Petőfi Népe, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-19 / 271. szám

VILAGTUKOR PETŐFINEK HAZAI TŰKOR • A Franciaországban elsokcnt bejegyzett napautó tulajdonosa, Lucián Rosenkranz biztos kézzel vezeti napelemes kocsiját. A hivatalosan bejegyzett autó részt vehet a közúti forgalomban. Talán nem lesz olyan balesetveszélyes, mint a benzinnel hajtott társai. Európai utak: 50 ezer halott Minden évben meghal egy nagyváros, egy világváros pe­dig megrokkan. Minthogy a személyforgalom 90 százaléka, a teherszállítás 65 százaléka közutakon történik, a balesetek fényeinek puszta regisztrálása már nem elegendő —• hangsú­lyozzák jelentésükben a Közös Piac szakértői. Arról van szó ugyanis, hogy a közösség orszá­gaiban évente 50 ezren halnak meg közúti baleset miatt és másfél millió ember szenved tartós károsodást. Az emberi tragédián túlmenően a balese­tek értékelhető anyagi követ­kezménye meghaladja a 115 millió dollárt évente. A szakértők szerint sürgősen ki kell dolgozni az európai köz­lekedés kódexét és ennek egyér­telmű szigorításokat kell tartal­maznia. Vámolás becsületkasszával Telefonautomata és becsület­doboz váltotta fel a vámtiszte­ket a walesi Cardiff repülőte­rén. Aki úgy érzi, valami elvá- molnivalója van, az vagy telefo­nál a négy mérföldre levő vám­hivatalba, vagy kitölti az űrla­pot és beledobja a repülőtéren elhelyezett becsületdobozba. Jó étvágyat a varjúsülthöz! — Kiszakata, a kis észak- japáni városka lakosai, hogy hasznos módon szabaduljanak meg a tetemes mezőgazdasági károkat okozó varjaktól, szo­katlan kezdeményezésekbe fog­tak: étekként szolgálják fel a megfogott madarakat — jelen­tette az AFP. A 14 ezer lélekszámú tele­pülés lakosai sokáig tanakod­tak, mit tegyenek a földeken havonta elfogott 150-200 var­júval. Közben aztán az az Elkelt Churchill kalapja Winston Churchill iniciá­lékkal díszített, hivatalos lá­togatások alkalmából viselt kalapja potom 6600 angol fontért (több mint 11 ezer A munkaerővel és a költsé­gekkel való e furcsa takarékos­kodás láttán a helyi parlamenti képviselő panaszt tett a brit bel­ügyminisztériumnál. Levelében figyelmeztetett: Cardiffba na­ponta érkezik gép Amszter­damból, Európa kábítószer­fővárosából. „ínyenc” ötletük támadt, hogy elfogyasztják a hívatlan vendégeket. November elején a kiszakatai elöljárók kísérle­tet végeztek: 11 önkéntes je­lentkezővel kóstoltatták meg a varjúhúsételt, amelyet mar­ha-, disznó- és birkahúsból készült fogások között tálal­tak fel. A rendezők megelége­désére csupán négyen ismer­ték fel a varjúhúst; sokan összetévesztették a híres helyi marhahús-különlegességekkel. dollár) talált gazdára pénte­ken a Christie’s cég árverésén Londonban. Hirügynökségi jelentések szerint a vevő isme­retlen kívánt maradni. Kiszabadult az elrabolt leány [ K Sértetlenül kiszabadult pénteken Rafael Salvador Moros spanyol nagyiparos leánya, akit kedden raboltak el ismeretlen tettesek és 120 millió peseta (1,1 millió dol­lár) váltságdíjat követeltek érte. A spanyol rendőrség egyelőre nem adott tájékozta­tást. PETŐFI NÉPE MACNLOTOS pályázata LEMEZP ARADÉ 21. Pierrot A szomorú bohóc, azaz Pier­rot első nagylemeze igen szín­vonalas. Kár, hogy a szakma agyonhallgatta, pedig megérde­melte volna a dicséretet. Ami késik, nem múlik. Mindeneset­re felvettük rejtvényeink sorába a fiatal énekest és albumát. Kérdéseink: 1. Hány év után jelentkezett lemezzel az előadó? 2. Milyen hangszeren játszik ? 3. Mi a címe az albumának ? A megfejtéseket a Petőfi Né­pe címére (6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A) kérjük. A levelezőlapra fel kell írni: Le­mezparádé és fel kell ragasztani a fent közölt Magneoton- emblémát. A beküldési határ­idő: egy hét. A helyes megfejtést közlők öt darab Pierrot-nagyle- mezt nyerhetnek és további öt pályázónknak sztárfotót kül­dünk. (Holnap: Old Boys a Magneotontól!) VADÁLLAT OK VÉDELMÉBEN Kecskeméten is volna mit tenni értük Állatkertjeink jövője címmel rendezett fórumot a Fidesz Zöld Frakciója szombaton Budapes­ten. A fórum célja: megismerni a hazai állatkertek problémáit és mindennapi gondjait, megtár­gyalni, hogy milyen módon lehet az állatkerteket bevonni az állat- és természetvédelembe, illetve hogyan tudnak a hazai állat- és természetvédő mozgalmak be­kapcsolódni az állatkertek mun­kájába. Gera Pál, a Fidesz Zöld Frak­ciójának természetvédelmi refe­rense elmondta: az állatkerteket sok támadás érte az állatok nem megfelelő elhelyezése miatt, ezért az állatkerteknek ki kell dolgoz­niuk az állattartás „minimum­kódexét”. A kódexben le kell fektetniük a különböző állatok tartásához szükséges feltételeket. Ebben a munkában kívánnak se­gíteni az állatvédők. A zöldek véleménye szerint: az állatkertek­nek változniuk kell, nagyobb részt kell vállalniuk a fajmegőr­zési és oktatási programokban. A kecskeméti Vadaskert áldat­lan állapota miatt egyébként Ta­• I linek a szibériai tigrisnek is van mondáimaloja (képünkön) a ladasparki hely­zethez. (Méhesi Éva felvétele) kács István, a kert vezetője ál- lenére a megoldás kulcsa azon­landó kapcsolatban vah Gera ban a kecskeméti önkormányzat Pállal. Közös tenni akarásuk el- zsebében lapul... UJ SZŰRÉSI MÓDSZER KELL Tbc helyett asztma A századfordulón még a magyar lakosság 80 százaléka szenvedett tuberkulózisban, mára ez a beteg­ség csak a polgárok 3-4 százalékát sújtja. Ugyanakkor az asztmás, hörghurutos betegek száma az el­múlt 10 év alatt megduplázódott. A leggyakoribb betegségtípusok változásával a gyógyító intézmé­nyek szerkezete, munkája is jelen­tősen módosult. Nincs ez máskép­pen az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet esetében sem, amelyet 90 évvel ezelőtt alapí­tottak. Dr. Schweiger Ottó, az in­tézet főigazgatója felhívta a figyel­met arra: a krónikus tüdőbetegsé­gek problémáit a jelenleginél ko­molyabban kellene venni, mert népgazdasági lag sem elhanyagol­ható az a tény, hogy az asztmás, hörghurutos vagy hörgődaganatos betegek elsősorban a 60 éven aluli, munkaképes emberek. A korai felismerés alapvetően fontos állomása a szűrés, melynek jelenlegi gyakorlatán, a hatékony­ság csökkenése miatt, sürgősen változtatni kell — mondta a fő­igazgató. A Korányi TBC és Pul­monológiai Intézetben már kidol­gozták azokat a szakmai alapelve­ket, melyek segítségével a rizikó- csoportok szűrését előtérbe helye­ző, új és hatékony szűrési gyakor­lat alakulhat ki hazánkban. (MTI) UJ ABC Alig hat hónap, alatt készült el a Bács- bokod és Vidéke ÁFÉSZ új ABC-kisáru- háza. A tegnap megnyílt üzlet 120 négy­zetméteres eladótérben*kínálja majd áru­it. A beruházás 10 millió forintba került. // 0 00 A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Álló teherautónak ütközött Szombaton délután öt óra előtt pár perccel súlyos motorosbaleset történt Sükösdön. K. Gyula, 24 éves. helybéli fiatalember a Daráló utcában közlekedett motorkerék­párján és nem vette észre, hogy előtte az út szélén egy teherautó parkol. A figyelmetlen motoros a gépkocsinak ütközött. A baleset következtében a motor utasa, a 25 éves B. János súlyos sérüléseket szenvedett. Másnap Balotaszállás külterüle­tén is a figyelmetlenség okozta a bajt, de lehet, hogy itt már az alko­holnak is volt valami szerepe. Az 53. számú úton F. Ferenc kivilágí- tatlan gépkocsival közlekedett és eközben egy iráni kamionnal ütkö­zött. A balesetet a 41 éves gazdál­kodó idézte elő azáltal, hogy nem biztosított áthaladási elsőbbséget a védett útvonalon haladó külföldi gépjárműnek. — g — Bűnügyek RABLÁS KECSKEMÉTEN. Két ismeretlen férfi támadta meg szombaton éjszaka a Korhánkö- zi vasúti átjáró közelében A. Lászlóné 26 éves kecskeméti fia­talasszonyt, akitől készpénzt és arany ékszereket raboltak el kö­zel harmincezer forint értékben. A bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható 20 éves R. Zoltánt és a 33 esztendős R. Bé­lát a rendőrök rövid idő leforgá­sa alatt őrizetbe vették. NYERGELJ! Valószínűleg sok húst lehet majd megpuhítani annak a négy darab nyeregnek a segítségével, melyeket az elmúlt héten vitt el valaki Nagyállásról az állami gazdaság kamrájából. Egy ilyen sportnyereg egyébként 30 ezer forintba kerül. VONAL VAN. A tárcsahan­got azonban már hiába várják sok helyen, ugyanis a tárcsát a készülékkel együtt már régen el­vitte valaki. Legutóbb Kaskan- tyúról és Soltszentímréről tűnt el egy-egy nyilvános távbeszélő- készülék, méghozzá mindkettő Nem csak szépséghiba A teremtő géniusz, Kecskemét szülöttje, Katona József születésé­nek kétszázadik évfordulójára em­lékezett minap az ország és a hatá­rainkon kívül élő magyarság. Városunk tíz napon át ünnep­ségsorozatot rendez Katona József tiszteletére. A Katona-parki meg­emlékezéskor Kada Elek „diákjai” a himnusz felcsend ülésére az ab­lakba tódulva hallgatták a térről, a szobor mellől átszűrődő, meg­hitt, ünneplő rezgéseket és hango­kat. Egy kis diákcsapat a szom­szédságban levő iskolából élmény­szerű részese lehetett volna az igaz megemlékezésnek. A Katona-ház megnyitásával ismét a látogatók elé tárulnak nemzeti létünket mél­tóan reprezentáló emlékek, mű­vek. Katona József történelmi jele­nünknek szóló tiszta fényéhez sö­tét a hozzá vezető utca, sötét a műemlék tér és sötét az impozán­san eredetiben pompázó szülőház. A téren törött, kitépett ostor­nyelek. így a látogatók csak nehe­zen találnak rá az emlékházra, mi­vel télen már négy órakor sötéte­dik. Jó lenne Katonához vezető utat megvilágítani és a szülőházat is a szürkeségből kiemelni, egy fény­csóvával ragyogtatni. Talán nem rontaná el az emlékházat egy hom­lokzati, kandeláber falilámpa. Kiss János BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András, Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1991. XI. 19-én, megrendelés sorszáma: 130 011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x azonos időben: csütörtökre vir­radóan. A posta kára több mint hatvanezer forint. PIKÁNS. Egy cseppet sem voltak szégyenlősek azok az éj­szakai látogatók, akik november 14-én jártak a bajai Erotik Shop- ban. Vittek mindent, ami csak a kezük ügyébe akadt. A tulajdo­nos kára több mint hetvenezer forint. LOPOTT AUTÓK. A közel­múltban két Dacia tulajdonosa is feljelentést tett a rendőrségen is­meretlen tolvajok ellen. Egyikő­jük Kiskőrösön járt pórul, a má­sik kocsiját ellenben Kecskemé­ten, a Virág utcából vitte el vala­ki. A két autó értéke is közel azo­nos: 170-180 ezer forint. EGY TUCAT. Palacktolvajok jártak pénteken hajnalban Felső- szentivánon, a gázcseretelepen. Tizenkét darab palackot vittek magukkal, miután kibontották a tárolóhelyiség lemezből készült falát. A Dégáz kára 68 ezer fo­rint. — g — A szomszédban így _ A munkanélküliség növekedésével párhuzamosan új munkahelyteremtő be­ruházásokat, támogatnak kamatmentes kölcsönnel Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében: az utóbbi két évben 1 lOmillió fo­rint értékű beruházáshoz kapott pályá­zat útján tizennégy település, illetve cég harminchárom millió forintot. A pályá­zat útján elnyert pénz felhasználásával 732 ember számára teremtettek munka­lehetőséget. A nagyrévi tsz például nyolc­van személy foglalkoztatására hozott lét­re cipőfelsőrész-készítő részleget. Tisza- várkonyban a szolnoki Agromen Kft. nyitott csomagolóüzemet. NAPTAR 1991. november 19., kedd Névnap: Erzsébet Napkelte: 6 óra 54 perc Napnyugta: 16 óra 05 perc Holdkelte: 14 óra 14 perc Holdnyugta: 3 óra 50 perc Várható időjárás az országban ma estig: nyugat felől újabb felhősödés. Napközben megélénkül a déli, délnyu­gati szél. A hőmérsékleti minimum plusz 1, mínusz 4 fok között alakul, a hőmérsékleti maximum általában 7 és 12 fok között várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: November 17-én Kecskeméten a középhő- mérséklet 9,0 (az 50 éves átlag 3,7), a legma­gasabb hőmérséklet 11,7 fok volt. Napsütés nem volt, 3,2 milliméter csapadék hullott. 18- án reggel 7 órakor 4,2, 13 órakor 5,6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 3,0 fok. A tengerszintre átszámított légnyomás 1010,3 millibar — erősen emelkedő. November 17-én Baján a középhőmérséklet 7,9 (az 50 éves átlag 4,4), a legmagasabb hőmérséklet 11,4 fok volt. Napsütés nem volt, 2,4 milliméter csapadék hullott. Reggel 8 óra­kor 4,2, délután 14 órakor 8,3 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 4 fok, a tenger­szintre átszámított légnyomás 1011,8 millibar — emelkedő — tendenciájú. mrnnrprmm — KÖZMEGHALLGATÁS Kiskunfélegyházán. November 21- én, csütörtökön 17 órakor a város­háza dísztermében Kiskunfélegy­háza képviselő-testülete közmeg­hallgatásra várja a város közügyek iránt érdeklődő polgárait. — BARDÓCZ LAJOS grafikus és Gyalai Béla festőművész kiállítá­sa látható ma 17 órától a kiskunfé­legyházi Móra Ferenc Művelődési Központ klubházának galériájá­ban. A tárlat december 1-jéig — na­ponta 10—18 óráig—tart nyitva. — TÖBB FONTOS témáról tárgyal mai ülésén Bácsalmás Vá­ros Önkormányzata. Várhatóan döntést hoznak a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjáról, a diákotthon hasznosításáról, a József Attila utcai vizvezeték- építésről, a közvilágítás korszerű­sítéséről és az önkormányzati köz- művagyonról. Tóbiás Jánosné la­káshelyzetét és az ápolási díj meg­állapítását is ezen a tanácskozáson tűzik napirendre. Az ülést 14 órá­tól tartják. — NEM ESETT KÚTBA A TERV. Alig néhány napja, hogy Kerekegyházán végre elkészült az új kút. Ennek köszönhetően a kö­vetkező nyáron már nem hörög­nek tehetetlenül a fürdőszobákban a csapok és nem kell csöpögő slag­gal róni a kertet. Az új kút vízho­zama ugyanis percenként ezer liter. Tehát most már lesz víz, csak az is legyen, aki bírja fizetni. . . MAGÁNGYÓGYSZE- RÉSZ-KONFERENCIA. Kecske­méten a Tudomány és Technika Házában tartják első országos konferenciájukat a magángyógy­szerészek november 23-án és 24-én. A kétnapos tanácskozás ideje alatt a földszinten kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. ANNO — Mivel foglalkozott ön a kommu­nizmus alatt? — En? Amivel most is. Vártam, hogy március 21-én a tisztítóba adott nadrá­gomat végre kitisztítják. A Falu tévé Mérnem^ szerdai adása Szerda reggel ismét kukorékol a kakas 5.47-kor a TVl-en. A mű­sorból: Népi csíziók több tételben, vidékközpontú lapszemle, a faluvi­lág hirei, mindennapi agrárújdon­ságok. A tervezett témák: — A Massey közelről — Hordók zsá­molyon — Almagondok: Hol a lé? — Primőr ötletek — KAKAS- hírek — Jolán-köszöntő. BECKER-BAYER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Kecskeméti Bútorstudió Batthyány u. 21., tel.: 76/29-051 Kedves Vásárlónk! Nagy választékban kínálunk az Ön igénye szerinti színben és összeállításban exkluzív importbútorokat. Szeretettet várunk minden Kedves Vásárlót, aki ezen hirdetési szelvénnyel bútort vásárol boltunkban. Minden vásárlónkat nagy meglepetésben részesítjük. NE FELEDJE, MINDIG AZ OLCSÓBB A DRÁGÁBB! 520

Next

/
Oldalképek
Tartalom