Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-12 / 293. szám

2. oldal, 1992. december 12. PETŐFI NÉPE Tájékoztatás csak hetente KÉRDŐJELEK ___• j- *■ •" .* * ■' Japánnal könnyű ? A japán kormányfő „a re­ménység csillagának” nevezte Magyarországot Jeszenszky külügyminiszter előtt. Csak udvariasságból tette vajon? Bi­zonyára szerepet játszott ben­ne a távolkeleti sikerország páratlanul híres előzékenysége, az viszont kézzelfogható ígé­retnek tekinthető — immár a japán külügyminiszter megfo­galmazásában —, hogy Tokió a jövőben „minden módon tá­mogatja a magyar erőfeszíté­seket' a demokrácia megszi­lárdítása és a gazdaság fej­lesztésére. Mire számíthatunk akkor? Például arra, hogy Japán új hitelkonstrukciós programot kínál környezetvédelmi célok­ra. Továbbra is magyar gyógyszerszállításokat várnak ahhoz a japán programhoz, amely a FÁK országainak megsegítését szolgálja. Közben vizsgálják a vízumkényszer el­törlésének lehetőségét, ami egyrészt a hozzánk látogató japán turisták számának növe­lésével kecsegtet, másrészt példává válhat más ázsiai or­szágok számára. S minden jel szerint éppen Japánban tudják igazán értékelni azt a magyar gesztust, hogy elsőnek őket hívtuk meg az 1996-os Expó­ra. De csak ennyi a Tokióból ne­künk címzett üzenet? A kül­ügyminiszteri látogatás alatt azért az is elhangzott, hogy Bu­dapest használja ki a már meglé­vő lehetőségeket: így a két éve felajánlott 500 millió dolláros hitelt, s azt az újabb 100 millió dollárt, amit kis- és középválla­latok támogatására kínáltak. Közölték azt is: tanulmányozni fogják a Suzuki magyarországi működését, hogy ebből vonjanak le következtetéseket további be­fektetésekre vonatkozóan. Könnyű tehát Japánnak? Jó, hogy nyitott sebek nem mérge­zik a viszonyt. Gond viszont a két ország műszaki fejlettsége közötti nagy távolság, így nehéz olyan magyar árukat találni, amelyekre náluk valóban szük­ség van. De előny nekünk, hogy Japán szívesen látja Magyaror­szágot olyan kapunak, amelyen át gazdaságosan tud továbbjutni a Közös Piac Európájába. A ja­pánok udvariasak, de legalább annyira céltudatosak is. Kap­csolataink jövőjének ezért az a kulcsa, hogy tudjuk-e a magunk számára hasznosítani jó tulaj­donságukat? Kocsis Tamás Ferenczy Europress Bácskai tévéadó Három égi csatornával (Folytatás az I. oldalról) Az adó a tervek szerint Bátmo­­nostorra kerül, s 30-40 kilométeres körzetet tud besugározni. Az ala­pító tagok heti öt perc műsoridőt ingyen használhatnak fel. Az M & M Informatikai Kft.., mint alapító, apportként adja az antennator­nyot. Az alapítvány székhelye, Nagybaracska, pedig a befizetésen túl még területet is ad az elhelye­zéshez. A megyei önkormányzatot is, felkérte az alakuló közösség a csat­lakozásra, tudva, hogy a közgyűlés eddig is pártfogolta a regionális kezdeményezéseket. A tegnapi ülé­sen elfogadták a javaslatot, s a be­sugárzott területen élő, csaknem 20 ezer Bács-Kiskun megyei lakos után a 75 forintos fejenkénti hoz­zájárulást befizetik. így a megyei önkormányzat is alapító tagja lesz a médiafejlesztési alapítványnak. A Helvéciái Petőfi Mgtsz vezetősége értesíti kívülálló üzletrész­­tulajdonosait, hogy az átalakuló közgyűlését 1992. XII. hó 15-én, de. 9 órakor tartja a szövetkezet ebédlőjében. 215397 (Folytatás az 1. oldclról) nyilvánosságot képviselő újságíró­kat, s közölhesse velük: nem mond­hat semmit. Majd a heti sajtótájé­koztatón, amit viszont ezentúl min­den városi kapitányságon is megtar­tanak. (Különböző időpontokon.) Megtudtuk azt is, hogy a megyé­ben hétfő óta 19 baleset történt a közutakon. Két halálos áldozata volt a közlekedésnek és 10 személy súlyosan, 10 pedig könnyebben sé­rült meg. E szigorúan titkos adatok kiadásához éppen egy hetet kellett várnia olvasóinknak. A tegnapi számunkban feltett va­lamennyi kérdésre választ kaptak az újságírók tegnap. Csak röviden: Szakáll János budapesti képzőmű­vész tulajdonában volt az a páncél­­szekrény, amit a Bagoly Káefté rak­tárában foglaltak le. Csupán megőr­(Folytatás az 1. oldalról) Vita után végül levette a közgyűlés a napirendről a kiskőrösi Rákóczi­­iskola átvételének ügyét. Az épület egyházi tulajdonba adásáról Kiskő­rös város már megegyezett a katoli­kus egyházzal, a feladatot pedig tör­vény alapján köteles átvenni a megyei önkormányzat, amennyiben Kiskő­rös város lemond róla. A közgyűlés tagjai azonban nem látták tisztán az Katona Tamás államtitkár pénte­ken, a déli órákban, a televízióban találkozott Nahlik Gábor alelnök­­kel, ezt követően rövid, barátinak minősített beszélgetést folytatott Hankiss Elemérrel, a felfüggesztett elnökkel, majd zárt ajtók mögött is­mét az alelnök vendége volt. Az államtitkár és az alelnök az első, mintegy fél órás megbeszélést követően közös sajtótájékoztatót tartott. Katona Tamás elmondta: reméli, hogy a médiatörvény még decemberben az Országgyűíés elé kerül. Hangsúlyozta, hogy a televí­zió vezetői ellen indított eljárások függetlenek a politikai küzdelem­től. s csak annak köszönhetőek, hogy a televízióban folytatott pénzügyi vizsgálatok szabálytalan­ságokat tártak fel. Az államtitkár kijelentette: a vizsgálatok idejére a három vezető — Hankiss Elemér, Bányai Gábor és Nagy László — ellen bizonyos intézkedéseket kell foganatosítani, annál is inkább, mert a legfőbb ügyész állásfoglalá­sa szerint sem volna kedvező, ha a felfüggesztett vezetők a vizsgálat ideje alatt munkahelyükön tartóz­kodnának. Nahlik Gábor feladataival kap­csolatban Katona Tamás elmond­ta: reméli, hogy az alelnök a közér­deket és a televízió érdekeit figye­lembe véve fogja gyakorolni terhes kötelességét. Bízik abban is, hogy az alelnök tartózkodni fog a „ke­délyeket zaklató” intézkedésektől. Nahlik Gábor elmondta: sem­miféle szervezeti változtatást nem tervez, eltekintve azoktól az intéz­kedésektől, amelyeket a vizsgálat alatt álló három személlyel szem­ben foganatosítania kell. Mint mondta: e tekintetben nincs mérle­Egy falubéli asszonytól három­­százezer forintot, egy szintén eleki fiatalembertől pedig ötezer márkát akart zsarolással szerezni T. Mi­hály, 26 éves eleki lakos, akit a rendőrség őrizetbe vett. Az asz­­szonytól azon a címen követelt 300 000 forintot az akkor még is­meretlen zsaroló, hogy a leányát megbecstelenifette az asszony fia (ha nem fizet, az édesanya ugyanezt a pénzt a fia temetésére fordíthatja — állt a zsaroló levelekben), a má­sik megzsarolttól pedig azért köve­telt 5000 német márkát, mivel állí­tólag egy illető egymillió forintos kárt okozott neki az üzletében. Mindkét megzsarolt „mintapénzt” vitt a zsaroló által megadott helyek­re, ám az egyetlen alkalommal sem jelent meg a kért pénzért, ugyanis észrevette a rendőrséget a helyszí­nen. A pénzt követelő eleki fiatal­ember végül Békéscsabán bukott le. Mint kiderült: azért zsarolt, mert belebukott a vállalkozásába, s 400 000 forintja veszett kárba. T. Mihály a bűncselekményeket elis­merte, ellene folytatódik az eljárás. zésre került oda májusban, mert a képzőművész nagyobb tartozása miatt a végrehajtók egy kaskantyúi tanyán lefoglalták. Húsz fegyvert ta­láltak benne, amikor november 18- án felnyitották. Valóban tart valaki ŰZI géppisz­tolyt Kecelen, de erre engedélye van és egyes lövés leadására átalakította. Történt öngyilkossági kísérlet is az egyik megyei fogdán es tényleg nincs pénz a rendőrök túlmunkájának ki­fizetésére. Végül elhangzott az is, hogy nem építettek ki „belbiztonsá­gi” hálózatot a legutóbbi intézkedé­sek után a főkapitányságon és állító­lag nem lesz baja annak a rendőr­nek, aki újságíróval tart fenn baráti kapcsolatot. A válaszokra a Petőfi Népe követ­kező számaiban még visszatérünk. Noszlopy ingatlan visszaadása utáni helyzetet, mi lesz az igényelhető állami térítés­sel, hogyan alakulnak a működés fel­tételei, ezért további egyeztetést tar­tott szükségesnek. A megyei önkormányzat a Ma­gyar Olimpiai Bizottság felkérése alapján ismét delegált tagot a rangos sporttestületbe, Bács-Kiskun képvi­selője a MOB-ban továbbra is Szabó Mihály lesz. gelési lehetősége, ugyanis a legfőbb ügyész véleményét nem hagyhatja figyelmen kívül. Nahlik Gábor be­jelentette: Nagy László gazdasági főigazgatót Szilárd Tibor, a Mun­kavédelmi Főfelügyelőség gazda­sági igazgatója fogja helyettesíteni. A televízió legfontosabb politikai műsorainak élén nem várható sze­mélycsere. A sajtótájékoztatót követően Katona Tamás Hankiss Elemér irodájába ment. A felfüggesztett elnökkel közölte: nem áll módjá­ban hivatalos megbeszélést folytat­ni véle.;...... . " Katona Tamás ézék után mint­egy‘Fél órai 'tárgyált' 'Nalilik‘ Gá-’ borral, zárt ajtók mögött. Mielőtt a televízióból távozott volna. Ka­tona Tamás elmondta: az alelnök­­kel arról folytatott megbeszélése­ket, melyek az egy kézen megszám­lálható személyi lépések végrehaj­tásának leghasználhatóbb megol­dásai. Az államtitkár javasolta, hogy a gazdasági főigazgató fel­adatait egy kívülről érkező, függet­len személy lássa el, az 1-es csator­na intendánsának szerepét pedig helyettese vegye át. Az államtitkár az MTI kérdésére elmondta: he­lyesnek tartaná, ha a jövő héten Hankiss Elemér nem menne be a televízióba. Chrudinák Alajos esetleges visz­­szahelyezésével kapcsolatban az államtitkár kijelentette: amennyi­ben az intézmény vezetése — jelen esetben Nahlik Gábor lemond fellebbezési jogáról, úgy a Panorá­ma volt főszerkesztője visszakerül­het korábbi pozíciójába. Pálfy G. István ügyében természetesen meg kell várni a bíróság ítéletét — szö­gezte le Katona Tamás. Mindez a pénteki békéscsabai rendőrségi sajtótájékoztatón hangzott el, ahol beszámoltak a december 6-ai kábitószercsem­­pész-ügyről is. Annak az a legfőbb tanulsága, hogy a rendőrség, a vá­mosok, a határőrök és az állam­polgárok együttműködése esetén aligha menekülhetnek el a bűnö­zők. A Románia felé tartó Dacia Expressen a vámosok lefüleltek két jugoszláv állampolgárságú ká­bítószer-csempészt, akik a ruhájuk alatt, négy-négy csomagban, ösz­­szesen három kiló morfiumszár­­rpazékot rejtegettek. A két bűnöző a vonatról leszállás közben elfu­tott, s miután értesítették az ügyről a lakosságot is, állampolgári beje­lentés nyomán találták meg őket a határőrök, akik átadták a kábító­szer-csempészeket a rendőrségnek. Arról is beszámoltak a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon, hogy a közelmúltban sikerült el­fogni azt a tizenkét kevermesi la­kost, akik 1991 őszétől rettegésben tartották Kevermes és környéke népét. Nőttek a lakossági megtakarítások Októberben a megtakarítások tovább növekedtek, de a számí­tottnál valamivel kisebb mérték­ben. A Magyar Nemzeti Bank­nál a napokban összesítették a végleges adatokat. így a megta­karítások összesített állománya a 10. hónapban elérte az 1000,2 milliárd forintot. A lakossági hi­telállomány 172,8 milliárd forin­tot tett ki, néhány hónapja alig változik, így a nettó megtakarí­tások összege 827,4 milliárd fo­rintra növekedett. Az év elejéhez képest október végéig a bruttó megtakarítások 215,6 milliárd forinttal, a nettó megtakarítások pedig 248,5 mil­liárd forinttal emelkedtek. A la­kosság hitelállománya 32,9 milli­árd forinttal csökkent a tíz hó­nap során. Októberben a bankbetétek (fo­rint- és devizabetétek) szintje elérte az 556 milliárd forintot, közel 3 milliárd forinttal haladta meg a szeptemberit. Csökkent viszont a devizabetét-állomány. Szeptem­berben még 154,9 milliárd forint értékű devizát tartottak a bankok, októberben az ezzel kapcsolatos állomány 148,5 milliárd forintra esett vissza. Tovább csökkent a pénzintézeti értékpapír-állomány is, mintegy 4 milliárd forinttal, 189 milliárd forintra. A készpénzállo­mány szintje október végén 255,2 milliárd forintra emelkedett, közel 10 milliárd forinttal haladja meg a szeptemberi állományt. Az autonóm szakszervezetek feladatairól Az Autonóm Szakszervezetek Országos Koordinációja Bács- Kiskun és Csongrád megyei szer­vezete 1992. december 10-én, Sze­geden Jartott találkozójukon Ino­­kái Géza ügyvivő’ és őr. fiúsa Klá­tettek az autonom szakszervezetek 1992. évi munkáját, jóváhagyólag tudomásul vették képviselőik ér­dekegyeztető tanácsban végzett te­vékenységét. Az 1993-as esztendő legfonto­sabb feladatául az üzemi tanács és a társadalombiztosítási önkor­mányzati képviselők választását, az ágazati, a munkahelyi kollektív szerződések megkötését, illetve bérmegállapodások kiharcolását határozták meg. A képviselők megállapodtak ab­ban, hogy az üzemi tanácsok és a társadalombiztosítási önkormány­zati képviselők választásának elő­készítését. szervezését, a jelöltek népszerűsítését összehangolt kam­pány keretében végzik. A hatékonyabb érdekegyeztetés megteremtése érdekében létrehoz­ták a Bács-Kiskun megyei auto­nóm szakszervezetek koordináció­ját, melynek együttműködését megteremtő tevékenységével Já­vorka Gézát, a Bács-Kiskun me­gyei MÉT titkárát bízták meg, il­letve a Csongrád megyei autonóm szakszervezetek koordinációjának összefogására Keresztes Ottót, a Tisza Volán szb titkárát kérték fel. A megyei koordinációk rendsze­res érdekegyeztetésben, szükség esetén közös fellépésben, továbbá együttműködésben állapodtak meg. Országos koordináció Megegyezés a vagyonelosztásról Hosszú egyeztetést, vitákat kö­vetően pénteken délutánra sikerült megegyezni a szakszervezeteknek és a kormánynak a volt SZOT- vagyon, illetve az ágazati szakszer­vezeti vagyon megosztásának elveiről. A kormány lényegében vállalta, hogy elősegíti a hatok szeptemberi kiegészített megálla­podásának végrehajtását, s ennek értelmében kezdeményezi a szak­­szervezeti vagyonra vonatkozó úgynevezett XXVIII-as törvény módosítását. A szakszervezetek ugyanakkor visszaléptek attól, hogy az állami tulajdonban, de szakszervezeti használatban lévő ingatlanok tulajdonjogát is meg­kapják. Garanciákat kértek vi­szont a további ingyenes haszná­latra, illetve arra, hogy tárgyaláso­kat kezdjenek e vagyon használa­táról, hasznosításáról. A megyei közgyűlés újra tárgyal a kiskőrösi iskoláról Tárgyalások a televízióban Zsarolás, kábítószer-csempészet Békésben EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Marad a régi elnevezés A macedón parlament nem fogadta el az ország nevének megvál­toztatását közölték tegnap skopjei parlamenti források, cáfolva ezzel a belgrádi Tanjug hírügynökség péntek reggel kiadott jelentését. A Reuter parlamenti képviselőket idéző beszámolója szerint Gligorov benyújtotta ugyan az indítványt, de nem bocsátotta szavatásra. Az ülésen csupán Gligorov és az EK elnöksége közötti megbeszélésekről készült jelentést vitatták meg. Tüntetés az emberségért A toleranciáért, a nyíltságért, az emberségért tüntettek csütörtök este Bécs belvárosában mintegy háromezren. A megmozdulást az osztrák egyetemisták szövetsége szervezte, s azon felolvasták Thomas Klestil államfő üzenetét. A szövetségi elnök arra figyelmeztetett, hogy a statisztikák nem helyettesíthetik az emberi sorsok iránti megértést. Klestil hangsúlyozta, hogy Ausztriában nincs helye az idegengyűlölet­nek és rasszizmusnak. Csitult a fegyverek zaja Szarajevó központjában a tegnapra virradó éjszaka viszonylagos nyugalomban telt el. A Reuter jelentése szerint tegnap reggel is csak szórványos géppuskaropogást és könnyűfegyverek zaját lehetett hal­lani. Az egyre hidegebbé váló tél és a kimerült élelmiszerkészletek miatt a boszniai főváros lakosai mind többet szenvednek. A városban már ötödik napja nem működik a víz- és áramszolgáltatás; a harcok miatt ugyanis nem tudják kijavítani a megsérült vezetékeket. Csurkin intervencióellenes Vitalij Csurkin orosz külügyminiszter-helyettes tegnap Belgrádban kijelentette, hogy Boszniában kritikus a helyzet, s a nemzetközi kö­zösségnek mindenképpen hozzá kell járulnia a szarajevói problémák megoldásához. Szerinte azonban Boszniában szóba sem jöhet külföldi katoni intervenció. Csurkin munkalátogatáson tartózkodik Belgrád­ban. A Milan Panic jugoszláv miniszterelnökkel folytatott négyszem­közti találkozó után Csurkin hangoztatta, hogy Oroszország támo­gatja a jugoszláv szövetségi kormányt. Azonnali tűzszüneti egyezség Szomália két legerősebb — egymással szemben álló fegyveres — frakciójának vezetői amerikai közvetítéssel tegnap találkozót tartot­tak Mogadisuban, s azonnali tűzszünet meghirdetésében egyeztek meg. Az Egyesült Nemzeti Kongresszus párt elnöke, Mohamed Farah Aidid tábornok és az általa megbuktatott Ali Mahdi Mohamed ideig­lenes köztársasági elnök több mint egy éve találkoztak utoljára szemé­lyesen. A politikusok találkozójára szigorú biztonsági intézkedések mellett Robert Oakley, az Egyesült Államok különmegbízottja rész­vételével az amerikai nagykövetséghez tartozó egyik épületben került sor. ) u 1 • f-y g •. Vizsgálat a légiósok ügyében Szomália ENSZ-képviselője csütörtökön vizsgálatot sürgetett azzal kapcsolatban, hogy francia idegenlégiósok lelőttek két Szomáliái ál­lampolgárt. Francia közlések szerint az incidens akkor történt, ami­kor egy utasokkal zsúfolt teherautó a forgalom elől elzárt repülőtéri útra hajtott, és nem engedelmeskedett a megállási parancsnak. Ké­sőbb amerikai televíziós beszámolók azt állították, hogy az áldozatok fegyvertelenek voltak, és a teherautójuk azért nem állt meg az úttor­­lasznál. mert nem működött a fékberendezése. A NATO támogatást ígér A NATO nem helyettesíteni, hanem támogatni akarja az ENSZ-et, ezért mindenképpen ügyelni kell arra, hogy a végső döntések — például a délszláv válság kapcsán — ezen a fórumon szülessenek, hiszen csak ez teheti lehetővé például Oroszország bekapcsolódását is azok megvalósításába. Amit a NATO felkínálhat, az a maximális készsége az ENSZ-döntések végrehajtásának segítésére — hangsú­lyozta Manfred Wörner tegnapi brüsszeli sajtóértekezletén. A NATO főtitkára a szövetség védelmi minisztereinek kétnapos ülését követően beszélt minderről. PIACI ÁRAK Budapesten és a megye városaiban (Ft/kg) Termék Bp. Kmét Baja Kkfháza Kalocsa Kiskörös Élő csirke — 90—115 130 — 120—130 Élő tyúk 100-110 120-130 80—120 100 Tojás (db) 6,50—7 7—8 6-8 6,10—8 6—8 7—8 Tej (liter) 22 — — Tehéntúró — 140 100—120 120 — 120 Tejföl 150 125 120 Burgonya 12—14 12—18 16—18 12—20 14—16 14—16 Sárgarépa 25—30 35—40 40 30 30-50 25-40 Petrezselyem 45—50 45—60 60 40—50 40—60 40—60 Vöröshagyma 12—15 16—20 20—30 15—30 16-20 15—20 Fokhagyma 100—120 90—130 160 150 80- -180 130 Fejes káposzta 25—30 25—30 25—30 30 35 30 Kelkáposzta 25—30 40—45 50 50 40 45 Karalábé 25—30 20—30 40 8-10 25 25 Karfiol 60-80 70—90 100 60-100 80 Gomba 150-180 160—200 230 140 150- 200 Alma 20—40 18- 45 15-40 15-40 25 20 40 Körte 40—70 40—50 40—50 10—50 25—40 Saláta (db) 15—20 8—12 25 15—20 14 Szárazbab — 90—120 100 40-70 150 130—140 Sav. káposzta 50—60 60 50 — 45 Méz 220—300 230 170-280 Dióbél 320-380 — 120 400 400 300—320 Héjas dió 130 120 120-150 Mák 100—110 140 160 150 130 130 Uborka 140—160 — 100 — — 150 Zöldpaprika 100—120 15—20/db 15/db 120 50 10 Paradicsom 120—150 160 60—100 80 25 80 120 Paraj — ' — 70 — — 80—85 Főzőtök 35 30 Retek (csomó) — 6—15-18 Sóska 60—70 — — — Lencse Élő pulyka 70—80 — — — — 140 — — — — Szőlő 50 — 50 Feketefenyő — 200—250 — Lucfenyő — 300—350 — — —

Next

/
Oldalképek
Tartalom