Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-19 / 195. szám

1989. augusztus 19. • PETŐFI NÉPE • 3

„Erős testületeket,

széles körű nyilvánosságot,

következetes kontrollt akarok”

Beszélgetés Gaborják Józseffel, a megyei tanács elnökével

Gyorsul az idő! Hónapról hónapra, sőt hétről hétre követhető, miként hagyja el az avítt sémákat a közgondolkodás; tűnnek el a múltat idéző címek, frázisok a lapok címoldalairól. Vannak, akik egy mindent átható, romboló káosz közeledtét jósolják. Mások egy lehetőségekben gazdagság jövő születését olvassák ki a jelekből. Ahhoz, hogy egy ilyen vibráló korban valaki vezetői szolgálatot vállaljon, nem csekély bátorság, magabiztosság kell.

Nehéz — mondhatnám úgy is: válságos — időszakban vállalta a megmérettetést Gaborják József közgazdász, a megyei tanács osztályvezetője, akit június 30-án — második próbálkozásra — elnökéül választott Bács-Kiskun tanácsi testületé.

A szabadságáról csak néhány napja visszatért új elnökkel a dr. Gajdócsi Istvántól örökölt reprezentatív irodában beszélgetünk. Ha nem csal emlékezetem, Gaborják József még semmit sem változtatott a szoba berendezésén. Bács- Kiskunban élő alkotó képei a falakon. Kisplasztikák az iratszekrényen és az íróasztalon. Lenin-port- ré, bronzból; empire óra az időt őrző szfinxszel. Talán a fotelek mellett heverő nagyléptékű, keretezett megyetérkép lehet a nóvum. Az elnöki dolgozó új gazdája feltehetően mindig tudni kívánja, mi merre esik Bács-Kiskunban.

— Volt valami rituális beiktatás amikor dr. Gajdócsi István búcsúzott a hivatalától? kérdezem vendéglátómat.

Nem rendeztünk különösebb ceremóniát — kezdi válaszát Gaborják József. — Ami igaz, igaz; nem nagyon szeretem a formalitásokat, a reprezentációt. És ma nem a látványos beiktatások idejét éljük. Elődöm gratulált megválasztásomhoz, egy szűk körű vezetői társaság előtt elmondta, hogy vigyázzak a megye hasznos, régi kapcsolataira és sűrűn járjak a területre. Figyeljek az egyházakkal folytatott gyümölcsöző párbeszéd folytatására. Kívánta, bírjam jól a harcot, a munkát.

— Ügy tudom, megnyugvással töltötte el az elnöki szék volt tulajdonosát, hogy egykori fölfedezettje és jelöltje nyert a választáson. Aki erős bástya lehet az utóvédharcoknál...- Igazából nem értem, hogy milyen harcokról beszél. Gajdócsi Istyán, ha érték is jogos és méltánytalan kritikák az utóbbi időben, úgy gondolom, tisztességben távozott. Biztos, hogy egy igen tehetséges, maradandót alkotó politikust búcsúztattunk. Higgye el, ezt nem azért mondom, mert mindvégig élvezhettem elődöm kitüntető bizalmát, támogatását, barátságát ...

— Ön mégis azt hangsúlyozta a székfoglalójában: változtatni akar; ma már nem lehet a régi módon irányítani. Mire értette ezt?

— Talán nem lenne helyes, ha valamilyen drámai fordulatra gondolnánk. Egy szervezet életének természetes velejárója a változás, a változtatás. A „semper reformare” törvény, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ma ráadásul olyan korban élünk, amikor egy mozgó világ, egy átalakulóban lévő jogrend és politikai viszony- rendszer közepette kell a modellváltást bevezetnünk. Ez igen nehézzé, de nagyon széppé is teszi munkánkat.

— Mit tart a legfontosabbnak?

Tudom, nem tűnik forradalmian újnak, amit mondok. Emelje meg a gondolatot, hogy nagyon komolyan gondolom. Arra törekszem elsősorban, hogy korlátozzam magam és vezetőtársaim befolyását a pénzek elosztásánál. Erős testületeket, széles körű nyilvánosságot, következetes kontrollt akarok a tervek, döntések elbírálásánál, a dotációk elosztásánál. Megítélésem szerint ugyanis eddig —- a testületek által formálisan jóváha- gyottan — igen nagy összegek felett dönthetett egy személy.

— ... legyünk konkrétak: a megyei tanács elnöke.

— Igen. Erinek vége. Testületi

meghatalmazással szervezem az apparátus átalakítását, a munka racionalizálását. Itt hivatkozom ismét arra: lassítja az égetően fontos előrehaladást, hogy nincs a deklarált elvekhez méltó szabályozás. Másképp kell gondolkodnunk akkor például, ha a megyei tanács területi önkormányzattá alakul át. Megmarad a képviselőtestület és jut pénz a költségvetésből arra, hogy megyei döntés alapján felzárkóztassunk az elmaradottabb térségeket, regionális beruházásokat szervezzünk. Nekem ez lenne a szimpatikusabb megoldás, de az is megeshet, hogy egy területi kormányhivatallá lesz a szervezetünk. Arra hivatva, hogy a helyi önkormányzatok ügyes-bajos, hatósági ügyeit intézze. Tulajdonképpen mindkét elképzelés logikája érthető, értékelhető. Viszont amíg nincs döntés, nehéz tervezni...

— Az azonban világos: az apparátus létszámát drasztikusan csökkenteni kell.

Nem" könnyű, hálátlan jel- adat ez, de elkerülhetetlen. Úgy látom viszont; hogy az állarnigáz- gatás a jövőben sem lehet meg jól képzett szakemberek nélkül. Igen nehéz, bonyolult feladatok állnak előttünk, az értékekre tehát, úgy gondolom, vigyáznunk kell....

— Ebben egyetértünk! Az értékekre. Ön viszont olyan testületeknek lett a feje, olyan apparátust irányít, amely remekül asszisztált egy paternalista irányításhoz is. Természetesen kölcsönös előnyök alapján. Amely mindentől tartott, csak a választóitól nem. Hadd utaljak a ti- szakécskei panamákra, az apostagi hangversenyzongora- és a „mű- kincs”-vásárlásokra. A vcránkai kishajóra, hogy csak néhány közismert ügyet említsek.

— A végrehajtó bizottság és a tanács engem elfogadott, terveimnek bizalmat szavazott. Én most nem a múltbéli attitűdök vizsgálatát tartanám fontosnak, hanem azt, hogy én már vigyázzak, valóban partnerként tekintsem a képviselőtársakat. Alapvetőnek tartom például, hogy a nagyobb jelentőségű döntéseket minden esetben a testületek hozzák meg. Persze úgy, hogy a delegátusok részesei legyenek már a döntés-előkészítésnek is. így válhat valóban hatékonnyá a testületi munka. Az apparátusnál pedig úgy gondolom, a jelenlegi politikai szituáció követeli meg elsősorban a maximális igényességet: a magas színvonalú munkát, a felkészültséget és a tanácsi tisztségviselőkhöz méltó er- kölcsiséget. Kemény politikai küzdelmek vannak, a liberalizmus ezen a téren egyet jelentene az ön- gyilkossággal.

— Politikai harcot említett. Felemás helyzet a mai. A társadalom egyre többet kíván bízni a tanácsokra, ugyanakkor a vezetőket és a testületeket az ellenzék nem ismeri el legitimnek. Ebből a szempontból például az ön megválasztása is ellentmondásos volt.

— Egy-egy történelmi fordulópont bizony különös helyzeteket teremthet. Ilyen a mostani és az enyém is. A napokban voltam például egy fogadáson, találkoztam, beszélgettem dr. Debreczeni Józseffel, akiről köztudott, hogy az MDF indította a választásokon. A Magyar Demokrata Fórum ugyanakkor az engem megválasztó megyei tanácsot nem ismeri el. Ebben a különös helyzetben sem lenne jó viszont, ha nem értenénk szót. Bár minden bizonnyal ez az utolsó periódus, amikor ilyen visz- szásságok előfordulhatnak, fontosnak találom, hogy a különböző pártok, szervezetek megyei képviseleteivel aktív munkakapcsolatot alakítsak ki. A kapcsolatfelvételekre, remélem — ezt a beszélgetést is értelmezhetik kezdeményezésnek hamarosan sor kerül.

— Köztudott, hogy ön 1977 óta tagja az MSZMP-nek, 1989 januárjában pedig a megyei végrehajtó bizottság tagjává is megválasztották. Végül is kit képvisel?

— A választóimat. A Bács- Kiskunban élő falusiak, városiak érdekeit.

— Az MSZMP vezető testületéinek döntései bizonnyal azért befolyásolják munkájában.

— Úgy gondolom, véglegesen lezárultak a régi idők, amikor elég volt egy telefon is a szomszéd házból. A párt már nem kíván konkrét ügyekbe beleszólni. A , vb-tagsá- gom egyébként is rövid időre szól. Hamarosan, a kongresszusra készülve újraválasztják majd a testületet, s a jövőben várhatóan én már nem leszek részese az ott folyó munkának.

— Mégis, mihez viszonyítja a tájékozódását?

Kézenfefvő példát említhetek: Szent István királyunkét. Manapság különösen is rászorulunk államalapítónk intelmeire. Tanulmányoznunk kell művét. De nem csak a következetes szervező munkát kell megtanulnunk tőle. Merítenünk kell, úgy gondolom, hitéből, erkölcsiségéből is. Rend a káoszban — a jövő érdekében! Ez az ő igaz üzenete számomra. Természetesen ma élő politikusokat is említhetnék, akikre félnézek. Pozs- gay Imre, Nyers Rezső, Németh Miklós erőfeszítéseit, következetességét például nagyra becsülöm.

— Nem tart attól, hogy minden szép tervét, előremutató kezdeményezését halálra dermeszti a krónikus pénzhiány? Végül is egy vezetőnek produkálnia is kell. Bács- Kiskunban bőven van feladat...

— Ha a jelent vagy a közeljövőt vizsgáljuk, a kép nem mondható rózsásnak. Eddig is a maradékelv alapján formálódhatott a tanácsok költségvetése. A most következő szőkébb esztendőkben még inkább csak a legszükségesebbekre jut. Megyénkben számtalan beruházást halasztottunk éveken át. Tovább kellene épülnie az M5-ÖS autópályának. Kalocsa környékén feltétlenül kellene egy Duna-híd. Ütemesebb fejlődés szükséges a távközlés területén. Áldoznunk kellene a szociális, egészségügyi és kulturális intézményekre, a megye úthálózata leromlott, egyes térségekben nincs jó minőségű ivóvíz. Remélem, hogy lesz időm, lehetőségem, hogy a már említett változtatásokkal egy időben ezekért a célokért is hatékonyan munkálkodjak. Optimizmusra egyelőre csupán az ad okot, hogy megszületett a felismerés: fejlett, életképes, világszínvonalú gazdaság csak a humán beruházások előtérbe kerülésével képzelhető el. Komoly bankok csak olyan országnak adhatnak kölcsönt, amely nem felejti ezeket a célokat. Nekünk pedig tőkebefektetésre és fejlődésre is elengedhetetlen szükségünk van. Az összeomlást feltétlenül el kell kerülnünk! Ez a reményem alapja . ..

Farkas P. József

SZOMBATI LEVÉL

Proletárok

A napokban megállít egyik régi, kedves ismerősöm, akivel mindig szívesen beszélgetek. Évek óta nyugdíjas, de minden érdekli, ami körülötte történik vagy nem történik. Most azt kérdezte tőlem, hogy mikor vesszük már le a lap fejlécéről a jelmondatot, amely arra szólít fel, hogy világ proletárjai, egyesüljetek. Érvelése szerint ugyanis már régen nincsenek proletárok, vagy ha mégis annak nevezünk valakiket, azok az istennek sem akarnak egyesülni. Bizonyság erre az elmúlt hetven esztendő, sőt az elmúlt százötven év. Ennyi ideje ugyanis, hogy 1848 februárjában megjelent a Kommunista Kiáltvány, s köztudottan ennek a végén áll a Marx és Engels által világgá röpített jelszó.

Engedtessék meg, hogy most ne menjek végig a másfél évszázadon olyan értelemben, hogy ezalatt akartak-e egyesülni a proletárok s ha igen milyen cél elérése érdekében. Vannak-e egyáltalában proletárok ma, illetve ki a proletár? A fogalmat Engels A kommunizmus alapelvei című írásában így határozta meg: „A proletáriátus a társadalomnak az az osztálya, amely létfenntartását egyesegyedül munkája eladásából és nem valamely tőke profitjából szerzi meg...” Az idézet még folytatódik, de a lényege ez. S ha belegondolunk, ha igaznak fogadjuk el Engelsnek a 19. századi állapotokra alkalmazott megállapítását, elmondhatjuk, hogy bizony ma is vannak proletárok, mi is azok vagyunk. Vagy mégsem?

Az újabb keletű szótár mintha másként fogalmazna: 1. a régi Rómában a szabad lakosság legalsóbb, legszegényebb része; 2. kizsákmányolt bérmunkás, aki nem rendelkezik termelőeszközökkel; 3. éhenkórász, ingyenélő, naplopó. Nem tudom, hogy e három értelmezés közül ki melyiket venné magára szívesen. És azt hiszem, valahol itt a baj, itt van a dolgok, a kérdőjelek megfejtésének nyitja, a rejtély kódja: az értelmezés. Talán nem járok messze az igazságtól, ha arra gondolok, hogy a világ proletárjai azért nem egyesültek máig sem, mert értelmezési viták tették ezt lehetetlenné. Először is - amint már említettem - : hogy ki a proletár. De nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy a célok és azok eléréséhez szükséges módszerek megválasztásában rendkívül nehéz közös nevezőre jutni. És most ne nyúljunk vissza a történelembe, ne akarjuk az egész világot fölmérni, maradjunk csupán napjainknál és Magyarországon.

Már azt is nehéz, lehetetlen elérni, hogy a magyar a magyarral egyesüljön. Pedig, ha valaha nagy szükség.volt az.egy akaratra, most égetően, szinte sorsszerű követeléssel van rá szükség. Tudom és vallom: nem elég egyetlen párt, nem szabad, hogy csak egyetlen állampárt legyen. De kérem tisztelettel, már körülbelül a huszadiknál tartunk, ha nem fölötte. Tudom, illetve remélem, mindegyik jót akar: a nép felemelkedését, az ország előrehaladását, demokráciát, egyenlőséget. A vita, a késhegyig menő purparlé ott van, hogy ezt hogyan lehetne elérni. Itt aztán nincs egység, sőt annak az árnyéka sincs. Csak az van, hogy elhatároljuk magunkat, tiltakozunk, nem értünk egyet, ha ez ott van, mi nem megyünk el, követeljük, mondjon le, adja át, számolják föl, ki a felelős, nem korrekt az eljárás, mert nincs sárga szék, zöld lámpa és nincs oktaéder alakú asztal. Közben mindegyik azt hangsúlyozza, hogy megegyezésre törekszik, természetesen, a nép nevében és megbízásából. A nép pedig összeszorított fogakkal teszi a dolgát: arat, betakarít, esztergál, házakat, utakat épít, befizeti az adót, vagyis teszi, amit kell.

Talán nálunk is elkelne egyfajta bizalomerősítő tárgyalás. El kellene hinnünk egymásról, hogy valóban egy jobban működő, polgárainak a munkával arányos jólétet vagy megélhetést garantáló, demokratikus országot akarunk. Tudom, a bizalom kényes portéka. Megszerezni irgalmatlanul nehéz, elveszteni egy (történelmi) pillanat műve. Jelenleg ebben a pillanatban élnek a kommunisták, az MSZMP tagjai — elveszett a bizalom. Pontosabban fogalmazva: most ébredt rá a párt, hogy a bizalom sose volt olyan teljes, mint hitte és hirdette.

Aki nem bízik az MSZMP-ben, annak sok és jó oka van rá. Aki bízik az MSZMP-ben annak is sok és jó oka van rá. Mert ez a párt sohasem volt kizárólag csak bűnözők és karrieristák, álszentek és saját pecsenyéjüket sütögető „jó elvtársak” gyülekezete. Sajnos, ilyenek is keveredtek belé, fájdalmasan nagy százalékban. De akkor szét kell választani az ocsút és a búzát, méghozzá sürgősen. Váljon el a tüdő a májtól — ahogyan Pozsgay Imre fogalmazta a közelmúltban. És ezt az elválást a búzának, illetve a májnak, tehát a jobbik félnek, a tisztának kell kezdeményeznie, kimondania.

Más ügyekben oly egyértelműen vesszük természetesnek, hogy nincs kollektív felelősség. Akkor itt, az elmúlt négy évtized megítélésénél miért viselkedünk másként, miért akarják olyan sokan kizárólagosan csak a párttagokat felelőssé tenni? S ha valaki ezt szóvá teszi, azonnal ráfogják, hogy mo- sakszik, félti a bőrét. Azt fel sem tételezik egyes „kemény” ellenzékiek, hogy lehet olyan kommunista, aki őszinte, becsületes, és szereti a hazáját? Akkor ők sem várhatják el, hogy róluk hasonlóan vélekedjünk.

Levelekben, nyilatkozatokban fenyegetnek, gyaláznak másokat — névtelenül. De a nyilvánosság előtt arról beszélnek, hogy megegyezést, kibontakozást, egyenlőséget akarnak. Á Magyar Radikális Párt régóta egyoldalú levelezést folytat velem (is). Nyílt levelezőlapon ijesztget, követel, kioszt. Persze, tudom, hogy valami gyáva csinov- nyik pötyögteti a levelet s feladónak odaírja: Magyar Radikális Párt. A helyesírási hibákról most nem szólok, de a műveletlenségnek ez is egy mutatója. És engem ne oktasson olyan névtelen hős, aki a kekszet is x-szel írja. Mert az mondhatja, hogy az elmúlt „kommunista uralom alatt” üldözték, meghurcolták, leváltották stb., de azt nem, hogy eltiltották a tanulástól. Ugyanez a „Magyar Radikális Párt” írt az MSZMP megyei első titkárának is, szemére vetve, hogy „miért csak az 1956-os forradalom utáni 33. évben jut eszébe az igazságtétel gondolata?” Hadd válaszoljak én: pontosan azért, amiért a levél írója is csak most „érzi” hogy írhat ilyen levelet...

Szóval a bennünket szidalmazókról mi is tudnánk írni, sok esetben még feketébb ügyeket, mint amilyenekkel bennünket vádolnak. De ettől a szekér egy jottányit sem haladna előre. Csak marakodnánk s a külföld, a Nyugat elnézően és gúnyosan mosolyogna rajtunk.

Végül is, hogy egyesülnek-e a világ porletárjai, nem tudom, de hogy nekünk, magyaroknak nem vicsorgó fogakkal kellene egymás felé fordulnunk, abban biztos vagyok. Ne azt keressük egymásban, ami szétválaszt, hanem, ami összeköt. Mert múltja mindenkinek van, de jövője csak annak, aki nem ragaszkodik csökönyösen a múlthoz.

„Gondoljátok meg, proletárok ...”

Kitüntetési ünnepség Kecskeméten

(Folytatás az 1. oldalról)

Héhn Gizella, a Bajai Városi Tanács közművelődési felügyelője, dr. Jósa Iván, a kecskeméti Katona József Gimnázium tanára, Juhász István, a Kiskőrösi Városi Tanács elnökhelyettese, Kemencs András, a kecskeméti Kodály Iskola tanára, dr. Korányi György, a Mélykúti Lenin Mgtsz elnöke, Kriston Szidónia, a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet könyvtárosa, Nagy István, a Bács-Kiskun Megyei Tanács művelődési osztályának csoportvezetője, a Kiskőrösi Állami Zeneiskola Orff Együttese, Péter József, a bajai Ady Endre Könyvtár gépkocsivezetője, P. Szojka Emese, a bajai Türr István Múzeum muzeológusa, Somogy- vári Ágnes, a Kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum régésze, Sugár Józsefné, a Kiskunhalasi Városi Könyvtár könyvtárosa, Szamosi Ferenc, a Hírős Film, Filmforgalmazó és Moziüzemeltető Vállalat nyomdavezetője, Szentgyörgyi Ti- borné, a kiskőrösi mozi üzemvezetője, Tapodiné Máté Ilona, a Tisza- kécskei Városi Könyvtár könyvtárosa és Újhelyi József, a Hazafias Népfront kiskőrösi városi szervezetének titkára.

KIVÁLÓ MUNKÁÉRT elismerést kapott: Báltin Marinné, a

• Báltin Marinnénak nyújtja át a Kiváló Munkáért kitüntetést Gaborják József megyei tanácselnök.

hercegszántói Ivó Andric Szerb- horvát Tanítási Nyelvű Általános Iskola takarítónője, Bódi Károly- né, a lakiteleki könyvtár takarítónője, Csóti György, a Kiskunhalasi Állami Zeneiskola igazgatója, Galambos Sándor, a Kunszentmiklósi Általános Művelődési Központ címzetes igazgatója, Gazsó Lajos- né, a lajosmizsei könyvtár vezetője, Gordos Jánosné, a Kiskunhalasi Gőzön István Művelődési Központ gazdasági vezetője, Gulyás Géza, az Erdei Ferenc Művelődési Központ dekoratőre, Havas End- réné, a Katona József Múzeum gazdasági ügyintézője, Horváth József, a Katona József Múzeum műhelyvezetője, Karáth Imre, a Katona József Megyei Könyvtár gazdasági előadója, Király Gábor, a kiskunhalasi Gózon István Művelődési Központ népművelője, Kopcsik László, a Hírős Film Filmforgalmazó és Moziüzemeltető Vállalat gépésze, Krebs Gyulá- né, a Soltvadkerti Általános Iskola tanára, Máyer Péter, a Hírős Film Filmforgalmazó és Moziüzemeltető Vállalat gépésze, Mercz Vince, a szalkszentmártoni művelődési ház igazgatója, Sinka Gyuláné, az Erdei Ferenc Művelődési Központ könyvelője, Takács Lajosné, az Érsekhalmi Általános Iskola tanára és dr. Tapasztóné Perlaki Magdolna, a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet tanára.

MINISZTERI DICSÉRETBEN kilencen részesültek.

Augusztus 20-a alkalmából KIVÁLÓ EGYÜTTES címmel tüntették ki a Kecskeméti Pedagógus Énekkart és a Kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskola Ifjúsági Zenekarát.

K. E.