Petőfi Népe, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-28 / 73. szám
1990. március 28. • PETŐFI NEPE • 5 Nemesnádud napsütésben • Straszer András képriportja MENEDZSERKÉPZÉS A LAKTANYÁBAN? Pénzemberek iskolája Közhelynek számít ma már a gondolat, hogy ideológia helyett gazdasági alapok kellenek, hogy nem a farka csóválja a kutyát. Nálunk azonban még mindig nincs ehhez olyan rugalmas oktatáspolitika, amely gondoskodna az ehhez szükséges szakemberképzésről. Éppen ezért ha merész is, de nagyon időszerű az az ötlet, mely az Állami Biztosító osztályvezetőjének, Vidéki Istvánnak a fejében született. Elgondolása szerint a megüresedett kecskeméti Ferenc József laktanya falai között olyan felsőfokú iskolát kellene létrehozni, amely biztosítási és pénzügyi szakembereket képezne. Ilyen profilú intézet Magyarországon még nincs, és nem is volt. — Ahhoz, hogy a nyugati országok szintjét elérjük és felzárkózzunk melléjük, nem külsőségekben kell majmolni őket — mondja Vidéki István. — Nem pornóújságokra és szuperautókra van szükségünk először, hanem modern gondolkodású, megfelelően képzett, kreatív emberekre. A biztosításnak óriási lehetőségei és felelőssége van az egész világon. Nálunk erre még nem készültek fel. A mi szakmánkban nincsenek vagy alig vannak jól kvalifikált szakemberek, ötletekben gazdag, rátermett, s megfelelően kitanult vezetők és alkalmazottak. Ahhoz, hogy a pénznek jó helye legyen, egészen új gondolkodásmódra van szükség. Persze, az „öreg fejek” már nem igazán formálhatók, ezért a fiatal generációnál kell kezdenünk. — Ez eddig úgy hangzott, mintha csak önöknél lenne égető szükség jó szakemberekre. — Szó sincs erről. Egy általános biztosítási és pénzügyi menedzser képesítést adó intézményre gondoltam. A gazdaság motorjai a pénzintézetek, s ezt a motort mindeddig nem tudtuk normálisan beindítani. Itt az ideje tehát, hogy létrehozzuk az erre alkalmas embereket. — Hogyan próbálnak ehhez hozzáfogni? — Az ötlet már megszületett, de az alkalom most adódott. A megüresedett Ferenc József laktanya éppen alkalmas lenne egy ilyen iskola létrehozására. Kecskemét az ország közepén van, közgazdasági iskolája megadná a speciális előképzést. Mindenképpen társulni akarunk más cégekkel is, mert ez a vállalkozás az egész biztosítási piacot érinti. Létrehoztunk két csoportot, amely közül az egyik az épületet vizsgálja és beruházási javaslatot készít, a másik a majdani oktatási koncepciót dolgozza ki, beleszőve minden, Nyugaton elterjedt és bevált módszert. Ha a munkák elkészülnek, a csoportok összeülnek majd a különböző magyar pénzintézetekkel, biztosítókkal, esetleg külföldi cégekkel is. Jó lenne, ha a terv tetszene nekik, s együttműködhetnénk. Hiszen ők is tudják jól, hogy ma a szellemi tőkébe való befektetés a legeredményesebb és a legszükségesebb vállalkozás. Nem kétséges, hogy miért. — Ad-e majd diplomát ez az új magániskola? — Mivel felsőfokú intézmény, főiskola lesz, mindenképpen. Az a színvonal és az az anyag, amit a falak közé beviszünk, európai szintű végzettséget kell hogy adjon. — Bízik benne, hogy megvalósul a terve? — Ha nem bíznék, nem is csinálnám tovább. A város maximálisan támogat, az Állami Biztosító vezetése is segít. Ezek után már csak az a kérdés, hogy a hazai terep milyen akadályokat állít elénk. Mindenesetre megkezdtük a visszaszámlálást ... Fejes Mária KÉPERNYŐ Magunknak kell választani Szemenszedett igazság „Kevés az idő arra, hogy felsoroljam mindazokat az örömöket, amelyekben az öregkor részesített engem. Az egyik például, ha rágondolok azokra a nőkre, akiket nem vettem feleségül.” G. B. Shaw, író „ 1989-ben megjelent egy latin nyelvkönyv—cirill betűs nyomtatásban. Az elsős gimnazisták tanulnak belőle latinul, latin betűs szöveget.” ■ A Magyar Szó cikkéből „A labdarúgópálya az egyetlen hely, ahol az ember kedvére kiordíthatja magát anélkül, hogy bárki énekesnek tartaná.” Raf Valloné, filmszínész „Kövessel mindent, hogy már akkor megismerd a nőt, amikor még nem a szeretőd. Utána már sohasem fogod megismerni.” Alfred Capus, francia író „Amikor az NSZK-ban bekapcsolnak egy televíziót, japán készülék gombját nyomják meg. Ami pedig kijöif belőle, kilencven százalékig amerikai bóvli.” Björn Engholm, német politikus „A gyenge férfiak utálják az erős nőket. Az erős férfiak megengedik az erős nőnek, hogy gyenge legyen, ha éppen erre van szüksége. Barbara Walters, tv-kommentátor „Itt tartunk 12 órával a szavazás befejezése után”, bírálta hétfőn reggel Baló György, a Választás ’90 műsorvezetője az adatösszegezést, a voksok feldolgozását, miután egyik kollégája bejelentette, hogy bizonyos kimutatások nincsenek a számítógép ernyőjén, de ezt a semmit sem tudják megmutatni. Ékelődhetnénk a választási apparátus lassúságán, ám inkább szomorkodnunk illik. Itt tartunk... München, Frankfurt közelebb van Budapesthez, mint például Kecskemét, Békéscsaba, Szolnok Szegedhez, Pécs Szekszárdhoz, Kaposvárhoz. A budapesti stúdióban jó néhány hétfői nyugati újságot lapózgathattak, de a Tisza- parti vagy a Baranya megyei stúdióba csak a helyi lap jutott el. A gyors döntésekhez szokott sportriporterek sem tudták felgyorsítani a lassú technológiát. Még szerencse, hogy egy kezdeti malőr éberségre intette a gépeknek kiszolgáltatott hírmagyarázókat. Csipkedtem magam, amikor meghallottam, hogy éppen lakókörzetemben ki nyerté meg a választást. Jól hallok? A képernyőn látható nevek közül egyet sem találtam a jelöltek listáján. Knézy Jenő éberségének köszönhető, hogy nem sokáig maradtunk bizonytalanságban. ' A stáb minden lehetségest megtett a minél gyorsabb, minél pontosabb tájékoztatásért. Jó szakemberek lévén arra is ügyeltek, hogy minél jobb műsort kerekítsenek a hozott anyagból. Megpróbálták érzékeltetni az alkalom jelentőségét, a pillanat nagyszerűségét, a rendszerváltás tudati tükröződését. Inkább több, mint kevesebb sikerrel. Értem Baló György hümmögé- sét a pécsi kapcsolás után. Pánics György kicsit elhamarkodottan sajnálkozott a magas piaci árak miatt: „itt még nem érezni a változásokat...” A szó szoros értelmében jó képet kaptunk a valóban történelmi eseményről, mivel a Választás ’90 készítői egy pillánatig sem felejtették, hogy a televízió mindenekelőtt képes újság. A háttérriportoknak, -beszélgetéseknek köszönhetően szemléletesen kirajzolódott a nézők-hallgatók előtt: ilyen állapotban van hazánk egy új korszak kezdetén. Bizonyított is a Választás ’90: színvonalasabb napi politika kiszolgálására is alkalmas a tévé szakembergárdája: Hitelesen, tárgyilagosan közvetített eltérő véleményeket, gondolkodni tanít, ha hagyják. Meggyőződésem: egyik-másik párt is jobban járt volna, ha szakmai segítséget kér(hetet)t volna korábbi kampányműsoraihoz. Hiába mondták el újra és újra, hogy a politikai reklámért a készíttető szervezet felel, a hozzá nem értés miatti unalomért a nézők „a tévét” szidták. Bár sokan kikapcsolták a készüléket, ha valamelyik párt kérte a nézők figyelmét, mégis egy egész országot tanítottak a változó színvonalú választási összeállítások, viták, hirdetések. Jó néhányan most döbbentek rá, hogy senki, még a tévé sem gondolkodik, dönt helyette, választania kell. Heltai Nándor * * A «r xO cCL * | uSSL Rendkívüli akciós termékeinket KERESSE a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat Kossuth utcai szakboltjában, valamint Vasút utcai üzemi húsboltjában: $ Megnevezés: régi ár új ár V Csirkefar-hát 35 — 25 — 1 Csirkemáj-szív 168 — 99 — 1 Csirkeaprólék „A" 65 — 49 — ? Libaszárny 69 — 49 — 1 Mulardkacsaszárny 69,— 49,— Ezenkívül egész és darabolt baromfi-, valamint továbbfeldolgozott termékeinkkel várjuk Önöket a hét hat napján. 418 T Tnf