Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-15 / 271. szám

NYÍLT LEVÉL a megyei Ellenzéki Kerekasztal négy IGEN pártjához! * MSZMP-HÍREK Ideiglenes intézőbizottságot választottak A Magyar Néppárt ezúton bejelenti, hogy a megyei Ellenzéki Kerekasztal munkájában részvételét égyelőre felfüggeszti. E dön­tésünket az alábbiak indokolják: ‘1) A november 26-ai népszavazáson álláspontunk eltérő.. 2) Ha a november 26-ai népszavazáson a szavazók részvételi aránya nem éri el a szavazásra jogosultak 50 százalékát, vagy ha az elnökválasztásra a NEM szavazat kap többséget, úgy január­ban elnökválasztásra kerül sor, melyen — s ez így logikus — a négy IGEN párt nem vesz részt, jelöltet nem állít, ez időre tehát indoko­latlan az együttműködésünk. 3) A négy IGEN párt már részvételünk és értesítésünk nélkül (bennünket kihagyva) az EK nevében tárgyalt, például a Petőfi Népe szerkesztőségével, s ez nyilván tendenciózus lépés volt. Feltételezzük, hogy az országgyűlési választások előtt szükség lesz egyes kérdésekben a ma még ellenzék együttes állásfoglalásá­ra, s akkor a megyei EK munkájában hajlandók leszünk ismét részt venni. . Nagy Béla Magyar Néppárt megyei ügyvivő TÁJÉKOZTATÓ NÉLKÜL VESZÉLYES IS LEHET Az importliberalizáció árnyoldalai Az importot megkönnyítő liberalizá­lás és a vállalkozók számának növeke­dése a kereskedelemben vitathatatlanul pozitívan hatott az áruellátásra, a vá­laszték bővülésére. Ám a kedvező ta­pasztalatok mellett a fogyasztói érdek- védelem nem kellő ismerete, a helytele­nül értelmezett takarékosság és az ér­dekeltség hiánya gyakran okoz a vásár­lóknak bosszúságot, s előfordul, hogy nagyobb kárt is. Az Országos Kereskedelmi és Piaci Főfelügyelőség az Építésügyi Minőség- ellenőrző Intézettel közösen ellenőrzé­seket végzett a közelmúltban a főváros­ban és több vidéki városban, s ennek során megállapították: a legtöbb, im­portból származó csaptelep, fűtéslégte­lenítő, keringetőszivattyú, WC auto­mata öblitő, és számos más szerel­vényáru előzetés bevizsgáltatás és ma­gyar nyelvű tájékoztató nélkül került forgalomba. Az ellenőrök ezen árucik­kek forgalmazását leállították, s köte­lezték a kereskedőket a szükséges do­kumentációk, tájékoztatók pótlására. Ezek hiányában ugyanis gyakran nem megfelelően szerelik be a termékeket, emiatt a szavatossági és jótállási jogo­kat élvé&'ítík' á'vá'saflók. Kapható pél­dául félcolos alumínium vízvezeték- gégebekötő cső, äftlelynek alkalmat­lanságát az ÉMI már több esetben megállapította, ám még mindig árusít­ják. Egy ilyen bekötőcső kétségtelenül olcsóbb, mint a megbízhatóbb minősé­gű rézcső, de fogyasztói áránál nagy­ságrendekkel nagyobb kárt okozhat a lakásban, illetve a lakóépületben. Egyre szélesebb választékban kínálja a kereskedelem a hazai gyártású, üveg- szálerősítésű, poliészter bevonatú mű­anyag fürdőkádakat, amelyeknek be­vizsgálásáról a gyártók nem gondos­kodtak. A fogyasztók tapasztalatai szerint ezeknek a fürdőkádaknak a műanyag bevonata karcosodik, megre­ped, s ez még sérüléseket is okozhat. A vevőtájékoztató és a minőségtanú­sítás fontosságát erősíti az is, hogy ma a boltokban olyan tőkés importból származó csaptelepet kínálnak, amely­nél a kifolyó víz mennyisége kevesebb, mint amit a magyar szabványok előír­nak. így a gáz-vízmelegítők égői nem működnek, ami balesetet is okozhat. Az ellenőrzési tapasztalatok aTra utal­nak, hogy az előzetes bevizsgálások el­mulasztása miatt a vevőtájékoztatók sem tartalmazzák, hogy az ilyen csap­telepek milyen melegvíz-ellátási rend­szerhez alkalmazhatók. Bár a mostani vizsgálat nem volt or­szágosan teljes körű, az ellenőrzések tapasztalatai alapján mégis megállapít­ható, hogy a forgalmazók nem fordíta­nak kellő figyelmet az építési anyagok, valamint az építő- és szerelőipari ter­mékek előzetes bevizsgáltatására, to­vábbá a minőségtanúsítást is tartalma­zó magyar nyelvű vevőtájékoztatókra. A hazai termékek minőségtanúsításá­ról egyébként a gyártók kötelesek gon­doskodni, az importnál azonban ez az importálók feladata. Bár a Kereskedel­mi Minisztérium évekkel ezelőtt felhív­ta a forgalmazók figyelmét a csatolan­dó iratok fontosságára, elsősorban a vásárlók érdeke, hogy ezeket a boltban megköveteljék az eladótól. (MTI) Baján november 3-án megala­kult az MSZMP helyi szervezeté­nek öt tagból álló intézőbizottsá­ga. Elnökévé Sánta Ferencet vá­lasztotta a hetven résztvevő és há­rom személyt delegált a Bács- Kiskun megyei választmányba. Mint Sánta Ferenc az ülésen mondotta, mivel a kongresszus nem jelentette ki az MSZMP meg­szűnését, a Magyar Szocialista Párt új szervezetnek minősül. A munká­sok politikai érdekvédelme megol­datlan, jelentős részük az MSZMP tagja kíván lenni. A tagság akaratá­ra épülő tömegpártról van szó, amely megőrzi a múlt értékeit, de elhatárolja magát a hibáktól és azok megismétlődését minden esz­közzel megakadályozza. — Bár az MSZP megalakulása sokkolja a párttagságot, számos helyen mégis folytatódik és egyre erőteljesebbé válik az MSZMP megújulása, működése —hangoz­tatta Szemző Ferenc, aki az októ­ber 28-ai nagyaktívaülésről szá­molt be. Kitért arra, hogy az or­szágos értekezlet megbízza az ide­iglenes ügyvezető testületet, hogy szakemberek bevonásával készít­sen elő és az MSZMP XIV. kong­resszusán terjesszen be egy olyan átfogó gazdasági konszolidációs tervet, amelynek központi feladata a gazdasági eredmények növelése. Az ülésen elhangzott 17 hozzá­szólás után a hetven résztvevő kö­zül 64-en egyetértettek az MSZMP újjászületésével. Ebből az alka­lomból hat új tag is belépett, akik mindeddig nem tartoztak a párt soraiba. Az ideiglenes intézőbizottság Baján, a volt II. körzetben, a Beze- rédy utcai székházban székel. Főző Ernő * Bács-Kiskun megye több váro­sában, például Kiskunhalason és Kiskunmajsán is alakultak helyi MSZMP-szervezetek. Népi kezdeményezés Komlón Az állampolgári jogok tiszteletben tartásának alkotmányos garanciáját követelik a komlói polgárok. A népi kezdeményezés az MSZP városi szervezetének indítványára született meg. Lényege: az Országgyűlés úgy módosítsa az alkotmányt, hogy a jövőben népszavazással se lehessen korlátozni az állampolgári jogokat. A javaslat támogatására aláírásgyűjtés kezdődött a mecseki munkásvárosban. Bogdán László, az MSZP komlói szervezetének vezetője elmondta az MTI munkatársának, hogy a népi kezdeményezést válaszul szánják a Szabad Demokraták Szövetségének akciójára. Az SZDSZ által kierősza­kolt népszavazás ugyanis oda vezethet, hogy a köztársasági elnök megvá­lasztásának joga — a nép közvetlen akaratnyilvánítása helyett — a parla­menti választások után összeülő Országgyűlésre száll át. Ezzel a megoldás­sal a szocialisták nem érthetnek egyet. Az MSZP felhívással fordult a komlói polgárokhoz, hogy aláírásukkal támogassák az állampolgári jogokat védő kezdeményezést. A komlói szo­cialisták elküldték a felhívásukat és az aláírásgyűjtő ívek egy-egy példányát az MSZP valamennyi városi irodájának, s azt kérték: ha egyetértenek a kezdeményezéssel, kapcsolódjanak be ők is az akcióba. (MTI) Kicsi, zöld ember — ideiglenesen B lények .Kecskeméten. Ezt a bejelentést t három évtizede egyetlen kecskeméti pol­gár sem tartja szenzációnak, mert bizonyos ideigle­nesen itt állomásozó csapattestek képviselőire gon­dol. A napokban fordult a kocka. A megszokott ide­gen lények — kékszemű óriások — helyett kicsi, zöld, esetenként szőrös emberkék tették tiszteletü­ket a városban. A fénycsóva úgy tartozik hozzájuk, mint a megszokott idegenekhez a csizma, felülről jönnek, nem oldalról, és ami leginkább megkülön­bözteti a kicsi zöldet a nagy barnától, hogy ha köze­lítünk hozzá, akkor hirtelen eltűnik. (Bár a hírek szerint ilyenkor egy vörös foltot vagy követ hagy maga után, ami azért fölöttébb gyanús). Éppen ezért úgy érzem, nem hallgathatom el, hogy az új kicsi jövevény, és a sok nagy ideiglenes idegen között. bizonyos párhuzamok vonhatók. Először is, saját szakmámban, a sajtóban fedez­hető fel a legfélelmetesebb egybeesés. A rádió sze­rint a kecskeméti zöld ufótulajdonosokkal kapcso­latban hírzárlatot rendeltek el. Nos, a régiekkel hasonlóképpen történt. A viselt dolgaikat titkosító hírzárlat’kulcsát már a kezdet kezdetén a kútba dobták. A Népszabadság azt írja, hogy egy gyomaendrődi sertéstenyésztő a moslékos vödörrel a kezében a disznóól felé igyekezve két kicsi, zöld színű ember­kével találta magát szemközt. (Lám, nemcsak Kecskemét privilégiuma az idegen lényék jövetele). Ijedtében odasújtott a moslékos lapáttal, de a lapát, valami különös ellenerő hatására megállt a levegő­ben. Ugyancsak ismerős szituáció. Mikor harminc- egynéhány évvel ezelőtt megjelentek ideiglenesen az idegen lények, de sok lapát nekilendült, s hány meg­állt a levegőben! Igaz, később azok tűntek el, akik a lapát nyelét fogták. Azt már csaknem szégyenkezve írom le, hogy a kis, zöld lényeket a Népszabadság , — gondolom viccelődve — „ufóbajtársaknak" nevezi, hiszen ez szinte provokálja a képzettársítást. Némi hasonlóság fedezhető fel az idegen lények — számomra furcsa — gusztusában is. Miért pont ide jönnek? Van ennél nagyobb, gazdagabb, jelenté­kenyebb, hogy úgy mondjam idegen lények befoga­dására sokkal alkalmasabb és felkészültebb ország is. Ők mégis idejönnek. Mi ez, valami metafizikus vonzerő? Vagy itt számítanak a leggyöngébb ellenál­lásra? (lásd moslékoslapát), Esetleg mi vagyunk a leginkább méltóak a szeretetre? Ami azt illeti, a XX. században mi olyan nagyon szeretetre méltóak vol­tunk, hogy a fal adta a másikat. A különböző történelmi korokban jelentkező ide­gen lények összehasonlításában fontos tényező le­het, hogy mindkét csoport a katonai intézményeket részesíti előnyben. A gyomaendrődi sertéstenyésztő alighanem dacos kivétel, hacsak nem titkos objek­tum az ól, mint például a Czinege tábornok vadas­kertje. Az se lehet véletlen, hogy az ufo-látogató egy kicsi, zöld ember. Ez jobbadán éppen az ellentéte, mondjuk egy nagy barna medvének. Az idegen lé­nyek látogatásában is, mi magyarok hajlamosak vagyunk a szélsőségekre, de mint tudjuk, az ellenté­tek vonzzák egymást. Mindenesetre, hogy megelőzzem a bajt, minden ideiglenesen itt tartózkodó, kicsi, zöld ufóval jött emberrel ezúton közlöm: forintom nincs eladó, szí­nes tévét, bakancsot nem veszek. Hámori Zoltán 1989. november 15. • PETŐFI NÉPE • 3 ÉRDEKEGYEZTETÉS A tíz választókörzet kijelölése, választási előkészületek Dr. Árvay Árpádnak, a Bács-Kiskun Megyei Tanács titkárának meghívására november 13-án, délután 16 óra­kor a megyei tanács félemeleti dolgozószobájában gyűl­tek össze a Háromoldalú Politikai Érdekegyeztető Ta­nács szervezetei, kiegészülve a Magyar Demokrata Fó­rum és a Demokratikus Magyarországért Mozgalom képviselőivel. A munkaértekezlet két napirendi pontja a megye tíz választókörzetének megtervezése és a választási, vala­mint szavazatszámláló bizottságok kérdésének megbe­szélése volt. Elnöki indítványra dr. Árvay Árpád előadta, hogy a megye vitaalapul készített egy körzettervezetet, melyet minden jelenlévő szervezetnek előre megküldött. Ebben figyelembe véve a megye természetesen kialakult vonzás- központjait, létszámarányos körzeteket határozott meg. Előírás ugyanis, hogy egy-egy körzetben megközelítően hatvanezer lakosnak kell lennie. Hangsúlyozta, hogy a megyei vezetés bármifajta módosított tervezetet hajlandó elfogadni, amennyiben az a választási előírásoknak meg­felel. Arra is kész, hogy szükség esetén két-három külön­böző javaslatod terjesszen a Minisztertanács elé. A Hazafias Népfront szóvivője kifogásolta, hogy a tanácsi tervezet nincs tekintettel a megyében élő nemzeti­ségek megoszlására és ennek figyelembevételével másik tervezetet nyújtott be. Ezt kiindulópontként hamarosan elfogadta több szervezet is. Egyedül az MDF képviselője kifogásolta az új tervezetben, hogy Kecskemét városát három körzetre kívánja osztani, több környékbeli helysé­get kecskeméti körzetekhez csatolva. Felhívta a figyel­met, hogy ezzel a város létszámbeli túlsúlya következté­ben a csatolt településeket megfosztjuk a független képvi­selő lehetőségétől.' Dr. Balogh László tudatta a vitázókkal, hogy Kecske­mét illetékes szervei két, tisztán kecskeméti körzet kiala­kítását kívánják. Javasoltam, hogy tartsuk tiszteletben a város akaratát és csoporttanácskozások céljára húsz perc szünetet adtam. Ez a szünet majdnem egy óráig is elhúzó­dott. Utána többségi szavazattal úgy döntött a tanácsko­zás: két tiszta körzet maradjon Kecskemét. Ennek érde­kében az eddig ide tervezett településeket a megfelelő' számúvá szaporítva önálló harmadik körzetté kell alakí­tani Tiszakécske központtal. A Bács Unió, a kisgazda- párt, az MSZP be is nyújtotta a maga elkészített tervező­iét. Ezek lényegesen eltértek egymástól. Több esetben lakossági létszámarányaik is jelentősen eltértek úgy egy­mástól, mint a választási körzetekre vonatkozó előírá­soktól. Hosszas vita alakult ki, melyben már élesen ott húzódtak a választásra készülődő pártok külön érdekei. A vélemények olyan mértékben különböztek, hogy két- három párhuzamos tervezet beküldését kezdték fontol­gatni. Felhívtam a tanácskozók , figyelmét a több tervezet nyilvánvaló hátrányára. Ilyen esetén ugyanis a miniszté­riumi hivatal csak találomra képes az alternatívák között választani, így egy tervezet véletlenszerűen válik majd érvényessé, vagy az illetékes készít egy negyedik körzete- sítési tervet a háromból, ezzel mindegyik elképzelést ér­vénytelenítve. Újabb tanácskozási szünetre került sor. A szervezetek heves beszélgetésekben keresték a jó kompromisszumot. Szünet után dr. Árvay Árpád elmondta, hogy novem­ber 16-án a területi választási tanács tagjainak le kell tenniük az esküt a megyei tanács elnöke előtt. A szava­zatszámláló bizottságok tagjainak pedig november 17-én az illetékes helyi tanácsok elnökei előtt. A választási időpontok sürgetnek mindenkit. A tanácsok már minde­nütt kijelölték a törvény előírta három-három bizottsági tagot. Kéri a pártokat, hogy 15-én a hivatali idő lejárta előtt nevezzék meg azokat, akiket a bizottságokba kíván­nak delegálni. A tanács ugyanis úgy határozott, mivel a mostam népszavazáson nincsenek jelöltek, minden párt küldhet megbízottat a választási bizottságokba. így érzik a legdemokratikusabbnak! Ezek után javasoltam: a legkevésbé vitatott hat körzet esetében fogadjuk el a Hazafias Népfront tervezetét és csak a vitatott négy körzettel foglalkozzunk. A javaslatot egyetértőleg elfogadták és ezzel fel is gyorsult a munka. Józan kompromisszumok alapján rendeződött a négy körzet kérdése is. Megnyugtatóan kialakultak a körzetek létszámarányai is. Ennek értelmében a vonzásközpon­tokról elnevezve: 1., 2. körzet Kecskemét, 3-as Tiszakécs­ke, 4-es Kunszentmiklós, 5-ös Kiskunfélegyháza, 6-os Kiskőrös, 7-es Kalocsa, 8-as Kiskunhalas, 9-es Baja és a 10-es Jánoshalma—Bácsalmás. Részletes ismertetésre a későbbiekben kerül sor. Nagy Attila a munkaértekezlet elnöke FÜGGETLEN SZAKSZERVEZET Védelem a rendőröknek Kecskeméten, a városi rendőr- kapitányságon megalakult a helyi Független Rendőrszakszervezet. A szervezők közé tartozik Gáspár Sándor hadnagy, vizsgálótiszt is, aki ezzel kapcsolatban tájékozta­tott. * — A rendőröknek eddig nem volt érdekvédelme? — De, csakhogy a szolgálati szabályzat szerint mivel fegyve­res testület vagyunk — a szolgálati út betartása volt a kötelező. A közvetlen fölöttesünkhöz for­dulhattunk a gondjainkkal. Ha nem értünk el megfelelő ered­ményt, akkor egy lépcsővel, vagyis egy főnökkel feljebb kellett kilin­cselni. E szolgálati utat ki lehetett kerülni, ha az MSZMP alapszerve­zeti titkárát kerestük meg. — És miért most látták szüksé­gét, hogy saját kezükbe vegyék az érdekvédelmüket ? — Az idén minden területen elő­térbe kerültek a belügyi szervek. Külső és belső támadások érnek bennünket. Persze, e falakon belül is változásokra van szükség. A szervezet feladatának tekinti, hogy az állampolgárokkal közvet­lenebb, nyíltabb legyen a kapcso­Minden szó felesleges a bajai telefon­helyzet katasztrofális voltának ecsete­lésére. Ez ügyben tegnap reggel fél 8- kor már a városi tanácson toporogtam. S végre egy igazi jó hír! Ugyanis azt hallottam, hogy a közeljövőben gyöke­res változásra számíthatunk. — Igaz-e a. hír? — érdeklődtem Bar­na György tanácselnök-helyettesnél. — Örömmel mondhatom, hogy a tárgyalások eredményre vezettek. Hol­naptól (szerdától) a megalakítandó te­lefontársulás bármely kérdésében a jö­vendő tagok rendelkezésére állunk. — Mondana valamit a részletekről? — A Szegedi Postaigazgatóság 6 ezer vonal kapacitású automata központot lata. Jó példának tartjuk, hogy Csongrád megyében már önálló újságot is alapítottak a rendőrök, így bárki beletekinthet a munká­jukba. Nem hiszem, hogy Magyaror­szágon a rendőrökön kívül más ingyen végezne pluszmunkát. Márpedig azzal nem állhatunk elő, hogyha nem fizetnek meg bennün­ket, akkor sztrájkolunk. Ezzel csak a bűnözést támogatnánk. — Milyennek képzelik el szak- szervezetüket? — Alulról szerveződő lenne, egyénileg és testületileg is, hogy'a helyi érdekek felszínre kerülhesse­nek. Létrehoznánk egy összefogó országos testületet. No, nem egy óriási apparátusról lenne szó! De, tudja, itt van például a bérügy. Egyedül hiába fordulunk a belügy­miniszterhez, ám ha egy szerv te­szi, az mindjárt más. — Milyen lépéseket téltek eddig?- Kecskeméten egy szándék­nyilatkozatot írtunk alá több mint nyolcvanan. Alakuló ülésünkön (itt még csak huszonketten vol­tunk) kimondtuk, hogy csatlakoz­ni szeretnénk a létrejövő országos szervezethez. Ideiglenes intézőbi­helyez üzembe Baján a jövő év végéig. Ezzel a berendezéssel a hazai és a nem­zetközi távhívás egyaránt lehetővé vá­lik. Azonban postai erőforrásokból csak a törzskábel kiépítésére futja, az elosztóhálózatot a lakosság önerős tár­sulásával tudjuk megoldani. — Mit jelent ez, s vajon mennyibe kerül? — 1991. március 1-jétől mintegy 2 ezer új állomás bekapcsolására vállal­kozhatunk, s ugyanazon éV végéig va­lamennyi jelentkező igényét teljesítjük. Az egy főre jutó költség, mely tartal­mazza az úgynevezett távközlési-beru­házási hozzájárulás 12 ezer forintos összegét is, összesen 30 ezer forint. zottságot választottunk. Tervünk, hogy a megyében mindenütt önál­ló szakszervezetek legyenek. Eh­hez várjuk kollégáink jelentkezé­sét. Egyébként Bács-Kiskun me­gyében már két rendőrkapitányság követte a példánkat. — Mit tart a legfontosabb fel­adatnak? — Az egyik legsürgősebb dol­gunk, hogy a bennünket érintő összes jogszabályt véleményezzük. Tehát azt akarjuk, hogy ezeket ne lehessen kiadni anélkül, hogy a szakszervezet látná. Ezekben ben­ne foglaltatik a munkákkal, az életviszonyokkal kapcsolatos ösz- szes rendelkezés. Csak egy szélső­séges példát hadd említsek az ed­dig ránk vonatkozó szabályok kö­zül. Ha hiszi, ha nem, ha egy rend­őr részt vesz egy telefonos játék­ban, nem mondhatja meg, mi a foglalkozása. Érthetetlen! De en­nél lényegesen fontosabb, hogy mindeddig, ha egy rendőr büntető­vagy polgári ügyben szerepelt—és nem fizetett ügyvédet — nem volt jogi segítség a számára. Én itt olyasmire gondolok, hogy egy vál­lalati dolgozó hasonló esetben a saját jogtanácsosukhoz fordulhat, hogy képviselje érdekeit. Márpe­dig ha az említett elképzelésünk valóra válna, mármint vélemé­nyeznénk a ránk vonatkozó jog­szabályokat, akkor a külső és a belső jogvédelmünk is megoldód­na. B. A. — Csinos kis summa! Alig hiszem, hogy az igénylők ezt egyszerre ki tudnák 'fizetni. — Erre nincs is szükség. Az OTP — kinek-kinek hiteligénye szerint — legfeljebb három évre szóló kölcsönt nyújt a telefon bevezetésére, egyéni el­bírálás alapján. Mód lesz időarányos részletfizetésre is. Aki még az idén, te­hát december 31 -éig belép a társulásba, az 30 százalékos személyijövedelem- adó-visszatérítést igényelhet, jövőre azonban már csak — legalábbis a mai ismereteink szerint — 15 százalékot. Ezért kérjük, hogy mindenki a lehető leghamarabb keresse fel a tanács ügy­félszolgálati irodáját, ahol felvilágosí­tást kap, s azonnal megkötheti a társu­lási szerződést. A belépési költség rész­beni vagy akár teljes kiegyenlítése szin­tén itt, a pénztárnál történhet. Egyéb­ként a postánál nyilvántartott telefon­igénylőknek névre szóló tájékoztatót küldünk. Gál Zoltán VÁRJÁK A JELENTKEZŐKET Telefontársulás alakul Baján

Next

/
Oldalképek
Tartalom