Petőfi Népe, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-14 / 111. szám
1991. május 14. • PETŐFI NÉPE • 3 MEGYÉNKBEN IS EGYRE ROSSZABB A HELYZET A munkanélküliek száma nő, a munkahelyeké csökken Az első negyedévben 2700 leépítést jelentettek be (Folytatás az 1. oldalról) A munkáltatók március végén 532 üres álláshelyre kerestek munkavállalót, mintegy 30 százalékkal kevesebbre, mint december végén. Egyre nehezebb elhelyezkedni: az állást keresők száma januárban nyolcszorosa, februárban tízszerese és március végén tizenhárom és félszerese volt az üres állások számának. A munkanélküliek állománycsoportonkénti megoszlása nem változott lényegesen az év első negyedében. Szakmunkás volt a legtöbb a munkát keresők között (33-34 százalék), legkisebb a nem fizikai foglalkozásúak aránya (16-18 százalék). Egy évvel ezelőtt, azaz tavaly márciusban a szakmunkások 40, a nem fizikai foglalkozásúak 24 százalékot képviseltek a munkanélküliek táborában, a legkisebb arányuk (13 százalékos) a betanított munkásoknak volt. Munkanélküli segélyezésre január 1. és március 22. között mintegy 73 millió forintot fordított a megyei munkaügyi központ. (Ezt az összeget a 43 százalékos társadalombiztosítási befizetés növelte.) Az első negyedévben 5538-an kaptak munkanélküli-segélyt (az előző negyedévben 2711 -en), a segélyezettek nagyobb része (62 százaléka) férfi. Az év első három hónapjában a munkáltatók által bejelentett létszámleépítések várhatóan 2700 munka- vállalót érintenek. Legtöbbet Baja és Kecskemét körzetében. Mire lehet számítani az év további részében? Megyénk munkaerőpiaci tendenciái a második negyedévben minden bizonnyal az első negyedévihez hasonlóan alakulnak. A munkaközvetítő helyek forgalma a munkanélküliség fokozódása következtében tovább növekszik, júniusra elérheti a havi 23-26 ezret. A regisztrált munkanélküliek száma az első fél év végén valószínűleg 10-12,5 ezer között lesz, segélyt és járadékot várhatóan 8,5-10,5 ezren kapnak majd. Júniusban mintegy hatezerhétszázan fejezik be iskolai tanulmányaikat, az elhelyezkedni nem tudók tovább növelik a munkanélküliek számát. A közeljövőben felgyorsul az ipari és a mezőgazdasági üzemek felszámolása. Megyénkben fokozza a gondokat, hogy az ipari üzemek nagy része nem megyei székhelyű vállalathoz tartozik. A mezőgazdaságban fokozatosan csökken az alaptevékenységen kívüli tevékenység, ami létszámleépítéssel jár. A privatizáció következtében is növekszik a munkanélküliek száma, hiszen a vállalkozó is abban érdekelt, hogy minél kevesebb dolgozóval oldja meg a feladatát. Igaz, hogy a munkanélküliség növekedését valamelyest csökkentheti az új magán- és kisvállalkozások létszámigénye, de ez nem számottevő. Kedvező hatása lenne viszont a világkiállításnak — amennyiben megyénknek is sikerülne bekapcsolódnia a rendezvénybe — a foglalkoztatási gondok enyhítésében. A külföldi tőke beáramlásától és a nagy beruházásoktól, mint amilyen a déli autópálya építése, várható az új munkalehetőségek növekedése. Az év második felében azonban még nem számolhatunk a munkaerő-piaci helyzet javulására. a. m. HELYI NÉPSZAVAZÁSSAL DÖNTÖTTEK: Alsómonostor nem válik meg Bugáétól Vasárnap — egyszeri halasztás után — megtartották Bugac- < Alsómonostoron a helyi népszavazást. A bugaci képviselőtestület a településen lefolytatott aláírásgyűjtések nyomán, állampolgári kezdeményezésre tűzte ki a referendumot, amelyen az érintetteknek a következő kérdésre kellett válaszolniuk: „Akarja-e, hogy lakóhelye Bugacmonostor néven, Bugáéról leválva, önálló önkormányzatú községgé alakuljon?” A szavazói nyilvántartásban 225 jogosult neve szerepelt, a vasárnapi népszavazáson végül 148-an adták le voksukat. A számláláskor megállapították, hogy 5 volt érvénytelen, míg a 143 érvényes szavazat megoszlása a következő: igennel 51, nemmel 92 lakos válaszolt. Az előzetes végeredmény tehát az, hogy Bugac- Alsómonostor továbbra is Bugac nagyközség része marad. Annyit az előzményekről röviden is érdemes tudni, hogy gondot okozott az önállósodni kívánók számára Bugacmonostor terület- kijelölése. A belterületi résszel még nem is volt vita, ám a külterületi tanyás térség megosztásakor elmaradt a megegyezés. így viszont a törvény úgy rendelkezik, hogy a külterületet a belterületen élők arányában kell megosztani. E döntés értelmében pedig — a nagyságrendbeli eltérések miatt — igen kis térség jutott volna az önálló Bugacmonostornak. v T A MEGTÁMADOTT RENDŐR NEM HASZNÁLTA A FEGYVERÉT Ámokfutót fogtak el Kalocsán (Folytatás az 1. oldatról) Sőt amikor megpillantották a járőrkocsit, megindultak felé. Az útonállónak hamar leesett a tantusz, és azonnal menekülni próbált. A járőrök utána eredtek, beszorították az egyik tömbház végéhez, ahol a garázda meghúzódott. Felszólításra sem volt hajlandó eldobni a kezében villogó tőrt, inkább farkaskutyáját uszította a rendőrökre. A következő pillanatban mintegy háromméteres távolságról Balogh András törzsőrmester felé röpítette a kését, mely annak a gumibotot szorongató jobb kézfejébe vágódott, nyomában sugárban spriccelt a vér. A törzsőrmester a másik kezével azonnal gázsprayt használt, de — bár ebben az esetben jogos lett volna — az önvédelmi fegyverét nem vette elő. A járőrtárs, Varga Zoltán törzsőrmester szintén elvetette a pisztolyhasználat gondolatát, ehelyett rávetette magát a támadóra, a földre teper- te, ám az a dulakodás közepette a vizes füvön csak kicsúszott a keze közül. Cipőit, kabátját hátrahagyva sikerült eliszkol- nia a helyszínről, majd egy raktártelepen bújt meg, ahol egy poroltóval és egy fejszével erősítve meg „harckészültségét” várta az újabb rendőri támadást. Ez nem is maradt el. Három rendőrautó, további négy rendőr és a segítségükre siető 10-12 kalocsai férfi folytatta az akciót az ámokfutó ellen. Végül a Be- dics vendéglőben érték utói, amikor is megállapíthatták a személyazonosságát. A szovjet hadseregben a Kalasnyikov géppisztolyokhoz rendszeresített bajonettel — mint utóbb kiderült ez volt a tőrkés — fe- nyegetődző ittas férfi a 45 esztendős, foglalkozás nélküli Kiss Sándor, akiről azt mondják az ismerősei: „Fia beiszik, mindig csinál valami balhét." Ezúttal jó nagyot, mert most őrizetbevétel mellett várja az ügy további kivizsgálását. A rendőrség szóvivőjének közlése szerint ..hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanúja miatt" kezdeményezik a felelősségre vonását. __n H ALASON MEGSZEGTÉK A MEGÁLLAPODÁST? A biztosítók harca a biztosítékkal Hat biztosító jelezte a részvételi szándékát országosan a Biztosításfelügyelet felhívására, hogy részt kíván venni a kötelező gépjárműbiztosítások bonyolításában. A hat társaság a színfalak mögött kötött egy megállapodást, amely szerint két hét felkészülési időt szabnak önmaguk számára, amolyan kampánycsendet, amely idő alatt senki nem „támad”, azaz nem kezdi el az üzletkötést. Ma járt le ez a határidő, s tegnap már csörgött szerkesztőségünkben a telefon. Az Állami Biztosító jelezte Halasról, hogy területükön a Hungária Biztosító megszegte ezt a megállapodást. Csányi István fiókvezető a fénymásolt nyomtatványt teríti elém bizonyítékul. — Ezt a hét végén kötötték meg a majsaiak, de, mint látja, a dátum már holnapra szól. Ennél fényesebb bizonyítéka, hogy a Hungária vétett az üzleti etika ellen, nincs. Fekete József, a Hungária fiókvezetője éppen a leendő megbízottakat tessékeli kifelé az irodájából, amikor felkeresem. Ők azok. mondja tájékoztatásul, akik majd felkeresik az ügyfeleket, ha eljön az ideje. Nem éri váratlanul a hír, csak kellemetlenül, hogy a majsai szervezője megszegte az országos megállapodást. — Sajnos, már jelezte a megyei főnököm is, úgyhogy tudok róla. A következő történt. Mivel ez egy eléggé szétszórt, kiterjedt tanyavilággal nehezített terület, ezért több előkészítést igényel, így már előbb átadtam a nyomtatványokat a kollégáknak. Azzal a kikötéssel, amivel én is megkaptam, hogy 15. előtt nem indulhatnak. Hibáztam, nem kellett volna. — Érdeklődött már a majsaiak- tól? — Természetesen már odaszóltam, s a kolléga azzal indokolta a lépését, hogy az üzletkötői több ügyféltől jelzést kaptak, hogy már megkötötték a szerződést más biztosítókkal. Ez bátorította fel. Kértem bizonyítékokat, azt a választ kaptam, hogy rövidesen küldik — széttárja a kezét. Eddig a botrányszagú történet. Az üzleti életben nem lehet újraindítani a versenyt, ha valaki a start- pisztoly dörrenése előtt kiugrik. Kérdés persze, érdemes-e olyan megállapodást kötni, amely minden következmény nélkül megszeghető. H. T. Haragszom rád? Töredelmesen bevallom, én már régen nem hiszem, hogy a rossz szomszédság török átok. Bizonyítékok vannak arra, hogy a törököknek még a hírét sem hallottuk, amikor nálunk már dúltak a családi, törzsi viszályok, az erősebb irtotta a gyöngébbet, a ravaszabb jól alávágott a kevésbé ravasznak, a pipogyának. Persze, tudom azt is, hogy hasonló „vonulatok” más népek történelmében is nyomon követhetők, de ők legalább nem akarják másokra hárítani viszálykodásuk eredetét. Legyünk már egyszer őszinték és mondjuk meg nyíltan, hogy bizony a hiba bennünk van. Ne akarjunk külső tényezőkre hivatkozni, amikor a magyar ember akkor is ölre megy telekszomszédjával, ha annak tyúkja átnyúlik a kerítésen és lecsippent egy fűszálat. Ärany János A fülemüle című verse szemléletesen példázza ezt a tulajdonságunkat, de mi — olvasván a példabeszédet — jót mosolygunk rajta, s egy pillanatra sem önmagunkra gondolunk. Pedig most már éppen ideje lenne, hogy a demokrácia nagy gubancában megkeressük, ha nem is a teljes megbékélés, de legalább az engedékenység fehér fonalát, s azt követve talán legnagyobb gondjaink megoldása felé haladhatnánk. A legnagyobb gond ugyanis — nem kizárólag az én véleményem — a széthúzás, a torzsalkodás, a dacos odamondogatás, a haragszom rád türelmet és alkotókedvet felőrlő jelenléte, sőt egyesek által történő ápolása, hogy ne mondjam fejlesztése. Mindezt nem értik a tőlünk nyugatra élő, a demokráciában immár otthonosabb, hozzánk látogató vendégeink. Megjegyzem, mi sem értjük, legalábbis sokan vagyunk itt — gondolom, a többség —, akik idegesen kapkodjuk a fejünket egy-egy magánjellegű kirohanás hallatán, egy-egy pártvillongás alkalmával, amikor némely személyek vagy frakciók úgy próbálják hitelességüket, jelen és múltbeli patyolatmivoltukat meggyőzőbbé tenni, fehérebbé hipózni, hogy a másikra kiáltanak kí- gyót-békát, tücsköt-bogarat. Ennek lélektani rugója az lehet, miszerint a közönség feltételezi: ha az a másik ennyire fekete, annál mindenki csak fehérebb lehet, ha a másik bűnös, mindenki más ártatlan . . . Mondom, mindezt nem értik a nyugatiak, akiknek véleményére pedig oly sokat adunk. A múlt hét végén például kétnapos amerikai—magyar konferencia volt Budapesten arról, hogy milyen a kormány és a sajtó kapcsolata, hogy ki miért felelős? Még a konferencia előtt az Esti Hírlapnak nyilatkozott Marvin Stone, az amerikai Nemzetközi Média Alapítvány elnöke, aki elmondta: a múlt év szeptemberében Magyarországon járt, találkozott vezető újságírókkal és a kormány tagjaival, s meglepték azok az indulatok, ahogyan egymásról nyilatkoztak. Beszélt arról is, mennyire fontosnak tartja az egyetemi szintű újságíróképzés újraindítását. Abban bízik az elnök úr, hogy Kelet- Európában a régi gondolkodás a sajtó területén is visszaszorul. .. A kormánytagokról nem szólt semmit Marvin Stone úr, noha szavaiból következtetve ők is indulatosan vélekedtek az újságírókról. Itt tehát kölcsönösségről van szó, arról, hogy ha te nem szedetsz engem, én is utállak téged. Ilyen esetben ugyebár minimum kettőn áll a vásár. Jól tudom, az amerikai úr elsősorban és talán kizárólag sajtószakember, ezért csak az újságírókról mondott véleményt, miszerint meg kell változtatni a régi gondolkodást. Ismereteim szerint azonban talán éppen az a baj (ha baj ez egyáltalán), hogy az újságírók már nem úgy gondolkoznak és nem úgy cselekszenek, mint „régen”, mint néhány esztendővel ezelőtt. Hogy képzavarral fejezzem ki magam: lekerült a szájkosár a tollúkról. Ez természetesen nem kellene, hogy oda vezessen, ahová egyes, szélsőséges esetekben vezet, hogy olyanokért is a kormányt vagy annak egyes tagjait, netán magát a miniszterelnököt marasztalja el a sajtó, amiért azok egyáltalán nem felelősek. Rögtön el kell azonban itt mondani, hogy nem általában és összességében a magyar sajtóról van szó, hanem egyes lapokról s azokon belül is egyes újságírókról. Ne általánosítsunk. Nem célravezető az effajta általánosítás akkor sem, ha a kormányról, mint testületről van szó. Mert bizony a miniszterek között is vannak, akik úgymond rászolgálnak a sajtó, ha nem is szélsőséges, de mértéktartó bírálatára. Márpedig a demokráciában emiatt megsértődni nem ildomos dolog. Meggyőződésem azonban, hogy a „haragszom rád” hangulatot vagy érzést nem elsősorban, sőt egyáltalán nem a megalapozott és mértéktartó bírálatok keltették és táplálják, hanem a mindkét oldalról megélt durva támadások, az alaptalan vagy alig megalapozott gyanúsítgatások, a rosszízű címkézések. Engedtessék meg, hogy ne soroljam a példákat, túlságosan hosszú lenne a lista. Az újságírás nem sorolható a szeretetszolgálat ténykedési körébe. Nem azért vagyunk, hogy megmossuk azoknak a lábát, akik a csalárdság ösvényére tévedtek, vagy netán szándékosan kanyarodtak arra. Persze, nem irgalmas nővérek (vagy fivérek) gyülekezete a kormány sem, a parlament sem, s ennek tudatában is vannak. Nemegyszer a kormány, az Országgyűlés tagjai ki is jelentették: nem azért vannak, hogy őket az újságírók szeressék, de nem is azért — tették hozzá —, hogy tisztességüket, jó szándékukat kétségbe vonják, megkérdőjelezzék. Ez igaz. Lehetne erre olyan választ adni, hogy tessék úgy végezni a munkát, hogy az ne adjon alkalmat a bírálatra, a kritikára. Akik így fogalmaznak, talán szándékosan elfelejtik: nincs a világon az a kormány, amely — különösen ellenzéki pártokkal körülvéve — képes volna hibátlanul dolgozni . . . Említettem, hogy ideje lenne megkeresni a demokrácia gubancában a megbékélés fehér fonalát. Hol keressük ezt az eredmény sikerének reményében? Örökzöld igazság, hogy a béke mindig valahol középen helyezkedik el. Témánknál maradva a megoldás az lehet, ha mindkét fél enged, tolerán- sabb lesz a másikkal. Ha tudják egymásról, hogy „érted haragszom, nem ellened”, és ennek megfelelően is cselekszenek. Ehhez persze több mindenre szükség van. Elsősorban arra — és ebben az amerikai szakembernek igaza van —, hogy az újságíróknak tanulniuk kell. En ehhez hadd tegyem hozzá: a politikusoknak is. Mindannyian most tanuljuk a demokráciát, a sajtószabadságot. Nem lenne tehát haszontalan, ha egymást kölcsönösen korrepetálnánk. Vizsgázni ugyanis együtt fogunk a professzor előtt, akit úgy hívnak: Történelem . . . Gál Sándor TELEFONRONGÁLÓK A kecskeméti posta munkatársait csak tisztelet illeti azért, amit a vandál telefonrongálók „munkája” után csinálnak: sorra-rendre megjavítják, kicserélik, felújítják a nyilvános készülékeket. Ennyivel kevesebb pénz jut majd a további vonalak kiépítésére, új állomások létesítésére. Sajnos, az évek során igazán edzetté váltak a rongálok cselekedeteit illetően. Az elmúlt napokban Kecskeméten, a Csongrádi úton levő fülkében lelt rongálás mégis megdöbbentette őket: a készüléket hosszabban tartó munkával kivésték a helyéről a pusztításban örömet találók! (Tóth Sándor felvétele) ÖNÁLLÓ LESZ A GYÁR Befejeződött a váci éhségsztrájk Eredményre vezetett a váci húsüzem képviselői és a Földművelés- ügyi Minisztérium között az FM- ben hétfőn reggel megkezdődött tárgyalás. E szerint a váci gyáregység, leválva a Pest—Nógrád Megyei Húsipari Vállalattól, július 1- jétől önállósulva működik tovább. Amint ismeretes, az üzem privatizációja körüli bizonytalanságok miatt múlt hét csütörtökétől a váci üzemben éhségsztrájkba kezdett a dolgozók egy része, követelve: az üzem önálló egységként dolgozhasson, mivel a munkások megítélése szerint a veszteségeknek a vállalati központ megkötései voltak a fő előidézői. A sztrájkolok közül 20-an a hét végén és hétfőn reggel is kitartottak, ám amikor a kedvező döntésről a hír megérkezett, ők is — immár jól bereggelizve — munkába álltak, az éhségsztrájk befejeződött. * * * Bátonyi Sándornak, a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség elnökének szombati tájékoztatásával szemben az ÉFÉDOSZSZ és a Húsipari Dolgozók Szakszervezete nem vett részt a váci éh- ségsztrájkolókat támogató figyelmeztető sztrájkban, csupán szolidaritásukról biztosították őket.
