Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
4 ® PETŐFI NÉPE # 1989. november 18. Szabad a külkereskedelem? 9 A méhészkedés „eszközigényes” tevékenység. Aki erre adja a fejét, annak nem kevés, pénzt kell a vállalkozásba befektetni. Szabó Ferenc — aki nem akart rajta lenni a képen — szerencsés, mert lakóhelyéhez közel, Matkón teleltetheti a mé- heit. (Tóth Sándor felvétele.) Fizess és szolgáltasd ki magad! Segítség nincs, k ötelesség van HPIHhH • -Mfp mm EXODUS ELŐTT ÉS UTÁN Munkaerőhiány az NDK-ban Hatalmas űrt hagynak maguk után az NDK munkaerőpiacán a kivándorlók — írja elemző cikkében a Süddeutsche Zeitung —, de a tömeges kivándorlás csak ráirányította a ügyeimet egy régóta lappangó problémára: a lassan krónikussá váló munkaerőhiányra. Ez legfőképpen abból ered, bogy csekély az NDK iparának a megújulási képessége, korszerűtlen a termelés színvonala, s ezért a gyártási folyamatok túl munkaigényesek. Ezt az űrt az NDK vezetése külföldi vendégmunkások alkalmazásával kívánja betölteni, de ez sem problémamentes. Ha az országhatár nyitva Nyugat felé, s a magyar mégis veszteg marad, akkor az úttal van valami baj, vagy a körülményekben nem stimmel valami. Most nyitva a határ a kistermelők előtt: a jogszabályok lehetővé teszik, hogy árujukat külföldön értékesítsék. A zöld jelzést kapott út mégis szinte üres, a lehetőséggel alig él valaki. A miértre keresve választ sok mindent, megtudtam a kecskeméti Szabó Ferenctől. Méhészkedik, tehát mézet szeretne külföldön eladni. Azóta különösen, amióta alkalma volt szétnézni a stockholmi piacon. — Nemcsak a méznek, hanem általában a mezőgazdasági ‘terméknek jó ára van Svédországban — mondja. — Ezzel nem az állítottam, hogy drágaság van, hiszen a fizetésekhez képest ezek az árak nem magasak. Csak ahhoz képest, amit mi, kistermelők itthon kapunk a termékért. — Mennyit? — Az akácmézért 68, a napraforgóért 33, a vegyes mézért 40 forintot. Stockholmban azt láttam, hogy egy 70 dekagrammos üveg svéd méz 40—44, a 30 deka- grammos trópusi 22, a félkilós magyar akácméz 35 korona. Egy svéd korona 9,20 forinttal egyenlő. — Az értékesítési ár tehát csábító, tudomásom szerint a külkereskedelmi jogosítvány megszerzése is egyszerű. Akkor mi a probléma? — Szívesen elmondom, annál inkább, mivel minden exportálni szándékozó kistermelőt érint. A jogosítványhoz valóban könnyű hozzájutni. Az ember ír egy kérvényt a kereskedelmi minisztérium engedélyezési főosztályának, amennyiben valóban a saját maga termelte árut akarja eladni, az en-. gedélyt simán meg is kapja. Innen kezdve azonban teljesen odavan a lendület. A vállalkozónak alá kell .írnia egy nyilatkozatot, amelyrszerint egy sor kellemetlen kötelezettséget vállal. Először is . azt, hogy termékét csak a szerződésben meghatározott áron adja el a vevőjének. Ha az áru — például a gyümölcs — a hosszú úton, szállítás közben veszít a minőségéből vagy éppen tönkremegy, nyilvánvaló, hogy a vevő kevesebbet ad érte, illetve meg sem veszi. Itthon mégis a szerződés szerinti árral kell elszámolnom, az annak megfelelő ösz- szeget kell a banknak befizetnem. Ha ezt a kötelezettségemet nem E gy vagy két éve még senki nem hitte volna, hogy a legkeresettebb, legdivatosabb szakma lesz a lengyel nők körében I— a varrónő. Az álláshirdetések között leggyakoribb az ilyen kezdetű: „Felveszünk gyakorlott varrónőt...”, de valójában nem is kell gyakorlottnak lenni. Elég, ha egyszerű öltésekkel tud varrni kézzel és géppel. Elég ez, hiszen egyszerű, folyton ismétlődő műveleteket fog végezni a ruhák tucatjain. Specialista csak a szabáshoz és a komplikáltabb műveletekhez szükséges. A varrónők iránt megnövekedett igény hátterében a számtalan apró üzemet és butikot nyitó vállalkozók állnak. Bármilyen kis utcácskán járunk, szembeötlő, hogy ruházati cikkeket kínáló üzletből van a legtöbb. De ha mindig újabbakat nyitnak és senki nem jut csődbe, azt jelenti, hogy szükség van rájuk. Nincs ettől elragadtatva a legnagyobb közép-lengyelországi ruhagyár, a „Modena” igazgatója. És ez egyáltalán nem a konkurencia miatt van. A konkurencia nem veszélyes, míg a versenytársak könnyű ruházatot készítenek, a „Modena” pedig mindenekelőtt kabátokat. Az aggodalom oka az állandó, már évek óta tapasztalható elvándorlás, létszámcsökkenés. A varrónők távoznak a gyárból, hogy azután kis műhelyekben vállaljanak munkát, s ennek egyedüli oka a jobb kereset. A kisiparosok határozottan többet fizetnek, és minteljesítem, akkor a szóban forgó devizamennyiség duplájáig is terjedhető illeték fizetésére kötelezhetnek. — Honnan tudja a bank, hogy mennyi árut és mennyiért adott el?- Minden egyes szállítás előtt újra és újra engedélyt kell kérni a minisztériumtól. Ha holnap 100 kiló mézet adok el Bécsben, arra is, ha holnapután 50 kilót viszek ugyanoda, arra is — és így tovább. — Gondolja, bogy a vevő is hajlandó megvárni, amíg az engedély megérkezik?! — Ha a szándéka komoly, előre meg lehet egyezni vele a szállítás ütemében. A kínálkozó alkalomra pedig gyorsan le kell csapni, de úgy kell megegyezni a szállítási határidőben, hogy abba még beleférjen az engedélyeztetés is. Hogy ez rontja alvállalkozó esélyeit? Nehezíti a mozgását? Rajta kívül kit érdekel?! Folytatom. Az üzleti titoktartást nálunk is ismerik és elismerik. Jogosan, hiszen az üzlet a két érdekelt félre tartozik. Akkor az én szerződésemhez — bocsánat: a magánvállalkozó üzletéhez—mi köze van másoknak?! Sőt! A nyilatkozat alapján pénzforgalmi számlámat vezető pénzintézetet az MNB-vel szemben a banktitok megtartásának kötelezettsége alól is fel kell mentenem! Ugyanakkor engem, a magánvállalkozót arra is köteleznek, hogy kutassam fel és működjek együtt azzal a szakmai szervezettel, amelynek érdekeltségi körébe az általam értékesítendő termék tartozik. Minden bizonnyal az érdekegyeztetés miatt van ez, s az is den ilyen irányú erőfeszítés hiábavaló, mert a? esélyek nem egyen- lőek. A magántulajdonos senkinek nem köteles a béreket megindokolni. Ezzel szemben a gyár, bizonyos meghatározott küszöböt túllépve, olyan magas adót fizet, hogy akár tönkre is mehet ezen. Ilyenek az infláció által diktált feltételek. Kijuthat a gyár ebből a zsákutcából? Milyen esély van rá? Legutóbb megpróbálkoztak a munkásszállítással, vidékiek toborzásával. A létszámhelyzet javult, viszont nőttek a költségek, mert a távolságok jelentősek voltak. Kiszámították, hogy a költségek csökkenthetők, ha közelebb kerül a varroda a lakhelyhez. Néhány szabad helyiséget béreltek hát a környéken, melyek alkalmasak voltak üzemcsarnok céljára, de tulajdonosaik nem hasznosították ezidáig. Odaszállítják a már kiszabott és varrásra előkészített anyagokat, a helybeli asszonyok pedig, akiket a gyári szakemberek tanítottak be, elegáns ruhákat varrnak belőle az üzem divattervezőinek elképzelése szerint. Az ilyen termelésszervezés költsége alacsonyabb, s ami a fő — a betanított dolgozókat a távoli falvakban nem érinti a munkaerőcsábítás. Végtére ők is elégedettek: nem vesztenek sok-sok órát az ingázással. biztos, hogy alkalmazkodást tőlem várnak el. — És ha nem „alkalmazkodik”?,- Nem kapok szállítási engedélyt. Értem én, hogy a termék árát védik ezzel (nehogy olcsóbban adjam), de miért tőlünk, kistermelőktől?! A magánvállalkozókat egyébként — úgy tűnik S már eleve megbízhatatlannak ítélik. Ugyanis hiába kaptam meg a külkereskedelmijogot: ez sem a szállításra, sem az ügyeim intézésére nem jogosít fel. Megfelelő képzettséggel, jogosultsággal rendelkező külkereskedőt vagy ilyen szervet kell ez utóbbival megbíznom. A szerződés megkötésével, a vámáru-nyilatkozat kitöltésével, azaz a bürokratikus ügyintézéssel. Ez persze pénzbe kerül nekem. — Hol találni ilyen külkereskedőt?- Gyakran hirdetik szolgáltatásaikat az újságokban. Nem nehéz rájuk bukkanni. De ha mindezen túlteszi magát az ember, sikerül az üzlet,, a legkellemetlenebb, kompromisszumra a végén kényszerül. Az árujáért kapott valutát ugyanis azonnal fel kell ajánlania a banknak. Természetesen az általuk megállapított áron veszik meg tőlünk. Ha ez megvan, akkor az összeg tíz százalékát visszaigényelhetjük, megvehetjük a banktól. Az általuk megállapított áron. Nekünk többért adják el, mint amennyiért megvették tőlünk —, azt a valutát, amit mi hoztunk be az országba! S mindezért még kezelési költséget is fizetünk. MindTermészetesen az egész termelést nem lehet ilyen módon szervezni. Exportra kerül a termékeknek mintegy fele. Annyit kell eladni, hogy a termeléshez szükséges anyagok, de mindenekelőtt a korszerű gépek és berendezések beszerzéséhez szükséges devizafedezet megteremtődjön. Gyárunk — mondja Aleksander Kulczyiiski igazgató —jelenleg jól el van látva. Ilyen gépparkkal a legnagyobb világcégek sem szégyenkeznének. Épp most tértünk át a számítógépes vezérlésű szabásra, mely maximális anyagtakarékosságot jelent, és a vasalóautomatára, mely néhány asszony munkáját helyettesíti. Ily módon lassan megszűnik aggodalmunk, hogy csökken a létszám. A munkáshiányt a legnagyobb mérvű gépesítéssel lehet kiküszöbölni. A konfekcióiparban viszont csak bizonyos fokig lehet az emberi munkát helyettesíteni. Van egy bizonyos küszöb, amit átlépni csak az emberi intelligencia képes, és ezt a folyamatot még senkinek sem sikerült automatizálni eddig sehol a világon. A jövőt illetően az a legbiztatóbb, hogy a vásárlók minél többet szeretnének látni eqnek a gyárnak termékeiből az üzletekben. DANUTA MARCINKOWSKA (Fordította: Tomcsányi Ernőné) ehhez képest az már csak nyafo- gásnak tűnik, hogy igazságtalannak (ártom a'megkülönböztetést, miszerint a mézet exportáló szervezet — például a Hungaronektár — árbevételéhez még az állami támogatás is hozzácsapódik. A magánvállalkozó nem kap támogatást. — Segítséget? Valakitől? — A kereskedelmi minisztérium megyei külkereskedelmi megbízottjától, dr. Bányainé Bajzik Magdolnától nemcsak korrekt, részletes tájékoztatást kaptam, hanem tanácsot, útmutatást is. De ez minden. Azt, hogy hol, kinek, mennyiért lehet eladni a terméket, nekem kellett felkutatnom. A tapasztalatokkal, helyismerettel rendelkező külkereskedelmi cégek még az újonnan exportjogot szerzett vállalatoknak sem segítenek, nemhogy magánvállalkozóknak! :— Magának hogyan sikerült mégis piacot találni? — Na látja, erről van szó: ha én ezt most elmondom, megírja az újságban. Most még nincs annyi lehetőségem, hogy megosszam másokkal. Pillanatnyilag több külföldi céggel állok kapcsolatban, és várom áz eddigieknél kedvezőbb árajánlatokat. Azt mindenesetre már tapasztaltam, hogy nagy szükség van az idegen nyelv ismeretére. —Számításai szerint lesz akkora nyereség az exporton, amennyiért mggéri a ■ vele járó sok munkát, problémát vállalni? — Nem tudom, mennyi lesz a nyereség. De az biztos, hogy csak így jutok valutához. Pénzhez, ami nem inflálódik. Almás! Márta Csőkígyó A Tszker berettyóújfalui műanyagfel- dolgozó üzemében 800 000 dolláros költséggel olyan új gépsort vásároltak, amely lehetővé teszi 80, 160 és'300 milliméter átmérőjű dréncsövek gyártását. A 300 milliméter átmérőjű dréncső mezőgazdasági meliorációs gyűjtőcsőként és \ kommunális ^szennyvízcsatorna- csőként egyaránt felhasználható. Az új berendezésen a csövekből — mérettől függően — óránként 80 és 600 méter között tudnak gyártani. Képünkön: Szállításra készítik elő a 300 milliméter átmérőjű dréncsöveket. A munkaerőhiány mintha kevésbé zavarná az NDK vezetését, sőt megpróbálnak ebből erényt kovácsolni; azt emlegetik, hogy az NSZK-ban viszont munkanélküliség van — így az egyre növekvő technikai lemaradást máris sikerként könyvelhetik el. Az NDK vezetése nagyon büszke arra, hogy 40 éve teljes a foglalkoztatottság az országban, s ebben a hitében az sem ingatja meg, hogy a nyugatiak már régóta rejtett munka- nélküliségről beszélnek. Sok üzemben olyan embereket is alkalmaznak, akikre már régen nem lenne szükség, vagy legalábbis nem azon a területen, ahol éppen dolgoznak, ugyanakkor nem elég^ mozgékony a munkaerő, és változatlanul léteznek a foglalkoztatásnál politikai szempontok. Emellett alacsony szintű a termelékenység &£hiába vannak új, modern beruházások, ha több munkahelyet teremtenek, mint amennyit meg lehetne takarítani általuk —, s aránytalanul felduzzadt a közigazgatásban, illetve az adminisztratív területeken dolgozók száma. (A 8,5 millió dolgozónak több mint 16 százaléka ül irodákban, s csupán a minisztériumokban 14 ezerrel többen „dolgoznak”, mint amennyi az engedélyezett státusok száma.) Bár hivatalosan 27 ezerrel csökkenteni akarják a közigazgatásban dolgozók létszámát, s máshová akarják irányítani őket, az ak- • ció sikerében gyakorlatilag senki sem hisz:1 A munkaerőhiány a jövőbén Valószínűleg tovább nő, hivatalos számítások szerint az 1990- et követő időszakban 150 .ezerrel kevesebb lesz a munkáskéz az NDK-ban. Már az 1986— 87-es esztendőben is 15 ezerrel csökkent az iparban és az építőiparban dolgozók száma, miközben a szolgáltatási szektor- • ban a korábbinál többen dolgoztak. Ez még önmagában nem lenne baj, hiszen az iparosodott országokban általában ilyen folyamatok játszódtak le. Csakhogy míg az NSZK feldolgozóiparában dolgozók aránya 1986-ban 27 százalékra csökkent az 1970. évi 33 százalékról, addig az NDK-ban ugyanezen időszak alatt az arány 39 százalékról 42 százalékra emelkedett. S minden ellenkező híreszteléssel szemben fokozódik a lemaradás a termelékenység terén is. Az automatizálás, a legkorszerűbb technikára, például a. mikroelektronikára való áttérés nem hozta meg a várt hatást. Jelenleg 90 ezer robot működik az NDK-ban, s ezek mindegyikének elvileg két és fél ember munkáját kellene helyettesítenie, de a valóságban csak kettőt tudnak helyettesíteni, ami azt jelenti, hogy 40 ezer embert nem tudnak oda irányítani, ahová eredetileg tervezték. S akkor még nem esett szó arról, hogy mennyire megnehezíti a hátramaradottak életét, hogy nincs elég orvos, akadoznak a szolgáltatások, üzletek zárnak be, hiányos a javítószerelő kapacitás. A munkaerőgondok enyhítésére minden lehetséges eszközt bevetnek az NDK-ban: a nők 90 százaléka dolgozik, 300 ezer nyugdíjast és 10 ezer katonát vontak be a termelésbe. De még ők sem tudják betölteni az űrt, ezért egyre több külföldit alkalmaznak: a jelenleg 25 ezer lengyel mellett 85 ezer más országbeli dolgozik az NDK 8 ezer üzemében, ebből 53 ezer vietnami, a többi mozambiki, kubai, angolai és újabban kínai, s számuk folyamatosan nő. A hivatalos propraganda az ebből származó kölcsönös előnyöket, az NDK-t bűnt második hazát emlegeti, a valóság azonban nem ilyen idilli. Gazdasági szempontból ugyanis á külföldiek alkalmazása pótlólagos teher a vállalatok nyakán, szállásról kell gondoskodni, nyelvtanfolyamatokat és szakmai kurzusokat kell finanszírozni. Eltart akár egy évig is, amíg a külföldiek képessé válnak keletnémet kollégáikkal azonos teljesítményre. S mivel a vállalatok ott takarékoskodnak, ahol tudnak, a leggyorsabban megtanulható munkákra fogják be a külföldieket, akik így legtöbbször a futószalagoknál dolgoznak. Növekszenek a külföldiek alkalmazásából adódó szociális feszültségek is: a keletnémetek sok esetben értetlenül állnak a külföldiek eltérő szokásai előtt, sőt egyes helyeken nem is hajlandók velük együtt dolgozni. Féltik a megélhetésüket, nem nézik jó szemmel, hogy osztozniuk kell az idegenekkel az egyre szűkösebbé váló árukínálaton, hiszen a vendégmunkások a jövedelmük feléért vásárolt termékeket vámmentesen kivihetik az országból.. > (Süddeutsche Zeitung— MTI-Press) A LENGYEL DIVAT GONDJAI Konkurenciaharc
