Petőfi Népe, 1992. augusztus (47. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-26 / 201. szám

2. oldal, 1992. augusztus 26. PETŐFI NÉPE KÉRDŐJELEK Az utolsó lehetőség? A helyszín változott, a részt­vevők köre is, ám a megoldatná) probléma makacsul a régi: mi­ként lehetne véget vetni az im­már több mint egy éve folyó ju­goszláviai vérontásnak, milyen feltételekkel és milyen határok között élhetnek békében a déli szomszédunk helyébe lépő utód- köztársaságok? Tucatnyi briisz- szeli tárgyalási menetet követő­en. ezúttal a brit főváros ad ott­hont annak a magas szintű kon ■ ferenciának, ahol s ez újdon­ság nemcsak a szembenálló lelek vagy a Biztonsági Tauru s képviselői vesznek részt, hanem a térséggel szomszédos orszéigok megbízottai (köztük hazánkból Jeszenszky Géza külügyminisz­ter ) is. Eleve reménytelen a próbál­kozás? A borúlátóbb hírmagya- rázók kétségtelenül nem fűznek illúziókat az újabb tárgyalások­hoz Elvégre mutatnak rá körülbelül 40, egyformán megszegett tűzszüneti megálla­podást hoztak már tető alá, fel­váltva kísérletezett hiába a köz­vetítéssel az Európai Közösség, az EBEÉ és az ENSZ. Még a világszervezet által hozott em hargónntézkedések sem nevezhe­tők eddig hatékonynak nem beszélve a béketeremtési kísérle­tekről. Maradnak hát a katonai esz­közök? A külső beavatkozás, amelyet például régen sürget a mostanra fő hadszíntérré vált Bosznia elnöke? Meglehet, csakugyan az utolsó, magas ■ szintű diplomáciai lehetőségnek bizonyul a londoni konferencia, ám a próbálkozást, a párbeszéd fenntartását akkor is előnyben kell részesíteni. Ugyanakkor tény, hogy erősödik azok véle­ménye, akik óvnak egy tárgya­lásos rendezéstől, mondván, az jelenleg csak a fegyverrel szer­zett szerb területjoglalásokal szeptesíthetné. fz kétségtelenül valós veszély. De még biztosabb, hogy az öldöklő polgárháború ‘ oly tatása egész kontinensünk biztonságát fenyegeti. Vagyis n/ nu sak az utolsó lehetőséget kell kihasználni, hanem az utol­só utánit is. London talán leg­alább azt megmutatja, hogy a béke-erőfeszítésekkel soha nem szabad felhagyni. Es - sajnos már ez is eredménynek szá­míthat? FEB A konferencia előrelepest jelent Jeszenszky-nyilatkozat Az MDF országos elnökségének ülése Az MDF országos elnökségének szerdai ülésén megvitatják Csurka István tanulmányát is, amely a Magyar Fórum című hetilap au­gusztus 20-ai számában jelent meg Erről Furmann Imre, a párt általá­nos alelnöke tájékoztatta az MTI-t. Az elnökség ülésén foglalkoz­nak a november 28-án és 29-én megrendezésre kerülő VF országos gyűlés előkészítésével. Az országos gyűlést megyei választmányi ülé­sek előzik majd meg. Az országos választmány pedig a hét végén Cegléden tartja kétnapos összejö­vetelét. A szerdai illésen ugyancsak fel­vetődhet a kérdés: az elnökség tag­jai közül kijelölteti magát az általa eddig viselt tisztségre az országos gyűlést követően is. Furmann Im­re elmondta, hogy meg kíván válni alelnöki pozíciójától. Nem várhatunk csodákat a lon­doni J ugoszlávia-konferenciától, ám az értekezlet már eleve előrelé­pést jelent abban a tekintetben, hogy az érintett szomszéd orszá­gok képviselőit is meghívták a ta­nácskozásra. Ez hozzájárulhat ah­hoz, hogy a ráció kerekedjen felül a válság megoldásának keresése során — mondotta Jeszenszky Gé­za külügyminiszter tegnapi sajtó- tájékoztatóján. A Londonba utazó magyar dele­gáció vezetője annak a meggyőző­désének adott hangot, hogy az el­következő napok egyik feladata lesz megtalálni azokat az egyezmé­nyes formákat, amelyekkel csök­kenteni lehet a délszláv országok­ban található fegyverzetek nagy­ságrendjét. Újságírói kérdésre a vajdasági magyarokat is elérheti-e az etnikai tisztogatás - válaszolva* Jeszenszky Géza hangsúlyozta: bí­zik a szerb vezetés által ezzel kap­csolatban ígért garanciákban. A külügyminiszter az elmúlt hét magyarországi politikai rendezvé­nyeit, így a magyarok világtalálko­zóját' eredményesnek értékelte. Megemlítette viszont, hogy Romá­niában ezek az események megle­hetősen irreális és nem egészen hátsó szándék nélküli reagálásokat váltottak ki. Véleménye szerint azonban a különböző magyaror­szági nyilatkozatokban nagy fele­lősségérzet nyilvánult meg. Ez le­hetőséget nyújt arra, hogy Magyarország és szomszédai kö­zött jobb viszony jöjjön létre. A miniszter felhívta arra is a figyel­met, hogy az egyes személyes meg­nyilvánulásokat nem szabad össze­keverni a hivatalosakkal. Beszá­molt arról is, hogy hétfőn jó han­gulatú találkozón fogadta a román külügyminisztérium helyettes ál­lamtitkárát, Tinka urat. A helyet­tes államtitkár nagyon optimistán nyilatkozott a román—magyar kapcsolatok jövőjét illetően. A tá­jékoztatón Jeszenszky Géza ismé­telten kifejtette, hogy a magyar kormány kisebbségekkel kapcsola­tos politikája összhangban áll az európai alapelvekkel, a kisebbsé­gek képviselőinek elgondolásaival és a térség stabilitását szolgálja. A kormány minden olyan politikai tényezővel párbeszédet kíván foly­tatni, akinek meghatározó szerepe van vagy lesz a szomszéd országok politikájában. Elhangzott, hogy szeptember 2-án Jeszenszky Géza Pozsonyba látogat a szlovák kormány nem­zetközi kapcsolatokért felelős miniszterének meghívására, Bo- ross Péter belügyminiszter pedig szeptember elején Romániába utazik. Miért nem lehetett tegnap Bajáról telefonálni? Tegnap délelőtt körülbelül fél 10-től lehetetlen volt telefonössze­köttetést kapni Bajáról. A renge­teg bosszúságot, és nyilvánvalóan anyagi kárt is okozó jelenség okára kértünk magyarázatot a Magyar Távközlési Igazgatóság kecskemé­ti üzemegységvezetö-helyettesétől, Béréi Józseftől. Semmiféle műszaki hiba nem történt, ahogy ezt a telefonelőfize­tők gondolták, amikor órák hosz- szat eredménytelenül tárcsáztak Baján. A magyarázat a hálózat túl­terheltségében rejlik. A szabadsá­golások és a négynapos ünnep után, a tanévkezdés előtt olyannyi­ra megnövekedett a forgalom, hogy ezt a meglevő kapacitás nem győzte. Ugyanezt a magyarázatot adta Vályi Attila üzemviteli osztályve­zető Szegedről a szegedi irányú be­szélgetési kísérletek meghiúsulásá­val kapcsolatban. Arra a kérdésre, hogy mit lehet ilyenkor tenni, mindkét szakember azt a tanácsot adta, hogy későbbre kell halaszta­ni a telefonbeszélgetést. G. Z. (A szerk. megjegyzése: a szakem­berek tanácsát nehéz megfogadni, hi­szen ha nem lenne sürgős, akkor nem is telefonálna az ember.) Európai cigánykonferencia Magyarországon A magyarországi cigányság 70 százaléka munkanélküli, a cigány- gyerekek 47 százaléka 16 éves ko­ráig nem tudja elvégezni az általá­nos iskolát, a gazdasági válság ha­tására pedig erősödik a rasszizmus mondta többek között bevezető beszédében Horváth > Aladár or­szággyűlési képviselő, a Magyar- országi Roma Parlament vezetője tegnap az Európai Roma Konfe­rencia megnyitóján. A háromnapos budapesti ta­nácskozáson a kontinens 11 orszá­gából érkezett cigányszervezetek küldöttei létre kívánják hozni a 2 —10 millió főre becsült európai cigányság jogi, szociális és kulturá­lis érdekeit képviselő Európai Ro­ma Parlamentet. A testületnek az is a célja, hogy fellépjen a minde­nütt tapasztalható diszkrimináció és előítéletek ellen. A szervezet életre hívására már több kísérlet történt, példá­ul 1990-ben Münchenben, de eddig ez nem járt sikerrel. A rendezvény szervezői remélik, hogy ezúttal siker koronázza vállalkozásukat. Folytatódik a médiatörvény vitaja Az Országgyűlés sajtóalbizott­sága keddi ülésén folytatta a médiatörvénnyel kapcsolatos egyeztetést. A képviselők egyetér­tésre jutottak abban, hogy külön kell választani egymástól a tör­vényjavaslat műszaki, technikai pontjait, és a politikai természetű kérdéseket. A következő hetekre szóló munkaprogramban is sikerül megállapodniuk, s így remélhető, hogy még a parlamenti ciklus ele­jén áttekintik és véleményezik a törvényjavaslathoz benyújtott mintegy 450 módosító indítványt. Ezen indítványok első csomagját várhatóan már ezen a héten meg­tárgyalja a kulturális bizottság. Az albizottság csütörtöki egyez­tető munkaértekezletén — a ko­rábbi bizottsági vitákhoz hasonló­an — most is felvetődött: a tör­vényjavaslat mely pontjai tekin­tendők kétharmadosnak. A libe­rális ellenzék azon a véleményen volt, hogy mind technikai, mind jogi szempontból a törvényjavaslat egészét kétharmados jogszabály­ként kell kezelni. Mint Haraszti Miklós szabaddemokrata képvise­lő kifejtette: véleményük szerint eleve a konszenzus felrúgását je­lentené, ha a törvényjavaslatból kiemelnének olyan szövegrészeket, amelyek elfogadását egyszerű többséghez kötnék. Tankönyvek — szerződéssel Felmentették a titoksértő újságírót (Folytatás az 1. oldalról) vezetője, Petró János tegnap ar­ról tájékoztatott, hogy a Bács- Kiskun megye déli vidékén Kecskemét határáig — lévő is­kolákba két szegedi lerakat, az északi részre pedig a szolnoki szállítja a könyveket. Megtudtuk azt is, hogy a vállalat új, a szü­lők pénztárcájának mindenkép­pen kedvező módszert alkalmaz az értékesítésben. Ugyanis a pá­lyázat megnyerése után felkeres­ték valamennyi iskolát, amelyek­kel az alapellátásra szerződést kötöttek. Ennek előnye: például amíg az 1 -3. osztályosok által használt Képek könyvéért az is­kolában a pedagógusok 80 fo­rintot kérhetnek a gyerekektől, de ha ugyanezt könyvesboltban szerzi be a család, úgy 203 forin­tot kell fizetnie. Jelentős az ár- különbözet a többi kiadványnál is. A Matek 1. iskolai ára 29 fo­rint, a bolti ettől nyolcvannal több. Egyébként az általános iskolá­sok könyveinek hetven százaléka a diákokra vár, s a napokban a középiskolások köteteit szállít­ják. Ám a kiadók és a nyomdák késése miatt jó néhány pluszkört kell futniuk a szállítókocsiknak, amelyek nem jártak még a me­gye legdélibb részén, a nemzeti­ségi iskolákban, hiszen az ott ta­nulók könyveiből még egyet sem szállított a tankönyvellátó. P. S. A Fővárosi Főügyészség felleb­bezett á Fővárosi Bíróság május 25-én kihirdetett ítélete ellen, amelyben Fekete Zoltán újságírót és két vádlott-társát — bűncselek­mény hiánya miatt — felmentette a különösen fontos államtitokra elkövetett államtitoksértés bűntet­tének vádja alól. Az ügyészség a fellabbezést a vádlottak bűnössé­gének megállapítása és a törvény­nek megfelelő büntetés kiszabása végett nyújtotta be. Az ügy előzménye: Fekete Zoltán újságíró a Pesti Hírlap 1991. július 13-ai számában „Betonerőd a föld alatt” címmel olyan cikket írt a nagy tárcsái légvédelmi és repülő lé­gi harcálláspontról, amelyhez a Magyar Honvédség vezérkara elő­zőleg— többszöri kérelem ellenére Földárverés Tasson (Folytatás a: I. oldalról) hivatal munkatársainak. Miután a résztvevők letétbe helyezték az ér­tékpapírokat, dr. Bajnóczi László, az árverés vezetője ismertette a ter­mőföldhöz jutás szabályait, s a ki­jelölt táblák pontos helyét. Az első — 3501 aranykorona értékű. — 158 hektáros területre tizenketten jelentkeztek, közölve, hogy koráb­ban már megegyeztek. így a papí­rok névértékéért azaz aranykoro­nánként! ezer forintért jutottak a parcellákhoz, melyeket továbbra is a helyi szövetkezet művelésére kí­vánják bízni. A második fordulóban tizenegy új tulajdonos licitált 30 hektár le­gelőre és szántóra. Ez esetben a névérték alatt, 700 forintért kelt el egy aranykorona értékű föld. A harmadik fordulóban a négy ár­verésre jelentkező ember egészen 500 forintig — azaz a lehetséges minimumig — nyomta le az ára­kat, amelynek következtében 19 hektárhoz jutottak az új gazdák, mindössze 286 ezer forint értékű értékpapírért. A résztvevők licitálás után tér­képvázlatot kaptak az árverés so­rán szerzett földtulajdonról, amellyel igazolják, hogy ők az új birtokosai a parcelláknak. A kár­pótlási hivatal munkatársai 8 na­pon belül eljuttatják a változáso­kat tükröző adatokat a földhiva­talhoz, mely két hónapon belül díj­talanul méri ki a területeket. A szövetkezetben kijelölt kár­pótlási táblák jelentős része a hét elején nem talált gazdára. Ezért 1993. március 31-éig várhatóan még kétszer rendeznek árverést a faluban. (Holnap riportot közlünk az árve­résről.) Barta Zsolt Tiltakozás a gyógyszerár- emelés ellen Má, amikor a nyugdíjasok 80-90 százaléka a létminimumon, vagy e szint alatt él, a Nyugdíjasok Pártja a leghatározottabban tiltakozik a gyógyszerek árának emelése ellen — hangzott el a párt által rende­zett szakértői vitán, kedden. Michaletzky Vilmos, a párt el­nöke közölte: tudomása szerint a gyógyszergyárak 35-40 százalékos haszonnal dolgoznak. A kereske­delem által felszámított árrést fi­gyelembe véve a gyógyszerek indo­kolatlanul magas áron kerülnek forgalomba. A párt nem tartja jo­gosnak, hogy a több mint 500 mil­liárd forinttal gazdálkodó társada­lombiztosítás épp a gyógyszerek ártámogatására fordított 8-9 milli­árd forintot akarja megtakarítani. A Nyugdíjasok Pártja ingyenes gyógyszerellátást javasol a 70 éven felüli kis- és középnyugdíjasok ré­szére, illetve a súlyos betegségben szenvedőknek. A párt szakemberei ugyanakkor világosan látják, hogy a gyógyszer- áremelést nem lehet önmagában, a gazdasági folyamatoktól függetle­nül vizsgálni, éppen ezért gazdasá­gi kerekeasztal összehívását java­solják. A Nyugdíjasok Pártja, az eddigi tendenciákkal ellentétben, nem a szociális kiadások csökkentését, hanem a GDP, a nemzeti összter­mék gyors növelését látja az egyet­len megoldásnak Magyarország gazdasági problémáinak orvoslá­sára.- nem járult hozzá. A bázis a cikk megjelenésekor és előtte katonai jel­legű államtitkot képezett. A bázis államtitkot képez jelenleg is, annak ellenére, hogy a harcálláspontot 1991. július l-jével törölték a Ma­gyar Honvédség hadrendjéből. A vádirat szerint a vádlottak jogo­sulatlanul szereztek meg és használ­tak fel államtitkot, illetve hozzáfér­hetővé tették azt illetéktelen szemé­lyeknek. A vádlottak—ténybeli be­ismerésük mellett — tagadták bű­nösségüket. Azárt tárgyaláson a vé­dők, bűncselekmény hiánya miatt, a vádlottak felmentését indítvá­nyozták. A Fővárosi Bíróság dr. Strausz János vezette büntetőtaná­csa a nyilvánosan kihirdetett fel­mentő ítéletében a védelem jogi ér­velését fogadta el. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Bosznia USA-támogatást kért Bosznia-Hercegovina a szerb hadsereg kivonását és ezt követő­en tűzszünetet fog követelni a londoni Jugoszlávia-konferencián — jelentette ki hétfőn Zágrábban Alija Izetbegovic. A boszniai elnök a horvát fővárosban találkozott azzal az amerikai szenátusi küldöttséggel, mely tényfeltáró körutat tesz a térségben. Izetbegovic kérte az amerikai szenátorokat, hogy az Egyesült Ál­lamok segítsen a Bosznia-Hercegovinával szemben elrendelt fegy­vereladási tilalom feloldásában. Ugyanakkor hozzátette, hogy egy katonai akció a boszniai szerbek ellen „kedvezőbb” megoldás lenne. Ismét tűz alatt Szarajevó Az éjszakai viszonylagos nyugalom után tegnap délelőtt ismét rakéták, illetve aknavetők tüze alá került a boszniai főváros: a boszniai elnöki palotát és a boszniai katonai vezetés főhadiszállá­sát lőtték a szerb erők, miközben a muzulmán fegyveresek a város északnyugati részén próbálták meg áttörni a szerb állásokat. A bosnyák hatóságok kedden 48 órás tűzszünetet hirdettek Szara­jevóban, k ímélendő a polgári lakosságot az egyre több ember életét kioltó tüzérségi lövedékektől és az orvlövészek golyóitól. Bosznia- Hercegovinában a hétfői heves harcok során 93 ember halt meg, 27l-en pedig megsebesültek. Szomorú rekord: a közel 5 hónap óta dúló háború — eddig most szedte egyetlen nap leforgása alatt legtöbb áldozatát. Egyedül a fővárosban, Szarajevóban harminc- ketten vesztették életüket, itt a sebesültek száma 131 volt. Újabb összecsapás Rostockban Hétfőn este ismét összecsaptak a rendőrökkel azok a fiatal német bőrfejűek, akik harmadik napja ostromolják a rostocki menekültügyi központot. A legutóbbi összecsapásra azt követően került sor, hogy a rostocki hatóságok elszállították az épületből az ott lévő mintegy 200 menekültet. A bőrfejűek kövekkel támadták a rendőröket és több gyújtópa­lackot doblak az. épületre. Az egyik ablakon bedobott benzines üvegtől a központ előcsarnoka kigyulladt. Kiújultak a grúz—abház harcok Tegnapra virradóra kiújultak a harcok a Grúziától elszakadni vágyó Abháziában a helyi nacionalisták és a grúz kormányerők között. Az Interfax orosz hírügynökség abház forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy az abház erők Szuhumiban és a terület déli részén levőGadra városában hadműveletekbe kezdtek, s az akciók során negyven grúz, illetve öt abház vesztette életét. A grúz hatósá­gok viszont arról adtak hírt, hogy az éjszaka folyamán sikerült behatolniuk az ellenség állásaiba. Négypárti pozsonyi találkozó A Duray Miklós vezette Együttélés Politikai Mozgalom kezde­ményezésére hétfőn Pozsonyban négypárti találkozót tartottak a szlovákiai magyar politikai erők. Céljuk a szlovák alkotmányter­vezetet érintő közös állásfoglalás kialakítása volt Elismerő sajtóvisszhangok Magyarországnak eddig is igen jó sajtója volt a sevillai világkiál­lítás kapcsán, de a hétfői magyar nap eredményeiről még az előz­mények ismeretében is meglepő terjedelemben cs részletességgel számoltak be a lapok, a rádió és a televízió. Az ABC című országos napilap tudósításában az események bemutatása mellett külön is hangsúlyozza, hogy Magyarország és Spanyolország a közelmúltban nyerte vissza demokratikus sza­badságát, ezért mindkét országnak szüksége var* arra, hogy való- sághübb országképet mutasson magáról Európa előtt. Moszkva békíteni akar Lázas diplomáciai munkába kezdett az orosz vezetés az abháziai és a karabahi konfliktus befejezése érdekében. A védelmi minisztérium felvette a kapcsolatot a grúz és az örmény katonai vezetéssel, és meg­egyeztek, hogy hamarosan háromoldalú találkozót tartanak. Előzőleg bejelentették, hogy Borisz Jelcin elnök és Eduard Sevardnadze, a grúz államtanács elnöke a közeli napokban sürgős megbeszélést folytat. Új főparancsnok a flotta élén Borisz Jelcin orosz elnök Feliksz Gromov tengernagy személyé­ben új főparancsnokot nevezett ki az orosz haditengerészet élére, leváltva ezzel Vlagyimir Csernavin tengernagyot, akit Ukrajna a fekete-tengeri flotta körüli vita kiélezésével vádolt. Jó az öreg Ford a háznál! V, A tiszakécskei Miniprofit Kft. számít a régi­ekre. Tudjuk jól, hogy a Ford használ­tan is megéri az árát. Hozza el hozzánk né­hány éves Fordját. Rend­kívül előnyös feltételek mel­lett megvásá­roljuk. * Mivel Ön úgyis kitart jól bevált típusa mellett, régi Fordját nálunk a legújabbra cserélheti. Az új gépkocsiját kölcsönözheti, lízingelheti, és részletre is megvásárolhatja. Szervizünk szakképzett munkatársai 10% munkadíjkedvezményt adnak vásárlóinknak azért, hogy .. . NE ÁLLJON MEG A MENET! * MINIPROFIT KFT., Tiszákécske, Szolnoki út 42. Tel./fax: 76 41-236 Ziccer & SCH'on reklám

Next

/
Oldalképek
Tartalom