Petőfi Népe, 1993. december (48. évfolyam, 281-305. szám)

1993-12-10 / 288. szám

2 PETŐFI NÉPE 1993. december 10., péntet KÉRDŐJELEK Tart-e vakációt a kormány? Ötvenegy kormányülés szere­pel a kabinet idei leltárában, va­gyis az évvégi összegzés szerint mindössze egyetlen nyári hét telt el a miniszterek közös tanácsko­zása nélkül. Négy kormányzati összejövetel lesz még december­ben: a karácsonyi ünnepek előtt 23-án, szilveszter előtt pedig 30-án ülésezik a kabinet. Melyek a legfontosabb témák? A decemberben megtárgyalandó témák közül a társadalombiztosí­tás 1975. évi II. törvényének mó­dosítási javaslata. Első olvasat­ban tekinti át a kabinet a környe­zet védelméről szóló törvényter­vezetet. A házasságról, a család­ról és a gyámságról szóló törvény módosítása mellett a Magyaror­szág vízügyi politikájáról szóló előterjesztést, valamint a vízgaz­dálkodásról rendelkező törvény­­javaslat tervezetét is megvitatják a miniszterek. Szó lesz a helyi adókról szóló törvény módosítá­sáról is. Rendkívül fontos kérdés­nek ígérkezik a nem, vagy nehe­zen biztosítható kockázatok in­tézményi háttérének kialakításá­ról szóló előterjesztés, amely a mezőgazdaság működőképessége érdekében kerül a kormány aszta­lára. Tízezreket érint a mozgás­­korlátozottak közlekedési támo­gatásáról szóló koncepció, s ezzel még nincs vége a decemberre szóló témáknak. A kormányüléseket vezető bel­ügyminiszter, valamint a kabinet vezető munkatársai rendszeres munkakapcsolatban állnak Antall József miniszterelnökkel, aki be­tegszobájában kíséri figyelemmel a politikai és kormányzati folya­matokat, és személyes konzultá­ciók keretében hozza meg a leg­fontosabb kormányzati döntése­ket, kifejtve álláspontját a kor­mányülésen szereplő előterjeszté­sekről. Juhász Judit kormányszóvivő Megbírságolták a Matáv Rt-t Gazdasági erőfölénnyel való visz­­szaélés, valamint a fogyasztók meg­tévesztése miatt 3 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Matáv Rt.-t a Gazdasági Versenyhivatal Ver­senytanácsa. Az eljárás állampolgári kezdeményezésre indult. Ugyanis a tegnap megszületett határozat szerint a Matáv megsértette a versenytör­vényt, amikor arról tájékoztatta a te­lefonáthelyezésre váró előfizetőket, hogy amennyiben nem csatlakoznak az önerős hálózatfejlesztéshez, akkor csak annak lezártát követően juthat­nak telefonhoz. Gazdasági erőfö­lénnyel való visszaélésnek számít továbbá az is, hogy a Matáv közölte: az önerős fejlesztéshez csatlakozott előfizetőknek a korábban befizetett beruházási hozzájárulást csak a tele­fon felszerelését követően fizeti vissza. Új televíziós adóállomás Tegnap Aggtelek szomszédságá­ban üzembe helyezték a több mint félezer méter magasságú Szár-hegy tetején az Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Részvénytársaság legújabb, nagy tel­jesítményű televíziós gerinc-adóál­lomását. A beruházás célja Észak- és Kelet-Magyarország és a határon túli magyarlakta területek jobb vételi le­hetőségének megteremtése. Az új adó mintegy 140 kilométeres körzet­ben javítja a vételi viszonyokat. A SPORT ÉS JÁTÉK KERESKEDELMI KFT. AJÁNLATA: Karácsonyi játékok nagy választékban, elérhető áron. LEGO újdonságok! Nálunk a legújabb játékokat is megtalálja! Átéli sport kedvelőinek:- női- és férfi korcsolyák,- stlécek, síkötések,- sícipők,-szánkók,- egy- és kétrészes síruhák Paprikaügyben nyomoznak (Folytatás az 1.oldalról)- Pillanatnyilag értetlenül állok az újságban megjelent állítások előtt, ugyanis mi az egész vizsgálatról nem tudunk semmit. Azt sem értem, hogy egy folyamatban lévő, le nem zárt vizsgálat előtt hogyan nyilatkozha­tott az országos parancsnok, hiszen a tájékoztatási kötelezettségén túl, a tények feltárásáig őt is hallgatásra kötelezi az ártatlanság vélelmének elve. A KAGE Rt. pillanatnyilag egy kényszerpályán mozog, de megteszi a szükséges ellenlépéseket. Ezek közé tartozik annak kinyil­vánítása, hogy a KAGE Rt. nem kö­vette el a vámcsalás bűntettét, mert az illetékes minisztériumok által en­gedélyezett importpaprika után a vámot előre befizettük, majd az ál­lami szervektől megkaptuk a vám­­mentességet. Csak mellékesen jegy­zem meg, hogy közel egy évig tar­tott, míg a befizetett, több mint 10 milíió forint pénzünket visszajuttat­ták. Piaczavarás részünkről nem tör­ténhetett, hiszen a KAGE Rt. im-A Legfelsőbb Bíróság helyben­hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét a Romhányi László és társai elleni perben. Romhányi esetében azonban a bűntett minősítését halált okozó testi sértésről különös kegyetlenség­gel elkövetett súlyos testi sértésre változtatta. Dr. Kiss Zsigmond, a büntetőtanács elnöke tegnap hirdette ki a jogerős ítéletet. Romhányi László az ítélet kihirde­tése előtt az utolsó szó jogán to­vábbra is ártatlannak vallotta magát. A Legfelsőbb Bíróság büntetőta­nácsa úgy ítélte meg: az elsőfokú bí­róság megalapozottan döntött. Az indokolásban leszögezték: Romhá­portpaprikát exportáruba nem kevert. Sajnos, szermaradványt elfogadható határérték felett német partnereink az exportált áruban ez évben már talál­tak. Ám a hatósági vizsgálatok jelen­legi állása szerint ez az 1992-es évjá­ratú magyar paprikában lelhető fel. ígéretet kaptam, hogy holnap telefo­non beszélhetek az országos pa­rancsnokkal, így az eljárással kap­csolatos felvetéseimet akkor lesz al­kalmam elmondani. Tény, hogy az utóbbi években részvénytársaságunk adja a magyar fűszerpaprika-export kétharmadát. Ezt úgy teszi, hogy szinte nincs rek­lamáció, a minőség révén a nemzet­közi piac legmagasabb árát érjük el. Természetesen más paprikafeldolgo­zók nevében nem beszélhetek, hiszen nem tudom, mennyire jártak el sza­bályosan. Én azt vállalom, hogy a ka­locsai paprika exportálásakor min­denben az érvényben levő rendelke­zések szerint jártunk el - nyilatkozta lapunknak dr. Lakatos Lajos, a KAGE Rt. vezérigazgatója. nyi valóban felbujtotta társait a bűn­tett elkövetésére, ugyanakkor a fel­bujtó nem felelős azért, ha a tettesek minőségileg túllépik utasításait. A bíróság úgy ítélte meg, hogy Rom­­hányit olyan nagy erkölcsi felelősség terheli, hogy a bűntett enyhébb meg­ítélése ellenére sem indokolt a reá ki­rótt 4 évi szabadságvesztés csökken­tése. Ugyanígy döntöttek a többi vád­lott esetében is, visszautasítva ezzel az ügyészség súlyosbító indítványát. A per után Romhányi László, a je­lenlévő újságíróknak elmondta: az eljárást politikai koncepciós pernek tekinti, és a strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordul. Növekszik a tb-vagyon A kabinet döntéseit ismertetve Ju­hász Judit, a mai kormányszóvivői tájékoztatón bejelentette: a kormány sürgős tárgyalást kérve benyújtja az Országgyűlésnek a társadalombizto­sítási önkormányzatok vagyongaz­dálkodásáról szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztés a TB-önkormányza­­toknak ingyenesen átadandó vagyon mellett kiterjed a már tulajdonukban lévő vagyonnal való gazdálkodás szabályaira és jövőbeni befektetése­ikre is. Tekintettel a nyugdíjbiztosí­tási önkormányzat hosszabb távú gazdálkodására és arra, hogy az egészségbiztosítási önkormányzat folyó finanszírozása szorosan kap­csolódik a költségvetéshez, a kor­mányzat indítványozza: a vagyon 70 százaléka a nyugdíjbiztosítással fog­lalkozó testületeké legyen. Penészes szaloncukor Több mint száz mázsa, emberi fo­gyasztásra alkalmatlan szaloncukor kereskedelmi forgalomba hozását zá­rolta tegnap a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség szabolcsi szervezete. A gyártó és a forgalmazó kilétének megállapítására megkezdődött a vizsgálat. A Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőség szakembereit az eladók úgy tájékoztatták, hogy az árut egy nagykereskedelemmel foglalkozó kft.-tői kapták, amely az egész or­szág területén folytat tevékenységet. A felügyelőség munkatársai éppen ezért kérik: ne vegyen senki vásárlói tájékoztató nélkül kínált szaloncuk­rot. Amennyiben valaki megvette, vigye vissza az üzletbe, ahol kötele­sek a vételárat visszafizetni. Jogerős ítélet a Romhányi-perben Károly király lesz - ha lesz király régi barátja, Nicholas Soames élel­miszeripari államminiszter ugyan­csak hivatalosan nyilatkozott, mond­ván: - A királyság nem ambíció, ha­nem feladat és kötelesség, amelyet a walesi herceg be fog tölteni. A jelek szerint Diana pillanatnyi veresége, a közszereplésről való le­mondásának bejelentése nem lendí­tett eleget Károly szekerén, és ezért a brit lapok napok óta közölnek lelke­sítő értesüléseket arról, hogy az ang­likán egyház haladni akar a korral: nem várja el a trónörököstől, hogy jobb legyen, mint az alattvalók több­sége. E logika végkövetkeztetése az, hogy ha egy postás vagy akár minisz­ter lehet elvált ember, akkor miért ne lehetne akár egy király is? A hírek szerint George Carey canterbury ér­sek, az anglikán egyház szellemi ve­zetője is így gondolkodik. Brit alkotmányjogászok a tévék­nek nyilatkozva emlékeztetnek arra, hogy a történelemben a brit uralko­dók között volt már gyilkos, csaló és igen sok kicsapongó házasságtörő, sőt, szajhapecér is - VIII. Henrik közvetlenül épp azért szakította el az egyházát Rómától, hogy elválhasson -, tehát a makulátlanság nem alkal­­maztatási feltétel, és történelmi mér­legen Károly bűnei amúgyis a lehető legsúlytalanabbak. Mindezek ellenére továbbra is tart­ják magukat a híresztelések, hogy némi nyugalmi időszak után Károlyt mégis meggyőzik majd tanácsadói annak szükségességéről, hogy ma­radjon ki az öröklési rendből na­gyobbik fia, a 11 éves - következés­képp feltétlenül ártatlan - Vilmos herceg javára. Mészáros György • Károly herceg jövendő uralkodóhoz illően, Jalta olvasása közben. A brit királydráma legújabb fordu­lata alkalmat adott a brit kormány­nak, hogy nyíltan kiálljon a házas­sági válságában megtépázott tekinté­lyű Károly trónörökös jövendő ki­rálysága mellett, ám ez sem fékezheti meg immár a terjedő vitát arról, hogy mi értelme a monarchikus berendez­kedésnek Nagy-Britanniában az ide­genforgalmi üzleti érdeken kívül. A legújabb az, hogy az anglikán egyház egyik vezető személyisége, George Austin yorki főesperes meg­kérdőjelezte Károly walesi herceg trónigényét, mondván, hogy házas­ságának felbontásáért nagyrészt maga felelős, és mivel a feleségének, Diana hercegnőnek tett esküjét az örök hűségre megszegte, semmi biz­tosíték, hogy hitelt lehet majd adni koronázási esküjének. Nem is szólva arról, hogy a brit uralkodónak, mint az angol egyház kormányzójának es­küt kell tennie az egyház és paran­csolatai fenntartására is. Károly tehát eleve hamisan esküdnék, hiszen az egyik fő parancsolat a házasság szentsége - fejtegette a főesperes. A válasz szokatlanul heves és el­söprő volt. A Buckingham palota, vagyis az uralkodócsalád példátlan lépést tett: a brit lapok szerdai száma­ihoz eljuttatott, közlésre engedélye­zett nyilatkozatban megerősítette, hogy „a herceg király lesz és ennek semmi sem állhat útjába”. Károly ADRIA TRADING KÉR. KFT. PAPÍRBOLT Kecskemét, Petőfi S. u. 9-11. Tel: 76/487-108. KARÁCSONYI AJÁNLAT: ★ karácsonyi képeslapok, díszcsomagolók ★ ajándék-kötözők, ★ szilveszteri girlandok, szerpentinek, ★ asztali- és falinaptárak, ★ határidőnaplók nagy választékban. (16668)_____________ MENNYIT ÉR A FORINT? AZ MNB VALUTAÁRFOLYAMAI (Érvényben: 1993. december 9-én) Vételi Közép Eladási Pénznem árfolyam 1 egységre, forintban angol font 147,93 149,33 150,73 ausztrál dollár 66,60 67,22 67,84 belga frank (100) 277,99 280,32 282,65 dán korona 14,80 14,93 15,06 finn márka 17,18 17,38 17,58 francia frank 16,94 17,08 17,22 görög drachma (100) 40,47 40,89 41,31 holland forint 51,82 52,25 52,68 ír font 139,99 141,29 142,59 japán yen (100) 91,34 91,94 92,54 kanadai dollár 74,91 75,61 76,31 kuvaiti dinár 315,77 318,52 321,27 német márka 58,01 58,49 58,97 norvég korona 13,38 13,50 13,62 olasz líra (1000) 59,21 59,85 60,49 osztrák schilling (100) 824,85 831,65 838,45 portugál escudo (100) 57,01 57,56 58,11 spanyol peseta (100) 71,19 71,95 72,71 svájci frank 67,46 68,00 68,54 svéd korona 11,87 12,00 12,13 USA-dollár 99,14 99,92 100,70 ECU (Közös Piac) 112,06 113,04 114,02 EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Gyilkos időjárás Nyugat-Európában Gyilkos erejű szélvihar tombolt tegnapra virradóra Németország nyugati részén, Észak-Rajna-Vesztfáliában és Baden-Würtenbergben. A több mint 100 km/h sebességű szél elsodorta és halálra zúzta egy kölni bank 57 esztendős őrét, amikor meg akarta igazítani az épület zászlórúdját. A dühöngő szélvész súlyos anyagi károkat is okozott - közölte az AFP hírügynökség. A Nagy-Britannián és Észak-írországon végigsöprő orkán összesen tizenegy emberéletet követelt tegnap. A rendőrségi jelentés szerint a rossz idő okozta közúti balesetek során nyolcán vesztették életüket. A 150 km/h sebességű szél Anglia délke­leti partjainál lesodort egy dán halászt a fedélzetről. A hullámokba ve­szett embert a parti rendőrség halottnak nyilvánította. Egymást érték a tengeri riasztások, a térségben a dánon kívül három spanyol és egy mál­tai hajó is bajba került - írta az AP. A leghevesebb harcok Szarajevóban A muzulmán és a szerb egységek az elmúlt hetek leghevesebb ösz­­szecsapásait vívják szerda óta a boszniai fővárosban - közölte tegnap Szarajevóban Bili Aikman alezredes, a boszniai ENSZ-békefenntartók (UNPFOFOR) szóvivője. Aikmann szerint az elmúlt 24 órában nagyon nehézzé és feszültté vált a helyzet. A boszniai fővárost körülvevő he­gyeken lévő szerb állásokból 270 aknát lőttek ki Szarajevóra. A harcok központja Szarajevó egyik szerbek által ellenőrzött déli elővárosában, Grbavicában volt. A Reuter jelentése szerint egy ember életét vesztette. Megtiltották az ünneplést Kínában Megtiltották a karácsony nyilvános ünneplését a kínai egyetemis­táknak és főiskolásoknak: sem a karok, sem az évfolyamok, sem pedig a csoportok nem tarthatnak karácsonyi összejöveteleket. Hivatalos in­doklás szerint ez az intézkedés a kínai kulturális hagyományok védel­mét hivatott szolgálni. A piacgazdasági reformok felgyorsulásának egyik melléktermékeként felduzzadt a nyugati életstílus külsőségeiért rajongó fiatalok tábora. E külsőségek közé vegyül a legnagyobb ke­resztény ünnepek (karácsony, húsvét) megtartása. A kínai fiatalok ka­rácsonya azonban jócskán különbözik a nálunk megszokottól: vidám, zajos társasági alkalomnak tekintik, semmit sem vettek át családi ün­nep jellegéből. Kokaint csempésztek a diplomaták? A kolumbiai hatóságok őrözetbe vettek két kolumbiai diplomatát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kokaint csempésztek Kelet-Európába. Jorge Moralest, Kolumbia szófiai nagykövetét kedd éjjel tartóztatták le Bogota repülőterén, amikor kiszállt a New Yorkból érkező repülőgép­ből. Őrizetbe vették Marta Tovar Menesest, a külképviselet másodtit­­kárát is. A két kolumbiai diplomatát a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy kerámiatárgyakban elrejtve kábítószert csempésztek Lengelországba és Bulgáriába, Tovább tombol az erőszakhullám Nem csillapodik az erőszakhullám az Izrael által megszállt körze­tekben: tegnap reggel egy izraeli telepes lelőtt egy palesztin földművest a ciszjordániai Ramallah közelében, míg a Gáza-övezet déli körzetében egy palesztin késsel megsebesített egy izraeli nőt. A jeruzsálemi rádió szerint a földjét traktorral művelő palesztinra izraeli telepesek autóról lőttek rá. Az izraeli telepes nőt, amint azt katonai forrásból közölték, Katif dél-gázai kolónián szúrta meg támadója, miközben Uvegházában dolgozott. A tettes elszökött, felkutatására a hadsereg lezárta a környé-Fegyveres összecsapás Algériában Nyolc rendőrt öltek meg szerdán egy lövöldözésben az Algírtól 20 kilométerre délkeletre levő, az iszlám fundamentalizmus egyik fészké­nek számító Szidi Muszában, A tegnapi algériai lapok beszámolói sze­rint legalább egy tucat fegyveres támadta meg az éjszakai őrjáratból visszatérő rendőröket Nagy népi ktözönlés Amerikában Nem lehetetlen, hogy a karácsonyt és újévi ünnepek alatt csúcsot fognak felállítani az amerikaiak - már ami a nagy népi kiözönlést illeti. Az Országos Autóklub (AAA) előzetes felmérése szerint nem keve­sebb, mint 35,2 millió amerikai állampolgár fog útra kelni december végén, háromnegyedük személygépkocsin, Az autósztrádák délkeleten (Florida, Georgia, Dél-Karolina) lesznek a legzsúfoitabbak. Hasonló­képpen felkapott helynek ígérkezik Kalifornia, a Nagy-tavak vidéke és a Közép-Nyugat. Az útnak indulók ötvenöt százaléka rokonoknál vagy barátoknál fog megszállni, egyharmaduk szállodákban és motelekben. Olaszország - Ravascletto. Szállás: Jó minőségű apartman­okban. Részvételi díj személyenként egy hétre: 7.517 Ft-tól. Telepített síedzőt biztosítunk. Az IBUSZ január 8-tól minden szombaton expressz autóbuszt indít a ravasdettoi síterephez. Ára oda-vissza útra: 2.200 Ft-tól. Olaszország - Piancavalto. Az egyik legszebb fekvésű olasz síparadicsom, Budapesttől 600 km-re. A különböző nehézségi fokozatú pályákon 18 sífelvonó üzemel. Elhelyezés: apartmanokban, 7 éjszaka/fő 6.V20 Ft-tól. Ausztria, Möltall-Flattach. Részvételi díj személyenként egy hétre:- jó minőségű apartmanokban 11.226 Ft-tól,- szállodában, félpanziós ellátással: 23.940 Ft-tól,- Gasthofban, félpanziós ellátással 20.800 Ft-tól Telepített síedzőt biztosítunk. Az IBUSZ január 8-tól minden szombaton expressz autóbuszt indít a mölltali síterephez. Ára oda­­vissza útra: 2.100 Ft-tól. Felvilágosítás és jelentkezés irodáinkban és minden, BUSZ utakat ámská utazási irodában. Kecskemét, Rákóczi út 6.(18504)

Next

/
Oldalképek
Tartalom