Petőfi Népe, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-19 / 15. szám

1994. január 19., szerda Ti sztelt Szerkesztőség! 11 Kedves Olvasóink! Köszönjük azt a sok levelet, amelyet az utóbbi hetekben-napok- ban a szerkesztőségünkhöz küldtek. Ugyanakkor köszönjük a bi­zalmat, hogy úgynevezett „kényes” ügyekkel is hozzánk fordulnak. Természetesen a mostani összeállításunkban is vannak olyan írá­sok, amelyek látszólag magánügynek számítanának, de ha belegon­dolunk, mégis közügynek kell nyilvánítani azokat. Ilyen a többi kö­zött az a soltvadkerti panasz, amely ismét a Matáv túlságosan ma­gas telefonszámlájával foglalkozik. Nem először adunk közre ilyen olvasói panaszt, sőt a Matáv válaszát is közöltük, de úgy látszik, nem egyedi, elszigetelt esetekről van szó. Nincs megnyugvás a kecskeméti gokartpálya, illetve az úgynevezett KGST-piac ügyé­ben, a január 10-ei önkormányzati döntés ellenére sem. Nem hiányzik a humor sem. Az egy héttel ezelőtti Marad a lap és Anyu című levélre most egy idős asszony válaszol félig tréfásan, félig nagyon is komolyan. Várjuk további leveleiket. A szerk. Kérjük a rendelet kedvező módosítását Huszonnyolc aláírással érke­zett hozzánk Bajáról az a levél, amelyet feladóik a városi piac­felügyelőnek címeztek, s kérték, közöljük soraikat. Tisztelt Ficzeréné Kocsis Éva! Alulírottak, a piac terüle­tén tetővel fedett elárusítóhe­lyek jelenlegi bérlői, értesül­tünk arról, hogy az önkormány­zat 33/1993./XII.18/KTR. sz. rendelete szerint ezek a helyek licitálással kerülnének bérlőki­jelölésre. Ezeken az elárusítóhelyeken a tetőket, a vasszerkezeteket és az aljbetont saját költségünkön építettük meg és akkor arról tá­jékoztattak bennünket, hogy ennek fejében nem kell bérleti díjat fizetnünk és véglegesen mi leszünk ezeknek a helyeknek a használói. Tisztelettel kérjük a rendelet olyan módosítását, hogy ezek a helyek ne kerüljenek licitálásra, ne kerüljön sor olyan új bérlők kijelölésére, akik a helykiépítés költségeit nem viselték. Egyút­tal kérjük az irreálisan magasra emelt bérleti díjak és helypén­zek felülvizsgálatát és csökken­tését is a tavalyi szintre. Szíves intézkedését és vála­szát előre is köszönjük. Baja, 1994. január 13. • Huszonnyolc aláírás a bajai piacról. DÖNTÖTTEK A FEJÜNK FÖLÖTT Bérbe adták a halasi piacot A kiskunhalasi önkormány­zati testület 1993. december 20-án írásbeli és többszöri beje­lentésünk ellenére fejünk felett, megkérdezésünk nélkül hozott a piaccsarnokkal kapcsolatban egy rossz döntést, amely ka­tasztrofális következményekkel járhat Halas polgárai számára. Ezt a nyilvánosság kizárásával hozták meg. Hogy mennyire „fű alatt” akartak dönteni, az is bizo­nyítja, hogy míg az egyik helyi lap rendszeresen közli az ön- kormányzati testületi ülés idejét és programját, a december 20-ai gyűlésről semmiféle tájékozta­tást nem adtak. A polgármester úr a vele folytatott tárgyalások után napirendi pont előtti tár­gyalásra tűzte kérésünket: „Ezúton tisztelettel meghí­vom Kiskunhalas város képvi- selő-testülete 1994. január 17-én 13 órakor kezdődő ülé­sére, amelyen napirend előtt sor kerül kérelmük megtárgyalá­sára”. Nos, az ülésen háromnegyed órás susmus után a képviselő- testület elutasította kérésünk tárgyalását. Úgy gondoljuk, hogy a polgármester úrnak joga volt napirend előtti tárgyalásra tűzni kérésünk tárgyalását. És abban még biztosabbak va­gyunk, hogy még akkor sem lett volna joga választott képviselő­inknek megtagadni érveink el­mondását, kérelmünk tárgyalá­sát, ha nem húszán, hanem csak ketten lettünk volna jelen. Valószínűleg féltek, hogy ér­veink és az előadott tények alapján a képviselők többsége mégis megváltoztatja a fejünk fölött, nélkülünk hozott rossz döntését. Ezért volt szükség a mintegy háromnegyed órás lob­byzásra, hogy kiokoskodják: meg sem hallgatnak minket. Mert ugyebár mi választottuk őket, mi hatalmaztuk fel őket arra, hogy önállóan döntsenek, így döntöttek néhányan, nem ismervén a mi érveinket. Néhá­nyan pedig a maguk kizárólago­san önös érdekéből. Úgy gondo­lom, a tisztesség azt kívánja, hogy ha személyi, vagy anyagi érdeke fűződik hozzá, akkor ne szavazzon. Ők rútul visszaéltek a választók bizalmával, tetőzték ezt azzal, hogy már nem is kí­vánnak meghallgatni minket. Ez azt is jelenti, hogy nem kí­vánnak bennünket képviselni. Fülöp Jenő, Kiskunhalas, piaccsarnoki üzletbérlő Köszönet a segítségért Köszönet minden magyar embernek, s legyen büszke mindenki, aki valamiben is tá­mogatta, segítette a Délvidéken élő magyar testvéreinket. Lakatos István, Bácsalmás Leégett a tanya, segítség nincs! Tanyaszomszédjával jött be a szerkesztőségbe tegnap délelőtt Hegedűs Gábor, Kecske- mét-Ballószög 339. szám alatti lakos. Megdöbbentő tragédiáról tudósított bennünket. Elmondta, hogy 1994. január 14-én leégett a nádfedeles ta­nyája, az épület lakhatatlanná vált, ő pedig ott maradt — munkanélküliként — három gyerekkel és a feleségével. Most fűhöz-fához szaladgál, segítséget remélve, de sajnos sehol nem talál megértő szóra. Elhozta hozzánk azt a jegy­zőkönyvet, amelyet a kecske­méti polgármesteri hivatalban készítettek. Mielőtt ugyanis a szerkesztőségbe jött volna, ott járt. A jegyzőkönyvben a kö­vetkezők olvashatók: „Ügyfelet tájékoztattam ar­ról, hogy a Mérnöki és Környe­zetgazdálkodási Irodán kell be­jelenteni a tragédiát, ahol ható­sági úton megállapítják azt, hogy a lakás lakhatatlan, vala­mint azt, hogy a későbbiekben felújítható-e. Csoportunk csak abban az esetben helyezi el a kiégett lakás lakóját, ha az ön- kormányzati lakás volt. Egyéb esetben, sajnos, azonnali segít­séget nem tudunk adni. Ügyfelet tájékoztattam arról, hogy amennyiben lehetőség van rá, tudomásom szerint a hajlék­talanok átmeneti szállása szol­gál ilyen esetben a lakáshelyzet ideiglenes megoldására.” Itt két aláírás és pecsét következik. Ugyanakkor elmondta Hege­dűs Gábor azt is, hogy a szociá­lis osztály két-háromezer forin­tos segélyt tud neki adni a mai napon. Sajnos, a tanyára biztosí­tása nem volt, így egyik biztosí­tóra sem számíthat. Jelenleg az ólakban húzódik meg a család. Segítség kellene. Olvasóink már több esetben bizonyították, hogy önzetlenül segítenek a bajbajutott embere­ken. Hegedűs Gábor és családja — a hivatal közönye ellenére is — talán megmenekülhet a még nagyobb tragédiától, az esetle­ges fagyhaláltól. — gál — • Ebben a tető nélküli lakásban kellene élnie a Hegedűs családnak. Kinek jár? CIKKÜNK NYOMÁN: A kerítés a helyén maradt! Egy kéréssel fordulok önök­höz. Két kiskorú gyermek édes­anyja vagyok. Élhatároztam, hogy kisebb lakást vagy ház­részt vásárolok. Többre ugyanis nem futja a pénzem. Tudtommal 1994-ben életbe lépett az a rendelet, hogy két gyermekre 300 ezer forint szo­ciálpolitikai kedvézményí ad­nak lakásvásárlásra, szeretném ezt igénybe venni. Ebben az ügyben felkerestem a kecske­méti Dobó körúti OTP-t és megkérdeztem, mi az helyzet ezzel kapcsolatban. Egy hölgy azt a választ adta, hogy valóban jár a 300 ezer forint, de csak új családi ház építéséhez lehet fel­használni. Kispénzű ember nem tud csa­ládi házat építeni, akkor az már nem is vehet úgy lakást, hogy szocpol-kedvezményt kapjon? Egy régi olvasójuk Ugyanezzel a kérdéssel for­dult szerkesztőségünkhöz H. Erzsébet Csikériáról. Az aláb­biakban neki is válaszolunk. A témával kapcsolatban megkerestük az OTP megyei igazgatóságának illetékes mun­katársát, aki elmondta, hogy a jogszabály szerint annak jár szociálpoltikai kedvezmény, aki családi házat épít, vagy nem magánszemélytől vásárol la­kást. Egyébként — hangzott a tájékoztató — a jogszabály vég­rehajtási utasítása még nem je­lent meg, az február végére várható. Kérjük olvasóinkat, akik a témában érdekeltek, hogy akkor keressék meg az OTP megfelelő előadóit, akik már pontos tájékoztatást adnak. A Petőfi Népe 1993. decem­ber 29-ei számában a Fogadó­óra című rovatban Útszűkület címmel jelent meg írás. Sajnála­tos, hogy sem a névtelen telefo­náló, sem az írás szerzője nem tájékozódott a valóságról. A kecskeméti Csányi utca I- 3. alatt á Piramis Kft. egy kb. 6 ezer négyzetméter összterületű épületet épít, ahol 30 üzlet 1500 négyzetméter iroda, számos la­kás, szint alatti parkoló helyez­kedik majd el. Ügy gondolom, hogy józan belátással érthető, ha az utcai homlokvonalon — épp a közlekedés és az építők biztonsága miatt — 4-5 méter szélességben védőkerítést épí­tettünk. Pontosan annak érde­kében, hogy a gépkocsi-közle­kedést és a gyalogosokat a leg­kevésbé zavarjuk, a helyszíni bejáráskor a polgármesteri hiva­tal és a rendőrség szakemberei­nek egyetértésével július hó­napban megszélesítettük a Csá­nyi utcát. Csak a szélesítés után — úgy, hogy két közlekedési sáv bizto­sított legyen — helyeztük el a kerítést. A kerítést 1993 augusz­tusában a jelenlegi helyén épí­tettük meg, azóta senki arrébb nem helyezte. Az igaz, hogy az akkor felfestett záróvonal már felkopott, de gondolom, a vá­rosi utak fenntartói ezt a tavasz folyamán újrafestik. Az is igaz, hogy a sebesség- korlátozó tábla ellenére sem csökkentik az autósok a sebes­séget, így veszélyhelyzetet idéznek elő. Meg kell állapítani, hogy a forgalomterelés óta nem tudok koccanásos balesetről sem ezen az útszakaszon. A sértő feltételezést — „ez is csak pénzkérdés” — a telefoná­lónak talán nem kommentálom, mert aki már épített ekkora há­zat, az tudja, hogy még nem fe­dezték fel azt az építési techno­lógiát, amelynek segítségével Bugacpusztán felépítik az eme­letes házat és kerekeken begör­dítik a foghíjakra, hogy egy percre se zavarják a közlekedő­ket. Szerencsére a városi ható­ságok is tudják ezt, így hozzájá­rulásukat adták a szükséges közterület-foglaláshoz, aminek eredményeképpen reméljük, hogy városunk egy szép bevá­sárlóközponttal, irodákkal, la­kásokkal, orvosi rendelőkkel, bankokkal gyarapodik. Andrássy Ákos Igazságosabb emelést! Mi, a kecskeméti 3. számú gondozási központ nyugdíjas­klubjának tagjai azzal a javas­lattal fordulunk az Országos Társadalombiztosítási Önkor­mányzathoz, hogy a nyugdíjak emelését az idén és a jövőben igazságosabban végezzék. Kérjük a nyugdíjasklubokat, csatlakozzanak felhívásunkhoz. Négy év alatt több levelet írtam A rendőrséghez 1990. január 10-én fordultam először, kérve segítségüket, hogy helyzetemen változtathassak. És most ott va­gyok, ahol akkor elkezdtem. A januári beadványomat ugyanis csak 1990 októberében fogad­ták el. Hogy miért nem vették panaszomat, vagy feljelentése­met jegyzőkönyvbe, máig nem tudom, de a történetemet a rendőrség munkatársai 1992. augusztusban újra megíratták velem. Közben írtam a főkapitány úrnak is, sőt 1992. április 3-án személyesen is találkoztunk mintegy három perc erejéig, de ez sem hozta előrébb a vizsgála­tokat. Azután több levelet írtam, de egyre sem kaptam választ a főkapitány úrtól, sőt ha telefo­non kerestem, a titkárnője min­dig azt válaszolta: nincs bent! Az elmúlt négy évben a fő­kapitány úrnak több munkatár­sát is megismertem. 1993-ban már a Belügyminisztériumból kértem segítséget, de az onnan kapott megkeresést, vagy utasí­tást is figyelmen kívül hagyták a rendőrségen. Az esetemet — amit természetesen nem akarok az újságban részletezni, de volt benne rongálás, lopás, életve­szélyes fenyegetés — írásban, szóban, vagyis érthető módon, világosan közöltem. Nos, négy éve a rendőrség nem tesz semmit, azt is mond­hatnám, hogy az életemmel szó­rakozik. Amit a négy év alatt velem csináltak, az egy lélek­pusztító folyamat. Nem részle­tezem azt sem, hogy az eljárás mennyi pénzembe, energiámba került, s hogy ezalatt húsz évet öregedtem. Inkább lettem volna börtönben, akkor sem alázhat­tak volna meg jobban, mint így. Ha én lennék a bűnös, akkor természetesen más lenne az ábra. Tisztelt Főkapitány Úr! Már nem kell válaszolnia a leve­lemre, és a telefonhoz sem kell jönnie. Igaz, ezt a négy év alatt egyszer sem tette meg, végül is mindenki hallgasson a lelkiis­meretére. Varga József, Tiszakécske, Széchenyi utca 24. Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRA Telefondíj Soltvadkertről érkezett szer­kesztőségünkbe T. János, Ma­dách utca 4. szám alatti lakos és nagyon tárgyilagosan mondta el a panaszát. — Esztendők óta telefon-elő­fizetők vagyunk, mert mun­kánkhoz elengedhetetlenül fon­tos, hogy könnyen elérhetők le­gyünk, illetve mi is hívhassuk partnereinket. A számlákat pe­dig gondosan megőrizzük, hogy esetleges reklamációknál min­dig kéznél legyenek. Eddig nem is volt semmi gondunk. — De az elmúlt nyáron, júni­usban két hétig külföldön volt az egész család. A lakást lezár­tuk, kulcsot nem adtunk senki­nek és hazatérve betörésnek sem volt nyoma. Ám az erre az időszakra szóló telefonszám­lánk háromszorosa lett a meg­szokottnak. — Fellebbeztünk Kiskőrösre, Kecskemétre, majd Szegedre a Matávhoz, kérve, hogy mutas­sák ki, mikor beszéltünk, egyál­talán, történt-e a lakásból hívás abban az időszakban. A kapott válaszból tudtam meg, hogy „a jelenlegi műszaki berendezés nem teszi lehetővé részletes számla előállítását.” Ezt azért is furcsállom, mert az elhasznált áramot, gázt, vizet mérhetjük és mérjük is, tudunk vele takaré­koskodni. — A Matáv eljárását mint­egy tízen sérelmezzük Vadker­ten, mert tavaly júniusban va­lamennyien kiugróan magas számlát kaptunk. Készülékem kikapcsolás előtt áll, bár váltig mondom: azonnal fizetek, ha kiderül, mikor beszéltünk. Ám így kiszolgáltatva érzem ma­gam, bármikor jöhet hasonló számla. Egyébként készülékünkön gyakran hallunk idegen beszél­getést, egy-egy csörrenést. — sei — Tolvaj úr! Noha a történtekbe már bele­nyugodott B. Mátyásné, Kecs­kemét, Szent Imre utca 2/A szám alatti lakos, mégis arra kért, írjam meg az esetet. — Az elmúlt szombatról va­sárnapra virradó éjszaka a ház előtt álló öreg Wartburgunkat valaki feltörte. A betörő nem volt mohó, mindössze két régi táskát vitt el. Ám az egyikben alkatrészek és égők, a másikban pedig térképek voltak jelölt út­vonalakkal. Biztos, hogy a tol­vaj ezeknél sokkal nagyobb ér­tékre számított. — Nem tettem bejelentést a rendőrségen, mert úgy ítélem meg, elég dolguk van az én ügyem nélkül is. Mégis arra ké­rem a Tolvaj urat, hogy a szá­mára értéktelen holmikat dobja be a kerítésünkön. Legalább a térképeket kérem vissza. Ám, ha pont ezek a tárgyak teszik boldoggá, tartsa meg és emlékeztetem arra, hogy előbb-utóbb minden tolvaj raj­taveszt. — sei — Az oldalakat szerkesztette: Gál Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom