Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-11 / 111. szám

ujjj-y-nn-i Száz eve jelem meg az a miniszteri rendelet, amely intézkedett minden ma­gyar postai küldemény bélyeggel történő bérmentesítéséről. Mint ismeretes, a bélyeg postai külde­ményekre ragasztandó és azok bérmen­tesítésére szolgáló,(posta-, légiposta- és portóbélyeg), vagy különböző illeték és dijak lerovásának igazolására szolgáló (illetékbélyeg) kis alakú, többnyire szí­nes rajzó értékjegy. A világ első bélyegét 1840. május 6-án Angliában adták ki, Sir Rowland Hjll javaslatára. Más or­szágokban az első bélyeg megjelenési helye és ideje nagyjából a következőkép­pen rekonstruálható: Zürich és Bern 1843, Pétervár és Finnország 1845, USA 1846, Bajorország 1849, Ausztria, Szászország és Spanyolország 1850. Magyarországon 1871. május 1-jén a budai Állami Nyomdában — kőnyoma­tú eljárással - készült az első magyar bélyeg (azt megelőzően ugyanis osztrák bélyegeket használtak). Szerte a világon, így hazánkban is szélesen elterjedt, kedvtelésből J'olyta- tott tevékenység a bélyeggyüjtés, a gö­rögből származó elnevezéssel filatélia, amely röviddel az első bélyegek megjele­nése után indult meg Angliában. Fran­ciaországban, majd Belgiumban: nálunk 1860 körül terjedt el. A legtöbb állam, így Magyarország postaigazgatósága is bélyegmúzeumot tart fenn. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége sok tízezer tagot tömörít soraiban. Május 11-vn. s/irdun KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Délután 3 órakor: SZEGÉNY ÖRDÖG. A Ciróka Bábszínház előadása. Este 7 óra­kor: TACSKÓ. Márkus László-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 és 14 órakor: CSILI CSALA CSODÁL Az Állami Bábszínház előadása. Miki- és Donald-bérlel, jegyek kaphatók. Előzetes 18-án. szerdán 19 órakor: Zoltán Erika és az Erotic koncertje. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: VANGVU, A KUNGFU HŐSE. Sz., kínai kalandfilm. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: KÉT ÓCEÁN TITKA. Sz., szovjet kalandfilm. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: FILMMÚZEUM. COPPER­FIELD DÁVID. Amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: TIMUR ÉS CSA­PATA. Szovjet kalandfilm. 6 órakor: SZO­RÍTÁSBAN. Magyar dokumentumíilm. 8 órakor: NF. VEDD EL TŐLEM A NAPOT! Sz.. francia film. 14 éven felülieknek. KISKÖRÖS Stúdiómozi: 6 és 8 órakor: IBAFAI KOV- BOJ. Sz.. magyar dokumentumfilm. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA L tasellátó mozi: a MÁV épületében: 6 óra­kor: SZERELEM ELSŐ VÉRIG. Sz.. ma­gyar film. “ TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 8 órakor: KIÁLTÁS ÉS KIÁLTÁS. Sz.. ma­gyar film. 14 éven felülieknek. T ávhívásba kapcsolják Császártöltést, Kecelt, Imrehegyet Megyénk három települését kapcsolják az országos távhívóhá­lózatba az elkövetkező napokban: május 12-én, csütörtökön reggel 7 órakor Császártöltésen 400-as, 13- án, pénteken ugyancsak reggel 7 órakor pedig Kecelt és Imrehegyet 1000-es kapacitású automata tele­fonközpontba kapcsolják. Az elő­fizetők száma ötjegyűre változik, az új számokról a tudakozó — 09- es telefonszámon — ad felvilágosí­tást. Az üzembe helyezést követő­en a kiskőrösi körzetbe tartozók­nak csak az ötjegyű számot kell tárcsázniuk, — ők pedig a továb­biakban a 78-as körzetszámmal és az előfizető számával kiegészítve lesznek hívhatók. TANÁCSKOZTAK A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK Nem kiváltságot kérnek — csak emberségre vágynak A napokban Kecskeméten ülést tar­tott a Mozgáskorlátozottak Bács- IC iskun Megyei Egyesületének helyi csoportja. A félszáz résztvevő előtt Csornák Ferenc csoportvezető beszá­molt a múlt évi munkáról, majd az idei tervekről esett szó. A sorstársak fő feladatuknak tekin­tik a tagtoborzást, hogy valamennyi érintett — korra és nemre való tekintet nélkül — e, szervezeten belül próbálja megoldani ügyes-bajos dolgait. A min­denki előtt nyitva a kapu jelszóval ezért meghatározott időpontban jönnek ösz- sze: minden hónap utolsó vasárnapján, 15 órakor, e tanácskozás színhelyén. A vezetőség tagjai sokat bábáskodnak a gépkocsiigényléseknél, az autójavítá­soknál, a vezetői engedélyek megszer­zésében. Munkájukhoz segítséget kap­nak az Erdei Ferenc Művelődési Köz­porittól; amellett, hogy összejövetelei­ket itt teremdíjtérítés nélkül tarthatják, a különféle rendezvényeket díjmente­sen látogathatják. Mint a beszámolóból hallottuk: kap­csolattartásaikban említést érdemel a megyei tanács különböző osztályai, az autóközlekedési intézet, a Széchenyi té­ri ABC dolgozóinak önzetlen segítése. Más mozgáskorlátozottakkal, mint például a tiszakécskeiekkel, a csepeli­ekkel és a kiskunfélegyháziakkal szin­tén jól megértik egymást, baráti talál­kozókat szerveznek. A hozzászólásokból kiderült, termé­szetesen mindezeknek örülnek, de nem egészen felhőtlen az életük. Számos olyan gonddal, problémával küzdenek, amelyek mások emberségesebb hozzá­állásával megoldhatóak lennének. Ilye­nek egyebet között - a közlekedé­sükkel kapcsolatosak. Nehézkes a Hy- comat gépkocsihoz való hozzájutás, az üzemanyagköltség-térítés. Megoldásra vár az is, hogy a helyi járatokon díj­mentesen utazhassanak. A csak nekik kifestett parkolóhelyek általában nem a sorstársak által foglaltak, nem beszél­ve a díjbeszedők sokszor rendíthetetlen pénzkasszírozásáról. Az idei feladatok között változatla­nul szerepel a tagtoborzás, az óvodás­korú mozgássérültek felkutatása, akik­nek speciális foglalkozási lehetőséget kínáló óvodát szerveznek. El szeretnék érni, hogy a rászorulók egyéni elbírálás alapján beutaltként kerüljenek a termál gyógyfürdőbe. A szociális tennivalók között található a gyógyászati segéd­eszközök beszerzése, az alkalmi segít­ségnyújtás — bevásárlás, ebédhordás, takarítás — megszervezése. Pulai Sára Környezetvédelmi vállalás Napjainkban egyre több társadalmi kezdeményezés születik, s bontakozik ki a környezet megóvása érdekében. A Hazafias Népfront például egyesület szervezésével próbálja előmozdítani a környezetvédelem ügyét, s történnek más, spontán kezdeményezések is. Az alábbiakban a Magyar Néphadsereg kecskeméti alakulata Kun Béla szocia­lista brigádjának felhívását ismertetjük: — Célunk, hogy mozgósítsuk a me­gye szocialista brigádjait a környezet megtisztítására oly módon, hogy a bri­gádok vállalnák bizonyos útszakasz, er­dő, erdősáv megtisztítását s későbbi fel­ügyeletét. Ebben a tevékenységben szükség lenne a területek tulajdonosai­nak (kezelőinek) segítségére is, ami az összegyűjtött szemét elszállításában, gé­pek, eszközök kölcsönzésében nyilvá­nulna meg. Reméljük, hogy sokan csat­lakoznak a mozgalomhoz, s rövid idő alatt sikerül elérni, hogy Bács-Kiskun megye útjait és erdőit járva mindenki szabadon gyönyörködhessen a természet szépségeiben, s ne szeméttel tele nejlon­zsákok és építési törmelék között botor­káljon. A brigád tagjai vállalják Matkó kör­nyékén egy-egy erdőterület kitakarítá­sát és felügyeletét. S még egy megszívle­lendő gondolat a hozzánk eljuttatott felhívásból: — Javaslatunk csepp a környezet­szennyezés elleni küzdelem tengerében? Lehet. A tenger is cseppekből tevődik össze. Ha ez az ötlet csak egy csepp is, már jelent valamit a közösségnek. Vajdasági írók Kecskeméten Sikeres író-olvasó találkozókkal erősödött a vajdasági és a kecs-. keméti írók, irodalombarátok régi barátsága. A Katona József Társaság, a Duna—Tisza Közi írócsoport, az Erdei Ferenc Műve­lődési Központ és a TIT megyei szervezetének meghívására Bu- rány Béla, Fehér Ferenc, Fenyvesi Ottó, Herceg János, Majoros Sándor, Tari István és Varga Zoltán mutatkozott be művekkel az Erdei Ferenc Művelődési Központban hétfőn rendezett Jugoszlá­viai magyar irodalom 1988 című esten. A vendégeket Mák Ferenc irodalomtörténész ismertette meg a közönséggel. Természetesen többüket — Fehér Ferencet, Herceg Jánost elsősorban — régi emlékeket fölidézve köszöntöttek; jó néhányszor szerepeltek ha­zánkban, alkotásaikkal is viszonylag sűrűn találkozhattunk. A jó hangulatú irodalmi esten — délutánon? — sokszor tapsolt a szépszámú közönség a költőknek, íróknak és a közreműködő Moronka Csilla és Szirmai Péter színművésznek. A vajdasági írók délután a Forrás szerkesztőségébe látogattak. Burány Béla, Tari István és Mák Ferenc az egészségügyi szakkö­zépiskola és szakiskolában vett részt egy közreműködésükkel tar­tott irodalmi esten. NÉPFŐISKOLÁI PÁLYÁZATOK Pályázatot hirdet a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Népfőiskolái Taná­csa és az MTA Soros Alapítvány Bizottsága népfőiskolái tanfolyamok, faluszemi­náriumok, egyesületek, valamint bentlakásos helyi népfőiskolák támogatására. Az 1988—89-re szóló pályázat részletes feltételeinek leírása megkapható a TIT megyei szervezeteinél, Népfőiskolái Tanácsánál (Budapest VIII., Bródy Sándor utca 16., telefon: 343-380) és az Országos Közművelődési Központnál (Budapest I., Corvin tér 8., telefon: 151-348). A pályázatokat két példányban, részletes program- és költségvetés-tervezettel május 25-éig kell beküldeni a TIT Népfőiskolái Tanácsa (Budapest, 1367 Pf. 123) címére. Mégsem épül gázbetongyár Oroszlányban Meghiúsult a hazai gázbe­tongyár építésének a terve. A gyárat Oroszlány határá­ban akarták létrehozni, ám az öt ipari vállalatból álló gazdasági társaság a meg­változott gazdasági körül­mények között nem tudta előteremteni a beruházás fe­dezetét, az egymilliárd forin­tos bankhitel mellé szüksé­ges 500 millió forintot. NAPKÖZBEN Feketeleves A vevő — mert ehhez szokott, mert ennek az ára fér a konyhai kiadási rovatba — kosarába teszi a Mexikó kávékeveréket. Megvárja a sorát, hisz’ gyakori vásárló az üzletben, tudja a rendet. Aztán mikor beüti az áru értékét az egyébként csinos pénztáros az eddigi természetes rend fenekestül felborul. Hatvannégy forint — hangzik, s a vevő csodálkozik és elnézést kérve reklamálni próbál. Kedvesnek éppen nem mondható hangok hallatsza­nak. Elöl — azaz a pénztárosi székből: nekem ne magyarázzon, rajta az I ár a kávécsomagon. Hátul — a nem mindig türelmes sorból: valaki már megint filléreskedik. Vevőnk még mindig biztosnak látszik igazában, s mondani meri: a múlt héten negyvennégy forint volt, s nem jelentettek be újabb áremelést... Végre csattan (nem a pofon) a poén: itt a tasakon a 64, mutat a pénztáros a kávécsomag aljára, s nyújtja a kezét. Már elnézést kérek — így a vevő — itt az szerepel, hogy Budafoki út 64., vagyis hogy ott csomagolják ezt a kávét... Egy derűs hang — hátulról: Örüljön, hogy a mai dátumot nem adták hozzá! —ács— HÍREK 0 HÍREK NAPTÁR 1988. május II., szerda Névnap: Ferenc Napkelte: 5 óra 12 perc Napnyugta: 20 óra 09 perc Holdkelte: 3 óra 05 perc Holdnyugta: 14 óra 52 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti. Május 9-én Kecskeméten a középhőmér- sékiet 14,6 (az 50 éves átlag 14,8), a legmaga­sabb hőmérséklet 21,0 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 12,4. Tegnap reggel 8 órakor 11,9, 14 órakor 19,0 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 7,3 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1013,7 mil­libar — csökkenő — volt. Május 9-én Baján a középhőmérséklet 14,5 (az 50 éves átlag 15,1), a legmagasabb hőmér­séklet 22,2 fok volt. A napsütéses órák száma 11,5 óra. Tegnap reggel 8 órakor 13,6, 14 órakor 20,8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5,8 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1012,6 millibar — süllyedő — volt. — Kerékpárral a Sziklás­hegységben címmel holnap dél­után 3 órakor Varró László magángazdálkodó tart elő­adást a Tudomány és Technika Házában, a Nyugdíjasok Sza­badegyeteme keretében. FELMENTÉS A Minisztertanács dr. Bognár Sándor ipari miniszterhelyettest, saját kérésére — érdemei elismeré­se mellett, más fontos megbízatá­sára tekintettel — e tisztségéből felmentette. EURÓPA SZÉPE 9 Michcla Kuccut, az olas/ szépség- királynőt választották Európa szépévé a szicíliai Ragusában — Az úr nem bírja talán a gombát7 Megyénk az országos sajtóban Népszava, 1988. május 10-ei szám: Lendvai Vera: Lakás, üdülés, hűség­pénz. (A Kiskőrösi Állami Gazdaság­ban folyó szociálpolitikai munkáról.) Szabad Föld, 1988. 20. szám: Besze Imre: Tudomány pénzre váltva. (Az Izsáki Sárfehér Termelőszövetkezet szaktanácsadó szolgálatáról.) Ötlet, 1988. 19. szám: Szenes Éva —Valkó Béla: Az önkéntesség kénysze­re. (Riport kecskeméti MAV-dolgo- zókkal.) Filatélia Szemle, 1988. 5. szám: Südi Bertalan: A hazai bélyegkereskedelem felemássága. (A szerző a jánoshalmi bélyeggyűjtő kör tagja.) — M. L.: A Szocfilex ’88 filátéliai kiadványairól. (Az 1988. VIII. 12—21-éig Kecs­keméten rendezendő bélyegkiállítás részletes programja.) Magyar Mezőgazdaság, 1988. 18. szám: Szirmai Péter: Magyar kukorica­fajták sikerei. (A Kiskunhalasi Kiskun Növénynemesítési Kutató-Fejlesztő és Termeltető Gazdasági Társaság kuko­ricahibridjéről.) — Odaítélték a szocia­lista munkaverseny kitüntető címeit. (A Bács-Kiskun megyei kitüntetetteket is felsorolja.) - Pethes József: Romlik a sertéságazat jövedelmezősége. (A ri­port a Kiskunhalasi Állami Gazdaság­ban készült.) ZSUGA SÁNDOR festő­művész alkotásaiból rendeztek be­mutatót a kecskeméti Képcsar­nokban, ahol május 1 l-étől 18-áig láthatók az olajfestmények. — Megfojtotta a 11 éves kis­lányt. Május 5-én, csütörtökön es­te 8 órakor Kardos Aladár 21 éves lakatos, tormaföldei lakos, aki je­lenleg sorkatonai szolgálatát tölti, eltávozása alatt Lentiben a lakásá­ra tartó Kaszás Anita 11 éves ta­nulót személygépkocsijába csalta, majd egy közeli település, Szeme- nyecsörnye külterületére vitte az­zal a szándékkal, hogy vele erő­szakkal közösül. Miután a kislány védekezett, Kardos megfojtotta őt. A gyermek holttestét a közeli Ker- ka folyóban találták meg. Kardos Aladárt a katonai ügyészség előze­tes letartóztatásba helyezte és foly­tatja az ügy vizsgálatát. (MTI) — WHISKYCSEMPÉSZEK. A kuvaiti rendőrség whiskycsem- pészeket tartóztatott le, akik 2000 láda italt próbáltak bevinni az isz­lám rendelkezéseit szigorúan tisz­teletben tartó országba. A lefoglalt áru utcai értéke közel kétmillió dollár, mivel a feketepiacon 145 dollárt is megadnak egy üveg whis­ky ért. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Súlyos sérülések a közutakon Baján, a Gránátos utcában május 9-én reggel Horváth Károly 76 éves helyi lakos (Kertész utca 1.) kerékpárjával szabályosan — irányjelzésadással — balra kanyarodott és összeütközött egy őt már előző személygépkocsival. A kerékpáros súlyosan megsérült. Jánoshalmán, a Kélesi utcában, ugyancsak május 9-én délután Uzsorás Vencel 28 éves helyi lakos (Meinhold utca 9.) segédmotor­kerékpárjával egyensúlyát vesztette, elesett és súlyos sérülést szenve­dett. Damjanich nyomában — országos vetélkedő Az 1848—49-es forradalom és szabadság- harc száznegyvenedik évfordulója alkalmá­ból „Damjanich nyomában előre! — a haza minden előtt!” címmel vetélkedőt hirdet meg a cibakházi általános iskola. Az országos vetélkedőre azoknak az iskoláknak és úttö­rőcsapatoknak a jelentkezését várják, ame­lyeknek a szabadságharc valamely jeles veze­tő személyisége a névadója, de csatlakozhat­nak hozzájuk más oktatási intézmények és úttörőszervezetek is. A vetélkedő a kiírás szerint kétfordulós. Az első forduló 1988. szeptember 29-éig tart. s addig a benevezett iskoláknak és csapatok­nak tárgyi emlékeket kell beküldeniük, illet­ve pályamunkákat készíteniük a nevezetes történelmi eseményekről. A diákok által ösz- szeállított anyagot ezt követően Szolnokon mutatják majd be. A legsikeresebben szerep­lő iskolák, úttörőcsapatok négyfős együtte­seit hívják meg a második fordulóra, a Ci­bakházán rendezendő szellemi versenyre, amelyen a 140 évvel ezelőtt történtekről ad­nak számot tudásuk alapján a résztvevők. A vetélkedőt meghirdető cibakházi általá­nos iskola a részletes tudnivalókat vala­mennyi megyei úttörőelnökségnek eljuttatja. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1988. V. 11-én, megrendelés sorszáma: 830003 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43, - Ft, negyedévre: 129, Ft, félévre: 258, Ft, egy évre: 516, - Ft. HU ISSN 0133 —235x Holnapi lapszámunkból A KSH egyik szakembere a mezőgazdasági nagyüzemekben végzett vizsgálatai során talált olyan gazdaságot, ahonnan a he­lyi és megyei hatóságok, vala­mint társadalmi szervezetek 230 jelentést kértek egy év alatt. Az adatgyártásról az ötö dik olda­lon olvashatunk. Ugyanitt érte­sülhetünk a kiskunniajsai tehe­nészek kiemelkedő tejtermelésé­ről is. Kulturális ajánlatunk szokás szerint a negyedik oldalon kap helyet, a Zsolnay-majolika tör­ténetét bemutató írás, valamint a Bohém Ragtime Band közelgő külföldi útját beharangozó cikk társaságában. Tárcánk címe:

Next

/
Oldalképek
Tartalom