Petőfi Népe, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-21 / 273. szám
8. oldal. 1991. november 21. PETŐFI NÉPE EURÓPA-TÁBLA KECEL NEVÉVEL Polgárok barátsága Úgy tűnik: egy magyarországi látogatás, társasutazás mély nyomokat hagy a külföldiekben. Erre emlékezhetett a németországi Schwarzenbruck polgármesterének felesége, amikor egy görögországi kempingezés során arra kapacitálta a férjét, ugyan ismerkedjenek már meg az ugyanott nyaraló „szegény magyarokkal”. A találkozásból barátság lett, többszöri kölcsönös látogatás és egy kívánság a németek részéről: pusztát is szeretnének látni. Az már maradjon a budapesti Fodor László és a schwarzenbrucki Albrecht Frisier titka, miért éppen Kecelt választották. A lényeg az, hogy a pusztalátogatás lakodalmi vendégeskedéssel bővült, ahol a német polgármesterben megérlelődött a gondolat, legyen a két település között komolyabb kapcsolat. Nem sok idő kellett mindezek után, hogy a Nürnberg melletti település határában megjelenjék az úgynevezett Európa-tábla, melyen a baszk, dél-tiroli, volt NDK-s testvértelepülések mellé felkerült Kecel neve is. Merthogy — így fogalmazott Frister úr — akkor nem fordulhat elő, hogy két nép gyűlöli egymást, ha az ott élő polgárok között barátság szövődik. E barátság jegyében kezdődött meg a két település közötti jövésmenés, melynek nem akadálya a köztük levő két országhatár, és a nem sok híján ezer kilométeres távolság. Szervezetten, adott programokra, vagy csak úgy, mert éppen szíves vendéglátásra szól a meghívás. Legutóbb november elején indult Kecelről egy buszra való társaság, hogy három napot eltöltsön a német településen. Hat faluból egy község Schwarzenbruck nem egy település, Bajorországban ugyanis 1972- ben hoztak egy rendeletet a kis községek összeboronálására, úgy, hogy egy-egy közigazgatási egység legkevesebb 5000 lelket számláljon, így lett akkor Schwarzenbruck és még öt kis falu eggyé. Ma 8000 ember él itt, azaz ez nincs egészen így, hiszen a település amolyan alvóváros, sokan dolgoznak Nürnberg- ben, illetve a hat község egyikében, Rummelsbergben, a különleges faluban. Különleges, mert az ottani valamennyi üzemet, létesítményt egyházak működtetik. Van szociális intézmény, diakónusiskola, kórház és sok minden, olyannyira, hogy az ezekben dolgozók létszáma 2500 — azaz több, mint a község lakóinak száma. A település gondjai Albrecht Fris- ter polgármester vállát nyomják, aki immáron negyedszázada tölti be ezt a posztot. Őt és a húsz helyi képviselőt hatévente választják, legutóbb éppen tavaly márciusban. Mint elmondták, nagy viták dúlnak a település kérdéseiről, de soha nem ellenségeskednek. A testület tagjainak nagyobbik része szociáldemokrata, van CDU-s, CSU-s, független, sőt, zöldpárti is közöttük. • • Öregek otthona Csodaszép a környezet, a fenyőerdő, hatalmas, gondozott park. Az épület azonban némileg furcsa. Egyik része, a főépület, olyan mint egy régi kastély. A másik rész azonban már a modem építészet terméke. Az öregek otthona egyébként bérlemény, a Fabercas- tell — ugye, ismerős a név? — grófok ajánlották fel a működtető egyesületnek évente 1, azaz egy márka bérleti díj fejében. Az öregek otthonában kétszáz idős ember él, közülük 160 szorul ápolásra — nyolcvan alkalmazott ügyel arra, hogy minden rendben legyen. Természetesen saját konyhában főznek, van szauna, tornaterem, társalgó, kis és nagyobb társaságnak egyaránt. A környéken még két ilyen otthon van, összesen 370 férőhellyel, mégis sorban állnak a bekerülésre várók. Az ápolásra szoruló idősek ellátása havonta 3000 márka, az önellá- tóaké 2000, ezt az összeget bizony még itt is kevesen tudják előteremteni. Még akkor sem, ha a gyerekek anyagi helyzetét is figyelembe veszik. Az idős, ide költöző embereknek saját vagyonukat mindenképpen fel kell élniük, ha az elfogy, az eredeti lakóhelyük fizet értük, szociális alapjából. Úgy, hogy az ellátás összegén felül mindegyikőjüknek legalább 200 márkája maradjon saját felhasználásra. A lakók életében kevés a kötöttség, kívánságuk szerint kimehetnek az otthonból, sétálhatnak a parkban, igénybe vehetik az összes szolgáltatást. Ottjártunk- kor az egyik úgynevezett foglalkoztatószobában egy 88 éves idős hölgy origamit hajtogatott a gondozó segítségével. Ez a kor nem ritka, mondták, az otthonban az átlagéletkor 82 év, de nem kevesen kilencvenen fölüljek. Tüntetés az idegengyűlölet ellen A háromnapos programba, természetesen, beleszoritottak a vendéglátók egy nürnbergi városnézést is. Este nem kis meglepetéssel vegyes félelemmel figyeltük a város főterén gyülekező tömeget, a transzparenseket, a hangosítóko- csikat, a felvonuló rendőröket. Mint kiderült, Németország valamennyi nagyobb városában az 1938-as Kristályéjszaka — a zsidóüldözés kritikus napja — emlékére tüntetést szerveztek. Annál is inkább, mert a forrongó Kelet-Euró- pából igen sokan menekülnek német területre is, és bizony ellenük már itt-ott megkezdődött az ellenségeskedés. Az idegengyűlölet ellen csak Nürnbergben több ezer ember vonult az utcára. Ezen — és a több városban zajló tüntetésen — egyébként küldötteket választottak az e témában összehívott berlini összejövetelre. Hófehér ólak a farmer- gazdaságban Miután a keceli kirándulók majd’ mindegyikének, természetesen van valami köze a mezőgazdasághoz, farmerek udvarába is begördült az Ikarus. Egyikőjük, egy fiatal gazda elmesélte, hogy száz hektáron gazdálkodik, és 500 férőhelyen hizlal sertéseket. Ebből a területből 22 hektár saját tulajdona, míg a többit vagy húsz földtulajdonostól bérli. Egyébként a háború után a környéken még 60 farmer gazdálkodott, ma már csak 10 űzi ezt a mesterséget. Vendéglátónk saját állatainak nemcsak takarmányát termeli meg, van csemegeszőlője, cukorrépája, sörárpája, olajrepcéje és napraforgója is. Sőt, két hektár erdőt is fenntart, kimondottan a tüzelőanyag megtermelése miatt. Az állatokat egyébként ablaküvegen keresztül nézhettük csak meg. Korcsoportonként, nagyon tiszta körülmények között, ultraibolya fénnyel megvilágított ólakban élik életüket. A hizlalási idő egészére számítva egyébként egy-egy állattal mindössze húsz percet foglalkozik a farmer. Mint a gazda elmondta, egy nagy vágóhídnak adja le őket, mindegyik állat vételárából visszafog a feldolgozó és év végén történik csak meg a végelszámolás. • \/ otthon idós lakója és a gondo/ó. WKSSCHAFT»#? GUflOAUH/ UWÍTXU/ KECEL/ • Szombaton délután pitimnek a palackozás gépei. A sertéstartó gazdánál még erősen kerestük, hol is lehetnek az istállók, hiszen nehezen tudtuk elképzelni, hogy a fehérre festett, teljesen zárt épület lenne az. A tehéntartónál már meg sem lepődtünk, hogy ugyanabban az — jószerivel magas lakóháznak nézhető — épület egyik lerekesztett részében a siló, másikban a széna, harmadikban pedig az állatok vannak. A telep, a hozzá tartozó területtel egyébként 1640 óta a család birtoka. Most 18 tehén áll az istállóban, az üszőket a gazda továbbtenyésztésre saját állományából válogatja, a selejt tehenet, illetve a bikaborjakat a marhatenyésztő egylet segítségével értékesíti. Nagyon szigorú minőségi és mennyiségi szabálynak kell megfelelnie a leadott tejnek. A kvótát úgy határozták meg, hogy az 1983- as éves tejtermelésből 18 százalékot levontak és ma, 1991-ben ezen a mennyiségen nem léphet túl a farmer. Ezen belül literenként 64 pfennings kap, ha túllépi a megengedett mennyiséget, 74 pfenning büntetést fizet. Meghatározott a tej zsír- és fehérjetartalma, valamint a legföljebb 300 ezres csíraszám. Ha ezeknek nem felel meg a tej, vagy netán antibiotikumot találnak benne, a legkisebb büntetés 200 márka, és hónapokig nem szállíthatnak ráadásul arról a telepről. Ja igen, a tejszállító kocsiba beépített elektronika automatikusan minősíti átvételkor a tejet. Érkezése naponta 12 óra és 12 óra tíz perc között várható. Persze, ottjártunkkor is megérkezett 12 óra 8 perckor. Százhúsz márkás bor Két feldolgozót is volt alkalma megnézni a keceli csoportnak. A nagyobban inkább maga a feldolgozás technikája fogta meg az érdeklődőket, az, hogy például az üvegtisztítást a környezetkímélő ózonnal végzik, és a borkezeléshez szintén csak természetbarát anyagokat használnak. Azt is sikerült megtudni, hogy hét kisebb üzem egyesülésével alakították ki a pincészetet, és ma mintegy 2500 gazda termeli a feldolgozandó bort. Az elszámolási rendszer külön érdekesség: a mustért negyedévente fizetnek átalányt a termelőnek, természetesen nyomottabb — és egyre csökkenő — áron, majd a bor értékesítése, azaz körülbelül három év múltán következhet a végelszámolás. Óriásiak a különbségek a borok árában. Az átlagos minőségűek literenként, palackozva, 4-6 márkásak, míg a különlegesek ára meghaladja a 120 márkát is. A másik, a kisebb feldolgozó családi vállalkozás, eredete az 1800-as évek legvégére nyúlik vissza. Hozzájuk egységesen telepitett szőlőkből szállítanak feldolgozásra a gazdák, akiknek egy része mellékjövedelmet remél a szőlőtől. A meredek hegyoldalra ültetett szőlőket csigákra szerelt eszközökkel művelik, a telepítés költségeinek felét az állam, felét a tulajdonos állja. Az egyetlen hatalmas táblát tisztán racionális megfontolások miatt, nem a telekhatárok mentén betonutakkal szabdalták fel, minden tenyérnyi terület elérhető ezeken. Mostanában azonban, a környezetvédelem szempontjait figyelembe véve, azon igyekeznek, hogy kissé újraszabják az egybefüggő területeket. Ja igen, az itt termelt borok 11,5-12 cukorfokosak, mármint eredetiben, cukor felhasználása nélkül. Ez beletartozik a szigorú tájjelleg-meghatározásba. A vendéglátók És most, végezetül engedtessék meg, hogy személyes élményeimről szóljak néhány szót. Nem tudom, honnan a benyomás, de mindig azt hittem, hogy a német emberek visz- szahúzódóak, amolyan „maguk- nakvalók”. Számomra a legdöbbenetesebb felismerés ennek az ellenkezője volt. És a haza vezető úton — az amúgy magunk között — zajló beszélgetések ugyanerre köszöntek rá. Nem hinném, hogy van akárcsak egyetlen olyan magyar, aki e három nap alatt nem nevetett istenigazából, szívből. Tehette, hiszen a vendéglálíkr|/Pufedélye/^^^ÍKrite0- nyult. Főleg amikor a másik nemzet dalait, táncait igyekeztünk megtanulni. Sokan tartottunk a nyelvi problémáktól — bár a hírek szerint Kecelen az utóbbi időben sokan kezdtek németet tanulni —, de mint kiderült, ez is igen könnyen áthidalható. A vendéglátók szinte mindegyike ugyanisjó időben beszerezte a szótárt, illetve a közkeletű kifejezések gyűjteményét. Az meg, hogy rajzolásra alkalmas papír, ceruza minden háznál van, természetes. Akár szervezett, akár a vendéglátó család alakitotta programról volt szó, a német alaposság mellett — isten bizony—nagyfokú odafigyelésről, sőt, szeretetről tettek tanúbizonyságot a schwarzenbruckiak. Aprópénzre váltva a bürgermeister, a polgármester kívánságát a települések lakói közti barátságról. És hogy el ne maradhasson a slusszpoén. Vélhetően alig indulásunk után írhatták német vendéglátóim, Heinz és Paula Fleischmann azt a nagyon kedves levelet, melyben egyrészt a visszautazásról érdeklődtek, másrészt egy újbóli találkozás reményét fejezték ki. Ugye, kedvesek? Gál F.szter • Az öregek otthonának egyik rcszc olyan, mint egy régi kastély. • A települések közti kapcsolat szorgalmazója: Albrecht Krister polgármester. • I uropa-tahla Selmái/colinak halarahan.
