Petőfi Népe, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-30 / 75. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1989. március 30. (Folytatás az 1. oldalról) A politikai nyilvánosság gyors ütemű kibővülése' a demokratikus politikai rendszer kiépülésének egyik fontos előfeltétele és következménye. A politikai rendszer átalakítására irányuló törekvések ezért természetesen kapcsolódnak össze a politikai nyilvánosság funkcióiról vallott felfogásunk megújulásával. Átmeneti helyzet — Az 1988. májusi pártértekezlet óta áttörés ment végbe a politikai nyilvánosság fejlődése terén. Ma a politikai nyilvánosság szélesebb, fejlettebb, mint az elmúlt három évtizedben bármikor. Ugyanakkor a nyilvánosság szerkezetét, működését tekintve ma is átmeneti helyzetben vagyunk. Az átmenet lényege, hogy a nyilvánosság következetes kiépülése csak a politikai döntési rendszer mélyreható átalakulásával valósulhat meg. A politikai döntési rendszer átalakítása azonban hosszabb folyamat, több évet fog át. Ma még az elért eredmények ellenére sincs áttörés a politikai döntési mechanizmusban, hiszen ez jelentős részben az alkotmány újraalkotását követő intézményi átrendeződéshez kapcsolódik. Ebben a helyzetben a nyilvánosság működésében kikerülhetetlen ellentmondások jelentkeznek. Megteremtődött a lehetőség a különböző érdektörekvések nyilvános megfogalmazásához, de továbbra sincs megfelelő alap az egyes nézetek, vélemények szerepének, befolyásának megítélésével kapcsolatban. Különösen bizonytalan és ellentmondásos annak megismerése, hogy a széles közvéleményben milyen súllyal, hatással jelennek meg e nézetek. Jellemző például, hogy tulajdonképpen eldönthetetlen az a vita, hogy a különböző mozgalmak tényleges szerepüknek, súlyuknak megfelelően jelen- nek-e meg a tömegkommunikációban. Tény, hogy a létrejött új szervezetek létszáma viszonylag kicsi, a politikai érdekek, nézetek, vélemények súlya azonban nem a szervezeti létszámhoz kötődik. Elsősorban ahhoz, milyen társadalmi támogatásra találnak, és hogyan vesznek részt a politikai döntési folyamatban, vagy hogyan kapcsolód-! nak ahhoz. Egyelőre a különböző társadalmipolitikai mozgalmak viszonylag kialakulatlanok, s nincs egyértelmű helyük a politikai folyamatokban sem. Ilyenkor lehet érveket találni amellett, hogy az új szervezetek aránytalanul nagy nyilvánossághoz jutnak, de amellett is, hogy nyilvánosságuk nem kielégítő. Ez az állapot nem is változhat meg mindaddig, amíg a politikai intézmények és játékszabályok meg nem szilárdulnak, és ezzel nem jönnek létre szilárd kapaszkodók a nyilvánosság szerveződéséhez. Ebben a helyzetben fordulhat elő, hogy kis létszámú szerveződések esetenként ugyanolyan nyilvánosságot kaphatnak, mint többezres tagságot számláló mozgalmak, vagy mint eppen a kormányzó pártként működő MSZMP. Ez a magyarázata annak is, hogy a tisztességes szándékú érdektörekvesek mellett a nyilvánosságban táguló teret kaphatnak sanda szándékok, rágalmak, leegyszerűsítő egyoldalúságok és köpönyegforgatók, az etikai, ízlésbeli normákat megsértők is. A sajtó kritikai feltáró funkcióinak egyoldalúságai eredményezik, hogy ma nemritkán a nyilvánosság előtt hurcolnak meg embereket, olykor félmondatokból fabrikálnak ügyeket, s még nem működik az a törvényi mechanizmus, amely megvédené őket személyiségi jogaikban. — A nyilvánosság valamennyi szintjén, így a tájékoztatásban, a sajtóban is a mi viszonyaink között akkor lehet tartós és érdemi az elmozdulás, a folyamatok akkor kezelhetők, ha a törvény által biztosított a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság, ha világosak és egyértelműek e jogok gyakorlásának módjai, korlátái és a jogsértésekkel járó következmények is. Minden jogállamban a törvény határozza meg a társadalmi működés alapszabályait, e törvények azonban mindenkor tükrözik a kormányzó pártok politikai akaratát is. A Központi Bizottság elé azért terjesztettük a tájékoztatási törvény politikai irányelveit, hogy ezt a pontikai akaratot kifejezve adjon előzetes útmutatást a törvény megszövegezéséhez. — Az uj tájékoztatási törvény a ki- épülőjogállamiság fontos pillére. Megalkotása sürgető feladat; a Politikai Bizottság úgy ítéli, hogy a törvény ez év második felében a parlament elé terjeszthető — mondotta a továbbiakban a Központi Bizottság titkára. — Ebben a törvényben minden pártnak, szervezetnek, intézménynek biztosítani kell azt a jogot, hogy eldöntse: mikor és miről aa tájékoztatást, illetve milyen esetekben kötelezhető a válaszadásra. Ez a jog nem magyar sajátosság. A titokvédelem indokolt esetben az állampolgárt és az intézményeket egyaránt megilleti. Ezen belül is elkülönítetten kell a törvénynek kezelnie a civil társadalom részét képező gazdálkodó szervezeteket és a pontika allami szervezeteit, hiszen nem egyformán kötelezhetők információszolgáltatásra. Az információgazdálkodás a politizálás fontos alapeszköze, a törvény ehhez is kellő lehetőséget és védelmet kell hogy biztosítson. Egyetlen nyilvánosság Az egyetlen nyilvánosság nemcsak az MSZMP-t és a kormányt, hanem az ÜLÉST TARTOTT AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA alternatív szervezeteket és azok sajtóját, publicistáit is objektivitásra, tárgyszerűségre kötelezi. Ha valamelyik fél nem tartja be ezeket a szabályokat, a szándékos torzítás kölcsönös bizalmatlansághoz és óhatatlanul kétféle nyilvánossághoz vezet. Az intézményi és a személyiségi jogok védelmében a törvénynek ezért biztosítania kell, hogy aki hitelrontás útján erkölcsi kárt okoz, anyagilag is felelősségre vonható legyen. Ehhez változtatni kell az erkölcsi károkozásért megállapítható kártérítés polgári törvénykönyvi szabályozásán is. A törvényben egységesen rendezni kell a sajtóigazgatással összefüggő, ma még nyitott kérdéseket is. A törvényességi felügyeletet ellátó szerv számára meg kell adni a jogot ahhoz, hogy felfüggesszen nyilvános közlést, bírósági eljárást kezdeményezzen. Szabályozni kell a sajtóbűntettre és -vétségre, valamint a helyreigazításra vonatkozó anyagi és eljárásjogi szabályokat is. Az igazságügynek ezért időben fel kell készülnie azoknak a feladatoknak az ellátására, amelyek az új sajtótörvény hatályba lépése után várnak az ügyészi, bírói jogalkalmazásra, valamint az ügyvédségre. — összhangban pártunk politikájával, a mélyreható társadalmi demokratizálódással, a nyilvánosság reformjával, valamint az új tájékoztatási törvény koncepciójával: meggyőződésünk, hogy a törvényes keretek között működő intézmények elidegeníthetetlen joga tömegkommunikációs eszközöket létrehozni, működtetni, meghatározni azok politikai profilját, tevékenységi módjait és céljait az alkotmányosság tiszteletben tartásával. A társulási törvény egyenesen igényli ezt a szabályozást. Azok a jogok, amelyek erre vonatkoznak, arra az általános filozófiára épülnek, hogy mindent szabad, amit a törvény nem tilt. Nyilvánvaló, hogy pártunk — miközben e széles körű demokratizálódási törekvéseket egyértelműen támogatja — politikai részvételét, befolyását ebben az átmeneti periódusban nem csökkenteni, hanem ellenkezőleg: erősíteni kívánja. Nem vagyunk szégyenlősek, s kereken megmondjuk: politikai harcot folytatunk annak érdekében, hogy a legfontosabb nemzeti orgánumok vezető posztjain pártunk tényleges politikai súlyának, valódi befolyásának, tömegtámogatásának megfelelő mértékben képviseltessen! Ez a következő éveknek talán a legtöbb konfliktussal megoldható, mégis kikerülhetetlen feladata. A parancsosztás folytatódott Az újságírók és az MSZMP közötti kapcsolat feszültségei ugyanis egyáltalán nem újkeletűek, ezeket csupán láthatóbbá, kitapinthatóbbá tette a megváltozott helyzet. Az újságírókkal csak akkor tudjuk megnyugtatóan rendezni a viszonyunkat, ha hitelt érdemlően felülvizsgáljuk velük kapcsolatos régebbi magatartásunkat, és szakítunk a parancsosztogatással, azzal a szemlélettel, amely az újságírót csupán célfeladatok megbízható, gyors és pontos végrehajtójának tekinti. Nem igaz ugyanis, hogy mindaz, ami ma a magyar sajtóban történik, előzmény nélküli. Sokáig nem lehetünk adósak annak a megfogalmazásával, hogy volt itt egy olyan kommunista újságíró- nemzedék, amely már több mint három évtizeddel ezelőtt is síkraszállt mindazért, ami ma a sajtóban történik, vagy aminek történnie kellene. Személyes sorsuk alakulása nagy szellemi vér- veszteséggel járt pártunk számára. Az újságírói pálya társadalmi és anyagi megbecsülése, az újságírók önbecsülése évtizedeken keresztül a mélypontra zuhant olyan körülmények között, amikor nem lehettek a szó valódi, igazi értelmében értelmiségiek, mert nem tekintették annak azok, akiktől a kiválasztásuk, tevékenységük, sorsuk függött. Közben végbement az újságírók között is a nemzedékváltás, megjelentek azok a fiatalok a szakmában, akik nagy érzékenységet tanúsítottak ama koreszmék iránt, amelyek nem utolsósorban az* MSZMP által is megtűrve- támogatva, sokszor saját alkotóműhelyeiben a szellemi elitből fejlődtek ki. Az újságírók új nemzedéke nem nyugodott bele abba, hogy kívülrekesztődiék az értelmiségen. Kereste, s meg is találta a kapcsolatot azokkal a gondolatokkal, szellemi áramlatokkal, csoportosulásokkal, amelyek újfajta nyilvánosságot és az értelmiségi let lehetőségeit csillantották fel számára. A sérelmek és a szakmai-politikai ambíciók elkerülhetetlenül oda vezettek, hogy az újságírók egy része a nyilvánosság gátszakadását egyfajta törlesztésre is felhasználja. Ez részben elkerülhető lett volna, ha a pártvezetés másként reagál a szovjet glasznosztyra. A parancsosztás még ekkor is folytatódott, s a teljesen hibás helyzetértékelés során az a hiedelem élt, hogy mi már régen megcsináltuk azt, ami a Szovjetunióban elkezdődött. Az azóta végbement folyamatok olyan viszonyokat formáltak, amelyeknek a talaján egészséges kompromisz- szum lehetőségének körvonalai bontakoztak ki. A nyilvánosságban bekövetkezett fordulat, valamint a politikai intézményrendszer mélyreható reformjai fokozatosan megteremthetik a párton belüli egység feltételeit ezekben a kérdésekben is. Elérkezett az ideje annak, hogy kijelentsük: a kritikai elemek túlhangsúlyozása elkerülhetetlen velejárója a radikális változtatásoknak, a politikát bürokráciával helyettesítő viszonyok felszámolásában jól hasznosíthatok a szenvedélyek. Másrészről viszont nagy bajok származhatnak abból, ha ez a társadalmi kommunikáció viszonylag hosszan tartó, meghatározó jegyévé válna. Jogállamot, következetesen demokratikus viszonyokat csak tárgyilagos, értelmes, a saját szenvedélyein is uralkodni tudó társadalom képes létrehozni. A jelenlegi átmeneti időszakban a magyar újságírás színesebbé, emberar- cúbbá, érdekesebbé vált. Ugyanakkor jelentkeznek ebben a sokszínűségben emberi és politikai tisztességtelenségek is. A régi sajtóirányítási rendszer leépülése, s az új, a demokratikus jogállamiság kiépülése időszakában nem állnak rendelkezésre azok az eszközök, amelyek ésszerű és etikus határok közé szorítják a nyilvánosságban az olcsó népszerűségre való törekvést. Szaporodnak azok a jelenségek, amelyek — semmiféle következménnyel nem számolva — egymást túllicitálva egyetlen botránykrónikának próbálják feltüntetni a múltunkat és jelenünket, nem törődve azzal, hogy ez sérti a tisztességes emberek méltoságérzetét, és foltot ejt azon is, ami tiszta. Ez a felelőtlenség többször abban is megnyilvánult az utóbbi időben, hogy felesleges megterheléseknek tette ki külkapcsolatainkat, s ezzel nemcsak diplomáciai, hanem egyéb, gazdasági és más természetű hátrányokat is okozott társadalmunknak. A Nyilvánosság Klubot is elsősorban a sajtóirányítás gyakorlata hozta létre, s nem csupán túlfűtött szereplési vágyak, vagy ellenzéki hajlamok. Rosszul tettük, hogy ezzel a kezdeményezéssel szemben kezdetben ellenállást tanúsítottunk. Ez nem erősítette, hanem gyengítette pozícióinkat! S helyesen jártunk el, amikor az újságíró- szövetség megreformálására irányuló önszerveződésnek ösztönzést adtunk. A szövetség legutóbbi közgyűlésén sok indulatos, szélsőséges felszólalás hangzott el, de tájékoztathatom a Központi Bizottságot, hogy valahányszor szavazásra került sor, ezek az indulatok és szélsőségek kisebbségben maradtak. Méghozzá anélkül, hogy a legcsekélyebb módon is megpróbáltunk volna beavatkozni az események menetébe. Vannak tehát biztató előjelek, amelyek azt mutatják, hogy az újságíró-szövetségnek lesz ereje újraalkotni az újságírás etikai értékrendjét, az újságírók túlnyomó többségében pedig lesz kellő önfegyelem annak betartásához. Piaci hatások Berecz János külön kitért a sajtót érő piaci hatásokra, melyek máris átmeneti politikai következményű bérfeszültségeket okoztak a túlcentralizált, korszerűtlen kiadói szervezetek és az új sajtótermékeknél foglalkoztatott újságírók között. Az előbbieknél kialakult gyakorlat a színvonaltalanságnak, a fegyelmezetlenségnek kedvez. Konzerválja a középszerűséget, felértékeli az igénytelenséget, és aláértékeli a tehetséget, az odaadást, tehát sürgős változtatásra szorul. — Az utóbbi időben sok szó esik arról, hogy a legnagyobb hatású tömegkommunikációs eszközök — a tv, a rádió, az MTI — legyenek a nemzeté. Ez elvitathatatlan tény, de tennék hozzá néhány értelmező megjegyzést. Az első: ez kormányzati-politikai kérdés és nem irányítási vagy szervezéstechnikai természetű. A második: a nemzet intézményei felett a nemzet demokratikusan választott és ellenőrzött kormánya gyakorolja a felügyeletet. Ez a felügyelet közvetlenül kiterjed a legfontosabb személyi kérdések eldöntésére, s e nemzeti intézmények általános politikai vonalának meghatározására. A nemzet és a kormányzati hatalom szembeállítása hamis. A nemzet által a demokratikus intézményeken keresztül ellenőrzött kományzat nem egy szűk kör, hanem a nép hatalmát juttatja érvényre tömegtájékoztatási politikájában is. A harmadik: nem a riporterek, a műsorvezetők és a kinevezett vezetők a nemzeti intézmények, hanem a tv, a rádió és az MTI. Nem tartozik ajogál- lamisághoz, a demokráciához, hogy ezeket az intézményeket feldaraboljuk, vagy megosszuk, ezért az ilyen törekvésekkel szembe kell szállnunk. Ezeknek az intézményeknek a mindenkori kormány politikai erőterében kell működniük, ugyanakkor nem válhatnak különféle pártoskodó célok és elképzelések anarchikus szócsövévé. Az állam . tulajdonában lévő elektronikus tömegkommunikációnak, felfogásunk szerint, a közszolgálati funkciójukon kívül olyan politikai tárgyilagosságra kell törekedniük, amelyek belső műhelyeiben nincs és nem is lehet helye az állandó köznapi politikai csatározá- ’ soknak, a műsorokban pedig a mindenkori kormányzat általános vonala folyamatos feljilbírálatának. Jelenleg még nem ez a helyzet, ezért arra van szükség, hogy a kormány megfelelő, tudatos káderpolitikával, az ellenőrzés és az irányítás eszközeivel, ezen intézmények anyagi-technikai színvonalának határozott emelésével érvényesíteni tudja akaratát ezekben az intézményekben. — A politikai nyilvánosság tagoltságának megjelenése, az új sajtostruktúra új körülményeket teremt a párt saját orgánumai számára is. Az MSZMP lapjainak, folyóiratainak jelentősége a korábbiakhoz mérten hallatlanul megnövekszik. Néhány kérdés újraértelmezésre szorul. Ezek közé tartozik például az is, hogy ezek a lapok és folyóiratok nem lehetnek csupán egyes vezetőtes- tületek, s még kevésbé a testületeket kiszolgáló apparátusoknak kizárólag alárendeltek. A szerkesztőség legyen önálló műhely El kell érni, hogy — kölcsönhatásban a pártdemokrácia kívánt és mindjobban szorgalmazott fejlesztésével — a pártlapok és folyóiratok a párttagság véleményét, nézeteit egyszerre tükrözzék és formálják. Nem szabad megengedni, hogy frakciós törekvések szellemi központjává váljék egyik vagy másik orgánum, de gondoskodni kell arról : adjanak helyet a különféle platformoknak, s a platformok közötti vitáknak! Az MSZMP orgánumai korábban a párt kizárólagos hatalmi helyzetéből fakadó presztízzsel rendelkeztek. Ez megszűnt. Az új helyzet átmeneti zavarodottságokat idézett elő néhány szerkesztőségben, de máris mutatkoznak annak jelei: a legtehetségesebb, belső . tartással rendelkező újságírók fokozatosan egyre inkább magukra találnak. A kihívási nem elemi csápásnak tekintik, hanem olyan állapotnak, amelyben a szellemi érvényesülés lehetőségei kitágulnak. Egyetértenek azzal, hogy olyan viszonyok kialakításában kell közreműködniük, amelyekben nem a vezetésnek van* pártja, hanem a pártnak van vezetése és sajtója. Ennek megfelelően kezdik érezni, hogy új, megváltozott körülmények között kell dolgozniuk, tevékenységüket meg k,ell szabadítaniuk a bürokratikus elemektől, ha talpon akarnak maradni. Könnyű elvileg megfogalmazni, hogy a megyei pártlapok az MSZMP megyei lapjai, ezért követett politikai irányvonalukban egyszerre kell megjelennie a központi és helyi politikai stratégia és taktika elemeinek. A gyakorlatban mindezt úgy kell érvényesíteni, hogy a szerkesztőségek önálló műhely jellege is megmaradjon, illetve létrejöjjön. Most minden eddiginél jobban törekednünk kell arra, hogy a párt orgánumainál olyan újságírók, szerkesztők dolgozzanak, akik erkölcsileg támad- hatatlanok, szakmai felkészültségük, személyiségük, politikai, emberi kiállásuk megalapozza e lapok, folyóiratok tekintélyét. Olyan újságírók, akik a konstruktív kritika alapállásából akarják formálni, közvetíteni az MSZMP politikáját. Minden szerkesztőség élére előbb-utóbb olyanokat kell állítani, akik nagy társadalmi-szakmai tekintéllyel rendelkeznek. A megfelelő vezetőknek a párt általános politikai irányvonalán belül nagy szellemi, szervezeti önállóságot kell biztosítanunk. Lerövidíteni az áttérés idejét Pártunk nehéz anyagi-gazdálkodási helyzetében is jelentős erőforrást kell ide csoportosítanunk, mert a szerkesztőségek a politikai küzdelmek frontvonalában vannak. Ezt tudomásul kell vennünk, ez elől nem lehet kitérni. További megfontolást érdenjielne az is, hogy a párt valamelyik orgánumának előfizetését a párttagok lehetőség szerinti erkölcsi kötelezettségévé tegyük, amint azt megteszik számos nagy nyugati pártban is. Ez azonban az előttünk álló politikai rendeződési,' időszak kérdése, s a többpártrendszer kiépülését követően, az akkori helyzetnek megfelelően kell megválaszolni. — Sem magunkat, sem a párttagság nagyobbik hányadát nem tudtuk időben felkészíteni azokra a radikális változásokra, amelyek az utóbbi időben végbementek politikai nyilvánosságunkban. Az események olykor szándékainktól függetlenül,; számos külső és belső hatás következtében gyorsultak fel, de ha mélyebben belegondolunk, arra a megállapításra jutunk: jó lett volna egy lassúbb, kiegyensúlyozottabb ütemet követni, csakhogy ez nem teljesen rajtunk múlt, mert ha kés- I lekedünk, a történelem esetleg nem váija meg a határozatainkat, hanem azok nélkül alakul. A Politikai Bizottság tisztában van azzal, hogy a párttagok többsége számára mindez nagy pszichikai tehertétel; amelynek az elviselése maga is politikai tisztázási folyamatot igényel. A Központi Bizottság legutóbbi ülése által elfogadott rövid cselekvési program nyitottsága maga is igényli a nyilvánosságot, miközben hitet tesz a sajtószabadság mellett. E program csak akkor élő, ha folyamatosan munkálkodunk tartalmi gazdagításán. Átérezve ennek is a felelősségét határozott úgy, hogy a Központi Bizottság mai ülése elé terjeszti állásfoglalás-tervezetét a politikai nyilvánosságról és a tájékoztatási törvény politikai irányelveiről, valamint a párt sajtó- politikájának elveiről és a pártsajtó fejlesztéséről — mondta egyebek között Berecz János, s végezetül rámutatott: t- Bennünket most az a szándék vezérel, hogy lerövidítsük azt az átmeneti periódust, amikor a korlátozott nyilvánosság régebben megszokott gyakorlata már nem folytatható, de az új intézményi keretekhez, a demokrácia rendjéhez nélkülözhetetlen jogi biztosítékok még nem működnek. Vita A felszólalók többsége úgy ítélte meg, hogy a párt politikájának tartós eleme a nyilvánosság jelentőségének felismerése, A politikai és gazdasági reform, a demokratizmus kiszélesítése, a jogállam kiépítése a politikai nyilvánosság kiterjesztését igényli. A reformfolyamat megtorpanása, a „kézi vezérléses” saj- tóirányitás azonban maga után vonta a nyilvánosság beszűkülését is. A vita vissza-visszatérő momentuma volt annak elemzése, hogy a nyilvánosság és a sajtó nem ugyanazt jelenti, de nem is két különböző dolog. Mások felvetették: optikai csalódást jelent, ha az emberek — mivel minden probléma a sajtóban tükröződik — egyedül a tömegkommunikációs eszközöktől várják a megoldást. Ezzel kapcsolatban türelmet és toleranciát kért a sajtó iránt Hajdú István, hangsúlyozva, hogy szét kell választani: mi az, ami a sajtó hibája, és mi az, amit csak tükröz. Többen is szóltak az állam és a sajtó viszonyáról. Az állam az alkotmány, a sajtótörvény érvényesítésével befolyásolja, ellenőrzi a sajtót, de a tömegkommunikációnak is fontos feladata az állam ellenőrzése. A szocialista államnak mindenben a népnek alárendelve kell működnie, ez a nyilvánosságra is vonatkozik — fogalmazott Pozsgay Imre. A sajtó helyéről, szerepéről napjainkban folyó polémia egyik fő témája, hogy a nagy hatású hírközlő eszközök miként szolgálják az egész nemzet érdekeit. A kormányzati sajtófelügyeletet gyakorló államminiszter, Pozsgay Imre elmondta, hogy jelenleg három nagy kommunikációs eszköz, a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió tekinthető az egész nemzet orgánumának. Ennek értelmezésén tovább kell gondolkodni, de már most nyilvánvaló — hangsúlyozta —, hogy ezeknek az eszközöknek sem minden egyes részletet tekintve, hanem működésük egészét illetően kell képviselniök a kormány álláspontját, irányvonalát. Tárgyszerű, hiteles működésük megítélésének alapjául az szolgál majd, hogy a nép által választott legitim kormányzat irányvonalát képviselik-e. A párt és a sajtó viszonyával kapcsolatban a vitában aláhúzták, hogy a korábbi rossz sajtóirányítási gyakorlatot megszüntetve az MSZMP-nek’ a tömegtájékoztatási eszközök politikai befolyásolására kell törekednie. Ennek érdekében a kölcsönös bizalom alapján kell alakítania a kapcsolatát az újsagR ró-társadalommal. Általános volt a vélemény: a párt folytassa sajtópolitikájának megújítását. Többen tették szóvá a sajtó súlyos anyagi-műszaki helyzetét. Gyuricza László a megyei pártsajtó jelentőségét emelte ki, javasolva, hogy a megyei lapkiadó vállalatok igazgatói és a napilaok főszerkesztői funkcióit vonják egye, s az új tisztség feleljen meg a megyei pártbizottság titkári rangjának. Számos hozzászóló foglalkozott a sajtó belső helyzetével, szakmai kérdésekkel. Barabás János és Ormos Mária egyaránt elmondta a sajtó védelmében, hogy a tisztségviselőknek vállalniuk kell a nyilvánosság kontrollját, nem pedig bujkálni előle. Áttételesen szóba került a párt egész értelmiségipolitikája, így felvetették: a napirendi pont írásos előterjesztése sem foglalkozik a sajtónak azzal a feladatával, hogy felkeltse a kultúra, az irodalom, a művészetek iránti igényt. Ezzel kapcsolatban fogalmazódott meg az a bírálat, hogy a párt ma sem tud felmutatni egy „közfogyasztásra alkalmas” színvonalas irodalmi, művészeti folyóiratot. Pozsgay Imre szerint a pártsajtónak olyan ónálló ‘műhelynek kell lennie, amely maga is ellenőrzi a párt belső életének alakulását. Ahol nincs a pártvezetőségtől is független pártsajto, ott a pártdemokrácianak kevés az esélye — utalt Engels szavaira. A vitában tízen szólaltak fel, hatan edig írásban adták be a felszólalásu- at. A vitában elhangzottakra Berecz János válaszolt. Elmondotta: a vita is aláhúzta, hogy a Központi Bizottság meg kívánja teremteni egy újfajta együttműködés alapjait a partsajtóval, és minden tisztességes újságíróval, aki felelősséget érez y. nemzet felemelkedéséért. Az elhangzottak megfelelő platformot adnak a vitához és a szövetség megteremtéséhez. Szólt arról is, hogy ma még meglehetősen rendezetlen állapotok uralkodnak a lapalapítók, a kiadók, a lap irányításáért felelősséget viselő és a lap finanszírozását végző szervezetek között. Semmiképpen nem lenne helyes úgy rendezni a jelenlegi álla- otokát, hogy csak a nyereséget produ- áló lapok maradhassanak fenn. Az eszmecsere tanulságai közé sorolta, hogy több erkölcsi bátorítást és segítséget igényelnek munkájukhoz a párttag-újságírók. Berecz János hangsúlyozta, hogy a korábbinál nagyobb súlyt kell fektetni a sajtóetikai normák érvényesítésére. Nem elég csak a jogi biztosítékokat megteremteni, növelni kell az újságírótársadalom felelősségérzetét is. Ebben jelentős szerep hárul a megújuló újságíró-szövetségre. Ha azt akarja az újságíró-társadalom, hogy növekedjék megbecsülése, mindenkeppen erőteljesebben kell feltárnia saját tevékenységének hibáit. Egy észrevételre válaszolva Berecz János kijelentette: valóban nincsen „kézben tartva” jelenleg a sajtó, de nem is lesz. Erre ma már nincs is szükség: a sajtóval csak tartós szövetséget kötve lenet együttműködni. Végül Berecz János megerősítette: e vita jó alapul szolgál majd az újságírókkal kialakítandó párbeszédhez, együttműködéshez/ Szavazás következett: a testület egyhangúlag úgy döntött, hogy megbízza a szerkesztőbizottságot a dokumentumoknak a, vitában elhangzottakkal történő kiegészítésével, s az előtéijesz- tést, valamint a vitaösszefoglalót elfogadta. Ezután Lukács János, a Központi Bizottság titkára terjesztette elő a politikai rendszer reformja párton belüli vitájának tapasztalatairól készített jelentést. i.i kacs János előadása A POLITIKAI REFORM VITÁINAK TA PASZTA LA 7 4 ÍRÓI Olyan szervezeti felépítésre van szükség, amely önmagában hordozza a megújulás garanciáit Lukács János elöljáróban áttekintést adott a pártviták politikai és szervezeti jellegű tanulságairól, kiemelve azt a törekvést, hogy a politika formálásában a párt minden tagjának legyen érdemi részvételi lehetősege. Utalt arra a tanulságra is, hogy nagyobb mértékben tiszteletben kell tartani a pártmunka —; és így a vitákban való részvétel — önkéntességének elvét. Megállapította azt is: helytállónak bizonyult az a kijelentés, hogy előtérbe kell helyezni' a párt értelmiségi létformáját. Kiemelte: a párttagság döntő többsége váija és elváija, hogy a Központi Bizottság továbbra is tegyen kezdeményező lépéseket a társadalmat alapvető módon érintő sarkalatos kérdésekben. Szólt arról is, hogy sürgetik a kezdeményező lépéseket a gazdasági reform meggyorsítása — s ily módon a politikai és a gazdasági reform közötti összhang megteremtése—érdekében, valamint a párt szervezeti és működési rendjének átalakítása terén. A Központi Bizottság titkára a továbbiakban rámutatott: — A pártvita arról tanúskodik, hogy a tagság döntő többsége felismerte és elfogadja, hogy társadalmunk a többpártrendszer irányába halad és az MSZMP-nek ilyen politikai berendezkedés közepette kell megtalálnia a szocialista szellemben fogant politika érvényesítésének lehetőségét. — Figyelmet érdemlően sokan vallják, hogy az MSZMP az elmúlt tíz évben nagy lehetőséget szalasztott el. Annak a lehetőségét, hogy a demokráciát a civil társadalom megszerveződésének bátorításával, a társadalmi szervezetek önállóságának és függetlenségének garantálásával, az egypártrendszer keretei között építse ki. Joggal mutatnak rá arra, hogy a politikai partok a jövőben sem lehetnek kizárólagos letéteményesei az érdekek és a nezetek, az állampolgári törekvések kifejezésének. Reform és gazdaság — A vitában nagy hangsúlyt kapott a politikai és a gazdasági reformok egymáshoz való viszonya. Figyelmet érdemlő jelenség, hogy a vitákban kezd háttérbe szorulni a szorosabb értelemben vett és önértékként kezelt reform, ugyanakkor előtérbe nyomul egy egyszerű és közérthető fogalom: a munka. A reformok mércéjének egyre inkább azt tekintik: mennyire segítik elő az egyes ember nyugodt, színvonalas munkáját és tisztességes megélhetését? Egyre több ember ébred rá arra, hogy a fejlett árugazdaság, a piacgazdaság sehol sem a könnyen szerzett pénz, az ügyeskedés és a szélhámosság birodalma, hanem az ésszel és kifogástalanul végzett szorgalmas munkát állítja középpontba. A vitákban különösen erőteljes hangot kap ez a megközelítés, a magasan képzett szakmunkások és a reálértelmiség körében. Támogatják a reformokat, sürgetik az értelmetlen, bürokratikus, önkényes gazdasági intézkedések és szabályok felszámolását; az értelmes, tanult, kezdeményezőkész, tisztességes vállalati, szövetkezeti, intézményi, államigazgatási és politikai vezetők kiválasztását. A gazdasági kérdésekkel kapcsolatban nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy számos félreértés mutatkozik a tulajdonformák megítélésével kapcsolatban. Miközben a valóságban szándékainknál lassabban halad a külföldi tőke bevonása a magyar gazdaság
