Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-06 / 31. szám
1989. február 6. • PETŐFI NÉPE • 5 x>/ s >íi/lbfiensÖ5l Postai fejlesztések • A Posta Kísérleti Intézetben folyó fejlesztőmunka keretében a kutatók olyan berendezéseket fejlesztenek ki, melyek lehetővé teszik a hazai hír- és távközlés felzárkózását a világszínvonalhoz, illetve külföldi fejlett technológiák meghonosítását. Képünkön: Számítógéppel tervezik a korszerű városi távbeszélő-hálózatot. (MTI-fotó) Gazdasági hírek információk Nem istencsapás az infláció F olyik a nagy kimagyarázkodás. A kormányzat érveit, magyarázatait tolmácsolok azt hangsúlyozzák, hogy tulajdonképpen a kibontakozás feltételeinek megteremtése igényli, követeli, hogy az árakban kifejeződjenek az indokolt ráfordítások, ennek jegyében csökkennek most az állami támogatások, amivel egyébként elvben és más alkalmakkor szinte mindenki egyetért. Elhangzottak mentegetőző magyarázatok is. Mivel az élelmiszerek idén újólag, s igen tekintélyes mértékben, átlag 16-17 százalékkal drágulnak, a MÉM illetékesei siettek tájékoztatni a közvéleményt: a kiváltó okok nem a mezőgazdaságban és nem az élelmiszeriparban rejlenek, hiszen munkájuk hatékonysága nem romlott, a mezőgazdaság csak közvetítője az áremelkedést hozó folyamatoknak. A munkahelyi kollektívák, a szakszervezeti bizottságok és az ágazati szakszervezetek hangnemét és állásfoglalásait a tiltakozás, az áremelések mértékének elutasítása jellemezte, a SZOT kompenzációs igényt jelentett be. Tudatos és spontán infláció Mostanában igencsak pezseg a hazai közélet s bár az áremelés, az ellene való társadalmi méretű tiltakozás nem vegytiszta közéleti-politikai jelenség, az végképp nem kapott hangot, kifejezést, hogy amiről szó van — a két számjegyű infláció folytatódása — az bizony a gazdaság betegsége, amelyet gazdasági módszerekkel, cselekvéssel kell és lehet orvosolni. Az infláció ugyanis nem istencsapás. Mert nem az áremelkedés okozza az inflációt, hanem az infláció, az inflációs gazdaságpolitika az áremelkedés oka. Ebben az összefüggésben beszélhetünk tudatos inflációs gazdaságpolitikáról és spontán inflációról, de mindkét folyamatnak a lényege az, hogy a gazdaság reálszférájában kialakult zavarokat; egyensúlyhiányt — pl. hiánygazdálkodás, költségvetési deficit, állam- adósság, külső eladósodás ,-r- tükrözi, s tudatosan vagy spontán módon az inflációt használják fel a zavarok, az egyensúly- hiányok felszámolása érdekében. Nálunk jelenleg tudatos inflációs gazdaságpolitikát folytat a kormány. Mind az elmúlt évben, mind az idén a központilag elhatározott és életbe léptetett áremelések voltak a kétszámjegyű infláció fő tényezői. Ily módon kívánja, reméli a gazdaság- politika, a kormány megoldani az állami támogatások csökkentését, megszüntetését, a költségvetési deficit korlátok közé szorítását. A reálbérek, a reáljövedelem és az életszínvonal újabb megkurtításához viszont az a feltételezés tapad, hogy ily módon a vásárlóra nem találó áruk a külpiacokon értékesülnek, gyarapítva az exportot, növelve a mérlegaktívumot. Ár—bér spirál elmélet Az infláció nem istencsapás, mégis egyesek misztifikálják. Ilyen példának okáért az ár-bér spirál teória, amely a bér inflációs hatását azzal próbálja igazolni, hogy a termelékenység volumenben mért növekedését meghaladó nominálbér-növekedés gerjeszti az inflációt. Csakhogy a volumen és a névérték nem homogén fogalmak, az összehasonlítható áron mért termelékenységet csak az összehasonlítható áron mért bérrel, azaz a reálbérrel lehet egybevetni. Ebben az esetben viszont az derül ki, hogy a reálbérek idén már az 1973. évi szintre süllyednek, pedig a termelékenység — ha nem is elegendő mértékben — folyamatosan emelkedett. Más kérdés, hogy a kormány által tervezettnél nagyobb mértékű kompenzálás zavarja — jelen esetben — a költségvetési támogatások csökkentésének, leépítésének százalékát, s ha az utóbbihoz ragaszkodik a kormány, vagy újabb áremeléseket léptet életbe, vagy kiadásaival igyekszik jobban takarékoskodni. Az infláció mérsékelhető, leküzdhető. Nagy Britanniában az 1982-t megelőző esztendőkben folyamatosan két számjegyű volt az infláció — előfordult 25 százalékos inflációs ráta is — de ebben az évtizedben 5 százalék alá mérsékelték. Az USA-ban, Svédországban az évtizedfordulón volt kétjegyű az infláció mértéke. Olaszországban majd egy évtizeden át 20 százalék közelében — időnként felette — járt az infláció. Általánosítható, hogy az elmúlt másfél évtizedben néhány ország — Japán, NSZK, Svájc, Ausztria — kivételével minden fejlett országban rövi- debb-hósszabb ideig 10 százalék feletti volt az infláció mértéke s ezt általában ebben az évtizedben, vagy annak második felében néhány százalékosra szorították le. Az elmúlt évben például 3 százalékos volt a fogyasztói ár- szint növekedése a fejlett ipari országokban, s ez az átlag 0,3 (Japán) és 5,0 százalék (Olaszország) között diflerenciálódott. Mellesleg az is figyelmet érdemel, hogy az infláció visz- szaszoritása nem feltétlenül növeli a munkanélküliek arányát. Svédországban az utóbbi években mind a fogyasztói árszint növekedése, mind a munkanélküliek aránya folyamatosan csökkent. Nem harcolni, hanem tenni kell az infláció ellen Arra nincs módunk, hogy országonként ismertessük az antiinflációs kormány- és gazdaságpolitikák cselekvési programjait. Ennek ismerete a gazdaságpolitikusok számára valóban fontos, számunkra elegendő az a tanulság, hogy bőven vannak országpéldák, ezek szerint nyilván módok az infláció elleni eredményes harcra. Valójában nem harcolni, dolgozni kell az infláció mérséklése érdekében. Tudathasadásos helyzetben van ma a magyar gazdaság, a gazdasági közgondolkodás. Hosszú éveken át a szükséges reformintézkedések halogatása fékezte az eredményes munkát. Ma viszont reform reformot követ, van korszerű adórendszerünk, a bankreform eredményeként kétszintű bankrendszerünk, társasági törvényünk, készül a költségvetés reformja, előbb-utóbb bérreform is lesz. Mindezek azonban és legfeljebb a cselekvések korábbinál jobb, avagy csak kevésbé fékező közgazdasági környezetét biztosítják, biztosíthatják, ám a konkrét gazdasági munkát nem végzik el helyettünk. G.L BÜlWüLfBUDAPESTEN A tervek szerint 1990 tavaszán nyílik a fővárosban az IKEA-áruház. Az Örs vezér terén épülő, 11 ezer négyzetméter alapterületű bútoráruházban több mint tízezer cikkelemet forgalmaznak majd, s ennek csak húsz százaléka lesz magyar termék. Az üzletet a Bútorker .—IKEA Lakberendezési Kft. működteti. Az IKEA áruházi lánc egyébként az egyik legnagyobb európai bútorforgalmazó vállalat. Öt világrészen, 18 Országban jelenleg 76 áruháza van. KISKUNHALASI „LEÁNYOK” Jól zárták a tavalyi évet a Kiskunhalasi Állami Gazdaság leányvállalatai: Farmer Mezőgazdasági és a Borászati Melléktermékeket Feldolgozó Leány- vállalat. Az 1986. évi minimális eredmény és az 1987-es anyavállalati veszteség után 1988-ban a három önálló vállalati egység összesített várható eredménye 69 millió forint, amely már megközelíti a válságos évek (1986— 1987) előtti eredmény szintjét. Az Állami Gazdaság című folyóirat idei első számában Katona István igazgató és Pápa Lajos osztályvezető részletesen elemzik az 1985-ös döntés okait, körülményeit, és az ennek nyomán létrehozott leányvállalatok mint önálló gazdasági egységek, sikeres működésének feltételeit. GYÁRTÓK ÉS KERESKEDŐK BÖRZÉJE Inko Börze néven február 27—28-án kiállítást szervez Miskolcon az Információközvetítő és Termelés Koordináló Leányvállalat a Borsod megyei Zöldért Inko Labor irodájával közösen, azzal a céllal, hogy a különböző me-' gyék gyártói és' kereskedői jobban megismerjék egymást, piackutatást végezzenek, s a kölcsönös bemutatkozás elősegítse a kooperációs üzletek kötését. A februári rendezvényen Baranya és Bács-Kiskun megyei kiállítók mutatják be magukat és portékáikat a miskolci Rendezvények Házában. Áprilisban pedig Kecskeméten kerül sor hasonló börzére, amikor is a Borsod megyei gyártók mutatkoznak be a Bács- Kiskun megyei kereskedőknek. ELLENŐRZIK AZ APEH-ET Az Ádó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal tevékenységét vizsgálja első félévi tervei szerint a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság. A KNEB munkatársai ellenőrzik a hivatal tárgyi és személyi -feltételeit, a fővárosi és megyei igazgatóságokat, adófelügyelöségeket, elsősorban abból a-szempontból, hogy az előírásoknak megfelelően állapítják-e meg (szedik be, illetve térítik vissza) az adót, eleget tesznek-e nyilvántartási kötelezettségeiknek. Az ellenőrzés során nézik azt is, mennyiben okozza helytelen szabályozás a végrehajtás hibáit. A BERUHÁZÓ SHELL A Magyarországon közel húsz éve jelen lévő Shell cég vezetői nemrégiben bejelentették, hogy a következő esztendőkben 30-33 millió dollár működő tőkével bekapcsolódnak a magyar gazdaságba. Beruházó partnerként a Shell a KGST-országok közül először Magyarországon jelenik meg. A vállalat első lépésként a honi benzinkúthálózat fejlesztésére alapít vegyes vállalatot az Interag Rt.-vel, illetve 17 millió dollárt fektet be a magyar közúti infrastruktúra fejlesztésébe. A NAGY ÉHÍNSÉG UKRAJNÁBAN (I.) Az 1933-as esztendőről egészen a legutóbbi időkig nem jelentek, jelenhettek meg elemzések, visszaemlékezések a szovjet áajtó hasábjain; a hivatalos országtörténetben a „rendkívüli sikerek7 kora volt ez, miközben a Szovjetunió számos vidékén soha nem látott méretű éhínség tombolt, emberek milliói haltak éhen. A Junoszty folyóirat az idén jelenteti meg Jurij Scser- bak író művét az 1932—33-as nagy ukrajnai éhínségről. Az alábbiakban olvasóink figyelmébe ajánljuk a Szobeszednyik című újságban megjelent, kuriózumnak számító interjúrészletet, amelyben a szerző a szomorú eseményekről beszél. Begyűjtés — bármilyen áron • — Az 1933-as nagy éhínségről olyan sokáig, olyan makacsul és olyan ügyesen hallgattak, hogy még ma is, több mint 50 esztendő múltán csak igen kevéssé tudjuk magunk elé képzelni ennek az éhínségnek a méreteit. Milyen területekre terjedt ki? — Első pillantásra talán különös, de a tömeges méretű éhínség éppen az ország legjobb gabonatermő vidékeit sújtotta: Észak- Kaukázust, Kazahsztánt, a sztav- ropoli területet. Gyakorlatilag egész Ukrajna éhezett. Más területeknél is többet szenvedtek Ukrajna legtermékenyebb vidékei: Csernyigov, Poltava, Cserkaszi, Viny- nyica környéke. Bejártaní ezeket a vidékeket, találkoztam emberekkel, akik túlélték az 1933-as esztendőt, feljegyeztem elbeszéléseiket. Szörnyű kép bontakozott ki előttem. De mielőtt erről részletesebben is beszélnék, hadd mondjam el a legfontosabbat: az 1932-1933- as éhínség egyáltalán nem elemi "csapásként következett be. Nem aszály, nem pusztító orkán okozta. A nyugat-ukrajnai területeken, melyek akkor Lengyelországhoz tartoztak , (a lvóvi, volini, tyemo- poli területek), egyáltalán nem volt éhínség. Maga Sztálin mondta, Morvai-féle kazánok Kalocsáról Sokan ismerik Morvái Ferenc vállalkozó nevét. Nemrégiben panaszkodott a televízióban' hogy kazánjainak ügye a bürokrácia útvesztőiben vesztegel, pedig már Dél-Korea is szívesen vásárolna a bevált szerkezetekből. Kalocsán mindenesetre hamar felfedezték a gyártásban—értékesítésben rejlő lehetőségeket. Ambrus Jánostól, a Karamell Sütő- és Édesipari Vállalat kereskedelmi igazgatóhelyettesétől kérdeztük: igaz-e a hír, hogy gyártják a Morvai-féle kazánokat? — Igen, igaz. Korábban nyitottunk egy szolgáltató részleget, s amikor értesültünk a televízióból, találkozót kértünk Morvái úrtól. Ő is látott együttműködési lehetőséget és így tárgyalásaink eredményesek voltak. Megvásároltuk tőle a' Megamorv kazánok két típusának kizárólagos gyártási jogát. Öt szakemberünk egy hónapon keresztül tanulmányozta a technológiai folyamatokat, majd október elején mi is hozzáfogtunk a sorozatgyártáshoz. — Mennyi az idei gyártási tervük? — Egyelőre hatszáz daráb. De a speciális kórházi kazánok ügyében is tárgyalunk, remélhe- tőlegeredménnyel. És akkor szóba jöhet a Távol-Kelet, mint potenciális felvevőpiac. Persze, ez elől még el kell gördíteni egy-két akadályt. A rugalmas ügyintézés — amely elsősorban a minisztériumi szerveken múlik -— lendületet adhat a munkának. Mi készen állunk, hogy kapacitásunkat bővítsük. Vállalkozókészségben nincs hiány sem a vállalat vezetése, sem a szolgáltató dolgozói részéről. Várjuk a cselekvés óráját. —zsékovács— hogy „1932-ben több gabona termett az országban, mint 1931- ben”. Az 1932-es termés Ukrajnában persze nem rekordtermés volt, de éppen elegendő lett volna. Mégis soha nem látott méretű éhínség tört ki. Ezt az éhínséget teljes egészében felülről szervezték. — Van egy olyan verzió, hogy az éhínség a kollektivizálás egyenes következménye volt, hiszen a kollektivizálás módszerei az 1929— 1933-as években súlyos csapást mértek az ország mezőgazdaságára. 1933 novemberében a The New York Times például a következőket írta: „A kollektivizálás csúfosan megbukott. Oroszországot az éhínség határára sodorta”. — Valóban, 1933-ra Ukrajnában a kollektivizálás már befejeződött, és nem szegényparasztok és középparasztok éheztek és haltak éhen, hanem kolhoztagok! De önmagában a kollektivizálás nem volt az éhinség oka. 1933. január 7-én az SZK(b)P Központi Bizottsága és Központi Végrehajtó Bizottsága együttes ülésén Sztálin bejelentette, hogy a pártnak most „lehetősége van arra, hogy évente 1200-1400 millió púd gabonát gyűjtsön be.” Gabona tehát volt. De az 1932-es termésből a parasztok nem sokat láttak. Az éhínség az őszi és téli begyűjtési kampányok után tetőzött, amikor a parasztnak gyakorlatilag semmije sem maradt: az utolsó szem gabonáját is elvitték. A gabonahiány már az első kolhozok megalakítása, 1929 óta érződött, de 1932 őszére valóságos járvány tört ki. — „Helyi túlkapások” — valóban kitűnő megfogalmazás, amely mind a mai napig segít abban, hogy az államférfiak hibáiért a felelősséget a váltókezelőkre hárítsák. Gondoljunk csak a teljes kollektivizálásra és- Sztálin cikkére: „Akinek a siker a fejébe szállt”. Beszélhetünk-e 1933-as túlkapásokról? — Buzgó végrehajtók persze mindig akadnak, ezúttal azonban nem bennük kell keresni a hibát. A „túlkapások” a központból indultak ki. 1932 júliusában megtartották Ukrajna Kommunista (bolsevik) Pártjának értekezletét, melyen a köztársaság akkori vezetői, Sztanyiszlav Koszior és Pável Posztisev — megpróbálták igazolni magukat a Moszkvából érkezett Vjacseszlav Molotov és Lazar Ka- ganovics előtt azért, hogy a központ véleménye szerint Ukrajnában csak kevés gabonát sikerült begyűjteni. Sztálin küldötteitől azonban rendkívül szigorú választ kaptak: utasították őket, hogy könyörtelenül, bármilyen áron gyűjtsék be a gabonát. Ukrajna 1932 előtt is az ország egyik legfontosabb éléstára volt. 1926-ban 3,3 millió tonna gabonát, 1930-ban 7,7 millió, 1931-ben pedig 7 millió tonna gabonát vittek ki a köztársaságból. Ha kiszámítjuk, mennyi gabona maradt a parasztoknak, kiderül: egy főre naponta 300 gramm. Csakhogy a központ még ezt a begyűjtési eredményt is kevésnek tartotta. 1932 nyarán és őszén Ukrajnában több begyűjtési kampányt is szerveztek. Molotov különvonaton utazta be Ukrajnát, megállt az egyes állomásokon és anélkül, hogy a kupéból kiszállt volna, magához rendelte a járási vezetőket, majd jól lehordta őket: miért gyűjtöttek be olyan kevés gabonát. Aki a nép érdekében szót emelt, azt letartóztatták. A gabonabegyűjtési kampányok pedig egymást követték. Külön brigádok alakultak azzal a céllal, hogy minden gabonát elszedjenek. 1932 őszén Ukrajnában a házkutatások rendkívül szigorú kampánya söpört végig: e kampányban 112 000 „aktivista” vett részt. (Folytatjuk) (Köv.: „Várjatok, amíg megfő a gyerek.. ")
