Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-22 / 145. szám
IRINÁN MÁR SENKI SEM SEGÍTHET Csernobil elveszett gyermekei Csúszda, libikóka, két hinta és egy fából készült hajó: mindegyik üres. A „Bion Gyermekotthon” játszótere szomorú hely. Az otthonban gondozott 57 gyermek között vannak, akik nem tudnak járni, vannak vakok, mások szellemileg visszamaradtak. Némelyik gyermeknek rosszul fejlődtek a szemlencséi, kéz vagy láb nélkül születtek, összenőttek a végtagjaik, vagy óriási vízfejük van. Ebben az évben már tízen haltak meg közülük, és az élők közül is sokan nem fogják megérni az esztendő végét. A tíz halott gyermek közül hatan Mogiljov környékéről származnak. Ezt a területet a csernobili reaktorbaleset alkalmával — 1986 áprilisában — különösen erős sugárfertőzés érte. „A Mogiljov körzetéből hozzánk küldött gyermekek száma évről évre nő — mondja Maja Zloba orvosnő, az otthon vezetője —, és fejlődési rendellenességeik egyre súlyosabbak. Bizonyos vagyok benne, hogy ennek a sugárfertőzés az oka. A baleset nyilván kromoszómaelváltozást okozott a szülőknél.” Nyugati szakértők már régen jelezték, hogy a sugárfertőzött szülők gyermekeinél genetikai károsodásokra lehet számítani. Belorusszia sugárfertőzött területeinek más kórházaiban is a koraszülöttek és a fejlődési rendellenességgel születő gyermekek számának növekedését tapasztalják. Maja Zloba elmondja, hogy minden évben megküldi jelentését az egészségügyi minisztériumnak, de választ még soha nem kapott. A reaktorbaleset negyedik évfordulóján Minszkben gyászolnak és tiltakoznak az emberek, mert a baleset utáni radioaktív lecsapódás 70 százaléka az ő köztársaságuk területén hullott le, és mintegy 2 millió ember van akut életveszélyben. Eddig csak kevesen költöztek el közülük. Alekszander Szgurszkij is egész családjával ott van a tüntetésen. Ő is egyike annak a 600 000 „likvidátornak” — balesetelhárítónak —, akiket az elmúlt négy év folyamán rendeltek ki Csernobil és környéke sugármentesítésére. „1987 májusában történt. Futószalagon soroztak bennünket, és mindenkit alkalmasnak találtak: életkor, betegség, családi állapot, semmi nem számított.” Alekszander Szgurszkij öt hónapon át töltötte zsákokba a reaktorblokknál a radioaktív törmeléket. Tizenöt ember számára mindössze egyetlen sugárzásmérő készülék volt, és esténként azt is elszedték tőlük. Az őket ért sugár- terhelésről senkitől sem kaptak felvilágosítást. Mióta hazajött Csernobilből, elviselhétetlen fejfájások kínozzák, fáradékony és mindig száraz a torka. A „likvidátorok” közül azóta már hétezren meghaltak, sokan megrokkantak, és ezrek — többnyire fiatal férfiak — váltak impotenssé. A hatóságok nem hajlandók pontos adatokat nyilvánosságra hozni. Leonyid Taraszjenko, a belorusz ökológiai szövetség tagja szerint: „Az Egészségügyi Minisztériumunk a nép. legádázabb ellensége”. Viktor Bicskovszkij minszki atomfizikus gyakran utazik a Csernobil körüli sugárfertőzött területre, és méri a radioaktív sugárzás erősségét. „Mikor legutóbb Gomel környékén jártam, egy asszony odajött hozzám, és arra kért, vizsgáljam meg a kertjében termesztett zöldséget. A zöldség radioaktív volt. De erősen radioaktív volt a kályhájukban a fahamu is. Azt tanácsoltam neki, költözzön el. Csak annyit kérdezett: hová?” Ezrgk élnek olyan falvakban, ahol négyzetméterenként 5,4 millió becquerel a sugárzás erőssége. Még mindig kerülniök kell az erdőket, nem fürödhetnek a folyókban, és a gyermekeket is csak napi egy-két órára engedhetik ki a szabadba. A hatóságok néha megengedik, hogy a saiát szakállukra elköltözzenek, de hogyan találhatna egy paraszt — régi lakóhelyétől több száz kilométerre — munkát és lakást magának? „Senkinek sem kellünk — panaszkodik egyikük —, még a fiataloknak is nehéz elhelyezkedniük, nekünk, öregeknek pedig egyszerűen lehetetlen.” Az áttelepítés vontatottságáért a bürokraták az óriási költségeket okolják. Szovjet szakemberek szerint a következő tíz évben legalább 540 milliárd márkára lenne szükség a reaktorbaleset következményeinek mérséklésére. A minszki hematológiai gyermekklinika sivár, lepusztult épület, körülötte törmelék és olajoshordók. Olga Alejnyikova főorvosnő és munkatársai 66 gyermeket kezelnek itt a köztársaság területéről, akik többnyire leukémiában és pajzsmirigy rákban szenvednek. Ő is meg van győződve, hogy betegei számának növekedése a reaktor- baleset következménye. Az ötéves, rákbeteg Irinán itt nem tudtak segíteni. Szülei egy éven át igyekeztek megszerezni az egészségügyi hatóságok engedélyét gyermekük külföldi gyógykezeléséhez. Az egészségügyi minisztérium végül beleegyezett, de a szükséges devizát a szülőknek kellett volna előteremteni. A televízióban indított kampány során nem gyűlt össze elegendő pénz, és csak egy NSZK-beli segélyszervezet útján sikerült helyet szerezni a gyermeknek a frankfurti egyetemi klinikán. Április 20-án Belorusszia egészségügyi minisztere azt írta a kislány aktájára, hogy az ügyet haladéktalanul el kell intézni, amennyiben egy most alakítandó bizottság célszerűnek ítéli a külföldi gyógykezelést. Irina pontosan ezen a napon halt meg. Röviddel előtte még megkérte a főorvosnőt: „Doktor néni, ne hazudj nekem. Mondd meg, amikor meg kell halnom. A babámat — arra kérlek — add majd Natasának; ő a legjobb barátnőm. (A Stern alapján) G. A. 1947 nyara leheteti, úgy a • közepe felé járhattunk az évnek, pontosan nem tudtam volna megmondani, hogy milyen hónapban, milyen napban vagyok. Csak arról gondoltam, hogy nyár lehet, hogy jégszigetünk, amely a mentsvárunk volt, rohamosan kezdett kisebb lenni. Tudtam, hogy valamit tennem kell! Az anyamedve és a bocsaik is kezdtek nyugtalankodni. A jégen is látszott, hogy olyan lett, mint a rosta, lyukacsos, laza, tartása nem volt már megbízható, minden pillanatban várható volt a katasztrófa. Sorsát senki nem kerülheti el, így belenyugodtam, várva sorsom beteljesülését. Ami az elkövetkező éjszaka történt, azt senkinek nem kívánom. Kegyetlen vihar tombolt, a villám okádta tüzét, olyan ítéletidő lett. hogy leírni is képtelenség, nem hiszem, hogy valaki le tudná írni a természet bosszúálló kegyetlenségét. Koromsötét lett, a három medve bundája közé bújtam. Több nap is eltelhetett, én közben többször elvesztettem az eszméletemet. Mikor felébredtem, erősen tűzött a nap, mégis fáztam. Mikor kinyitottam a szemem, észrevettem, hogy nem a tengeren, hanem szárazföldön vagyok, egy hatalmas vízparton fekszem a homokon. A medvéket többet nem láttam, a mai napig sem tudom, mi lett velük. Jobban szemügyre vettem a helyet, ahol a víz a partra vetett. Előttem a tenger vize, mint csendes, nyugodt éjszaka, pihent. A tengerparton, amerre a szem ellátott, hatalmas erdőség húzódott, benne méternél is vastagabb jak. A táj csodálatosan szép volt. Felegyenesedtem, de a lábaim nem akartak engedelmeskedni, nem bírtam mozdulni, pedig nagyon szerettem volna tudni, hogy hova kerültem. Zúgott a fejem, a szívem hevesen vert, éhes is voltam, pedig nem volt egy szem ennivalóm. Az erdő széléig elvánszorogtam, de továbbmenni nem volt erőm. Úgy estem össze, mint a kiürült zsák. Ismét elvesztettem az eszméletemet és elnyomott az álom. Homlokomat verejték verte ki, éreztem, hogy lázas vagyok, elfogyott az erőm, a köhögés is kínozni kezdett. Ébredésem után azon igyekeztem, hogy eljussak az erdőbe, minél hamarabb. Arra gondoltam, hogy a j'üvek, fák, bokrok adnak némi segítséget, és csillapíthatom a magas lázam. Szerintem tüdőgyulladást kaptam. Rá is akadtam azokra a gyökerekre, melyekkel már korábban kúráltam magam. A fák kérgei, gyökerei, a bogyók éhségemet csillapították. Ismeretlen madárfajok röpködtek az erdő felett, többnyire ragadozók voltak, kíméletlenül lecsaptak egymásra, és pillanatok alatt végeztek velük. Furcsa volt itt az erdő, úgy tűnt, mintha itt nem is lett volna tél. Fogalmam sem volt: hol, merre lehetek. A fák kizöldültek, érezték a tavasz közeledtét, a bokrok is virágba borultak. Ebben az erdőben, amelynek se vége, se hossza nem vplt, találkoztam barnamedvével. Ez az egészen sötét, feketebarnás, hatalmas tenyeres-talpas három méternél is magasabb volt, ha két lábra állt, szinte óriásnak tűnt. Nem ismertem szokásaikat, természetüket, féltem tőlük. Gyakran találkoztam velük, és ha megláttak, két lábra állva hosszan figyeltek, de békésen folytatták tovább útjukat. Egy másik fajta is volt ezen a környéken, kisebb példány volt, mint az előbbi, de agresszívabb. Soha nem gondoltam, hogy Szibéria őserdeiben vadmacskák is találhatók, tigris is volt, a kemény fagy és hosszan tartó tél ellenére. A hatalmas koronájú fák ágai között tanyázik, teljesen váratlanul támad áldozatára, és többnyire sikerrel jár. Hét-nyolc méteren belül biztos az ugrása, de egy leveles zöld ág segítségével, vagy ha a szemébe szórják a homokot, vissza lehet tartani a támadástól. A vadmacska támadása sokkal kegyetlenebb, villámnál gyorsabban ugrik, biztos sikerrel. Nem lehet ellene védekezni, csak akkor, ha messzire elkerüljük. Kisebb antilopokat ejt zsákmányul, magával cipeli a fák koronája közé, és ott fogyasztja el, meghagyva a maradékot a dögevő madaraknak, vadállatoknak, akik azonnal jelentkeznek és rendet csinálnak, mintha az lenne a kötelességük. A fák koronái hatalmas szélességben foglalják el a helyet, és ágai között ezer veszély fenyeget. A termeszek a kidőlt fák törzseinek rejtekhelyeibe fészkelik be magukat, a bokrok sűrűjében mérges pókok leshelyeiken vadásznak, ami útjukba kerül, azonnal megsemmisítik, hálójukba került áldozatuk soha többé nem szabadul. A rövid lábú, óriáspókok, melyek a föld alatti rejtekhelyből lesik áldozatukat, még a galambnagyságú madarakat is röptűkben foglyul ejtik. Halálos mérgükkel azonnal végeznek áldozatukkal. Biztos vagyok benne, hogy az emberre is halálos a mérgük. Szúnyog is rengeteg volt, talán több is, mint a meleg éghajlat 1990. június 22. • PETŐFI NÉPE • 5 GYERMEKÉVEK-GYERMEKÉLET • A művelődési központ előtti más/óka is kipróbálható: remek! Nyári időtöltés ■ • „Otthon azt mondták, siessek haza a piacról, de olyan jó megbeszélni a tegnapi diszkót.. • Produkciók BMX-en. (Tóth Sándor felvételei) • A legkisebbeket a főtéri szökőkút medencéje hűsíti. alatt, de füstöléssel, a zöld ágakkal legyezgetve, csökkenteni lehet csípésüket. A nálam lévő kova, sok próbálgatás után végre szikrát kapott, sikerült tüzet csiholnom, melyet éjjelnappal őriztem, hogy a tűz mindig készenlétben legyén, hogy vizet forralhassak, megkopott konzervesdo bozömban főzhessek valami ételt. Egy óvatlan pillanatban a száraz erdő tüzet kapott, meggyulladt az erdő, oltásáról gondoskodni sem lehetett. Menekülni kezdtem a tűz elöl, de előttem, mögöttem, akármerre mentem, nem lehetett előle megszökni. Lassan azt vettem észre, hogy a tűz bekerített, a gyűrű mindig szűkebb lett. Fojtott a füst. gyötört a hőség, már egészen levetkőztem, de a hőség elviselhetetlenné vált. Mintha képzeletben egy repülőgép motorzúgását hallottam volna, nem is olyan távol tőlem. Majd hanyatt estem, mert most már láttam, hogy a fák koronái felett egy repülőgép kering. Többre már nem emlékszem, és amikor magamhoz tértem, mozdulni sem bírtam, mindenem sajgóit, fájt kegyetlenül. Nem tudtam elgondolni, hol lehetek. Úgy éreztem magam, mint aki be van rúgva, és forog velem az egész világ. Mi történt velem ? Hová kerültem ? Amint tisztulni kezdett a fejem, akkor jutott eszembe, hogy égett az erdő, és szaladtam előle, mindaddig, míg össze nem estem, még a repülőgépre emlékszem, aztán már semmi másra. Egy priccs- szerű ágyon feküdtem, körülöttem, mintha nők járkáltak volna. Belecsíptem a karomba, hogy ébren vagyok-e, vagy csak álmodom. Egy nő állt meg az ágyam mellett, oroszul kérdezte, hogy hogy érzem magam. Meglepődtem és kérdeztem, hogyan kerültem ide. Elmesélték, hogyan mentettek ki a tüzböl, és hogy Oroszországban vagyok egy eszkimótáborban, ahová a rénszarvassal foglalkozó emberek vannak száműzve. Öt—huszonöt év kényszermunkára. (Folytatása következik) Rejtvényfej tőknek Osszátok fel az ábrát három egyenessel öt részre, úgy, hogy minden részbe két-két csillag kerüljön! A megfejtéseket - - a lapból kivágott ábra felosztását — levelezőlapra ragasztva vagy borítékban küldjétek be szerkesztőségünk címére, június 30-áig. (Petőfi Népe szerkesztősége 6001 Kecskemét, Pf. 76.) A megfejtők között könyveket sorsolunk ki. postázunk cimükre. Szünidei programok Bácsalmáson Gazdag és színes programot kínál a bácsalmási művelődési központ a gyerekeknek: naponta használhatják a közelmúltban kialakított játéktermet, és asztaliteniszez- hetnek. Videovetítést tartanak minden szombaton, kedden és csütörtökön délelőtt pedig játszóházba várják a gyerekeket! CSOPORTVEZETŐKET KERESNEK A bajai gyermek- és ifjúsági ház a július 10 15-éig megrendezésre kerülő X. Duna menti folklórfesztiválra helyi csoportvezetők jelentkezését várja, akik vállalnák egész napon keresztül a zenekarok, tánccsoportok vezetését, szabad idejükben pedig a város nevezetességeit is bemutatnák nekik. Jelentkezés: Nagy Anikó, Petőfi-sziget 11. T.: 12-772. Tervek Halason A Jurinovits Miklós Úttörőház nevének megváltoztatását az új tanév kezdetére tervezik mindennap fogadja a napközis csoportokat. Kedden és csütörtökön délelőtt pedig külön programokat is szerveznek a hozzájuk érkezőknek. A kunfehértói táborban ezekben a napokban is váltás van: a halasiakat a Gádorosról érkezett gyerekek váltják fel. Július 23-ától augusztus 3-áig pedig nemzetközi sakkszaktábort rendeznek a vízparton levő táborhelyen. Összeállította: Selmeci Katalin ORVOS ENDRE
