Petőfi Népe, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-23 / 68. szám

SPORT 1993. március 23., 11. oldal „Ilyen eredményre álmunkban sem számítottunk” Kalocsai birkózósikerek nyomában • Majer Roland, a KSC-Bic versenyzője (felül) a túrkevei Kaszumit próbálta két vállra fektetni. (Farkas Tibor felvétele) r *4^5—elmúlt hét végén Kalocsa v&IOt házigazdája az országos ju­nior kötöttfogású birkózóbajnok­ságnak, amelyen kilenc Bács- Kiskun megyei versenyző szerzett érmet, illetve pontot érő helyezést. — Gratulálok a kalocsaiaknak, akik ismét magas színvonalon ren­dezték meg a versenyt — mondta Bacsa Ferenc, a Magyar Birkózó Szövetség szakfelügyelője. — A rendezés színvonalához méltó volt a verseny is, hiszen a bajno­kok — közöttük a két kalocsai fiú, Vadász és Barna — az ország bár­mely városában is megnyerte vol­na a versenyt. Kőszegi Ferenc, a Kalocsai SE elnöke: — Végtelenül boldog va­gyok, ilyen eredményre még ál­munkban sem számítottunk. Va­dász és Barna bebizonyította, hogy nemcsak tehetséges birkózók, ha­nem kész versenyzők is. Reméljük, hogy még sok örömünk telik ben­nük. Vadász István, a kalocsaiak új­donsült bajnoka: — Majertól na­gyon féltem, de amint végre tudtam hajtani az első akciót, idegileg is rendbe tett. S ez a meccs a korábbi két ezüstérmem után meghozta a várva várt aranyérmet is. Barna Zoltán, a KSE-Kage Rt. or­szágos bajnoka: — Először is édes­apámnak tartozom köszönettel, aki több alkalommal is visszairányított a birkózószőnyegre, mert tehetségem révén eredményt várt tőlem. Az első arany megvan, amit, nagyon remé­lem, további kövét, s akkor utazha­tok a világbajnokságra. Felemás tornászfőpróba Vegyes mezőnyű nemzetközi bajnokságot rendezett a hétvégén a Magyar Torna Szövetség a Kör­csarnokban. Az áprilisi, birmin­ghami világbajnokság hazai fő­próbája felemás képet mutatott, hiszen a vb-ig hátra lévő időszak rövidségét nézve »pesszimisták, viszont az idény eleji időszakot, az új szabályok megkövetelte változásokat tekintve bizako­dóbbak lehetnek a szakemberek. A szombati összetett versenyen egészen jól helytálltak a magyar vb-jelöltek, hiszen Molnár And­rea első, Fajkusz Csaba máso­dik, Molnár Krisztina pedig har­madik lett az összetettben. Vasár­nap azután éppen ők hárman többször is rontottak, így a szer­specialista Pánczél Miklós és a jó csapatember Schupkégel Károly révén jutottak a házigazdák két szerelsőséghez. Ami a külföldi ven­dégeket illeti, az exszovjet ver­senyzők részvétele garantálta a színvonalat. A férfiaknál a fehér­orosz Ivan Ivankov messze kiemel­kedett tudásával, ami nem vélet­len, hiszen két éve Athénban össze­tett ifjúsági Európa-bajnok volt. A nőknél az összetettbeli bakik után vasárnap figyelemre méltó produkcióval rukkolt ki a fehér- 28verorosz Jelena Piszkun és az ukrán Lilija Podkopajeva. Az ökölvívó-ob előtt Szerdától szombatig a tatabá­nyai sportcsarnokban rendezik az idei felnőtt ökölvívó országos baj­nokságot. A március 20-ai nevezé­si zárlatig összesen 98 versenyző részvételét jelezték a klubok. A legtöbben — 15-en — a 60 kg- osok között próbálnak szerencsét, míg a szupernehézsúlyú bajnoki cí­mért mindössze öten lépnek ring- be. Valamennyi válogatottkerettag egészséges, és harcba száll az aranyéremért. Sérülés nélkül ér­keztek haza a velence-mestrei tor­nán szerepeltek is. Érdekesség, hogy ismét a köte­lek közé készül Isaszegi Róbert; az egykori válogatott tavaly január­ban bejelentette: átlép a profik kö­zé. Szerződést ugyan kötött, de mérkőzést nem vívott, így szerepel­het az amatőrök között. Isaszegi a Tájfun Privát Box Club színeiben a 48 és 51 kg-osok közé egy­aránt leadta nevezését. De hogy azután melyik csúlycsoportban indul, az csak a mérlegeléskor dől el. Kisebb vihart kavart ökölvívó­berkekben néhány szabályértelme­zési kérdés. A magyar kiírás sze­rint a felnőtt korcsoportban csak a 19. évükbe már belépett sporto­lók versenyezhetnek. A népjóléti miniszter 1990-es rendelete szerint nehézatlétikai szakágakban 18 év alatt nem indulhatnak felnőttver­senyeken. A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) szabályozása szerint viszont a 17. évüket betöl­tőiteket már az olimpiai tornán is indíthatják. Ezért a magyar rende­let miatt az esélyesek közül Oláh Tamás (Vasas SC) és Szakállas Ta­más (Kecskemét) esik el az indu­lástól. MEGYEI II. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A listavezető tavasszal még nem rúgott gólt Északi csoport KECEL—HETÉNYEGYHÁZA 7—1 (3—0) Kecel, 200 néző. Vezette: Né­meth I. Kecel: Boldóczki — Jónás, Ble- szák G., Bleszák Zs., Mezei, Ble- szák Cs., Varga (Doszpod), Szabó Z., Sendula, Szabó F., Végh (Kar­dos). Edző: Mezei Ferenc. Hetényegyháza: Horváth — Fe­kete, Trungel, Zsiga (Pintér), Ba­logh, Bacsa, Varga, Bódogh, Fara­gó (Tóth), Bokor, Bán. Edző: Kó- csó István. Gólszerzők: Bleszák Cs. (11-es- ből), Bleszák G., Sendula Z. (2), Végh (2), Szabó Z., illetve Bódogh. Kiállítva: Bleszák Cs., illetve Trungel, Bokor. Kitűnt: Szabó F., Sendula Z., Szabó Z., Végh, illetve Bódogh, Tóth, Horváth. Ifjúsági eredmény: Kecel—He­tényegyháza 0—0. CSENGŐD—DUNAEGYHÁZA 1-3 (1—1) Csengőd, 100 néző. Vezette: Szabó S. Gólszerzők: Szirják, illetve Mis- kolczi (2), Varga. Kitűnt: a Csengőd csapatából sen­ki, illetve Miskolczi, Héregi, Tilli. Ifjúsági eredmény: Csengőd— Dunaegyháza 0—4. LAKITELEK—TABDI 1-4 (1-1) Lakitelek, 250 néző. Vezette: Kecskés. Gólszerzők: Tóth J., illetve Fábi­án, Bránya, Digner, Polereczki. Kitűnt: Tóth J., illetve Pólyák Z., Andriska, Polereczki, Digner, Fábián. Ifjúsági eredmény: Lakitelek— Tabdi 1—0. NYÁRLŐRINC—KTK 1—1 (1-0) Tiszaalpár, 200 néző. Vezette: Varga. Gólszerzők: Bense (öngól), illet­ve Csernik. Kitűnt: Molnár, Pádár, Gazdik, illetve Tóth, Hatvani, Csernik. Ifjúsági, eredmény: Nyárlőrinc —KTK 0—1. SÁRFEHÉR FC—TISZAALPÁR 0—1 (0—0) Izsák, lOOnéző. Vezette:Béleczki. Gólszerző: Rozmán. Kitűnt: Tóth II., Bajusz, illetve Dudás, Palásti, Vámos, Rozmán. Ifjúsági eredmény: Sárfehér FC Tiszaalpár 2—0. SOLTI FC—JAKABSZÁLLÁS 4—0(3—0) Solt, 250 néző. Vezette: Fejes. Gólszerzők: Persóczki (2), Fe­hér, Lázár. Kitűnt: Persóczki (a mezőny leg­jobbja), Polánszky, Korsós, Rad- ványi, illetve Fésűs, Veszelszki. Ifjúsági eredmény: Solti FC—Ja- kabszállás 2—0. KUNSZÁLLÁS—KKFHÁZI HONVÉD 0—0 Kunszállás, 200 néző. Vezette: Sendula. Kitűnt: Kürtösi, Kiss, Kertész, illetve Fekete Zs., Lengyel. Ifjúsági eredmény: Kunszállás —Kkfházi Honvéd 0—5. GAMF—ORGOVÁNY 0—3 (0-1) A mérkőzésről nem kaptunk tu­dósítást. Az Északi csoport állása 1. Kkfházi Honvéd 2. Kecel 3. KTK 4. Solt 5. Orgovány 6. Tabdi 17 10 4 3 47-19 24 17 11 2 4 57-33 24 17 9 6 2 38-15 24 17 10 3 4 44-16 23 17 10 3 4 41-28 23 17 8 6 3 34-19 22 • A keceli Végh vezeti a labdát, Zsiga (balról), a vendégcsapat védője elkésett a közbeavatkozással. 7. Csengőd 8. Dunaegyháza * 9. Lakitelek 10. Tiszaalpár 11. Nyárlőrinc 12. Kunszállás 13. Sárfehér FC 14. Hetényegyháza 15. Jakabszallás 16. GAMF 17 7 5 5 42-33 19 17 8 3 6 38-26 17 17 6 3 8 29-32 15 17 6 3 8 28-38 15 17 4 6 6 26-51 14 17 4 5 8 26-36 13 17 4 5 8 25-36 13 17 3 6 8 23-38 12 17 3 2 12 22-64 8 17 1 2 14 11-47 4 * 2 büntetőpont levonva Északi csoport, ifjúsági 1. Kkfházi Honvéd 16 12 3 1 62-17 27 2. Tiszaalpár 3. Hetényegyháza 4. KTK 5. Solti FC 6. Nyárlőrinc 7. Kecel 8. Lakitelek 9. Orgovány 10. Kunszállás 11. Sárfehér FC 12. Csengőd 13. Tabdi 14. Dunaegyháza 15. Jakabszállás 16 10 3 3 48-21 23 16 9 4 3 40-16 22 15 9 3 3 38-17 21 16 9 3 4 37-21 21 16 8 3 5 36-19 19 16 8 2 6 44-15 18 16 7 4 5 34-38 18 15 5 2 8 22-39 12 16 4 4 8 14-38 12 16 4 3 9 22-39 11 16 4 2 10 23-53 10 16 4 111 24-40 9 16 4 111 22-61 9 16 2 2 12 12-44 6 Déli csoport VASKÚT—SZAKMÁR 0—0 Vaskút, 80 néző. Vezette: Boros. Vaskút: Szekeres — Csőzik, De­li, Litner, Vörös, Égi, Barth, Szűcs, Pesti, Eke, Dózsa. Szakmár: Szép — Matos, Du­dás, Szabadi, Bende, Németh, Fe- rencz, Mácsai, Kovács, Tóth, Rabb. Kitűnt: Deli, Égi, illetve az egész szakmári csapat. Ifjúsági eredmény: Vaskút— Szakmár 2—0. CSÁSZÁRTÖLTÉS—ÁMOR HARKA 2—4 (0—3) Császártöltés, 100 néző. Vezette: Csikós. Gólszerzők: Angeli, Bergman, il­letve Tóth II. (3), Szabó I. Kitűnt: Angeli, Bergman, Tóth, illetve Tamási, Tóth II. Ifjúsági eredmény: Császártöltés —Ámor Harka 0—5. HAJÓS—NAGYBARACSKA 2—0 (1—0) Hajós, 350 néző. Vezette: Atyánszky. Gólszerző: Hepp (2). Kitűnt: Hepp, illetve Ragadity, Kincse, Tóth. Ifjúsági eredmény: Hajós— Nagybaracska 12—0. KISKUNMAJSA—DUSNOK 2—0 (0—0) Kkmajsa, 300 néző. Vezette: Horváth. Gólszerzők: Kamara, Baji. Kitűnt: Csontos, Máté, Kamara, illetve Simovics, Tóth A., Moldo- ván T., Moldován A. Ifjúsági eredmény: Kiskunmajsa —Dusnok 3—1. GARA—CSÓLYOSPÁLOS 2—2 (0-2) Gara, 100 néző. Vezette: Tur­csik. Gólszerzők: Kricskovics, Pál (mindkettő öngól), illetve Éarkas Zs. (2). Kitűnt: Keresztes, illetve Török, Hegedűs. Ifjúsági eredmény: Gara—Csó- lyospálos 1—0. BÁCSBORSÓDI TSZ SK— TOMPA 2—1 (1—0) Bácsborsód, 150 néző. Vezette: Kazinczi. Gólszerzők: Komáromi, Zsiga, illetve Kószó. Kitűnt: Baksa, Csányi, Rácz, il­letve Rittgasszer, Béleczki. Ifjúsági eredmény: Bácsborsódi Tsz SK—Tompa 3—2. KELEBIA—BÁTY A 0—0 Kelebia, 200 néző. Vezette: Fricska. Kitűnt: Rudics, Galgóczi, illetve Matos, Szabó. Ifjúsági eredmény: Kelebia—Bá­tya 0—2. KATYMÁR—KUNBAJA 1—1 (1-1) Katymár, 200 néző. Vezette: Gyovai. Gólszerzők: Marács, illetve Weitstedt. Kitűnt: Biller T.. Bugán, illetve Hebők, Kiss, Szőke. Ifjúsági eredmény: Katymár— Kunbaja 2—1. A Déli csoport állása 1. Hajós 17 12 2. Kiskunmajsa 17 10 3. Ámor Harka * 17 11 4. Bácsborsódi Tsz 17 10 5. Vaskút 17 8 6. Bátya 17 7 7. Gara 17 7 8. Tompa 17 8 9. Kelebia 17 6 10. Katymár 17 5 11. Kunbaja 17 4 12. Dusnok 17 4 13. Csólyospálos 17 3 14. Szakmár 17 4 15. Császártöltés 17 1 16. Nagybaracska ** 17 1 * 2 büntetőpont levonva ** 12 büntetőpont levonva 64-16 29 4 28-22 23 4 41-22 22 5 36-27 22 3 26-17 22 4 19-15 20 5 34-25 19 6 33-26 19 8 22 30 15 7 25-35 15 7 15-23 14 8 25-32 13 9 16-25 11 10 18-33 11 9 12-40 9 4 12 12 38 6 Déli csoport, ifjúsági 1. Hajós 2. Vaskút 3. Kiskunmajsa 4. Kelebia 5. Bátya 6. Tompa * 7. Dusnok 8. Szakmár 9. Kunbaja 10. Ámor Harka * 11. Nagybaracska 12. Katymár 13. Csólyospálos 14. Gara ** 15. Császártöltés 16. Bácsborsód Megjegyzés: 17 16 - 1 95 15 32 17 13 1 3 73-16 27 17 13 1 3 60-27 27 17 12 1 4 64- 33 25 17 10 1 6 56-35 21 17 11 6 51 34 20 17 9 2 6 4(M0 20 17 7 2 8 47-46 16 17 6 11 38-51 12 17 7 - 10 38-60 12 17 5 2 10 31-61 12 17 6 11 31-69 12 17 4 2 11 20-50 10 17 5 111 22-48 7 17 3 1 13 35-71 7 17 2 - 15 10-55 4 * 2 büntetőpont levonva ** 4 büntetőpont levonva Kenguru Próba Félegyházán Kiskunfélegyházán, a Kossuth Lajos Szakmunkásképző Intézet sportcsarnoka gyermekzsivajtól volt hangos a hétvégén. Ott ren­dezték meg az idei tanév Kenguru Próbájának országos döntőjét. A Kézenfogva Gyermekszövetség által meghirdetett versenysorozat célja, hogy a 10-12 éves, értelmi fogyatékos tanulók számára az életkori sajátosságaiknak megfele­lő játékos váltókkal, egyéni pró­bákkal megfelelő versenyzési lehe­tőséget adjon. A felvonult tíz fiú- és kilenc lánycsapat ékes bizonyítékát ad­ta annak, hogy hátrányos hely­zetük ellenére a sportban közel egyenrangúaknak mondhatják magukat az egészséges fiatalok­kal. Bár a szigorú pontozás alapján kialakult egy erősorrend, a látottak alapján mégis elmond­ható, hogy valamennyi kis részt­vevő győztesnek tekintheti ma­gát. A verseny végeredménye, fiúk: 1. Mezőberény, 2. Kiskunfélegy­háza, 3. Szeged, 4. Tata, 5. Kar­cag, 6. Hódmezővásárhely, 7. Székesfehérvár, 8. Kecskemét, 9. Edelény, 10. Mezőtúr. Lányok: 1. Mezőberény, 2. Edelény. 3. Tata, 4. Kiskunfélegyháza, 5. Kecskemét, 6. Szeged, 7. Székes- fehérvár, 8. Karcag, 9. Mezőtúr. Lefokozott vitézek A Kecskeméti GAMF rögbicsapata 24—0-s félidő után 31—0-ra verte az Esztergomi Vitézek együttesét. A kecs­kemétiek győztes csapatában Kiss, Farkas J., Borbély M., Zubek, Nagy M. (Farkas I. Zs.), Sütő, Borbély II. M., Bárány, Pogrányi, Kovács A. (Sze- verényi), Hegedűs, Farkas II. Zs., Túri P., Augus, Argat Z. lépett pályára. A GAMF pontjait Túri (10), Kovács A. (5), Hegedűs (5), Borbély M. (5) és Pogrányi (6) szerezte. Adamik Zoltán edző értékelése szerint az egész csapat átlagon felüli teljesítményt nyújtott esztergomi győzelmével, Túri P., Hege­dűs és Bárány azonban különösen nagy részt vállalt a győzelem kiharcolá­sában. Körmendi kupaellenfél Elkészítették a férfikosárlabda Ma­gyar Kupa következő fordulójának pá­rosítását. A legjobb 8 közé jutásért a Bajai Bácska a Körmend Egis csapatá­val játszik. Az első mérkőzést Baján rendezik május 5-én, 17.30-kor, a visz- szavágóra május 8-án kerül sor. A to­vábbjutó együttes a legjobb négy kö­zött a Dombóvár—Körmend Hunor találkozó győztesével kerül össze. Mezei futóbajnokság A rossz időjárás miatt elhalasztott általános és középiskolás megyei mezei futóbajnokságot március 25-én, csü­törtökön, 11 órai kezdettel rendezik meg Kecskeméten, a széktói szabad­időközpontban. Hokis győzelmek A Bukarestben zajló B csoportos ifjú­sági jégkorong-világbajnokságon ket­tős győzelmet aratott a magyar váloga­tott. Kereső Árpád szövetségi kapitány legénysége a nyitómérkőzésen, Svájctól elszenvedett vereség után a hétvégén Románia válogatottját 8— 1 -re, az oszt­rákokat pedig 4—3-ra verte, s ezzel je­lenleg az élcsoportban van. Időközben befejeződött a C csoportos felnőttjég- korong-világbajnokság Ljubljanában. A döntőben a lettek 2—0-ra győztek Ukrajna ellen, s felkerültek a B csoport­ba. A felnőtt magyar válogatott az ötö­dik helyet szerezte meg. Vége a jó sorozatnak Ötvennyolc mérkőzésen át őrizte meg veretlenségét a Calcióban az olasz labdarúgó-bajnokság éllovasa, az AC Milan. Vasárnap aztán véget ért a nagy menetelés: a Parma vendégként volt képes a bravúrra, azaz a csodacsapat legyőzésére. A milánói gárda utoljára olasz bajnoki mérkőzésen 1991. május 19-én kapott ki, akkor a Bari nyert ellene 2—1-re. Az 58 mérkőzésből álló rekord így is egyedülálló teljesítmény. Polgár Judit továbbjutott A férfisakk-világbajnoki zónaver­seny rájátszásában először a függőben maradt Ftacnik—Polgár Judit játsz­mát fejezték be. A magyar sakkozónő győzött, így a lengyel Gdanski ellen már a döntetlen is elegendő volt számá­ra a továbbjutáshoz. Ezen a találkozón is Polgár Judit játszott sötéttel, és sike­rült megszereznie a fél pontot, így to­vábbjutott a zónaközi döntőbe. Speciális olimpia Thomas Klestil osztrák államfő va­sárnap este a stájerországi Schladming- ban ünnepélyesen megnyitotta az ötö­dik speciális téli olimpiát. A Schlad- mingban és Salzburgban alpesi síelés­ben, sífutásban, gyors- és műkorcso­lyázásban, valamint jégkorongban március 27-éig zajló versenyeken 50 or­szág 1600 szellemi fogyatékos sporto­lója vesz részt. Magyarországot 21, a vendéglátó Ausztriát 151 sportoló kép­viseli. MA: KOSÁRLABDA NB 1-es női rájátszás a 9. helyért: Univer KSC—Soproni Postás. Kecs­kemét, városi sportcsarnok, 16 órakor. A három győzelemig tartó mérkőzésso­rozaton a kecskemétiek 2—0-ra vezet­nek. TOTÓ A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 12. fogadási hetének nye­reményei a következők: 13 plusz egy ta- lálatos szelvény nem volt, 13 találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyen­ként 1 112 235 forint, 12 találatos szel­vény 79 darab, 46 930 forint, 11 talála­tos szelvény 1230 darab, 3014 forint, 10 találatos szelvény 10291 darab, 540 fo­rint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart.

Next

/
Oldalképek
Tartalom