Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-25 / 225. szám
PBTÖFi NÉPE 1991. szeptember 25., 7. oldal Illatozó Újváros ... • Messziről minden rendben ... ... avagy arborétum és közegészségügyi gyöngyszem a lakótelep végén... Nem tudom, hogy finnyásabb szimatú helyhatósági vezetőnek fel- tűnt-e már, de Baján, az újvárosi lakótelep Duna és Kölcsey utca által határolt végén az év enyhébb 4-5 hónapjában pokoli bűzben élnek a lakók százai. A helyzet nem akar magától megváltozni, pedig a bűz már hosszú évekkel ezelőtt is megvolt, mielőtt a vadonásúj lakótelepet 15-20 méterre mellé felépítették volna. Az egykori belvárosi kapitalizmust naponta újraszülő 5 hold- nyi almáskert végén volt egy kis halastó. A lakótelep 1972-es megalapozását követően a sok-sok „gyönyörű”, változatos színben és formában pompázó lakás kialakításának gyorsasága és üteme volt a „döntő”, nem az esztétikum, a jó ízlés és főleg nem a higiénia ... Ami a kis tóból maradt a földmunkák precíz és ízléses kialakítása után, az bűzös láp és ingovány, s hogy „nemes minőségét” jól megőrizze a hálás utókornak — és nem kis „boldogságára” a frissen ideköl- tözőknek! — a derék építők, korukat megelőzendő, úgy próbáltak a vízminőség nép-nemzeti hagyományőrzésének is soha el nem évülő mementót emelni, hogy 40-50 méter hosszúságban nyitott szennyvízcsatornát alakítottak ki, s azt, nem eredménytelenül, vezették bele a büzlő ingoványba. Arról, hogy a lakótelepnek ez a kis üde színfoltja egyebek mellett milyen jótékony hatasú a nem környezetidegen állatvilág örvendetes szaporodására* az a szúnyogok és a náluk árnyalattal nagyobb testű patkányok „létszámából” könnyedén — de nem megnyugtatóan!!! — megítélhető. P. S.: Végül is nem tudom, ha a környezetvédők, állatbarátok, (s bátran remélem: a közegészség- ügyiek is) le tudnának mondani erről a valóban meghökkentő természetes (és részben mesterséges) látványosságról, úgy a lakótelepiek is mernének ezentúl levegőt szippantani, játszótér híján gyermekeiket sem féltenék az ingoványtól, no meg a ragadozó rágcsálóktól, hovatovább május és szeptember között — akár! — szellőztethetnének is anélkül, hogy a lakást elöntené a „kis liget” fertelmes bűze. Lehet, hogy ma már milliókba kerül az önkormányzat városgazdasági szakembereinek, hogy mindezt a lakótelepről eltakarítsák. Lehet, hogy ez a bűz és járvány- veszélyes förtelem — is — az „át- kos” öröksége. De ami biztos, az az, hogy az ittlakók száz- és százezrekkel fizetnek azért többet lakásukért, mert annak környezetét is úgy alakították ki, ahogyan a pénzügyi számlák szerepelnek ajakások bekerülési költségeiről. És nem úgy (játszótér, pihenők, sétányok, padok, szolgáltatórészlegek, virágok, parkok stb., stb.), hogy mindez 10 év után nincs, sőt, mindennek szándék szintjén sincsenek jelei. A 35 évi kőkemény OTP-részle- tekből. 25 évet már egy új,'egy más társadalomban fizetnek meg azok a lakók, akiknek igényeire, elképzeléseire, vágyaira eddig (különös tekintettel az ,,átkos”-ra!) a kutya nem volt kíváncsi. De most már, ugye, igen?! Mocsári Aladár TALLÓZÓ A turini Petőfi-lepel Fölöttéb fura érzés, ha valaki elindul Európa felé—és fölébred Szibériában. Furcsa, és főképp — ismerős. így aztán hadd valljam be, hogy saját Petőfi-képemet korántsem érintené drámaian, ha a Morvai-féle hipotézis bizonyulna igaznak. A Morvaiék által kínált, eretnek Pe- tőfi-történet otthonosabb, s emészt- hetőbb számomra, mint ama másik, közismert. A bármikor halni kész láng- és lázlelkű hős lelkivilágának sokkalta érthetőbb számomra a táborok világa. Hisz a huszadik század: a táboroké, a béketáboroké, az úttörőtáboroké a haláltáboroké. Auschwitz civil öregasszonyai bizony szívesen haltak volna meg ágyban, párnák közt—s aligha vágyódtak a tömegsír dicsősége után. A Gulag hadifoglyai sem meghalni akartak, hanem túlélni. Túlélni mindenáron. Akár kannibalizmus árán is, olykor. Erről szól a huszadik századi rege, s ezért kísértetiesen érthető számomra a „Morvai-variáns”. (. ..) Petőfi foroghat a sírjában. Hogy hol ez a sír? Lényegtelen. Ott viszont foroghat, ez bizonyos. Hisz ő, szegény, tényleg Európa felé indult. S remélte, hogy Magyarország eljuthat Európába. Ehhez képest túl sokszor is ébredt föl Szibériában. Mármint az az ország, amelyben élnünk, halnunk kell. S úgy tűnik, a hely szelleme változatlanul kísért. Mármint Szibériáé. Annak a vitának tudniillik, ami a képernyőn Petőfivel kapcsolatosan zajlott, semmi köze nincs Európához. Sem a liberálishoz, sem a keresztényhez. Annál több köze van viszont a Balkánhoz. Mi különbözteti meg a Balkánt Európától? Például az, hogy Európában hagyják kibeszélni a másikat. A Balkánon viszont a szavába vágnak. Hol szóval, hol fegyverrel. Van- e más különbség? Bizony akad. A Balkánon például meglehetősen alacsony az ingerküszöb. A kultúra nem más, mint az agresszió ingerküszöbének leszállítása. Valaha minden „vért” kívánt. Hamarelőkerült a kard. Európában viszont konfliktuskezelési módok vannak kard helyett. A Balkánon a vélemény és az ember nem megkülönböztethető. Ott az ember az, ami a véleménye. Európában az ember és a vélemény két különböző dolog. Európában lehetnek olyan barátaim, akik másként gondolkodnak, más a világnézetük, más a bőrszínük és más a vallásuk. A Balkánon csak a hordából verbuválhatok magam köré barátokat— ott a barátság, s az elemi tisztelet előfeltétele az, hogy tárgya hasonszőrű legyen. S még egy lényeges dolog, majd’ elfelejtettem: a tudomány sohasem lehét balkáni. Avagy megfordítva: ami balkáni, az nem lehet tudomány. S íme, észrevétlenül el is jutottunk a címadó „Turini Petőfi-lepelig”. De hogy kerül a csizma az asztalra? Hogy an kerül a turini lepel Petőfi állítólagos holtteste mellé? Nos, nem véletlenül — hisz mindkét esetben tudományos problémáról van szó, ám olyan tudományos problémáról, mely elválaszthatatlan a legendától, a történelemtől, továbbá bizonyosfajta, úgynevezett „érzékenységektől”. (...) A Vatikán jelesre vizsgázott tudományos etikából, s Európából a turini lepellel kapcsolatosan. Bebizonyította, hogy miképpen lehet józanul viszonyulni egy dogmatikailag, s vallási szempontból is kényes problémához —hisz megengedte, hogy a leplet szakemberek vizsgálják a legkülönbözőbb eszközökkel, s módszerekkel. Hívő és pozitivista fölfo- gású szakemberek. Némelyikük kételkedve a lepel eredetiségében, némelyikük az ügyért lelkesedve, s a tudományos módszernek elkötelezve. Megjegyzem, a turini lepel ügye mindmáig nyitott. A vizsgálatok tehát tovább folynak, szigorú tudományos eszközökkel, egy olyan kérdésben, amely az emberiség s a kereszténység számára érzelmileg felkavaró. Vizsgálják a legendát, hogy igaz-e. A Petőfi-ügy ugyanilyen. Hisz jeles poétánknak nincs azonosítható sírja. Nem zarándokolhatunk el Petőfi Sándor sírjához. A negyven- nyolcas Petőfiéhez. Valahogy úgy, mint ahogy hosszú ideig az ötvenhatos Nagy Imrééhez sem zarándokolhattunk el. (...) Bevallom, engem nem érdekel semFekete, sem Morvái—én egy kíváncsi gyerek vagyok, Mint Galilei vagy Darwin. Beletette valaki a fülembe a bogarat, s kíváncsi vagyok, mi igaz belőle. Lehet, hogy az orromnál fogva vezettek mindvégig, s az ajkai üveggyár egyik poharának törmelékére mondták, hogy brill, de sebaj —juszt is érdekel. En az igazságon nem veszthetek semmit. Ha horrortangót lejtettünk pár éven át egy női csontvázzal—akkor „Hölgyem, köszönöm”—ez a tánc jólesett. Akkor igaza van Feketének, aki a „Valahol Európában” egyik jelenetét idézte — „Könyörgök, akasszuk fel” — könyörgött, hogy temessük el. Akkor fátyol rá. Akkor mehet vissza a nagy orosz pusztába. (...) De ha netalántán, ki tudja—mégis Sándor volna az illető hölgy, akkor nem neki, hanem nekünk kell visszatérnünk a hosszú szibériai télből, s a hosszú balkáni nyárból az önmérsékelt égövű — s ehhez mérten persze agyonkoptatott—Európa Ház falai közé. (Megjelent a Reggeli Pesti Hírlap 1991. szeptember 24-ei számában. Szerző: Sebeők János.) A határok elvesztik elválasztó jellegüket Beszélgetés Theodor Zens pécsi német konzullal Másodízben jártak a bajai III. Béla Gimnázium diákjai a Bonn melletti Niederkassel Kopernikusról elnevezett középiskolájában. Az ottani tanulók pedig másodízben viszonozták a látogatást, és ismerkedtek meg nemcsak Bajával, hanem a fővárossal, Péccsel és a Baja környéki német ajkú községekkel is. A búcsúzásra kis műsort készítettek a vendéglátók, melyre — tiszteletbeli vendégként — meghívták Theodor Zens pécsi német konzult is. Tőle kértem rövid interjút a Petőfi Népe számára. — Konzul úr, mindenekelőtt azt szeretném tudni, kinek szólt a meghívás: a főkonzulátus munkatársának vagy az ön személyének? — Talán mind a kettőnek. Személyes barátság fűz Georg Burgunder tanügyi főtanácsoshoz, aki nagyon fontosnak tartja, hogy diákjai megismerjék a világot. így kezdeményeztem azt a tanulócserét, mely — mint a gyakorlat mutatja — mindkét iskola számára életképesnek és hasznosnak bizonyult. — Tudom, hogy lelkes előre- mozdítöja, és nagy része van abban, hogy a testvérvárosi kapcsolatok a Német Szövetségi Köztársaság és Magyarország települései között gyorsan fejlődnek, és mind szélesebb körűvé válnak. — Azzal a megbízással kerültem Budapestre 1988 végén, hogy a főkonzulátust Pécs székhellyel megszervezzem. A nyugati régió, Baranya, Somogy, Zala, Tolna és az Észak-Bácska tartozik működési körünkbe. Amikor — éppen két évvel ezelőtt — Magyarország úgy határozott, hogy NDK-beli honfitársaimat átengedi nyugat felé, a vasfüggöny, a kapcsolatok akadálya egycsapásra leomlott. Ezt szövetségi elnökünk von Weizsäcker így fogalmazta meg: „A határok elvesztik elválasztó jellegüket.” A kapcsolatok - legyenek akár települések, akár iskolák között — egymás kölcsönös megismerésén keresztül előmozdítják az Európai Házba történő csatlakozást. — Mi a véleménye, a megváltozott viszonyok között is segíti majd Németország a magyar rendszerváltást? — Válaszul Kohl szövetségi kancellárt idézem; aki a német egység második évfordulója alkalmából ismét leszögezte: Németország továbbra is erőteljesen támogatja Magyarország társadalmi és gazdasági átalakulását. A kancellár azt is kifejtette, hogy ez a támogatás nem korlátozódik a kormányok közötti kapcsolatra, hanem a társadalom minden szintjén, például a megyék, városok, községek, az ipar, a kereskedelem és a kultúra terén is érvényesül. Röviden: az élet valamennyi spektrumában. — Visszatérve a kapcsolatok szélesedésére: a napokban egy garai származású, a háború után kitelepített emberrel találkoztam, aki a szülőfalujában működő egészségügyi gyermekotthonnak egy vérképelemző műszert ajándékozott. Milyennek látja az egykor elűzött nemzetiségiek szerepét a testvéri kapcsolatok kiépítésében? — Sokan vannak, akik a háború után elhagyták Magyarországot — akaratuk ellenére —, és most visszatérnek, őszinte segítő szándékkal. Minden fájdalom ellenére, amit el kellett viselniök, megőrizték a szeretetet szülőföldjük iránt. Ők képezik lelkét, mozgatóerejét újabb és újabb kapcsolatok létesítésének, fontos, hídszerepet töltenek be. Megható például látnom — egy-egy emlékműavatás alkal• Theodor Zens úr bizakodik az Európa Ház eszméjében. mával — milyen tisztelettel őrzik a háború áldozatainak emlékét. — Ön számos állomáshelyen töltött be felelős diplomata posztot szerte a világban, így bőséges tapasztalata van a nemzetközi viszonyok megítélésében. Hogyan értékeli a jugoszláviai helyzetet? — Göncz Árpád mondta vagy másfél évvel ezelőtt: Európa volt, van, és lesz a jövőben is. Ézzel értek egyet. Az „embertelen” határok, melyek Európát időnként szétválasztják, nem lehetnek tartósak, ennek ellentmond a közös kulturális örökség, mely nagy erővel hat ma is. Az Európa Háznak mindenképpen oda kell hatni, hogy a különféle nacionalizmusokon felülemelkedjünk. Különben fennáll a veszély, hogy Európa népei számára a humanizmus helyett a nacionalizmus, vagy ahogy a filozófus Grillparzer kifejtette, a bestialitás győzedelmeskedik. Nagyon remélem, hogy Jugoszlávia népéi mihamarabb csatlakoznak az Európa Házhoz. Gál Zoltán MÉGSEM LESZNEK OLCSÓBBAK A TELEFONOK Tájékoztatás — egy kicsit megkésve Az utóbbi időben többször is foglalkoztunk a bajai góckörzet önerős telefonhálózatának fejlesztésével. Öröm volt ezekről az eseményekről tudósítani, hiszen ma már több helyen „él” a távhívás, és december közepéig mind a huszonöt település bekapcsolódik a rendszerbe. Egyik cikkünkben megemlítettük, hogy az ezutáni igénylők a jövőben, pontosabban 1992. június 30. után tizenkétezer forint plusz bekötési költségért juthatnak majd készülékhez. Az együttműködési szerződés megkötésének időpontjában ez a bizonyos szerelési költség ötezer forintban volt maximálva, az önerősben részt vevők viszont harmincnégyet fizetnek. Természetes volt tehát a reakció: az emberek felháborodtak, becsapva érezték magukat. Megnyugtatásul (?) idézünk Kálmán Miklósnak, a Szegedi Távközlési Igazgatóság fejlesztési igazgató- helyettesének a térség egyik polgár- mesterének küldött telextájekozta- tójából, csitítva ezzel az amúgy is felborzolódott kedélyeket: —„A jelenleg érvényben lévő, 12/ 1991. sz. kormányrendelet értelmében a nem önerős fejlesztések esetében az előfizetőnek meg kell fizetnie a tényleges szerelési költséget. A nagyságrendek pontosítása érdekében tájékoztatást adok három bekapcsolási variáció jelenleg érvényes költségeiről. Ezen variációk kifejezetten kertvárosi, illetőleg falusi beépítésű környezetben használhatók: — előfizetői leágazás oszlop nélkül: 15 717,—Ft + 25% áfa, — előfizetői leágazás egy oszloppal: 33 978,— Ft + 25% áfa, — előfizetői leágazás két oszloppal: 52 300,— Ft + 25% áfa, így a belépési díjjal együtt az előfizetőt' terhelő költség az első esetben 31 646,— Ft, a másodikban 54 473,— Ft, míg két oszloppal 77 375,— Ft, mely összegeket az előfizetőnek azonnal ki kell fizetni hitelfelvételi lehetőség nélkül. A fenti árak a jelenleg érvényes építési költségeket tartalmazzák.” * * * Egyik írásunk sem íródott azzal a szándékkal, hogy félretájékoztassunk, esetleg kedvezőtlenül befolyásoljuk a hangulatot. Ez nem volt, és a jövőben sem lesz érdekünkben. Mindenesetre ennek még a gyanúja is elkerülhető lett volna akkor, ha a távközlési vállalat illetékese kellő időben és pontos — nem félreérthető — információkat adott volna a polgármesteri hivataloknak és, uram bocsá’, a sajtó útján a lakosságnak. Mert ugyebár: a néma gyereknek ... Somogyi Gábor •' Álmunk, «ágyunk, bosszúságunk: a telefon. Ez például Budapesten szolgál és kártyával működik. Hogy mikor „téved" vidékre? ...
