Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-15 / 142. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1988. június 15. Az érdekek egyensúlya Az MTA elnöksége a társasági törvény tervezetéről Ahhoz, hogy gyökeres változás történjen a szovjet—amerikai kapcsolatokban, meg kell változnia e kapcsolatok alapjának: az erő egyensúlya helyett az érdekek egyensúlyának kell meghatározóvá válnia. Ez a gondolat hatja át a szovjet vezetés külpolitikai törekvéseit a két nagyhatalom viszonyának formálásában. Erről közölt cikket tegnapi számában a Pravda, Rogov történészdoktor tollából. Az utóbbi időben megnőtt a szovjet .—amerikai kapcsolatok dinamizmusa. Érdemi párbeszéd kezdődött, amelynek első kézzel fogható eredménye a washingtoni rakétaszerződés. A párbeszéd nyomán valóssá váltak a hadászati támadófegyverek ötven százalékos csökkentésének távlatai. Az igazi áttöréshez — írja Rogov professzor — az érdekek egyensúlyának kell a fő tényezővé válnia. Az érdekek egyensúlyára törekvés nem jelenti a versengés megszüntetését — folytatódik a cikk —) hiszen a versengés a két állam eltérő ideológiai és társadalmi-gazdasági jellegéből adódik. Mindennek azonban békés eszközökkel kell megtörténnie. Emellett nem szabad abszolutizálni a szovjet— amerikai ellentmondásokat, s nem szabad a két ország viszonyát csak a két rendszer közötti harc prizmáján át szemlélni. Az ideológiai kapcsolatok sem szűkíthetők le csupán az „eszmék háborújára”. Az ideológiai ellentéteket nem terjeszthetjük ki az államközi kapcsolatokra. Az ideológia tartalma — hangoztatja Rogov — nem merül ki az osztályelemekben, hiszen az ideológiai értékrendben változatlanul megvannak az összemberi szempontok. A Szovjetunió és az Egyesült Államok érdekeinek közössége a biztonság terén a legszembeötlőbb. Kezd teret hódítani a felismerés, hogy a két nagyhatalom biztonsága csak kölcsönös le- 4 hét. E téren kezdenek kirajzolódni az érdekegyeztetés mechanizmusának körvonalai. Bármelyik fél biztonságának megsértése nélkül lehetőség van a nukleáris fegyverzet mai szintjének 95 százalékos csökkentésére, továbbá arra, hogy a védelemhez elégséges legalacsonyabb szükséges szintre csökkentsék a hagyományos erőket és fegyverzetet. Ebben a folyamatban fel lehet számolni a bizalom hiányát. Már a torontói tőkés csúcsértekezletre szóló programját, fejtegette Reagan elnök az Egyesült Államok Atlanti Tanácsa nevű szervezet washingtoni tanácskozásán elmondott beszédében. A tanácskozás elsősorban az atlanti politika külpolitikai összefüggéseit vizsgálja, különös tekintettel a szovjet - amerikai, a kelet—nyugati kapcsolatokban bekövetkezett kedvező változásokra. Az amerikai elnök mindazonáltal az alkalmat elsősorban az Egyesült A lehetőség nemcsak katonai kérdésekben adott. A környezetvédelem problémái, amelyeket ma még a legtöbb ország külön-külön akar megoldani, kínálja az egyetemes együttműködés lehetőségét, csakúgy, mint a világűr meghódítása. Nem ütköznek egymással a Szovjetunió és az Egyesült Államok gazdasági érdekei sem — írja Rogov professzor. — Napjainkban hanyatlott az amerikai gazdaság versenyképessége a világpiacon (s az ország államadóssága az első számú nemzeti problémává vált). Az Egyesült Államok fő gazdasági versenytársa azonban nem a Szovjetunió, hanem Japán és a nyugat-európai államok gazdasága. A szovjet gazdaságban zajló átalakítási folyamatok nem fenyegetnek senkit, sőt a gazdaság fejlődésének sikere hozzájárulhat a világ- gazdaság stabilizálásához. A kétoldalú árucsere-forgalomban hatalmasak a lehetőségek, a forgalom mennyiségét még sokszorosára lehet növelni. A gazdasági kapcsolatok fejlesztése mindkét ország számára előnyöket kínál. A regionális válságok kérdése is a szovjet—amerikai kapcsolatok egyik bizonytalansági tényezője. A válságok problémájának újszerű megközelítésével a két ország pozitív szerepet játszhat, ösztönözheti a békés rendezést, kezességet vállalhat e rendezési folyamatokban, amint azt az Afganisztán körüli helyzet rendezésére aláírt genfi egyezmény példázza. Ma mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok előtt sürgető belső problémák állnak. Ezek megoldása a külpolitikai kérdésekben is realista megközelítést követel. A szovjet társadalom életében megkezdődött az átalakítás minőségi változást hozó folyamata. Az utóbbi időben az Egyesült Államokban is megfigyelhető a realizmus erőinek előretörése. Mindez feljogosít arra a reményre, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok építményéhez szilárd alapokat fektetnek le. Ez pedig — fejeződik be a Pravda cikke — lehetővé teszi, hogy a kétoldalú viszonyban véget vessenek a szembenállásnak, s áttérjenek a kölcsönösen előnyös, az egész emberiség javára váló együttműködés modelljének kialakítására. Államok gazdaságpolitikája, saját kormányzata tevékenységének dicsőítésére használta fel, azt hangoztatva, hogy más országoknak is ezt a példát kell követniük — beleértve a szocialista országokat is. Reagan röviden szólt a moszkvai csúcstalálkozóról, a most életbe lépett szovjet—amerikai leszerelési szerződésről is, kijelentve, hogy ezek a sikerek az atlanti partnerek együttműködésének eredményei. ROMÁNIA A meglévő „tökéletesítése” A román politika eltérő módon ítéli meg az átalakítást. • A jelenlegi fejlődési szakaszban nem a szerkezeti átalakítást jelöli meg elsődleges követelménynek, hanem a meglévő rendszer „tökéletesítését”. A közelmúltban Nicolae Cea- usescu, az RKP főtitkára azt állította, hogy Romániában a fejlesztés általános irányvonala és stratégiája „teljes mértékben helyes és megfelel az ország fejlesztési szükségleteinek és lehetőségeinek”. A Scinteiában és a többi lapban is méltatott megnyilatkozás szerint ma nem az a kérdés, hogy a gazdasági elveken, szervezési kereteken strukturális módosításokat hajtsanak végre, hanem inkább az, hogy tökéletesítsék a meglévő politikai-gazdasági rendszert. Az RKP felfogásában és tevékenységében érvényesülő tökéletesítési eszméből néhány elméleti és gyakorlati következtetést összegezett a román írószövetség Kolozsvárott megjelenő lapja, az Utunk. Ezek szerint a tökéletesítések olyan megszakítatlan folyamatot alkotnak, amely i „menet közben” alakítja át a mindennapi életet és gyakorlatot. A „forradalmi munkásdemokrácia rendszerének szerkezetei” nem igényelnek változtatásokat, hanem ezt a szerkezetet folyamatosan hozzá kell igazítani a sokoldalú társadalmi fejlődéshez. A tökéletesítésnek ki kell terjednie a pártra is, hogy az szabályozásra és önszabályozásra képes éltető szervévé váljék az egész rendszernek. ENSZ-KÖZGYÜLÉS Shultz „leszerelési leltára” Nem tartalmazott érdemlegesen új elgondolásokat, új leszerelési javaslatokat -George Shultz felszólalása az ENSZ közgyűlésének rendkívüli leszerelési értekezletén. Az amerikai külügyminiszter inkább „leszerelési leltárt” terjesztett a közgyűlés elé az elmúlt évek eredményeit összegezve, s csupán néhány kérdésben foglalt állást újabb leszerelési elképzelések mellett. Ezek között szerepelt egyebek között az, hogy állapodjanak meg a nukleáris fegyverek célbajuttatására alkalmas rakéták eladásának tilalmában. Mint mondotta, a moszkvai csúcstalálkozón a Szovjetunióval is megállapodás jött létre, hogy erről tárgyalásokat kezdenek a, két ország között. Az amerikai külügyminiszter igen elégedetten szólt a Szovjetunióval megkötött szerződésről, amely eltiltja a közepes hatótávolságú nukleáris eszközöket és úgy vélekedett, hogy a hadászati rakéták számának ötven százalékos csökkentéséről is igen előrehaladottak a tárgyalások. Külön foglalkozott a két katonai tömb, a NATO és a Varsói Szerződés leszerelési elképzeléseivel, kiemelve, az európai biztonsági folyamat keretében Stockholmban létrejött egyezmény a bizalomnövelő intézkedések kiterjesztéséről „komoly katonai jelentőségű”. Az európai leszerelés lehetőségeiről szólva a miniszter megelégedett azzal, hogy felsorolja a NATO legutóbbi tanácskozásain erről megfogalmazott elképzeléseket, amelyek egyik központi követelése „az igen nagymértékű aránytalanságok” megszüntetése, mégpedig úgy, hogy a Varsói Szerződés lényegében egyoldalú csökkentéseket hajtson végre. — A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége tegnap az MTA székházában tartott ülésén megvitatta a gazdasági társaságokról szóló törvény tervezetét. A vezető tudóstestület úgy ítélte meg, hogy a gazdasági társaságoknak ez az új, előremutató jogi szabályozása jelentős lépés a vállalatok és a vállalkozások megfelelő szervezetitulajdoni formáinak kialakításaihoz. Nem helyeselték viszont azt az elgondolást, hogy a gazdasági érdekképviseletek egyesülésként működjenek. Vitatható — állapították meg — a tervezetnek az a szabálya is, hogy az egyesülésnek magánszemély nem lehet tagja és kizárt a külföldi fél tagsága is. Megjegyezték: a KGST-kapcsolatokban a nemzetközi gazdasági szervezetek egyik ajánlott formája az egyesülés. A tervezetnek abból a gondolatából volna helyes kiindulni, hogy az egyesülés kooperációs célokat szolgál. A szabályozásnál így figyelembe kellene venni a Közös Piac szabályait is, ezzel is A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, valamint a TOT Oktatási és Üdülési Központja hétfőn és kedden országos üdülési konferenciát tartott Budapesten, a Mezőgazdasági Szövetkezetek Házában. A mezőgazdasági szövetkezetek területi szövetségeinek, valamint a szövetkezeti üdülők irányító testületéinek képviselői és az üdülők vezetői áttekintették a mezőgazdasági szövetkezetek szervezett üdültetésének helyzetét, az üdültetéssel kapcsolatos érdekképviseleti feladatokat és a továbbfejlesztés kérdéseit. A konferencia résztvevői úgy foglalKedden megtartotta alakuló ülését a SZOT elnöksége által megbízott jelölő- bizottság, amelynek feladata, hogy előkészítse a június 21-ei SZOT-ülésre a személyi javaslatokat. A bizottság úgy döntött, hogy — bár a Szakszervezetek Országos Tanácsa az alapszabály szerint jogosult a személyi ügyek eldöntésére — lehetőséget biztosít a szakszervezeti tagságnak, hogy közvetlenül eljuttathassa javaslatait a jelölőbizottsághoz. Ezért Budapesten négy, vidéken pedig öt helyen tartanak a bizottság tagjai fogadóórát, amelyen személyesen vagy telefonon a tagság rendelkezésére állnak. Arra is van lehetőség, hogy a szakszervezeti tagok felkeressék javaslataikkal az adott területen élő és dolgozó SZOT-tagot. A jelölőbizottság tagjai 1988. június segíteni a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bővítésének lehetőségét. Az elnökség áttekintette az ez évi közgyűlésen elfogadott határozat végleges szövegét is. A közgyűlési határozatban leszögezték: a sorsdöntő, országos feladatok megvalósításában nélkülözhetetlen a magas szintű képzettség, az alkotó szellemi tevékenység és a színvonalas tudományos kutatás. A közgyűlés üdvözölte a kormánynak azt a határozott törekvését, hogy megállítja a tudományos kutatás hazai feltételeinek rosszabbodását, még ebben az ötéves tervidőszakban szerény mértékű forrásnövelést irányoz elő. A határozatba foglalták azt is, hogy a közgyűlés felkérte az akadémia vezetőit és testületi szerveit: a jövőben is foglaljon állást országos jelentőségű kérdésekben. Véleményező tevékenységük javítása érdekében azonban szükséges, hogy a döntést hozó szervek lehetőleg már a munka kezdeti szakaszába, az előkészítésbe vonják be az akadémia szakértőit. (MTI) tak állást: a népgazdaság teherbíróképességének figyelembevételével el kell érni, hogy a mezőgazdasági szövetkezeti dolgozók szervezett üdültetése azonos támogatást kapjon, mint amit a kormányzat a népgazdaság egyéb területein dolgozók számára biztosít. Több a megoldandó feladat a szövetkezeti tagság gyógyüdülésével kapcsolatos társadalombiztosítási ellátás területén is. Szükség van arra is, hogy — a szabályozók módosításával — az üdültetéssel kapcsolatos fejlesztési, szociálpolitikai és egészségmegőrző célok adminisztratív korlátok nélkül elérhetők legyenek. 17-én 10 órától 15 óráig az alábbiak szerint tartanak fogadóórát: A fővárosban: Kovács József és Radil Róbertné a vasasszakszervezet székházában (VIII., Kohói Anna utca 5—7., tel.: 336-650); Szabó Endre és Fabók Zoltán a Köz- alkalmazottak Szakszervezetének székházában (VIII., Puskin utca 4., tel.: 141-640); Temesi Józsefné és Katz Pál a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének székházában (VI., Jókai utca 6., tel.: 122-438); Zahorán Zoltánná és Keleti Tamás a SZOT székházában (VI., Dózsa György út 84/B, tel.: 532-900). Vidéken: Bischof Antal és Erdősi Jánosné a Szakszervezetek Baranya Megyei TaElutazott hazánkból William Verity Tegnap elutazott Budapestről William Verity, az Amerikai Egyesült Államok kereskedelmi minisztere, aki Marjai József miniszterelnök-helyettes, kereskedelmi miniszter meghívására tett látogatást Magyarországon. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Marjai József búcsúztatta. Jelen volt Mark Palmer, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete. (MTI) PARLAMENTI BIZOTTSÁGOK NAPIRENDJÉN (Folytatás az 1. oldalról.) Újdonság, hogy a tervezet nem köti rendőrhatósági engedélyhez a" légfegyver, illetve a gáz- és a riasztófegyver vásárlását és tartását. A balesetek megelőzése érdekében az egyetlen kikötés, hogy ilyen eszközökkel csak a 18. életévüket betöltött polgárok rendelkezhetnek. A legtöbb vitát e fegyverek szabad tartását engedélyező rendelkezés kavarta az ülésen. Számos képviselő annak az aggodalmának adott hangot, hogy az önvédelmi célból engedélyezett gázfegyverek éppen azok kezébe kerülnének, akiktől a törvénytisztelő állampolgárokat kívánták megóvni. Már eddig is számos példa bizonyítja, hogy a bűnözők az elsők, akik beszerzik ezeket a korántsem veszélytelen riasztó- fegyvereket. Ezért a gázpisztolyok használatát — az eszközök gyors elterjedésének veszélyét is szem előtt tartva — vagy be kellene tiltani vagy valamilyen személyre szóló engedélyhez kellene kötni. Mivel e kérdésben a törvényhozók és az előterjesztők véleménye erősen eltért, Gyuricza László elnök a bizottság nevében felkérte a Belügyminisztérium illetékeseit, végezzenek további vizsgálatokat ez ügyben, s a honvédelmi bizottság álláspontjáról tájékoztassák a törvényalkotókat. A számos más szövegpontosító, illetve módosító indítványt megfogalmazó vitában felszólalt Tóth Antal Bács- Kiskun megyei képviselő is. nácsának székházában (Pécs, Szalai utca 11., tel.: 72/32-822); Harangozó István és Barabás Zoltán a Szakszervezetek Hajdú-Bihar Megyei Tanácsának székházában (Debrecen, Péterfia utca 2., tel.: 52/19-888); Szolgai János és Besze Ilona a Szak- szervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanácsának székházában (Miskolc, MSZBT tér 1., tel.: 46/11- 167); Miklós Györgyné és Győrvári János a Szakszervezetek Győr-Sopron Megyei Tanácsának székházában (Győr, Csaba utca 16., tel.: 96/11-066); Fórján Zoltán és Kovács Lajos a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsának székházában (Szeged, Eszperantó utca 3., tel.: 62/25-711). DIPLOMÁCIAI ERŐEGYENSÚLY Cscnnts Lajos karikatúrája A MOSZKVAI CSÚCSRÓL Elégedetten szólt Reagan Feladatok a mezőgazdasági dolgozók üdültetésében Magyar—NDK tárgyalások Magyar-NDK parlamenti tárgyalás színhelye volt kedden az Országház. Sarlós István, az Országgyűlés elnöke és a hivatalos, baráti látogatáson hétfő óta hazánkban tartózkodó Horst Sindermann, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarájának elnöke megbeszélést folytatott a szocialista országok parlamenti elnökeinek soron következő tanácskozásáról, amelynek ezúttal Berlin ad otthont. A találkozón Sarlós István tájékoztatta vendégét arról, hogy magyar részről fontosnak tartják és támogatják a Varsói Szerződés tagállamai parlamenti bizottságának megalakítását. ' Horst Sindermann — nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban — kifejtette, hogy országában megkülönböztetett figyelem kíséri a nukleáris veszély'alakulását, ezen belül is kiemelten a fegyverkezést, az atomfegyverek elleni fellépést és a stratégiai támadófegyverek 50 százalékos csökkentését. Az NDK törvényhozó testületének vezetője kitért arra, hogy a KGST és az EGK küszöbön álló kölcsönös diplomáciai elismerése új lehetőségeket teremt a parlamenti kapcsolatok fejlesztésére, a képviselők közötti közvetlen kontaktus alakulására. A délutáni órákban Barcs Sándor, az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának elnöke ugyancsak az Országházban találkozott Horst Sindermannal. Tájékoztatta az IPU 1989 márciusában Magyarországon megrendezendő centenáriumi konferenciájának előkészületeiről. A megbeszéléseken jelen volt Karl-Heinz Lugenheim, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete. Megalakult a SZOT jelölőbizottsága De Mita Washingtonban Hétfőn délután Washingtonba érkezett Ciriaco de Mita, az új olasz kormányfő. Három napon át tárgyal az amerikai fővárosban: fogadja őt Reagan elnök, találkozik Bush alelnökkel, Shultz külügyminiszterrel, Cariucci hadügyminiszterrel, Baker pénzügyminiszterrel, valamint a kongresszus két házának vezetőivel, külpolitikai szakértőivel. A megbeszélések fő témája a kétoldalú kapcsolatok áttekintésén kívül a földMEGTÖRT A JÉG közi-tengeri térség és a közel-keleti helyzet elemzése, a leszerelési folyamattal összefüggő kérdések megvitatása, a világgazdaság, s ezen belül a vezető tőkés országok gazdaság- politikájának megtárgyalása. Az új kormányfőnek, akit Andreotti külügyminiszter is elkísért, ez lesz a bemutatkozó látogatása Washingtonban. A jövő héten Reagannel és a többi öt vezető tőkés ország vezetőivel együtt Torontóban vesz részt a hetek csúcstalálkozóján. Eszkimótalálkozó Szibériában Hétfőn indult el az alaszkai Nome városkából az a különrepülőgép, amely az amerikai állam küldöttségét, köztük az alaszkai eszkimók népes csoportját vitte, s-negyven perccel később már kedden szállt le a szibériai Provigyenyijában, mivel közben átrepülte a „vasárnap -hétfő” vonalat, az időszámítási zónák választóvo- nalát. ✓ Negyven év óta első ízben találkoztak a Bering-szoros két oldalán élő eszkimók, sokan közülük rokonok, akik négy évtized óta nem látták egymást. A baráti találkozó nyitánya volt a két szomszédos terület jövendő együttműködésének, amelyről AÍaszka és a szovjet távol-keleti körzet helyi vezetői állapodtak meg. A maga nemében, páratlan találkozót Reagan elnök is üdvözölte. ********************************************** * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * Egy géppel nem megy? De hálózatban igen! Nagy teljesítményű (ethernet) hálózati bemutatót tartunk a jelenleg legkorszerűbb felhasználói szoftverrel! 1988. június 15-én de. 10 órakor és du. 14 órakor a kecskeméti SZMT-székházban (Kisfaludy u. 6.) az első emeleti tanácsteremben. Minden érdeklődőt szívesen várunk! Computer-M Ügyfélszolgálati Iroda * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * 1532 ******************************************** LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Franz Vranitzky az NDK-ban Franz Vranitzky osztrák kancellár kedden délután hivatalos látogatásra az NDK-ba utazott. Kíséretében volt Rudolf Streicher, az államosított ipar és közlekedés minisztere is. • Howard Baker lemondott Lemondott tisztéről Howard Baker, a Fehér Ház politikai apparátusának vezetője, Regan elnök első számú tanácsadója, aki az iráni—kontra botrány kellős közepén, a távozni kényszerült Donald Reagan után vette át a rendkívüli fontosságú tisztet. Baker az elnökhöz intézett levelében kérte, hogy július elsejével mentsék fel tisztéből. Hangsúlyozta, hogy erre személyes okpk vezetik, és hogy semmiféle politikai problémája nincs. Reagan sajnálkozással fogadta Baker távozását, méltatta legfőbb munkatársának érdemeit, s haladéktalanul kinevezte Baker utódát is. A fehér házi apparátus új főnöke Kenneth Duberstein, aki eddig az apparátus helyettes főnöke volt. • Drágulnak egyes mosószerek A forgalmazó nagykereskedelmi vállalatok és a gyártó Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat tájékoztatják á lakosságot, hogy június 15-étől — elsősorban az importanyagok, valamint a hazai alap- és csomagolóanyagok áremelkedése miatt kizárólag ennek mértékéig, az ellátás biztonsága érdekében — 9—15 százalék között, átlagosan 11,3 százalékkal emelik a Biopon, a Biomix és a Flóraszept termékek fogyasztói árát.