Petőfi Népe, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-03 / 02. szám

4. oldal, 1992. január 3. MEGYEI KORKÉP Egy szeletnyi romániai közvélemény Karácsony második napján emberek százai zarándokoltak el a bukaresti Ghencea temetőbe, leróni kegyeletüket az egykori diktá­torcsalád sírjánál. ÍJgy érzik, jelenük összehasonlíthatatlanul rosz- szabb a ’89-es események előttinél. Kilátástalanok, bizonytalanok jövőjüket illetően. És még előttük a tél... Érthető hát, hogy most, két évvel a romániai forradalomnak titulált színjáték után, az oda ellátogatóban óhatatlanul megfogal­mazódik a kérdés: mi változott, mi változhatott az elmúlt időszak­ban? Mi az ott lakók véleménye a jelenlegi helyzetről, az új kor­mányról, valamint a Vatra Románeascá és az RMDSZ-szerveze- tekről? íme néhány vélemény: 22 éves egyetemi hallgató: Nézzen körül. Ezért vittük vá­sárra a bőrünket? Ez a kormány arra sem képes, hogy emberien vi­selkedjen, nemhogy emberhez mél­tó életet teremtsen. Visszarendező­dik minden. A Vatra és az RMDSZ egymásrauszítása sem véletlen. Legyenek az emberek egymással elfoglalva és nem lesz idejük, sem energiájuk a hatalom ellen fordulni. A tragikus az, hogy hagyják magukat. 56 éves tanár: Uram, amilyen színjátékot ne­künk eljátszottak, még nem volt a történelem során. Azok vezetik az országot, akik kiszolgálták a kom­munista hatalmat, majd elárulták Ceau§escut. Ne higgye, hogy ér­tünk, azaz a népért tették, hanem csakis azért, hogy ők vehessék át a vezetést. Nyugat már nem hagyja magát félrevezetni. És ameddig ezek lesznek hatalmon, a gazdasá­gi válság csak fokozódik. A Vatra Románeascáról nem nyilatkozom. Az RMDSZ, ha több diplomáciai érzékkel állna hozzá a helyzethez, többet is tudna elérni. 37 éves magántaxis: Itt egyetlen megoldás az volna, ha visszajönne a király és rendet teremtene. Én ott voltam decem­berben az Egyetem téren. Nem így képzeltük. A Vatra nem volna rossz dolog, csak ők is a kormány mellett állnak, és ez nagy baj. Pe­dig ott intelligens amberek vannak. Az RMDSZ nem az én dolgom. Az a magyaroké. Csináljanak amit akarnak, de Erdélyt úgysem kap­ják vissza. 29 éves magánkereskedő nő (ele­gáns bizományi üzletben). Kicsoda maga, és miért érdekli, hogy én mit gondolok? Engem nem érdekel senki és semmi. Most elég jól boldogulok. A nagy politi­kával nem foglalkozom. 40 éves sorsjegyárus: Persze, hogy mást is árulok. Sorsjegyekből nem lehet megélni. Maga a határon túl lakik. Igaz, hogy jönnek a magyarok? Három fiatalember (sem foglal­kozásukat, sem pedig nevüket nem akarták megmondani): Menj az ... Már ide is beférkőz­tök?! Ez a mi városunk(?) Menj a tiedbe, ott kérdezősködj. (A szava­kat kísérő gesztusok láttán, jobb­nak láttam „odébbállni”.) 70 éves nyugdíjas: Kérem nekünk már semmi re­ményünk. A nyugdíjból nem lehet megélni. A fiatalok nem is tudják mi vár rájuk. így volt ez ’46-ban is. Választások, meg sok mellébeszé­lés. Aztán jött a kommunizmus. Aki eladta magát a „nagy eszmé­nek” annak jól ment, aki nem, megnézhette magát. így lesz ez most is. Nem jó sokat beszélni és kérdezősködni. 30 éves magyar műszerész: Most magánvállalkozásba fog­tam egy magyarországi céggel. Na­gyon nehéz végigjárni a hivatal út­jait, de majdcsak lesz valahogy. Az RMDSZ-re szükség van, hiszen semmi esélyünk nincs, ha ők nem segítenek. A Vatraról nem beszé­lek. Jobb velük nem ujjat húzni. * A neveket a megkérdezettek ha­tározott kérésére nem tettük közre. Az emberek félnek. Ok sem mindig tudják pontosan, miért és mitől. Egyikük így fogalmazott: „Van va­lami a levegőben, amitől nem érez­zük magunkat biztonságban.” — ász — • Laczkó János szikvíztöltő. A szódás Kihalófélben lévő mesterség a szikvízkészí- tés, amit a Heves megyei Boldog községben Laczkó János művel. A „Korona I.” típusú töltőkészüléke már ipartörténeti emléknek számít, óránként 280 üveget tölthet meg a sa­ját maga készített 70 méteres kútból. Az ur­banizáció fejlődésével alább hagyott a szóda­víz iránti kereslet, de van még mit tölteni, ugyanis a faluban csaknem 4000 szódásüveg van, amelyek lakodalmak, disznótorok, bú­csúk ünnepi asztalainak elengedhetetlen kellé­kei. (MTI-fotó: H. Szabó Sándor) • Az idősebbek ma is szívesen veszik a szódát. CIKKÜNK NYOMÁN Jéghalál Tisztelt Szerkesztőség! A kalocsai tragédiával kapcsola­tosan megjelent Jéghalál című Zsiga Ferenc cikkre szeretnék reagálni. Nagyon csodálkozom azon az állí­táson, miszerint az említett tragédiá­ért kisebb-nagyobb mértékben a já­rókelők a hibásak. Ennek az állítás­nak megcáfolására egy rövidke tör­ténetet szeretnék leírni: Kollégámmal éppen a Vajaspart hídján keltünk át, amikor azt vettük észre, hogy négy vagy öt gyerek az alig befagyott Vajason csúszkál. Ré­mülten ordítottunk rájuk (és nem­csak mi), hogy rögtön jöjjenek föl. Erre ők jót nevettek, majd folytatták a csúszkálást. Csak ketten voltak, akik tiszteletből (?) vagy félelemből szót fogadtak, hogy miután kb. 100 méterre eltávolodtunk, ott folytas­sák, ahol abbahagyták. Ezek után pár kérdést szeretnék föltenni: 1. Miért van az, hogy a gyerekek annyira elképzelhetetlennek tartják azt, hogy valaki félti őket, aggódik értük? 2. Vajon ki a felelős azért, hogy ‘ ezek a gyerekek így gondolkoznak? Valóban a járókelők lennének hibá­sak azért, ami történt? Szakács Lehel Negyvenszállás, Kiss u. 3. Látogatás a garai gyermekotthonban Kezek kapkodnak, kapaszkodnak si- mogatásra, szeretetre vágyva. A gondo­zónőktől kapják mindazt a megértést, vé­delmet melyre oly nagyon vágynak. Eh­hez olyan türelem és humánum szüksé­ges, mely csak elhivatott emberekben léte­zik. A kívülálló sápadtan és szédülten me­nekül, s szégyenkezve lélegzik fel, hogy egyelőre a „normálisok” világába tarto­zik ... A garai gyermekotthon eredetileg 2— 18 év közötti súlyos és közepesen súlyos értelmi fogyatékos gyerekek elhelyezésére jött létre, de a 282 lakó több, mint fele túlkoros. A legidősebb 49 éves. Mindezek ellenére talán jogos a gyermekotthon el­nevezés, hiszen az ittlakók koruktól füg­getlenül gyermekek. Sem emberileg, sem jogilag nem tekinthetők nagykorúaknak. Az intézet összesen 227 főt foglalkoz­tat: 127-en közvetlen betegellátási mun­kát látnak el, három műszakban, munká­jukat 100 tagú kisegítő állomány biztosít­ja. Egy kivételével az összes betegápoló nő. A tapasztalat az, hogy a nők jobb kapcsolatot tudnak kiépíteni az ápoltak­kal, s megfelelő viselkedéssel, nyers erő nélkül legyűrhető a legagresszívabb ro­ham is. A betegeket is bevonják a ház kö­rüli teendőkbe: kertészkednek, ősszel kö­zösen gyűjtik össze a száraz leveleket, egyikük-másikuk az etetésben, fürdetés­ben is segít. Munkaterápia keretében láb­törlőt, könyvjelzőt, térítőt készítenek. Ritka vendég a betegség közöttük, hiszen sokat vannak friss levegőn. Az intézet 60 mozgásképtelen betegét is napoztatják, levegőztetik—sokat mozognak. A falu is megbarátkozott velük, szívesen fogadják őket. A közelmúltban kiskunhalasi gyógy­pedagógusok látogatták meg az intézetet. Leginkább a tisztaság, a rend ragadta meg őket, valamint az a gondoskodó sze­retet, amely valódi otthonná varázsoltá a helyet az ottlakók számára. A „gyerekek” is felvillanyozódtak a vendégvárás halla­tán: megható műsorral, maguk készítette ajándékokkal kedveskedtek a látogatók­nak. Azt mondják, az értelmi fogyatékosok boldogok. Olyanok, amilyenek, de elér­ték azt, ami oly ritka kincs az „normáli­sok” világában vagy csak lelkiismeretünk megnyugtatására mondjuk ezt? Hiszen ki az, aki cserélne velük? Huszár Adrien Sajtó alatt Azt mondta egyszer egy Karinthy nevű úr, hogy ő egyva­lamin csodálkozik; hogy lehet az, a világon mindig pontosan annyi dolog történik, amennyivel ép­pen megtelnek az újságok? Kérdését ma Magyarországon a következőképpen lehetne aktu­alizáltán továbbfejleszteni: hogy lehet az, hogy nálunk pont annyi újság jelenik meg, amennyi? Mert, hogy ez sok vagy kevés, azt nemcsak a Jóisten, hanem való­színűleg még a félve tisztelt Gal­lup Intézet sem tudná megmon­dani. Nincs nap a televízióban, ami­kor a képernyőn ne jelenne meg egy törpe, vagy egy óriás, hogy az éppen másnap induló új lapot ajánlana figyelmünkbe. Ézekről az induló orgánumokról tud­nunk kell eszerint, hogy egyrészt ilyen még nem volt, másrészt pe­dig az olvasó jobban teszi, ha olvasása előtt nyugtatót vesz be, mert a gyengébb idegzetűeknek kiesik a kezükből, annyira izgal­mas. Aki viszont lélekben erős, annak már csak azért sem eshet ki az újság a kezéből, mert nem tudja letenni. No már csak az érdekfeszítés miatt. Itt vannak még a hetilapok, melyek az idők kezdetén — értsd: a sajtóprivatizáció indulásakor — osztódással kezdtek szaporod­ni, meg a magazinok, folyóira­tok. Ez utóbbiak téma választé­kuk és profiljuk sokszinűségével, valamint árukkal tűntek ki. Elő­ször is megjelentek a szex- és por­nómagazinok, mint a létező tár­sadalmi szükséglet régen várt ki­elégítői. Kiadói egy nem túl bo­nyolult közgazdasági igazságot igyekeztek alkalmazni üzleti gya­korlatukban: magas ár + nagy forgalom = nagy haszon. E lapok többsége egy idő után úgy eltűnik, mint kamaszgyerek arcáról a pattanás, aminek ma­gyarázata valószínűleg a társa­dalmi szükséglet kielégítésében rejlik. Az egyéb — gazdasági, divat, társasági, sport stb. —magazinok pedig az istenadta magyar népnek azt az ősi nemzeti tulajdonságát lovagolják meg, hogy jobban akar élni, mint eddig. Isten bocsássa meg vétkünket, de a magyar em­ber olyan — szóljanak, ha téved­nék—, hogy szívesebben eszik, en­ne téliszalámit, mint tokaszalon­nát, inkább lakna kertes házban, mint kilencedik emeleti garzon­ban, és szívesebben bújna angol gyapjúba, mint darócba. A ma­gyar már csak ilyen. Szittya, turáni fajta. Azt a filozófiai irányzatot követi, melynek alaptétele a kö­vetkezőképpen hangzik: sokkal jobb fiatalnak, szépnek, egészsé­gesnek és gazdagnak lenni, mint öregnek, csúnyának, betegnek és szegénynek. Nos, ehhez keresnek mintát, azokban a magazinokban, melyek arra szakosodtak, hogy nyújtsa­nak is neki, napnyugati irányból véve érzékletes példákat. Ezek a magazinok a szivárvány színeiben pompáznak, papírjuk, mint a se­lyem, grafikájuk művészi, áruk a csillagos ég, egy-két tiszteletre méltó kivételtől eltekintve. Éppen ez utóbbi, mármint az ár miatt el­sősorban azokhoz a rétegekhez jutnak el, a gazdag élet, a jólét mintáival, akik már amúgy is ott toporognak annak küszöbén. Már azon a szerényebb, magyar küszöbön, amit átlépni mégse könnyű. Nem szóltam még egy szót se azokról, amelyekben a tömény politika úgy fortyog, mint a Mac­beth boszorkányainak üstjében a bájital. Megmondom, nem is aka­rok, mert ezeket üzletpszicholó­giai szempontból megítélni csak úgy lehet, mintha lóvásárlásnál nem azt nézném, hogy milyen a paripa, hanem arra figyelmeznék, hogy tiszta-e az eladó kupec csiz­mája, vagy rendesen ki van-e pö­dörve a bajusza. Summa summárum, sajtó alatt vagyunk. Az olvasó is, meg mi is, akik csináljuk. Dőreség lenne ebbe a sajtó szó szinonimáját, a prést fönntartás nélkül beleérteni, hi­szen az olvasó azt az újságot veszi meg, amelyiket akaija, az újságíró meg abba ír, amelyiket el tudják adni. Lapot mindenki szabadon választhat. Talán csak nem ezt nevezik sza­bad sajtónak? Hámori Zoltán MEGOLDATLAN HELYZETEK SOKASÁGA Farkas Helga apja újabb akcióban dő nő jelentkezett. Ő is „látta” Helgát... Aztán kiderült, a férfit akarta elfogatni, aki adósságokat, tartozásokat hagyva meglépett tő­le. Nem akarom elhallgatni, elő­fordultak félrevezetések is. Szán­dékosak-e? Nem tudom. Mentünk például Szőregre, kerestük a meg­jelölt garázst időtlen ideig. Még csak házhely sem volt. Nekem az a fontos, hogy megtaláljam a lá­nyomat. Ezért fogtunk újabb akcióba. — Következetesen többekről beszél, kik a segítői? Félmillió márka letétben • Helgáról nincs újabb kép ., Napok, hetek, hónapok telnek csökönyös reménységben, keserű eredménytelenségben. Az Oroshá­záról Szegedre költözött Farkas családot a nagylány, Helga eltűné­se óta ismeri az ország. Mekkora téma volt a nyári bűnügy! Mára egyszerű, hétköznapi sztori lett. Letűnt az újságok címlapjáról a László-napi történet. Helgáról mindenki megfeledkezett? — Annyi telefonáló jelentkezett, álmomban sem mertem hinni — cáfol szenvedéllyel Farkas Imre, az apa. — Mióta a Dél-magyaror- szágban közzétették a telefonszá­munkat, se éjjelünk, se nappalunk. Meg sem tudom mondani, hány együttérző telefont kaptunk, biz­tatnak bennünket. Rettenetes ne­héz, egyre nehezebb viselni, ami velünk ^történt. — Érdemleges, nyomravezető információt kaptak-e? Az alvilág csöndben van __ — Minden apróságba beleka­paszkodunk, hátha... Az ügyhöz bizonyítottan közelebb vivő infor­mációhoz nem jutottunk, de a nyo­mozásnak még nincs vége, sem ná­lunk, sem a rendőrségen. Kérem, írja meg, minden, de minden beje­lentést „lenyomozunk”. Komá­romtól Pécsig, Debrecentől Veszp­rémig járjuk az országot keresztül- kasul. Százhúszezer kilométernél tartok. Várok is, bizakodom is. Órákat töltöttem jósnőknél, az in- gásoknál. Tudja, kiadtak egy könyvet, a címe Az inga megmu­tatja, vagy ilyesvalami. Volt, aki­nek pénzt adtam, másnak pénzt is, kocsit is, menjen utána a dolgok­nak, és jelentkezzen. Egy biztos: valami okának kell lennie, hogy az alvilág néma csöndben van, egyet­len fülest el nem ejtenek a bűnözői körök. Egyébként állítom önnek, jó húsz évre elegendő munkát ösz- szegyűjtöttem a rendőrségnek. Itt ez a jegyzettömb, tele megoldatlan ügyekkel. — Ezt hogyan értsem? — A hozzánk intézett bejelenté­sek híven tükrözik a mai magyar kriminalisztikai helyzetet. Feltűnt egy idő után, hogy a telefonálók a saját bajaikat kezdték mesélni. Történeteik felderítetlen, megol­datlan esetek. A telefonálók talán azt remélték, ha beleszövik Helgát, újból kezdik az ő ügyeiket is. Erre játszott például egy bizonyos kecs­keméti hölgy is. Tudja, valójában mi történt vele? Két pasas kirúgta az autóból, ő meg kissé ittasan, olyan állapotban, amilyenben volt, bement a kecskeméti rendőrségre. Ott nem foglalkoztak vele, kitalál­ta a mesét, hogy látta Helgát, s azt adta be a szegedieknek. Hátha itt ugranak rá, és megtalálják a pali­kat is. Más. A Körszállóból idősö­— Higgye el, profik. Krimina­lisztikában jártas szakemberek. Nem csupán a nyomozás miatt. Tudja, arra is gondoltam, a zsaro­lók azért is félnek a velem való találkozástól, mert tudják, kapcso­latban vagyok a rendőrséggel. A segítőim Helga „átvételére” kaptak megbízást, bennük megbíz­hatnának. Csak jelentkeznének már! Ha megmondják, hova men­jünk a lányomért, én hajlandó va­gyok odaadni a váltságdíjat a köz­vetítőknek. — Újabb akciót említett, mi a lényege? — Duplalapos, négyoldalas szó­rólapot készíttettem, egyelőre öt­ezer példányt. Első körben azok kapják, akiknek már eddig is föl­merült a nevük valamilyen formá­ban. További információkat várok egy úgynevezett hangtani ujjlenyo­mat segítségével. A zsaroló egy al­kalommal elfelejtette megváltoz­tatni a hangját, megjegyeztem, a hang nagyon jellegzetes. Aki isme­ri, az könnyen beazonosíthatja a felvételről is. — A Danubius rádió bejátszásai is ezt a célt szolgálták? — Persze, csakhogy az kétszere­sen géphang volt, ráadásul alig hallható. Most viszont a 06-62/23- 624-es és a 06-62/51-433-as szám hívásakor többször is meghallgat­ható. A telefonálónak csak egy ér­méjébe kerül, ha megteszi. Ám fél­millió német márkához juthat, ha a nyomravezető használható infor­mációt ad. Aki fölismerni véli vagy a szórólapon feltett kérdésekre vá­laszolva közölheti velünk, vagy a már ismert telefonon: 06-62/22- 005. A szórólapon arról is tudako­zódunk, járt-e az illető június 27- én, este fél 9 és másnap reggel 5 óra között a 47-es főút, Orosháza és Szeged közötti szakaszán, látta-e közben a tűzpiros Mazdát, ismeri- e Helgát, eltűnése idején látta-e a lányunkat, tapasztalt-e olyan ese­ményt környezetében, amely kap­csolatba hozható az emberrablás­sal, hallott-e a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható kijelentést az eltűnés előtt, illetve után? Ter­mészetesen minden információt továbbra is diszkréten kezelünk. Éppen ezért a szórólap „B” oldalát kitöltve, jeligével ellátva várjuk vissza a 6701 Szeged, Postafiók 1028 címre. A nyomravezető jel­igéért, telefonértesítésért 500 ezer német márkát adok. A pénzt letét­be helyeztem. — Mondja, érzékel még gyanak­vást, hogy a zsarolásban az Ön keze is benne van? — Őrültség volt ez a feltételezés kezdettől fogva. Az nem lehet ép­eszű ember, aki erre gondol. Áz emberek megnyilvánulásaiból arra következtetek, szó sincs erről. Ennyi idő után, hihetnek még a legrosszindulatúbbak is. (MTI- Press) Mag Edit SZÍNHÁZ — MOZI A KECSKEMÉTI KATONA JÓ­ZSEF SZÍNHÁZ 1992. január 3-án, pénteken este 7 órakor: MACSKA­JÁTÉK. Bessenyei György-bérlet. JANUÁR 3., PÉNTEK KECSKEMÉT. Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: VISZ- SZATÉRES A KÉK LAGÚNÁBA. Színes, mb. amerikai film. Árpád mo­zi: háromnegyed 6 és 8 órakor: SZÁRNYÁT VAGY COMBJÁT. Színes, francia film. Otthon mozi: fél 6 és fél 8 órakor: NEW JACK CITY. Színes, amerikai film. Csak 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: AZ 54. HADTEST. Színes, mb. ame­rikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: ARANYTOJÁS. Színes me- sefilm-összeállitás. BAJA. Uránia mozi: fél 4, fél 6 és 8 órakor: ROBIN HOOD, A TOLVAJOK FEJEDEL­ME. Színes, mb. amerikai film. KIS­KUNHALAS: fél 6 és fél 8 órakor: HAMIS A BABA. Színes, magyar film. KALOCSA. Otthon mozi: 6 óra­kor: DINASZTIÁK HARCA. Színes, japán film. KISKŐRÖS: 5 és 7 órakor: ZÖLDFÜLŰ. Színes, amerikai film. Csak 18 éven felülieknek! KISKUN­FÉLEGYHÁZA. Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: ROCKY 5. Színes, mb. ameri­kai film. Héven aluliaknak nem aján­lott! Stúdiómozi: 6 órakor: A PARA­DICSOM. Színes, francia film. 14évcn aluliaknak nem ajánlott!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom