Petőfi Népe, 1992. április (47. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-28 / 100. szám

1992. április 28.. 8. oldal PÉNZ, VÁLLALKOZÁS, PIAC A KÖLCSÖNBÍRÁLATNÁL A HELYI SZAKEMBEREK VÉLEMÉNYE A DÖNTŐ Új vezető a kiskunfélegyházi OTP-fiók élén A kiskunfél­egyházi OTP- fiók élére nem­rég új vezető került. Kis Fe­rencet kineve­zésekor nem kellett bemu­tatni a munka­társaknak. Gyermekkora óta a jászkun városban él és korábban már dolgozott az Országos Taka­rékpénztárnál; a hálózati osz­tály munkatár­sa volt. — A cégnél el tudták felejteni a hűtlenségét? Ferenctől. Visszahívtak, barátsággal fo­gadtak! Lehet, hogy nem is voltam hűtlen? Szívesen jöttem vissza. 1971-ben, közvetlenül az érettségi után, az OTP megyei igazgatósága volt az első munkahelyem. A háló­zati csoport úgynevezett „helyette­sítő munkatársa" lettem. Volt al­kalmam megismerni a szervezetet és a'megyét. Kiskunmajsán, Csá­szártöltésen, Kecelen, Szalkszent- mártonban és Kunszálláson is dol­goztam. Később — már a főiskola elvégzése után — megyei revizor lettem. Mindenkit ismertem a cég­nél és igyekeztem alaposan megfi­gyelni a pénzintézeti munka titka­it. Sajnos egyes, nem kívánt jelen­ségekről eltért a véleményem az akkor megyei igazgatóhelyettesé­től. Akik most visszahívtak, úgy látták: nekem volt igazam ... — Ön tíz évig a helyi tanácsnál, illetve az önkormányzatnál dolgo­zott, Kiskunfélegyháza pénzügyeit intézte. Megítélheti tehát, miként változott egy évtized .alatt az OTP. — Visszatérésemkor örültem, hogy sok kedves régi barátom, munkatársam ismét a kollégám lett. A szervezetnél fontos érték a személyiség. A csapat nem sokat változott. Maga a cég azonban tel­jesen más. Ez egy igazi európai nagybank. Sokat könnyített a munkán a széles körű elektronizá- ció. Még ma is van kulimunka az adminisztrációval, de ez nem is ha­sonlítható a régi idők robotjához. Ismerem a terveket, a fejlődés nem áll meg. A bankközi átutalások például hamarosan sokkal gyor­sabban mennek majd, mint most. Az ügyfélfogadás módja és helye is megváltozik hamarosan. Partnere­inkkel kulturált körülmények kö­zött tárgyalhatunk majd; a pultnál nem láthatnak majd egymás kár­tyáiba. Új számomra a kiterjesztett önállóság is. A cég megbízik a szakemberekben. A kölcsönbirá- latoknál a helyismeret a döntő. Nem kell minden ügyben Kecske­métre rohannunk. — Változott az ügyfélkör is? — Igen. Új világ — más problé­mákkal kell szembenéznünk. Egy banki vezető ma legtöbbet a ma­gán- és a társas vállalkozásokkal foglalkozik. Bízva gondolhat rá, hogy ha jól dolgozik, nagyban hozzájárulhat egy-egy település fejlődéséhez; az emberek gazdago­dásához, boldogulásához. — Ma már több helyre is mehet valaki pénzért. Kiskunfélegyházán is van vagy hat bank. — A pénzpiacon is verseny van. Ma egy fiókvezető nem húzódhat be az irodájába. Magának kell fel­kutatni a kapcsolatokat, hogy a pénzt, amit a betétesek nála he­lyeztek el — meglehetősen magas kamatra - a legkisebb kockázat­tal és a legnagyobb haszonnal ki is tudja helyezni. Azokat kell megke­resni, akik igazából nem is akartak banki pénzt a vállalkozásukhoz. Ezeknél az ügyeknél segít sokat, hogy itt éltem le az életemet Fél­egyházán. Bizalommal fordulnak hozzám az ittlakók, talán a jó ta­nácsaimat is elfogadják. — Már visszatérése óta is sike­rült útra indítani olyan vállalkozást, amelyre büszke, amit a magáénak tud? Igen. Szívesen segítettem pél­dául a városi televízió megalapítá­sánál. Úgy tűnik, nem marad el a siker. Több kistermelő és gazdasá­gi társaság szintén a segítségünk­kel indult az elmúlt hónapokban. Megmondom őszintén, én azt is a sikerek közé sorolom, amikor egyeseket lebeszéltünk az indulás­ról. Azt tanácsoltuk nekik, hogy várjanak még, fölöslegesen ne koc­káztassanak. Csak a jól megalapo­zott vállalkozás lehet sikeres, öröm- és haszonszerző ... Farkas P. József • Kis Ferenc: — A csapat nem sokat változott, de a cég teljesen más. (Fotó: Walter Péter) kérdeztem Kis BÖNGÉSZDE Aki itt KERES, az talál partnert! Az ÚJdonSÁG-gal, a KERESLETEK lapjával együttműködve közöljük az alábbi KERESLETI Üzleti itífiOTftfáelökat. A éíftték ára: 450 Ft + áfa. (Az ettől eltérő árakat külön jelezzük.) Megrendelhetők cégszerűen írás­ban, valamint utánvéttel vagy személyesen a következő címen: KISZÖV, 6001 Kecskemét, Katona J. tér 18. Tel./fax: 76/22-692, telex: 026-714. Kérjük, megrendeléskor hivatkozzék a PN-kalauzra! U2636 1000 Ft-os hír. Keresünk havi 10 tonna fokhagymát, 1 millió üveg 0,7 1-es meggykompótot. magas olajtartalmú napra­forgómagot, 10 000 tonna barna cukrot. —U2638 1000 Ft-os hír. Vennék 30x40- es márványcsempét, évi 300 000 m2 nyers, kezeletlen, 500 x 70 x 20 mm méretű tölgyfa parkettái. U2639 Keresek 1", 2” szovjet fenyő fű­részárut évi 10 e m3 mennyiségben.-U2640 1000 Ft-os hír. Keresünk né­metországi szállításra 8 tonnás tehergépko­csival rendelkező szállítót, heti egy alkalom­mal történő folyamatos szállításra. Teher­gépkocsi bérlése is lehetséges. —U2617 Nagykereskedő sürgősen vásá­rolna libamájat, kacsahájat Spanyolország­ba. U2618 Olasz befektető keres 1000 m2 ipari fedett területet fagylaltgyártásra (inf- rastr.)- U2670 Német cég 3 éves időtartamra keres beszállítót precíziós hegesztett acél asz­talkeretre (754x 320x 350 mm) és -329 x 270 x 1,5 mm-es kicsípett, lyukasztott acéllemezre. Csak kiválóan felszerelt, jó né­met tudást produkáló cégek jelentkezzenek. Rajzok az Újdonságnál megtekinthetők. (A cég 1992. február 28-ai levele alapján.) U2230> Vennék ponthegesztő gépet 0,6 mm-es acéllemezek kétműszakos, óránként 2000 pont hegesztésére legyen alkalmas. Víz­hűtéses, közepes teljesítményű asztali vagy telepíthető, kettő darab! —U2641 Német cég gyártót keres többfaj­ta gumialkatrészre. A minőségnek világszín­vonalúnak kell lenni! Kapcsolatfelvétel né­met nyelven! U2642 Vennék 8 db használt (4—8 év közötti) 30 személyes FIAT vagy Renault típusú autóbuszt. Várjuk a beszállítók jelent­kezését árajánlattal. U2643 Vennék szabvány szerinti EUR- raklapot. ab telephely Árajánlatot kérek! —Ü2644 Szabad kapacitást keresünk présponthegeszi h- U 2645 G)falót keresünk bükk és tölgy lépcsőlapok gyártására.- U 2640 Vennék bizományosi árusításra (frekventált helyen). ndcnfajta faárut. (Pl. kerítéselem háztartási faáru stb.) U2647 \ nnék állati belsőséget kutya- és macskaeledel készítéséhez. (Szív, máj, tü­dő, gyomor stb.) Mennyiség, ütemezés, ár­ajánlat. U2648 Vennék maradék ipari terméket bébi-, gyermek-, női, férfi alsó és felsőruhá­zat. kiegészítők. Téli és nyári ruhák. U2649 Vennék maradék fémipari ter­mékeket: lakás belső ajtó, ablak, szerszámok stb. —U2140 Gombaüzlet! Mezőgazdasági termelők, figyelem! Kihasználatlan istállók, ólak, pincék, épületek stb. hasznosítására ajánljuk a jól jövedelmező csiperkegomba­termesztést. Termesztő-alapanyagot, tech­nológiát, szaktanácsadást biztosítunk. A csi- perkegomba-termést visszavásároljuk! —U2347 Gyermekbútorok (ágyak, komó­dok) gyártására keres vállalkozót német cég (február 17-ei leveli alapján). Német nyelven levelezni! —U2347 Vennék használt szabadsugaras szemcseszóró berendezést. —U2447 Vennék vagy lízingelnék közepes kapacitású, használt Cola-töltő gépsort. —U2450 Keres garzonlakást Kecskemé­ten egy kft —U2510 Fíavi 100 m3 keményfa raklape­lemet veszek (akác, cser, tölgy). Méretek 22 rpm x 8 cm, 22 mm x 10 cm, 22 mm x 12 cm, hossz.: 100—120 cm. —U2515 Gyártókat keresek kemény fából készülő export minőségű rakodólapra, meg­adott minta szerinti kivitelben (magyar vál­lalkozó).-U2520 Euro-paletták szállítóinak né­met nyelvű cégszerű ajánlatát várja német cég. —U2609 Gyártót keresünk, cégszerű ára­jánlatot várunk, majd bükkfából készült, át­mérő 6,8x30 mm-es, köldökcsapra. Az I. osztályú minőséget kézi válogatással kell biz­tosítani. (Havi 20 tonna.) —U2675 UIC-Norm. 435—2 szerinti EUR-raklapot venne német cég, levelezés nyelve: német. —U2676 Arab cég reexportra keres élel­miszer-ipari gépeket, éttermi és áruházi be­rendezéseket, mérlegeket. —U2677 Keresek komplett argon védőgá- zas hegesztőkészüléket. —U2678 Német cég sátorgyártásban mű­ködne együtt magyar gyártókkal. Németül lehet kommunikálni. >—U2679 Malmok, olajmalmok részére berendezéseket és mérlegeket keres arab cég reexportra. —U2660 Olasz cég 20 százalék nejlon, 80 százalék gyapjú összetételű, 1/16 000-es fo­nálból készült, festésre alkalmas, nyers puló­vereket vásárolna. —U2681 Vennék nagy mennyiségben ma­lomipari búzát. —U2682 Német cég kocka alakú összekö­tő láncot vesz szállítógépek összekapcsolásá­hoz. —U2683 Spanyol cég polipropilén és poli­etilén, fonott táskákat venne. Jelenleg 55 x 95 cm méretű polipropilén rétegelt tás­kákat keres. —U2684 Olasz cég csomagoláshoz szük­séges 80 x 80 mm-es, bármilyen hosszú falé­ceket, és 1345x85x 18, 1345x50x 18 és 950 x 80 x 23-as léceket keres. —U2685 Vennék exportra pattogatni való kukoricát, tétel- ár-, specifikációmegjelölés­sel. —TJ2686 Lószerszámot, nyerget, kantárt, egyéb bőrfelszerelést vesz USA-cég. —UU2607 Olasz cég partnert keres műa­nyag táskák füleinek gyártására, magas és alacsony sűrűségű polietilénből, 60 to/hó. —U2589 Zónái 879. Keresünk gyors meg­térülési lehetőséget 80 millió forint beruhá­zási hitelhez. —U2601 Olasz cég keres partnert ma­gyarországi szállítmányozásra, aki tapaszta­lattal és kamionparkkal rendelkezik.- -U2687 Svájci cég vegyes vállalat alapí­tására partnert keres. (KID méretű, színű, vastagságú nyomott mintás polietilén zsá­kok és zacskók). A svájci cég 10-12 millió SCF értékben hoz be apportként a vállalko­zásba gépeket. Marketing és piaci ismereteit átadja. —U2689 Vennék gyapjút, minőségtől füg­gő áron. Minimális tétel: 5 tonnától. Fizetés a szállítást követően 30 napon belül, kp.- ben. —U2691 Csomagolt pattogatni való ku­korica iránt érdeklődik dél-afrikai cég. Vá­kuumcsomagolt kiszerelést előnyben részesít (Whole kernel com.) —U2692 Izraeli külker, cég export-import tevékenységre kölcsönös képviselettel part­nert keres. Kapcsolatfelvétels csak angöl nyelven! —U2693 Belga cég Benelux-államokba akar friss gyümölcs- és zöldségféléket expor­tálni exportcsomagolásban. Ajánlatokat kér, tárgyalásra, ha kell. Magyarországra utazik. —U2694 Vennék magyar búzát cca 30 vagonnal. U2695 Vennék több színben egyszerű kivitelű pamutpólókat. Szin-, méret-, áraján­latot kérek. U2696 Spanyol cég nyers és cserzett borjú-, illetve marhabőröket venne. A havi rendelések végösszege elérheti az évi 340 ezer darabot. Fizetés 90 napos akkreditív útján, esetleg késztermékek szállításával történhet. Kapcsolatfelvétel angol nyelven! —U2697 Fakereskedés céljából vennénk fenyőrönköt és fűrészárut. —U2698 Holland cég venne keményfa (tölgy vagy akác), valamint kovácsoltvas kerti bútorokat. Kommunikálni angolul le­het. —-U2699 A Magyar Köztársaság nagykö­vetsége etióp cégek keresleteit az alábbiak­ban összegzi (kivonat) — alumíniumanya­gok (ablak-, ajtókeret, korlát, szegecs) — élelmiszerek (szalámi, löncshús, sajt, dzsem, alma, bor, üdítőital), lakásfelszerelés (sző­nyeg, függöny, bútorhuzat, zárak, kilincsek, lakatok — kézi szerszámok (földművelési, építőipari, ács) —, ruházat (Lewis-farmerek, férfi-, női készruhák, női alsónemű, zokni, harisnya). —U2700 Spanyol cég venne gyermekjáté­kokat, ajándéktárgyakat, írószereket, gyer­mekek részére. Kommunikáció angolul. U2701 Vennék cementet, szovjet és csehszlovák szenet.- U2702 1974 óta működő török cég part­nert keres. Fő működési területe: fagyasztás, hűtőházi raktározás. Kommunikáció ango­lul. —U2703 1000 Ft-os hír! Keresünk felvá­sárlókat, vállalkozókat éti csiga felvásárlásá­ra. —U2704 Egy kft. bizományosi értékesí­tésre átvenne bolti mennyiségben nyári eső­kabát, fürdőruha, nyakkendő, ajándék, di­vatáru, kerékpárosnadrág, szabadidőruha, napszemüveg, textil- és fajátékok. —U2705 1000 Ft-os hír. Keresünk 5 ton­na szárított zöldséget, exportminőségben. '—U2706 Keresünk használaton kívül, de még felújításra érdemes gyorsmérleget, toló­súlyos mérleget, körszámlapos mérleget, híd­mérleget stb. —U2707 1000 Ft-os hír. Keresünk megvé­telre 1 db autószállító darus gépkocsit 3 ton­na teherbírásig.- -U2708 Bizományosi értékesítésre átve­szünk elektronikai, elektromos készülékeket, alkatrészt. U2709 1000 Ft-os hír. Kanadai cég ke­res kötöttáru-gyártókat (pamut, nejlon, gyapjú, akril anyagú) harisnya- és zokniter­mékek kanadai értékesítésére. —U2710 Vennék exportminőségű napra­forgó étolajat 1 literes kiszerelésben, nagy tételben, folyamatos szállítással. .•—U2711 1000 Ft-os hír. Belga cég keres dobozolt konzervált paradicsomot és para­dicsompürét nagy tételben, a gyártó cég ada­tainak feltüntetésével. —U2712 Sürgősen keresünk 1000—5000 db 1100 x 20 D és 1200 x 20 R típusú futó­zott teherautó-gumikat. —U2713 Puhafát, cellulózt, furnérlemezt (bútoripar számára) és ablaküveget venne nagy mennyiségben német cég. Ajánlat né­met nyelven! —U2714 Német cég olyan vállalkozáso­kat keres, amelyek fürdőszoba-garnitúrák, kézi csomózású szőnyegek gyártására vállal­koznának. A kommunikáció nyelve német! Madonna mesés szerződése A poptörténelem legszenzáció- sabbjai közé tartozó szerződést írt alá Madonna az amerikai Time Warner szórakoztatóipari vállalattal. A 60 millió dolláros szerződés lehetővé teszi a 33 éves popsztárnak, hogy megvalósítsa régi álmát, s Maverick néven sa­ját vállalatot hozzon létre, amelynek profilját Madonna „művészi agytrösztként” jelölte meg. A megállapodás méretét az AP hírügynökség a Sony és Mi­chael Jackson között tavaly lét­rejött, 50 millió dolláros szerző­déséhez hasonlítja. The New York Times szerint a 60 millió dollár részben Madonna követ­kező hét lemezének foglalóját, részben pedig a 20 százalékos jogdíjat jelképezi. Az új vállalat írókból fotóművészekből, film­rendezőkből és kiadókból áll össze, mégpedig olyanokból akikkel az olasz származású énekes eddigi pá­lyafutása során találkozott vagy dolgozott, s akiket méltónak talált arra, hogy az „ő kis ötletgyárában” alkalmazzon. Az Erdészeti Szolgáltató és Fafeldolgozó Kft. Kaskantyú alább felsorolt bélyegzői 1992. április 23-án elvesztek. Használatuk a fenti naptól érvénytelen. 1273 ERDÉSZETI ERDÉSZETI SZOLGÁLTATÓ ÉS FELDOLGOZÓ KFT. SZOLGÁLTATÓ ÉS FAFELD0LG0ZÚ KFT. KASKANTYÚ, Hunyadi u. 38. KASKANTYÚ, Adószám: 10230387-2-03 Hunyadi u. 38. MNB: 254-10011 1. 10. KERESÜNK 90-100 négyzetméter alapterületű üzlethelyiséget szerviz céljára. BÉRELNÉNK, ESETLEG MEGVÁSÁROLNÁNK. Elsősorban a kiskörút, Rákóczi út, Petőfi Sándor u., Batthyány u. térségében. Ajánlatokat árajánlat megjelölésével „SZERVIZ” jeligére május 10-ig kérjük a kiadóba eljuttatni. 1279 Kecskeméti iparosok Rüsselsheimben • A kecskeméti kiállítás háziasszonya Barkóczy Lajosné kirakatrendező, ipartestületi tag volt. Jó kapcsolatot épített ki a Kecs­kemét és Vidéke Ipartestület a né­met testvérváros, Rüsselsheim ipa­ri kamarájával. Ezt jelzi a többi közt, hogy az április 9-étől 12-éig tartott ipari kiállításra meghívták a hírős városbeli mestereket, cége­ket, ingyen kiállítási területet ajánlva föl. Ezzel a lehetőséggel élni kellett — és Abonyi Géza, a kecskeméti ipartestület titkára úgy értékeli a kinti bemutatkozást, hogy nem vallottak szégyent, sőt. Az ipartestület vállalta a szerve­zést, s kettős feladatot kellett megol­dania: be kellett mutatni Kecskemét városát és környékét, továbbá rep­rezentálni kellett az itteni ipart. Eb­ben segítségükre voltak az itt megta­lálható idegenforgalmi vállalatok, a lajosmizsei Tanya csárda, az IBUSZ, az Aranyhomok Szálloda. Álló- és mozgó — video — képek vitték közel a rüsselsheimiekhez Kecskemétet és vidékét. A helyi ipar termékei közül főként kézműipari cikkeket vittek el a kiál­lításra, illetve ilyeneket mutattak be képek, prospektusok segítségével. A német város lakói megismerhet­ték többek közt Fellegi Tamás kőfa­ragó, Holtság Károly üvegfestő; Butyka Andrea keramikus, Pólyák Imre késes, Tarapcsik Sándor könyvkötő munkáját. A mintegy harminc kisiparos és helyi cég kiállí­tása sok érdeklődőt vonzott és sikert aratott. Tetszésének adott kifejezést több városi vezető, köztük Horst Meff ért, a rüsselsheimi ipari kamara elnöke, a kiállítás fő szervezője. Abonyi Gé­za mindent egybevetve sikeresnek ítéli meg a bemutatkozást, bár ez al­kalommal konkrét üzletkötésekre nem került sor. (ats) Százéves a Kanizsa Sörgyár Rt. Az ország harmadik legnagyobb sör­gyára a nagykanizsai, az idén június­ban ünnepli fennállásának századik év­fordulóját. Évente 1,3 millió hektoliter sört értékesít. A mai igényekhez igazodva már 1984-ben licencszerződést kötöttek a Holsten Brauerei AG hamburgi céggel. Ennek eredményeképpen a vállalat ka­pacitásban, technikai fejlettségében, a felhasznált technológiájában minőségi változás történt. A Kanizsai Sörgyár Rt. az elmúlt év második felétől kezdődően országos hálózatot alakított ki, s Budapest mel­lett szinte valamennyi megyében dol­goznak nagykereskedelmi partnerei. Jelenleg kirendeltség működik Buda­fokon, Kaposváron, Keszthelyen, Körmenden, Nagyatádon, Nagykani­zsán, Siófokon, Zalaegerszegen, Veszprémben, Fonyódon, Békásme­gyeren, Boglárlellén és Kecskeméten. A Kanizsai Sörgyár Rt. termékcsa­ládban megtalálhatók az alacsony ár­fekvésű, mindenki által közkedvelt sö­rök, mint pl. a Balaton Világos, Kini­zsi, de kielégíti az ínyencek igényeit is. Sörei minőségét a hazai sörminősítő versenyeken, a nemzetközi minőségta­núsító intézetek által a kiállítóvásáro­kon kapott kiváló minősítést jelző ok­levelek, érmek és egyéb dokumentu­mok jelzik. A Kanizsa Sörgyár Rt. a centenári­um évében új vállalati arculat kialakí­tását tervezi. Ennek része az új védjegy, amely háromszínnyomással készül, két fő motívumot tartalmazva, a korábbi védjegynél sokkal felismerhetőbb for­mában. Nem titkolt cél, hogy ezzel le­hetőséget kívánnak adni a fogyasztó­nak, hogy könnyebben rögzíthesse tu­datában a cég védjegyét, s így az üzle­tekben felismerhesse és azonosíthassa — védjegye alapján is — a Kanizsa Sörgyár Rt. termékeit. A Kanizsa Sörgyár Rt. centenáriu­mára évkönyvet és plakettsorozatot bocsát ki, de a legnagyobb megmozdu­lást az 1992. május 23-val kezdődő or­szágos sörfesztivál jelenti. A sörfeszti­vál állomásai az alábbiak: május 23, Nagyatád, június 6, Kaposvár, június 13, Zalaegerszeg, június 20. Kecskemét, június 27. Körmend, július 25—26. Ba- latonboglár, augusztus 8—9. Fonyód, szeptember 4—13. Nagykanizsa. A rendkívül széles körű sörfesztiválok keretében országosan ismert előadó- művészek, együttesek, humoristák lép­nek fel, izgalmas sportesemények és ve­télkedők, kiállítások színesítik a prog­ramot, remélve, hogy ezalatt a vendég­sereg megelégedéssel emeli a méltán népszerű kanizsai sörrel teli kriglijét. VÁLLALKOZÓ ÉRDEKLŐDŐK Gépek a gazdáknak Profilt bővít a MOSZ, azaz a Ma­gyar Termelők és Szövetkezők Orszá­gos Szövetsége, s a jövőben vállalkozik is a mezőgazdaságban foglalkoztatot­tak jelentős részét magába tömörítő szervezet — hallhattuk, láthattuk a Fa­lutévé riportjában. Farkasdi Gyula fő­tanácsos azonban rámutat: — Alapvető tevékenységünk nem változik —, mi továbbra is elsősorban érdekképviseletre, érdekvédelemre szö­vetkeztünk és ezt a feladatot látjuk el továbbra is. Ugyanakkor azonban az elmúlt időszakban az egész magyar gazdaság piacosabbá vált, s ez a mező- gazdaság teljes körét is jellemzi. Termé­kei iránt évek óta keresleti piacnöveke­dés tapasztalható, s a felhasználói, il­letve a fenntartói igények változásához szeretnénk most saját arculatunk átfor­málásával is alkalmazkodni. — Mit jelent ez? — Új szolgáltatásokat. Például: föl­ismerve azt, hogy az agrárpiaci rend­tartás napi hírei mind nagyobb jelentő­séggel bírnak a termelők részére, ezeket egy kiadványunkban közreadjuk, s így a termelők rendszeresen hozzá tudnak jutni a friss információkhoz. — Mivel segítik még az önökhöz for­dulók jobb tájékozódását? — „Keres-kínál” piaci információk­hoz, jogi, közgazdasági és természete­sen szákterületekről való friss ismere­tekhez juthat bárki, aki információs szolgálatunkhoz fordul — veszi át a válaszadást Németh Zoltán, a MOSZ tanácsosa és így folytatja a sort: — Ezek lehetnek termelési rendszerekre, különféle növényfajták termesztésére vagy állatcsoportok tenyésztésére vo­natkozó tudnivalók. — Hányán kapcsolódtak be a MOSZ országos információhálózatnak nevezett szolgáltatásba? — Jelenleg száznegyven előfizetőnk van és más téren is további partnerekre várunk, hiszen vállalkozási körünket bővíteni szándékozunk. Most például világbanki hitelből fogunk gépeket be­hozni azzal a céllal, hogy azokat — nagyon kedvező feltételekkel — a me­zőgazdaságban dolgozóknak juttas­suk. E tág körnek mintegy a felét sze­retnénk így folyamatosan gépekkel el­látni. — Hogyan lesz az információkból üz­let? — Igen egyszerűen. Nem kell hozzá mást tennünk, mint a piac két oldalán szereplőket, vagyis azokat akik keres­nek, összehozni azokkal, akik kínálják árujukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom