Petőfi Népe, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-27 / 72. szám
Európa egyik nagy kikötője épülhet meg Baján Ki vásárol szavazatokat? A Fiatal Demokraták Szövetsége nem indul a Bács-Kiskun megye 4-es számú választókörzetében kiírt időközi választás következő, április 4-ei fordulóján, mivel nem lát reális esélyt a győzelemre. Az országos tanács döntését Orbán Viktor frakcióvezető jelentette be a párt pénteki sajtótájékoztatóján, amelynek fő témája a Fidesz ifjúságpolitikai elképzeléseinek ismertetése volt. Horn Gyulának, az MSZP elnökének csütörtökön a párt pesterzsébeti fórumán tett kijelentése, miszerint Bács-Kiskun megyében pár ezer forintért vásárolja meg egy bizonyos párt a választók szavazatait, olyan súlyos, hogy a Fidesz tájékozódni kíván a szocialistáknál. Úgy vélik ugyanis, nem lenne szerencsés, ha az 1994-es választásokon ilyen elvtelen módszerekkel lehetne sikereket elérni. Kórházi teljesítménymérés A magyar egészségügy reformja az egyetlen — nemzetközileg is támogatott —jó úton halad —jelentette ki Surján László népjóléti miniszter pénteken a Baranya megye orvosai és önkormányzati vezetői számára Pécsett szervezett egészségpolitikai fórumon. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat által szervezett tanácskozáson a miniszter az egészségügy finanszírozásának változásait elemezve hangsúlyozta, hogy a fokozatosan bevezetendő új elosztási rendszer a betegségek megelőzésére, pácienseik egészéségének folyamatos karbantartására ösztönzi az orvosokat. A társadalombiztosítási kártyákért járó pénz megduplázásának, s vele párhuzamosan az úgynevezett bázispénz csökkentésének valódi célja nem az önkormányzatok és a kormány közti feszültség növelése volt — szögezte le Surján László —, hanem az orvosi alapellátás szívonalának emelése. Bármily keményen is hangzik — mondta a miniszter —, ez a finanszírozás nem támogatja a sikertelen orvosokat. A népjóléti miniszter a pécsi fórumon bejelentette: felhatalmazást kapott a kormánytól, hogy a kórházi teljesítménymérés májusi bevezetéséhez szükséges tízszázalékos többletköltség forrásáért az Országgyűléshez forduljon. A miniszter kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy hamisnak tartja az alkalmazott és a vállalkozó státusú orvosok mesterséges szembeállítását, mert mindketten a társadalombiztosítástól kapják a „kártyapénzt”. (Folytatás az 1. oldalról) Emmerichben is konzultált az elképzelésekről és a kikötőfejlesztési követelményekről. A város rendezési terve jól igazodik a dunai hajózási tervekhez, vagyis nagy kikötő épülhet Bajánál. Baja mellett másfél kilométeres partszakasz kiválóan alkalmas erre a célra, a városi oldalon van a sodorvonal, ahol nincs lerakódás, nem kell kotorni a medret. A másfél kilométerből mindössze 200 métert építettek ki ez ideig, függőleges partfallal, rakodógépekkel, megfelelő raktárbázissal. Ez jól fölszerelt kereskedelmi kikötő, de nem minősül közforgalmú kikötőnek, ahol bármelyik hajó megállhat, nemcsak ki- es berakodás céljából, hanem élelmiszer, víz, vagy üzemanyag vételezésére is. Ilyet milliárdos nagyságrendű befektetéssel lehet kiépíteni. Éber András elmondta, hogy a költséges beruházásra Bajának nem telik, de legjobb tudomása szerint jelenleg kormányzati finanszírozásra sincs kellő fedezet, így valószínűleg koncesszióba adják a kikötőfejlesztést. (Folytatás az 1. oldalról) Sándor, s kijelentette, hogy Landesz- mann főrabbinak távoznia kell posztjáról. A megyei közgyűlés egyébként elfogadta az 1992-es év költségvetésének végrehajtásáról szóló rendeletet. Eszerint Bács-Kiskun tavaly négy- milliárd, 568 millió 114 ezer forintot költött, amivel négymilliárd 780 millió 303 ezer forint bevétel állt szemben. Ezen belül a megyei intézmények kétmilliárd 916 milliót költöttek, három- milliárd 65 millió forint bevétel mellett. A záróköltségvetés megállapítja, hogy az állami támogatások — a beruházások elhúzódása miatt — lassabban érkeztek, a saját bevételek viszont az előirányzat fölött teljesültek. Az intézményeknél az állami támogatás időben rendelkezésre állt. A főbb célok ugyan teljesültek, de összességében az önkormányzat és intézményei nehezebb hely(Folytatás az 1. oldalról) Rendhagyó módon sikerült tegnap egy olvasónknak kérdést intéznie a rendőrséghez. Már tartott a szokásos tájékoztató a főkapitányságon, amikor egyik szerkesztőnk telefonhoz kérte bűnügyi tudósítónkat. Ő közvetítette a néhány perce érkezett kérdést: igaz-e, hogy januárban orvhorgászoktól mintegy négyezer forint értékű halat foglaltak le Kalocsán a rendőrök? Olvasónk szerint a bűnjelekből „rendőrségi halászlé” készült. A sajtótájékoztatót tartó rendőrtisztek becsületére legyen mondva: nem Mindenesetre megteszik a szükséges előkészületeket a munka megkönnyítésére. A napokban járt Baján a Közlekedési, Hírközlési és Vizügyi Minisztérium képviseletében egy szakértői csoport,, hogy felmérje a jelenlegi kikötő területén működő gazdasági társaságok érdekeltségét, a fejlesztési programhoz való esetleges csatlakozást. A bajai volt szovjet laktanya közvetlenül a kikötői térség mellett húzódik, s ezt a nagy területet éppen azért nem jelölte ki a városi képviselő-testület más célú fejlesztésre, hogy a kikötő számára épülhessen majd itt több korszerű raktár, csomagolóüzem, hűtőház. A települést teljes szélességében átszelő 55-ös utat elterelik északra, a vasút mellett építenek ki új útszakaszt, így föllélegezhet a belváros. A munka az idén kezdődik, és 1994 második felében elkészül az elterelő út. Baján „megszűrhetik” majd a hatalmas közúti, kamionos forgalmat is: a szállítmányok, konténerek jelentős részét átteszik hajóra vagy vasúti kocsi :ra. zetben voltak, mint egy évvel korábban, amit az is mutat, hogy a ’92-es pénzmaradvány kevesebb az előző évinél. A megyei önkormányzat tájékoztatót hallgatott meg az Alföld Programról, amellyel kapcsolatban megfogalmazódott az a vélemény, hogy megyénk viszonyai annyira sajátságosak, miszerint nem egy Alföld Programhoz való kapcsolódást, hanem egy külön Duna—Tisza közi programot kellene kidolgozni. A közgyűlés döntött ugyan a Bajavíz Kft.-hez való csatlakozásról, de annak alapító okiratát hibásnak találta. Határoztak a megyei intézmények többletfeladatokra biztosított pénzeszközeiről, vizsgálták a megye teljes körű gázellátásának időszerű feltételeit, s döntöttek néhány intézmény bővítéséről, illetve átalakításáról. B. F. I. kerülték meg az igencsak kínos témát. A hír igaz — válaszolta dr. Szőllősi Gyula százados — halat ettek a rendőrök Kalocsán. A baj csak az, hogy a halak bűnjelek voltak, így a rendőrfőkapitányság vezetésének kezdeményezésére a szegedi ügyészségi nyomozóhivatal eljárást folytat az ügyben. A történtekhez tartozik — hangsúlyozta a százados —, hogy a „zsákmányt” a rendőrök szabályszerűen felajánlották több halárusnak, de egyiküknek sem kellett. így estek bűnbe Kalocsán, és így főtt halié a rendőröknél aznap. Noszlopy Ülést tartott a megyei önkormányzat Sajtótájékoztató a rendőrségen Pert vesztett a képviselő Személyiségi jogai megsértésének megállapítasa iránt indított pert a Kecskeméti Városi Bíróságon Gadó György országgyűlési képviselő (SZDSZ) dr. Molnár Sándor és társa, Károlyfalvi József KDNP politikusok ellen. A tegnap délután megtartott és az esti órákban véget ért pert azért indította a képviselő, mert az alperesek által írt és lapunk Vélemények szabadon című rovatában 1992-ben megjelent írásaikban — álláspontja szerint — súlyosan megsértették személyiségi jogait. A felperes Gadó György és jogi képviselője kérte a bíróságot: állapítsa meg a jogsértést, az alpereseket tiltsa el a további hasonló cselekedetektől, ugyanakkor egyetemlegesen kötelezze őket 200 ezer forint nem vagyoni kár megfizetésére. Az alperesek azt állították, hogy igazat mondtak, illetve írtak, és ezzel nem sértették meg a felperes személyiségi jogait. Ugyanakkor azt kérték, hogy a felperes keresetét utasítsa el a bíróság. A Kecskeméti Városi Bíróságon dr. Fekete Csaba tanácsa végül is elutasította Gadó György keresetét és összesen 24 ezer forint költség megfizetésére kötelezte, s kimondta, hogy a döntés ellen jogorvoslati kérelemnek van helye. G. S. Nincs elmarasztalás Az MDF két évre nemrégiben újjáválasztott országos etikai és fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésen nem hozott elmarasztaló döntést sem Csurka István, sem pedig a párt három nemzeti liberálisa — Debreczeni József, Furmann Imre és Elek István — ügyében, akik ellen MDF-tagoktól es szervezetektől beadványok érkeztek a testülethez. A sajtóval való kapcsolat tekintetében általános elvként szögezték le: kerülni kell a belső viták ellenzéki fórumokon való megjelenítését. A Matkói Mg. Termelő és Szolgáltató Szövetkezet értesíti tagjait és kívülálló üzletrész-tulajdonosait, hogy évzáró közgyűlését 1993. március 31-én, 9 órakor tartja a szövetkezet ebédlőjében! Határozatképtelenség esetén ismételt közgyűlés időpontja ugyanazon nap 10 óra 215942 AZ IDŐ Uj lehetőségek a fogászatban ÖNNEK IS PÉNZ! Márciusban még olcsóbban vehet SUZUKIT A SEPSIKERTÖL! Szeretne egy kis fogyasztású, autót, kedvező áron, azonnal átvenni? Álma valóra válhat, ha felkeresi autószalonunkat. A Suzuki Swift 1.3 GL típusú autót (fehér, piros), most még 850 000 Ft-os áron vásárolhatja meg. Az ár a rendszámtáblát, forgalmi engedélyt és a zöldkártyát is tartalmazza. Autójához gumiszőnyeg-garnitúrát és magnós rádiót adunk ajándékba. Szeretettel várjuk hétfőtől péntekig, 9—17 óráig. Címünk: Suzuki Autószalon Kiskunhalas, Kossuth utca 29. Tel.: 77/22-366/102-es mellék. 1081 $ SUZUKI Fogorvoshoz menni bizalmi kérdés, hiszen az emberek jó része már a lehetőség hallatán is megizzad. De hogyan látja ezt a kérdést a gyógyító? Dr. Győrffy Kornél fogszakorvost kerestük fel a válaszért. — Magyarországon is új arculata kezd lenni a fogászatnak! — válaszolja rokonszenves mosoly- lyal kérdésemre. — A különböző, új munkamódszerek elsajátítására nálunk is adott immár a lehetőség; s a fogorvoslás is más formák között működik, mint akár néhány éve. Egy éve praktizálok Soltvadkerten. S azon túl, hogy nagyon jól érzem magam itt, hiszen a vadkertiek igényes, kedves, barátságos emberek; nagyon jó munkafeltételeket sikerült megteremtenem: a központban, a Szervánszky-fagylaltozó mellett található a rendelőm. — Ha már az új lehetőségeket említette: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak napjainkban az új technológiájú, tartósabb tömések... Míg a hagyományos amalgán a hírek szerint zsugorodik — utat nyitva a további szuvasodásnak, továbbá fémsói a szervezetet mérgezik ... — Magam egyértelműen az új generációs, fényre kötő anyagok mellett tettem le a voksomat; nagyon jók a tapasztalataim e téren: akár esztétikailag, mind tartósság területén felülmúlja az amalgánt! Már hazai viszonyok között is nyugati színvonalú szolgáltatást tudunk nyújtani: minden kapható ás hozzáférhető, ami a fejlett szintű ellátáshoz szükséges. Ehhez természetesen igényes fogtechnikai háttér szükséges, amit nekem is sikerült megteremtenem: technikusaim évente több hónapig Nyugat-Európában képzik tovább magukat. — A képzés egyre nagyobb hangsúlyt kap az orvosi praxisban is? — Ha nem akarok lemaradni; hiszen ma már túlkínálat van e téren is. A kialakuló verseny, szerencsére, az ellátás színvonalát emeli, s ezzel minden esetben a beteg jár jól; ehhez viszont tovább kell képeznie magát a fogorvosnak. — Milyen továbbképzési formákról tudná olvasóinkat tájékoztatni ezen területről? — Említhetem a nyár elején nálam is beinduló fogbeültetést, amelynél a sikeresség az általános statisztikák szerint a 90 százalékot közelíti már meg! Nagy lehetőség a lézer, amelyet egyre szélesebb területen lehet felhasználni, ez nagy kihívás, rövidesen szintén alkalmazni szeretném. Ez hosszú elméleti felkészülést igényel, hiszen a lézer alkalmazását nagyon szigorú feltételekhez kötik. De számomra az utóbbi idők legérdekesebb, nagy lehetőségeket magában rejtő módszere a hipnózis! Többéves tanulás szükséges az elsajátításához, de remélhetőleg helyettesítheti majd a fogászati érzéstelenítést, és segíthet a betegek félelmeinek leküzdésében. — A betegek számára — ha már a stresszt említette — külön probléma az időigényes kezelésekre várakozás, a sok kényelmetlenség. Egyáltalán: képes a fogászat fejlődésével egy orvos a fogászat összes területét ellátni? — Természetesen nem, de szerencsére nagyon jó munkakapcsolatban állok klinikai orvosokkal, akik az esetlegesen szükséges kiegészítő kezeléseket elvégezve teljeskörüvé — s főleg: kényelmessé — teszik a gyógyítás teljes folyamatát. Kom|ó# JÓ2sef 1082 EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Elvi beleegyezés a felosztásba A bosnyák vezetés és a horvátok képviselői csütörtökön aláírták a boszniai béketervet, de a szerbek nem, és Alija Izetbegovic bosznia-hercegovinai elnök leszögezte: amennyiben a szerb agresszió folytatódik, visszavonják aláírásukat. A két közvetítő, David Owen és Cyrus Vance, nemkülönben az amerikai kormány, nem csekély diplomáciai nyomással érte el, hogy a bosnyák kormány elvileg elfogadja az ország felosztását tiz önálló tartományra. A most kialkudott újabb, a bosnyákok számára valamivel kedvezőbb feltételek szerint azok négy, a szerbek és a horvátok 3-3 tartományt kapnának, míg Szarajevó és körzete közös igazgatás alá kerülne. A bonyolult terv ingatagságát mi sem mutatja jobban, mint az aláírással párhuzamosan kiadott bosnyák nyilatkozat, amely leszögezi, hogy a megállapodás (amely az ország felosztásáról szól) nem érintheti az önálló Bosznia egységét, szuverenitását. Nagy erejű robbanás Pancsován — Egy személy meghalt, tizenhét másik pedig megsebesült, amikor tegnap reggel robbanás történt a Belgrádiéi 15 kilométerre fekvő Pancsován. A robbanás a pancsovai városi tanácshoz tartozó helyiségekben következett be. Lerombolta az épület belsejét, és megrongálta a környező házakat — jelentette a Tanjug. Egy bírósági szóvivő szerint, a robbanást valószínűleg gázszivárgás okozta. Az ügyben folyik a nyomozás. A szóvivő szerint a nyomozás jelenlegi szakaszában bűncselekmény sem zárható ki. Milosevic segítséget ígért Slobodan Milosevic szerb elnök csütörtök este ígéretet tett Philippe Morillon tábornoknak, a boszniai ENSZ-erők parancsnokának, hogy segítséget nyújt a közúti segélyszállítmányok Kelet- Boszniába történő eljuttatásához, a „szárazföldi folyosó megnyitásához és a tűzszünet megteremtéséhez”. Morillon tábornok a tárgyalás után közölte, hogy a szerb elnöktől kérte a légi folyosó megnyitását is. Vitákban gazdag munkanap Hosszas és szétfolyó, az alkotmánybíróság elnökének javaslatait szinte megkerülő vita után tegnap, a késő délutáni órákban befejeződött a VIII. népképviselői kongresszus első munkanapja. A délutáni felszólalók sorából kiemelkedett Dmitrij Volkogonov történész, az elnök tanácsadója, aki egységre, egyetértésre, s Valerij Zorkin javaslatainak támogatására szólított fel. Jurij Szkokov, a nemzetbiztonsági tanács titkára helyzetértékelésében kifejtette: nem hatalmi válság, hanem az államiság válsága zajlik Oroszországban. Szkokov azt sürgette, hogy az ország vezetése a regionális vezetőkkel együttműködve próbáljon kiutat találni a válságból. Hangsúlyozta, hogy az egyes köztársaságokban, régiókban immár önálló döntéshozó központok működnek. Alekszandr Ruckoj alelnök hosszasan részletezve a válság okait, úgy foglalt állást, hogy meg kell tartani az április 25-ére kitűzött bizalmi népszavazást, majd ősszel az idő előtti választásokat is. Kijev nem mond le bombázóiról A hadászati rakéták után immár a hadászati bombázók ügyében is éles vita bontakozott ki Ukrajna és Oroszország között. Az ukrán védelmi minisztérium tegnapi közleményében hivatalosan is megerősítette: Kijev nem hajlandó lemondani a területén állomásozó, atomfegyverrel is felszerelt hadászati bombázókról. Előzőleg Pjotr Deinekin, az orosz légierő parancsnoka azt állította, hogy az ukrán fél elhanyagolja a szobán forgó repülőgépek karbantartását, s ez a „siralmas” állapot a nukleáris biztonságot is veszélyezteti. Borisz Tyimosenko, az ukrán vezérkari főnökség légvédelmi irányításáért felelős parancsnoka cáfolta Dejnekin szavait. Szerinte minden gép működőképes. HÚSVÉTI ENGEDMÉNYES BÚTORVÁSÁR KISKUNHALASON Olcsóbban rendezheti be lakását, ha március 27-étől április 10-éig raktáráruházunkban vásárol. Valamennyi bútor árából 5% engedményt adunk. Olcsó ár, nagy választék! LIÁN Kft., Kiskunhalas, Keceli u. 3. 92789 PIACI ÁRAK Budapesten és a megye városaiban (Ft/kg) Termék Bp. Kmét Baja Kfháza Kalocsa Kkőrös Élő csirke — — 100—110 — — 140 Elő tyúk — — 100—120 — — 100 Tojás (db) 4,80—5 4—5 5—6 4—5 4—6 5-6 Tej (liter) — 25 30 — — — Tehéntúró — 150 120 120 — 150 Tejföl — — 150 125 — 150 Burgonya 14—17 18—22 18—30 16—20 20—25 20—22 Sárgarépa 40—65 40—50 50—90 60—80 80 40—80 Petrezselyem 90—120 50—120 60—90 80—100 100 180 Vöröshagyma 70—75 20—25 20-30 30 20—25 15—30 Fokhagyma 180—200 140 120—180 200 200 200 Fejes káposzta 68—70 40—65 50—80 60 70 90—100 Kelkáposzta 80—90 60—80 60—70 100 — 130 Karalábé 70—80 60—80 20—35 — — 60—80 Karfiol — — 70—105 — — Sav. káposzta — 80—90 60—80 70 — 60 Gomba 150—190 140—200 120—200 200 140—180 190—200 Paradicsom 100—110 — 120—180 220 250 200—250 Zöldpaprika (db) 12—35 10-40 20-50 14— 20/db 300— 600/kg 20—30 Paraj 180-190 120—200 80—100 — 150 — Sóska 150—180 — 70—90 — — — Uborka 100-110 120—180 140-200 170 170 150—200 Retek (csomó) 38—40 15—40 15—25 25—30 20 25—30 Saláta (db) 30—40 10—25 15—30 15—25 20—30 20—30 Sütőtök — 20—40 — — — Szárazbab — 120—140 80—160 — 120 130 Mák 170—180 — — — 120 130-150 Dióból 320—350 — 220-350 — 350 250-300 Héjas dió — 140 100 — — Méz 220 - 250 260—280 160—200 230—270 120—200 — Alma 25—28 20—40 20-60 20—60 30—55 20 40 Körte 48—68 — 35—70 60—70 — Zöldhagyma cs. 25—26 18—22 20-40 10-15 — 15—20 Lencse 68—70 — 70—85 — — — Autóvásár szombaton és vasárnap Kecskeméten, a Zöldfa utcai vásártéren.