Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-21 / 44. szám

Tanácskozik az MSZMP Központi Bizottsága (Folytatás az 1. oldalról) tevő új helyzetben milyen választási, technológia szükséges a folyamatos, fokozatos és kiszámítható átmenethez, amellyel közeledhetünk a hatalomgya­korlás új formájához. Kizárólagosan versenyjellegű megoldás ma nem ajánl­ható, mint ahogy egy csupán előzetes megállapodásokon alapuló megoldás sem látszik célszerűnek. E két formá­nak a kombinációját kell majd megta­lálni. Térjünk át az elnöki rendszerre Nagyon fontos érdekünk fűződik ahhoz, hogy határozott, következetes, kiszámítható kormányzásra nyíljék le­hetőség. Ezt szolgálja a kormány fel­adatainak a korábbiaknál részletesebb, világosabb rögzítése, a miniszterelnök státusának, személyes döntési illetékes­ségének a megerősítése, és a miniszte­rek döntési és felelősségi viszonyrend- szerének a korábbiaknál részletesebb szabályozása. Az a javaslatunk, hogy a kollektív államfői forma helyett a jövő­ben az elnöki rendszerre téljünk át. Ez a hatalommegosztásnak és a kü­lönböző hatalmi ágak közötti jobb egyensúly megteremtésének egyik biz­tosítéka lehetne. Döntés kérdése, hogy az elnöki rendszer a két klasszikus for­ma közül melyikhez álljon közelebb: a protokolláris elnöki rendszerhez, vagy az erős, komoly jogosítványokkal ren­delkező elnöki feladatkörhöz. Az elő­készítés során arra a következtetésre jutottunk, hogy a két szélső megoldás között kellene a legalkalmasabbat ki­választani és definiálni. Célszerűnek látszana ezt az intézményt még a követ­kező képviselői választások előtt létre­hozni. Két további, új intézmény a koncep­cióban: az Alkotmánybíróság és az Ál­lami Számvevőszék. Ez utóbbinak az lenne a funkciója, hogy a végrehajtó hatalomtól független intézmény ellen­őrizze az állami költségvetés, ezen belül a kormány és a minisztériumok költ­ségvetésének alakulását, a költségve­tésből finanszírozott kommunális, szo­ciális és egyéb célokra rendelkezésre bocsátott összegek felhasználását. Ez­zel fel lehetne számolni azt az anomáli­át, hogy költségvetési ügyekben a kor­mány, illetve a Pénzügyminisztérium önmagát ellenőrizze. Javasoljuk az Ál­lami Számvevőszéknek az új alaptör­vény- elfogadását követően létrehozá­sát. Az alkotmánykoncepció részletesen foglalkozik az igazságszolgáltatással; alapvető elvi jelentőségű kérdés a bírói függetlenség, amellyel kapcsolatban felvetődik összeférése a párthoz való tartozással .JSok országban ez nem ösz- szeegyeztethetetlen; mi is azt a felfogást képviseljük, hogy el kell választani az ítélkezési gyakorlatot a magánszférá­tól. Az ítélkezési gyakorlatban a bíró kizárólag a törvényeknek van aláren­delve. Ez azonban nem teszi lehetetlen­né, hogy amagánéletében politizáljon. Az ügyészség jövőbeni szerepére vo- natkozóan a jelenlegi koncepció több elgondolást tartalmaz. Ezek előnyeit, hátrányait az előteijesztés tárgyszerűen rögzíti — állapította meg Fejti György, majd felhívta a figyelmet: a bírói, az ügyészi szervezetnek az átalakítását csak olyan menetrend szerint szabad megvalósítani, ami egy politikailag meglehetősen nehéz és destabilizáló elemekkel terhes időszakban nem za­varja az intézmények funkcionálását. — Az a szándékunk, hogy az alkot­mány a maga teljességében rögzítse a jelképeket—jelentette ki a KB titkára. Várhatóan e kérdések körül különösen emocionális, érzelmi jellegű viták foly­nak majd, amelyek részben már el is • kezdődtek, mint például a Magyar Népköztársaság hivatalos címeréről. E viták lezárása korai lenne; s az is nagy baj lenne, ha az állami jelképek, szimbólunjok körüli vita uralná az al­kotmányvitát. Célszerű lenne e kérdé­sekben is higgadtan kialakítani az ál­láspontot. Az állami címert illetően azt kell eldönteni, hogy megtartjuk-e a je­lenlegi címert, ami ellen sok érvet mondtak már eddig is. Ha nem, abban kell állást foglalni, hogy új címerre te­szünk-e javaslatot, vagy valamelyik korábbi hagyományoshoz térünk visz- sza — mondotta végezetül. Egyhangúlag elfogadott határozat A vitában tizenöten fejtették ki véle­ményüket, öten pedig írásban adták be hozzászólásukat. Az elhangzottakat Fejti György összegezte. Hangsúlyoz­ta, hogy a sokszínű polémiában részt vevők rámutattak az alkotmányozás folyamatának bonyolultságára, össze­tettségére, sőt több buktatójára is. Ki­jelentette: az alkotmány-vitának a mostani KB-ülés csak a kezdete, s a testület várhatóan még többször fog­lalkozik ezzel a napirenddel. A vitában elhangzott javaslatokat, észrevételeket az alkotmány előkészítésével foglalko­zó munkabizottság hasznosítja. El­mondta azt is, hogy az alkotmány ko­difikált szövege már lényegesen rövi- debb, áttekinthetőbb lesz, mint a mos­tani koncepció, ezért minden bizonnyal annak társadalmi vitájában is sokkal többen vesznek majd részt, mint a mos­tani fázisban. I^itért arra is, hogy so­kan kifogásolták, miért nincs az előter­jesztőknek világos állásfoglalása az al­kotmány egyes fejezeteivel, alapelveivel kapcsolatban. Ezzel összefüggésben rá­mutatott: szándékosán nem álltak elő végleges állásfoglalással, mert még nem ismert a párttagok véleménye, s így a KB most azért nem dönti el az egyes vitakérdéseket, hogy az alapszerveze­tekben ne egy lezárt, megmásíthatat- lannak tűnő anyag felett bontakozzék ki a polémia, mert ez visszafogná a véleménynyilvánítási kedvet. Közölte azt is — ugyancsak észrevé­telekre reagálva —, hogy még az idén új tanácstörvény-tervezetet dolgoznak ki a jogalkotók, már a leendő alkot­mány fényében vizsgálva a témakört. Ezt követően — a napirendnek meg­felelően — a párt agrárpolitikájának megújításáról terjesztett elő javaslatot Iványi Pál, a Központi Bizottság titká­ra. — Mai napirendünk egy régebben folyó, de szándékaink és a felgyorsult világ követelményei miatt egyre inten­zívebbé váló gazdasági megújulás, re­formfolyamat része, s egy későbbi mar­káns gazdaságpolitikai fordulat meg- alapozásánák egyik eleme—mondotta bevezetőben. — Mi itt legutóbb a poli­tikai változások ésszerű, a társadalom által követhető üteme, s ami még fon­tosabb, előremutató, vissza nem fordít­ható iránya mellett voksoltunk. A gaz­daság előtt tornyosuló, megoldásra vá­ró feladatok ugyanakkor a gazdasági megújulás gyorsítását, a gazdasági kér­désekkel való aktívabb foglalkozást igénylik. Joggal hangzott ez el a Köz­ponti Bizottság legutóbbi ülésének vi­táján, mint ahogy az is, hogy a társa­dalmi átalakítás akkor lehet eredmé­nyes, ha a politikai és a gazdasági re­formfolyamatok összehangoltak. Az előadó utalt arra, hogy átfogóan, a múlt tapasztalataiból is okulva kell újraformálni gazdaságpolitikánkat, annak részleteit, majd egészét. — A Politikai Bizottság azért java­solta az elmúlt három évtized egyik sikeres területe, az agrárpolitika to­vábbfejlesztésének megtárgyalását, mert egyrészt gazdálkodásunk megújí­tása az élelmiszer-termelésben is új kö­vetelményeket támaszt, másrészt pedig az élelmiszer-termelés fejlődése — szá­mos belső és külső ok hatására — az utóbbi években lefékeződött és napja­inkban sok mezőgazdasági és élelmi­szer-ipari üzem napi gazdálkodási gon­dokkal küzd. Nemcsak gazdasági, hanem társa­dalmi érdek is, hogy egy eddig eredmé­nyes ágazatnak változó világunkban is perspektívát, az ott dolgozóknak meg­élhetési biztonságot, s mindannyiunk­nak továbbra is jó élelmiszer-ellátást tudjunk biztosítani. Ehhez elengedhe­tetlen agrárpolitikánknak a kor köve­telményeihez való igazítása. Az agrárpolitika felülvizsgálatára irányuló munka az MSZMP kezdemé­nyezésére tudományos és társadalmi fórumokon már közel egy éve folyik. A Politikai Bizottság az elmúlt hónap­ban megtárgyalta e politika megújítá­sára készített javaslattervezetét. Az ott kialakult állásfoglalás szerint javasolja a Központi Bizottságnak, hogy most első olvasatban tárgyalja meg a tézis­tervezetet, majd járuljon hozzá, hogy ezt követően szakmai, tudományos, ér­dekképviseleti fórumokon — és termé­szetesen az érintett pártszervezetekben — minél szélesebb körben mondhassa­nak véleményt a javaslatokról. A véle-- mények összegzése után — még ebben a félévben — újra jelentkeznénk, akkor már az állásfoglalás végleges tervezeté­vel. Úgy gondolom, a Központi Bizott­ságnak most a koncepciót, a politikai célrendszert kell meghatároznia. Azt követően pedig javasoljuk, hogy a kor­mány dolgozzon ki egy részletes nem­zeti agrárprogramot, amit célszerű lesz az Országgyűlésnek is bemutatni. — Az agrárpolitika a jövőben sem veszít társadalmi-gazdasági jelentősé­géből. A mezőgazdasági termelés és a hozzá kapcsolódó élelmiszeripar válto­zatlanul elsőrendű szerepet játszik a hazai lakosság ellátásában, és lényeges tényező nemzetközi gazdasági kapcso­latainkban. Nem kisebb jelentőségű az a szerepe sem, amelyet a mezőgazdaság az ipari alapanyag-termelésben, vagy a lakosság foglalkoztatásában, eltartásá­ban betölt. A mezőgazdasági termelés szorosan összefonódik a falusi telepü­lések fejlesztésével, természeti adottsá- ! gaink kihasználásával, a természeti környezet megőrzésével, ápolásával. Ezután az elnöklő Grósz Károly ja­vasolta, hogy az írásban kiküldött ha­tározatijavaslatot fogadják el. Eszerint a KB javasolja, hogy az alkotmányról rendezzenek népszavazást, a témáról a testület a viták menetében is kapjon tájékoztatást. Indítványozta továbbá, hogy a határozatot egészítsék ki azzal: a párttagság kapjon megfelelő érv­anyagot a vitához, valamint hogy a Központi Bizottság által kiküldött, az alkotmány kérdésével foglalkozó mun­kabizottság mandátumát hosszabbít­sák meg az alaptörvény végleges jóvá­hagyásáig. A Központi Bizottság kérje fel a párttagságot, hogy az alkotmány­koncepció társadalmi vitájában aktí­van vegyen részt. A Központi Bizottság a további vita alapjául egyhangúlag elfogadta az elő- teijesztést, illetve a főtitkárnak a hatá­rozati javaslatra vonatkozó kiegészíté­seit. ( 1957-es tézisek Az MSZMP agrárpolitikájának alapjait az 1957. évi „agrárpolitikai té­zisek” rakták le. Ennek alapgondolata az volt, hogy a korábbi években sok méltánytalanságot átélt parasztság bi­zalmát helyreállítsa; a termelési bizton­ság megteremtésével a termelés fejlesz­tését az anyagi érdekeltség talajára he­lyezze; a parasztság felemelkedésének anyagi bázisát a nagyüzemi gazdálko­dásra alapozza. Ezek az alapelvek mai ismereteink szerint is helyesnek bizo­nyultak, mert megvetették az alapját egy, a magyar mezőgazdaság történeté­ben páratlan és nemzetközi összeha­sonlításban is figyelemre méltó fejlő­désnek. Az agrárpolitika érvényesítésében az alapelvek megtartása mellett időről időre más és más szempontok is előtér­be kerültek. Ezeket úgy sikerült alakí­tani, hogy ha hibákat is elkövetve, de elkerültük a kezdetben modellnek te­kintett sztálini agrárpolitika legdur­vább ideológiai és gyakorlati hibáit. Ugyanakkor helytelen ideológiai alap­ra támaszkodott az a felfogás, amely hosszú ideig a szövetkezeti tulajdont az államinál alacsonyabbrendűnek tekin­tette; az 1970-es években a szövetkeze­tek erőltetett összevonásával a gazda­ságok méretének növelésére törekedett; időnként a háztáji termelés, illetve a mezőgazdasági nagyüzemek kiegészítő tevékenységének fejlesztése ellen han­golt. Hiba volt, hogy elhalványult a szövetkezetek szövetkezés jellege, és a kelleténél nagyobb teret kapott az álla­mi beavatkozás. Sok helyen kiüresedett a szövetkezeti demokrácia, megszűnt vagy elvékonyodott a szövetkezeti ta­gok gazdai érdekeltsége. Agrárpolitikánkra azonban inkább az eredmények, mintsem a hibák a jel­lemzőek. Élelmiszergazdaságunk nem­zetközi mércével mérve is elismerésre méltó ereményeket ért el; 1960 és 1988 között a mezőgazdaság megduplázta, az élelmiszeripar pedig megháromszo­rozta termelését. Áz egy főre jutó gabo­na- és hústermelésben a világ élmező­nyébe tartozunk. (Igaz, hogy más fon­tos termékek termelésével nem állunk ilyen előkelő helyen.) Eredményeinket a nemzetközi közvélemény is elismeri. Ezek tették lehetővé, hogy az 1960-as évek közepéig élelmiszer-importáló or­szágból ismét jelentős exportőrré vál­junk, miközben idehaza kiegyensúlyo­zott élelmiszer-ellátást biztosítottunk döntő részben hazai termelésből. Ezzel azonos értékű változás a parasztság társadalmi, anyagi és szellemi felemel­kedése, a falu arculatának lényeges megváltozása, amit joggal tartunk tör­ténelmi jelentőségűnek. Az élelmiszer-gazdaság stabilizáló tényező Élelmiszer-gazdaságunk a magyar gazdaság és társadalom olyan biztos pontjává, stabilizáló tényezőjévé vált, amiről a jövőben senj mondhatunk le és nem is akarunk lemondani. Ezt azonban nem elég kijelenteni, hanem meg kell teremteni a feltételeit, minde­nekelőtt a mai kor követelményeihez igazodó agrárpolitika kialakításával. A felelősség nagy, de ez esetben el­mondhatjuk, Jiogy jó alapról kell to­vábblépnünk., A jövő sikeres agrárpolitikájának ki­alakításánál először is számba kell ven­ni azokat a körülményeket, amelyek indokolttá teszik az agrárpolitika meg­újítását. Elsőként a nem kielégítő érde­keltséget és piaci alkalmazkodóképes­séget, amelyek együtt vannak jelen és egymás-hatását erősítik. Sok jel mutat arra, hogy a mezőgazdaság jövedelme­zősége romlott, a mezőgazdasági nagyüzemek egyre szélesebb körében az egyszerű újratermelés pénzügyi fel­tételei is hiányoznak, az eszközállo-. mány elhasználódottsági foka növek­szik. A második tényező az a kihívás, amelyet a tartósan kínálati helyzetben lévő bél- és külpiac, a protekcionista nemzetközi kereskedelempolitika je­lent. Ismeretes továbbá, hogy a mező- gazdasági fermelés sajátosságait a vilá­gon mindenütt figyelembe veszik. Ezt tettük eddig mi is, ezt fogjuk tenni lehe­tőségeink szerint ezután is. Azt is látni kell azonban, hogy az ország gazdasági helyzetének a legutóbbi évtizedben nyilvánvalóvá vált nyomasztó követ­kezményei alól a mezőgazdaságot, a parasztságot; de egyetlen ágazatot és réteget sem lehet mentesíteni. Nem tit­kolhatjuk tehát, hogy a most javasolt agrárpolitika egyrészt perspektívát, követhető programot, megújulást kí­nál, másrészt viszont ez a pplitika az élelmiszer-termelés számára is igen ke­mény, erőfeszítéseket követelő munkát jelent — mondotta a KB titkára, majd azokra a kérdéskörökre hívta fel a Központi Bizottság figyelmét, amelyek a javaslatban újszerűek, meghaladják agrárpolitikánk eddig követett szelle­mét és gyakorlatát. Elsőként a mennyiségi szemléletről a minőségire való áttérést emelte ki. Mi­vel a hazai és a külpiacokon egyaránt kínálati pozíció alakult ki, és ezen a jövőben sem várható lényeges módosu­lás, ezért a mennyiségi növekedést a piac minőségi követelményeinek való megfelelés határozza meg. — Abban nincs változás, hogy az élelmiszer-gazdaság alapvető feladata továbbra i$ a belső piac kielégítése lesz. Az viszont már nagyon is figyelemre méltó változás, hogy a jövedélemala- kulás, -differenciálódás hatása érzékel­hető lesz az élelmiszerek belföldi keres­letében is. Azzal számolhatunk reáli­san, hogy a következő években várha­tóan érdemben nem növekszik az élel­miszerek kereslete, de egyaránt nő az olcsó és a magasan feldolgozott, speci­ális termékek iránti igény. A jelenlegi állapot fennmaradásával a 90-es évek közepéig számolhatunk. Ezt követően valószínűsíthető az egész­ségi szempontok, a kényelem, A maga­sabb élvezeti érték előtérbe kerülése a fogyasztói igényekben. Magasabb minőség, nagyobb piaci esély A belső piacon várható változások mellett újra kell értékelnünk élelmiszer- exportunk mértékét, piaci lehetőségeit és ennek nyomán az összetételét. Az országnak a jövőben is szüksége lesz arra az exportra, amely az elmúlt évben kereken 1,5 milliárd dollárt és 1 milli­árd rubelt hozott. Exportpozícióink azonban az elmúlt évtizedben jelentő­sen megváltoztak: a hetvenes évek kö­zepétől a világpiacon a kínálat lényegé­ben felülrfiúlja a fizetőképes keresletet. Miután a piaci viszonyokban nem vár­ható érdemleges változás a következő években, fokózott mértékben kell al­kalmazkodni a különleges, magas mi­nőségű piaci igényekhez, mert a maga­sabb minőség nagyobb piaci esélyt és nagyobb jövedelmezőséget jelent. En­nek különös hangsúlyt ad az 1992-ben egységessé váló nyugat-európai piac, ami azért érdemel figyelmet, mert Nyu- gat-Európa élelmiszertermékeink egyik legnagyobb tradicionális piaca. A másik nagy piacunkat, a KGST- országok piacát jelenleg a kínálatot meghaladó fogyasztói kereslet, a hiá­nyos választék jellemzi. Ezen országok­ban azonban az élelmiszerpiac bővülé­sével rövid távon nem számolhatunk. Ennek ellenére úgy tűnik, a szocialista országok — elsősorban a Szovjetunió' — egyes alapellátást, választékot javító élelmiszer-termékeink számára to­vábbra is fontos elhelyezési lehetőséget kínálnak. Lényegi változást jelent, hogy a „fe­leslegek” értékesítésének gyakorlatáról a „piaci termelés” gyakorlatára kell át­térnünk. Ilyen típusú szemléleti, szer­vezeti és érdekeltségi korszerűsítés nél­kül a mai pozícióink megőrzése is két­ségessé válik. A piaci kilátások tehát azt sugallják, hogy ha piacon akarunk maradni — és természetesen' akarunk —, akkor jelentős és sokoldalú igazo­dásra, szerkezetváltásra kell felkészül­ni. Úgy gondolom, hogy az agrárpoliti­ka megújítására tett javaslatainknak ez az egyik legfontosabb — ha nem a leg­fontosabb — üzenete. Az előadó ezután a termelői bizton­ság új, korszerűbb, piaci szempontokra figyelő értelmezéséről beszélt. Mint mondotta, a termelők biztonságát a jövőben leginkább a piachoz való mi­nél szorosabb igazodásuk biztosíthat­ja. Ez persze nem lesz azonos a korábbi évek „abszolút” biztonságával, hiszen a lényegében telített és protekcionista piac jellemzője éppen a változékony­ság. Az alkalmazkodás lehetséges esz­közei közül kiemelte az érdemi piacér­zékenységet, ami piaci (vagyis szabad) árak szerepének művelésével, és a szél­sőségek kezelésére szolgáló piaci inter­venciós rendszer működtetésével érhe­tő el. Szükséges továbbá, hogy a jöve­delmek döntő részben a piacon való megítéléstől és ne a költségvetési támo­gatásoktól függjenek. A piaci alkal­mazkodás feltételezi az élelmiszer­kereskedelem fokozatos modernizálá­sát, jól ínűködő nagybani piacok, áru­tőzsdék kialakítását, a termelők keres­kedelmi tevékenységének szélesítését, valamint széles körű vertikális együtt­működés megteremtését is. — A termelői biztonság tehát alkal­mazkodást, más felfogású struktúrapo­litikát és új gyakorlatot igényel. Ez pe­dig egyes ágazatokban intenzív fejlesz­téssel, másokban a termelés szinten tar­tásával, vagy éppen a kapacitások át­meneti vagy tartós szüneteltetésével, esetleg felszámolásával is jár. Nőhet a magángazdaságok súlya A mezőgazdaság többszektorúságá- nak fejlesztéséről szólva rámutatott, hogyha többszektorúság eddig is jellem­zője volt az ágazatnak, hiszen az állami gazdaságok, termelőszövetkeztek, szakszövetkeztek és ezek társulásai mellett jelentős súlya van a háztáji és kistermelésnek is.- Á jövőbeni változás lényege, hogy az esélyegyenlőséget mint rendező elvet érvényesítő jogi és közgazdasági szabályozás mellett lé­nyegesen bővülhet a kistermelés, a ma­gángazdaságok súlya is, ha az a gazda­sági versenyben hatékonynak bizo­nyul. Nlinden bizonnyal a nagybani termelés marad a jellemző a jól gépesít­hető ágazatokban, így a mezőgazdaság jövőjének meghatározói, változatlanul a mezőgazdasági nagyüzemek marad­nak. Ugyanakkor az esélyegyenlőség mellett nagyobb szerepet fog játszani — az esetek jelentős részében nagyüze­mi integrációra támaszkodó — háztáji és kistérmelés, valamint a főfoglalko­zású magánvállalkozás. A kistermelés és magángazdaságok perspektívájához azonban az is hozzá­tartozik, hogy oldódjanak a mai föld­tulajdon-szerzési és földhasználati kö­töttségek, amelyek nem felelnek meg a piaci gazdasági modell követelményei­nek, akadályozzák a verseny kibonta­kozását. Ennek legfőbb oka az, hogy a földek csak korlátozottan forgalomké­pesek, a termőföldnek mint vagyonnak nincs sem forgalmi, sem nyilvántartási értéke. A földtörvény korszerűsítése során az egyéni földhasználat lehetőségeit célszerű bővíteni. Az egyéni földtulaj­don-szerzést a jelentkező igényekhez igazodóan piaci mechanizmusok útján, a földforgalmazás adminisztratív kor­látainak feloldásával lehet biztosítani.­A nagyüzemi szervezeti keretek és autonómia korszerűsítése során ugyan­csak meg kell haladni az eddigi lehető­ségeket és gyakorlatot. A jelenlegi me­rev, rugalmatlan kereteket tovább kell fejleszteni, hogy alkalmasabbak legye-1 nek a piachoz való rugalmas igazodás­ra és az emberi kezdeményezőkészség, vállalkozás kibontakoztatására. Ezt az igényt olyan tipusú nagyüzemi formák és keretek elégítik ki, amelyek a nagy­üzemen belül önállóan gazdálkodó, vállalkozási jellegű szervezeteket mű­ködtető központtá válnak. Ahol erre igény és lehetőség van — szigorúan az önkéntesség alapján — a nagyüzemek rugalmasan alakulhassanak át adottsá­gaiknak jobban megfelelő, a piaci al­kalmazkodást jobban szolgáló szerve­zeti formává: ideértve a szövetkezetek átalakulásának lehetőségét is különbö­ző társaságokká, vagy akár ennek for­dítottját is. A piac tényleges működése azt is igényli, hogy a nagyüzemek mint piaci szereplők megfelelő önállósággal, autonómiával rendelkezzenek. Ehhez le kell építeni az aprólékos jogi és pénz­ügyi szabályozást, a gazdálkodásba va­ló formális és informális beavatkozáso­kat. A tulajdonviszonyoknak a népgaz­daság egészében indokolt továbbfej­lesztése mellett az agrárpolitika meg­újítása is igényli a szövetkezetpolitika korszerűsítését. Az elmúlt időszakban a szövetkezeti sajátosságok kellő érvé­nyesülését, s főleg a tagok tényleges tulajdonosi pozíciójának gyakorlását nem tette lehetővé a döntőén szövetke­zetekre is alkalmazott, az önállóságot nagymértékben korlátozó állami, jogi és pénzügyi szabályozás. Ézért a szövetkezeti törvény korsze­rűsítése-keretében lehetővé kell tenni, hogy önkormányzati hatáskörben a vagyonnövekedés egy része felett a ta­gok meghatározott tulajdonosi jogokat gyakorolhassanak. Ez a tagok valódi tulajdonosi érdekeltségének és kocká­zatának érvényesülésével segítse elő a közös gazdaságok fejlődését. Megoldatlan érdekképviselet Az ágazati érdekképviselet korszerű­sítésének szükségességét indokolva rá­mutatott, hogy a mai rendszerben meg­oldatlan az egyes termelő ágazatok szakmai érdekképviselete, márpedig a piaci korlátok, az alkalmazkodás köve­telménye a termelők részéről ezt na­gyon is szükségessé tenné. Ezek szerve­ződhetnének országosan, de területen­ként is, az érdekeltek elképzelései,) igé­nyei alapján. Indokoltnak látszik egy agrárkamara létrehozása is, amely alul­ról fölfelé, szigorúan az önkéntesség alapján szerveződve keretet adhatna az élelmiszer-gazdasági érdekek országos és esetleges területi képviseletének, il­letve az ágazaton belüli részérdekek megjelenítésének, egyeztetésének és fel­oldásának. ,Az agrárkamara, mint gaz­dasági érdekképviselet mellett, a mező- gazdasági szövetkezeti sajátosságok képviseletére, a szövetkezeti parasztság érdekvédelmére — megújuló formában -t- továbbra is szükség van. Iványi Pál a továbbiakba!! elmon­dotta: az új agrárpolitikai koncepció egy korábbi változatát véleményezésre megküldték néhány alternatív szerve­zetnek is. Azóta az agrárpolitika meg­ítéléséről más szervezetek is véleményt mondtak; néhány közülük önálló ag­rárpolitika kidolgozását kezdte meg. j — Az alternatív szervezetek vélemé­nyében közösnek mondható az elmúlt negyven év igen éles kritikája, sok eset­ben az eredmények lebecsülése. Egy ré­szük a szövetkezeteket, az egész szövet­kezeti mozgalmat elhibázottnak, sztáli­nista képződménynek tekinti. Egyesek ' a jövőt a farmergazdaságokban látják, és új földosztást hirdetnek. Ezek a véle­mények a magyar társadalom és gazda­ság utóbbi harminc évének azt a talán legsikeresebb vállalkozását kérdőjele­zik meg, amit egyébként nemzetközileg is elismernek — hangsúlyozta, utalva olyan sajátosságokra, mint a nagyüze­meink körül, velük szojos. kapcsolat­ban létrejött háztáji és kisegítő gazda­ságokra, a nagyüzemeknek a magyar falvak megújulásában játszott szerepé­re, és jelentős feldolgozási, egyéb ipari­kereskedelmi tevékenységükre. A mozgalom értékeit méltatva ki­emelte: mezőgazdasági termelőszövet­kezeteinkre kezdettől jellemző a szö­vetkezeti demokrácia érvényesítése. Ez több százezer embert tanított meg a demokrácia lényegére,, a közösség sze­repére, értelmére. Szektor- és szervezet- semleges szabályozás- Nem új földosztásra és ennek alapján a mezőgazdasági üzemeket fel­váltó farmergazdaságokra • van tehát szükség. De szükség van a családi vál­lalkozások és magángazdaságok szere­pének növekedésére, valós hatékonysá­gi előnyök alapján. Ennek előfeltétele egy szektor- és szervezetsemleges sza­bályozás. Nem fogadható el egyes alternatív csoportoknak az a megállapítása sem, hogy a parasztságnak nincs politikai érdekképviselete. Az MSZMP mindig kiemelten kezelte a magyar parasztság sorsát, amit bizonyít az elmúlt 30 év fejlődése is. A magyar parasztság törté­nelmében nem volt még egy hasonló korszak, amely gazdasági, kulturális és politikai területen évszázados mulasz­tásokat pótolt volna. Egyes alternatív szervezetek az in­tegrációs problémákat központi utasí­tásokkal, valamiféle kényszeregyesülé­sekkel kívánják dfe^öKt8fi}j',‘Körábbi gyakorlatunkból o^Yát;jAgy!- látjiik, hogy a vállalati tevékenységbe, szerve­zetbe nem célszerű kívülről beavatkoz­ni. Ehelyett a szerves fejlődés hívei va­gyunk, amit a most elfogadott társasá­gi törvény és a piaci hatások fel fognak gyorsítani. x Az alternatív szervezetek véleménye ugyanakkor számos esetben egybeesik a miénkkel. Ezek megerősítették vagy kiegészítették javaslatainkat és szere­pelnek tervezetünkben. Ilyen például: a többszektorúság korábbinál tágabb ér­telmezése. A koncepció kiegészül a szö­vetkezetek sokszínűségével, a gazdasági társaságokkal, továbbá a már említett családi és magángazdaságok körének bővülésével. Hangsúlyozták azt is, hogy a piaci versenyfutásban vala­mennyi szereplőnek meg kell adni az esélyegyenlőséget. Bz találkozik azzal a szándékunkkal, hogy a jövőben tevé­kenységet szabályozunk és nem szerve­zeteket vagy szektort. Egyetértés van köztünk abban, hogy számoljuk fel minden területen — ágazaton belüli kapcsolatban éppen úgy, mint az ága­zat külső kapcsolataiban—a még meg­levő monopóliumokat és abban is, hogy az agrárolló nyílásának fékezése, meg­állítása végett az élelmiszer-gazdaság árrendszerének jelenlegi kötöttségeit oldani kell és harmonizálni kell azt az általános árrendszerrel és ármechaniz­mussal. — Az agrárpolitika megújítása köl­csönösen összefügg a politikai-gazda­sági reformfolyamattal. Csak akkor le­het sikeres, ha a társadalom és a gazda­ság egészében következetesen megvaló­sul a reform. Ugyanakkor a politikai, gazdasági reform sem bontakozhat ki az agrárpolitika megújítása nélkül. Ter­vünk az, hogy egy olyan — az élelmi­szer-gazdaság egy új, sikeres korszaká­nak kibontakoztatását célzó — tézis­tervezettel jelenjünk meg a társadalom széles nyilvánossága előtt; amely alkal­mas alapot nyújt a széles körű társadal­mi vitához és ennek tapasztalatai fel- használásával a végleges tézisek kidol­gozásához, a párt agrárpolitikai kon­cepciójának megismertetéséhez, elfo­gadtatásához és az érdekeltek mozgósí­tásához. Mindezek érdekében célszerű, ha párton belül és az érintettek széles körű bevonásával sor kerül a tézisterve­zetek vitájára — mondotta végezetül a KB titkára. Javasolta, hogy a KB járul­jon ahhoz is hozzá, hogy a tézisterveze­tet az élelmiszer-gazdaság ügyeivel fog­lalkozó olyan szervezetek is kapják meg, mint az érdekképviseleti szervek, az Országgyűlés illetékes bizottságai és agrárszekciója, az MTA és a MTESZ testületéi, bizottságai. Külön is fontos­nak tartotta az agrárértelmiség vélemé­nyének kikérését és megismerését, ta­pasztalatainak hasznosítását. A Központi Bizottság ma reggel 8 órakor az agrárpolitika megújítására vonatkozó előteijesztés vitájával foly-, tatja ülését. IVÁNYI PÁL ELŐTERJESZTÉSE Megélhetési jó ellátást

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom