Petőfi Népe, 1993. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-18 / 41. szám

FARSANG — MINDENKINEK (3.) Táncoslábú hölgyek figyelmébe! A többnyire fényes külsősé­gek között zaj­ló farsangi tán­cos ünnepségek íratlan szabá­lya, hogy a höl­gyeknek kötele­ző a báli gard­róbé. A már- már csillagá­szati összegeket emésztő ruha- költemények­nek, nagyesté­lyiknek (amiket nem szégyen kölcsönzőkből „beszerezni”) azonban teljes értékű helyette­sítői lehetnek a bársonyból vagy egyéb al­kalmi szövetből készült nadrá­gok. A fazon megválasztásá­ban ki-ki saját ízléséhez iga­zodhat — a szí­neket illetően azonban van­nak tradicioná­lis kötöttségek. Fehérben álta­lában csak az első bálos lá­nyok jelennek meg; pasztell­színűben az ifjú hölgyek — az idősebbek már sötétebb tónu­sú ruhát öltse- nek fel. Emel­lett ne feledjék: a fehér és álta- lábaiyivi^mosszínck kövérítCTyk: a'v"ms, a zöldes a fekete toalettek kaM»Wtiiiníl)r,-.Szőke hajtatw.a kék, vöröshöz a zöld, gesztenye­barnához a violaszínű, feketéhez pedig a vörös illik a legjobban. A báli topán megválasztása kap­csán érdemes ügyelni arra: vado­natúj cipőben kockázatos a bálo­zás. Aki mégis frissen vásárolt láb­beli mellett dönt, legalább néhány- órás főpróbát tartson otthon: elő­zetesen járassa be cipőjét. Kozmetikushoz lehetőleg a bál előtti napon menjünk. A frissen kezelt bőrön egy ideig nyomot hagy az átélt „gyötrelem”, a mi­tesszerek kinyomkodása, a sze­möldök kiszedése — s így aligha • Vidámabban is szabad! áU bárki 'lsijlwM ilffiBfl” címre ... A simaTkfpment arc tit­ka: indulás etött .egyaetfölös. jog­hurtos pakolással legalább egy óra pihenés! A fodrászt az esti mulatság dél­előttiére ütemezzük. Az alkalmi frizura lehet a hagyományos is — strasszal díszítve. A smink pedig a szokásosnál erősebb, de feltétlenül vigyünk magunkkal neszesszert, hogy az esetleg elmázolódó festést kiigazíthassuk. Jó, ha a kis táská­ban kéznél van parfüm és dezodor, továbbá egy tartalék harisnya is — mert ballábas partner ellen sen­ki nincs bebiztosítva ... ( Folytatjuk) Telefoma uj időszámítás előtt Jó éve volt a távközlésnek a ta­valyi összesen 242 000 új telefon- vonalat szereltek föl — ebből csak 19 000 szolgált elöregedett vona­lak pótlására, a többi a kapacitást bővíti — s 162 000-rel nőtt az előfi­zetők tábora. A távközlés szakem­berei az óév nagy pozitívumaként tartják számon a távközlési tör­vény megszületését és azt, hogy a telefonhelyzet alakulásában meg­határozó szerepet játszó MATÁV részvénytársasággá alakult. — A krónikus telefonhiányt ta­valy egész sor új központ üzembe helyezésével, illetve a meglevők korszerűsítésével tudtuk enyhíteni — nyilatkozta Horváth Pál, a MATÁV vezérigazgatója a Fe- renczy Europressnek. A kapacitás bővítéséből a főváros mintegy 18, a megyeszékhelyek 38, egyéb vidé­ki települések 44 százalékkal része­sedtek. — A fejlesztések üteme a követ­kező években sem csökken. Idei programunk azt ígéri, hogy rekor­dot fogunk javítani: kereken ne­gyedmillió új állomást kapcsolunk be a telefonhálózatba, azaz nagy­jából 20 százalékkal tudjuk gyara­pítani az előfizetők táborát. Ezen túlmenően jelentősen bővítjük a nyilvános állomások számát: 25 000 készüléket már beszerez­tünk erre a célra, s az év végéig valamennyit fel akarjuk szerelni. A további fejlesztések meg­alapozása szempontjából lényeges, hogy 56 vidéki városban folytatjuk a digitális gerinchálózat kiépítését. Az esztendő végéig 16 megyeszék­helyünkben már modern, nagy tel­jesítményű digitális központok gyorsítják a távbeszélő-forgalmat, s további két nagyvárosunk 1994 elején gyarapszik hasonló beruhá­zással. Van remény arra, hogy belátha­tó időn belül megszűnik a telefon­igénylők sorbaállása? — Pontos dátummal nem tudok szolgálni, de azt megkockáztatha­tom: 1996-ban új időszámítás kez­dődik a telefónia hazai történeté­ben. Terveink szerint ’96 végére elérjük az ellátottságnak azt a szintjét, hogy az igénylőknek nem kell hosszú várakozólistára föl­iratkozniuk: az élő készülék kevés­sel a rendelés benyújtása után ott lesz az asztalukon. Idén ebben az irányban már nagy lépést teszünk: december végéig minden üzleti elő­fizetőnk igényét teljesíteni fogjuk — a gazdasági szférában tehát nem lesz hiánycikk a távbeszélő. Az újonnan jelentkező vállalko­zóknak is ígérhetjük, hogy 6 hóna­pon belül telefonhoz jutnak. Idei programunkban egyébként helyet kapott a nemzetközi távbeszélő- központ korszerűsítése, ami ugyancsak elsősorban az üzleti élet szereplői közötti tárgyalásokat, kapcsolattartást könnyíti majd. Koós Tamás APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN A LÁNCHÍD KFT. SZOLGÁLTATÁSAI — ingatlanok adásvételének, cseréjének, bérletének közve­títése; — a szükséges szerződések elkészítése; — ingatlanok forgalmi érté­kének meghatározása. Érd.: Kecskemét, Vörösmarty u. 6. Tel.: 76/481-849, hétfő —péntek 9—12 és 13—17- ig, szombat: 9—12-ig. 5 Üzletrész eladó a Kecskeméti Ag- romlx Szövetkezetben. Telefon: 1575-938. 19592 Hetényi útban eladó 550 négyszö­göl csemegeszőlő, pincézett épü­lettel. Víz, villany van. Családi ház építési engedéllyel. Busz 3 percre. Irányár 1 millió. Érd.: 76/325-716 vagy 76/327-082-es telefonon. 175725 Várostól 6 km-re, 2 szobás, fürdő­szobás ház, 140 m!-es gazdasági épülettel, jószágokkal együtt eladó. Leveleket: „Sürgős" jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe ké­rem. 175742 Eladó Kecskeméten, Petőfi S. u.-i, 2 és fél szobás, erkélyes, telefonos lakás. Érd.: 325-403-as telefonon. 175745 Eladó ikergarázs a Széchenyivá- rosban, a gimnázium mellett. Tele­fon: 76/490-689. 175746 GÉP Mercedes 260 E eladó, 1990. 12. havi, színe fehér, extrák: automata váltó, elektromos ablakemelő, fűt­hető első ülés, elektromos tolótető, kartámasz, 50 000 km-t futott. Érd. tel.: 22/326-554. 581 Mercedes 190 eladó, 2,5 turbódí­zel, 88-as évjáratú, színe sötétkék, extrák: automata váltó, kartámasz, elektromos tolótető, hátsó fejtám­la, 92 000 km-t futott. Érd. tel.: 22/322-222, 22/314-405. 580 Avia autómentő, 1990-es évjáratú, első kézből, TIR-vizsgával eladó. Érd. tel.: 22/322-222, 22/314- 405. 579 Mercedes 300 0 eladó, 1991. 09. havi, színe fekete, extrák: elől elektromos ablakemelő, tolótető, zöld üveg, kartámasz, szintszabá­lyozós hátsó híd, 33 000 km-t fu­tott. Érd.: 22/322-222, 22/314- 405. 577 K—25-ös, 3 hengeres traktor bol­gár motorral, jó állapotban eladó. Alap, Fő u. 131. 576 Jó állapotban lévő Trabant Kembi. 5 éves, 9500 km-rel eladó. Sza­badszállás, Bajcsy-Zs. u. 7. Tele­fon: 353-315. 19642 MTZ-re szerelhető targonca, gyári tartóval eladó. Egyaránt szerelhető előre és hátra Lakitelek, Móra F. u. 6. 6065. 19622 Lada Szamara, 1500-as, 5 ajtós, 5 sebességes, megkímélt állapotban, extrákkal eladó. Érdeklődni a 76/ 321-738-as telefonon, 18 órától. 19649 Mercedes 300 D eladó, 1992.12. havi, színe: drappmetál, extrák: klí­ma, elektromos tető, gyári alufel- nik, kartámasz, zöld üveg, 1000 km-t futott. Tel.: 22/322-222, 22/ 314-405. 578 IFA pótkocsi eladó, HV—60, billenős Érd,: Dunavecse, Honvéd u. 5.34518 Dacia, 2 éves, 5 sebességes, fe­hér, eladó. Érd.: 486-262-es telefo­non. Kecskemét, Csóka u. 31. 175743 Opel Kadett 1,6-os, dízel, bordó színű, 5 sebességes, 5,5 éves, el­adó. Érd.: 76/372-028-as telefo­non. 175736 Eladó 1985-ös dízel Audi és 2,5 éves Lada 2107-es. Kecskemét, Kassai utca 10. 175740 Lada 2105-ös, vajszínű, 5 év 4 hónapos vonóhoroggal, 21 hónap műszaki vizsgával eladó. Irányár: 187 000 FL Kecskemét, Rávágy tér 14.111/10. (Lenin tér). 175738 ADÁSVÉTEL 5 db 2 éves és 4 db 1,5 éves kancacsikó eladó, vagy mezőgaz­dasági gépre cserélhető. Rostás Béla Felsőlajos, Közös 183. 19591 Csaucsau kiskutyák eladók vörös és fekete színben, győztes szülők­től. Érd.: Takó Jánosné, 6050 La- josmizse, Bartók B. u. 16. Tel.: 76/356-534. 19595 Eladó 300 l-es, nagykonyhai főző­üst, új, 51 cm-es amerikai láncfű­rész. Tel.: 06-77/81-048. 19583 Naposcsibe viszonteladóknak is. Kecskemét, Kerkápoly u. 12. 175632 Napos és előnevelt csibe, kacsa, előjegyezhető. Szabó József 6080 Szabadszállás, József A. u. 25. Tel.: 76/353-152. 175531 Amerikai, 6 kerekű, 3 funkciós, duplabéléses, lábzsákos, 1 hóna­pig használt babakocsi eladó. Irányár: 9800 Ft. Kecskemét, fiá- vágy tér 14. 111/10. (Lenin tér). 175737 Olasz, 8 kerekű, sport babakocsi, jó állapotban eladó. Irányár 4600 forint. Érd.: Kmét, Kiskun u. 2. (Tsz-falu) 175739 Eladó 200 l-es, 220 voltos beton­keverő és 22 q morzsolt kukorica. Kecskemét, Szirom u. 32., 16 órá­tól. 175744 Kecskemét, Petőfi S. u. 6. sz. alatt, a volt készruhabolt berendezése eladó. Érdeklődni: 1ST—20-án, 8 —12 óráig a helyszínen. 215485 Tésztásoknak, cukrászoknak karotinos tojás el­adó Soroksáron. Telefon: 34/81 - 347, 33-115. 588 VEGYES ­Baby-sitteri állásokat ajánlunk fia­taloknak Németországban. Válasz- borítékra tájékoztatót küldünk. Perle GM 1244 Budapest, PL 917. Tel.: 188-9460. 31913 Redőnyök, reluxák készítése, javí­tása, árnyékolástechnika. Tel.: 7/ 48-204, vagy 322-159. 1952 Mikrobusszal Belgiumi luvar lehetőség. Tel.: 76/356-305. 62/2 Kölcsönző- és bizományi kereske­désemet megnyitottam. Dízel sze­mélygépkocsik, utánfutók, sző­nyeg- és kárpittisztítók, kézi szer­számgépek, videokamerák. Kiskő­rös, Bajcsy-Zsilinszky u. 17. Tel.: 78/12-544. 31086 Kutya-macska kölyköket vásáro­lunk. 148-8627, 148-8620, 128- 8915,277-5648. 568 Országos állat- és kirakodóvásár Dunavecsén 1993. február 21-én, Bokros. 34517 Jó bizonyítvánnyal fiút víz-gázsze­relő tanulónak felveszek. Kecske­mét, Kaszap u.-i szerelőműhely, Kovács. 175716 Újrakezdők, vállalkozók, figyelem! Vállaljuk kft.-k, bt.-k számítógépes, egyszerűsített és kettős könyvelé­sét teljes körű szaktanácsadással. Jelentkezés: Kecskemét, Szövet­ség tér 1. II. em. 14. Telefon: 76/ 481-147. 215482 Iroda, üzem kiadó. Tel.: 76/483- 042. 175732 Szén! Hazai és import szenek megrendel­hetők, fuvarkedvezménnyel. Tel.: 34/60-800,60-275. 509 Ács-állványozó bt Bács- Kiskun és környéke területén közületek és magánszemé­lyek részére egyaránt vállalja tetőszerkezetek komplett ki­vitelezését, tervezését hihe­tetlenül kedvező áron. Tel./ fax.: 77/81-227. 24337 ÁLLÁS Lemezlakatos munkában jártas szakembert keresünk azonnali be­lépéssel. Bér megegyezés szerint. Érdeklődni személyesen vagy tele­fonon lehet Kecskemét, Belsőnyír 150. Tel.: 481-650. 595 Amerikai vitaminok, gyógyhatású termékek, testépítő táplálékkiegé­szítők terjesztéséhez termékfor­galmazókat keresünk. Kedvező ju­talékrendszer. Jelentkezés: Fitness Shop, Centrum Áruház I. emeletén. 19600 Jól jövedelmező, önállóságot és intelligenciát igénylő munkára keres munkatársakat nyugati cég. Közvetlen információért hív­ja még ma 17 óráig 76/323- 432, 17—20 óráig a 76/325- 164 telefonszámot. Elsősorban Kiskőrös, Soltvadkert, Izsák, Kiskunhalas környékéről. Még ma! 19567 Rt. keres legalább középfokú végzettséggel rendelkező mun­katársakat intellektuális munká­ra Baja és Kalocsa környékéről. Munka, fizetés, gyors karrier egyenes arányban. Érdeklődni a 22/310-041-es telefonon, 18 óráig. 19647 Befektetés nélkül gyors karrier! Ha ön érettségizett, másodállás­ban is társa lehet egy dinami­kus osztrák—magyar pénzinté­zetnek. A részletes tájékoztató február 20-án, 9 órakor kezdődik és 16 óráig tart a kiskunhalasi ÁMK történelemtermében. A me­gye minden helységéből várunk I jelentkezőket. A jó szervezőkész­ség és a telefon előny! 92774 Gyógyszerraktári munkára, lehe­tőleg érettségizett dolgozókat két- műszakos beosztásra felveszünk. Jelentkezni Kecskemét, Matkói út 24. sz. alatt, a gyógyszerraktár vezetőjénél. 215484 A Lajosmizsei Kossuth Szövetke­zet felvételt hirdet: autószerelő, 3 éves szakmai gyakorlattal, közép­fokú vizsgával vagy mestervizsgá­val rendelkező autószerelő és au­tóvillamossági szerelő munkakör­be. Jelentkezés: Csillik János mű­helyvezetőnél. Telefon: 76/356- 633. 584 Olasz—magyar vegyes vállalat dealereket, üzletkötőket keres ven­déglátó-ipari gépek forgalmazásá­ra Telefon: 1491-335. 496 A soltl Teleki Kastély Szálló fel­vesz takarítónőt, és konyhai kézi­lányt. Érd.: Solt, Kalimajor 1. Tel.: 29. 17664 Részvénytársaság jó angolnyelv-tudású, gyors- és gépírni tudó számítógép-szövegszerkesztői ismerettel rendelkező titkárnőt keres. (Közgazdasági szakközépiskolai végzettség előnyben.) „Ajánlatokat rövid önéletrajzzal „Jó megjelenés” jeligére kérjük a Petőfi Népe szerkesztőségébe. a?/2 Hirdessen a Petőfi Népében ®®*©®©®®©©©®®®*®®©©©©©*©®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® AUTÓSOK, FIGYELEM! % sCautóflex")I Ä — w Felhívjuk figyelmüket, hogy az AUTÓFLEX KFT. minden típusú gépkocsira vállalja vonóhorog felszerelését, egyedi legyártását is, még az 1992. évi árakon. Szocialista tip. gépkocsi-szériahorog 3 550 Ft, nyugati tip. gépkocsi-szériahorog 5 340 Ft, egyedi gyártású horog 6 950 Ft. Tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy az árak a visszajelző beszerelését és az áfát is tartalmazzák! Jelentkezni lehet a 481-515-ös telefonon, vagy személyesen az alábbi címen: Kecskemét-Kadafalva (volt orosz helikopterreptér). VÁRJUK JELENTKEZÉSÜKET! 129 * * * ft»*®®#*!»®»*#®#»*®®®***#*##®#####®®#####®#####®®##® GYÁSZHÍR „Minket a halál nem választ el, te miénk voltál, s mienk is leszel, mert szívünkben tovább élsz. " Fájdalmas szív­vel tudatjuk, hogy drága jó, szeretett fér­jem, kereszt­apánk, testvé­rünk, sógorunk DEÁK JÓZSEF Kecskemét, Nyíri út 39. sz. alatti lakos. 1993. január 28-án, 62 éves korában, boldog házassá­gának 40. évében elhunyt. Drága szeret­tünk hamvasztás utáni búcsúztatása február 22-én, negyed 3 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. 19616 ....... fáj, a miénk vérzik, r fájdalmat az élők érzik." Mély fájdalom­mal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apánk, testvérem KOVÁCS ISTVÁN Kecskemét, Kossuth krt. 42. sz. alatti lakos, 45. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 23-án, há­romnegyed egy órakor lesz a kecskemé­ti Köztemetőben. A gyászoló család. 19692 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett édesanyánk, anyósunk, nagyma­mánk, testvérünk, sógornőnk, nászasz- szonyunk özv. SZÁLAS FERENCNÉ Vörös Eszter (Kati néni) a VGV nyugdíjasa, Kecskemét, Nap u. 2. sz. alatti lakos, életének 68. évében hosszú, súlyos betegség után elhunyt. Temetése február 22-én. háromnegyed egy órakor lesz a kecskeméti Közteme­tőben. A gyászoló család. 19693 Fájdalomtól megtört szívvel tudatja a gyászoló család mindazokkal, akik sze­rették és ismerték, hogy SZÁLAI DEZSÖNÉ Tóth Teréz a Habselyem volt dolgozója február 15-én, hosszú, súlyos betegség után 35 éves korában elhunyt. Temetése február 19-én, 14 órakor lesz a nagykő­rösi katolikus temetőben. A gyászoló család. 19713 Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett fiunk, unokám, testvé­rünk ORLOV ISTVÁN ménteieki lakos 23 éves korában tragi­kus baleset következtében elhunyt. Te­metése február 19-én, 10 órakor lesz a lajosmizsei temetőben. A gyászoló csa­lád. 19726 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, testvérünk FARKAS BALÁZS Kecskemét. Belső-Szegedi út 6. sz. alat­ti lakos, életének 70. évében hirtelen elhunyt. Temetése február 22-én. fél 2 órakor lesz a kecskeméti Köztemető­ben. A gyászoló család. 19731 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy fér­jem, édesapám ILLÉS FERENC Kerekegyháza, Bú­hegy 10. sz. alatti lakos, életének 66. évében elhunyt. Te­metése 1993. febru- ár 19-én, 11 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. A gyászoló család. 19739 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazon rokonok­nak, ismerősöknek, szomszédoknak akik KÖNYVES JÁNOSNÉ Sándor Erzsébet temetésén megjelentek, koszorúikkal, virágaikkal mély gyászunkban osztoz­tak. A gyászoló család. 19597 Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszé­doknak, akik VERES LAJOS temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. 19578 Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátok­nak, szomszédoknak, akik * KIS GYULA temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. 19509 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon kedves rokonoknak, jó szom­szédoknak, ismerősöknek, akik férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk id. VÖRÖS GÁBOR temetésén megjelentek, sírjára koszo­rút, virágot helyeztek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. 19662 KÖZLEMÉNY 100 OOO Ft jutalom a nyomravezetőnek. A Lajos­mizsei Kossuth Szövetkezet igazgatósága 100 000 Ft pénzjutalmat tűzött ki a központi ma­jori (Kónya-major) gépműhelyében 1993. január 22-én elkövetett betöréses lopás nyomravezetőjé­nek. Bejelentést lehet tenni a lajosmizsei rendőr­őrsnél. 583 • Fémzárolt CLEOPATRA, DESIRE, KONDOR vetőburgonyára előjegyzést • felveszünk. Hibridkukorica-vetőmagvak. Mini gumók, zöldség- és • virágmagvak széles választékával várjuk Önöket! Tavasziárpa-vetömagot is • tőlünk. Gülbaba vetőmag-kereskedés, Kecskemét, Budai u. 11. (piactéri • diszkont mellett). 136 Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Önök, ha nálunk vásárolnak n x«rw!»'i!' J vb noiirx ?. jnonvo>t termékeket, 10.000 forintonként 500 Ft-os vásárlási utalványt kapnak ajándékba, melyet üzleteinkben levásárolhatnak! 500 /IMPER 5001 FORINT f/ÜZLETHÁZVl FORINT Cím: Kecskemét, Kéttemplomköz 14. Tel.: (76) 322-425 mb ASZ-KIR VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY ASZ-KER v _v__v__v_____________v__v__v__v__v-v__v__e__e__<7__v__v__v-ff- v-ff__ E z a lehetőség Önnek szól! Ne hagyja ki! Kárpótlási jegyét a névérték 70%-án vásárlási jegyként elfogadjuk! 1 2 8. ahol az árak megrázóan jók. _i m vl »T ASTRA iA-17-18-19 SHIN DOB Ft/m2 REKLÁMÁRTÓL 4 «M. titélé* 73 A*ÍM»h*n. 402 STARSET 504 BOOB/kaOOFl/lm 350eftffm 3200 H/fm 4500TT/fen 4200 Ft/hn Baja IPúettKer,, Jelkí tér 9. I Épitőa. Keresk., Szegedi u. 105. Bácsalmás Sámuel Invest, Szent J.u.51. Bácsbokod __ IÍÍj^te1i8g/,BLmyad) u 23' ] Hajós Vegyeskor.. Rákóczi u.43. Harta "A-Z" üzlet, Szécheny iu.38. Lajosmizse Pálma Ruházati bolt,Dózsa u.98. Izsák Háztart.bolt, Szabadság tér 4. Jánoshalma Napfény Áruház. Dózsa u.8 2. Kecel Lakbér.üzlet, Temető u.24. Kecskemét Free Line Kft, Szécheny i krt. 12. Inter Bau Bt,Irinyi u. 17. Kiskunhalas (Sámuel in vési. Széchenyi u-108-1 Császártöltés Divatáru,Keceli u,15/1. Dusnok LakásfelszereL.Köztársaságu 28. Kalocsa____ j Portéka iakásfelsz, Hunyadi llSQ. j Kiskunma jsa Fanni üzlet,Alkotmány u.1 7. Nemesnádudvar 3/2 T extil üzlet,Petőfi u.83/a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom