Petőfi Népe, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-30 / 228. szám

Francia emlékmű Nagy Imrének Kormányküldöttség indult szerdán a franciaországi Giro­­magny városába, a mártír magyar miniszterelnök. Nagy Imre em­lékművének szombati avatására. Az esemény fővédnöke a két ál­lamfő, Göncz Árpád és Francois Mitterrand köztársasági elnök. Az emlékmű állítását az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevője, a Franciaországban élő Nagy Ernő és a város akaratá­ból Giromagny polgármestere kezdeményezte. Megnyílt az Automobil ’93 Demszky Gábor, Budapest fő­polgármestere nyitotta meg szer­dán a BNV területén az Automo­bil ’93 kiállítást. Az immár hato­dik alkalommal megrendezett budapesti autószalon 40 ezer négyzetméternyi területén 240 hazai és 40 külföldi kiállító mu­tatja be járműveit, illetve az ezekhez való alkatrészeket. A szerdai szakmai nap után mától vasárnapig a nagyközönségé a vásár. Megállapodás telefonügyben Megállapodás született a helyi telefonszolgáltatás fejlesztésének alapelveiről a Matáv Rt. és az ön­­kormányzatok érdekszövetségei között. Erről a Matáv Rt. tegnapi sajtótájékoztatóján számoltak be, és közölték, hogy négy év múlva már az összes telefon igénylő 90 százaléka hat hónapon belül tele­fonvonalhoz jut. Volt laktanyából miniváros Tököl nagyközség lakóinak száma egy hónap alatt 1200-zal gyarapodott, a volt szovjet lakta­nya 440 felújított lakását elfogal­­hatták az új tulajdonosok. A lak­tanya a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet, vagyis az álam tulaj­dona volt, a helyi önkormányzat azonban egy évvel ezelőtt vál­lalta, hogy országos pályázat ki­írásává! megszervezi a lakások értékesítőt. Sokasodnak a társaságok Mintegy 28 000-re! növekedett tovább az év első hét hónapjában hazánkban a gazdasági szerveze­tek száma. Csak júliusban mint­egy háromezer új vállalkozást jegyeztek be. Az APEH nyilván­tartásai szerint Magyarországon jelenleg már mintegy 200 ezer gazdasági szervezet működik. Mindezt a Pénzügyminisztérium legutóbbi jelentése tartalmazza. Orosz rablók ukránok ellen Hajdúhadház külterületén, a 4-es számú főúton hétfőn késő este négyet, feltehetően orosz férfi egy fegyvernek látszó tárgy­­gyal megfenyegette a személy­­gépkocsival közlekedő V. V. Vlagyimirovics 24 éves és Cs. D. Anatolevics 20 éves ukrán állam­polgárokat, majd úthasználati díj címén 350 amerikai dollárt hajtott be tőlük, valamint elrabolta sze­mélyes irataikat, különböző ru­hadarabjukat és a kocsi pótkere­keit is. Az anyagi kár mintegy 100 ezer forint. • • Öngyilkos lett a negyedik Öngyilkosságot követett el egy határőr kedden éjszaka a siklósi kiképzőzászlóaljnál. Krisán At­tila ezredes, a határőrség szóvi­vője szerdán elmondta, hogy egy 18 éves őrvezető szolgálat köz­ben géppisztolyával - sorozatlö­véssel - főbe lőtte magát. A tra­gikus sorsú fiatalember nevét szü­lei kérésére nem hozzák nyilvá­nosságra. Az ügyet a Kaposvári Katonai Ügyészség vizsgálja. Az idén ez a negyedik hatőrőr-ön­­gyilkosság. Stúdióalapítás Ma éjfélig adhatók postára a helyi jellegű önálló rádió- és tele­vízióműsort készítő és közlő stú­diók alapítása iránti kérelmek. A szeptember 30-án éjfélig beérke­zett kérelmek listáját a vonatkozó 110/1993. (VII. 30.) kormány­­rendeletben foglaltak szerint hoz­zák majd nyilvánosságra. Vállalkozó önkormányzatok? Az elmúlt három év hazai tapasz­talataira, valamint nemzetközi gya­korlatra kell épülnie a most zajló re­formnak, amelynek során megújulhat a magyar közigazgatás. Mindezt Bo­­ross Péter belügyminiszter állapította meg szerdán az önkormányzatok gazdálkodásával összefüggő kérdé­sekről rendezett I. országos önkor­mányzati konferencián. A mintegy 600 önkormányzati tisztségviselő, szakértő előtt a miniszter'hangsú­lyozta: egyértelműen el kell határolni a képviselő-testületek, illetve a pol­gármesterek és a jegyzők feladat- és hatáskörét. Úgy vélekedett, hogy hiba volt a középfok kiiktatása, hi­szen az idő igazolta a választott me­gyegyűlések létjogosultságát. Boross Péter szerint erősíteni kell a helyi adóztatást, jelenleg ugyanis csak 400 településen élnek ezzel a lehetőséggel. Az önkormányzatok vállalkozói tevékenységét határozot­tan el kell különíteni a közigazgatás­tól és a testülettől. A merész, siker­­orientált vállalkozói gondolkodás nem fogadható el az önkormányza­toknál. Lapunk 8. oldalán a fenti té­makörről nyilatkozik a miniszter. Krasznodari látogatás Für Lajos honvédelmi miniszter tegnap katonai küldöttség élén há­romnapos hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett. Az orosz fővá­rosban megbeszélést folytat Pavel Gracsov védelmi miniszterrel a két hadsereg közötti kapcsolatokról, a haditechnikai együttműködésről. Ma Krasznodarban látogatást tesz ma­gyar pilótáknál, akik az orosz adós­ság fejében szállított MiG-29-es tí­pusú vadászgépekre való átképzésen vesznek részt. • Cikkek sokasága cserél gazdát a bajai piacon. Valószínű, hogy csúcsot döntött a Vajdaságból érkező bevásárlóturisták száma Baján. Tegnap, a heti vásár nap­ján közel ezer jugoszláv felségjelű gépkocsi fordult meg a városban. Rendszámuk alapján a legtöbben a közeli Zomborból érkeztek, de még belgrádi jelzésűt is lehetett látni köz­tük. Úgy látszik, az ENSZ-embargó miatt már elfogytak Kis-Jugoszláviá­ban a készletek. A hírek szerint az ál­lami boltokban semmit sem lehet kapni, az áruházak üresen tátonganak. A bevásárlóturisták egy részének van csak valutája, a másik része piacozni kényszerül, hogy — elsősorban át­csempészett édességből és kétes gyártmányú alkoholból — pénzt csi­náljon. Elnézve őket, a legtöbben a család­juk számára nélkülözhetetlen élelmi­szert igyekeznek megvásárolni, és amint mondják, ezt érdemesebb itt a városban megtenni. Ugyanis a határ menti településeken működő keres­kedők akár 4-5 forinttal is többet kér­nek például a krumpli kilójáért. Bár jól keresnek a magyar valutázók, mégis a legtöbben hivatalos helyen váltják be márkájukat, dollárjukat, ugyanis a ha­tárnál a vámosok szigorúan ellenőrzik a vásárlás értékének forrását. De nem­csak az élelmiszernagyrésze vándorol át a határon, hanem a közszükségleti cikkek is keresettek. Ugyanez mond­ható el a gyógyszerekről és más egész­ségügyi felszerelésekről. Nemcsak gépkocsival érkeznek a bevásárlóturisták, hanem autóbu­szokkal is, amelyek vezetői igyekez­nek annyi üzemanyagot összevásá­rolni, amennyit csak elbír a jármű. Nagybaracskán és Hercegszántón szinte reggeltől estig folyamatos a sor a benzinkutaknál. Megfigyelések sze­rint van olyan jugoszláv polgár, aki napjában többször is megfordul egy-egy töltőállomáson. ÉLÉNKÜL A BEVÁSÁRLÓTURIZMUS BAJÁN Ezernyi gépkocsi viszi az árut naponta Területfejlesztési támogatás Összesen másfél milliárd forintos területfejlesztési támogatást igényel­hetnek a hátrányos helyzetű települé­sek. A vissza nem térítendő támoga­tás alapja az a lista, amelyen mintegy kilencszáz település szerepel. Bács-Kiskun megyében Akasztó, Császártöltés, Csengőd, Csólyospá­­los, Fülöpszállás, Kaskantyú, Kis­­kunmajsa, Kiskőrös, Kömpöc, Ku­­nadacs, Kunpeszér, Kunszentmiklós, Páhi, Soltszentimre, Szánk, Tabdi és Tázlár érintett. Érdeklődésünkre Farkas Zoltán, a Megyei Földművelésügyi Hivatal he­lyettes vezetője elmondta, az idén kimaradt a listából Kecel és Soltvad­­kert, ám továbbra sem került fel Zsana. A támogatás feltétele, hogy legalább 4999 négyzetméternyi terii-Módosultak az élő állat, illetve ál­lati termékek importjáról, és Ma­gyarországon való átszállításáról szóló jogszabályok. Az erről szóló 1981-es MÉM-rendeletet Szabó Já­nos földművelésügyi miniszter mó­dosította. A módosítás szerint az export vagy az átszállítás előtt 2 munkanap­pal értesíteni kell a beléptető állat­egészségügyi határállomást. Export esetén a rendeltetési helyen illetékes állatorvost is. Közölni kell ugyanak­kor a behozatali, illetve átviteli en­gedély számát is. A hőkezelt (pasztőrözött) tejter­mékekre, a fagyasztott vagy előhű­tött halakra, rákokra és más vízi álla­tokra, valamint az ezekből készült konzervekre viszont a jövőben nem Információink szerint rfegnap egy kiskunmajsai kútban halott embert találtak. A tűzoltóság kiskunhalasi ügyelete úgy tudta, hogy az Ötfa 16. számú porta kútjából kell kiszivaty­­tyúzniuk a vizet és P. Károly az ál­lettel kell rendelkezniük a földtulaj­donos gazdálkodóknak, akik decem­ber közepéig igényelhetik a támoga­tást adatlap és igénylőlap kitöltésé­vel. Magánszemélyeknek a megyei adóhivataloknál kell beadni az igény­lést. Az adatlapokat a helyi önkor­mányzatoknál szerezhetik be az érin­tettek. A támogatás mértéke eltérő, szőlő, gyümölcsös, szántó és kert esetében 1800 forint hektáronként, míg a gyep, legelő esetében ez az összeg 500 forint. Hasonlóan az elmúlt évhez, azok a leghátrányosabb telpülések élveznek előnyt, ahol a munkanélküliség mér­téke az országos átlag kétszerese, és ahol a földek értéke 17 aranykorona alatt van. szükséges előzetesen behozatali en­gedélyt kérni. A beszállítónak to­vábbra is gondoskodnia kell azonban arról, hogy a szállítmányt a rende­letmódosításban leírt származási és egészségügyi bizonyítvány kísérje. Szintén változás, hogy az előzetes állategészségügyi behozatali engedé­lyeket a továbbiakban egyedi kére­lem nélkül, egyes országok áruira vagy bizonyos árufajtákra általános érvénnyel is kiadhatja a miniszté­rium. Áz ilyen engedély megadását, felfüggesztését, vagy visszavonását - miként az állat- és közegészségügyi behozatali feltételeket is - a minisz­térium a MÉM Értesítőben teszi közzé. Sürgős esetben a tilalmat mindazonáltal a napi sajtó útján is közlik. dozat. Feltételezések szerint mintegy két hete került a kútba, de arról nincs információnk, hogy bűncselekmény, baleset, vagy öngyilkosság miatt. A tűzoltók közreműködésével ma eme­lik ki a szerencsétlenül járt embert. Drágább lesz a benzin A forint legutóbbi, 4,5 százalékos váratlan leértékelését a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság (MÓL Rt.) nem tudja átvállalni, és áreme­lésre kényszerül - mondotta József Gábor, a MÓL ügyvezető igazgatója a sajtó képviselőinek szerdán. Egye­lőre még nem született meg a döntés arról, hogy az áremelés milyen mér­tékű lesz - ennek közlését mára ígérte az illetékes - a különböző mo­torhajtó anyagoknál, és az sem el­döntött, hogy a magasabb árakat mi­kor vezetik be. Hulladék volt a tartályokban A bajai Alsó-Duna-völgyi Kör­nyezetvédelmi Felügyelőség tegnap kiadta és megküldte a határozatot a Német és Társa Kft.-nek, mely sze­rint a cég köteles a vegyi anyagot Kecelről Németországba, az anyag származási helyére visszaszállítani, miután a tartályokat kimaró folyé­kony vegyületet hulladéknak minősí­tette a laboratóriumi vizsgálat. A végrehajtásra a határozatban határ­időül az „azonnal" kitétel szerepel, az esetleges fellebbezésnek nincs ha­lasztó hatálya. Hitelgarancia őszi munkákhoz A kormány mai ülésén előterjesz­tést hallgat meg az agrárágazat likvi­ditási helyzetét javító további intéz­kedésekről. Eszerint az őszi mun­kákhoz az állam hektáronként 14 ezer forintig nyújt garanciát hitelfel­vételhez az eddigi 10 ezer helyett. Várhatóan jóváhagyja a nyugdíj-ki­egészítési javaslatot, amely szerint novemberben egyösszegű, 4 százalé­kos kiegészítést kapnak a jogosultak. Az állatimport új szabályai — ' ...... ... ---­Halott egy majsai kútban HARMINCÖT ÉVE VÉGEZTÉK KI Tábla az 56-os hős emlékére • A kecskeméti börtön kapujánál Katona Tamás mondja beszédét. A háttérben dr. Szobonya Zoltán leányai és unokái. Dr. Szobonya Zoltán, a Kecske­méten kivégzett 1956-os jánoshalmi mártír tiszteletére helyeztek el em­léktáblát tegnap annak a börtönnek a falán, ahol az ítéletet végrehajtották. Jánoshalmán 1956-ban sem em­beréletben, sem anyagiakban nem keletkezett kár, 35 évvel ezelőtt, 1958. szeptember 29-én mégis kivé­gezték a forradalmi bizottság vezető­jét, dr. Szobonya Zoltán ügyvédet. Ennek fő oka az volt, hogy közremű­ködésével a helyi tüzéralakulat és a község önkéntesei - példás hazasze­retetről téve tanúságot - fegyelme­zetten felkészültek a szovjet csapa­tok elleni harcra. Az avatóbeszédet Katona Tamás államtitkár mondta, aki 1848-cal párhuzamot vonva Görgeyt idézte: „Az igaz ügy veszve nem lehet.” Nem veszhetett el dr. Szobonya Zol­tán igaz ügye sem, ezért kaphatott 35 év után a jelenlegi ünnepséggel elég­tételt a család: Szobonya Csilla, Szo­bonya Emőke és Szobonya Tünde - akik maguk is ott voltak a rendezvé­nyen -, valamint az özvegy, dr. Szo­bonya Zoltánná, aki megromlott egészségi állapota miatt nem lehetett jelen. Katona Tamás beszédében ki­tért arra is, hogy a bűnösöket meg kell nevezni. Meg is nevezte a kecs­keméti vérbírót, dr. Lengyel Zoltánt, valamint az ülnököket, Macskási Jó­zsefet és Ádám Mihályt. Azt is tud­juk, hogy a kegyetlen megtorlással végződő per ügyésze dr. Kapu László volt. Az emléktábla leleplezése után a miniszterelnöki hivatal, a család, Já­noshalma polgármestere, az 56-os és más szervezetek helyezték el a meg­emlékezés koszorúit. HALAS, KISKUNMAJSA, KELEBI A Mérgező finom falatok Bizonyára emlékeznek olvasóink közül néhányan, hogy lapunk hasáb­jain nyár elején többször is igyekez­tünk rámutatni az otthoni krémessü­­tés, a cukrászdából beszerzett süte­mények nem megfelelő otthoni hűté­sének veszélyeire. Kiskunhalason és környékén a nyarat minden nagyobb gond nélkül megúszták a Tisztior­vosi Szolgálat munkatársai, azonban szeptemberben egyszerre három ügyük is akadt. — Jelenleg három ételmérgezéses eseménysorozattal foglalkozunk — meséli dr. Iván András városi tisz­tiorvos. — Ezek közül az egyik bi­zonyosan független a másik kettő­től, s az utóbbiak közti összefüggés is bizonyításra vár még. A legvilá­gosabb ügy a halasi, amely szep­tember 14-én indult. Ekkor jelezte ugyanis egy helybéli férfi, hogy családi ünnepi összejövetelük után tizenheten igen súlyosan megbete­gedtek. Hárman közülük a kórházi ágyat is nyomták egy ideig. E ha­lasi eseménysor tisztázódott, habár a vizsgálatok egy része még folyik. Az egész vendégsereg házi készí­tésű süteménytől betegedett meg, szalmonellafertőzésben. (Részletek a 3. oldalon) KRITIKUSSÁ VÁLHAT A HELYZET Pályaelhagyó nővérek Félegyházán A városi kórházban tartotta leg­utóbbi ülését a kiskunfélegyházi ön­kormányzat egészségügyi bizottsága. Mostanában ugyanis szinte minden­napossá váltak az egészségügyről szóló vészjósló hírek. Az amúgy is szegény városban már régóta az egészség- és az oktatásügy játssza a „kéregető” nem éppen megtisztelő szerepét. A képviselők személyesen is meg akartak győződni a beadvá­nyokban vázolt problémákról. Az elmúlt időszakban huszonnégy nővér hagyta el a kórházat - tudhat­ták meg a képviselők. Szégyenlete­sen alacsony az orvosok és a szakal­kalmazottak bére, a társadalombizto­sítás pedig a tavalyi színvonalon fi­nanszírozza az ágazat kiadásait. A panaszok mellett azonban ötle­tek és elgondolkoztató javaslatok is elhangzottak a kihelyezett bizottsági ülésen, melyről részletesen az 5. ol­dalon számolunk be. • Ők még iskolába járnak, egyelőre csak készülnek a hivatásukra. Vajon közülük hányán maradnak a pályán? MA VÁROSI LAPOK Kiskunfélegyháza 5. oldal Kunszentmiklós 7. oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom