Petőfi Népe, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-23 / 197. szám
4. oldal, 1991. augusztus 23. Petőfi népe Pályázatot nyertek a kiskunfélegyházi klubok Még tavasszal országos pályázatot kezdeményezett a szakminisztérium az állampolgárok művelődési közösségeinek anyagi támogatására. A kiskunfélegyháziak közül a Szakmaközi Művelődési Ház természetjáró, Sanitas önfejlesztő, nyugdíjas és makettázó klubjának, a Móra Ferenc Gimnázium képzőművész körének, s a Holló László körnek a jelentkezését fogadta el a minisztérium közművelődési főosztálya, az eddigi tevékenységük alapján. A nyertesek névsorát a napokban hozták nyilvánosságra. Eszerint a kiskunfélegyházi hat kisközösség őszi, téli, tavaszi közhasznú mun- kássát pénzügyileg is segíti a minisztérium, s a jóváhagyott összegeket átutalja a kiskunfélegyházi kluboknak, köröknek. Zseniális fal-duma A turisták szívesen vásárolnak szuvenírt, s közismert, hogy a gyászos emlékezetű berlini fal darabjainak kiárusításával jó üzleteket bonyolítottak le egyes ügyeskedők. A berlini hatóságok mostanában már tiltják a fa! további bontását, rombolását, hiszen egy részét mégiscsak meg kellene őrizni örök tanulságul. Persze az érdeklődés ennek hatására nem hogy csökkenne, inkább növekszik egy-egy darabka saját tulajdonú „falmaradék” iránt. Ebben látta meg az üzlet lehetőségét egy bizonyos Ralphe Kaldung von Wessen, aki az igazi fal fogytán felkuta- I tott egy ugyancsak elhagyott falmaradékot, téglaromot, s azt az építési törmelékkel együtt eladta hiszékeny turistáknak apránként, jó áron, mint a berlini fal darabjait. A kereslet akkora volt, hogy von Wessen külön teherautót bérelt a rendszeres fuvarozáshoz. Nem is lett volna semmi baj, ha egy alkalommal nem sérti meg a közlekedési szabályokat. Az eljárás során leplező- dött le a csalás. A kérdés csupán az, hogy okozott-e kárt valakinek ? (AN) Szemérmetlen szobrok A szoboreltávolítások korát éljük. De amíg Európa keleti felében egykor halhatatlannak kikiáltott személyiségek költöznek a szobortemetők emésztő csendjébe, vagy éppen a kohókba, addig nyugaton, történetesen Francia- országban „szeméremsértő” okból mozdítottak el állásából egyszerre két szobrot is. Fontvieille városka képvise- lő-testülete ugyanis leszögezte: köztéri szobrok nem zavarhatják meztelenségükkel a lakosság szeméremérzetét. E döntésre hivatkozva kötelezték két bronzfigura tulajdonosát — aki egyébként a városnak adományozta az aktokat —, hogy szobrait a saját költségén szedje le talapzatukról, és vigye őket ahová akarja. „Nem a meztelenség botrányos, hanem a meztelenség méretei, a szobrok bizonyos részeinek anatómiája” — nyilatkozta a polgármester a sajtónak. Az utóbbi megelégedett azzal, hogy a szemérmetlen szobrok testmagassága 3 méter, az anatómiai részleteket az olvasók fantáziájára bízta. SOROKBAN RECEPT „A jól megírt regénynek három alapszabálya van. Sajnos, ezeket senki sem ismeri." Ezra Pound (1885—1972) amerikai költő ÖNKRITIKA „Könyvemben nagyon őszinte vagyok. Az első hibámról 850 oldalon beszélek." Henry Kissinger (1923—) amerikai politikus GYÉMÁNTOK, GYÖNGYÖK, GYALUFORGÁCSOK „ Csak az ember érzi az időt ” Két éve megjelent kötetében „fügefája alól” szemlélte a világot Prokop Péter. Egy szardíniái cseppkőbarlang szembesíti létkérdésekkel, önmagával új kötete bevezetőjében. Korábbi könyvében „hogyan éljünk” útmutatást vélt kiolvasni a délszaki növény példájából. A mindenütt megkapaszkodó puritán növényhez hasonlóan fogadjuk el a sorstól kimért posztunkat, nemesítsük meg feladatunkat hivatástudattal, a művelt szakma tökéletes elsajátításával. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kiadásában megjelent szép kiállítású, a szó legnemesebb értelmében képes könyv nagyobb távlatokba helyezi az embert, mint a Fügefám alólban. A Nettuno barlang rádöbbenti parányiságunkra, életünk kurtaságára. Kicsinységünk tudata inkább fölemeli, mint elernyeszti. A „természet csudaműtermében" nyilvánvalóvá lesz számára, hogy a természet kozmikus órájában százezer évek a másodpercek. De, — és ez a de, Prokop Péter hitvallása, éltetője! De, „csak az ember érzi az időt, s használja, hogy a múltat, jelent és a jövőt érzékeltesse". A gyémántokat, gyöngyöket, gyalu- forgácsokat szinte rátalálásuk sorrendjében összefűző krónikája pillanatnyi benyomást vegyít az emlékkel, régi tapasztalásokkal, a hívó szóra, a leírásra régóta várakozó gondolatokkal. Az elmélkedések, a gondolatskiccek, a megfigyelés-szösszenetek, az élményt rögzítő fölkiáltójelek, közérzet-dokumentumok nagy része két utazás köré csoportosítható. A már említett tengeri körút során a jókora törekvők lehetőségeiről, reményeiről, létkérdésekről tesz föl újabb és újabb kérdéseket. Hazalátogatása ifjúkori döntéseivel szembesíti. Jól tette-e, hogy a papi hivatást választotta? Igazolta-e az idő a plébániát műteremmel felváltó elhatározását? Nyert vagy vesztett a személyazonosságit a világpolgár világútlevelével cserélő vállalkozással? Nem volt könnyű a döntés, még kevésbé a szándék kivitelezése. Követelőző ősösztöne parancsára 1956 ziman- kós novemberében tehervonaton döcögött az új világba. Azóta is belecsimpaszkodott magyarsága. „A kalocsai ö-bötűt nem koptathattam ki hangszálaimból. En már csak pörösködtem és nem pereskedtem . . . Hogy érzem magam hazai légkörben? A repülőgépbe szálláskor már megkezdődik ünnepnapom !" Papi hivatását sem tagadta meg sohasem, bár mindig ódzkodott a „papos tájszólásba öltözőktől", a vélt vallási érdekből csaló csodákat propagálóktól. Mivel a művészet az élet és az igazság csúcspontjának tekinti, haragszik az esztétikával üzletelőkre, az ideológiák rémuralmára, a maradiságra, a túlszervezett hatalomra. „Minden intézménynek négy sarkalatos rákfenéje a mozdulatlanság, vagyonéhség, hatalomvágy Jélelem az ellenvéleménytől és az igazságtól." Tisztelt régi és mai illetékesek: olvasták? A művész expresszív rajzaival válik teljessé ez a tollal, írógéppel, tussal, szénnel készített vallomásos önarckép. Heltai Nándor FILMJEGYZET Az éjszakáim szebbek, mint a nappalok Produkciók tekintélyes sora bizonyítja; a lengyel filmrendezők de főleg az emigrációban élők — különösen szívesen és eredményesen dolgoztak a vásznon az erotikával. A testi szerelem filmrevitele tulajdonképpen a lengyel iskola éveihez kötődik, e művekben a nagy érzelem a közelgő halál utolsó menedékét jelentette. A finom erotika éppúgy jelen van Andrzej Wajda: Hamu és gyémántjában, mint Polanski; bemutatkozó, Kés a vízben című, immár örökbecsű opuszá- ban. Az Erkölcstelen mesék magyarországi bemutatója óta a hazai nézők is felfedezhették; ami Boccaccio az irodalomban; az Borowczik a filmművészetben — a kimeríthetetlen ötletességgel variált pajzán történetek, az erotika klasszikus mestere. A hetvenes években készített legelső lengyel erotikus film is az ő nevéhez kötődik, ennek köszönhette, Párizsba hívását is. A most látható produkciót rendezőként jegyző, ugyancsak Párizsban élő Andrzej Zulewski 1971 óta folytatja tanulmányait a nevezetes témában. Mostanában a Házibuliban tiniként debütált Sophie Marceau és Jacques Dutronc társaságában, akik egy különös indítékokkal, hangulatokkal operáló, szélsőséges szerelmi történet hősei. A férfi egy ritka betegség áldozata, amely emlékezetéből fokozatosan törli ki a szavakat. A lány jósnő, aki csak transzban, médium minőségében képes tökéletesen kifejezni magát. A tudata fölötti kontrollt fokozatosan elveszítő férfi és a sorsa irányítására képtelen lány között furcsa kapcsolat szövődik. A nyelv- használatában is különleges mozidarab legfőbb erénye a különösen erőteljes atmoszférateremtés. A néhol kissé lila, másutt kék történet valószínűleg sokkal kevesebbet nyújtana az ezúttal is szívesen meztelenkedő Sophie Marceau nélkül, aki színésznőként is egyre többet tud megmutatni magából. K. J. BŰNÖS VÁGY „A kiadójával úgy van az ember, mint a feleséggel. Inkább a másokét akarja. ” Norman Douglas (1868—1952) brit író DÍJAZÁS „A Nobel-díj olyan mentőöv, melyet annak a fuldoklónak dobnak, aki fnár partot ért." Bemard Shaw (1856—1950) brit drámaíró IRODALOMTÖRTÉNET „Miután számos kiadó visszaadta a müvét, úgy döntött, hogy az utókornak ír." George Ade (1866—1944) amerikai drámaíró AZ ÍTÉSZEKRŐL „A kritikusok olyanok, mint az eunuchok a háremben. Tudják, hogyan kel! csinálni, látják is, amint csinálják, de képtelenek arra, hogy ezt maguk csinálják.” Brendan Behan (1923—1964) ír drámaíró G 00 <HX> OOO <KKH> < t A NAGYKŐRÖSI ÉPÍTŐIPARI < $ KISSZÖVETKEZET \ Kecskemét, < $ Reiszmann S. u. 36/A alatt < X • lakásokat, \ J! • személygépkocsi tárolókat, < Z • irodát, üzleteket épít. ^ Hirdetésünk, igényfelmérés. ^ Várjuk tőkeerős vásárlók < jelentkezését! í Érdeklődni lehet ^ a 20/51-240-es telefonon, ^ illetve személyesen: t; ^ Vili. 31 -én 14—18 óra között, ■0- IX. 1 -én 8—12 óra között, IX. 7-én 14—18 óra között, IX. 8-án 8—12 óra között. (Kecskemét, Reiszmann S. u. 25. alatt.) § 3020 8<J<KJ<J<J<KMXHKHMXXHHKKHM MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.45: Jó reggelt. Magyar- ország! Benne: 5.50: Falutévé 6.00: A Reggel 8.30: Sorstársak 8.45: Segítség! 9.00: Dallas — Amerikai filmsorozat — A galambvadászat 47' 9.50: Lottósorsolás 9.55: Képújság 13.29: Napi műsorajánlat 13.30: Atlétikai világbajnokság — Közvetítés Tokióból 15.00: Walt Disney bemutatja (ism.). 16.45: Képújság 16.50: Cigánymagazin 17.15: Közlemények 17.20: „Traffic jam" 17.50: Pénzvilág 18.00: Ablak 19.00: „Maradjatok meg szere- tetemben..." 19.05: Esti mese — Metróegerek 19.15: Mini klipmix 19.30: Híradó 20.00: Telesport 20.05: Közlemények 20.15: Dallas (ism.). 21.10: Panoráma 22.15: Tíz után... — Házigazda: Déri János 22.40: Kutyaszív — Szovjet tévéfilm — II/2. 67' 23.45: Telesport — Atlétikai világbajnokság — Közvetítés Tokióból — Úszó és vízilabda EB. — Közvetítés Athénból 0.45: Késő esti Híradó 0.50: Antenne 2-híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Napkelte — Reggeli információs magazin Műsorvezető: Radványi Dorottya 16.20: Hírek — Müsorelözetes — Időjárás 16.30: Két idős hölgy a gázra lép — NSlK-té véfi/msoroza t. XIII4 rész: Wally feladja 25' Tom, Dick és Harriet — Angol tévéfilmsorozat XIII4. rész: Amikor utoljára Párizsban jártam 25' 17.30: Egy perc tere 17.45: Gyerekeknek — Hupikék törpikék — Belga rajzfilmsorozat — Hókuszpók költözik — Ker- titörp szerelmes 18.15: Telesport — Úszó EB- döntök — Közvetítés Athénból Műsorvezető: Radványi Dorottya 18.35: Müsorelözetes 18.40: Esti egyenleg 19.00: Dempsey és Makepeace —Amerikai filmsorozat — Szemet hunyni (ism.) 46' 19.50: A hét műtárgya: Vajk megkeresztelése 20.00: Egy zenei társaság 20.50: Lengyel Menyhért: Róza néni elintézi — Vígjáték (ism.) 53' 21.45: La Fontaine-mesék — NSZK—magyar rajzfilm — A farkas és a ló 22.00: Híradó 22.35: Napzárta előtt __ 2 3.00: Harold és Maude — Amerikai film (1971) 88' 21.05: Kilátó — világirodalmi hetilap. 21.50: .Vajh, ki «, és merre van hazája" — Erkel Ferenc. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Mérleg. 24.00: Hírek. Időjárás. ÚJVIDÉKI TV 15.30: Műsorismertetés. 15.35: Román népzenei műsor. 15.50: Tv-napló — ruszinul. 16.05: Tv-napló — románul. 16.15: Gyermekműsor. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.20: Rajzfilm. 17.25: Vajdaságon át. 18.15: Tv- magazin — szlovákul. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv- napló— magyarul. 20.00: Zenés program. 20.35: A törvény Los Angelesben — film. 21.20: Játékfilm. 22.50: Tv-napló. 23.20: Hírek. 23.30: Éjfél körül. 1.00: Hírek. 1.05: Műsorzárás. KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Pasziánsz (ism.). 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. Közben. 9.50: Lottósorsolás. 11.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 11.05: Tipp. 11.10: Népdalok, néptáncok. 11.34: Szeretve tisztelt — Ku- rucz Gyula novellája. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? — Hajdúszoboszlón. 12.45: Címlapon a csetnikek. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Erről beszéltünk. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Kóruspódium. 15.05: Magyar írás — irodalmi hetilap. 15.50: Az éló népdal. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Hangoló. 16.45: Labirintus (ism.). 17.00: urh-n: Közvetítés az úszó EB-ről, a kajak-kenu világbajnokságról és tudósítás az öttusa-világbajnokságról. 17.05: Magyarországról jövök .. . 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Olvastuk — Irodalomkritika. 19.30: Hol volt, hol nem volt.. . 19.40: Szvorák Katalin népdalokat énekel. 19.50: Gong. 20.05: Vendégprofesszor voltam Franciaországban. 20.35: Zenekari részletek Lully operáiból. PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Kólyökrádió. 8.30: Csak összetörni nem szabad — Wojciech Letkirádiójátéka 9.00: Hírek. Időjárás. 9.03: Augusztus — Különös magazin a hónapról. 9.31: A Tavaszi széltől a Deres már a határig — Dévai Nagy Kamilla műsora 10.00. Kertbarátok műsora. 10.05: Idősebbek hullámhosszán 10.50: Hajszálgyökerek (ism.). 11.00: Hírek. Időjárás. 11.03: „0, ó, ó nagymami 12-00: Nóták. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Pophullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Péntektől péntekig. Közben: 14.50: Könyvről könyvért. 15.00: Hírek. Időjárás 17.00 —19.00: RádióMa. Benne. 17.00: Hírek. Időjárás 17.30: Utcarádiő. 17.50: A—B/CD 18.20: A messziről jött ember. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.03: Népzenei együttesek felvételeiből. 19.30: Fiataloknakl 21.00: Hírek. Időjárás 21.03. Hollywoodi filmslágerek a régmúltból. 21.30: Cigány- félóra (ism.). 22.00: Slágerszlnház. 23.00. Hírek. Időjárás. 23.03. Sporthiradó. 23.10: Bemutatjuk David Knopfler Lifelines c. lemezét. 23.50: A Benkó Dixieland Bank új felvételeiből RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.20: Knight és Daye (am. sor.). 9.45: Rigócsór király (NSZK-mesefilm). 11.00: Telebutik. 11.35: Vad Rózsa (mexikói sorozat). 12.15: AI Mundy (am. krimisorozat). Veszélyességi fokozat — McCoy ezredes allergiás megbetegedésére nagyon erős gyógyszereket kénytelen szedni, melyeknek súlyos mellékhatásuk van. Az orvos ezért mindenképpen egy hét betegállományt javasol.. 13.00: Hírek. 13.10: Hammer (am. krimisorozat). Show. 13.35: Kalifornia klán (am. sorozat). 14.25: A Springfield-sztori (sorozat) 15.10: Farkasok klánja (mexikói sor.). Virágok és hazugságok. 15.55: CHIP'S (am. krimisorozat). Bonnie. 16.45: Rizikó—játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: AI Mundy (ism.). 18.45: Híradó. Időjárás. 19.15: Benny Hill. 19.35. A hihetetlen mélák halála (amerikai fantáziafilm) 95'. 21.15: Gyilkosság a hobbija (amerikai krimisorozat). Elsó osztályú holttest. 22.10: Sípszó — focishow. 23.05: Hírek. 23.15: Fekete kígyó (amerikai szexfilm) 73'. 0.40: Szexistennó (amerikaiszexfilm) 74'. 2.00: A félelem utcája (olasz film). 3.30: Modern lányok (amerikai némafilm). 4.45: Hamis eskü (szovjet film) 73'. 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok (ism.). 9.05: Közkórház (ism.). 9.50: Teleüz- let. 10.10: Hazzard megye lordjai (ism.). 11.05: A szép és a bestia (ism ). 12.00: Műsorismertetés. 12.05: Szerencsekerék (ism.). 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo (ism.). 14.00: Vigyázat, kamera! 14.25: Közkórház (amerikaisorozat). Ramsey kapitány. 15.10: Szomszédok (ausztrál sor.). Saját otthon — Charlene élete legboldogabb napját éli meg, amikor anyjától megkapja saját lakásának kulcsát. Paul két megoldatlan probléma előtt áll. Nem sikerül nagyanyját megvigasztalni, és viselkedésével elrontotta a Gaillel induló kapcsolatot. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Magas bozót (western- sor ). A félvér. 16.45: Cannon (am. krimisorozat). Eltűnt kislány. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Három fiú, három lány (sor.). Más szeretnék lenni. 18.15: Bingó — játék. 18.45: Híradó. Időjárás. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: A mennyország várhat (amerikai film) 96'. 21.45: Hírek. Sport. 22.00: Kiárusítás (angol—olasz film) 98' — Fsz.: Richard Widmark. 23.45: Hírek. 23.50: Kulcslyuk — riport. (NSZK erotikus film). 1.15: Sport — golf. 1.45: Műsorismertetés. PRO 7 6.10: Három fiam (am. sorozat). Vidám muzsikusok. 6.30: Ingyencirkusz (am. sorozat). Buttons új barátnője. 6.55: Waltonék (ism.). 7.45: Cade seriff (ism). 8.35: Rajzfilmek (ism ). Batman — Karate Kid. 9.20: Lassie (ism.). 9.50: Rossz hírű medvék (ism.). 10.15: Maxwell ügynökség (am. sor). Alom és valóság. 11.10: Cade seriff (am. sorozat). A régi szerelem nem gyilkol. 12.00: Mi tízen (ism). 12.25: Berney Miller (am. sorozat). Rendőrsztrájk 2. 12.50: Detektívügynökség (ism.). 13.40: Perry Mason (am. sorozat). Az áruló lemez esete. 14.35: Rajzfilmek (ism.). Tapsi Hapsi — Flintstone család. 15.25: Hírek. Időjárás. 15.35: Szenzációs hírek (ism.). 17.10: Harttól Hartig (am. sor.). A vágy tárgya. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.15: A Broadway altatódala (amerikai filmvígjáték) 88. 19.50: Bill Cosby-show (am. sor ). Ki dohányzik? 20.15: Kilenctől ötig (amerikai filmvígjáték) 108 — Fsz.: Jane Fonda. 22.05. San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat). Jacques ékszerei. 23.00. Kannibál bébi születik (amerikai horror) 87 — Fsz.: Jonh Ryan. 0.30: Hírek. Időjárás. 0.40: Mozgó kórház (am. sorozat). Kimet mindenki szereti. 1.05: Titkok háza (ism.). 2.40: Hawaii öt null (ism.). 5.05: Nakia (amerikai sorozat). Veszélyes megbízás. 5.50: A kék cseppek titka (amerikai sorozat). SUPER CHANNEL 9.00: Rajzfilmek. 10.00: Egyveleg. 12.30: Halló, Ausztria — halló, Bécsi 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Gyerekeknek. 17.00: Élő videoshow. 19.00: Egyveleg. 20.00: D. O. A. (amerikai film). 22.00: Hírek. 22.20: Motorsportmagazin. 23.20: Egyveleg. 0.20: Hírek. 0.30: Nagy koncertek '80. 1.30: Egyveleg. EUR0SP0RT 14.00: Jégkorong. 16.00: Úszó EB. 17.00. Úszó EB. — élő. 18.30: Motorsport. 19.30: Eu- rosport-hlrek. 20.00: Hegyi kerékpár 20.30: Kerékpársport 22.00: Úszás. 23.30: Eurosport- hlrek. 24.00: Műsorzárás. MOZI Augusztus 23-án. pénteken KECSKEMÉT, Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor MADONNÁVAL AZ ÁGYBAN. Sz. amerikai film. 14 éven felülieknek Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: RÓZSÁK HÁBORÚJA. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felőlieknek. Otthon mozi: fél 7 és fél 9 órakor: TIGRISTÁNC. Sz. amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: MELODRÁMA. Sz. magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: GYERMEKRABLÁS A PALÁNK UTCÁBAN. Sz. magyar film. Csalánosi autósmozi: este fél 10 órakor: ROCKY 5. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. Tómozi: 21 órakor: HALÁLRA JELÖLVE. BAJA, Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor FOGD A NŐT ÉS FUSS. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. KALOCSA, Otthon mozi: 6 és 8 órakor: RAGADOZÓ LOS ANGELESBEN. Sz. amerikai film. 18 éven felülieknek. KISKŐRÖS. Petőfi mozi: 8 órakor: APÓCÁK A PÁCBAN. Sz., mb. angol film. KISKUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: MAGAS, BARNA FÉRFI FELEMÁS CIPŐBEN. Sz.. mb. amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: NEM VAGYUNK Ml ANGYALOK. Sz., mb. amerikai film. Fáraómozi: 8 órakor: OLAJBIRKÓZÁS. Zenés film. KISKUNHALAS, Filmszínház: fél 5 órakor ROBOTZSARU 2. Sz. amerikai film. 16 éven felülieknek. Fél 7 és fél 9 órakor: INTRUDEREK TÁMADÁSA. Sz. amerikai film. 14 éven felülieknek. KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓ 9.00—10.00: KÉPÚJSÁG. 14.00— 15.00: KÉPÚJSÁG. Rendkívüli adás 21 órakor: ZSEBREMEGY, a kárpótlás.