Petőfi Népe, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-18 / 194. szám

A nemzeti ünnepünket köszöntő összeállításunkat a 4. oldalon olvashatják. Reményt vesztett és reménykedő tejtermelők Jakabszálláson 3. oidai Vita a talentumokról 3. oldal Számháború a bérfronton 3 oidai Jól kisütött vállalkozás 4. oldal A szent jobb története 4. oldal GYERMEKSZÉPSÉGVERSENY ’91 6—7. oldal A pusztítás nyomában csángó főidőn 9. oldal Megújul a bajai kosárlabda 11. oidai Ágasegyháza a távhívórendszerben — Új automata távbeszélőközpon­tot adtak át szombaton Ágasegyházán. A Bács-Kiskun megyei kistelepülés elő­fizetői ettől kezdve — új kapcsolási szá­mon — közvetlen távhívással telefo­nálhatnak, illetve hívhatók. A távhívó körzetszám: 76. A kecskemétihez köze­li, kétezres lélekszámú községben a la­kosságjelentős anyagi áldozatvállalása tette lehetővé a crossbar-rendszerbe va­ló bekapcsolódást. A Bács-Kiskun Megyei Távközlési üzem dolgozói megfeszített ütemben dolgoznak azon, hogy még az ünnep előtt több kisközségben kicseréljék a régi alközpontokat. Öt kistelepülésen — Balotaszálláson, Csólyospáloson, Harkakötönyben, Pirtón és Zsanán — helyezik üzembe folyamatosan ezekben a napokban az automata al­központokat. TÁMADÁSOK KERESZTTÜZÉBEN AZ EGYHÁZI FŐISKOLA ÜGYE Lemondását fontolgatja a kalocsai polgármester Még nincs egy esztendeje, hogy Kalocsán is megkezdte működését a képviselő- testület a szabaddemokraták túlsúlyával. Az akkori, már-már monopolitikus egység a múlté: mára megindult egyfajta politikai erózió a legerősebb frakció soraiban, s olyan nézetkülönbségek kerültek felszínre, amelyek megosztják a helyi hatalmat a város jelenének és jövőjének formálásában olyannyira, hogy a polgármester a lemon­dását fontolgatja. (A polgármesterrel készített interjú a 2. oldalon) Kell-e a piacfelügy avagy magasra csaptak az indulatok a bajai piacon Rekordtermés van uborkából, paprikából, foglalkozott a témával nemrégiben az MTV. Nincs ez másképpen sem Baján, sem von­záskörzetében. A köztudottan paprikatermelő vidékek (Sükösd, Bátya) is uborkát termel. Idehoz­zák árujukat Szeged környékének, Mórahalom, Ásotthalom termelői is. Most még, de mi lesz jövőre? Az ok, ami miatt tollat ragad­tam, a szervezetlen, koordinálat­lan piacfelügyeleti munka, ame­lyen mindenképpen változtatni kell(ene). — 15 éve vagyok jelen a bajai piacon, de kétszer is meggondo­lom, hogy kibéreljem-e jövőre is az asztalomat — panaszkodik egy mórahalmi fiatalember. A minőségi őszibarackot áruló fiatalember joggal panaszkodhat, hiszen a váltott standja elé kipako­ló kofák eltakarják az árut, így az nem látható. — Régebben teljesen elkülönült a zöldség- és a gyümölcspiac. Ez a sor volt a gyümölcsösöké, és ezt mindenki betartotta. Most együtt van minden. Sehol másutt effélét nem tapasztaltam. Ez botrányos. Miért fizetünk helypénzt, miért van a piacfelügyelőség? (Folytatás a 2. oldalon) A Petőfi Népe helyszíni riportja a pécsi szentmiséről Szinte személyes ismerősünk II. János Pál. Pénteken aki kíváncsi volt az eseményre, láthat­ta a televízióban a vatikáni állam fejének kijáró pompás fogadást, a Mindszenty hercegprímás sírkápolnájában imazsámolyon térdeplő, gon­dolataiba mélyedt Pontifex Maximust és olvas­hatta lapunkban bölcs szavait. A százezer ember, aki a pécs-pogányi repülő­tér még harmatos füvén időben, fegyelmezetten elfoglalta a szektorokban kijelölt helyét, ennél jóval többet kapott: zarándoklatának jutalmát. A kényelmes fotel helyett választották a több száz kilométeres utat, amely az éjszakai indulás hűvösében nem tűnt fárasztónak: de a tűző napon eltöltött délelőtt után már biztosan ne­hezebb volt hazafelé. Vagy könnyebb? Hitük­ben megerősödve, az együtt imádkozásban fel­üdülve, hamarabb fogytak a kilométerek? Pogány — Istenhozta Dr. Hegyi László prelátus úr a szépen szóló pécsi papok közé tartozik. A székeket állítgató, a jó helyet fürkésző, csomagjaikat rendező za­rándokokat kora reggeltől szóval tartja. Előbb elmeséli az 1982. május 13-ai eseményeket, ami­kor merénylő tört II. János Pál életére. Máris továbbfűzi a történetet: a felgyógyulás utáni tettel. A pápa, a testéből kioperált golyót Lour- desba vitte, s elhelyezte az ott őrzött ereklyék közé. — Régen csontdarabok, szövetfoszlányok kerültek az ereklyetartókba, lám, most már fegyverlövedék is. Huszadik század! — mondja szelíden, ezzel a szelidséggel növelve a vádat emberi hibáink, gonoszságaink miatt. Aztán a repülőtér elnevezését — Pogány — javasolja megváltoztatni. — Miért is ne lehetne a székelyek szokása szerint (tudjuk: Istensegítsnek hívják egy falu­jukat), Istenhozottnak nevezni? Tényleg! Miért ne? Hisz valóban az Isten vezérelte — hozta közénk a pápát, azt az egy­házfőt, aki nemcsak Istennek, hanem az embe­reknek is akar szolgálni... Fehér helikopterrel A történetek elhangzanak horvát és német nyelven is. Közben a babarci fiatalok fúvósze­nekara szép egyházi dallamokkal tölti be a szé­les és hosszú mezőt. Aki a helyén van, az ren­dezgeti a gondolatait, vagy: rántott húst eszik, ' vizet iszik a kis nejlonzacskóból. A harmat miatt övbetűrt reverendában, ket­ten támogatnak egy idős papot. A kalaznói nyugalmazott plébánost.-1- Ha Isten megengedi, két hónap múlva megérem a kilencvenet. Hatvanhárom éves pa­pi szolgálat! — mondja elérzékenyülten. Szemé­ben nemcsak az Úr iránti hála könnyei gyűlnek csöppbe, de ezt már kísérője súgja: a plébános úr vak. Ahogy tekintetemmel kísérem rogyado­zó és mégis méltóságteljes lépéseit az oltár felé, látom: a közelébe érve rendbeszedi reverendá­ját. Az óvott, megbecsült ruhát... Kislányok képes levelezőlapokat, mütyürö­ket árulnak, kedvesen, nem erőszakosan. Egy sötétkék ruhás asszony ajándékot nyújt át. Kis. • Őszentsége II. János Pál köszönti a zarán­dokokat. II. János Pál a pécsi szentmisét a Ma­gyarok Nagyasszonyának tisztelete, a ma­gyar szentek, valamint a Szent István-i örökség előtti főhajtás jegyében celebrál­ta. — Magyarországon — mondotta a Szentatya — az egyház nem egyszer meg­tapasztalta a harcot a történelem folya­mán, például a török vész idején, de külö­nösen ebben a században. Az oszmán sere­gek által megtámadott Regnum Maria- num, Mária Országa összeomlott, az egész lakosságot megtizedelték, és egyik napról a másikra nehézzé vált az Evangéli­um tanítása szerint élni. Az utolsó 40 év­ben pedig egy vasöklű szervezet ateista álkultúrát és életformát kényszerített a nemzetre. Ezekhez a külső erőkhöz csatla­kozott a rosszra való hajlam, az Isten Or­szágával szembeni gyűlölködés csírája. Márpedig ez szétroncsolja az emberi lel­ket, és még a hívőket is magával ragadja a hitetlenség és a bűn szakadékába — mondta II. János Pál, s a történelmi pél­dákra utalva radikális megtérés szüksé­gességét hangoztatta. jelvényes tasakban a pápai mise szövegét tartal­mazó könyvet. — Nem tetszik még egyet vinni? — kérdezi. — Valaki nem örülne otthon a Szentatya aján­dékának? Átfut az agyamon, kinek szerezhet­nék örömet. Már tudom is. Elfogadom a rá­adást. A pádon ősz hajú úriasszony ül. A helikopte­rek érkezését jelenti a hangosbemondó, amikor elmondja: — Hat éve Rómában zarándokcsoportunkat fogadta a pápa. Részt vehettünk a pápai kápol­nában a szentmisén. Utána a fogadás volt fe­lejthetetlen. Amikor a helikopterek feltűnnek mindenki feláll: a gépekre figyel. És belebe^ a robosztus hadi járművek után a karcsú, feher gép, és vele egy szívből jövő jóérzés: ezen a törékenynek tűnő gépmadáron a béke legszentebb követe érkezik közénk! Alleluja csörgődobbal .Lengenek a sárga-fehér zászlócskák. A szek­torból, ahol apácák kíséretében tolókocsiban ülő felnőttek, gyermekek kaptak helyet halk alleluja szól, szépen, szárnyaién, csörgődob- kísérettel. Már csöndesül a gépek rotorjainak forgása, mentőautó gördül a fehér helikopter­hez. Csak nincs valami baj? Hogy az úti fáradalmak kifújására szolgált-e az eseménytelen öt perc vagy a program pontos kezdésére vártak? A tömegben töprenghettek néhányan ezen, de pontban 9 óra 35 perckor már a pápamobil üvegfalai között indult a nép közé a várva várt vendég. Lelkes repeséssel csapkodták a levegőt a zászlócskák, a Szentatya-integetésből minden­kinek jutott egy mozdulat. És ahogy a. tolóko­csisok szektorához ért, áldást osztott. Áldást, a testi szenvedést legmélyebben átérzőknek, az elesetteknek, Krisztus szeretteinek. Tu es Petrus A férfikar méltóságteljes intonálásában a Tu es Petrus (Te Péter vagy!) himnikus dallama tölti be a légteret. Igen, o Péter utódja, a kétezer éves egyház mostani Pétere, a pápa. Aki — ezt Cserháti József nyugalmazott pécsi püspök közléséből tudhatjuk: azért választotta magyar- országi látogatása egyik helyéül Pécset, mert a történelem tanulmányozásakor felfigyelt a tényre, hogy az V—VI. században, az itt élő szláv népek .keresztény mártírokat adtak az egyháznak. És, a Szent Istvánt megkoronázó fejekért Rómába induló Asztrix pécsváradi bencés apát lábnyomait is őrzi e föld. Három nyelven A mise megkezdődött. A bevezető népének hol magyar, hol horvát, hol német nyelven fohászkodott Máriához, ahogy a szél sodorta a hangokat. Milyen csodá­latos: egyetlen dallamban három nép gyerme­kei, a hit legteljesebb egységében, békességben! Itt, a sárgára festett, harminchárom méter ma­gas kereszt tövén. (Folytatás az 5. oldalon) • A dusnokiak magukkal hozták a templomi zászlóikat is. • Csaknem százezren gyűltek össze pogányi repülőterén. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 194. szám Ára: 7,90 Ft 1991. augusztus 18., vasárnap Nemzeti ünnepünk - augusztus 20. • Pápai főhajtás Szent István öröksége előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom