Petőfi Népe, 1992. szeptember (47. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-25 / 227. szám

PETŐFI NÉPE 2. oldal, 1992. szeptember 25. NEMETH LASZLO-TANACSKOZAS Vannak-e még partok és csillagok? Vü í o írók, cs/tcták egymás közt: Poszler György akadémikus, Sándor Iván, Kunszabó Zoltán és Németh Ákos. (Fotó: Straszer András) KÉRDŐJELEK Torlódás a Z. utcában? Az útakadályok szokásos reggeli, rádióbeli bejelentése­kor hangzott el az, amit nem értettem: ,.Z. utcában torlódás van, mert hézagkiöntési mun­kálatokat végeznek" (!?) Szó­val: hézagot öntenek ki? A munkálatok végzésétől kiver a hideg, mert ha valahol valaki munkálatokat végez, tapasztalataim szerint nem dolgozik. A hézagról viszont a joghézag jut eszembe, nem az, hogy mivel és miként lehetne kiönteni azt. Az egészről pedig az. hogy miért nem várhatok érthető, magyar mondatokat közérdekű közlemények szer­zőitől? Manapság feltűnően sok amatőr kap szót, nyilvánossá­got. Hány amatőrt pontosab­ban dilettánst kényszerülünk hallgatni? Kétértelműen fogal­maznak, negédesek, lekezelik a hallgatóságot, selypegnek, sziszegnek és dadognak, vagy éppen üvöltőnek. Nap nap útim látjuk, halljuk őket és nem­csak a rádió, a televízió adásaiban. Ugy tűnik sokan végeznek ma nálunk sok területen hé- zagkitöltö munkálatokat. Még meddig? Ferenezy Fura press A Csurka-ügy Amerikában Az Egyesült Államok képviselő- házának tagjai szerdán este Toni Lantos, a magyar származású de- mokratapárti képviselő kezdemé­nyezésére, másfél órás rendkívüli vitát tartottak a legújabb magyar belpolitikai fejleményekről, neve­zetesen Csurka Istvánnak, az MDF alelnökének a Magyar Fó­rumban megjelent, Magyarorszá­gon is nagy vitát kiváltó tanulmá­nyúról Mind Lantos, mind az utá­na felszólaló 11 republikánus (kor­mánypárti) és 2 demokratapárti (ellenzéki) képviselő hangoztatták: szélesebb összefüggéseiben vizsgál­ják a nyugat- és kelet-európai neo­fasiszta. antiszemita jelenségeket, mert véleményük szerint azokat csirájukban kell elfojtani, mielőtt nagyobb kart okoznának. Mint mondották, ilyen megnyil­vánulások az Egyesült Államok­ban is előfordulnak, ahol azok minden demokratikus politikai erő a leghatározottabban elutasítja. A/ elsőként felszólaló Lantos szólt arról, hogy a kommunizmus bukása nemcsak a demokráciának nyitott utat, hanem felszabadított „ördögi, veszélyes, mélységesen negatív" erőket is: a tv-ben napon­ta láthatók a faji, a nemzetiségi, a vallási gyűlölet példái, a keletné­met bőrfejüektől az osztrák, a francia neonácikig vagy Milosevi- cig. aki az „etnikai tisztogatás" eszméjével elpusztította országát. így nem meglepő, hogy a térség legfejlettebb, legdemokratikusabb országa, szeretett szülőhazám is legutóbb a nácizmus, a fasizmus magas körökben való újjászületé­sének jeleit mutatta. Örömmel je­lentem. hogy a magyar nép túlnyo­mó többsége, a politikai vezetés többsége, mindenütt, elkötelezett a demokrácia elvei és gyakorlata mellett. A Demokratikus Charta által szervezett csütörtöki békés felvo­nulás kezdetén, a Március I5. té­ri l’etöli-szobornál sokezres tö­meg gyűlt össze. A megjelenteket Komád György író köszöntötte, art a kerté a felvonulókat, hogy csendben, méltóságteljesen ve­gyenek részt a megmozduláson. Hangsúlyozta, a demonstráció Hatvan esztendővel ezelőtt je­lent meg Kecskeméten Németh László folyóiratának első száma. A Tanút a hírős város Részvény Nyomdájában nyomtatták, ahol az irodalmi tájékozottságról is is­mert Tóth László volt az igazgató, akiből később polgármester lett. Németh Lászlót szoros szálak fűz­ték Kecskeméthez. A Forrás szer­kesztősége, a Németh László Tár­saság, valamint a Magyar Iroda­lomtörténeti Társaság szervezésé­ben A szellem lehetőségei a XX. század végén címmel rendeznek ta­nácskozást. A hazai irodalmi élet jeleseit előadóként, érdeklődőként felsorakoztató eszmecserén rend­kívül sokan megjelentek. Orosz László, Sándor Iván, Poszler György és Török Endre bevezető Sürgető feladat a magyar— lengyel szabadkereskedelem megteremtése. Nem fogadható el ugyanis a két ország közötti áru­csere-forgalom nagymérvű csök­kenése. Magunknak ártunk, ha lebontjuk eddigi jó kapcsolatain­kat mondta Göncz Árpád köztársasági elnök, amikor csü­törtökön fogadta Hanna Su- chockát, Lengyelország hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó kormányfőjét. A találkozón nagy figyelmet szenteltek a térség regionális tö­mörüléseinek. A visegrádi cso­port együttműködését méltatva a magyar államfő utalt arra, hogy olyan élő szervezet jött létre, amely évszázados természetes Rendőrségi közlemény Magánokirat-hamisítás vétség alapos gyanúja miatt, a BRFK XIV. kerületi kapitánysága büntetőeljá­rást indított ismeretlen tettes ellen. A rendőrség, az ügy mielőbbi befeje­zése érdekében kéri mindazok jelent­kezését, akik 199I. november l-jét követően a budapesti Sugár üzletköz­pontban levő Iparcikk-kölcsönző és Szolgáltató Vállalat, közismert nevén „X" boltjában műszaki cikket vásá­roltak, és ehhez olyan garanciajegyet kaptak, amelyen kézírással a Maja­kovszkij utcai szervizeimé volt feltün­tetve. A jelentkezéseket az 1834-380/ 102-es telefonon, vagy személyesen: a BRFK XIV kerületi Rendőrkapi­tányság, Stefánia út 83 85. B épület I. emelet 10.3. szám alatti hivatalos he­lyiségében várják. (MTI) célja a demokrácia védelme. Konrád György után Donáth László evangélikus lelkész lépett a mikrofonhoz, aki a nyugalom cs a békesség fontosságát hang­súlyozta. A rövid üdvözlő beszé­dek elhangzása után az egybe­gyűltek a Kossuth Lajos térre, az Országgyűlés épületéhez vo­nultak. (MTI) gondolatai után több hozzászólás hangzott el. A téma mindenképp aktuális: szellemi életünk és annak képviselői képesek-e választ adni a szazad elején megfogalmazott kér­désekre? Németh László munkás­sága példaértékű, arra is alkalmas, hogy az általa felvetettekről elgon­dolkodjunk újra és újra. A kecske­méti tanácskozáson remélhetőleg sikerül választ találni arra, milye­nek is a szellem lehetőségei az. ez­redforduló küszöbén. Az összegyülteket Göncz Árpád köztársasági elnök levélben üdvö­zölte melyben hangsúlyozta: elérkezett annak ideje, hogy az író életművét kellő figyelemmel és tár­gyilagosan mutassuk be. A ma is tartó tanácskozás résztvevőin ez nem múlik. B. T. kapcsolatokra építhet. Budapest megítélése szerint a csoport első­sorban politikai koordinációs , keretként tevékenykedhet, össz­hangban az alapítók azon szán­dékával, hogy közösen haladhass sanak az Európa felé vezető úton, elkerülve a rivalizálást. Hanna Suchoeka osztotta ezt a vélekedést. Elmondta, hogy Len­gyelország érdekelt mind a viseg­rádi keret, mind a közép-európai kezdcmémyezcs tevékenységében. Göncz Árpádhoz hasonlóan fon­tosnak tartotta, hogy a visegrádi csoport tagjai elkerüljék a rivali­zálást. Varsó megközelítése sze­rint a visegrádi keret nyithatja meg az ajtót Európába. Ezért célszerű a közös fellépés. Az elkövetkező hónapokban régi­ónkban a Magyar Távközlési Rt. fej­lesztéseinek eredményeként sok ezer várakozó jut végre telefonhoz. A Sze­gedi Távközlési Igazgatóság tegnapi kecskeméti sajtótájékoztatójának fő témája a 6 jegyű telefonszámok beve­zetése volt. Engedi Antal üzemviteli igazgatóhelyettes bevezetőként a 6 számjegyre való áttérés országos ütemtervét ismertette. A vidéki váro­sok közül az év elején Miskolc indítot­ta a sort. Szeptember 24-én. pénteken éjféltől Kecskemét. Békéscsaba, Sze­ged és az azonos hívószámú körzeteik mellett Székesfehérvár, Bicske, Szol­nok cs Eger (illetve a velük azonos körzetszámmal hívható helységek) kerülnek a 6 számjeggyel hívhatóak listájára. A tervek szerint jövő május­ban valamennyi vidéki helység 6jegyű számot kap. Engedi Antal a többi között el­mondta, hogy az áttérés alkalmával a korábbi, változatlanul maradó 5 je­gyű kapcsolási számok clécgy 3-as ke­rül. A módosítás valamennyi egyéni és közületi előfizető telefon- és telefax- számát érinti. (A telexszámok nem Támogatás a mezőgazdaságnak (Folytatás az 1. oldalról) A kabinet — az őszi vetések­hez szükséges minőségi vetőmag­vak biztosítására úgy döntött, hogy 800 millió forint költségve­tési garanciát vállal az Intcr- Európa Banknál a Vetőmag Ke­reskedőház Rt. hitelfelvételére. A részvénytársaság a hitelből fel tudja vásárolni saját, túlnyomó- részt hitelképtelen kft.-jtől az ott felhalmozódott 775 millió forint értékű, 60 ezer tonna minőségi vetőmagot, amelyet azután ter­meltetési szerződésekkel a mező­gazdasági üzemeknek továbbít. A termést az üzemek az rt.-n ke­resztül értékesítik, így a vetőmag ellenértékét a részvénytársaság a jövő évi bevételekből fizeti vissza a banknak. A kormány foglalkozott a ké­szülő médiatörvénnyel is. Ez ügyben csupán azt határozta el, hogy Katona Tamás államtitkár vezetésével szakértői csoportot állít fel a módosító javaslatok áttekintésére és annak megfogal­mazására: mely indítványokat tud akár kompromisszummal is elfogadni a kormányzat és mi­ben ragaszkodik eredeti elképze­léseihez. A szóvivő végül bejelentette, hogy elmaradtak a csütörtöki ülés napirendjéről az adóügyek. A téma tárgyalását olyan időpont­ra halasztják, amikor azon a jelen­leg külföldön tartózkodó pénzügy- miniszter is részt tud venni. Szom­baton viszont rendkívüli ülést tart a kormány. A miniszterek a társa­dalombiztosítás költségvetésével foglalkoznak majd, hogy még szeptember 30-áig a parlament elé terjeszthessék elképzeléseiket. (MTI) A társadalom és a fegyveres erők A társadalom és a fegyveres erők címmel kétnapos tudomá­nyos konferencia kezdődött csü­törtökön a Honvédelmi és a Bel­ügyminisztérium. valamint a Bat­thyány Lajos Alapítvány szervezé­sében, a németországi Hanns Seidel Alapítvány támogatásával Budapesten, a BM Duna Palotájá­ban. A konferencia célja, hogy ki­jelölje annak a kétéves program­nak a kiinduló pontjait és főbb irányait, amelyek főleg tudomá­nyoskutatások, pályázatok, tanul­mányutak szervezésével és eredmé­nyeik hasznosításával igyekszik a fegyveres erők helyét és szerepét meghatározni, beilleszkedésüket elősegíteni a demokratikus társa­dalomba. változnak.) Az áttérés nem érvényes a speciális 0-val kezdődő hívószá­mokra és az érintett körzetekből való belföldi és nemzetközi hívásokra. l e­ves tárcsázás alkalmával automata tá­jékoztatja az ügyfelet a változásról. A szeptemberi áttérés összesen 150 ezer előfizetőt érint. A 6 számjegyre való áttérés azért volt halaszthatatlan, mert a jelenlegi, 5 számjegy biztosítot­ta számkapacitás már közelített a tel­jes telítettségi állapothoz, így sem a to­vábbi központbővítésekre, sem ú j te­lefonok felszerelésére nem volt mód. A tájékoztatón elhangzott, hogy az utóbbi két esztendőben a tervek sze­rinti ütemben haladt a digitális alap­hálózatok létesítése, és befejezés előtt áll az új kecskeméti központ f elszerelé­se. Teljesítménye körülbelül tízszerese leszajelenleginek. Működésbe lépésé­vel az év végéig 4500 előf izető jut vo­nalhoz. (Az előszerelések már meg­kezdődtek.) A tervek szerint novem­berben megjelenő új telefon könyvek­ben már az átterhelendő előfizetők új telefonszámával találkozhatunk. — K — A Demokratikus Charta felvonulása A magyar—lengyel kereskedelemről Ma éjféltől 6 jegyűek a telefonszámok EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Merénylet Prágában Merényletet követtek el csütörtökre virradóra Prágában egy kuvaiti diplomata ellen, aki súlyosan megsebesült. Szalah Jasszem a!-Mubarak, a kuvaiti nagykövetség attaséja éjjel egy órakor tért haza gépkocsin. A CSTK hírügynökség jelentése szerint, otthona előtt vállon és hasba lőtték. A tettes vagv tettesek — kiléte egyelőre ismeretlen, és semmit sem tudni a támadás indítékáról. A hírügynökségi jelentések arra hívják fel a figyelmet, hogy a diplomatára olyan pisztolyból nyitottak tüzet, amelyet a hetvenes években korlátozott számban gyártottak és kizárólag a volt kom­munista csehszlovák titkosszolgálat (StB) kötelékében rendszeresí­tettek. Funar vádol Budapesti kormányzati tényezők, az irredenták és az RMDSZ szélsőséges vezetői polgárháború kirobbantása révén Erdély Ma­gyarországhoz csatolására törekszenek — fejtegette Gheorghe Fu­nar kolozsvári polgármester, a román Nemzeti Egységpárt elnök­jelöltje a „22” című hetilap legújabb számában megjelent interjújá­ban. A társadalmi párbeszéd csoport színvonalas lapjának hasáb­jain Funar leszögezte: az Erdély elcsatolására irányuló szándék 801 Románia területén működő románellenes szervezet létében ölt testet és közöttük a 801. a Soros Alapítvány. Magyarország csapa­tokat vont össze a határ mentén, a polgárháború kitörésére várva s az RMDSZ kéz. a kézben együttmunkálkodik a magyar kor­mányzattal hangoztatta ezúttal is Funar, aki szerint mindezt már az RMDSZ és a romániai ifjúsági szervezetek megszervezésé­nek módja is bizonyítja. Fegyvereik vannak, s fiatalok ezrei távoz­tak Magyarországra, ahol katonai kiképzőtáborokban a polgár- háborúra készítik fel őket így az elnökjelölt. Funar kijelentette, hogy elnökké választása esetén kérni fogja a román hírszerző szolgálatnak költségvetésének és személyi állományának a növelé­sét. Románia és a kisebbségek Nagyon hasznos lenne, ha a Biztonsági Tanács mélyebben ele­mezne a népek önrendelkezésének kérdését: meg kell akadályozni, hogy ezt az elvet eltorzítsák és a nemzeti kisebbségekre alkalmaz­zák fogalmazott szerdán este az ENSZ közgyűlésén a román külügyminiszter. Adrian Nastase az általános vitában mondott beszédében kije­lentette: Románia alkotmánya minden kisebbségnek biztosítja kulturális, nyelvi és vallási identitásának megőrzését. Amennyiben az idevonatkozó nemzetközi jog a román törvénynél szélesebb körű, úgy az előbbit kell alkalmazni. A miniszter szerint az 1993-as emberjogi világkonferencia „fontos alkalmat biztosít, hogy véget vessünk a kisebbségi kérdések politizálásának, amikoris azokat kiszakítják természetes környezetükből, az emberi jogok köréből”. Japán várja az oroszokat Japán és Oroszország szakértői szintű tárgyalásokkal^ próbálja meg lendületbe hozni a Jelcin-látogatás lemondása nyomán megfe­neklett kétoldalú kapcsolatépítést. Erről született megállapodás az ENSZ-közgyűlés alkalmából New Yorkban tartózkodó két kül­ügyminiszter, Vatanabe Micsio és Andrej Kozirev megbeszélésén. Japán források szerint Vatanabe szorgalmazta, hogy Kozirev láto­gasson el Japánba, mert egy ilyen út elősegítené a bizalom újbóli erősödését a kétoldalú viszonyban. Vatanabe ugyanakkor nem kérte az orosz féltől azt, hogy javasoljon új időpontot Jelcin elha­lasztott útjára. A szeptember közepére tervezett látogatást a Kuril- szigetek ügyében változatlanul fennálló nézeteltérések miatt mondta le az orosz államelnök. Pokolgép robbant Az Észak-írország függetlenségéért küzdő, betiltott ír Köztársa­sági Hadsereg (1RA) szerda este Belfast egyik külvárosában egy laboratórium előtt nagy erejű pokolgépet robbantott. A detonáció a rendőrség közlése szerint komoly károkat okozott. Chirac elsöprő győzelme Elsöprő többséggel szavazott bizalmat Jacques Chirac pártel­nöknek a gaulleista párt, az RPR országos vezetősége. A 667 tagú vezetőség szerda este megtartott ülésén 515-en vettek részt, s közü­lük 487-en támogatták Chiracot. Az elnök azért vetette fel a bizalmi kérdést, mert pártja vezetőségének több tagja, köztük parlamenti képviselők egy csoportja hevesen bírálta a népszavazás kérdésében foglalt álláspontját. * * * * * * * * * * * * * * * * Leporellót is » a Microsystemtöl M Kecskemét, Arany J. u. 4.; Tel./fax: 76/28-874 MMICROSYSTEM 240 x 240 x 240 x 240 x 380 380 380 380 12" 1 példányos 12" 2 példányos 12" 3 példányos 12" 4 példányos 12" 1 példányos 12" 2 példányos 12" 3 példányos 12" 4 példányos 596,— Ft/1000 lap 2425,— Ft/1000 lap 4085,— Ft/1000 lap 5742,— Ft/1000 lap 895,— Ft/1000 lap 3680,— Ft/1000 lap 6169,— Ft/1000 lap 8730,— Ft/1000 lap Áraink az áfát nem tartalmazzák! 148/9 * * * * * * * * * * * * * * * * NE FELEDJE, HOGY MATOL SZEGED, KECSKEMÉT, BÉKÉSCSABA, valamint a 22-es, 36-os, 56-os, 62-es, 66-os és 76-os körzetbe tartozó településeken a TELEFONSZÁMOK 6 JEGYŰEK! Jjlft MAGYAR távközlési részvénytársaság SZEGEDI IGAZGATÓSÁGA 708

Next

/
Oldalképek
Tartalom