Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-13 / 37. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. február 13. N éhány éve történt, hogy egy Kanadában élő, a művészet- történetet általános iskolában tanító fiatalemberrel beszélhettem, össze­hasonlítva a kinti és az itteni oktatási rendszert. Valahányszor eszembe jut, mindig beugrik az a kép is, amit ő maga festett elém: a régészeti alap­ismereteket úgy sajátíttatja el a diá­kokkal, hogy az osztályt kivezényli az iskola szemétdombjára, ahol min­denki kedvére turkálhat, majd közö­sen megbeszélik egy-egy talált tárgy lehetséges múltját. így rögzül az if- jakban, hogy minden — akár ha­szontalanná vált — dolognak van jelentése, története és viszonya kör­nyezetéhez. Képzeljük el, hogy — választott témánkhoz illően — nem magasztos képekben láttatjuk a hazai oktatás­ügy közelmúltját! És elképzelünk egy roncshalmazt, meredő vasakat és rozsdás idomokat, hozzájuk pedig az értéktelenné fogyatkozott tárgyak közös múltját. Azt a történetet, melynek egyetlen szelete sem választ­ható el e század Magyarországának históriájától. Klebelsberg K unó tói legalább annyira nem, mint Köpeczi Bélától. S ha már ezt a két nagy nevet említettük, biggyesszünk ide egy apró megszorítást is: míg az előbbi kulturális országlása alatt ta­nyai iskolák százai épültek, addig utóbbi idején többszörös milliomos­sá léptek elő az elhagyott „klébik” új birtokosai, a dinnyetermesztők. Nem lenne persze szerencsés, ha régészeti kutatásaink során össze nem hasonlítható korokat állítanánk •egymás mellé. Ezért javaslom, ves­sünk néhány pillantást az .oktatás­ügy legutóbbi, viharos esztendejére, hallgassunk bele eme viharokat kö­vető országos csöndbe! Sem sze­münk, sem fülünk nem lesz kevésbé boldogtalanabb. A pedagógusok elégedetlenségei­nek gyökereit most kár bolygatni, Katedrális kellemetlen lenne az minden érde­keltnek, mint fogorvosi székben iz- zadónak a gyökérkezelés. Maradja­nak hát a fájdalmas tények: az isko­laügyet tekintve, amiben csak lehet, utolsók vagyunk Európa nemzetei között; a bajok orvoslására a kor­mány évtizedekig nem tett semmit, ellenben születtek alternatív és ellen­szakszervezetek; a krétáskezűek pe­tíciót írtak és tüntetést szerveztek; míg néhány iskolaudvaron gyereke­ket vertek agyon a pénztelenségtől — és a bürokratikus butaságtól — összedőlő kapufák, addig a sztrájko­ló egyetemistákat rosszalló reflektor- szemek pásztázták; végül pedig, mire föltuszkolták az oktatásügynek kijá­ró költségvetést, az áremelés lebun- kózta az egész társadalmat. Persze, az iskola fölemlegetése nél­kül is van gond elég. Harminc esz­tendősen hulló apák, detoxikálóba masírozó századok, előbb lehontala- nozott, majd lerománozott magya­rok ezredei, a népfelséget infantili- zált népként átélők százezrei, két és fél millió szegény. Miért hát, hogy e sorok írója az iskolaügy rendezésé­ben keresi a megváltást, s valahol a kormányzatban a megváltót? Mert semmire sem megyünk, ha nem is­méjük föl a nemzet igazi érdekeit! Minden társadalomban születnek, felnőnek és hasznot hajtanak bizo­nyos prioritások, azaz elsődlegessé­gek. Az emberi történelem azon kor­szakában, amikor a szellemi tevé­kenység kibontakoztatásával a két­kezi munka értékének többszörösét lehet előállítani, logikus lenne a tu­dásba fektetni egy-egy nemzet tőké­jét, nem pedig az agyonnyomorított szellemi tőkétől várni a már fokoz- hatatlan türelemmel termelt javakat. Ugyanebben a korszakban általános cél kellene, hogy legyen: gondoskod­ni az elesettekről és az öregekről. Mindezeket számba véve -^legyen bármilyen zűrzavar a gazdaságban — a következő prioritások nélkül csakis a szakadékba menetelhet az ország: oktatás, tudomány, egész­ségügyi, szociális biztonság. Kevés itt a hely arról beszélni, mi­ért most és igy vetődnek föl ezek a gondok. Egy rövidke vázlat, enge- delmükkel: a Rákosi-éra totális tár­sadalmában mindent az ideológiá­hoz igazítottunk, majd a posztsztáli­nista rendszerben az Abszolút Irá­nyító szerepért váltakozó kimenetelű harcot folytatott az új köntöst öltő ideológia és a gazdaság. Utóbbi — fenntartva az egyközpontúságot — ma a költségvetési aktívum szellem­képében bűvöli az egész országot. Látható, e három szakaszban nem férhetett a hatalom közelébe egyik kívánatos prioritás sem. Az más kér­dés, hogy a hatalom néha megkíván­ta valamelyiket, így cseperedik ma közöttünk a légyottok néhány szü­lötte: mintaiskola, elitkórház, arany- váll-lapos-nyugdíj. De nem erről kezdtem mondan­dóm, hanem a viharos évről, melyet ma süket csönd követ. Nem kell jós­dát húzni magunk köré annak ki­mondására, hogy az oktatás ügyé­nek szentségét csupán szép szavak­kal tudja majd óvni a kormányzat, így az iskola nem lesz a tudás megbeí csiilt szentélye, melyben a fénylő ész oltára a katedra. Ellenben lesz — Nagy László szavaival élve — ká­romkodásból épülő katedrális, mely­ben a szorongás és a megalázottság, a tudatos vagy ösztönös lassító sztrájk, valamint a politikailag szük­ségszerűen képzett, ám egyelőre el­fojtott indulat a szervező erő. Gondoljátok meg, proletárok! Dlusztus Imre „Olyan a filmem, amilyen vagyok” — A legjobb operatőri munkáért — Fiatal ember, mégsem kez­dő. 1972-ben lépte át először a Magyar Televízió kapuját, és a kijevi főiskolai éveket leszámít­va mindig is ott dolgozott. Iga­zában csak eg# dologban járat­lan még: sohasem nevezett fesz­tiválra, nem leste az eredmény- hirdetés pillanatát, nem készült a díjátvételi ceremóniára. így esett, hogy Horváth Miklós, a 28. miskolci televíziós fesztivál legjobbnak ítélt operatőre táv­iratból értesült a kitüntető cím elnyeréséről. Az ünnepélyes pillanatokban a Parlamentben forgatott, mert a megtisztelte­tés szép dolog, de a beosztáson már nem lehetett változtatni. Harmincnégy évesen ezen a pályán senki sem tekinthető még a szakma nagy öregjének; de azért van már mire visszate­kintenie. A modell, az Inna Csurikováról készített portré, a Japánban felvett Zen buddhiz­musról szóló ismeretterjesztő film, vagy a szovjet film törté­netét bemutató sorozat, mind­mind újabb jelentős állomása az önállósulásnak, az ösztönös és tanult filmkészítési techni­kák, világítási és kamerahasz­nálati trükkök kipróbálásának. A televízió pedig óriási lehető­ség' az egyik nap sportot köz­vetíthet, ahogyan azt az olim­pia idején tett, másnap már egy tudományos magazinműsor­ban dolgozik, harmadik nap akár a színházból, a színészek megunhatatlan világából adhat képet. Az Ultimátum, a díjazott al­kotás megrázó és felkavaró él­ményekből született. A társa­dalom perifériájára szorult, ön­kényes lakásfoglalókat kísér a kamera, megszólalnak a „bű­nösök”, a kilakoltatást végző hatósági emberek, látjuk az igazi áldozatokat: a vétlen gye­rekeket. „Végig, a forgatás alatt az az ellentmondásos ér­zésem volt, hogy sajnálom eze­ket, sokszor a saját hibájukból reménytelen helyzetű embere­ket, igazat mégsem adhatok ne­kik. Ezt az ellentmondást, a bennem kavargó, váltakozó ér­zelmeket igyekeztem a képek­ben visszaadni — mondja, ami­kor a filmről beszélgetünk. — Általában nagyon fontosnak tartom az emberi kapcsolato­kat, én csak jó légkörben, bará­tok között tudok dolgozni. Az operatőrnek alkalmazkodnia kell szinte valamennyi munka­társához, persze elsősorban a rendezőhöz, hiszen az ő elkép­zeléseit valósítom meg a képi hangulat megteremtésével. És ma már nem divat a lélekről beszélni, pedig anélkül csak szép színes fényképeket lehet csinálni, üres, semmitmondó filmek születnek. A filmem olyan, amilyen én vagyok, itt azonban lelepleződik, aki nem őszinte.” Először mesél magáról új­ságírónak — így hát egy kicsit zavarban van. Nem szokott hozzá, hogy tervekről, álmok­ról kérdezzék. Csak azt tudja, fontos, hogy megmutathassa magát, hogy kipróbálja, mire képes, ha színészekkel, játékfil­met készíthet. Vágyott rá, hogy nyerjen, de nem hitt benne, hogy sikerül. Pedig a vágyak néha teljesülnek. R. Á. Két életkép A belváros egyik szűk mellékutcáján cipeltem haza a bevásárlószatyrot, amikor kikanyarodott elém a járdá­ra egy fekete eb, póráz nél­kül, utána rögvest egy idő­sebb hölgy. A kutya, mint egy spanyol őrült bikája, fel­dobja a farkát, kihegyezi a fülét, előredugja az orrát és szaglász. A fal felé húzó­dom, kigondolom a harci taktikát. Ha balról jön, job­bal rúgok, ha jobbról jön, a szatyorral ütök ... Már csak három lépés, aztán ket­tő ... Megáll. Az orrlikait mozgatja, tágítja a viadal előtt. Ä lábam rúgásra ké­szen ... Megszólal a dáma: —Tíe féljen fiatalember, a kis Árreformom be van oltva elveszettség ellen! Ekkor, nyilván a jobb fa­latokhoz szokott Árreform, elfordította a fejét a szatyor-' ban illatozó szafaládéról és friss kenyérről. Hátralépett egyet, vakkantott kettőt, előrelépett kettőt, vakkan­tott egyet, majd minden át­menet nélkül átszaladt a má­sik oldalra egy fekete macs­ka után, de az hirtelen eltűnt egy kapu mögött. Szerencsés volt tehát a kibontakozás, bár .,. Később megtudtam, hogy a macskát Bérreform­nak hívják... * Nekimegy a presszó félig nyitott ajtajának. Pedig előtte jól becélozta: egy helyben imbolygótt, és a sze­meit forgatta. Aztán bebot­ladozik a pult elé. — Hallja, maga már meg­int itt van?! Nem szolgáljuk ki, menjen innen hazafele! — Én csak... szó... szomjas vagyok. — Ittas embert nem szol­gálunk ki! — De nekem... nini csak, ihol-e... a pízem ... — Menjen szépen hazafe­le, nem érdekel a pénze. — Nem érdekli?!... A píz??? Hehe ... Jaj, ídesa- nyám! Hova kerültem? Mi­lyen ország ez? Én tényleg berúgtam... Saiga Attila ^SAJTÖPOSTA Segítheti-e az OTP a külterületi házépítőt? „Mit tegyek?... Bajáról érkezett szerkesztőségünkbe a rendhagyó tartalmú levél. Feladója egy fiatalasszony, akinek betegsége kö­vetkeztében kihullott mindegyik foga. Bár készült részére műfogsor, nem használhatja, mert az ínyét felsérti, ami elviselhetetlen fájdalommal jár. A továbbiakban így ír olvasónk: „Szinte a végső kétségbeesés határán vagyok. Ez az állapot hovatovább ve­szélyezteti egészségemet. A másik gond, hogy a családban és az ismerő­sök' között, de főleg az idegen emberek társaságában (utcán, buszon stb.) kí­nosan érzem magam a fogaim nélkül. Mit tegyek? Egyáltalán, remélhetek-e valamilyen biztatást, megoldást? A kérdésekkel megkerestük a megyei szakorvosi rendelőintézet fogász főor­vosát, dr. Tajti Sándort, aki a követke­zőket válaszolta: — Ilyen esetben indokolt lehet az úgynevezett fogbeültetés, ami sebészi műveletet jelent. Ezt nagyon alapos szakellenőrzésnek kell megelőznie, amely kiterjed arra is, hogy az alsó és felső állkapocs alkalmas-e az új fogak rögzítésére. Célszerű, ha a beteg először a Baján lévő — területileg illetékes — orvosi rendelő fogászatán kér vizsgála­tot, s az megismételhető a megyei szak­orvosi rendelőintézetben. E speciális műtétről annyit: a megyénkbeliek a szentesi városi kórházban jelentkezze­nek gyógykezelésre. Természetesen felvettük a kapcsola­tot az említett fekvőbeteg-ellátó intéz­mény igazgató főorvosával, aki a többi között elmondta: — Sok foghiányos emberen segítet­tünk már sebészeti beavatkozás révén. A kecskeméti főorvos-kolléga helyesen tájékoztatta Önöket arról, hogy a fog­beültetésnek vannak egészségügyi alap- feltételei, s ezzel kapcsolatosan előzetes laboratóriumi és egyéb vizsgálatokat végzünk. A betegek hétköznap délelőtt bármikor jöhetnek a rendelőintézetünk szájsebészetére, ahol orvosi beutalót nem kérünk. A nagyközségünk peremrészén lévő egyik házsor szomszédságában, de már külterületen van körülbelül 3 ezer négyzetméternyi földem. Építési telek­ként szándékozom értékesíteni, mivel oda könnyen átvezethető a közeli vil­lanykábel és a hálózáti viz. Akadt is komoly vevőjelölt, egy fiatal család, melynek tagjai most dilemma előtt áll­nak. Miért? Mert a tervezett lakóházuk kivitelezési költségének fedezéséhez szükségük lenne OTP-támógatásra, amihez kevés a reményük. Bár ez ügyben érdeklődtek az illeté­keseknél, akiktől nem kaptak kellő fel­világosítást. Pedig jó lenne tudni — hasonló helyzetben bizonyára vannak mások is —, hogy a külterületi házépí­tőt segitheti-e kölcsönnel, vagy egyéb módon a pénzintézet? (P. J.-né) Kecel Január 13-ai lapszámunkban néhány kistelepülés kereskedelmi helyzetéről adtunk körképet. Ennek során szóba került a Páhiban lévő 15-ös ABC is, amelynek ellátási munkájáról bírálóan nyilatkozott az egyik helyi vezető. E sorok nyomán az alábbi olvasói rea­gálást kaptuk: Igaza van tanácsunk elnökének, aki nemtetszését fejezte ki a szűkös és hiá­nyos árukínálat miatt, mely bennünket is bosszúsággal tölt el. Közülünk a gép­kocsival rendelkezők gyakran kénysze­rülnek arra, hogy á közeli Izsákon, vagy Kiskőrösön vásárolják meg a ma­guk és szomszédaik, ismerőseik számá­ra szükséges alapvető élelmiszert, pél­dául a tejet és a kenyeret, mely nemegy­E levélben közöltekkel — felkéré­sünkre — foglalkozott az Országos Ta­karékpénztár Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának hitelezési és ingatlan­forgalmazási osztálya, amely ezekről tájékoztatta lapunkat: Amennyiben a telek külterületen fekszik, s a tulajdonosa kapott hatósá­gi engedélyt az állandó lakás céljára szolgáló családi háza ottani felépítésé­hez, nincs elvi akadálya, hogy az OTP kölcsönt, vagy szociálpolitikai kedvez­ményt nyújtson a kérelmezőnek. E döntések előtt a hitelező köteles in­formálódni az épülő ház méretéről, be­kerülési összegéről, az építtető saját anyagi helyzetéről stb. További részle­tek a pénzintézet és a felek beszélgeté­sének, megállapodásának tárgyát ké­pezik. szer már a délelőtti, esetleg a déli órák­ban elfogy. Noha ez az üzlet kifüggesz­tette árulistáját, az sokszor csak arra jó, hogy megállapíthassuk, mi minden nincs a polcokon. Szükséges mielőbb változtatni az ABC-áruháZ szegényes választékán. Ha az otthoni hét kereskedő nem tudja pontosan, mit kell tennie, talán kérjen szakmai tanácsot Csontos Istvánnétól, aki az egyszemélyes üzletében mindig árusítja a legkeresettebb fogyasztási cikkeket. Épp az ő esete bizonyítja, hogy a jó ellátás a boltoson (boltoso­kon) is múlik. Idős Győrfi István Páhi VISSZHANG A jó ellátás a boltosokon is múlik Pro és kontra — a rászoruló családokról December 19-én megjelent Sajtópos­ta rovatunkban írtuk meg: a gyermekét egyedül nevelő kecskeméti D. T.-né, aki 2 ezer forint havi jövedelemmel ren­delkezik, nem kapott a hatóságtól szo­ciális segélyt, mondván, hogy a nyugdí­jasok támogatására kell a pénz. Ezzel kapcsolatosan tolmácsoltuk vélemé­nyét, javaslatát, miszerint a nyugállo­mányban lévők közül csak a legrászo­rultabb embereknek tegyék lehetővé a kedvezményes bolti vásárlást, amely a jövőben terjedjen ki az olyan fiatal csa­ládokra is, amelyek a létminimum szintjén élnek. Mondanunk sem kell, hogy .széles körű reagálást váltottak ki olvasóink körében az előző sorok. Amint gyak­ran tapasztalható, ezúttal is megoszlot­tak a hozzászólók nézetei. Először a támogatók mondandóiból idézünk: „Nem szabad egy kalap aléCvenni a nyugdíjasokat, akik sorában szép szám­ban vannak az igen magas életnívón élők, náluk az egy főre jutó havi jövede­lem eléri, vagy meghaladja a 8—10 ezer forintot. Ráadásul 1—-2 millió forint ér­tékű házingatlanuk van, a takarékbeté­tekben százezreik találhatók. Az volna igazságos, ha ők nem vásárolhatnának kedvezményesen az idősek részére ren­dezett kereskedelmi akciókon, s a tö­megközlekedés díját'is teljes áron fizet­nék ...” — véli a kevés havi bevétellel rendelkező egyik jánoshalmi idős em­ber. Horváthné Kiskunfélegyházáról ke­reste fel szerkesztőségünket, közölve: „A nyugdíjban részesülők és a kisgyer­mekes családok között egyaránt vannak szegények. Őket legjobban a választó- kerület tanácstagjának illene ismernie. Ha a szociális helyzetükről afféle kör­nyezettanulmányt készítene, az alapul szolgálhatna olyan utalvány kiosztásá­hoz, amellyel a rászoruló olcsóbban jut­hatna az alapvető élelmiszerekhez, ru­házati és technikai cikkekhez." Bajáról Kovács Géza, a szomszédos Szolnok megye Tiszasas helységéből pedig Sárik Lajosné ugyanazt ajánlják: megtakarított forintjaikból és a már nem használt, de még jó állapotban lévő ruháikból és háztartási eszközeikből szí­vesen juttatnának olyan gyermekes csa­ládoknak, melyek azt igénylik. Az ilyen gyűjtést szervezhetné a népfront, vagy a Vöröskereszt helyi szervezete. Megkaptuk a hírős város Családse­gítő Központja vezetőjének, dr. Babay Imrénének e témakörrel kapcsolatos sorait is. íme néhány részlete: „Mi azért vagyunk, hogy a nehéz szociális helyzetbe került sokgyermekeseken, nyugdíjasokon, egyedülálló idős, vagy fiatal családokon anyagilag segítsünk. Várjuk a jelentkezőket, e címen: Kecs­kemét, Táncsics Mihály u. 1." Ezek után rövid áttekintést adunk az úgynevezett kontra tartalmú álláspon­tokból: _ %. Jánoshalmáról másik levelet is kap­tunk, K. F.-től, aki visszautasítja a nyugdíjasokra vonatkozó differenciá­lást: „Negyven évnél is hosszabb szolgá­latom után kapom a szép Összegű nyug­ellátást. Úgy érzem, tettem annyit a tár­sadalomért, hogy most már élvezzem a kedvezményeit..." A soltvadkerti L.-né ezt mondja: „A viszonylag magas nyugdíjam és a jólé­tem mögött rengeteg munka van. E munkás évtizedek megbecsülését vé­lem abban, hogy esetenként olcsóbban vásárolhatok, s a buszon, vonaton uta­zásért pedig kevesebbet kell téríte­nem ..." A kalocsai Pócsikné szerint: „Az életkorhoz kötött kedvező juttatások ir­ritálják az arra még nem jogosultakat. Megoldás lenne, ha idősnek és fiatalnak egyaránt annyi jövedelmet biztosítaná­nak, hogy tisztességesen megélne belőle családjával, s akkor mindenért egyfor­mán tudna fizetni..." f ÜZENJÜK Ardainénak, Kalocsára: A közúti közleke­dési szolgáltatásokról szóló 89/1988. (XII. 20.) számú minisztertanácsi rendelet — meg­található a Tanácsok Közlönye tavaly meg­jelent 29. számában — kimondja, hogy sze­mélytaxiként a négy-, illetve többajtós limo­usine vagy combi kivitelű, s öt utas szállítá­sára minősített személyautó használható. E járművet fel kell szerelni „taxi” feliratú készülékkel — ami jelzi, mikor vehető igény- 1 be a kocsi —, valamint viteldíj-számlálóval, továbbá a jobb oldali első ülés előtt jól látha­tóan elhelyezett díjtáblázattal. Ilyen gépko­csival árut fuvarozni pénzért nem szabad, ám ez a tilalom nem vonatkozik az utastérbe pakolt tárgyakra, feltéve, hogy a magassá­guk nem éri el az ablakok alsó szélét, és a tömegük ülésenként nem több 68 kilónál. Cs. A-nénak, Kecskemétre: Vagyonmeg­osztási perének mielőbbi befejezése döntően múlhat az Ön és az elvált házastársa komp­romisszumra hajló készségén. Egyébként'e perrel kapcsolatps és a gyermekekre is kiha­tó kellemetlenségeket mindkét szülő köteles a minimálisra csökkenteni. Ha a kiskorúak láthatására vonatkozó bírói döntést megsze­gi az apa, az ügyben a helyi gyámhatóságnak van jogköre eljárni. Egyik olvasónk telefonon hívta fel figyelmünket arra, hogy kecskeméti la­kótelepi háza közelében úgymond szer­vezetten dolgoznak az utcai szeméttar­tályok kirámolói. A „zsákmányt” szál­lító gépkocsijuk pedig a távolban vára­kozik. Mert van mire? A bejelentés kíváncsivá tett és felke­restük a helyszínt, ahová este 7 óra körül érkezett meg a férfi. Kezén kesz­tyű, s a mozdulatai begyakorlottak. Végzi a teendőjét, miközben őszintén válaszol kérdéseinkre: — Érdemes ezt csinálnia? — De még mennyire. Tudja milyen cuccok kerülnek elő a kiskonténerből? Használható papucs, kisbaba, fűrész, megrepedt edény, biciklipumpa, bőr­darab és hadd ne soroljam tovább. — Nem undorodik a bűzös konyhai hulladék közötti turkálástól? — Meglepődik rajta, amit mondok: rothadó maradványok alig vannak. Félig elfogyasztott veknik, kissé száraz kiflik, kalácsok, papírba gondosan cso­magolt sonkadarabok, több adagnyi felbontatlan féltartós tej, meg sok-sok kidobott‘tasakos zöldség és szinte ép alma annál inkább. — Hová szállítja a konténerek kivá­logatott tartalmát?- Barátaimmal sertéseket hizla­lunk, nekik visszük ezt az eledelt, ami megfőzve, korpával keverve felér a jó takarmánnyal. ' Esténként telirakjuk ilyesféle hulladékkal az autó csomag­tartóját. A fémek és az egyéb anyagok pedig a házi műhelybe kerülnek. Szinte mindegyikből készülhet valami alkal­matosság. A beszélgetőpartner itt búcsúzik, s vállára véve megtömött zsákját, siet a következő konténerhez. Oda az imént tett be kisebb csomagot az egyik kör­nyékbeli lakos... Szerkeszti: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 27-611 Beszélgetés a kukázóval

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom