Petőfi Népe, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-26 / 71. szám

1990. március 26. • PETŐFI NÉPE • 5 Kiteregetjük a szennyest Hosszas sorolással kezdhetném, mi minden miatt rohangálnak örökös időzavarban mindazok, akik valame­lyest elfogadható szinten szeretnének élni. Hiszen ehhez már régen nem elegendő a nyolc órai munka — és az a többi kétszer nyolc is hol van már? Egyre többet hajtogatjuk, hogy saj­nos, a nap „csak” 24 órából áll, s minduntalan elkönyveljük: ez is, az is elmaradt, majd holnap ... E gyűrű­zéssel pedig megváltozik idegállapo­tunk, egészségünk, családi légkö­rünk. A háztartások időzavarán va­lamelyest enyhíthetne a szolgáltatá­sok igénybevétele. Ám nézzük, mire futja, s egyáltalán, mit és mennyiért szolgáltatnak az erre szerveződött munkahelyek, vállalkozók? A SZEGÉNYNEK A HITVÁNY IS ÉRTÉK Az automata gépek elterjedésével is sokan kénytelenek időhiány, hely­szűke stb. miatt a mosodába járni. A beteg és idős emberek legtöbbje pedig egészségi ok miatt csoszog el a tisztítóba. — Milyen szolgáltatással és főleg mennyiért várják az ügyfeleket? — kérdezem a Kecskemét, Luther udva­ri gyorsmosodában Gyuris Sándomé felvevőtől. — A mosáson, a vegytisztításon kí­vül vállalunk vasalást és szolgálunk bértextília-kölcsönzéssel. A szennyes mosása-vasalása négykilónként 128 forint, az ötkilós adag már 160. Igaz, ez nem sok darab, általában többet szoktak összevárni, főleg ahol nagy a család. Tisztításra kevesen vállalkoz­nak otthon, s az is biztos, manapság jobban meggondolják, hogy egy-két pecsétért elhozzák-e a felsőruhát. A kesettebb, kopottabb darabokból is jut hozzánk. Ilyenkor persze szépen szólunk, hogy esetleg elszakadhat az agyusztálásban. De meg nem bánta­nánk senkit, hiszen a szegénynek a hit­vány is érték, meg minden darab pénzt jelent. Korábban többen kértek bér­ágyneműt, konyharuhát, törölközőt. Huszonegy napra 47 forint egy garni­túra ágynemű, tíz konyharuha 38, há­rom törölköző 26 forint. Általában ta­vasszal, őszön több a munkánk. Nyá­ron kevesebb, de még a mosás is. Olyankor könnyebben szárad min­den, még a kis teraszokon is. — Mennyit spórolok, ha én vasalok otthon? — Egy lepedőn nyolc, egy papla­non 16, egy férfiingen 12 fonntot. Ez utóbbit általában magányós férfiak; nyugdíjas, egyedül élő bácsik veszik igénybe, de nem sokan. Az utóbbi időben megszaporodott a festetés iránti igény. Mi erre nem tudunk vál­lalkozni. Az is igaz, egyre jobban tud­juk, mikor kapnak fizetést az embe­rek. Pedig a mi bérünk meg attól függ, mennyi szennyest hoznak. DRÁGÁBB LESZ A MOSÓSZER ÉS A MOSATÁS IS — A vegytisztítást kivéve hosszabb ideje nem emelték meg szolgáltatásaik díjait, nem úgy a mosószergyártó vál­lalat. — Sajnos, ez így van — mondja a Textiltisztító Kisszövetkezet főköny­• Már nincs tumultus a gyorsmoso­dákban, tisztí­tókban. t Fábián Ist­ván gépkeze­lőnek nem kis gondot jelent az igencsak el­használt ru­hák rendbeho­zatala. (Tóth Sándor felvételei) velője, Virág Nagy Istvánná. Amig 1988-ban 26,30 forint volt egy kiló mosószer, most 42. Évente tíz tonna a felhasználásunk. A nyírbátori Nö- vényolajipari Vállalattól vásárolunk. Ám a közelmúltban újabb áremelést jeleztek. Úgy volt, hogy március 1-jé- vel kérnek több pénzt, de „haladé­kot” kaptunk — és végül mindenki — április 1-jéig. Akkor viszont, de legkésőbb a második félévtől, kényte­lenek leszünk 20-25 százalékkal drá­gábban dolgozni. Megjegyzem, az alapanyagár-emelés — az előrejelzés szerint — ennél több lesz. Menet köz­ben még ott az energia-, a víz-, a csatornadíj, nem beszelve a nyugati gépek drága alkatrészeiről. — Az áremeléssel várhatóan tovább csökken a kuncsaftkörük, hiszen így is sokan meggondolják a mosatást... HAGYOMÁNYOS MÓDON IS LEHET — Ez igaz. Az élelmiszerárak eme­lésével visszaesett a forgalmunk, hi­szen a szolgáltatáson még mindig le­het egy kicsit spórolni. Bár az otthon végzett munka és anyagköltség sem keyesebb, csak nem egyszerre, s nem mindig forinttal fizet érte a háziasz- szony. Egyébként mostanában a hoz­zánk hozott szennyes is szennyesebh, ami szintén nálunk jelenti a plusz ki­adást, hiszen több vegyiáru kell a tisztításhoz. A bértextíliák kölcsön­zése sem sláger már, 25-30 százalék­kal visszaesett a kereslet. Az árbevé­telünk, a nyereségünk is egyre keve­sebb — mondja a főkönyvelő, akitől elköszönve eszembe jut édesanyám. A fateknőben sikárkefével a kezében súrolta féltucatnyiunk szennyesét, s szoknyája szélét rángatva, időzavarát így vezette le: ha szegények is va­gyunk, a kosz nem ehet meg bennün­ket. Milyen igaza volt. A tisztításra, ha házilag és „olcsóbban” is, mindig futotta — s ezután is kell, hogy jus­son rá a nagycsaládosoknak, a kis- pénzűeknek, a nyugdíjasoknak egy­aránt. Pulai Sára Würtz Ádám, Maga sem tudja az általa illusztrált könyvek számát. Köztük vannak Tom Sowyer-r-Huckleberry Finn, a Ta­más bátya kunyhója című kötetek, de Shakespeare, Boc­caccio és Bartók művei is. Képen ott a rajzolható világ egésze: vonalak, színek és harmóniák. A modem művé­szet szabadsága, az egyén szabadsága, amely látni és élni segít. Nem az eszköz számít, hanem a lélek és a mívesség. Gyermekkönyvének illusztrálásakor mesélte Kassáknak: az alkotni vágyás olyan, mint artistának a világszám. A főiskolán festőművésznek készült, s a nagy világszám­ról álmodott. De nem volt lengőtrapéz, akkoriban csak zsonglőröket kerestek. Világszámot zsonglőrként is be lehet mutatni, ha míg más hat labdát dobál, ő pedig- ügyesen játszik akár tízzel is — vélekedett. Igaza volt, Picasso és Dali irodalmi témák feldolgozásával is alkot­tak „világszámokat”.' Varázslatosan sokszínű és csupa csoda a világ. Érteni és érezni kell. Kínjai elviselhetetlenek lennének a társak erősítése, bátorítása nélkül. Ezek a társak,a könyvek. A szöveg, a fehér papíron fekete betűtenger a lélekben látvány, életre kelthető és papírra fogalmazható. Würtz Ádám ezt a könyvek által kapott élményt sokszorozza és a „zsonglőr” osztja meg velünk, rajzai teljességet kínálnak, hitet és erőt. Úgy mondja, szerencsecsillag segítette, mert az élet mindig csoda tudott maradni számára. Megőrizte a gyer­mekkort, az álmot hatvanadik életévén túl is. Chagallt Vityebszk, őt Tamási röptette a világba. De sétálhatott a Kínai Nagyfalon, New York kiállítótermeiben, nézhet­te az óceánt Dél-Amerika partjánál, dolgozhat ikonok­kal és barokk szobrocskákkal díszített fővárosi műtermé­ben, mégis megmaradt annak a nyitott szívű gyerekem- bemek, akit a dunántúli kisváros eleresztett. Igyekezett mindig a legnagyobbak példáját követni. Háromszor kapott Munkácsy-díjat, de sikere volt Luga- nóban, Frankfurtban, Bécsben, Bolognában, Rómában is. 1969-ben Londonban megkapta az év legszebb naptá­ra aranyérmet. Vásárolt képet tőle az Ermitázs és a Pus­kin Múzeum is. A művészet küzdelem az elmúlás ellen. Würtz Ádám fest és rajzol. Változatlanul hisz az általa varázsolt cso­dákban. Józsa Ágnes VÉLEMÉNYÜNK SZERINT Tanuljanak végre a kioktatók Szakmai körökben általános az a vélemény, hogy nagyon kicsi nálunk a megtakarítási hányad. Kicsi abban az értelem­ben, ahogy az ország vezetői, mindenekelőtt a bankárok sze­retnék. Az emberek nem takarítanak meg forintot, és nem teszik azt a bankba. Miért? Mert több eszük van annál. Ma az a legkevésbé hatékony megtakarítás, amit az emberek betesznek a bankba, vagy amin értékpapírokat vásárolnak. Mi a jó megtakarítás? Mindenekelőtt a lakás és a nyaraló, vagyis a családi ingatlan. Ezeknek az ára lépést tart az áremelkedés­sel, azon túl használják, drágán bérbe lehet adni, ha meghalad­ja a család igényeit. Egyelőre szűk határok között, de jóljövedelmez a kisvállal­kozásba való befektetés. Ennek a beruházási célnak igen biztató a jövője. Amíg a nagyvállalatok ma legalább kétszer akkora súlyt képviselnek a gazdaságban, mini amire szükség volna, a kis- és középvállalatokban évtizedekig krónikus lesz a hiány. Ebből fakadóan a nagyvállalkozásokba fektetett tőke bozadé- ka évtizedeken keresztül messze a kisvállalkozásoké mögött kullog majd. A legrosszabb befektetés azonban a bankbetét. Ez nem azért rossz, mert a bankok pénzének nagy többsége eleve kis jövedelmetbiztosító nagyvállalatokban van, de azért is, mert a bankok még nagyon éhesek, nem elégednek meg átlag körüli jövedelmezőséggel. A lakossági pénzmegtakarításokat teljesen aláásta a pénzügyi kormányzat azzal, hogy megadóztatja a ka­matjövedelmeket. A rövidlátó bürokraták csak azt nézték, ho­gyan tehetnek szert néhány újabb milliárdra, de azt nem, hogy ezzel idővel elvész ennek az adóztatási forrásnak az alapja. Az előbbiek szerint már eleve nem biztosítanak a bankkamatok versenyképes jövedelmet, hát még ha meg is adóztatják. Akik bevezették a kamatok adóztatását, most csodálkoznak azon, hogy kevés a lakosság pénzmegtakarítása. A lakosság azonban takarékosabb, mintha valaha. A lakos­sági vagyongyarapodás nemzetközi viszonylatban is kiemelke­dő. Erről meggyőződhet az, aki utazik az országban. A családi házak és nyaralók lázasan épülnek. De nemcsak erre jut a megtakarított jövedelemből. Az elmúlt év során SO ezer, az átlagosnál sokkal igényesebb és drágább autót hoztak be a gazdagabbak, hűtőszekrényt, televíziót, videót, személyi szá­mítógépet a szerényebb jövedelműek. Nincs rá adatunk, hogy hány száz millió dollárt költöttek el a megtakarított pénzük­ből. Meg vagyok győződve, hogy ennek ellenére ma több deviza van a lakosság birtokában, mint a világútlevelek beve­zetése előtt volt. Ez nem megtakarítás? Arról is sokat papolnak, bogy a lakosság okosabbra is költ- hette volna a pénzét. Ez talán igaz. De igaz az is, hogy a kritizá­lok, a gazdasági élet irányítói eddig mindig sokkal rosszabbul bántak az importkeretekkel, mint a lakosság. A lakosságot úgy sín kötelességünk tanítani, hogyan használja fel a pénzét, de azt ne vezessük még egyszer be, hogy a pénzzel csak az állami hatóságok, a monopolhelyzetet élvező külkerváljalatok és ban­kok gazdálkodhassanak, mert az sokkal rosszabb. Az is igaz, hogyjobb lett volna, ha a lakosság többet költ terme­lő célokra. A túlságosan nagy lakás helyett gépeket vásárol, mű­helyt épít. Ezért is azonban elsősorban az illetékesek a felelősek. Miért tett megkülönböztetést a külkereskedelmi miniszter ab­ban, bogy személyautót hoz be valaki vagy szerszámgépet? Ugyanis a legutóbbi ideig az előbbi élvezett vámmentességet. Hibás az adórendszer is. A nemtermelő vagyon adómentes, a termelő beruházás azonban nem. Ennél is fontosabb, hogy a termelő beruházását be kell vallani, a luxusvilláét nem. Szinte nincs rá példa, hogy az illetékes hatóságok ne a saját és a társadalom érdekei ellen intézkedjenek, mégis ők a leg­hangosabbak abban, hogy nem az elképzeléseik szerint alakul­nak a dolgok. Siránkozva, hogy a lakosság nem az ő érdekeik, hanem az általuk deformált egyéni érdeke alapján cselekszik. Szerencsénkre! Kopátsy Sándor KI AZ IGAZI VESZTES? Tassi iskolabotrány-kronika „Mindegy, mennyibe kerül, csak tűnjön el!” „Nincs rend a tassi iskolában! az igazgató kiegyezett a konformisták­kal, a tétlenekkel, a lustákkal. Azok­kal, akik ahelyett, hogy órákra ké­szülnének, gyarapítanák tudásukat, maszek üzleteik után futkosnak. A tassi iskola állóvíz; ha valaki arra kényszerül, hogy mégis ide járassa fiát vagy a lányát, eleve gyöngébb pozíciót vállal a továbbtanulásnál.” Valahogy így szólt az a bejelentés, amely 1989őszén elindította a tassi is­kolabotrány legutóbbi s—mindenki így reméli! — legutolsó felvonását. A témát a legtöbben egyszerűen „Réti-ügyként” ismerik a Duna- parti településen. Az iskolavezető — Réti István — nevével utalva az intézmény falai között (s egy idő óta a falakon tű is) zajló harc főszerep­lőjére. Kísért a mólt Mikor kezdődött valójában a tassi botrány? A szépen gyarapodó Duna- meliéki falucska lakóit hallgatva bi­zony sokféle választ megismerhet­tem. Néhányan azt mondták: a Réti­ügy már húszéves. Réti Istvánt, az MSZMP dunavecsei járási bizottsá­gának politikai munkatársát 1970- ben engedték le elvtársai, biztos ejtő­ernyővel, Tass fölött. Akkoriban egy pályakezdő pedagógus fogadásánál ■ —■ aki ráadásul mindjárt igazgató is lett — illő s érdemes volt tisztesség­gel viselkedni; csöndben maradni. A friss ejtőernyős nem is feledkezett meg a háláról. Az igazgatói munka mellett — társadalmi munkában ter­mészetesen — kemény kezű párttit­kárja is lett a településnek. Felesége pedig a járási, illetve a városi bizott­ságok aktiv tagja volt. Azt is hallot­tam: a falu iskolája nem kerül ilyen mély válságba, ha a megyei tanács §|lgf- és egyéb más .akkoriban igazán prosperáló „társszervek” — vezetői négy éve, az iskolaigazgatói pályázat elbírálása idején, sajátos módszere­ikkel nem erősítgették volna Réti Ist­ván pozícióit. Vannak, akik szerint nincs és nem is volt Tasson semmi baj, csak néhány szülő nem fér a bőrében. Ha Kovács Lászlóné tanár- ; nő jobban ismerte volna a helyesírás megújított szabályzatát, s a dolgo- zatjavitásoknál nem kerül ki veszte­sen a diákokkal kirobbant csatából, akkor Réti István kitüntetéssel bú­csúzhatott volna a pályától... .; Sokféle vélemény van, nem is lehet s nem is érdemes mindegyiket fölso­rolni. Valamiben azonban, úgy lát- §8 tam, egyetértenek a háromezer lélek­számú falu lakói: végre legyen vége az iskola kontra Tass pörnek. Hiszen bárki nyeri is azt, egészen biztos, B hogy a Vesztesek á tanulók lesznek I majd ., „ N Ki bírálhatja a pedagógust? Nagyon nehéz megítélni, hogy egy tantestület, égy iskola milyen színvo­nalon dolgozik. Megfelelő-e a peda­gógusok felkészültsége? A direktor alkalmas-e a vezetésre? Abban évekig egyetértettek a ta­nácstagok, hogy egy többségében la­ikusokból álló testület ilyen kérdé­sekben nem mondhat reális ítéletet. Megfigyelték ugyan a szülők, hogy néhány esetben elmaradtak az utolsó órák, hogy a gyerekek nem tanulják meg a tantervekben előírt anyagot, hogy nincsenek szakkörök. A gyere­kek csavarognak órák alatt. Birálni mégis nagyon nehéz volt. Ha fogadta is őket az igazgató, a szükséges intéz­kedések elmaradtak, a bizonyított mulasztásokat nem követte számon­kérés. Néhány latrabb szülő aztán meg­elégelte a dolgot. Gyermekük s a töb­bi gyerek érdekében is vállalták az időrabló, nehéz csaták Amelynek el­ső lépése az iskolában folyó oktató­nevelő munka szakmai-elemző vizs­gálatának sürgetése volt. Az illetékes szakemberek — a me­gyei pedagógiai intézet munkatársai­nak közreműködésével—három hó­napig dolgoztak Tasson, hogy té­nyekkel alátámasztott bizonyságát adják, igazak-e a panaszok. Számos állásfoglalás és jegyző­könyv született, míg végül a vizsgálat­vezető, Farkasné Péter Ágnes elké­szíthette az összesítést. A tizenkét öl- dalas munka befejező szakaszában, a föltárt tények alapján azt javasolja a tanácsülésnek: kezdeményezni kell a vezetői stílusában, a munkáltatói jo­gok gyakorlásában hibázó Réti Ist­ván ellen a fegyelmi felelősségre vo­nást. Az iskola vezetőségének szemé­lyi összetételében is változás szüksé­ges. További sürgős intézkedések kel­lenek, hogy az intézményben helyre­álljon a rend. A tantestület bizonyítványa A gond csak az volt, hogy — felte­hetően nem véletlenül — a szakfelü­gyelet összesítő any agát a tanácsülés szervezői sokszorosítva megküldték a tagoknak. Úgy is mondhatnánk, szétkürtölték a pletykázni valókat. Hogy B. S.-néés K. L.-né jólenne, ha megtanulna helyesen inti, mielőtt a katedrára áll és megkezdi a magyar nyelvtan órát. Megtudhat ták azt is az emberek, hogy ha pénzosztásra ke­rült a sor, kiket kedvelt az igazgató. (A furcsa az volt, hogy elsősorban azokat, akiket megkritizáltak a szak- felügyelők.) És persze ott állt a dolgo­zat végén:'Réti István tulajdonkép­pen alkalmatlan is a vezetésre. A nyíltság ilyen értelmezése az is­kolában egyik napról a másikra kao­tikus állapotokat teremtett. A nebu­lóknak egyre nagyobb lett a hangjuk a, jól levizsgázott” pedagógusaikkal szemben. Volt, aki egy-egy fegyelme­zés utam már visszakérdezett: egy ■ rossz tanár mégis hogy gondolja az ilyet? Tombolt a vihar, heteken át. A februári tanácsülésen, ahol a szak- felügyelet javaslatairól kellett volna dönteni, tucatszám hangzottak el újabb és újabb panaszok. Úgy tűnt, á tanárok úgy kívánják megtorolni a becsületükön esett csorbát, hogy még lazábbra engedik a gyeplőt. Az intézmény gyors szétzilálódását pe­dig otthonról figyelte p egyesek sze­rint irányította — a nyugdíjba ké­szülő iskolaigazgató. Korkedvezményes nyugdíjazás A mélyen megbántott, lejáratott tantestület végül azért rendezte sora- it. A tanácsüléshez levelet irt tizen­hat pedagógus, melyben protestáitak a megaláztatások ellen. „Tiltako­zunk — így a petíció , hogy ma bárki bárkit feljelenthet, felelősségié vonás néiküj. (Kz 4 jog, amely odáig, engedi fajulni a történteket, hogy a szülők a demokrácia nevében per­döntőén meghatározhatják szellemi szakemberek (sic!) munkájának apró részleteit, etikátlan. Példák sokasá­gával ugyanúgy igazolni tudjuk eredményeinket, mint ahogy kívül­ről igazolni akarják kudarcainkat.” A beteg Réti István igen rövid idő alatt elkészítette és benyújtotta a ta­nácsüléshez a szakfelügyelők állítá­sait cáfoló válaszát és a vizsgálati módszerek ellen feljelentést tett a. megyei ügyészségnél. Egy különös mellékletre is futotta ereje: kérte a tanácsot, hogy engedélyezzék szá­mára a korkedvezményes nyugdíjba vonulást. Négy hónapról lenne szó. Hadd búcsúzzon már március 1-jén.' A februári testületi ülésen hatórás vitában tárgyalták a Réti-ügyet De végső döntés nem született. Viszont megalakult egy fegyelmi bizottság, amely vizsgálatra kapott felhatalma­zást. Az iskola érdeke a fő! A napokban megtartott rendkívüli tanácsülésen a fegyelmi bizottság ve­zetője ismertette a tárgyalás eredmé­nyét. Eszerint: fegyelmileg is" elma­rasztalható az iskola igazgatója, deaz ügymenet gyorsabb és egyszerűbb szervezése okán inkább ayisszahivas­ra tesznek javaslatot Később kide­rült, hogy egy ilyen döntés is megtá­madható, a, fellebbezés késlelteti a kedvező változásokat. Ezért a jutal­mazásnak számító korkedvezményes nyugdíjazást szavazták meg egysége­sen a tanácstagok. „Kerül, amibe ke­rül (vagy 150 ezer forintba), csak sza­baduljunk végre tőle” — mondotta dr. Cserép J ózsef álla torvos, s a jelen­levők többsége egyetértett vele. Választ keresett a testület a ho- gyan tovább kérdésére is. Március 20-ától egy különbizottság készíti elő egy új igazgató kijelölését. A ta- náflStagok mielőbb békét akarnak a faluban és az iskolában. De már olyan feltételekkel, amikor a lakos­ságnak nagyobb beleszólása lehet majd az iskola életének alakulásába. Megkezdték az iskolaszék szervezé­sét is. * * * : Végre vége a tassi iskolabotrány­nak! Kereső korunknak azonban fel kell tenni a kérdést: ki a felelős ezért a régóta húzódó pusztító viszályért, amely biztosan még évekig érezteti* kedvezőtlen hatását a falu életében? Talán azért mégis nyerhet valamit Tass társadalma ezen az ügyön. Ná­luk előbb megindul majd az iskolai önkormányzat munkája, igaz, nagy árat fizettek ezért az előnyért... Farkas P. József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom