Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-28 / 179. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLIII. évf. 179. szám Arai 1,80 Ft 1988. július 28., csütörtök Szovjet— amerikai konzultációk a Közel-Keletről A szovjet és az amerikai kül­ügyminisztérium illetékesei a jövő héten konzultációkat tar­tanak Genfben a közel-keleti és a perzsa (arab)-öbölbeli hely­zetről. Richard Murphy, az amerikai külügyminiszter közel-keleti kérdésekben illetékes helyettese és Vlagyimir Poljakov, a szovjet külügyminisztérium ugyanezen térség ügyeiben illetékes vezető tisztségviselője hétfőn és ked­den találkozik a svájci konfe­renciavárosban a térségbeli fej­lemények megvitatására. A ta­lálkozó része a két külügymi­nisztérium munkatársai közötti rendszeres politikai konzultáci­óknak. A genfi eszmecsere után Richard Murphy közel-keleti körútra indul, ennek állomásai azonban egyelőre nem ismere­tesek. N ÉG YSZ KM KÖZTI \ I EG B ESZ ÉLES, PLENÁRIS ÜLÉS Grósz Károly és Ronald Reagan találkozója a Fehér Házban Ronald Reagan amerikai elnökkel találkozott tegnap Wa­shingtonban Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisz­tertanács elnöke. A magyar kormányfőt ünnepélyesen fogadták a Fehér Házban, az úgynevezett nyugati szárny, a West Wing bejára­tánál. Az amerikai fővárosban kialakult szokás szerint már az odavezető útvonalon, a Pennsylvania Avenue-n a két ország zászlaival díszítették fel a lámpaoszlopokat. A kapu­tól a bejáratig vezető út mentén a fegyveres erők diszalakula- ta sorakozott fel, az ötven amerikai állam zászlajával, a bejáratnál a két ország zászlaját emelték magasba a katonák. Az épület bejáratánál George Shultz külügyminiszter, John Whitehead, a külügyminiszter első helyettese és Selma Roose- velt protokollfőnök fogadta a magyar miniszterelnököt; ők kísérték Reagan elnök dolgozószobájához. Az elnök a kan­dalló előtt hellyel kínálta a vendégét; a tudósítók rövid időre be is mehettek a megbeszélés színhelyére. A Magyar Televízió tudósítója az amerikai elnököt arról kérdezte, hogy véleménye szerint mi lehet Magyarország sze­repe a kelet—nyugati kapcsolatok jövőjének alakításában. — Nem az a kérdés, hogy mi lehet a szerepe a jövőben, hanem az, hogy milyen szerepet tölt be máris — válaszolta Reagan. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a Grósz Károly által képviselt politikáról, a gazdasági tervekről, az elnök így vála­szolt: — Nagyon egyetértek mindezzel. Erről fogunk tárgyalni. A két államférfi előbb rövid tárgyalást folytatott Reagan dolgozószobájában, csupán a tolmácsok és a jegyzőkönyv- vezetők jelenlétében, majd az elnök dolgozószobája mellett, az amerikai kormány üléstermében plenáris üléssel folyta­tódtak a megbeszélések. Magyar részről a plenáris ülésen Grósz Károlyon kívül részt vett Tatai Ilona, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Gazdasági Kamara alelnöke, dr. Kapolyi László, a Minisztertanács kormánybiztosa, Bartha Ferenc államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Kovács László külügyminiszter-helyettes, dr. -Házi Vencel, Magyarország washingtoni nagykövete. Az amerikai oldalon Reagan elnök mellett foglalt helyet George Bush alelnök, George Shultz külügyminiszter, John Whitehead, a külügyminiszter első helyettese, Rozanne Ridgway külügyminiszter-helyettes, Mark Palmer, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. A plenáris ülés után Reagan elnök munkaebédet adott Grósz Károly tiszteletére az elnöki rezidencián. Az ebéden a két tárgyaló küldöttség tagjain kívül részt vett James Baker pénzügyminiszter, William, Verity kereskedelmi miniszter, Charles Wick, az Egyesült Államok tájékoztató ügynökségé­nek (USIA) igazgatója, Colin Powell tábornok, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Mariin Fitzwater, Reagan el­nök szóvivője. Ken Duberstein, a Fehér Ház politikai appará­tusának vezetője. Reagan és Grósz Károly a találkozó végén — sajnos már lapzárta után — rövid nyilatkozatban foglalta össze a tárgyalások eredményeit. Grósz Károly ezután látogatást tett George Bush alelnök- nél. A délután folyamán külön-külön tárgyalt az amerikai képviselőház és a szenátus külügyi bizottságának tagjaival, majd sajtókonferenciát tartott a magyar nagykövetségen. Dr. Házi Vencel, hazánk washingtoni nagykövete este foga­dást adott a kormányfő tiszteletére. AZ IPAR ELSŐ FÉLÉVI TELJESÍTMÉNYE Kevesebb energiával több termék Gondot okoz a visszafogott behozatal Az Ipari Minisztérium felügyelete alá tartozó hét iparág ezernél is több vállalata és szövetkezete 1988 első félévében, igaz meglehetősen nagy hullámzással, válto­zatlan áron számolva 1,2 százalékkal növelte termelését, amely összességében 570 milliárd forint értéket tett ki. A növekvő termelés nem járt több energiafogyasztás­sal, sőt az energiafelhasználás 5 százalékkal csökkent, de ezen belül a villamos- energia-fogyasztás csak egy százalékkal mérséklődött. Ami az ipari termékek értékesítését illeti: a belföldi szállítások a vártnál néhány százalékkal alacsonyabbak voltak, ennek oka elsősorban a múlt év végi erőteljes lakossági felvásárlás, továbbá az export fokozása. A szocialista országokba a tavalyi első félévinél két százalékkal kevesebbet exportáltak az ipari üzemek, összesen mintegy hárommilliárd rubelért. Konvertibilis elszámolású exportját minden iparág növelte, összességében 23 százalékkal, így a félévi kivitel elérte az 1,6 milliárd dollárt. A behozatal erről a piacról mérséklődött, s ez nem kevés gondot jelentett és jelent most is a feldolgozóipari üzemeknek. Végül is az ipar külkereskedemi forgalmának passzívuma 360 millió dollárral, mintegy 45-50 millió dollárra csökkent. Az egyes iparágak közül az alumíniumipar és a vaskohá­szat, a szerves és szervetlen vegyipar, a műanyag- és vegyiszálgyártás, valamint a villamosgépeket gyártó üzemek növelték az átlagosnál erőteljesebb ütemben nyu­gati exportjukat, míg — bár termelésüket bővítették — az átlag alatt értékesítettek konvertibilis valutáért a különböző feldolgozó.ágazatok, mint például a műszer- gyártás, a híradástechnikai ipar, a papír- és a bútoripar, valamint a textilruházati ipar. Az iparban a dolgozók létszáma január óta mintegy 30 ezerrel, 3,4 százalékkal csökkent. ÜSZŐD, BÁTYA, FÁJSZ ÉS DUSNOK ISMÉT KAP VIZET Több mint 100 ezer köbméter a napi vízfogyasztás Dél-Bács-Kiskunban Július pokla, a már-már elviselhetetlenségig fokozódott hőség nagy erőpróba elé állítja a Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat dolgozóit is. Nyolcvan település ellátásáért felelősek. A százezer köbméter napi víztermelés jelenleg fedezi a lakosság szükségletét, bár helyenként némi­leg csökken a nyomás a vezetékekben. Nemere Péter főmérnök tájékozta­tása szerint egyelőre nincs vízkorlátozás sehol sem, a fogyasztóktól mégis azt kérik: takarékoskodjanak a vízzel, s kertjeiket éjszaka locsolják a háztartások délutáni-esti zavartalan ellátása érdekében. Kedden, 15 órakor üzemzavart jelentettek a vállalat kiskunhalasi központjának. Anyaghiba miatt eltört az a 40 centiméter átmérőjű főve­zeték, amely Uszódot Kalocsával köti össze. Emiatt más falvakban — Bátyán, Fajszon és Dusnokon is — szünetelt a vízszolgáltatás. A sérült vezetékrészt kicserélték, így aznap 22 órától helyreállt a vízellátás a négy Kalocsa környéki községben. K —I A MEGYÉBEN A HÉT VÉGÉN VÉGEZNEK A BÚZÁVAL Aratás kánikulában • Már befejezték az aratást a Jánoshalmi Petőfi Tsz-ben. A szénabetakarításon van most a sor. Nem báláznak, így jelentős kiadástólTnentesítik a közös gazdaságot, ugyanis a szalmát a baromfiólak almozásához használják, ezért csak kazlakba gyűjtik. (Tóth Sándor felvétele) Rekkenö hőségben aratnak a határ­ban. A nagy meleg ellenére az őszi kalá­szosok betakarítása megfelelően, folya­matosan és zavartalanul halad. Bács- Kiskun megyében a hét végén befejezik a búza aratását, a vártnál jobb ered­ménnyel. Az árpaterületekről már levo­nultak a gépek, a rozs háromnegyedét, a zab felét is levágták. Bár országos jelzé­sek szerint a másod- és tarlóvetéseket némileg visszafogták a gazdaságokban, megyénkben a tervezett 4—4,5ezer hek­táron elvetették a növényeket. A kánikula nyomán a kalászosok úgynevezett túlérésben vannak, ami azt is jelenti, hogy hektolitertömegük már kisebb az optimálisnál. Ezzel a nagy melegben számolni kell, ellene nem te­hetnek semmit, hiszen a kombájnpark teljesítménye adott, és napi 80—100 ezer hektárnál nagyobb területről nem hozhatják le a termést. így mindenkép­pen vannak olyan táblák, ahol á gabo­naszemek ilyenkor a kívántnál valami­vel tovább lábon maradnak, némileg összetöppednek és kisebb súlyt adnak. A kánikula alaposan megsanyargat­ja a kapásnövényeket. A hónap végén mindenekelőtt a kukorica senyved a hőségtől. A késői kitavaszodás miatt a kukorica egy részét későbben vetették el, emiatt a növény helyenként jelenleg a szokásosnál hátrább van a fejlődés­ben. Kisebb és gyérebb a növényzete, ennélfogva a nagy melegben tápanyag- felvétele is alaposan lecsökken. Van olyan gazdaság, ahol nem számíthat­nak a normális beérésre, és silót készí­tenek majd a növekedésben visszama­radt kukoricából. A növényállomány országszerte vi­szonylag még jól állja a megpróbálta­tást, de mindenütt esőt vár a kukorica. A napraforgó szintén igényelné a ned­vesség-utánpótlást. A kánikulában a virágzás időszaka túlságosan megrövi­dült, és ez rontja a terméskilátásokat. A cukorrépa termésének növekedése a kedvezőtlen csapadékellátás következ­tében alaposan mérséklődött. B ár a csarnok falait kívülről még állványerdő borítja, az új gyümölcsfeldolgozó üzemben már megkezdték a gépek beszerelését. A sterilező sorhoz fo­lyamatosan érkeznek Svédország­ból a berendezések, amelyeket Jo­hann Liebhartnak, a világhírű skandináv cég bécsi kirendeltsége technikusának irányításával a helyi szakemberek építenek be végleges helyükre. A Kiskunfélegyházi Lenin Tsz takarmánykeverő telepének szom­szédságában tehát finiséhez érkez­tek az új gyümölcsfeldolgozó üzem beruházási munkálatai. A létesít­mény gondolata csupán egy évvel ezelőtt merült fel, s az Agrober ter­vei alapján már az idén tavasszal hozzákezdett az építkezéshez a Kunép. A kivitelezők jól dolgoztak, s ha a svéd aszeptikus sor mellé a hazai — Kőbányai Vas- és Acél­árugyár által gyártott — többi be­rendezés is megérkezik időben, szeptemberben indulhat a próba­üzem, majd az üzemszerű termelés. A Lenin Tsz az alapanyagot a környező gazdaságokból szerzi be. Eddig a jászszentlászlóiakkal tár­gyaltak több vagon alma szállításá­ról, de a jövőben a félegyházi szö­vetkezetektől is szeretnének vásá­rolni különböző gyümölcsöket. Egyelőre almából, meggyből, őszi- és kajszibarackból, körtéből készí­tenének úgynevezett gyümölcsvelőt (ez kiváló alapanyaga az ivólevek- nek), amit exportra szállítanak. Ké­sőbb, ha a piac igényli, szamócát és paradicsomot is feldolgoznak majd. G. B. Gyümölcsfeldolgozó Félegyházán • Kívülről még állványok borítják az épületet. • Már meg­kezdték az Al- fa-Laval steri­lező berende­zés beszerelé­sét. CSERÉPGYÁRAT LÉTESÍTENEK KECSKEMÉTEN? Építkezők esélyei A Szegedi Ipari Vásáron több új terméket mutatott be az Alföldi Tü­zép Vállalat, sőt az egyik vásári nagydíjat is elnyerte az általuk for­galmazott korszerű ajtócsalád. A vásári siker ellenére a tegnap Sze­geden megtartott sajtótájékoztatón minduntalan visszatért egy közis­mert szó: a hiány. A cement kivételével szinte nincs olyan építőanyag, amiből teljes len­ne a választék, zavartalan az ellá­tás. Komoly ellátási gondok ta­pasztalhatók az építési idény köze­pén faáruból, égetett cserépből, burkolóanyagokból, betonelemek­ből. Egyrészt a hazai termelők fo­kozott exportszállításai, a másik ol­dalon a külföldi partnerek késedel­me, a szerződött mennyiségtől el­maradó import okozza a hiányt. Brummel János gazdasági vezér­igazgató-helyettes elmondta, hogy az első félévben összességében nö­vekedett a vállalat forgalma, ennek ellenére nem javult az ellátás az elő­ző évhez képest. A várakozással el­lentétben ugyanis nem csökkent a kereslet, hanem az enyhe téli hóna­poktól kezdve végig nagyobb volt a vártnál. Mint elhangzott, a tüzép- nél elképzelhetőnek tartják, hogy az év hátralevő részében tovább nő a kereslet — s ezzel a feszültség is — az épitőanyag-piacon. Mire számíthatnak az építkezők a második'félévben? A falazóanyagokból javul a kíná­lat az Alföldi Tüzép telepein. Gáz­beton termékekből minden igényt ki tudnak elégíteni, az égetett tégla­típusokból is több érkezik a tele­pekre. Itt is, mint ahogy több más termékcsaládnál, új típusokkal igyekeznek bővíteni a választékot. Lekötötték például az egyik dunán­túli vállalat teljes ez évi termelését színes mészhomok burkolótéglából s a Dr4va hőszigetelő téglából, mellyel pótolni lehet a hagyomá­nyos szigetelőanyagokat. Sikerült jelentős mennyiséget beszerezni — az NDK-ból — a közkedvelt és ol­csó ásványgyapotból is. Fenyő fűrészáruból — a szovjet import csökkenése miatt — az év hátralevő részében sem lesz lénye­ges változás a kínálatban, sőt az alapanyaghiány az ablak- és ajtó­gyártókat is sújtja. Vasbeton födémgerendából szin­tén elmarad a kínálat a kereslettől. A hiány enyhítésére a Vajdaságból szereztek be jelentős mennyiséget. Tartós a hiány falburkoló csempé­ből is a csehszlovák import kiesése miatt. A padlób.urkoló lapok kíná­latát bővíti a második félévtől a Zalaker fagyálló mázas padlólap­családja. S végül a cserépről, melyről több biztató hírt is elmondott Brummel János a sajtótájékoztatón. Dunake­sziben hamarosan megkezdi a ter­melést egy új gyár, s ez bővíti a tetőfedő anyagok választékát. Egy kecskeméti betoncserépgyár létesí­téséről is folynak az előzetes tárgya­lások. A Dutép és az Alföldi Tüzép Vállalat egy osztrák céggel tárgyal, s ha sikerül túljutni az engedélyezé­si eljárás buktatóin, — mint elhang­zott — akár már a jövő évben bein­dulhatna a cserépgyártás Kecske­méten. A nyár az építőanyagok szezon­ja, ám augusztusban már sokan be­szerzik a téli tüzelőanyagokat. Er­ről is érdeklődtünk, s mint megtud­tuk, hazai brikettből, kokszból és tűzifából nem várhatók ellátási gondok. A tervezett szénimport vi­szont nem érkezik be az országba, ezért a jó minőségű kazánszenek kínálata a tavalyihoz hasonlóan az idén is szűkös lesz. L. D. • Az Alföldi Tüzép Vállalat és a Helvéciái Állami Gazdaság az elmúlt évben gazdasági társulást hozott létre. Idén már több mint 40 millió forint értékben forgalmaztak különböző betonelemeket, melyek a Szegedi Ipari Vásáron is felkeltették a látogatók érdeklődését. ÉVTIZEDES VÁGY TELJESÜL Jó ütemben készül Hetényegyházán a gázvezeték A lakosság régi vágya teljesül ezek­ben a hónapokban Hetényegyházán, ahol a Kerekegyházi Dózsa Tsz gázsze­relő részlegének dolgozói mintegy 35 kilométer hosszú vezetéket épitenek. Gömöri Tibornak, a Kecskeméti Városi Tanács hetényegyházi kirendeltsége ve­zetőjének tájékoztatása szerint jó ütemben haladnak a munkák, s remél­hetőleg határidő előtt, esetleg már au­gusztusban vagy szeptemberben befeje­ződnek. A település lakóinak életkörülmé­nyeit lényegesen javító fejlesztés egyéb­ként jelentős költséggel valósul meg. A városi tanács mintegy 8 millió forin­tot ad e célra, a honvédség és az Univer Afész 3-3 milliót, s a helyi Egyetértés Szakszövetkezet 1 milliót. A hetény- egyháziaknak gázóránként 20 ezer fo­rintot kellett befizetniük. Ehhez a taka­rékszövetkezet 3 százalékos kamatra és 2,5 éves lejáratra 14 ezer forint hitelt adott, sőt néhány rászoruló nyugdíjas­nak ennél is. többet. Az idén márciusra elkészült a Kerek­egyháza felől érkező, 8 kilométeres, úgynevezett külső betápláló vezeték, s jelenleg is folynak a munkák Hetény- cgyháza utcáiban. Csaknem ezer ház­tartásba - vezetik majd be a gázt —­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom