Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-14 / 190. szám

1989. augusztus 14. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT SAKK Egy kivételével külföldi sikerek Kalocsán |Az idén tizenharmadik alkalommal megrendezett Piros Arany nemzetközi sakkverseny mindhárom csoportjában lejátszották az utolsó fordulót. A közel kilencven versenyző végig rendkívül kiélezett és színvonalas küzdelmet vívott egymással. A legrangosabbnak számító A csoportban példá­ul az utolsó lépésekig kellett várni arra, hogy kiderüljön, ki veheti át az első helyért járó jutalmakat. A három élen álló, az NDK-beli Pähtz, a szovjet Nyikolajev és az osztrák Taber- nig nagy taktikai csatát vívott egymással, asztalon és aszta­lon kívül is. A kilencedik, egyben záró fordulóban Pähtz és Nyikolajev döntetlent játszott, az osztrák viszont győzött, így hármas holtverseny alakult ki az élen. A mérleg nyelve végül is az NDK-beli sakkozó felé billent, ő nyerte az idei Pjros Arany sakkverseny A csoportjának küzdelmeit. Néhány érdekesebb eredmény a befejező játéknapról: Nyi­kolajev—Karsa döntetlen, Pähtz—Vadász döntetlen, Taber- nig—Máthé 1:0, Bodza (jugoszláv)—Rombaldoni (olasz) 0:1, Papp—Vihinen (finn) 0:1, Kiss—Sadler (jugoszláv) 0:1, Forgács—dr. Molnár Katalin 0:1. Az A csoport végeredménye: 1. Thomas Pähtz 6,5 pont, 2. Nyikolajev 6,5, 3. Tabermg 6,5, 4. Györkös 6, 5. Karsa 6, 6. Fleger (NSZK-beli) 6, 7. Vadász 6, 8. Bilek 6 ponttal. A B csoport végeredménye: 1. Slawomir Kurpiewski (len­gyel) 7 pont, 2. Lüké (NSZK-beli) 6,5, 3. Szeles 6, 4. Jávor 6, 5. Richter (NSZK-beli) 5,5 ponttal. A C csoport végeredménye: I. Fiajós István 7,5 pont, 2. Mátyus 7, 3. Aladics és Dieks (NSZK-beli) 6,5, 5. Hirsch 6 ponttal. LABDARÚGÁS Újra bajnoki pontokért A magyar labdarúgás olyan, amilyen. Lehetnek botrányok, szenved­hetnek klubcsapataink és válogatottunk fájó vereségeket, a bajnokság kezdete mindig újjáéleszti a reményeket. A jobb, a tisztább, a becsülete­sebb foci reményében. Pénteken a Csepel—Honvéd mérkőzéssel kezdő­dött el az 1989—90-es idény. Szombaton és vasárnap folytatódott az első forduló. A benyomások biztatóak: népes szurkolósereg tekintette meg az idénynyitókat, néhány meccs pedig ízelítőt adott a „régi idők” játékából. Ilyen volt a 28 ezer nézőt lelátóra csalogató FTC—MTK-VM örökrang­adó, amelyről Farkas Tibor készített felvételt. A képen Dzurják „Csöpi” lábáról a hálóba tart a zöld-fehérek második gólja, Lőrincz és Zsiborás kapus tehetetlen szemlélője az esetnek. Reméljük, a folytatás sem lesz rosszabb, mint a start volt... Az első forduló eredményei: Csepel—Honvéd 0—0, Ferencváros— MTK-VM 4—0, Békéscsaba—Haladás 2—1, Ú. Dózsa—Tatabánya 1 —0, Siófok—Rába ETO 1—0, Videoton—Veszprém 1—0, Váci Izzó —Pécsi MSC 2—2, Debreceni VSC—Vasas 1—1. TATÁ 6. Werder Bremen—Dortmund ........ , .2:0 1 1 U 11) 7. Hertha BSC Bayreuth .................. . .1:0 1 1 8. Fortuna Köln Stuttg. Kickers . .. ..0:1 2 9. Saarbrücken Hannover ................ . .2:0 1 10. Essen Unterhaching .................... . .1:1 X A totó 32. heti játékszelvényén szereplő mérkőzé­11. Münster Darmstadt .................... . 1:0 1 sek eredményei 12. Kassel Freiburg ............................ . .2:5 2 1. VfL Bochum- Hamburger SV .. . ...3:1 1 13. VfL Bochum Hamburg I. félidő . .. ..1:0 1 2. St. Pauli—Nürnberg .................... . ..0:1 2 Pótmérközések: 3. Leverkusen—Möncnenglad ........... . ..0:0 X 14. Uerdingen 1. FC Köln 1. félidő . ..0:1 2 4. Uerdingen—FC Köln .................. . ..2:3 2 15. Leverk. Möncheng. I. félidő .0:0 X 5. VfB Stuttgart- Mannheim.......... . ..1:0 1 16. Braunschweig Meppen ................ . .3:0 1 SZÁGULDÁS A HUINGARORINGEN Ezúttal Nigel Mansell volt a legjobb Vasárnap, a fülledt meleg ellené­re, már a kora reggeli órákban tíz­ezrek indultak útnak a világbajnoki versenynek otthont adó Hungaro- ring felé, hogy még a délelőtti be­melegítő edzésre kiérjenek a pályá­ra, ahol a 4. Magyar Nagydíjat ren­dezték meg. Sokan érkeztek az or­szághatáron túlról, így Ausztriából és Olaszországból is a világbajnok­ság idei tizedik erőpróbájára. Dél­után fél háromkor rajtolt a mezőny. Sokáig az élről induló olasz Patrese vezetett, majd Senna- Berger Prost volt a sorrend. Közben meg­kezdte a felzárkózást a brit Man­sell, aki ezúttal csak a 6. sorból indulhatott. A népszerű brit még a 16. körben is csak a hetedik helyen autózott, de már akkor nagy harcot vívott Caffival és Boutsennel az 5. helyért. A négy legjobb valamelyest elhúzott a mezőnytől. Nem érdekel­te mindez Mansellt, ő remek tem­póban csak ment előre. Közben Patrese hol nagyobb, hol kisebb előnnyel vezetett Senna előtt. A 33. körben. Mansell még csak a negye­dik volt, nála jobban Patrese, Sen­na és Próst állt: Már ekkor látszott, hogy Patrese nem tudja majd végig tartani pozícióját, a kanyarokban Senna rendre a közvetlen közelébe került. A 41. körben Mansell elhú­zott Prost mellett, majd támadni kezdte immár a második helyért Sennát. Az 53. körben előbb Senna, majd Mansell hagyta fakép­nél Patrését, aki két körrel később végleg kiállt. Azután Berger is elbúcsúzott a küzdelemtől, Mansell pedig erőt gyűjtött, és az 58. körben megelőzte a brazil versenyzőt. Ettől kezdve a különbség csak növekedett kettő­jük között. A végére fölénye telje­sen egyértelművé vált, s nem for­gott veszélyben Senna második és Boutsen harmadik helye sem. Mansell, aki a héten ünnepelte a 35.-születésnapját, pályafutása 15., idei második futamgyőzelmét arat­ta. A második helyen a brazil Sen­na, a harmadikon a belga Boutsen, a negyediken a világbajnoki pont­versenyben vezető francia Prost végzett. SIKERESEN SZEREPELTEK BÁCS-KISKUN MEGYE VERSENYZŐI Az MHSZ XXL nyári sportlövő országos bajnokságán Pénteken délelőtt ünnepélyes kere­tek között nyitották meg Kecskemé­ten, a Magyar Honvédelmi Szövetség lőterén, az MHSZ XXI. nyári sport­lövő országos bajnokságát. A meg­nyitón felsorakozott 36 MHSZ-klub 402 versenyzője, akik immár huszon­egyedszer mérték össze tudásukat, több mint harminc versenyszámban. Az ünnepélyes megnyitón megjelent Bognár Ferenc ezredes, az MHSZ fő­titkárának első helyettese, dr. Bará- nyi László, a Kiskunsági Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság igazgatója, a verseny szponzora, valamint Tóth Szilveszter alezredes, az MHSZ me­gyei titkárhelyettese. A háromnapos versenyen a követ­kező eredmények születtek: Felnőtt férfi, légpuska 60 lövéses: 1. Gergely József, MHSZ Központi Lövészklub. Csapatban: 1. MHSZ Központi Lö­vészklub. 3. Kiskunsági Erdész Lö­vészklub (Kemény, Szabó, Varga). Kisöbű sportpuska, 60 lövéses, fek­vő, felnőtt férfi: 1. Pocza József, Esz­tergom Lövészklub. Csapatban: 1. Központi Lövészklub, 2. Kiskunsági Erdész Lövészklub. Szabadpisztoly, 60 lövéses, felnőtt férfi: 1. Németh László Ákos, Központi Lövészklub. Csapatban: 1. Központi Lövészklub. Légpisztoly, 60 lövéses, felnőtt férfi: 1. Szőllősi Ferenc, Garasin Lövész­klub. Csapatban: 1. Központi Lö­vészklub. Standardpuska, 60 lövéses, felnőtt nő: 1. Bíró Katalin, 3. Borbély Ágnes, Kiskunsági Erdész Lövész­klub. Csapatban: 1. Központi Lö­vészklub. Standardpuska, háromszor 20 lövéses, felnőtt nő: 1. Kocsis Má­ria, Központi Lövészklub. Csapat­ban: 1. FÉG Lövészklub. Sportpisz­toly, harmincszor 30 lövéses, felnőtt nő: I. Kotroczó Lászlóné, Központi Lövészklub. Csapatban: 1. Központi Lövészklub. Légpuska, 40 lövéses, junior leány: 1. Joó Éva, Központi Lövészklub. Csapatban: 1. Központi Lövészklub. (1150 köregység, országos csúcs). Standardpuska, 60 lövéses, fekvő ju­nior leány: 1. Joó Éva, Központi Lö­vészklub. 3. Kulcsár Mariann, Kis­kunsági Erdész Lövészklub. Csapat­ban. 1. Kiskunsági Erdész Lövész­klub (Szakonyi, Nagy, Kulcsár). Sportpisztoly, harmincszor 30 lövé­ses, junior leány: 1. Vas Éva, Köz­ponti Lövészklub. Légpuska, 60 lövc- ses, junior fiú"). NemetíTístván, Kis­kunsági Erdész Lövészklub (589 kpr- egyseg, orszagoscsucs-beallitas). Csa­patban: 1. Központi Lövészklub A. Kisöbű sportpuska, 60 lövéses, juni­or fiú: 1. Németh István, Kiskunsági Erdész Lövészklub. Csapatban: 1. Központi Lövészklub A. Szabadpisz­toly, 60 lövéses, junior fiú: 1. Ágh István, Debreceni Kiszöv. Csapat­ban: 1. Vértes Volán. Légpisztoly, 60 lövéses, junior fiú: 1. Pető László, Vértes Volán. Csapatban: 1. Vértes Volán. Légpuska, 40 lövéses, ifjúsági leány: 1. Juhász Anikó, Központi Lö­vészklub. Csapatban: 1. Központi Lövészklub. Standardpuska, 60 lövé­ses, ifjúsági leány: 1. Juhász Anikó, Központi Lövészklub. Csapatban: 1. Debreceni MÁV. Standardpuska, háromszor 20 lövéses, ifjúsági leány: 1. Dudás Tímea, Központi Lövész­klub. Csapatban: 1. Központi Lö­vészklub. Sportpisztoly, harmincszor 30 lövéses, ifjúsági leány: 1. Czérna Emőke, Vértes Volán. Csapatban: 1. Győri Trezor. Kisöbű sportpuska, 60 lövéses, ifjúsági fiú: 1. Sárosi Gá­bor, Chinoin,,Csapatban: I. Chinoin. Légpisztoly, 40 lövéses, ifjúsági fiú: 1. Radnai Gábor, Garasin Lövészklub. Csapatban: 1. Garasin Lövészklub A. Szabadpisztoly, 60 lövéses, ifjúsá­gi fiú: 1. Bedő Zoltán, Chinoin. Csa­patban: 1. Chinoin. Légpuska, 40 lö­véses, felnőtt női: 1. Fehreufheil Ber­nadett, Központi Lövészklub. Csa­patban: 1. Központi Lövészklub. Légpuska, 40 lövéses, ifjúsági fiú: 1. Kiefer József, Pécsi Lövészklub. Csa­patban: 1. Központi Lövészklub A. Kisöbű sportpuska, háromszor 20 lö­véses, junior fiú: 1. Németh István, Kiskunsági Erdész Lövészklub. Csa­patban: 1. Központi Lövészklub A. Standardpuska, háromszor 20 lövé­ses, ifjúsági fiú: 1. Gáspár Olivér, Központi Lövészklub. Csapatban: 1. Chinoin. Kisöbű sportpuska, három­szor 40 lövéses, felnőtt férfi: 1. Ke­mény Gyula, Kiskunsági Erdész Lö­vészklub. Csapatban: 1. Központi Lövészklub B. 3. Kiskunsági Erdész Lövészklub. Légpisztoly, 40 lövéses, ifjúsági leány: 1. Őri Krisztina, Köz­ponti Lövészklub. Csapatban: 1. Központi Lövészklub. Légpisztoly, 40 lövéses, junior leány: 1. Vas Éva, Központi Lövészklub. Légpisztoly, 40 lövéses, felnőtt nő: 1. Kotroczó Lászlóné, Központi Lövészklub. Csapatban: 1. Központi Lövészklub. Gyorstüzelő pisztoly, kétszer 30 lövé­ses, ifjúsági fiú: Kiss Zsolt, Garasin Lövészklub. Gyorstüzelő pisztoly, kétszer 30 lövéses, junior fiú: 1. Feke­te László, Garasin Lövészklub. Gyorstüzelő pisztoly, kétszer 30 lövé­ses, felnőtt férfi: 1. Takács Tibor, Központi Lövészklub. Standardpus­ka, háromszor 20 lövésesj junior le­ány: 1. Zakar Andrea, Központi Lö­vészklub. Csapatban: 1. Központi Lövészklub A. 3. Kiskunsági Erdész Lövészklub. Az országos bajnokság legeredmé­nyesebb lövőjének különdíját az MHSZ Bács-Kiskun megyei vezető­sége ajánlotta föl — Németh István, a Kiskunsági Erdész Lövészklub ver­senyzője szerezte meg három első he­lyezésével. A Kiskunsági Erdész Lö­vészklub egyébként három első, egy második, és öt harmadik helyezést szerzett. G. G. • Tüzclőállásban a kisöbű sportpus­kások egyik ver­senyzője. • Borbély Ágnes, a Kiskunsági Er­dész Lövészklub versenyzője a standardpuska, 60 lövéses, felnőtt női számának harmadik helye­zettje. • Még a verseny előtt készült a fel­vétel, a pisztolyo- sok a célra tartást gyakorolják. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: A szerencselovag. NSZK—cseh­szlovák tévéfilmsorozat, VIII/5. rész (ism.) 10.10: A HÉT (ism.) 11.10: Delta — Tudományos híradó (ism.) 11.35: Képújság 16.50: Hírek 16.55: Déli videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora 17.05: Stíri — Hírek román nyelven. A sze­gedi körzeti stúdió műsora 17.10: Janikovszky Éva: Mentsük meg Bundert Boglárkától! (ism.) 17.35: Műsorajánlat 17.40: Szám-adás. Gazdasági negyedóra 17.55: Három nap tévéműsora 18.00: Kalendárium '89 — Ismeretterjesztő magazin 18.45: Reklám 18.50: Esti mese — Szelesfalva meséi. A vizsga. Csehszlovák rajzfilm 19.20: Reklám 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Éjszaka a vonaton. Csehszlovák bűnügyi tévéjáték 21(10: Panoráma. Világpolitika percről percre 21,55: Reklám 22.00: A Gondolkodó arcképcsarnoka. Vallomások Lukács Györgyről — Lukács és a magyar kultúra 22.(45: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Endrei Judittal és Déri Jánossal 17.25: Képújság 17.35: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene 18.00: Hétfőn, hatkor 18.25: Gyerekeknek! Nils Holgersson cso­dálatos utazása a vadludakkal. NSZK- rajzfilmsorozat. Uppsala (ism.) 18.50: BUMMÜI Telefonos játék 19.00: A Forsyte Saga — Angol családre­gény — XXVI/7. rész: A ködben — (ism.) FF 19.50: TV 2 20.00: Körzeti tévéstúdiók — Budapest — Pécs — Szeged 20.55: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 21.30: Telesport kb. 23.00: TV 2 Napzárta KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ: Este 8 órakor: Anyanyelvi konferencia Kecskeméten — Egy évvel a tervezettnél korábban lett kész a mezőgazdasági szak­iskola a Szent Imre utcában — Pályakezdő fiatalok gondjai és lehetőségei — Tájékoz­tató a hadkötelezettség teljesítésének új módozatairól — A Petőfi Sándort kutató expedíció munkájáról —- B. Boros Ilona kiállítása az Olympos Galériában — Sport: lövőbajnokság, a KSC előkészületei — A kajakszövetség Tisza-túrája — Film a Vincennes-i erdőről. SKy CHANNEL 06.30: Üzleti hírek. 07.00: DJ Kát gyer­mekműsora. 09.30: Panel Pót Pourri. 11.00: Sullivanék. 11.30: A mai nap (ma­gazin). 12.30: Megosztott probléma (lelki tanácsadás). 13.00: Egy másik világ. 13.55: Lapok Skytextből. 14.50: Ahogyan a világ fordul — (teleregény). 15.45: Sze­retni — teleregény. 16.15: Lucy-show. 16.45: Lady Lovely Locks. 17.00: Count­down. 18.00: Műsorzárás — AZ EURO­SPORT MŰSORA. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 04.30: 120 perc. 06.30: Labdarúgókör­kép. 07.00: Polip —2/2. 9.10: A. G. Bús- kin fotóművész munkássága. 09.40: Az ál­latok világa. 13.30: Mi mind egy kicsit lo­vak vagyunk, film. 14.45: Nyitott zongora. 15.15: Dok.film. 16.05: Folklór Mozsajszk- ból. 16.35: Rajzfilm. 16.45: Mi történt a nagyvilágban? 17.00: Helyzetjelentés az ukrajnai bányákból. 17.30: A művészet mesterei. 19.00: Híradó. 19.40: Polip — 2/2. 20.50: Hírek. 21.05: Balettfesztivál, részletek. 21.52: A tavasz tizenhét pillana­ta. 23.10: Hírek. 23.15: A film mesterei. 00.30: A Rosszija népi együttes. ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Műsorismertetés — magyarul. 16.15: Ismeretterjesztő műsor. 16.45: Sportkrónika. 17.05: Reklám. 17.10: Tv- napló — magyarul. 17.20: Barázda — is­métlés. 17.50: Tv-napló. 18.05: Zenés mű­sor. 18.35: Óra — szlovák nyelvű műsor. 19.05: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv­napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink. 21.10: Reklám. 21.15: Angol já­tékfilm. 22.05: Tv-napló. 22.20: Videöírás. 22.50: Városiak — ismétlés. 23.50: Műsor- ismertetés. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: A hét zeneműve 8.50: A hét költője: Vetess Miklós 9.00—11.00: Napközben 11.00: Népdalok, néptáncok 11.34: Az oroszlános kert. Mohás Lívia re­génye folytatásokban. Képmutatás. Fel­olvassa: Mensáros László 12.40: Rólunk van szól 12.45: Házunk tája. A Falurádió műsora 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: Mi az, ami nincs? Thury Zsuzsa no­vellája 14.31: Kettősök Millöcker operettjeiből 14.57: Arany János és Petőfi Sándor leve­lezése 15.26: Bemutatjuk új fúvósfelvételeinket 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin 16,10: Szívesen hallgattuk 17.00: Eco-mix — Gazdasági magazin 17.30: Újdonságainkból. Népzenei felvé­telek 17.50: Miller Lajos olasz dalokat énekel 18.12: Radioton-korongokról 19.15: PAF-műsor 19.45: Filmzene 20.00: A Rádiószínház bemutatója. Nean- der-kávéház. Turczi István hangjátéka 20.48: Szabolcsi Bence indulása, III/3. — befejező rész 21.20: PAF-műsor 21.50: Gong 22.00: Hírvilág 22.30: Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek 23.29: Janine Micheau és Robert Merrill operafelvételeiből PETŐFI RÁDIÓ: 8.05—9.00: A Gyermekrádió műsora 8.05: Ki kopog? 8.25: Nyitnikék — Kisiskolások műsora. Madarak, zenék — 1. 8.52: Muzsikáló természet 9.05: Mária főhadnagy. Részletek Huszka Jenő—Szilágyi László daljátékából 9.30: Délelőtti torna 9.40—11.00: Rivaldafényben: Mese, ze­ne gyerekeknek 11.05: Világújság 11.10: Térkép és útravaló 11.30: Balaton rádió 12.10: Kis magyar néprajz 12.15: Verbunkosok, nóták 13.05: A tizenötéves kapitány, V/1. rész. Jules Verne regénye rádióra alkalmazva 13.33: Sonkolyi Gergely, isten nyugosztal­ja meg szegényt. Jókai Mór elbeszélését elmondja: Rudolf Péter 14.00: Kettőtől ötig . .. (Élő) Közben: 16.10 után tudósítás a Magyarország— Olaszország vízilabda Európa-bajnoki mérkőzésről 17.05— 21.00: Nyáridő 17.05— 17.30 között: Tudósltás a Magyar- ország—Olaszország vízilabda Európa- bajnoki mérkőzésről Benne: 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Popregiszter 19.05: Sportvilág 19.30: Daráló. Folytatásos ifjúsági történet — ism. 20.00: Popkorong 21.05: Zeneközeiben (Élő) 22.00: Erkölcsi csapdák. Hankiss Elemér műsora. A tolvaj 23.15—00.14: Örökzöld filmmelódiák BARTÓK RÁDIÓ: ______ 9 .06: Ifj. Révész László orgonahangver­senye a Mátyás-templomban 10.03: A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekarát Lehel György vezényli 11.19: Pillangókisasszony. Részletek Puc­cini operájából 12.14: Zenetörténeti értéktár 13.05: Lemezbörze helyett 14.00: A Cambridge-i King's College énekkara énekel 14.30: Zenekari muzsika 15.19: Híres zongorás triók — XI1/11. rész 16.15: Kilátó — (ism.) 17.00: Operarészletek 17.38: Sosztakovics: X: szimfónia 18.30: A hét zeneműve. Chopin: F-moll zongorahangverseny Op. 21. —• (ism.) 19.05: Barokk muzsika 19.45: Offenbach: Hoffman meséi. Három- felvonásos opera 22.35: A Liszt-rapszódiák népzenei erede­te 22.58: A Zsebrádiószinház bemutatója. A szerelmespár. Csapiár Vilmos kishang- játéka 23.17: AI Jarreau dzsesszfel vételei bői SZEGEDI STÚDIÓ: Hétfő: 5.55—8.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. (A tartalomból: 5.55: Rö­vid hírek, útinform 6.15: Dél-alföldi hírek, tudósítások, r— Lapszemle három megyé­ből. 6.45: Reggeli párbeszéd. 6.55: Hasz­nos tanácsok közlekedőknek. 7.1 5: Rövid hírek, tudósítások. 7.25: Körzeti időjárás­jelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósítá­sok. Hétvégi sportösszefoglaló. Heti előze­tes.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom