Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-17 / 244. szám

VILÁGTÜKÖR Többet ér a tolar a dinárnál A jugoszláv dinár szombat óta nem számít sem törvényes fizető- eszköznek, sem konvertibilis valu­tának Szlovéniában helyét, átme­netileg, a tolarnak nevezett pénz tölti be. Bevezetése után a tolant a szlovén központi bank azonnal 15 százalékkal felértékelte a dinárhoz viszonyítva, így az október végéig rögzített árfolyam szerint 100 di­nár 87,5 tolart ér. A szlovén valuta bevezetése okozta sokk mélypontra szorí­totta le a dinár feketepiaci árfo­lyamát Jugoszláviában. Szerbiá­ban például sehol nem adják ol­csóbban a német márkát 50 di­nárnál, ami csaknem a négysze­rese az 1 márka—13 dináros hi­vatalos árfolyamnak. Zágrábban pedig már 70 dinár körül cseré­lik a márkát. Arany János Hollywoodban Los Angeles világhíres városré­szében, Hollywoodban azzal a cél­lal fogott össze egy lelkes kis kö­zösség, hogy szülőföldjüktől sok ezer kilométernyi távolságban is féltve őrizzék a magyar nyelvet. Eme szép szándékukat szolgálja immár 17 éve az általuk alapított Arany János Kulturális Kör. A hollywoodi református paróki­án, hónapról hónapra összegyűl félszáznyi irodalombarát, a^ik kö­zött mindig akad lelkes vállalkozó. hogy az általa legjobban ismert té­máról értekezzék. Az 1991-es évad Krónikáját lapozva — mert effélét is kiadnak házi nyomdájukban ilyen címekre bukkanunk: A mondák és legendák világa, Er­kel Ferenc munkássága, II. Rá­kóczi Ferenc művei. Különösen sok hallgatót vonzanak azok a szombat délutánok, amelyeken va­lamelyik világjáró tag — videofil­mek segítségével — úti élményeiről számol be. Tőzsdejósda Angliában Októberben a tőzsdevilág a szokottnál is feszültebb: kísért a krach, a négy évvel ezelőtti — október 19-ei — Fekete Hétfő emléke. Az alkuszok a földöntúli erőket is segítségül hívják. Ma már nem szégyen tőzsdeügyek­ben asztrológushoz fordulni, hi­szen csillagászati összegekről van szó. A britek annyira bíznak a csil­lagokban, hogy a Brit Asztrológus Szövetség befektetési tanácsadó szolgálatot kíván létrehozni a kö­zeljövőben. Az egyik asztrológus Graham Bates nehéz októbert jó­sol a tőzsdék számára. — Aggoda­lomra azonban semmi ok — teszi hozzá — a novemberi hatások elég kedvezőek a veszteségek vissza­nyeréséhez. Igaz, a Nap november második hetében együttállásban van a Plútóval és a Marssal, ami- „robbanásveszélyes” időszakot sejtet. A világ legnagyobb étterme A világ legnagyobb étterme nyi­totta meg kapuit hétfőn Bangkok­ban: háromhektáros területén egy­szerre 4000 vendéget fogadhat, akiknek kényelméről 900 alkalma­zott gondoskodik. Felépítése nyolcmillió dollárba került, s tulaj­donosai természetesen abban re­ménykednek, hogy bekerülnek a Guinnes Rekordok Könyvébe. A divatcégek lázadása A héten Londonban lesz az őszi nemzetközi divatbemutató cirkusz következő fordulója, s a nagy di­vatcégek lázadoznak: talán ez lesz az alkalom, amikor igyekeznek megszabadulni néhány szupermo- dclltől, akik az utóbbi években a fejükre nőttek. — Szeretem őket, de utálom a körülöttük levő sztárkultuszt — mondta Valentino. — Egyik­másik bemutatón a közönség nem a ruháknak, hanem a manökenek­nek tapsol. Szépek, de mindennek van határa. Van szupermodel, akit ingyen sem alkalmaznék — így Ri­fat Ozbek, londoni divattervező. Ingyenről szó sincs: a lányok har­minc percet sétálnak fel-alá a pás­ton és 30 ezer font üti a markukat. Időtakarékos fogkefe a nürnbergi vásáron Kitalálója szerint felére csökkenthető a naponta fog­mosásra fordított idő ezzel a dupla fogkefével, mely egy­szerre dörzsöli mindkét olda­lon a fogakat. Az időtakaré­kos fogkefét a Feltalálók Nemzetközi Vásárán mutat­ták be Nürnbergben. • A Szentatya magyarországi látogatása sokáig emlékezetes marad. Nyugdíjba készül a pápa? A pápák a jövőben maximum 75 éves korukig maradnának hi­vatalukban. A müncheni képes­lap, a Bunte értesülése szerint erről készít elő enciklikát II. Já­nos Pál pápa 75. életévében a most 71 éves lengyel származású egyházfő is visszavonulna és visszatérne Krakkóba. A Bunte szerint II. János Pál végrendel­kezett is, amennyiben meghagy­ta: Krakkóban temessék el, s azt szeretné, ha síremlékét a keresz­ténység által a kommunizmus fe­lett aratott győzelem jelképének tekintenék. • A laikus kérdése: hova nyomjuk a fogkrémet? PETŐFI Mén Népi Iparművész — címet kaptak Évtizedek óta ismert és megszo­kott, hogy a Kalocsai Népművé­szeti Szövetkezet termékei folya­matosan nagy sikert aratnak kül­földön és hazánkban egyaránt. A színvonalra, a tervezőművészek ki- és továbbképzésére a szövetke­zet vezetői nagyon gondosan ügyelnek. Az elmúlt hetekben a Népi Iparművészeti Tanács zsűrije elé hatvan darabból álló kollekci­ót vittek — asztalneműt és blúzt fehér, színes és „szomorú” színű fonallal hímzetteket —, a bírálók valamennyit elfogadták, népmű­vészeti terméknek minősítették. A szövetkezet vezetőit és tagságát további öröm is érte: a homokmé- gyi Bényi Ferencné, a kalocsai Gál Csilla és a szakmán Tóth Ferenc­né által tervezett és kivitelezett munkák alapján mindhármukat a Népi Iparművész — cimmel tün­tette ki. BŰNÜGYEK Lelopta a szőlőt. Nem lehe­tett savanyú az Izsáki Sárfehér Tsz művelésre kiadott szőlője, különben nem lopta volna le egy részét valaki a napokban. Húsz-huszonöt mázsányit szü­retelt a tilosból, a kár, amit ez­zel okozott, cirka 24 ezer forint. Kecskeméti emlék. Rossz em­lékekkel távozott kedden dél­előtt két német túrista is a me­gyeszékhelyről. Az egyiküknek a Szauna Hotel előtt parkoló autóját törték fel a megelőző éjjel és a ruhákat pakolták ki belőle. A vendég kára 36 ezer forint volt. Az Andi panzió előtt álló másik német állam­polgár még ennél is rosszabbul járt; az ő kocsijából 278 ezret érő árut szedtek ki a tolvajok. Meglopta az anyját. Szep­tember vége és október eleje kö­zött a saját anyját lopta meg egy bajai polgár. Méghozzá nem is akármivel: a télre beszer­zett 40 mázsa brikettjét fuva­rozta el az idős nőtől. Hajrá, Miske! Képtelen hely­zetbe került a miskei focicsapat. Október első napjaiban a fut- balcsarnok öltözőjéből a ruhái­kat fújta meg egy ellendrukker. Sajnos a hírből nem derült ki, hogy a játékmezekről, vagy az utcai öltözetekről van-e szó. Mert azért ez egyáltalán nem mindegy ... A csapatot egyéb­ként 25 ezer forintos kár érte. Viszont némileg kárpótolhatja őket egy vasárnapi győzelem utáni szurkolói biztatás: Hajrá, Miske! n. n. m. Nemzetközi hologram­kiállítás Ritkán látott kiállításra hívja az érdeklődőket a Well Művészeti és Kereskedelmi Reklámügynökség október 21-én, hétfőn a kecskemé­ti ifjúsági otthonba, ahol 16 óra­kor lesz a nemzetközi hologramki­állítás megnyitója. A hologram lézerfény segítségé­vel készülő kép, amely három di­menzióban szemlélhető. Az alapel­vet Gábor Dénes magyar szárma­zású angol elektromérnök publi­kálta, aki tevékenységéért 1971- ben fizikai Nobel-díjat kapott. A kiállítás október 31-éig na­ponta 10-től IS óráig látható. • A holográfusok azt állítják, hogy a hologramot nézve szemeink számára igaziból megjelennek az érdekes térben való kompozíciók. Bizonyára sok férfilátogatója is lesz a tárlatnak. Előadás-sorozat Halason Ma este 6 órakor Kiskunhala­son, az Általános Művelődési Központban hangzik el az Európa kultúrtörténete a biblia alapján cí­mű sorozat első előadása. Címe: A zsidók története I. Az előadó: dr. Dezső Tamás, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem hebra- nisztikai tanszékének tanára lesz. A beszámolókkal főleg a magyar és történelem szakos tanárok to­vábbképzésére gondoltak, és szíve­sen látnak minden téma iránt ér­deklődőt is. Októberi AIDS-helyzetkép Hazánkban nem kívánjuk beve­zetni sem a lakosság, sem a külföl­diek kötelező AIDS-szürését, hi­szen minden egyes vizsgálat csak pillanatnyi állapotot tükröz, a helyzet szinte percről percre vál­tozhat— válaszolta az MTI érdek­lődésére dr. Vass Ádám, a Népjó­léti Minisztérium főosztályvezető­je. Hazánkban ebben az évben — október elejéig — 28 új AIDS- beteget regisztráltak. Ezzel 1986 óta összesen 76-ra emelkedett a magyarországi AIDS-megbetege- dések száma, a betegek közül 39- en meghaltak. Az ismert fertőzöt­tek száma 282, ebből 249 férfi, 21 nő és 12 az anonim. Hazánk ezen adatok ismeretében egyelőre a gyengén fertőzött országok közé tartozik — emelte ki dr. Vass Ádám. A tárca kezdeményezésére a kormány anyagilag segíti azt a 34 HIV-pozitívot, akik fertőzött vért kaptak még a kötelező szűrés beve­zetése előtt. A BUDAPESTI NAGYBANI PIAC ÁRAI Burgonya 10-13 Zöldpaprika 8-50 Sárgarépa (csomó) 12-13 Uborka 40-45 Petrezselyem (csomó) 18-20 Retek (csomó) 4-10 Vöröshagyma 15-20 Zöldhagyma (csomó) 10-12 Fejes káposzta 4-8 Fokhagyma 60-100 Kelkáposzta 7-8 Gomba 120-150 Saláta (db) 10-15 Alma 20-25 Karalábé 10-12 Körte 40-85 Karfiol 15-20 Szilva 35-55 Paradicsom 12-28 Szőlő 16-35 PETŐFI NÉPI ' BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András, Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 28-777 1991. X. 17-én, megrendelés sorszáma: 130 010 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra. 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940.— Ft. ISSN 0133-235 x HAZAI TÜKÖR Előfizetési felajánlás az özvegynek A szerkesztőségnek címzett leve­lekből közreadott tegnapi oldal­összeállításban ott volt Fehér Sán- dorné sükösdi olvasónk írása is, amelyből kiderült, hogy a kisnyug­díjas asszony férje halála miatt kénytelen lemondani az újságot. Az özvegy azért hozzátette: „Na­gyon fog hiányozni a lap”. Az Írásra Sándorné Gönczöl Irén telefonált, aki közölte, hogy a Gábriel ügynökség, a kecskeméti fuvarozótársaság felajánlja: Fehér Sándornénak az év utolsó hónap­jaira máris előfizetik az újságot. Januárban pedig fontolóra veszik a hosszabb időszakra történő előfi­zetési ajándékukat. Tv-tornyot épít egy vállalkozó Vas megyében Mikrohullámú rádió- és tv- adóvevő tornyot épít a Sárvár mel­letti 208 méter magas Sporthegyen Orbán Kálmán helyi villanyszerelő vállalkozó, aki a torony építését már meg is kezdte. Az ötletet a kissé szokatlan beruházáshoz a környék rendkívül rossz telefon­helyzete adta. A torony ugyanis egyúttal megoldaná 16 környékbe­li község és Sárvár város digitális rendszerű telefoncsatlakozását a szombathelyi központhoz, sőt a műholdas tv-műsort is átjátszaná az igénylőknek. A villanyszerelő kisiparos a csaknem 37 méter magas adóto­rony építésére a sárvári önkor­mányzattól kért és kapott építési engedélyt. Ez év júliusában pedig levélben fordult a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztéri­umhoz frekvenciasáv jelöléséért és műsorszórási engedélyért, amit azonban szóbeli ígéretek ellenére még nem kapott kézhez. Ä vállalkozó számításai szerint a beruházás 7,5—8 millió forintba kerül. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Az adórendszer új koncepciója A gazdasági kabinet szerdán is­mét foglalkozott az adórendszer korszerűsítésének koncepciójával. A kabinet egyetértett azzal, hogy a láthatatlan jövedelmek szűkítése érdekében jelentősen csökkenteni kell a kedvezmények körét. A jövő­ben három prioritás érvényesülhet az adórendszerben. Az egyik legfonto­sabb szempont: a személyi jövedel­mek adóztatásában méltányos ösz- szegű tehermentes jövedelmek bizto­sítása és a gyermeknevelés terheinek enyhítése. A kabinet szerint fontos, hogy az adórendszer ösztönözze a megtakarításokat és a hazai befek­tetéseket. Ugyancsak lényeges az is, hogy az adórendszerben alkalma­zandó kedvezmények segítségével minél inkább érvényesítenie lehessen az ország külfölddel kapcsolatos ér­dekeit. A kabinet egyetértett azzal, hogy erősíteni kell az adóbeszedés intéz­ményi szervezeti és információs rendszerét. A különböző kedvezményekről a tételes javaslatot a kormány — elő­reláthatólag — jövő heti ülésén hoz­za meg. Déltexker Rt. bajai lerakata bérbe adja raktárhelyiségeit raktározás, áruértékesítés céljára. Bértárolást is vállalunk. Baja, Rákóczi u. 1—3. sz. T: 79/23-393 3532 A SZOMSZÉDASSZONY — Az új szomszédaink rend­kívül rokonszenves emberek — meséli férjének az asszony. — Képzeld, a férje minden reggel, kint az ajtóban, hosszú csókot ad a feleségének. Te miért nem teszed? — Mert még nem ismerem. NAPTÁR 1WI. október 17., csätörtök Névnap: Hedvig Napkelte: 6 óra 05 perc Napnyugta: 16 óra 54 perc Holdkelte: 14 óra 08 perc Holdnyugta: IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig: Változóan felhős, éjszaka, reggel párás, ködös, ettől eltekintve száraz idő várható. Á legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14 fok, a leg­magasabb nappali hőmérséklet í 7—22 fok között alakul. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszerva­tórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Október 15-én Kecskeméten a középhő­mérséklet 16,1 (az 50 éves átlag 10,5), a leg­magasabb hőmérséklet 24,0 fok volt. A nap 8.2 órán keresztül sütött, 2,7 milliméter csa­padék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 13,8,14 órakor 16,0 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12,9 fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1016,2 millibar — mérsékelten emelkedő — volt. Október 15-én Baján a középhőmérséklet 16.2 (az 50 éves átlag 11,0), a legmagasabb hőmérséklet 24,9 fok volt. A nap 8,2 órán keresztül sütött, 8,4 milliméter csapadék hul­lott. Tegnap reggel 8 órakor 14,4, 14 órakor 18,7 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmér­séklet 14,4 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1015,6 millibar — emelkedő — voít. HÍREK — TÖLGYESSY PÉTER KUNSZENTMIKLÓSON. „Mer­re tovább Magyarország” címmel tart előadást Kunszentmiklóson, szeptember 18-án, pénteken, a he­lyi művelődési központben 18 órá­tól Tölgyessy Péter, az SZDSZ or­szággyűlési képviselője. — MÁR NEGYVEN TAGJA VAN Kiskunfélegyházán, az előző héten huszonhárom taggal meg­alakult Tájak, Korok, Múzeumok Országos Égyesülete helyi csoport­jának. A város fiatalságát is szeret­nék megnyerni ennek az országjá­ró mozgalomnak. A klub felnőtt és diák tagjai ugyanis ingyen látogat­hatják az ország múzeumait. Ma­napság ez nem elhanyagolható kedvezmény. — KERÁMIATECHNOLÓ­GIA címmel szakmai árubemutatót rendezett az Interkerám Nemzetkö­zi Kerámia Stúdió AJapanyaggvá^ tó ék' Kéreskedelriu Kft. Á' ‘Kecske­mét, Munkácsy u. 14. számú ház­ban tegnap kezdődött programso­rozat ma, a művészek napjával folytatódik, holnap pedig egész nap szakmai konzultációt tartanak az ipari felhasználók részére. — KECSKEMÉTEN MA IS FOLYTATÓDIK a Kezdj el élni! című bibliai sorozat az Erdei Fe­renc Művelődési Központban. A csütörtökön este 18 órakor kez­dődő, díjtalan belépőjű rendezvé­nyen az alkohol hatásáról, s a heti pihenőnapról beszélget a közön­séggel a két előadó: dr. Homoki Henriette és Mayor Zoltán. — IDŐSZAKI TÁRLAT. Ma­ria Teresa Ramirez Y Quintana mexikói festőművésznő alkotásai­ból rendeztek időszaki tárlatot a Magyar Naiv Művészek Múzeu­mában. A kiállítást október 19-én 11 órakor a Mexikói Egyesült Ál­lamok nagykövete nyitja meg, s közreműködik a Gönczöl együt­tes. A művészetkedvelőket decem­ber 15-éig — hétfő kivételével na­ponta 10-től 18 óráig — várják. — SUBA GYÖRGY kiskőrösi festő alkotásaiból rendeztek tárla­tot a helyi Petőfi Sándor Művelő­dési Központban, amit holnap 16 órakor nyitnak meg. A kiállítás október 28-áig, naponta 10-től 17 óráig látható. A Falutévé holnapi műsora A tervezett témák: — Malompriva­tizáció az Alföldön, — Biotipp: ter­mékminősítés, — Mit akar az Agro- ker? — Sorozat a terméktanácsok­ról, — Irányárak a budapesti nagy­piacról, — Lukács-köszöntő. Szer­kesztő-műsorvezető: Práger György. Lopott erotika Új színfolttal gazdagodott az el­lopható tárgyak köre, amióta ero­tikus holmikat árusító üzletek is vannak. Az erotikusüzletek kíná­latára ugyanúgy vevők, mint mondjuk a gázpalackra. Ennek a keserű tanulságnak újabb epizódja volt az a bajai erotikusüzlet, amit vasárnap virradóan rámoltak ki a tolvajok. Az erotikustárgyakon kí­vül elvitték a színes tévét és a vide­ót is, a kár 167 ezer forint. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom