros. Tévéfilmsor. 20.50: Családi kör 21.45: Ezredforduló 22.30: Az ibafai kovboj Magyar film 90’ 24.00: BBC-híradó 0.20: Képújság TV II. MŰSOR 16.05: Képújság 16.10: Műsorajánlat. Időjárás 16.15: Gyerekeknek 17.00: Korforduló 17.30: Irodalom Nagy László II. 17.50: Privatizációs történetek 17.56: Zöldpont - hószolgálat 17.58: Időjárás 18.00: Körzeti híradók 18.13: Körzeti magazinok 18.45: Medicina 19.05: Zene, zene, zene 19.55: Rényi Katalin akvarell- jei 20.00: Még mindig show-znak Angol komédiasorozat 20.25: Útmutató 21.00: Híradó 21.28: Mindent vagy semmit! 22.05: Hidak 22.55: Telesport. Téli olimpia 1.37: Üzlet - éjfél körül DUNA TV 14.00: Helyszíni közvetítés az ÁVÜ sajtótájékoztatójáról 15.30: Privatizáció határon innen és túl 15.50: Műsorajánlat 16.00: Hírmondó 16.25: Versről versre 16.35: Himalájától Csomakő- rösig - Ausztrál film 55’ 17.30: Könyvjelző 17.40: Mese 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.10: Az idő és a szél Brazil filmsorozat - XI/3. rész 19.00: Vörös birodalom Angol dokumentumfilm 19.55: Látogatóban Takács Pálnál - Riportfilm 20.40: Emlékképek 21.00: Híradó 21.20: Barátnő Német-brazil film 108’ (ism.) 23.10: Sárosi Gyula: Farsangi dal KOSSUTH 4.30-8.10: Reggeli Krónika Benne: Óránként hírek 4.40: Határok nélkül 5.40: Falurádió 6.00: Krónika. Sport 7.00: Krónika. Sport 8.00: Lapszemle 8.10: Törvénykönyv 8.20: Műsorismertetés 8.40-10.59: Napközben (ÉLŐ) 11.05: Ki kopog? 11.35: Híd- 11. 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma! 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál 13.15: Gyülekezeti énekek tára 13.30: Dicsérjétek az Urat! 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Első közlés 15.05: A Határok nélkül naplója 15.55: Cégér 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Házimuzsika 17.05: Hírvidék (ÉLŐ) 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Deák László 20.05: Népzenei emlékeim 20.30: Határok nélkül 21.05: Fültanú 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Művek, műhelyek, művészek 23.05: Nagy mesterek - világhírű előadók URH: 6.30-6.45: A BBC reggeli magyar műsora 6.55-9.00: Körzeti információs magazinok 17.00-18.00: Az Amerika Hangja magyar műsora 18.30: Szlovák nyelvű műsor 19.00: Román nyelvű műsor 19.30: Német nyelvű műsor 20.00: Horvát nyelvű műsor 20.30: Szerb nyelvű műsor 22.30: A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.33: Hajnali kalendárium Benne: Félóránként hírek 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.00: Műsorajánlat 8.05: Dallamról dallamra 8.50: Apró-cseprő - gyerekekről 9.03: Zöld telefon: 138-8082 9.10: Zene-szó 10.55: Öt perc tudomány 11.03: Családi persely 11.15: Szív küldi... 12.00: Nóták 13.08: Műsorajánlat 13.10: Derűre is derű 13.37: A Petőfi válaszol 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés 14.00: Szieszta 17.05: Ziccer 18.00: Kölyökrádió 18.30: Drogambulancia 19.03: Műsorajánlat 19.05: Öt perc tudomány 19.10: A rock gyermekei 20.00: Várhelyi Tamás 21.10: Éjszakai bevetés 22.00: Zenészportré 23.03: Sporthíradó 23.10-4.20: Máról holnapra SZÍNHÁZ, MOZI, VÁROSI TÉVÉK KECSKEMÉT. Katona József Színház. Este 7 óra: MESÉL A BÉCSI ERDŐ. Törzs Jenő-bér- let. A mozik műsora. Városi: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: ROBIN HOOD - A FUSZEKLIK FEJEDELME. Színes, magyarul beszélő amerikai filmvígjáték. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: JÉG VELED! Színes amerikai film. Stúdió: 7 órakor: VILÁGOK ARCA. Színes amerikai film. KTV: 10.00: Tegnapi magazin (ism.). 16.00: Deutsche Welle. 17.30: Képújság. 18.30: HTV (I) mese (ism.). 19.00: Almárium. Tel.: 481-816. 19.15: Hírős Hírek. 19.25: Reklám. 19.30: Várospolitikai magazin. 20.20: HTV (II) film. Fogadó az „Örök világossághoz”. Magyar bűnügyi vígjáték. 22.15: Hírős Hírek ismétlése. 22.25: Műsorzárás. Telemozi Kft.: 10.00: Képújság. Reklám. 10.30: Szív TV I. (ism.). 12.00- 12.30: Képújság. Reklám. 18.30: Képújság. Reklám. 19.00: Szív TV II. 23.00-23.30: Képújság. Reklám. Kiskun TV: 5.00- 10.00: Képújság. 10.00-11.00: Helyi összef. ism. 11.00-19.00: Képújság. 19.00-19.20: Helyi híradó. 19.20-23.20: Szív TV műsora.