Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-09 / 7. szám

1989. január 9. • PETŐFI NÉPE • 5 TANYÁSÍTAS HELVÉCIÁN É lénken foglalkoztatják a közvéleményt a földforgalmazás szabályozásában bekövetkezett változások: találkoz­ni ezzel kapcsolatban téves vélekedésekkel is. Azt a lehetőséget, hogy most már a mezőgazdasági nagyüzemek is adhatnak el a birtokaikból, és azt, hogy magánszemélyek nagyobb földterületet is vásárolhatnak, egyesek úgy értelmezik: a mezőgazdasági kistermelés — lám, a hivatalos politika szentesítésével — a nagyüze­mek rovására történik. Ilyen körül­mények között különös akusztikát kapott az az információ, miszerint a Helvéciái Állami Gazdaság áruba bocsátotta a kezelésében lévő ter­mőföld egy részét, a helyi tanács vb pedig arról döntött, hogy közigaz­gatási területén ezentúl 2000 négy­zetméternél kisebb földterület nem vásárolható. Termelni kell... — de hasznos is? Az elgondolás nem új Cseh Miklós tanácselnök meg­erősíti, hogy a hír igaz. Mégsem igazolja a szóbeszédet. Az állami gazdaság ugyanis nem azért árusít­ja a kezelésében lévő termőföld egy részét, mintha a kisvállalkozások­nak kívánna — úgymond — teret adni, hanem egyszerűen azért, mert pénzre van szüksége. Az 'az elv viszont, aminek alapján a helyi tanács vb szeptemberben az emlí­tett határozatot hozta, egyáltalán nem újkeletű. Cseh Miklós egy le­velet mutat, amit két évvel ezelőtt kapott a megyei tanács elnökétől. Ebből az idézet: „Az 1986. július 1-jével hatályba lépő új építésügyi szabályzat az eddigieknél nagyobb lehetőséget biztosít tanyai lakó- és melléképületek építésére. Fontos érdekünk, hogy ezt a lehetőséget széles körben hasznosítsuk... Ezúton is felhívom a helyi taná­csok elnökeit, hogy a kijelölési el­járást ... sürgősen folytassák le.” — Milyen változást hozott ez az új szabályozás, mi történt azóta Helvécián? — Feloldotta a tanyán való épít­kezés tilalmát, új tanyák kialakítá­sát tette lehetővé. Első ütemben a közigazgatási területünk egyes ré­szeit tartósan fennmaradó tanyás térségnek nyilvánítottuk, így ezek­re a területekre építési engedély ad­ható. — Sok esetben a puszta földet sorolták be ebbe a kategóriába. Mi­lyen szempontok alapján? — Ezek a területek alkalmasak a mezőgazdasági termelésre, ugyanakkor a komfortos életkö­rülmények is viszonylag könnyen megteremthetők. Több ilyen he­lyen épült, épülő házba a gáz is bevezethető. ' — Van érdeklődés? — Érdeklődés?! Sorban állás! Most az állami gazdaság áruba bocsátott területein folytatódhat a tanyásítás. A 2000 négyzetméter — aminél nagyobb vásárolható, de kisebb nem — például három- szor-négyszer akkora, mint Kecs­keméten egy Halasi úti hobbikért. De vajon, kik és miért vesznek ekkora földet, kik és miért vállal­koznak mezőgazdasági termelésre, arra az életmódra, amit ez megkí­ván? Egyáltalán: milyen az embe­rek viszonya a termőföldhöz ma, 1989-ben? Mit tudnak róla, mit tudnak erről a munkáról, hogy hol kapnak műtrágyát, vegyszert, ásót, kapát, gereblyét — és meny­nyiért? Mit tudnak arról, hogy ki veszi meg tőlük a termést, hol, mikor — és mennyiért? Cseh Mik­lóst arra kérem, ismerkedtessen 'meg olyanokkal, akiknek a tanyás térségnek nyilvánított területen van földjük. valamilyen csonthéjas gyümölcsöt telepítünk. Azt még talán el lehet adni, mivel — úgy tűnik — az üdí­tőital-gyártásnak van jövője. Jászberényi Jánosék nem akar­nak építkezni, szép, kényelmes la­kásban élnek Kecskeméten. A csa­ládfő — vezető beosztású értelmi­ségi — nyugdíjba készül. Meggyő­ződése — és az orvos véleménye — szerint, érrendszeri betegségé­nek legjobb ellenszere az aktív pi­henés, az alkotómunka. Ennek lesz alapja a termőföld, amit Helvécián vásároltak. Almát akarnak telepí­teni. — Miért éppen almát? — Sokat kivágtak az országban mostanában, várható, hogy hiány lesz ebből a gyümölcsből. De ha csak a konzervgyárnak tudom el­adni, nekem akkor is megéri ter­melni, az egészségem érdekében. — A tanyásítási törekvést támo­gató helyi tanács mivel biztathatja azokat, akik azért vásároltak Hel­vécián földet, mert gazdálkodni akarnak? —- kérdezem Cseh Mik­lóstól. — Megvannak ehhez a felté­telek? A termés értékesíthető? — A beszerzési lehetőségek szű­kösek, nem valószínű, hogy kielé­gítően meg tudjuk ezt a gondot oldani. Ez több helyi bolttal, eláru­sítóhellyel sem sikerülne, hiszen az ellátás hiányos. De talán ennél is nehezebb kérdés az értékesítés. Eb­ben is nagyobb teret kellene enged­ni a vállalkozásoknak: miért kü­lönböztetjük meg még mindig a szocialista és a magánkereskedel­met —az. utóbbi hátrányára? Lennének vállalkozók, akik a kör­- nyéken felvásárolnák és — mond­juk Miskolcon — eladnák a ter­mést. Miért nem tehetik? — A helybeliek végül is hol és hogyan értékesítik a termésüket? — Sokan saját maguk fölviszik Pestre. De hát addig kiesnek a ter­melésből. — Legalább elkel az áru? — Elkel?! A Bosnyákon addig nem vesznek szabolcsi almát, amíg tart a helvéciaiból! Akik beleszülettek Dobos Lászlóék a gazdálkodás­ból élnek: mindig is ezt csinálták, ebbe születtek bele, ezt szeretik. Tanyájuk a kijelölt térségben van, szakszövetkezeti tagként négy hol­dat művelnek. Két és fél holdon takarmányt termelnek a jószágnak, a többi szőlő és gyümölcs. Gépek és a gye­rekek segítségével úgy győzik a munkát, hogy hajnaltól késő estig -gyűrik. —. Nem lenne könnyebb, ha nagyüzemben dolgoznának? — Akkor is szakadásig csinál­hatnánk, hiszen a fizetésből nem lehet megélni! — De legalább a kockázat terhé­től szabadulnának!-L Inkább fölviszem Pestre a ter­mést a kisteherautómmal — így Dobos László —, s akkor a ma­gam belátása szerint teszek. Sokfé­lével foglalkozunk, valami csak be­jön. Olyan év nincs, hogy semmi se sikerüljön. — Nem lenne egyszerűbb mégis, ha leszerződne? ■— Nem, mert a szerződés az árban is kötelez, az átvevő pedig mindig kevesebbet mér, s a vitában övé az utolsó szó. Csak az szerződik, aki kénytelen. Legidősebb gyerekük 4% Attila — szabószakmát tanult, most mégis a szomszéd tanyán gazdál­kodik. — Visszahúzta a szíve? — Inkább a megfontolás. Ha a szakmámban dolgoznék, nem tud­nám ellátni a tanyán adódó teen­dőket, amire pedig a rokonunkkal kötött eltartási szerződés kötelez. Annyit nem keresnék az iparban, hogy elég lenne egy fizetésnek, ha meg többet dolgoznék, sokat le­vonnának adóba. Kedv lenne .. 1 — Messziről köszönök azok­nak, akik ide kijönnek a városból és virágzó gazdaságot teremtenek —mondja Balog László, aki nyug­díjasként mezőőr a, helvéciai ta­nács alkalmazásában. Elmúlt hat­vanéves, volt tsz-elnök is, sokat látott, tapasztalt. Azt kérdezem tő­le, szerinte miért vállalkoznak az emberek — a fiatalok közül is so­kan — mezőgazdasági termelésre? — Mert szeretik. Ezt a kemény, ügyességet is kívánó munkát csak az tudja csinálni, akiben megvan a föld iránti vonzalom. Bár a föld most is értékőrző tulajdon, bizton­sági tartalék, de nem ez a lényeg az emberek számára, hanem az: mit lehet kihozni belőle. Akár saját szükségletre, akár piacra. Sokféle növényféleségről bebizonyoso­dott, hogy nagyüzemben nem ér­demes foglalkozni vele, a kisgazda­ságokban viszont nagyon szívesen vállalkoznak rá, ha el lehet adni. Helvéciai tapasztalataim is azt bizonyítják, hogy az emberek bir­tokában vannak olyan értékeknek — például a termőföld becsülése, törekvés, vállalkozói kedv —, ami­re lehet számítani, amit energiává lehet alakítani, ha még több és több termés kell az országnak. De hát: kell... ? Almási Márta Változó szövetkezeti elvek A PARASZTEMBEREK többsége soha nem értett a szö­vetkezetpolitikához, legtöbb­jük mégis sokat hallott róla. A mezőgazdaság szövetkezete­sítése idején szinte már unalo­mig ismételgették a szövetkeze­ti elvek között a fokozatosságot és az állami támogatást. Akko­riban politikai aktualitása volt ezen elveknek, ma viszont vitat­ják érvényességüket. Idősebb termelőszövetkezeti tagok az ötvenes évek elején az önkéntesség helyett megfélemlí­tésre alapozott kényszert ta­pasztalhattak. A hatvanas évek fordulóján az átfogó szövetke­zeti szervezéskor már az önkén­tesség dominált, helyenként a szelídebb kényszerrel ötvözve. Manapság a hagyományos ér­telemben alig értékelhető az ön­kéntesség elve, hiszen senkit nem kényszerítenek szövetkeze­ti tagságra. Éppen ellenkezőleg, a szövetkezeti közösségek mon­danak esetenként nemet a be­lépni szándékozóknak. Semmi jelentősége nem lenne tehát ma az önkéntesség elvé­nek? A belépésre, az egyénre vonatkoztatva alig, ám közös­ségi értelemben jelentősége már nem elhanyagolható. Nem a régmúlt példája, hogy szövetke­zeteket egyesítettek a tagság formális egyetértésével. Ma is előfordul, hogy helyi — városi, községi — testületek nem szö­vetkezeti érdekek alapján kész­tetik a közösségeket a költség- vetésből nem finanszírozható beruházásokban való részvétel­re. Mindezek az önkéntesség el­ve megsértésének tekinthetők, ha közvetlenül nem az egyént, hanem a közösséget érintik is. A FOKOZATOSSÁG a szo­cialista szövetkezetesítés „ter­méke”. A mezőgazdaság átszer­vezésekor elvileg három foko­zat között lehetett választani, ám a gyakorlatban a harmadik, a legfejlettebbnek tartott, az úgynevezett kolhoztípüs jött létre többségében. Politikai in­díttatásból és ráhatással, éppen csak fennmaradtak a szakszö­vetkezetek, amelyek elsősorban a gyengébb termőhelyi adottsá­gú földeken gazdálkodnak. Há­rom évtized alatt bebizonyítot­ták, hogy természeti hátrányaik ellenére életképesek, hatéko­nyabban gazdálkodnak a ko­rábban fejlettebbnek tartott termelőszövetkezeteknél. Ez egyszersmind azt jelzi, hogy a fejlettségi kategóriák és a gaz­dasági hatékonyság történelmi­leg nem találkoztak, s például Bács-Kiskun megye rossz ter­mőképességű homoktalajain gazdálkodva'éppen a szakszö­vetkezet lehet a fejlettebb for­ma. Kell-e a szövetkezetnek álla­mi támogatás? — teszik fel so­kan a kérdést. A válaszadók egy része elutasítóan felel. Elő­relátóan, mintegy önvédelem­ből érvelve állítják: ha a szövet­kezeteket, mint társadalmi­gazdasági formációkat támo­gatni kell, akkor nem eléggé ha­tékony, gyenge szervezetek; vagyis a támogatás ténye eleve érvként szerepelhet a támadók fegyvertárában. Nem a szövet­kezeteket, hanem a gazdasági tevékenységüket kell állami tá­mogatásban részesíteni, ha az indokolt. A mezőgazdaságot szinte az egész világon támo­gatja az állam, Magyarorszá­gon sem nélkülözhető ez; de fel­tétlenül elkülönítendő a szövet­kezetek megsegítésétől. A gya­korlatban nincs is különbség az állami gazdaságok és a termelő­szövetkezetek szabályozása kö­zött, vagyis a támogatást a gaz­dasági tevékenység kapja. Ha­sonló a helyzet a fogyasztási szövetkezetekben is, amelyek a falusi ellátás szervezéséért él­veznek előnyöket, ám ugyanezt megkapják állami kereskedelmi vállalatok is, ha kistelepülése­ken nyitnak boltot. (Az csupán az ellentmondásokat szaporít­ja, hogy az üzletek vesztesége vagy alacsony jövedelmezősége miatt kényszerű monopólium­ban vannak a szövetkezeti bol­tok.) ANYAGI, GAZDASÁGI ér­telemben tehát még hátrányos is lehet ,a szövetkezetek állami támogatását hangsúlyozni: ugyanakkor a szövetkezetek és az állam viszonya, együttműkö­désük lényeges eleme maradhat a szövetkezeti elveknek. A tá­mogatásnak nem csak pénzügyi formája létezhet, a szövetkeze­tek létjogosultságának, hasz­nosságuknak elismerése, politi­kai támogatása közvetve gaz­dasági erőt is jelenthet; mint ahogy az elmúlt évtizedekben az ellenkezőjére is volt példa. A szövetkezeti elveket persze nem szabad leegyszerűsíteni e . három, általánosabban ismert tételre. A magyar szövetkezeti gyakorlat is alkalmazza a klasz- szikus szövetkezeti elveket: a tagsági közreműködést, a szö­vetkezeti demokráciát és ön- kormányzatot, a kölcsönös tá­mogatást. Sok ezer példával lenne igazolható, hogy a szö­vetkezetek mint vállalatok, eredményesen gazdálkodnak; támogatják aktív és nyugdíjas tagjaikat, anyagilag áldoznak sportra, kultúrára. A lenini szövetkezeti elvek azonban a napi gyakorlatban megméretnek, következéskép­pen változhatnak. De ugyan­csak több tekintetben módosí­tásra szorul a szövetkezetekkel szembeni állami magatartás is, amely esetenként érvényesnek tekinthető elveket is megsért. Mindezekre tekintettel felül­vizsgálatra, az álláspontok vi­tában kialakuló formálódásá­ra, közelítésére van szükség; végső soron a szövetkezetek tartós fennmaradása érdeké­ben. A készülő szövetkezeti tör­vényt megelőző elméletet és gyakorlati magatartást tisztázó viták ezért is nélkülözhetetle­nek. Vipera a frizsiderben Egy másfél méteres vipera életkorát úgy állapíthatjuk meg, ha megszámlál­juk a hüllő farokrészén lévő pikkelye­ket. Az azerbajdzsáni Apseron-félszi- geten elfogott hüllőt a szó szoros értel­mében a lehűtés érdekében néhány percre hűtőszekrénybe kellett tenni. Az óvintézkedés távolról sem felesleges, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a vipera a másodperc tört része alatt áldozatába nagy mennyiségű ha­lálos mérget fecskendez. Az oltóanyag és egyéb gyógyszerkészítményekhez szükséges nyersanyag előállításával és begyűjtésével foglalkozik az Apseron- félszigeten létrehozott herpetológiai la­boratórium. ­Gyengeáramú elektróda érintésének hatására a kígyófogakból vékony su­gárban steril edénybe kerül a mérgező anyag. Háromezer kígyótól évente mintegy 3 kilogrammnyi száraz mérget állítanak elő. A herpetológusok kígyó­tenyésztéssel és az állomány megóvásán val is foglalkoznak. AGANBEGJAN AKADÉMIKUS A PERESZTROJKÁRÓL Sok nyilvánosság, kevés gazdasági siker A Bosnyákon számon tartják Fodor István a Helvéciai Állami Gazdaság műtrágya-kiszerelő üze- - mének vezetője. Fiatal házas, je­lenleg az édesanyjánál lakik csa­ládjával, Kecskeméten. — Valahol építeni kellett — mondja —, azért vásároltam tel­ket. — De miért éppen Helvécián? —- Elsősorban azért, mert ol­csón jutottam hozzá. De a telepü­lés is szimpatikus, viszonylag jól közművesített. Közel van a város­hoz és a munkahelyemhez. Bár Kecskeméten szívesebben építet­tem volna, de ahhoz nincs pén­zünk. — Termelni nem is akarnak? — A konyhára valót minden­képpen. , — Ahhoz elég egy kis darab föld. A többivel mi lesz? — Nem hagyjuk parlagon. El­képzelésünk szerint, később majd Gépek és szakemberek exportja • Jászkiséren, a Magyar Államvasutak építőgép­javító üzemében .a vasúti építő gépek üzemelteté­sét, javítását, alkatrészek gyártását, pótlását, pá­lyaépítő gépek gyártását végzik, több mint 400 millió forint értékben. Ä jól képzett szak­embereket igénybe vették az importpótlo alkatré­szek gyártásában is, amelynek kapcsán 120 millió forintnak megfele­lő tőkés devizát takarí­tottak még. Vasúti épitő gépek iráni Algéria, Bulgária és Csehszlovákia is érdeklő­dik, a harmadik világ pi­acain pedig képzett sza­kembereket ajánlanak a gépek üzemeltetéséhez.' v ....— • A téli gépjavítás keretében 40 pályaépitő .munkagépet vizsgálnak át. (MTI-fotó) A múlt év végén Pesten járt Abel Aganbegjan szovjet közgazdász, a peresztrojka gazdasági irányvona­lának egyik fő kimunkálója. A ne­ves szakértő átfogó .elemzést adott az átalakítás éveinek eredményei­ről és gondjairól. A többi között kijelentette: a Szovjetunióban hosszabb távon fel akarják számolni a hiánygazdál­kodást. Ehelyett a fogyasztók igé­nye szerint termelő gazdaságot, áruval telített, egyensúlyban lévő, arányos piacot akarnak. Mindeh­hez az eddigi extenziv helyett az intenzív gazdálkodás útját, s an­nak motorjaként a hatékonyság és a minőség javítását jelölte meg. A peresztrojka igen nehezen, lassan és ellentmondásosan halad. A glasznoszty sikerével szemben a gazdasági átépítés sikereinek hiá­nya áll. A hiányosságok között so­rolta fel az akadémikus a nyo­masztó lakáshiányt, az elavult nyugdíjrendszert, á gyenge kínálat mögött meghúzódó elavult köny- nyűipart. A peresztrojka kulcsterülete Aganbegjan szerint a gépipar. Ezen ágazat termékeinek 75 száza­léka idejétmúlt volt_ 1985-ben. A gépipari termékcsere ütemét a tavalyi 3 százalékról 1990-ig 13 százalékra gyorsítják fel. 1989-től bevezetik a termelési eszközök többcsatornás nagyke­reskedelmi rendszerét. Fokozato­san felszmolják a központi anyag- ellátási rendszert, folytatják a két­szintű bankrendszer kialakítását. Kiterjesztik a köztársasági szintű önfinanszírozást, liberalizálják a vegyes vállalkozások engedélyezé­sét, vizsgálják a rubelkonvertibiliT tás megteremtésének lehetőségét.; Az akadémikus külön ismertette a mezőgazdaság átalakítását A faluval egyenjogú kapcsolatot igazi mezőgazdasági piacot kell létrehozni — hangoztatta. „Bérbe kell adni a földet és a termelőesz­közöket a parasztoknak'és közös­ségeiknek” — jelezte, hozzátéve, hogy az SZKP KB 1989 elején je­lentős agrárgazdasági plénumot tart. „A jelenlegi időszak igen nehéz, mert a szavakról át kell térni a tettekre.” A központi gazdálkodó szervek „az idén nem álltak felada­tuk magaslatán”; a hatásköröket egymás között átcsoportosították ugyan, de lefelé továbbra is utasí­tásokat közölnek. A helyzet a vál­lalati gazdálkodás szempontjából nem javult, hanem romlott. A problémákat csak élezi a tetemes költségvetési hiány és a növekvő adósságállomány. Ami a következő ötéves tervet illeti; Aganbegjan szerint a vállala­toknak adott állami megrendelé­sek arányát jelentősen csökkentik, egységes vállalati adórendszert ve­zetnek be, a vállalatok maguk dönthetnek majd nyereségük fel- használása és fejlesztéseik tekinte­tében. A mezőgazdaságban kiter­jesztik a földbérleti rendszert. Aganbegjan a következő időszak kiemelkedő feladatának nevezte a tulajdonosi érdekeltség fokozását, a személyi érdekeltséget és a gaz­daságnak a fogyasztási igények szerinti átállítását. (MTI-Press)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom