Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-07 / 210. szám
6 • PETŐFI NÉPE • 1990. szeptember 7. • A ragadozók ügyet sem vetettek a látogatóra, hiszen ekkor már túl voltak az ebéden. A több mint negyven oroszlán és tigris naponta 350 kiló húst eszik meg. • A szelídebb jószágok előtt — szabálytalanul bár — megnyílt a buszajtó, s volt nagy ováció. • A ketrecbe zárt pedig érthetően szomorú, gyengélkedik. Hét vége a fordított állatkertben Már tizennyolc esztendeje, hogy a Bécstől harminc kilométerre levő gänserndorfi Szafari- és Kalandpark április elejétől október végéig szünnap nélkül fogadja a látogatókat. A fordított állatkert méltán népszerű kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Mi sem sajnáltuk a kora hajnali indulást, hogy hat órai utazás után egy fél napot eltölthessünk a mintegy 680 ezer négyzetméternyi területen, ahol a világ minden tájának több mint 650 állata szabadon él, a látogató pedig „ketrecbe” — autóba vagy autóbuszba — zárva. Két autóbusszal félszáz különböző korú gyereket vittünk magunkkal. A hosszú út zsivalya a bejáratnál csak fokozódott, s innen már megszűnt az ülésrend. Az apróbbak kezükbe kapták a zacskókba csomagolt, állatok etetésére használható menüt, s ki-ki bátorsága szerint húzta odébb az ablakot... • A zsiráfok és az elefántok kedvencei az autóbusszal ■ érkezők, legalább a csemegééit nem kell nagyot hajolni. • A kalandparkban is mindig történik valami rendkívüli: fü az egyik áliatshow színvonalasabb, mint a másik. A fókák a szabadtéri színpadon és úszómedencében egyaránt felejthetetlen produkciókra képesek. # A barna- medve- iskolát a játszótéren állították fel. wm • A zebra meg a gépkocsival érkezőket szereti — ám odébbállásról amíg nem kap valami harapnivalót. szó sincs, •Az érdeklődés mindenütt óriási, pedig van miben válogatni: papagájrevű a dzsungclpavilonban, óriáskígyó-parádé, puma- és leopárdtréning a bébizooban, s az évente több tízezer magyar látogató közül nincs olyan bátortalan gyerek, amelyik be ne merészkedne a parasztudvarba, a törpekecske-mókára. De lehet tevegelni, pónilovon lovagolni, a természetes anyagokból csupa ötlettel kialakított játszótéren mókázni, vagy a vízi céllövöldében ügyeskedni. Mindenesetre amikorra besötétedik, úgy „kifekszik” minden látogató, mint a krokodilok a vízpartra. ( NAGY EMBEREK — KIS TÖRTÉNETEK Bemard Shaw megkérdi az egyik londoni arisztokrata hölgyismerősét: — Bocsásson meg a kíyáncsiskodásért, hajlandó lenne Ön, mondjuk százezer font ellenében,, eltölteni egy éjszakát olyan férfival, akit nemi ismert, akivel pár perccel élőbb találkozott? Ilf Minden kétség nélkül. — Es egy fontért is? 1 — Minek néz maga engem ? — Semmi, semmi, csak a legolcsóbb tarifa iránt érdeklődtem. Hí Hí Hí ' Csokonai Vitéz Mihálynak egy alkalommal azt újságolták, hogy a kálvinista Róma, vagyis Debrecen egyik polgárának a feleségét szőrén-szálán megszöktették. A költő — aki maga is nagy szoknyavadász hírében állott — berzenkedve így válaszolt: — Na ez már disznóság. En is megdézsmáltam más szénáját, de az egész kazlat sosem vittem el. * * Ht Mark Twain egyszer társaságban egy barátságtalan hölgy mellé került az asztalnál, és hiába próbálta szellemes társalgással szóra bírni. Végül a hízelgés mindig bevált eszközét alkalmazta és szeretetreméltó mosoly- lyal ezt mondta neki: — Ön valóságos szépség! — Kár, hogy nem viszonozhatom önnek ezt a bókot!, I— vetette vissza mogorván a hölgy. Az írót azonban ez az udvariatlanság sem tudta kihozni a sodrából: — Akkor csdk egy jó tanácsot adhatok. Tegye azt, amit eh/ Hazudjon!. ] .? ., • v . * * Ht Gyulai Pálhoz, a Budapesti Szemle szigorú szerkesztőjéhez égy csomó versét küldte be egy fiatal költő,- levelében egyszersmind jelezve azt is, hogy pár nap múlva személyesen fog Gyulainál érdeklődni. S valóban, pár nap múlva bekopogtatott Gyulaihoz. Igyekezett könnyed és fesztelen lenni, hogy elfogódottságát leplezze, és így szólt: — Főszerkesztő úr ', én eljegyeztem magam a Múzsával! — Nagyon helyes — bólintott Gyulai —, úriember nem is tehet mást egy hölggyel, akit ilyen gyalázatos módon kompromittált! Hí * * August Strindberg, a neves svéd író egy étteremben vacsorázott a barátaival. Megittak jó pár üveg bort, aztán Strindberg elővette a pénztárcáját, és hosszú ideig figyelmesen nézegette. — Mit nézel? ■— kérdezte tőle a szomszédja. — Azt — felelte tömören az író —, hogy szomjas Vagyok-e még, , • Akadnak persze olyanok is, akik ügyet sem vetnek a látogatóra. Fotók: Tóth Sándor; szöveg: —pulai—
