Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-30 / 102. szám
2. oldal, 1992. április 30. PETŐFINEK Majális ’92 — Hercegszántón hagyomány, hogy május l-jén kispályás labdarúgótornát rendeznek. így lesz az idén is. Sindler László főszervező elmondta, hogy az eddigi Felszabadulási Kupa helyett Május 1. elnevezéssel alapítanak serleget. A találkozóra várják a helyi és környékbeli csapatok jelentkezését. Új a versenykiírásban, hogy a bajnokságban részt vevő felnőttcsapatok igazolt versenyzői a tornán nem szerepelhetnek. A program 9 órakor kezdődik a helyi sportpályán. — Ladánybenén a Baracsi úti széktói iskolánál 10 órától egész napos majálist rendeznek, piknikalapon, de lesz számos labdajáték, a zenét pedig a Harmonika zenekar szolgáltatja. A tábortűzgyújtás 20 órakor kezdődik. — Kerekegyházán a Pongrác- tanyán rendezik a majálist. Szinész —községi meccs, folklórműsor, néptánc-, lovasbemutató, sárkány- repülés, sétakocsikázás a program. — Kiskunhalason a Szocialista Párt helyi szervezete az ágazati szakszervezetekkel közösen 9.30 órától a munkásszolidaritás jegyében majálist rendez a mozi előtti téren. A jelmondat: „Jogot a munkához, a tisztességes megélhetéshez!” A programban fellép a Halas néptáncegyüttes, Nagy Attila színművész, a városi gyermek Ki mit tud résztvevői, a Szilaj citerazene- kar, a Panell rock, a kecskeméti Katona József Szinház művészei és a vasutaszenekar. A gyerekeknek játékosversenyeket rendeznek, sok-sok meglepetéssel. Az ünnepi köszöntőt Nyers Rezső országgyűlési képviselő mondja. — Szabadszálláson 10 órától „Futaszállás” címmel községi futóversenyt rendeznek, az eddigi nevezések alapján több mint négyszáz indulóra számítanak. Délután 2 órától a Denevér klubban hat amatőr rockegyüttes részvételével vetélkedő lesz, majd 15 órától a stadionban az öregfiúk a helyi Radnóti SE csapatával futballmérkőzést játszanak. Lesz 11-esrúgó- verseny is, majd a vállalkozóked- vűek szkanderbajnokságon mérhetik össze erejüket. Az egész napos program á Denevér klubban diszkóval zárul. — Imrehegyen a községi sportpályán pénteken 9 órakor kezdődik a Bács-Kiskun megyei önkéntes, vállalati, ifjúsági és diáktűzol- tó-verseny, aminek eredményhirdetése 12.30 órakor lesz, majd a közös ebédnek az általános iskola ad otthont. — Kalocsán búcsújellegű majálist rendeznek délelőtt az Érsekkertben. Délután 2 órától pedig a városi sporttelepen Kajális címmel mozgalmas programot kínálnak a szervezők. Lesz például kövérek —soványak futballmeccse, kerékpáros ügyességi verseny, kötélhúzás, sőt sörivók versenye. — Kunszentmiklóson összevont városi rendezvény nem lesz, hanem a diákönkormányzat az általános iskolásoknak túrát szervezett. Néhány üzem, munkahely és a sportkör sajátos módon megemlékezik május 1-jéről. — Lakitelek. Május l-jén majálist szerveznek a Lakitelek Alapítvány támogatásával a lakiteleki sportpályán és piactéren. A műsor délelőtt 9 órakor kezdődik. Program: kispályás labdarúgótorna, Kemény Henrik bábművész, Kóka Rozália székely mesemondó műsora, karatebemutató, óvodások műsora, nagycsaládosok megajándékozása. Délután 14 órától a szolnoki fúvósegyüttes térzenét, szolgáltat, 16 órától a magyar öregfiúk és a lakiteleki öregfiúk válogatott labdarúgó-mérkőzésre kerül sor. A játékvezetők: Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Czibor Zoltán, Hidegkúti Nándor. Fő at- rakció; ökörsütés, Lakitelek legnagyobb „ökre” kerül terítékre. Főzőverseny a legjobb szakácsok között. Este sportbál a művelődési házban. Kiegyezést sürgetnek a szakszervezetek között Az Autonóm Szakszervezetek Országos Koordinációját alkotó szervezetek kiegyezést sürgetnek a különböző érdekvédelmi tömörülések között. Javaslatuk szerint közösen kialakított kezdeményezésekkel kell tárgyalóasztalhoz ülni a kormánnyal és a munkáltatók képviselőivel a gazdasági és szociális fórumon. így van esélyük ered- rhényekre a jövő évi költségvetés szociális és foglalkoztatáspolitikai intézkedéseinek előkészítésében. A szakszervezeti választásokra közös megoldást javasolnak, mintsem külső erők akaratának ráeről- tetését az érdekvédelmi szervezetekre. A szakszervezeti vagyon teljes körű számbavételét és döntő részének közös működtetését tartják elfogadhatónak és megegyezést javasolnak abban is, hogy e téren senki ne tegyen egyoldalú lépést. Az autonóm szakszervezetek azt tapasztalják, hogy a túlpolitizáltság, a szakszervezetek között folyamatosan gerjesztett konfliktusok, az egymás közti marakodás idegesíti a munkavállalókat. Véleményük szerint a testvérharc helyett a szolidaritás, a társadalmi nyugalom és a rend megőrzése lehet csak a szakszervezetek közös, alapvető érdeke. Korszerűtlen sztrájk? Valószínűleg nem hitték a gondtalan majálisra készülődő Bonnban, hogy rövid néhány nap leforgása alatt ennyi viharfelhő gyűlik össze a német politikai égbolton. Genscher külügyminiszter váratlan lemondása, az utódlása körüli látványos kötélhúzás mellett a közalkalmazottak kezdetben szórványos, ám csakhamar országos méretűvé növekedett sztrájkakciói régóta nem tapasztalt mértékben borzolják a polgárok idegeit, s okoznak gondot a kabinet illetékeseinek, köztük nem utolsósorban Kohl kancellárnak. Hajlamosak vagyunk — hazai, mindennapi problémáinkból kiindulva — úgy hinni, hogy a fejlett szociálpolitikájú európai országokban már nemigen kell ilyen kiterjedt akciókra számítani. Ám a hamburgi repülőtéren tornyosuló, elszállítatlan teheráru, a bezárt pénztárú állami színházak, s elsősorban a teljes bénulással fenyegető tömegközlekedés és a posta csikorogva járó gépezete arra figyelmeztet: tőlünk nyugatra sem mindig, minden rózsaszín. S a jelek szerint a békés, háttérben folyó közvetítő tárgyalásoknak is megvan a határuk, amelyek után — bármennyire „korszerűtlennek” hasson is — működik a sztrájkfegyver. Ki vállaljon áldozatokat ? Úgy tűnik, nemcsak nálunk időszerű ez a kérdés. A .jelenlegi gazdasági helyzetben nem kockáztathatjuk a gyorsuló inflációt — így a német munkaadók. Ne lent, a fizetésekkel kezdjék a takarékosságot — így viszont a munkavállalók. Az indulatok, az érvek ismerősek. Az viszont lényeges eltérés, hogy idehaza mostanság mintha inkább a különböző szakszervezetek között húzódnának a fő frontvonalak, s a majális előtt sem annyira az érdek- védelem, hanem ez a belharc állt előtérben. Ami a munkaadóknak és a munkavállalóknak egyaránt rossz: nehezíti ugyanis a józan megegyezést. Szegő Gábor Romániai népszámlálási adatok Tegnap a bukaresti Országos Statisztikai Hivatal székhelyén rendezett sajtóértekezleten közzétették a január 7. és 14. közötti időszakban lezajlott romániai nép- számlálás — egyelőre ideiglenes — adatait. Eszerint Románia népessége 1992. január 7-én 22 millió 749 ezer volt, egymillió 189 ezerrel, azaz 5,5 százalékkal több, mint az 1977-es népszámlálásnál. A népszámlálás adatai szerint Románia legnépesebb megyéi a munténiai Prahova és a moldvai Jasi, a leggyérebben lakottak pedig az erdélyi Kovászna, illetve Szilágy megye. Bukarest lakossága — a fővároshoz tartozó Ilfov mezőgazdasági körzettel együtt — 2 millió 349 ezer, ami 11,6 százalékos növekedést jelent 1977-hez képest. A romániai városi lakosság aranya 54 százalék. A legtöbb városlakó Brassó, Hunyad, Constanta, illetve Szeben megyében él. A népesség nemzetiségi és felekezeti megoszlásáról nem közöltek adatokat. Mint hangsúlyozták, az adatok feldolgozása még nem fejeződött be. A kérdéskörben május végén újabb sajtótájékoztatót tartanak, amelyen, tekintettel a téma érzékenységére, jól előkészített és táblázatokba foglalt, reményeik szerint igen meggyőző adatokat bocsátanak majd az újságirók rendelkezésére. — ász — Nyit a széktói kemping Ma kinyit a kecskeméti autóskemping. Az idén üzemeltetőt váltott intézményt a Bácsvíz Rt. versenytárgyalásán győztes Kiskunsági Vendéglátó Vállalat fogja üzemeltetni — szándékai szerint gazdaságosan. Mi lesz az alpári nyári gáttal? (Folytatás az 1. oldalról) A vagyonátadó törvényből következik, hogy a területek az érintett települési önkormányzatok tulajdonába mehetnek át. így következő lépésként a megye vagy hitelt nyújtana részükre a munkák fedezetéül vagy a 3 megye átvenné a kijelölt részeket, s utána ők gondoskodnának a fenntartásról. Ez adott esetben vállalkozást is lehetővé tenne, nem mondhatnának azonban le a védett területeken levő földek, ingatlanok, üdülők tulajdonosainak hozzájárulásáról. Amely egyébként az ő érdeküket is szolgálja, hiszen az árvédelem révén földjük, épületeik értéke is magasabb. Hasonló hozzájárulást egyébként az eddigi tulajdonosok is fizettek. A leltár szerinti átvétel kedden volt, tegnap írták alá a szerződést. Lényeges változás nincs, a széktói kempingben nagyjából ugyanolyan szolgáltatást vehetnek igénybe a vendégek, mini korábban. PARTHÍREK Fidesz-majális Bácsalmáson Zenés ébresztő, játékos vetélkedő, díjtalan filmvetítés és sportrendezvények szerepelnek azon az egész napos és több színhelyű rendezvényen, amely a Fidesz szervezésében kerül lebonyolításra május 2-án, szombaton. A rendezvény díszvendége Deutch Tamás országgyűlési képviselő. Halasi ünnep Neves előadóművészek és együttesek részvételével, a munkásszolidaritás jegyében közös majálist szervez a kiskunhalasi MSZP-szervezet és az ágazati szakszervezetek, május l-jén, délelőtt fél tízkor a mozi előtti téren. Ünnepi köszöntőt mond Nyers Rezső országgyűlési képviselő. /tm EXPRESS UHZ4SI IROD/1 Utazzon a tavaszból a nyárba 10 napos utazás tengerparti üdüléssel, kedvezményes áron Spanyolországba Útvonal: Kecskemét—Rábafü- zes—Tarvisio—Ventimiglia— Costa Brava. Elhelyezés: 2 ágyas zuhanyzós szállodai szobában a Costa Bra- van (7 éjszaka+ 1-1 éjszaka a buszon). Utazás: az EXPRESS új BOVA FUTURA luxusbuszával (48 férőhely, légkondicionáló, video 2 tv-monitorral, minikonyha, WC). Időpont: 1992. május 25—június 3. Részvételi díj: teljes panzióval: 16 000,— Ft/fö, • reggelivel: 12 000,— Ft/fö. Jelentkezés: EXPRESS UTAZÁSI IRODA, Kecskemét, Dobó I. krt. 11. Tel.: 29-236, tlx.: 26-319, fax: 46-934. 14/4 Elhunyt Déri János Elhunyt Déri János újságíró. A népszerű televíziós személyiséget 41 éves korában, otthonában érte a halál szerdán reggel. A családjától kapott tájékoztatás szerint Déri János néhány héttel ezelőtt Mexikóban járt kezelésen, s az elmúlt héten pénteken érkezett onnan haza. MAGYAR-KÍNAI TÁRGYALÁSOK Kalandorok kíméljenek! Magyarország és Kína között nincsenek érdekellentétek, nem terheli probléma a kétoldalú kapcsolatokat — mondta Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter szerdán Pekingben Li Peng kínai kormányfővel folytatott megbeszélése után tartott szűk körű sajtótájékoztatóján. A kétoldalú viszony egyetlen gyenge pontjának a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok alacsony szintjét nevezte, hangsúlyozva azonban, hogy ennek okai nem politikai természetűek. Jeszenszky Géza úgy vélekedett, hogy a két ország között a vízum- kényszer részleges visszaállítása sem okoz problémát. Hangsúlyozta, hogy kínai vendéglátói nem bírálták a vízumügy felülvizsgálatát. — A vízumkényszert azért kellett (részlegesen) visszaállítani, hogy szabályozható legyen a forgalom, kiküszöbölhetők legyenek a törvénytelenségek. A Magyarországon tartózkodó kínaiak közül sokan semmi törvénybe ütközőt nem követtek el, de sajnos, az ellenke- zőjére'is számos példa van — indokolt a magyar külügyminiszter pekingi sajtóértekezletén. Hozzáfűzte: azok a kínaiak, akik legális tevékenység céljával kívánnak Magyarországra jönni (például üzleti vagy tudományos tevékenységet akarnak folytatni), meg fogják kapni a vízumot, előttük az ország éppen úgy nyitva áll, mint más országok polgárai előtt. A kalandorokat és a bűnözőket azonban távol kell tartani. Végül hangsúlyozta: Kínának sem érdeke, hogy kétes egzisztenicájú elemeket exportáljon. A magyar külügyminiszter kifejtette továbbá: Li Peng kínai kormányfővel folytatott megbeszéléséből is azt a tapasztalatot szűrte le, hogy Kína és Magyarország számos világpolitikai kérdésben egyet tud érteni, noha a két ország más és más úton keresi boldogulását. Mint mondta, ilyen közös érdek például, hogy a Szovjetunió utódállamai rendezzék egymás közötti viszonyukat, és kiemelkedjenek mély gazdasági válságukból. Szavai szerint a két ország abban is egyetért, hogy az ENSZ-nek most páratlan lehetőségei vannak számos globális és regionális probléma kezelésére, illetve megoldására. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Újabb jugoszláv támadás Nagyszabású támadást hajtottak végre a jugoszláv hadsereg egységei és a szerb szabadcsapatok Bosznia-Hercegovina egyik tartományi központja, Mostar ellen. Nehéztüzérségi lövedékek csapódtak be szerdára virradóra a történelmi város szinte valamennyi kerületében, jelentékeny károkat okozva. A hajnali órákban is folytatódtak a szerb támadások Szarajevóban. A fegyveres akciók egyik célpontja a televízió épülete volt. Szerb szélsőségesek támadták meg a Szarajevótól délkeletre lévő egyik muzulmán települést, Ustikolinát. Kedden késő este Eszék és Vinkovci is tüzérségi tűz alá került. A horvátországi frontszakaszokon reggel viszonylagos nyugalom volt, de már a délelőtti órákban több helyütt általános riadót rendeltek el. Lemondott a külügyek irányítója Milivoje Maksic jugoszláv külügyminiszter-helyettes kedden bejelentette. hogy azonnali hatállyal lemond hivataláról és nyugdíjba vonul. A lemondás meglepetést váltott ki Belgrádban. A múlt év novembere, Budimir Loncar szövetségi külügyminiszter távozása óta a 64 éves Maksic volt a jugoszláv külügyek irányítója. Horvátország segítségre szorul Az Európai Közösségek pénzügyi segítségét kérte a Boszniából érkezett menekültek támogatásához Franjo Greguric horvát miniszterelnök. Greguric Brüsszelben elmondta, hogy Boszniából néhány hét alatt 200 ezer menekült áradt a háborútól amúgy is megviselt Horvátországba. A közösség már 17,5 millió ECU (mintegy 21 millió dollár) segítséget nyújtott a függetlenné vált köztársaságnak, de kész megvizsgálni az újabb kérést. Jugoszlávia kizárását követelték Ausztria. Magyarország és Szlovénia az AFP francia hírügynökség értesülése szerint azt követeli, hogy zárják ki Jugoszláviát az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletről (EBEÉ). A finn fővárosban szerdán kezdődött meg az EBEÉ Jugoszláviával foglalkozó rendkívüli tanácskozása. A Szerbia és Montenegro által létrehozott új jugoszláv államszövetséget az ülésen nem képviselte senki. Ukrán—orosz flottatárgyalás Odesszában tegnap délután mégiscsak megkezdődtek az ukrán orosz flotta tárgyalások, miután röviddel a kitűzött időpont előtt befutott az orosz küldöttség is. Moszkvai közlés szerint a megbeszélések csütörtökön befejeződnek. Jurui Jarov, az orosz parlament elnökhelyettese a repülőtéren adott nyilatkozatában kifejezte reményét, hogy „civilizált módon” fogják megoldani a vitás kérdéseket. A tárgyalások szinhelyéhez közel az Ukrán Népi Mozgalom (RUH) helyi aktivistái tiltakozó táblákkal fogadták az orosz delegációt. — Moszkvai ragadozók, el a kezekkel a flottától és a Krímtől! Le az orosz kormány területi követeléseivel és politikai zsarolásával! — hirdették a feliratok. Tüzérség lőtte Hankendit Tizenhárom ember vesztette életét Hankendiben tegnap a Sasából indított tüzérségi támadásban. Egy nappal korábban Grad típusú rakétákkal is támadást intéztek az örmények lakta Hanken- di ellen, amelynek következtében egy gyerek meghalt és több személy megsebesült. Bush győzött Pennsylvaniában George Bush amerikai elnök kedden fölényesen megnyerte az előválasztást Pennsylvania államban, s ezzel biztos lehet abban, hogy ő lesz a Republikánus Párt jelöltje a novemberi elnökválasztáson. A demokratapárti Bili Clinton is jelentős arányban győzött megmaradt demokrata vetélytársa, Jerry Brown, volt kaliforniai kormányzó felett, de az utóbbi már jelezte, hogy mindenképpen versenyben marad a júliusi pártkongresszusig. Erőszak és zavar Kabulban Az erőszak és a zavar megnyilvánulásai tapasztalhatók lépten- nyomon Kabulban. Bár a belügyminisztériumot a Dzsamiat-i- Iszlami fegyveresei szerdán reggelre bevették, Gulbuddin Hekmat- jar hívei még nem adták fel teljesen a hatalomért folytatott harcukat. Több negyedből még mindig fegyverropogás és robbanás hallatszik. Az áram gyakori kimaradása miatt a vízszolgáltatás is szünetel. Közben Benőn Sevan, az ENSZ főtitkárának különmegbizottja szerdán, 48 órás teheráni látogatás után visszatért Iszlámábádba. OPEL ASTRA-NYEREMÉNYJATEK PETÓFÍ PÉPE Te vagy a sztár — amióta Astrával jársz! Aki ült már Opelben, annak van fogalma róla, mivel utasítja maga mögé versenytársait a cég Európa autópiacán. Jó úton jár, aki Astrára vár! Tormásiék szeretettel várják a megrendelőket Kecskeméten, a Jász u. 24. alatt, telefonjuk: 76/21-593. Akik —»,a kft. és a PN közös nyereményjátéka idején, május 30-áig Astrát rendelnek náluk, azok között 30, 20, illét- .1 ve 10 százalékos árkedvezményt sorsolnak ki. 1 Előfizetőink keressék lapunkban a szerencseszel- * vényt— a megjelenés előtti napon itt négylevelü lóhe- , re található —, kitöltve küldjék be címünkre: Petőfi Népe, 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. A borítékra írják rá: OPEL ASTRA. Egy újság áráért — egy Opel! TORMÁSI KFT. OPEL-márkakereskedő és -márkaszerviz Kecskemét, Jász u. 24. Telefon: 76/21-593