Petőfi Népe, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-07 / 261. szám

(~-------------------------------------------A Újabb családsegítő központ Hamarosan új családsegítő köz­pont kezdi meg működését Kecske­méten, az Egressy u. 5. szám alatt, amely főleg a Műkért város rászo­ruló lakosainak gondozását fogja végezni. Ide költözik majd a jelen­leg a KTE-pályán üzemelő ingyen­konyha is. Az új családsegítőt — elnyert pályázat alapján — a Nép­jóléti Minisztérium kétmillió forint­tal támogatja. A Kecskeméttel test­vérvárosi kapcsolatot felvenni kívá­nó ausztriai Dombim városa jóté­konysági gálaműsort rendez, mely­nek bevételét Kecskemét szociális problémáinak enyhítésére ajánlotta fel. Varga László tiszteletes, a leg­utóbbi képviselő-testületi ülésen el­hangzott, tájékoztatója szerint, a várhatóan 50 ezer schilling bevételt az új, III. számú Családsegítő Köz­pont kapja. Tragikus vita Hercegszántón Gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt folytatnak nyomozást Á. János hercegszántói lakos ellen. A férfi kedden délután a lakásán szóvál­tásba keveredett a feleségével, majd meglökte és az fejjel a konyhaasztal sarkának esett. A szerencsétlen nő olyan súlyosan megsérült, hogy életveszélyes állapotban vitték kór­házba. Autószalon negyedszer Automobil ’91 néven szerdán megnyílt a IV. Budapesti Autósza­lon. A nemzetközi autókiállítás ün­nepélyes megnyitóján a főváros képviseletében Schneller István fő­polgármester-helyettes elmondta: a részt vevő cégek száma is jelzi, hogy az utóbbi időben teljesen átalakult a magyarországi autóforgalmazás. Mint Bőd Péter Ákos ipari és keres­kedelmi miniszter mondotta: a 280 kiállító a tavalyihoz képest három­szor nagyobb területen mutatja be termékét, s jelentősen nőtt a ma­gyar cégek, képviseletek részvételi aránya is. Az autószalont ráadásul egy érdekes és fontos időpontban rendezték: 1992-ben ugyanis már egy teljesen új helyzet áll elő a ma­gyar auióséletben, mivel Magyar- ország ismét belép az autógyártó nemzetek sorába. (MTI) Lakbér­támogatás Ebben az évben eddig 1228-as részesültek lakbértámogatásban Kecskeméten. Ebből 488 fő hetven éven felüli volt, 225 rokkantnyugdí­jas, 102 fő pedig három-vagy több- gyermekes. A támogatottak közül 413-muk jövedelme nem haladta meg a létminimumot. A városban 5800 önkormányzati bérlakás van. Aláírásgyűjtés A Magyar Demokrata Fórum Bács-Kiskun Megyei elnöksége tá­mogatja a világkiállítás megrende­zését. Az aláírásokat az alábbi he­lyeken gyűjtik: MDF megyei iroda (Kecskemét, Katona J. tér 8.1. em. 3.), MDF városi szervezete (Kecs­kemét, Katona J. tér 8. I. em. 28.), valamint a városok, községek helyi MDF-szervezeteinél. Igazolások hadifoglyoknak A Magyar Honvédség központi irattára folyamatosan adja ki a szükséges igazolásokat a volt hadi­foglyok, a Szovjetunióba hurcol­tak, munkaszolgálatosok számára, de a kérelmek folyamatosan növek­vő száma miatt ez egyre hosszabb időt, 100-120 napot vesz igénybe. Arra kérik a korábban személyi szabadságukban korlátozottakat, a kárt szenvedetteket, hogy az igazo­lások iránti kérelmük benyújtása­kor pontosan közöljék személyi adataikat, s azt, hogy mettől med­dig szenvedtek sérelmet, és milyen formában. Ha van korabeli okmá­nyuk, akkor azt csatolják beadvá­nyukhoz. Kiskunlacháza távhívásban Mától belföldi és nemzetközi táv­hívásra is alkalmas új távhívóköz­pontot adnak át Kiskunlacházán. Ettől az időponttól kezdődően a település előfizetői a 24-es körzet­számmal, közvetlen tárcsázással hívhatók. Az automatizálással egy időben a kapcsolási számok meg­változnak, melyről az érintettek tá­jékoztatást kapnak. 's ___________________________J V AJON MI OLYAN TITKOS? Zárt ülés Kiskunmajsán Terjedelmes anyaggal az aszta­lán ült össze tegnap délután Kis- kunmajsa képviselő-testülete. A napirend előtt, polgármesteri ja­vaslatra, még egy témával bővült az anyag, a rendszeres szociális se­gélyek megállapításával. Ily mó­don a lakástámogatási kölcsönök­kel együtt már két olyan napirendi pont is volt, amely szociális kérdé­seket vet fel, s terjedelmes vitára számíthat. Dr. Hajdú Zoltán képviselő, az utóbbi napirend előterjesztője ve­tette fel, hogy ezt a két témát zárt ülésen vitassa meg a testület. Kiss Károly polgármester ezt követően szavazásra tette fel a javaslatot, amely tíz igen szavazattal el is fo­gadtatott. Az összegyűlt érdeklő­dők ezután elhagyták a tanácsko­zótermet, híradásunkkor még tart a zárt tanácskozás. Folytatódnak a megbeszélések a szovjet tartozásokról Várhatóan a jövő héten újabb megbeszélésekre kerül sor — ezút­tal Budapesten — a kereskedelem­ben felhalmozódott szovjet tarto­zások sorsáról. A Magyar Nemzeti Bank számí­tásai szerint 1987 óta a két ország között folytatott rubelelszámolású kereskedelemben 2,457 milliárd rubelnek megfelelő magyar aktí­vum halmozódott fel. Ezt a szovjet fél még teljes egészében nem ismeri el, számos tétel vitatott, amelyek­nek összértéke 100 millió rubelre tehető. Korábban már született egy megállapodás arról, hogy a ru­belben kialakult többletet 0,92-es szorzóval dollárosítják. Ezen túl lényeges kérdés a tarto­zás kiegyenlítésének módja, ideje, valamint az, hogy a fennálló köve­telés után mekkora kamatot fizes­sen a Szovjetunió Magyarország­nak. Ezekben a kérdésekben meg­lehetősen jelentősek a nézeteltéré­sek. A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Adtam az öregnek két pofont Március elsején, a késő éjszakai órákban rablás történt Kiskun­majsán. Három ittas férfi, meglát­va az egyedül hazafelé ballagó Sza­bó István, süketnéma öreget, utá­naeredtek és közös erővel ártal­matlanná tették. Kiforgatták a zsebeit, elvették a karóráját, ön­gyújtóját, cigarettáját, de találtak nála 1600 forint készpénzt is. A tettesek — mindhárman Ko­lompár névre hallgatnak — nem először kerültek összeütközésbe a törvényekkel. Az egyik tízszer, a másik háromszor, a harmadik egy­szer volt büntetve. Szabó István nem vesztette el lélekjelenlétét. Amint magára hagyták, azonnal a rendőrségre ment. A tetteseket egy órán belül elfogták. Az esetről la­punk 4. oldalán írunk. Közigazgatási konferencia Kecskeméten __ Kecskemét ad otthont a Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálatok első or­szágos szakmai tanácskozásának. A háromnapos szakmai eszmecse­rén számos minisztérium, központi költségvetési szervezetek, informá­(Folytatás a 2. oldalon) CYRUS VANCE: JUGOSZLÁVIA A VILÁG LEGSÚLYOSABB VÁLSÁGGÓCA SZEGEDIEK FOLYTATJÁK A VIZSGALATOT Felmentették a kalocsai vezetőügyészt Egy pénzügyi ellenőrzés során két­ségek merültek fel a kalocsai ügyész­ségen egyes kiküldetési költségek el­számolásával kapcsolatban. A szá­lak dr. Babay Ferenchez, az ügyész­ség vezetőjéhez vezettek. Bár az ősz- szeg minimális — körülbelül kétezer forintról van szó—és bár az ártatlan­ság vélelme az ügyészekre is vonatko­zik, velük szemben azonban sokkal szigorúbbak az erkölcsi és jogi köve­telmények. Mindezekre tekintettel dr. Harajka István, megyei főügyész a kiskőrösi ügyészségre, beosztott ügyészi feladatok ellátására rendelte ki dr. Babay Ferencet, s egyben fel­mentette a kalocsai vezetőügyészi fel­adatok ellátása alól. E feladatok vite­lével dr. Beke Lajost, a Bajai Városi Ügyészség vezetőügyészét bízta meg. Á volt kalocsai vezfetőügyész Kis­kőrösre történt kirendelését az az igény is indokolta, hogy a vizsgálatot az esetleges befolyásoltság látszatától is megóvják. A megyei főügyész egyébként — a Legfőbb Ügyész hoz­zájárulásával — a Szegedi Ügyészsé­gi Nyomozóirodát bízta meg a vizs­gálat lefolytatásával. A vizsgálat eredményére természe­tesen visszatérünk. G.S. Parasztpolgárok a hajdani főrendiházban Kiosztották az önéletírás-pályázat díjait Több mint ötszázan tapsolnak a hajdani főrendiházi ülésterem pad­soraiban. Dunántúliak, erdélyiek, Tisza mentiek, nagyalföldiek, kár- pátaljiak, vajdaságiak, csallóközi­ek. Az alkalmat ünnepük. A pulpi­tuson a Lakitelek Alapítvány kura­tóriumának vezetői, politikusok. A meghívást önéletírásuk bekül­désével kiérdemlők közül jó néhá- nyan most tudatosítják magukban a rendszerváltozást. Most ők a fő­szereplők. Értük és általuk törté­nik minden 1991. november 6-án, a Duna-parti palota talán legszebb termében. Mondanám, ők a nép, ha nem járatták volna le, nem használták volna mocskos ügyek eltakarására ezt a kifejezést. Zacsek Gyula képviselőt annyi­ra fellelkesítette a résztvevők nyílt­sága, tiszta embersége, a tavaszon meghirdetett pályázat sikere, hogy tekintélyes összeget ajánl fel a visz- szaemlékező írásokkal sok-sok fa­lusi, vidéki embert megpályáztató alapítvány támogatására, követve a Postabank példáját. Tisztában (Folytatás a 2. oldalon) Barcsra Kedden éjjel gránáttámadás érte a vajdasági Apatint, valószínűleg a Duna túlpartján levő horvátországi településről. Az akció fontos fejle­mény: a harcok Sid után most kiter­jedhetnek erre a vajdasági település­re is. A Vajdaságban mind nehezebb a katonai vezetés számára a mozgó­sítás. Zentán kedden késő este még tartott a háborúellenes tüntetés. A zentai behívatottakat — akiknek csak mintegy harmada jelent meg a mozgósításra — hazafiatlansággal vádolta a területvédelmi parancs­nok, a tüntetők viszont hangoztat­ták, hogy nem engedik megosztani a polgárokat magyarra, szerbre és horvátra. Cyrus Vance, az ENSZ főtitkárá­nak jugoszláviai különmegbízottja kedd esti megérkezése után kétórás megbeszélést folytatott Budimir Loncar szövetségi külügyminiszter­rel. Vance kijelentette, hogy Jugo­szlávia jelenleg a világ legsúlyosabb válsággóca. A felek elsődlegesen a politikai rendezés, s ezen belül is az ENSZ szerepvállalása lehetőségei­nek szentelték figyelmüket. Budimir Kosutic szerb minisz­terelnök-helyettes kedden saját szerb hadsereg felállítását sürget­te. A szerb—horvát határ köze­lében fekvő Sídben azzal vádolta a szövetségi védelmi minisztériu­mot, hogy az elmúlt hónapok­ban a legtöbb esetben „rossz döntéseket” hozott. — A horvát elnök erélyesen cáfolta és provokációnak minő­sítette azt a szerb állítást, hogy a horvát erők lőtték a vajdasági • Frontvonalba került a gyermekszoba is. Képünk a horvátországi Szentlász.lón készült. Sid városát. Franjo Tudjman Szerbia ellen. — Ez azonban szerdai sajtóértekezletén rémé- nem elegendő, mert csak eré­nyét hangoztatta, hogy az EK szakkal lehet megfékezni az ag- pénteken szankciókat rendel el resszort — szögezte le. Csempészvilág A KORMÁNYNAK BIZONYÍTÉKAI VANNAK Jugoszláv bombák hullottak • A felvétel nem egy italbolt udvarán, hanem a vámőrségen készült. Természetesen elkobzott mivoltukban sorakoznak az üvegek ... Fotó: Straszer András. Jugoszláviai polgárháború mene­kültekkel, erősödő munkanélküü- ség, virágzó „KGST-piac”, modem és intenzív csempészet. Súlyos fogal­mak ezek, érzelmekkel, indulatok­kal. Szinte nem múlik el nap, hogy a bajai piac, vagy a határátkelők ellenőrzése új csempésztrükköt ne derítene fel. Tisztaszesz, kávé, far­mernadrág, utánfutó és ezeregy cikk jellemzi a bajai „nemzetközi” külke­reskedelmet. Bálint Zoltán száza­dost, a városi vám- és pénzügyőrség parancsnokát és munkatársait nem lehet irigyelni. Törökinvázió, kami­onfolyam váltja egymást a megye határátkelőhelyein, az ügyek nagy része a belterületi szerveket terheli. — Mindenre berendezkedtünk, ami a közületi és lakossági tájékoz­tatáshoz feltétlen szükséges. Á szo­morú tapasztalat azonban az, hogy csak akkor kerülnek velünk kapcso­latba, ha már komoly problémák vannak az ám vámkezelésével. Saj­nos, ez egyértelműen a deviza- és vámszabálysértések és bűncselekmé­nyek számának emelkedését is jelen­ti. Az engedély nékül árusított több száz farmer, kávé és alkohol önma­gáért beszél. Hiába volt a figyelmez­tető szép szó, a csempészek csak rö­högtek a markukba. Úgy gondo­lom, mára konszolidálódott annyira a politikai helyzet, hogy nem kell eltűrnünk ezt. Végül is nem azokkal van komolyabb baj, akik néhány száz forintot szeretnének kiárulni egy jobb kirándulás reményében, hanem a kemény bűnözői áradattal. Ők nem riadnak vissza attól, hogy vízre vagy metilalkoholra cseréljék a tisztaszeszt, vagy dinárköteget adja­nak a márka helyett. Minap egy ro­mán banda másfél kamionnyi árut próbált elhelyezni a városban. Ren­geteg agyagból készült használati tárgyat, több tízezer ceruzát, gépko­csialkatrészt találtunk — mondta Bálint Zoltán. P. Z. Az Országgyűlés külügyi és hon­védelmi bizottsága szerdán, zárt aj­tók mögött megtartott, együttes ülé­sen tekintette át a Magyar Köztársa­ság készülő biztonságpolitikai kon­cepciójának tervezetét. A tanácsko­zást követően Csóti György (MDF), a bizottság alelnöke elmondta: a mintegy első olvasatban áttekintett koncepció a biztonságpolitika és az ezzel összefüggő katonai doktrína alapelveit rögzíti. A képviselő a biz­tonságpolitikai stratégia alapvonalai közül kiemelte, hogy Magyarország a nemzetközi normákkal, mindenek­előtt a helsinki záróokmány rendel­kezéseivel összhangban alakítja biz­tonságpolitikai elképzeléseit. Ha­zánknak nincs ellenségképe, a biz­tonság értelmezésében a védelmi jel­leg, az ország függetlenségének, szu­verenitásának megóvása fogalmazó­dott meg. Az alelnök elmondta azt is: a jugoszláviai válság eseményei semmilyen formában nem befolyá­solják a hosszú távú stratégiai elkép­zeléseket rögzítő biztonságpolitika megformálását. Személyes értesülé­sei alapján elmondta, hogy a kor­mány csütörtöki ülésén foglalkozik újra az üggyel, s várhatóan kiegé­szülnek az incidens körülményeit fel­táró dokumentumok. Az MTI ér­deklődésére Csóti György ennek kapcsán közölte, hogy az újabb ada­tok alapján teljes bizonyossággal megállapítható, hogy a jugoszláv szövetségi haderők rendelkeznek olyan harceszközökkel, mint ame­lyet Barcson alkalmaztak. Már a Vajdaságot is lövik MA Tisztelt Szerkesztőség! Olvasóink leveleiből 8. oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom