Petőfi Népe, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-31 / 75. szám

8. oldal, 1993. március 31. MEGYEI KORKÉP Feketepiac Tompán • Gyűlik az elkobzott szesz a tompái rendőrségen, üt üveg hamisítvány a rekeszek tetején. Az önkormányzat márciusi ülé­sén a helyi rendőrőrs parancsnoka, Fodor Lajos hadnagy ismertette az előző héten lefolytatott nagy razzia eredményét. Az előzményekről szólva elmond­ta: a tompái rendőrök többféle for­rásból is értesültek arról, hogy sok Jugoszláviából átcsempészett szeszt visznek át, raknak át, adnak el vi­szonteladóknak és árusítanak ma­gánházaknál és üzletekben. A le­folytatott ellenőrzésekből látták, hogy nagyobb itt a feketekereskede­lem, mint ahogy gondolták. Erről értesítették a megyei vámhivatalt, amely a megyei adóhivatallal, a kis­kunhalasi rendőrséggel és határőr­séggel együttműködve nagy általá­nos ellenőrzést tartott Tompán. Egy teherautót is hoztak magukkal, mert a kapott információkból arra követ­keztettek, sok lesz az elkobozni való. A razzia napján a község határán körben jármüellenőrzést tartottak az utakon, és rengeteg szeszt talál­tak. Az elsőként leállított mikro- buszban például 900 üveggel. Ez a jármű pár perccel előbb jött át a ha­táron lévő vámvizsgálaton. Azellen- őrzés során annyi szesz összegyűlt, hogy 11 órára megtelt a teherautó, újabbat kértek Halasról. Magánhá­zaknál is találtak szeszlerakatokat, üzletekben meg olyan szeszfélesége­ket, amelyeknek eredetét a tulajdo­nosok nem tudták igazolni. Kelebi- án egész szeszkeverő üzemet leplez­tek le. Üvegcímkék, kupakok, ko­szos üvegekben lévő kevert italok bi­zonyították az illegális tevékenysé­get. Az ellenőrzés összesített eredmé­nye: két teherautó elkobzott szesz. 14 bűncselekmény megállapítása, melynek értéke 1 millió 500 ezer fo­rint, 18 szabálysértés 56 ezer forint értékben. A tompái rendőrök foly­tatják az ilyen irányú vizsgálatokat, már több, mint 600 üveg szeszt elko­boztak a nagy razzia óta. KissB. TALLÓZÓ PEST VAGY BÁCS-KISKUN? Dönt majd a népszavazás Beszélik, Nagykőrös válni akar Pest megyétől. A hír nem meglepő, évtize­dek óta a bácsiak felé kacsingat, akár­csak Kocsér. Persze, csak úgy titokban. Hivatalosan soha sehol nem hangzott cl a Bács-Kiskunba való település szán­déka. Csak beszéltek, beszélnek róla. Csupán lokálpatriotizmus? Sosem derült ki, vajon a lakosság körében mennyire népszerű ez a gon­dolat. Vannak, akik azt mondják, ha népszavazást írnának ki, a többség az elszakadás mellett voksolna. Mások le­gyintenek, szerintük csupán a múltban gyökerező lokálpatrióta sértődöttség munkál azokban, akik megkérdőjele­zik a közigazgatási határok igazságát. Mert ma már lehet arról is beszélni, ami a pártállam idején szóba sem jöhe­tett. Nos, annyi azonban már tény, hogy a Magyar Demokrata Fórum nagykő­rösi szervezete a minap állást foglalt a kérdésben. Nevezetesen, a közvéle­mény elé kell vinni a dolgot, és ha a nagykörösiek többsége a Bács megyé­hez. való csatlakozást támogatja, hozzá lehet fogni az érdemi intézkedésekhez. Kocsér ennél is előbbre tart. Ott már testületi szinten is elfogadtak egy hatá­rozatot, miszerint, ha Kőrös átpártol amoda, ők sem maradnak ideát. A fejleményekről Kiss Jánosnak, Nagykőrös polgármesterének vélemé­nyét kértük ki. Mindenekelőtt szeretném leszö­gezni, hogy nem a polgármester vagy a képviselő-testület véleménye vagy dön­tése szabályozza ezt a kérdést. A város lakosságának nyilvánvaló állásfoglalá­sa kell ahhoz, hogy a Bács-Kiskun me­gyéhez való csatlakozásnak a lehetősé­ge egyáltalán felmerülhessen. Testületi és bizottsági szinten korábban valóban felmerült ez a kérdés, de akkor is az az álláspont alakult ki, mint ami az MDF helyi szervezetében legutóbb, hogy mindenféle előkészület nélkül, egyelőre különböző fórumokon nyilvánosság elé kell vinni az ügyet. A reagálásokból majd következtetni lehet arra, hogy a lakosság akarja-e vagy sem a csatlako­zást. Népszavazást kezdeményezhetnek Amennyiben igen, akkor a törvény­ben meghatározott módon lehet aláírá­sokat gyűjteni, és ha érdemi a támoga­tás, akkor az önkormányzat testületé­nek kell döntenie a népszavazás kezde­ményezéséről. Mindezt, természetesen, meg kell előznie a Bács-Kiskun megyei és természetesen a Pest Megyei Önkor­mányzat állásfoglalásának. Tehát egy elég hosszadalmas folyamatról van szó, ami azt jelenti, hogy 1995. január 1-jéig nem kerülhet sor a csatlakozásra akkor sem, ha akadálytalanul haladna az ügyintézés. — Ön hogyan ítéli meg a csatlakozás esélyeit? Á lakossági vélelmekről úgy összes­ségében pontos információim most még nincsenek, de különböző szerveze­tek, vállalkozók már nyilatkoztak, s ezek bizonyos megfontolásokból a Bács-Kiskun megyéhez való kapcsoló­dást támogatják. Természetesen van­nak merőben ellentétes vélemények is. Éppen ezért mind a saját, mind pedig az önkormányzati testület nevében csak azt mondhatom, hogy ez a kérdés semmiféle hatalmi eszközzel nem old­ható meg, csakis egy lentről induló kez­deményezés alapján lehet döntéseket hozni. — Mik azok a szempontok, amelyek egyáltalán a probléma mérlegelésére ad­hatnak alkalmat? Mindenekelőtt azok az előnyök, amik a Bács megyei központhoz való közelségből fakadnak. Hosszú lenne, de azt hiszem, nem is szükséges ezeket részletezni. De vannak más szempon­tok is. Nagykőrös valamikor Pest-Pilis- Solt-Kiskun vármegye része volt. A vá­rosnak vesztesége származott abból, hogy az új megyehatárt közvetlenül alatta húzták meg. Nagykőrös vala­hogy kiszorult a perifériára. Pestről a „szelek” csak Ceglédig értek el. Valamikor nem volt hátrányos Valamikor Pesthez, mint megyeköz­ponthoz való tartozás nem volt ennyire hátrányos, hiszen a város pusztái birto­kai jószerével Gyál alá nyúltak, és ez a jelentős kiteijedés érdemesítette a Pest megyei jelenlétre. Ez a múlt. Amikor a város birtokait elvesztette, lényegében a két konkurens település, Cegléd és Kecs­kemét közé szorult. Úgy gondolom, most, a huszadik század vége felé, ami­kor a különböző adminisztratív, gazda­sági, kulturális és tulajdonviszonyokkal összefüggő kapcsolatrendszer kialakít­ható, akkor szerencsésebb az, ha ezen lépéseket déli irányba teszi meg a város. — Általában csak a Bács megyei ér­dekeltség előnyeiről esik szó. Nem tud­ni, vajon a város hajlandó-e vállalni a csatlakozásból eredő terheket? — Nos, kétségtelen, hogy konvenci­ók omlanának össze, ami sok küszkö­dést eredményez. Számolni kell az egészségüggyel, pktatással, iparszerke- zettcl, vállalkozásokkal és ügyintézé­sekkel, egyszóval: minden gazdasági, politikai organizmussal összefüggő át­szervezésnek a hosszadalmas és min­den bizonnyal jelentős nehézségeket okozó következményeivel. Ezért sem akarja az önkormányzat semmi szín alatt erőltetni a csatlakozást, hiszen a lakosságnak látnia kell az előnyök mel­lett a hátrányokat is, hogy eldönthesse, felvállalja-e az új környezetet vagy elu­tasítja. (Megjelent a Pest Megyei Hírlap 1993. március 25-ei számában.) ÉT­Újabb értelmetlen halál a síneken • A szintbeli kereszteződések balesetveszélyesek. Szombaton délelőtt Farkas Ist­ván, 35 éves dombóvári lakos utoljá­ra ült be tehergépkocsijába. Dom­bóvár külterületén, a vasúti átjáró­ban, figyelmen kívül hagyta a fény­sorompó tilos jelzését és a sínekre hajtott, ahol összeütközött a fél 1 fi­es budapesti gyorsvonattal. A vonat vezetője semmit nem tehetett, az üt­közés elkerülhetetlen volt. A teher­gépkocsiban utazott Schöfer József 39 éves kocsikísérő és Guszinger Pé­ter 9 éves dombóvári kisfiú, akinek édesapja azt az IFA teherautót ve­zette, amelyik még átért a fényso­rompó fehér jelzése alatt. Jómagam a kérdéses napon azon a vonaton utaztam, amely nagy se­bességgel összeütközött és szinte da­rabokra szakította a farönköket szállító tehergépkocsit. Az ütközés pillanatában mi, utasok úgy éreztük, mintha valami viharba kerültünk volna, fa- és vasdarabok repültek a levegőben. A szántóföldön autóke­rekek gurultak. A vonat megállt, az utasok leszálltak, és megdöbbenve szemlélték a szörnyű tragédiát. Va­laki orvosért kiáltott. A vonat veze­tője rádión mentőt hívott. Farkas István, a gépkocsi vezetője szörnyet halt. Schöfer János és Guszinger Pé­ter a kocsikísérő lélekjelenlétének köszönhette életét, ugyanis az ütkö­zést megelőző pillanatban Schöfer kiugrott a teherautóból, magával rántva a kisfiút is. Ő nyílt lábszárcsonttörést, fejsé­rülést és szilánkos vállcsonttörést szenvedett, Guszinger Péter pedig agyalapi koponyatöréssel életveszé­lyes állapotban fekszik a dombóvári kórházban. A mentő a balesetet követően 10 percen belül a helyszínre érkezett, azonban a mentőtiszt tanácstalanul álldogált, így a vonaton utazó dr. Gippert Róbert — aki egyébként dalmandi állatorvos — vette át az irányítást, rögzítette a sérüléseket és beadta a fájdalomcsillapító injekció­kat. A baleset ügyében a Tolna Me­gyei Rendőr-főkapitányság folytat vizsgálatot. Nothoff Ingrid A RENDŐRNŐK SZOLGÁLATBAN A bizonyítás izgalma a legvonzóbb • Osztrogonácz Anna, l ukács Lilla, Csengő l.ás/lúné. Segélykoncert Baján a munkanélküli fiatalokért A bevételből alapítványt hoznak létre Ki ne emlékezne a televízióban jó néhány évvel ezelőtt vetített—hatal­mas népszerűségnek örvendő — filmsorozatra, és annak hősnőjére Lindára? A film hatására akkoriban minden születendő kislányt Linda névre kereszteltek, a játszóterek, a rendőrnő harci kiáltását gyakorló gyerekektől zsibongtak, vagyis min­denütt Linda-láz uralkodott. Ugyan­csak a film hatásának tulajdonítható az is, hogy sok lány akarta a való élet­ben kipróbálni a rendőrnő szerepét. Hamar kiderült azonban, hogy a leg­több esetben múló fellángolásról van szó, hiszen nem igen számoltak azzal, hogy elsősorban nem azért neveznek valakit rendőrnőnek, mert nő... Kezdetben még dicsekedtek is velünk A bajai rendőrkapitányság fiatal rendőrnői már bizonyítottak. Több­éves szakmai tapasztalattal a hátuk mögött erről, a nem éppen „nőies” hivatásról nyilatkoztak lapunknak. Takács Lilla zászlós (közlekedési alosztály): —Tíz évvel ezelőtt 22 éves korom­ban jöttem a rendőrségre dolgozni. A hat hónapos próbaidő alatt a férfi kollégák szinte dédelgettek bennün­ket lányokat, és még dicsekedtek is velünk. Közben ez alatt az idő alatt eldőlt, hogy erkölcsi, szakmai felké­szültségünk elegendő-e ahhoz, hogy rendőrök legyünk. Eleinte problémát okozott az em­berek viselkedése velünk szemben, előfordult, hogy már-már lekezelően bántak velünk, persze, mára sikerült bebizonyítani, hogy egy nő is lehet rendőr a talpán! , Osztrogonácz Anna főtörzsőr­mester (nyomozócsoport) — aki az évenként ismétlődő egyik erőfelmé­rés során 8 kilométert lefutott úgy, hogy szinte meg sem izzadt: soha sem volt álmom, hogy rendőrnő legyek. Mondhatnám úgy is, hogy a szeren­csés véletlen irányított erre a pályára. A rendőrség több más területén dol­goztam már, míg a nyomozócso­A sportcsarnokáról, annak fenn­tartási nehézségeiről közismert Mis­kén új tornatermet építenek. Mint megtudtuk, a jelenlegi diszkóként üzemelő sportcsarnok mellett az ön- kormányzat tornaterem építésébe fog. Az újabb beruházást az indokol­porthoz kerültem. Ezeknek a ta­pasztalatoknak jelenlegi munkám során nagy hasznát látom. Egy rendőrnő legfontosabb tu­lajdonsága a határozottság, a biz­tos fellépés, és ez nálam a magán­életben sem marad el. Otthon én vi­selem a kalapot... Megtetszett az egyenruha Csengő Lászlóné törzsőrmester (nyomozócsoport). — Hat évvel ezelőtt adminisztrá­torként kerültem a rendőrséghez, és idővel egyre inkább megtetszett valami ebben a szakmában. Beval­lom ez a valami főleg az egyenruha volt. Nehéz ezt a pályát összeegyeztet­ni a családdal, nekem különösen, ugyanis van egy fiam. Gyakran büszke rám, de még gyakrabban hallom tőle azt, hogy milyen keve­set vagyok otthon vele. Már pedig ha hívnak minket, és szükség van ránk, még éjszaka is, be kell men­nünk dolgozni. A férjemmel „szere­pet” cseréltünk: Amíg én dolgo­zom, ő a háztartásban serénykedik. A bizonyítás izgalma a legvonzóbb Takács Lilla: — Az én munkám mostanában többnyire íróasztalhoz kötött: ki­hallgatásokból, adminisztratív fel­adatokból áll. Ennek ellenére min­dig színesnek, változatosnak ér­zem. Osztrogonácz Anna: Azt hiszem, hogy egy jó rendőr­nek mindenhez érteni kell egy ki­csit, ettől válik ez a pálya igazán ér­dekessé, vonzóvá. Mindannyiunk­nak öröm, ha a csoportunk sikere­sen lezár egy ügyet még akkor is, ha ezért éjszaka is sokat kell dolgoz­nia. A bizonyítás izgalma még a fá­radságon is úr. ja, hogy a hatalmas sportcsarnokot kellően nem tudják felfűteni, s távol van az általános iskolától. További cél, hogy az alsó tagozatosok részére új iskolablokkot építenek. A 14 mil­lió forintos beruházás jövő év szep­temberébe befejeződik. Nagyszabású segélykoncertre kerül sor pénteken Baján a Posta Sándor Sportcsarnokban a „A munkanélküli bajai fiatalokért”. A nemes célért fellépők között is­mert együttesek rocksztárok is vannak, így Nagy Feró a Beatricé- vel, és Deák „Bili” Gyula az ő Blu­es Bandjával. Délután 3 órakor kezdődő program bevételéből egy alapítványt kívánnak létrehozni az itt élő munkanélküli fiatalok meg­segítésére, átképzésére. Az ügy részleteiről a fő szervezőtől Amb­rus Tibortól kértünk tájékoztatást. Mint szakmunkásképzős kollégi­umi nevelőtanár pedagógusként és magánemberként is személyesen is­meri régóta az úgynevezett periféri­ára szorult, rossz szociális helyzet­ben lévő fiatalokat. Testközelben érzékeli az ő problémáikat. Úgy ér­zi egy kicsit pedagógiai probléma­ként is, hogy a kollégák nem kellő képpen fordítanak figyelmet azokra a fiatalokra, akik kikerülve az isko­lából az ÉLET-be kerülve nem tud­nak talpra állni és szinte semmi esé­lyük sincs arra, hogy valamilyen munkahelyet találjanak, és megáll­ják helyüket az életben. Ő Ambrus Tibor, mint kollégiumi nevelőtanár úgy érezte, hogy valamilyen módon megpróbál nekik segíteni. Ezt már a ’80-as évek elején elkezdte, ami­kor még falun tanított, és a feleségé­vel szolgálati lakásban élt, akkor volt, hogy 10-15-en is aludtak náluk olyanok, akik szociális, vagy csalá­di körülményeik miatt nem találták a helyüket. Ez Baján is folytatódott úgy, hogy albérletben laktak náluk, vagy pedig valami más módon de mindenképpen próbált segiteni raj­tuk. Április elseje, de sokak szerint az egész szeszélyes hónap a tréfák, ugratá­sok, a bohókás átejtések hava. Az egyik legemlékezetesebb áprilisi „ösz- szeesküvésnek” az író Móra Ferenc, a Szegedi Múzeum nagy tekintélyű igaz­gatója volt az áldozata. A század első harmadában 40 fokos Attila-lázban égett a hazai régész­társadalom: hivatásosok és amatőrök egyaránt megszállottként keresték a hun király hármas koporsóját. A jól értesültek tudni vélték, hogy Isten os­tora valahol Szeged környékén alussza örök álmát. Móra igazgató urat rávették munka­társai, hogy kapcsolódjék be a kutatá­sokba, s vezetésével a hírős város külte­rületén meg is kezdődtek az ásatások. Ahogy telt az idő, úgy vált csalódottab- bá és kedvszegettebbé Móra. Ha a hár­mas koporsónak nem is sikerült nyo­mára bukkanni, legalább a derűt visz- szavarázsoljuk igazgatónk arcára — gondolták a kutatók, s egy ügyes kezű mestertől kardot rendeltek, olyasfélét, amilyet akár a hun király is forgatha­tott volna. A patinásra kozmetikázott fegyverre rá is vésették: Attila kard­ja .. . A kubikusok azután serény munka közben „váratlanul” rábukkantak a le­letre: Tessék már jönni, valami érdeke­set találtunk! Móra lélegzete is elállt, amikor a kutatóárokból kiemelt rozs­damarta kardon kibetűzte a feliratot. A síri csendet csak akkor törte meg a kirobbanó nevetés, amikora „szenzáci­ós” lelet mások oldalát is szemrevéte­Nagyon jó viszonyban lévén azokkal az énekesekkel zeneka­rokkal, akik itt fellépnek, megke­reste őket és vállalták, hogy a se­gélykoncertre való tekintettel ked­vezményes feltételekkel lejönnek ide, és így segítenek. A koncert azért jött létre, mert rájött, hogy ő egymaga ezt a problémát nem old­hatja meg, így viszont az előadás bevételéből létrehozhat egy alapít­ványt, a város munkanélküli fiatal­jainak támogatására. Van egy olyan esetleges elképzelése is, hogy létrehoznak egy szabadidőköz­pontot, ahol mindennap lehetne konzultálni a rászorulókkal, akik — mint személyes tapasztalatai is mutatják — nagyon sokszor az al­koholba, gyógyszerezésbe mene­külnek, mivel nem tudnak e gond­jaikra megoldást találni. Ezért le kellene ülni velük egy alkalmas he­lyen, és ha lehet naponta beszélget­ni. Szeretné ha az alapítvány kura­tóriumába olyan emberek lenné­nek, akikhez közel áll ez a problé­makör, és akik valamilyen módon tudnak ebben segíteni. Az esetleges szabadidőközpont létrehozásában feltétlenül számít a polgármesteri hivatal támogatására, s úgy érzi, hogy egy szélesebb társadalmi ösz- szefogás kellene ez ügyben. A koncert létrejöveteléhez nagy segítséget nyújtott az M & M Kft., valamint az Eötvös József Tanító­képző Főiskola, amely a sportcsar­nokot és a színpadot ingyenesen bocsátotta rendelkezésükre. A szervezésben közreműködött még a Virgonc Szabadidő SE. lezte. Ott ugyanis az állt: Megtalálta Móra igazgató úr. * Neves költőink tréfás kedvükben természetesen bohókás versek, derűs kínrímek faragásával múlatták az időt s mulattatták önmagukat. Kosztolányi Dezső, a nyelvi lelemények nagymeste­re például így „méltatta” Tömörkényt: Tömörkény! Van írásában némi vad, tömör kény! / S úgy zeng szava, mint az ágyú, / melyet töm Örkény! József Attila pedig egy Zoltán nevű barátjának írt levelét kezdte ekképpen: Kedves Zoltán, / nem nagyzol tán a költő, / ha töltő­tollával íme / verset ír neked, azaz éneket, melynek van ríme ... * Évtizedeken át szinte ragályos április elsejei pesti bolondéria volt kollégák­kal, ismerősökkel telefonáltatni bizo­nyos Jónás úrnak ... A megadott szá­mon az Állatkert jelentkezett, mert­hogy annak lakója volt Jónás, a víziló. A zoo telefonosai vették a lapot s türel­mesen válaszolgattak: nem tudom ad­ni, fürdik ... medencén kívül van . . . Jónás már rég az égi vizekben merít- kezik, de április elején még érkezik egy­két hívás a nevére. — Talán ez is oka annak, hogy mai utódai egyike sem Jónás mondja Bogsch Ilma, az Állatkert osztályveze­tője. Most a családfő Süsü, Kenyából érkezett asszonya pedig Momba. De nekik se tessenek telefonálni, előre megmondom, medencén kívül lesznek. — borgó — Katymári Vanda BŐVÜL AZ ISKOLA, MISKÉN Zalavári László Móra Ferenc úrnak elállt a lélegzete...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom